Aiden és Seth

Vendég

1979

Aiden & Seth

Valóban alig vártam ezt a percet és most joggal kapom a büntetést. Jobb karom oda, a lányt kifektettem, visszavettem a pálcám és elhopponáltam a Noir birtokra. Nagy önuralom kell, hogy a nyugton maradjak, azt elhihetitek... És most is önuralom szükségeltetik, hogy kevésbé indulatosan nyilvánítsam ki a véleményem. Még jó, hogy nem feledkezem el hol és ki vagyok. Noir vagyok. Győzelemittas mosolyban fetreng a képem, Keményebb fából faragtak annál, mintsem azért nyekeregjek, mert jártányi erőm sincs. Nem olyan vészes a helyzet - még.
Mintha megállna az idő és visszhang verné a koponyámat belülről. A vér a földet áztatja. Valami baj van, valami nem jó, valami nincs rendjén. Ordítani tudnék dühömben. Inogva indultam meg a kastély felé, majd megembereltem magam és úgy haladtam tovább.

Hirtelen úgy érzem magam, mintha egy tucat acsargó vérszívó hívott volna meccsre, focilabda híján pedig én vagyok a labda, amit rugdoshatnak, hogy aztán az egyre zsugorodó gyomromat darabokra marcangolva saját beleimmel fojtsanak halálra. Másodpercek hosszúra nyúlnak, a csönd velőmet rázva dübörög, zúg a fejem, testem forróbbra vált a szokásosnál. Gerincemen át cikázik a jól ismert érzés, ám ezúttal nem düh vezérel, sem más, harag alapját képező indulat.
Az ajtót elérve berúgtam azt, a falnak csapódott, én pedig a falnak dőltem, újabb vértócsákat hagyva magam után, majd a nappaliba igyekeztem. Mard Geer mellém lépett.
- Hol...a mester?

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note:

