Mark & Thea

Az iskolában, a vacsora közben Jay-jel, Mark-kal, Sarah-val és egy barátnőjével, Karen-nel megbeszéltük, hogy este kijutunk az iskola falai közül, és kicsit lazítunk a Szárnyas Vadkanban.
Ezen a szép, tavasz végi estén nem is eshetett volna semmi jobban, mint a vajsör, így jókedvűen várakoztam az iskola melletti úton, mert úgy beszéltük meg, hogy itt fogunk találkozni.
Sarah hozott magával még egy lányt, majd Jay is csatlakozott hozzánk, így miközben Mark-ot vártuk, nem voltam egyedül.
Már nagyon vártam ezt, ugyanis a közeledő vizsgák miatt egyre stresszesebb voltam.
Még szélesebb lett a mosolyom, mikor megérkezett végre Mark is, és vigyorogva megöleltem, így köszöntve őt is.
-Szia Mark. -köszöntem neki, majd hátrébb léptem, hogy a többiek is tudjanak neki köszönni, és hogy Sarah barátnője is bemutatkozhasson neki.
-Alig vártam, hogy itt legyél. Mindjárt szomjan halok. -mondtam továbbra is lelkesen, és kis csapatunk útnak is indult a Szárnyas vadkan felé.

Láthatóan nagyon jó a hangulat. Mindenki cseveg, ahogy én is teszem. Néha úgy érzem, mintha én fecsegnék a legtöbbet a csapatban, és kicsit visszafogom magam, mert nem szeretném, ha azt gondolnák, hogy hibbant vagyok. Persze, mint mindig, most sem magamról beszélek, hanem minden másról. Olyan dolgokról, amik elég felszínesek, de mint mindig, most is örülök, hogy legalább nem figyel senki.
Kislányosan összefonom az ujjaimat magam előtt, mert Mark átkarolja a vállamat. Ezt egyre többször teszi, amitől a többi lány mindig betegesen féltékeny lesz, és hülyeségeket mondanak róla. Legtöbbször azt mondják, hogy Cavelier igazából nem is kedvel engem, mégis meglepően jó, amikor hozzám ér vagy éppen puszit ad.
Olyankor mindig egy kicsit zavarba esek, de próbálom palástolni valamivel. Most éppen azzal teszem, hogy mindenkihez szólok minimum egy-két jó szót.
-Reméltem, hogy ezt fogod mondani. –mosolygok vissza rá, és felhúzom az orrom. Út közben egy kisebb tömeget alkotva foglaljuk el az egész utat, de szerencsére alig páran lézengenek. Azok pedig, akik éppen velünk szembe jönnek, könnyedén kikerülnek minket.
A Vadkanban most is, mint mindig, nagyon sokan vannak, és néhányan érdektelenül felénk néznek, majd vissza az italukra. Ez biztosan azért van, mert elég hangosak vagyunk. Nem gondoltam, hogy ennyien leszünk, hiszen legtöbbször csak hárman vagy négyen megyünk attól függően, hogy Jay hoz e lányt magával.
-Szerintem kezdjük eggyel. –vigyorgom szélesen, felvonva szemöldököm.
–De a következő kör az enyém. –kacsintok rá, miközben leülök az egyik asztalhoz, ahol még nem ül senki. A hosszú asztalnál mindannyian elférünk. Sosem használtam ki azokat az alkalmakat, mikor valaki meghívott valamire, mert azt mindig viszonoztam.
Mikor kihozzák a sörünket, nagyot hörpintek belőle, majd a korsót az asztalra teszem. Észre sem veszem, hogy a sör tetején levő habból az ajkam fölé is jut, ezzel fehér „bajuszt” varázsolva oda.

Nagyot sóhajtok, mert Mark nem engedi, hogy fizessem a következő kört, de persze azért a vigyor nem tűnik el az arcomról. Ha eljövünk, mindig ezt szokta csinálni, bár mindig megígérem magamnak, hogy nem engedem, hogy rám költse a pénzét.
-Majd meglátjuk. –kacsintok felé virgoncan, és már azon gondolkodom, hogy hogyan előzhetném meg, mikor elfogy a korsójából az alkohol, így most huncut tekintettel nézem a korsóját, majd őt. Felmérem, hogy milyen messze van tőlünk a pult, hátha futnom kell azért, hogy Mark ellen szegülve meghívhassam a következő körre.
Csak egy pillanatra feledkezem magamba, amikor Mark hangos kacagására leszek figyelmes, ami kizökkent a mélázásomból. Nem tudom, miért nevet, így csak várom a magyarázatot, amitől eléggé elpirulok. Vajon most kinevet? Mi lehet rajtam?
Aztán persze még jobban zavarba ejt azzal, ahogy letörli a habot, ugyanis elég közel kerül hozzám az arca, és egymás szemeibe nézünk. Hosszúnak, és véget nem érőnek érzem ezt a pillanatot, de aztán elkönyvelem magamban, hogy ezt valószínűleg csak baráti szándékkal teszi, ezért csak kedvesen rámosolygok, majd hátrébb húzódok a széken, és megigazítom a ruhám, mintha mi sem történt volna.
-Köszönöm. –mosolygok felé visszafogottabban, mint eddig, bár érzem, hogy az arcom most szinte lángol.
-Ilyet ne is mondj. Tudom, hogy senki nem tudná megszerettetni veled a habot. –grimaszolok felé széles mosollyal az arcomon, majd ismét a korsó mélyére nézek. Ezúttal többet iszok, hátha egy kicsit oldottabb leszek ismét.
-Bár Sarah biztosan megpróbálkozna vele… –teszem hozzá kis idő után, hátha ezzel sikerül elterelni a szót rólam. Figyelem a reakcióját, és biztos vagyok benne, hogy örülne, ha Sarah-val lehetne.
Úgy láttam, hogy a barna hajú lány minden alkalmat megragadna, hogy Mark-kal flörtölhessen, és ezt minden fiú szereti. Nem is tudom, hogy miért nem jöttek már össze? Most legbelül elkomorodtam, és ajkamba haraptam, de aztán Mark-ra mosolyogtam.
-Nézd csak meg. Folyton téged néz. –vonom fel a szemöldököm elvigyorodva. Nem is tudom, hogy miért mondtam neki ilyeneket, de valamiért ettől egy kicsit rossz kedvem lesz, ezért a korsót kezdem tanulmányozni, mintha az lefoglalna.

Képes folyamatosan zavarban tartani, ami már számomra kínos, de azért próbálom úgy kezelni, hogy lehetőleg ne legyen feltűnő. Ez jelen esetben már annyira nem is nagy kihívás, mert érzem, hogy a vajsör, amit az előbb olyan bőszen kortyoltam, most a fejembe száll egy kissé.
Már csak alig van pár korty a korsó alján, amit még egy kis ideig őrizgetek.
Hirtelen kitör belőlem a nevetés a megjegyzésétől, és már el is felejtem, hogy az előbb Sarah-ról beszéltünk.
-Bolond vagy. -jegyzem meg vigyorogva, majd végignézek a többieken. Úgy látom, mindenhol egyre jobb a hangulat. Mosolyogva figyelem, ahogy az egyik fiú összegörnyedve nevet a másik poénjain.
Aztán már csak azt veszem észre, hogy az előbb felemlegetett Sarah összesúg a barátnőivel, majd felénk közeledik, és mindezt úgy teszi, mintha minden fiúnak ő kellene.
Aztán már felé sem nézek, hanem inkább Mark felé figyelek, aki ekkor odahajol hozzám, és már csak azt érzem, hogy ajkai az enyémek felett vannak.
Nem is tudom, hogy mire gondolok eközben, de mégis jó érzések töltenek el. Aztán rájövök, hogy tulajdonképpen ez nem csók volt, és kinyitom a szemem.
-Hát ha ennyire szereted a habot... -motyogom kábultan, és egy kicsit elmosolyodom. Magamat azzal nyugtatgatom, hogy biztosan csak azért csinálta ezt, mert Sarah ide akart jönni, és máris kissé nevetségesnek tűnt azt feltételezni, hogy esetleg viszonozná Sarah kacérkodását.
A szemem sarkából látom, hogy szinte mindenki minket néz, és hogy Sarah sértetten megy vissza az asztalhoz, én pedig próbálok úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.
-Máris jövök vissza. -mosolygok zavartan, majd a pult felé veszem az irányt. Egy kicsit ki is használom az alkalmat, hogy kikérhetem Mark-nak a "viszont meghívásomat", és hogy egy kicsit arrébb, ha nem látom őt, akkor lenyugszom, és megint minden "normális és baráti" lesz közöttünk.
Azonban ahogy a pulthoz érek, és a csapos megszólít, hogy kikérjem a vajsöröket, Mark a hátam mögé ér.
-Most én jövök Mark, nincs ellenkezés. -mosolyodom el, és kicsit összetúrom a haját. Még nem csináltam soha ezt, bár már -magam előtt is titkolva- számtalanszor elképzeltem, hogy milyen lehet a hajába túrni.
Aztán előre fordulok, és a kezemben szorongatva a pénzt, vigyorogva várom, hogy kiadják az italt.

Fogalmam sincs, mit gondoljak. Vajon tényleg csak Sarah miatt csinálta, vagy más oka volt? Ha más miatt, akkor eddig miért nem mondta el?
Ezer és ezer kérdés fogalmazódott meg a fejemben, miközben Mark-kal a pultnál vártuk, hogy a csapos kiadja a két korsó vajsört.
-De a hölgyeket hagyni kell, hogy egyenjogúak legyenek. –vigyorgom jókedvűen viccelődve, és arra gondolok, hogy később mikor tudnám megbeszélni vele ezt a dolgot.
-Persze, menjünk. –válaszoltam mosolyogva, és a korsóval a kezemben visszaültünk a helyünkre.
Még egy ideig mindenki beszélgetett, és nevetgélt, és bár én Mark puszijával voltam elfoglalva leginkább, mégis próbáltam elvegyülni, és önfeledten nevetgélni.
Végül, hogy ne legyen túl feltűnő, mindenki lassan visszaindult a Roxfortba. Kettes-hármas csapatokba verődve indultak vissza, de én még maradni akartam. Jay talán egy kicsit meg is haragudott, hogy nem vele megyünk vissza, de arra gondoltam, hogy majd remélhetőleg megbékél mindkettőnkkel.
-Nagyon jó volt ez az este. –vigyorogtam kótyagosan. Egyszerűen nem tudtam magam egyenesbe hozni, pedig minden erőmmel azon voltam, hogy nehogy kinevessen valaki.
-Most hova menjünk? –indultam meg bizonytalan léptekkel a Vadkan ajtaja fele, de azért annyira nem voltam ittas, hogy ne emlékezzem a dolgokra, amik itt történtek, bár már emiatt is egy kicsit szégyelltem magam.

A kíváncsiságom most is erősebbnek bizonyul, mint a kényszer, hogy ledőljek kicsit aludni, pedig most veszem észre, hogy milyen fáradt is vagyok.
Kézen fogva megyünk ki a bárból, és elindulunk egy kis ösvényen, végig a fák takarásában. Telihold van, ezért egy pillanatig eltöprengek, hogy vajon jó ötlet e ilyenkor kint mászkálni, de persze egyből tovább is lapozok a vérfarkas veszélyre fittyet hányva. Hát persze. Ilyenkor minden fiatalból eltűnik a veszély érzet, és ez velem sincs másképp.
Csak nem jön velünk szembe az a veszélyes lény, és még ha így is lenne, Mark biztosan meg tudna védeni, vagy ha nem, akkor is itt vannak a fák, amire felmászhatunk. Elég jól mászunk fára, ez már párszor kiderült a Roxforti éveink alatt.
Nem tudtam, hogy hogyan kezdjek bele a puszi megbeszélésébe, de aztán Mark megelőzött a kérdésével.
-A pusziról? -kérdem, habár tudom, hogy arról kérdez. Mégis mi másról?
-Én is erről akartalak kérdezni. -ezzel egy kicsit kitérek a válaszadás alól, és az ajkaira pillantok.
-De gondolom azért kaptam, mert nem akartad, hogy Sarah odajöjjön az asztalhoz. -arcomon egy kis szomorú mosoly terül el, és megvonom a vállam.
Zavarba esve pillantok le ismét az ajkára, majd ismét a szemébe nézek, bár attól félek, hogy lehet, hogy ez egy kicsit feltűnő, neki pedig az a puszi semmit nem jelentett.
Végül is más lányokkal is szokott flörtölgetni, és mivel hihetetlenül kedves, jószívű, és nem utolsó sorban jóképű is, más lányokat is megkaphat. Miért én kellenék neki?

Egyre kínosabbá válik a szitu, én mégis itt maradok. Valószínű ez az ital miatt is van, hiszen, ha nem bátorítana, akkor most biztosan még inkább zavarba lennék, és megmondanám Mark-nak, hogy ezt a beszélgetést halasszuk el.
Most azonban csak nézek a szemeibe, és figyelmesen hallgatom minden szavát, és figyelem a reakcióját.
Magamban megmosolygom, hogy sikerült zavarba hoznom, de igyekszem visszafojtani, hogy ez az arcomra is kiüljön. Viszont arra nem számítok, hogy hirtelen magához húz, és hosszú, forró csókkal nyomatékosítja, amit eddig még csak nem is sejtettem.
Nem is igazán tudom, hogy hogyan reagáljak erre. Teljesen összezavarodok, és elkomolyodó arccal nézem, immár elég közelről őt.
-Hát... -kezdek bele, mert úgy érzem, mondanom kellene valamit, de csak zavartan beletúrok a hajamba. Eddig végig úgy tudtam, hogy Mark Cavelier, a griffendél kviddics csapatának játékosa, aki folyton a lányokkal flörtöl, és feltűnően megnézi őket, csak barátként tekint rám.
-Erre nem számítottam. -teszem végül hozzá, é mély levegőt veszek, hogy kicsit kitisztuljon a fejem. Vajon komolyan gondolja, vagy ez csak az alkohol miatt van? Holnap fog erre emlékezni?
Mikor lefekszünk a fűbe, egy mosolyt eresztek Mark felé.
-Régebben is néztünk csillagokat. -szólalok meg mosolyogva, miközben játékosan beleboxolok a vállába, csak hogy oldjam kicsit az ő, és az én feszültségemet, és enyhítsem a zavartságomat.
Egy rövid ideig csak szótlanul néztem a csillagokat, és elgondolkodtam.
-Gyönyörűek a csillagok. -mosolyogtam, majd Mark-ra pillantottam, és felkönyököltem.
-Egyébként mióta gondoltál rám másképp, mint eddig?
Nem is tudom, miért volt fontos nekem ezt tudni, de mint mindig, most is kíváncsiskodtam. Mindent tudni akartam, de ezt már biztosan megszokta ő is.

Mikor azt mondja, nem számított erre a reakcióra, elszégyellem magam. Nem a megszokott módon reagálok mindenre, de ez sosem volt így. Nem mondhatom, hogy átlagos gondolkodásom van, és ezt talán Mark tudja a legjobban.
-Nem gondoltam, hogy Mark Cavelier-t el lehet bizonytalanítani valamiben. –válaszolom elvigyorodva, és közelebb fekszem a fiúhoz.
Fölé hajolok. Sosem szerettem, ha nem nézhettem annak a szemébe, akivel beszélgetek, de ennek a cselekedetnek most nem csak ez az oka.
-Ebben az esetben az elsőt választanám.–teszem hozzá kissé felbátorodva, és magamban szitkozódom, hogy ezt így ki mertem mondani. –Én is kedvellek. –csak halványan elmosolyodom, és egy puszit nyomok az arcára. Nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy én is a szájára adjak, ahogy ő.
Soha nem mondtam ilyet egy fiúnak. Odáig valahogy soha nem jutottam senkivel, hogy ezt mondhassam. De nem is voltam az a fajta lány, aki az első szép szóra így reagálna.
Mindig, mikor egy fiú úgy próbált meg közeledni, valami miatt abba maradt a dolog. Legtöbbször amiatt, mert Mark vagy valamelyik barátja lebeszélt róla. Valamit biztosan gyaníthattak, de akkor mi ketten hogy nem vettük észre?
-Ezt nem tudhatom. De tudom, hogy milyen az, ha valakit csak úgy fel akarsz szedni. –válaszolom széles mosollyal. –Nem hiszem, hogy ennyi év barátságot csak úgy feladnál emiatt. –nézek szemeibe, majd körülnézek a tájon. Minden nyugodt, és egyetlen varázsló vagy boszorkány sincs már itt.

Már attól is túl merésznek érzem magam, hogy arcon pusziltam. Nem éppen a megszokott Thea-t láthatjuk most. A legtöbb barátom fiú, de ezen kívül egyetlen fiúval sem voltam még együtt úgy. És most, hogy Mark elmondta, hogy hogyan érez valójában, túlságosan is tapasztalatlannak érzem magam.
El voltam a könyveimmel, és a tudásszomjammal. Mindig volt mivel elfoglalni magam, és egyáltalán nem érdekeltek a fiúk. Vagy legalább is annyira nem, hogy bárkivel is együtt legyek.
Ő is közel hajol hozzám ismét, és szinte hallom, ahogy kalapál a szívem. El is fejeltek levegőt venni. Elpirultam hunyom le a szemem, mint a mugli filmek főhősnői, akik életük szerelmétől csókot kapnak.
Ez azonban egészen más volt. Mi ketten nem egy filmben szereplünk.
Most valahogy egészen meghitt hangulat alakul ki. Mark a puszija közben leheletével és szuszogásával csiklandozza az arcom, és ettől egészen kipirulok.
-Ó, hát persze.... -mosolygok, bár kicsit elfog a féltékenység. Mint amikor láttam, hogy Mark összejött valakivel. Pedig magamnak már akkor sem vallottam volna be, hogy érdekelt volna ez a fiú. Olyankor mindig úgy tettem, mintha valami érdekesebb dolgot találtam volna, minthogy az ő társaságát keressem. Sértődötten vonultam el a könyvtárba, és igyekeztem elmerülni bármiben, amit levettem a polcról, csak hogy eltereljem a figyelmem.
Kérdése zavarba ejt. Még sosem gondolkodtam ilyenen, és nem akartam becsapni sem.
-Igen. -válaszolom röviden, és elgondolkodom.
-Ami azt illeti, talán mindig is úgy gondoltam rád, csak nem érdekelt. -teszem hozzá, és a szemeibe nézek, amitől csak még jobban zavarba esek.
-Gondolom azért is hagytalak, mert nem akartam elutasítást kapni. -gondolkodom el elkomolyodva.

Széles vigyor űl ki az arcomra, mert olyan szavakat használ, mint a bátorság, holott egyáltalán nem éreztem magam annak. A süveg mégis valami megmagyarázhatatlan okból a Griffendél-ház nevét harsogta. Telejen egyértelmű volt számára, hogy oda oszt, mert ha nem lett volna az, biztosan tovább morfondíroz azon, hogy melyiket válassza. Azonban az én esetemben, amikor a kis fa székre ültem, és McGonagall professzorasszony hozzáérintette a fejemhez a Teszlek süveget, még csak át sem gondolva válaszát, máris kimondta a piros-arany címert viselő ház nevét.
Magamat leginkább kíváncsinak tartottam. Szinte nem volt olyan dolog, amit ne akartam volna megvizsgálni, vagy alkalom adtán megfigyelni. Emiatt többször is bajba kerültem, sőt, már voltam büntető munkán is, melyet éppen Mark-kal töltöttem le, ugyanis együtt keveredtünk bele a slamasztikába. Mégsem éreztem magam bátornak vagy olyan kiemelkedő egyéniségnek, mint amilyen például Lily Evans, akiről talán az egész iskola tudta, hogy kicsoda. Ő igazán bátor, de én a legkevésbé sem tartottam annak magam.
-Talán igen. -húzom fel az orrom, miközben elvigyorodom, majd lesütöm a szemem, és szemérmesen a fülem mögé tűröm az eltévedt tincseket.
-Hát ő...nem is tudom. -mosolyodom el zavartan, mert nem gondoltam, hogy azt fogja megkérdezni, hogy mi lesz ezután. Sosem gondolkodtam el azon, hogy valami is lesz köztünk, és most annyira újként élem meg azt is, ami a Szárnyas Vadkanban történt, hogy egyszerűen nem jutok szóhoz.
-Már azt hiszem, elég jól ismerlek ahhoz, hogy randizzunk. -teszem hozzá elmosolyodva, de úgy gondolom, hogy valamit tenni kéne.
-De ha erre akarsz kilyukadni, akár azt is tehetjük. -teszem hozzá, majd bizonytalanul leteszem ismét a fejem, de most Mark vállára hajtom, és kezem a fiú karjára teszem. Közben azért figyelem a reakcióját, de ez a cselekedet most csak úgy automatikusan jött.

A szavaitól végig zavarban voltam, hiszen még sosem mondott nekem ilyeneket. Olyan volt, mintha valami álomba cseppentem volna, amiből -hiába is csipkedtem magam- nem tudtam felébredni.
ha valaki másnak mondta volna ezeket, akkor valószínűleg azt hittem volna, hogy valamit megitattak vele, de én nem tettem volna ezt meg vele. Szerintem semmi jó nincs abban, ha valakivel megitatunk egy szerelmi bájitalt. Attól azok az érzések még nem valódiak.
-Rendben, menjünk el valahova. -mosolygok felé elpirulva. Most olyan boldogságot érzek, amit eddig talán még sosem. Meg kellene írnom pár házi dolgozatot, de most még ez sem veheti el a kedvem. Azt ráér később is megírni.
Elég sokáig ültünk, és beszélgettünk még, míg megjelent Jace. Kíváncsian figyeltem őt. Honnan tudta, hogy itt vagyunk?
Vajon Mark előre tudta, hogy ez lesz a reakcióm, és Jace-szel előre megbeszélték, hogy itt fognak találkozni?
-Szia Jace. -köszönöm neki oda, miközben körbe néztem a területen.
-Hogyhogy megint kijöttél? Még nemrég mentél vissza a Roxfort-ba. -mondom, miközben feljebb húzom a pulcsim zipzárját. Észre sem vettem eddig, hogy kicsit lejjebb hűlt a levegő.

Kérdésére elnevettem magam. Teljesen biztos voltam benne, hogy ez a vajsör mennyiség csak arra volt elég, hogy jól érezzem magam, és elveszítsem a túlaggódó énem pár órácskára. Tudtam, ha nem lennék kicsit becsiccsentve, folyton azon aggódnék, hogy mit fog szólni ahhoz, ha elmondom mindezt.
-Az ittas ember őszinte ember. -mondom el neki mai bölcsességemet felvont szemöldökkel.
-...És hidd el, nem a vajsör miatt mondom ezeket. -mosolygok felé, hiszen ezt képtelen gondolatnak hiszem.
Amikor azt kéri, ígérjem meg, hogy a barátságunk mindenképp megmarad, még ha nem is akarok tőle olyanokat, amiket elmondtam, elgondolkodva nézem őt.
-Ígérem... -felelem, habár teljesen biztos vagyok abban, amit érzek, azért elmondom neki ezt.
-...De erre nem lesz szükség. -teszem azért hozzá, hogy őt is megnyugtassam. Ismét olyan közel van az arca, hogy a torkomban dobog a szívem, és már várom, hogy megcsókoljon. Ekkor váratlanul ott terem Jay, és mi ketten zavartan szétrebbenünk.
Azok a szavak, amiket mondott, eléggé megijesztettek. Mi történhetett? Csak nem bántotta valaki az egyik barátnőmet?
-Mark, menj csak vissza a többiekhez. Muszáj megnéznem, hogy mi történhetett. Lehet, hogy nagy baj van... Én nem tudnám elviselni, ha nem segítenék a barátnőmnek, ha valami baja van. -nézek bocsánatkérően Mark-ra.
Talán jót is tesz, hogy most végiggondolhatom, hogy mi is történt ma este. Úgy pörögtek az események, mint amikor olvasok egy könyvet, és az izgalmas részeknél gyorsabb tempóra váltok, csak hogy megtudjam, vajon mi fog történni a főhőssel...
Végigsimítottam még utoljára Mark arcán, és puszit nyomtam a szája sarkához, mert Jay már így is teljesen ledöbbent attól, amit látott.
Aztán felkelek Mark pulcsijáról, és odaadom a fiúnak, hogy aztán Jay után siessek, aki nyugtalannak tűnt.
Nem tudom, mi üthetett bele, hiszen a "nagydumás" Jay egy szót sem szólt, miközben mentünk a Roxfort felé. Mark legjobb barátja még a sötétben is úgy tűnt, sápadt, ami egy kicsit ijesztő volt számomra.
-Jay, rosszul vagy? -kérdezem, és igyekszem tartani vele a lépést.
-Elég...rosszul nézel ki. El kéne menned a gyengélkedőre. -figyelem a reakcióját, de ő nem felel, csak maga elé néz az útra. Én is arra kapom a tekintetem, és kissé hátrahőkölök.
Előttünk egy csuklyás alak hopponált, maga után fekete füstöt hagyva. Az álarc, amely az arcát takarta, nem engedte láttatni a személyt, aki mögötte rejtezik.
Rosszat sejtettem. Ilyen alakokat láttam az újságokban, és Tudjukki nevéhez kötötték őket.
Jay-re kaptam a tekintetem, aki ijedten nézett rám, és csak annyit mondott nekem:
-Sajnálom. Én nem akartam...
Késő volt bárhova is futni, ugyanis amikor elkezdtem menekülni, előttem termett a halálfaló, és én éppen a karmai közé futottam.
Ijedten felsikítottam, és megfordultam, de karjai az enyémekre kulcsolódtak.
Aztán már csak lélegzetvisszafojtva eszméltem arra, hogy dehopponál velem, ki tudja, hova...