Vendég

Aiden és Seth

What have you done again?
1979

Mostanában eléggé, hogy is mondjan? Unalmasak a napjaim. Komolyan mondom visszasírom a tanítást. Ennél még az is jobb volt, hogy ott kellett játszanom az agyam. Viszont egy darabig nem tudok visszamenni, valami kezdő tanul még ott a helyemen egy évig!
Mondhatjuk úgy is, hogy megüresedtek a napjaim. Sethel már nem kell annyit tanulni, mint négy éve. Komolyan mondom agyamra megy az unalom! Pedig én mindig feltalálom magam, nem hiába vagyok profi gyilkos. Általában unaloműzésnek tökéletes.
Csak egyetlen hátrány van, ha nem akarok Amerikába hopponálni, akkot kénytelen vagyok várni estig. De akkor itt az újabb kérdés. Mit csináljak addig, amíg be nem sötétedik? Hát mivel nincs kedvem itthon ülni és unatkozni, így egyetlen megoldás van! Na, mi, na?
Bizony Pokolséta! S ha már így kitaláltam, meg is valósítottam reggel, miután nyugodtan megreggeliztem és elküldtem Rexet egy felderítő körútra. Mard Geer velem jött. Neki is kell néha egy kis utazás odalenn. Erősebb lesz tőle, hiszen csak az a természetes élőhelye.
Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de már megkedveltem ezt a démont. Nem félek tőle a fiamhoz tartozik, így a családomhoz tartozik, mint Rex. Meg kell vallani az a görény is jól bírja, bár lehet, hogy ez is csak a pokol jótékony hatása.
Nem volt semmi dolgom, mikor visszaértem a sétából, Mard Geer lepihent én pedig Rexel az ölemben nekiláttam a legújabb újságnak. El se tudjátok képzelni, hogy mennyi hasznos információt lehet benne találni. Többek közt, hogy hol lehet kitűnően portyázni.
Na igaz hiába merültem bele teljesen az újságba azért megérezrem, mikor Seth behopponált a birtokra. Más nem tud bejönni hopponálással csak mi ketten. Így nem zavartattam magam, majd bejön, ha akar. Nem gyerek már.
Hirtelen nyílt az ajtó és nekivágódott a falnak, majd valami nagy moraj hallattszott. Megráztam a fejem! Megint verekedett! Úgy kell neki, biztos semmi komoly! Tudtam le ennyivel, nem ez az első alkalom, hogy kábán jön haza.
- Itt vagyok! Na mondd, mi az újság? - Mondtam felálva a fotelból, s felé fordultam, ekkor elkerekedett a szemem. - Merlinre! Seth Noir, mi az eget műveltél már megint?!
Meg se vártam, hogy feleljen, rögtön kiütöttem, csak az kellene, hogy ideges legyen itt. A vérveszteség ilyen mennyiségben nem móka dolog. Odasiettem, s gyorsan homlokom ráncolva néztem meg! Hát az sem lehetett kellemes ahogy leszedték, de hogy visszanőljön az rosszabb lesz ezerszer rosszabb! Mard Geer mellettem morgott, mire komoran rászoltam.
- Ne morogj te nagyranőtt démon, inkább segíts felvinni. - Amint felvittük rögtön neki is kezdtem a munkának. Még sose csináltam ilyet, de a Noir varázskönyv mindig segít. Akárhányszor megébredt, mindig visszakábítottam, csak kicsit bajos volt Mard Geert is nyugton tartani.
Nem is emlélszem utoljára mikor használtam ilyen sokáig a poklon kívül az igézők szemét, de a könyv szerint ez kell hozzá. Beletelt pár keserves órába, mire valami körvonalat sikerült megcsinálni, na innentől jön a fájdalmas rész és nem lehet kiütni sem! A saját erejéből kell visszanőnie. Ez durva lesz.
Ébredezni kezdett. Láttam, hogy meg akarja mozdítani a karját lefogtam. - Meg ne merd mozdítani! Egyetlen rossz mozdulat és megint elveszted a kezed, meg a másikat is mert azt én vágom le! Kétszer a karod másik fele nélkül még a feketemágia se tudja visszacsinálni! Sokkal könnyebb lenne, ha meglenne a másik fele, de így képtelenek vagyunk a sokkal fájdalmassabb módszert választani! Előre szólok látszani fog! Egy háborús sebbel több! Jól megcsináltad most egy hétig ágyhoz leszel kötve! Ne! Ne is próbálj beszélni! Pihenned kell! Hmmm... Csak egy valamit! Ki volt? Nyugodj meg nem bántom meghagyom neked, akárki is volt!
Hadarom le teljesen komoly arccal. Hiába nem gyerek, akkor is a fiam. Az én dolgom, hogy vigyázzak rá. Merlinre mondom fogalmam sincs mi lesz vele, ha én a pokolba költözök! Kinyíratja magát, minimum. Válasza után lassan felálltam, majd a két "háziállathoz" fordultam.
- Akármit mondd ne engedjétek megmozdulni! Amíg nincs stabilizálva a karja nem szabad mozognia! Elmegyek a Zsebpiszok közbe kell egy olyan méreg, amit máshol nem lehet megszeregni! Rátok bízom! Tőled meg elvárom, hogy hallgass rájuk!
Mondtam komolyan és ridegen. Amint ezt befejeztem kiviharoztam a szobából, majd a csuklyám felkapva az udvarra és hopponáltam. Gyorsan be kell szereznem, mert ahogy Sethet ismerem nem tud sokáig megmaradni a seggén.

Vendég

1979

Aiden & Seth

Csupán Aiden teszi számomra otthonná a falakat, nélküle sivár volna, nem lenne több egy temetőnél, az én saját kriptámnál, de ez nem is én házam, inkább az övé, én csak itt lakom vele, és jó ez így. Tagadhatom akár magam előtt is, hogy megvoltam úgy, ahogy, de a mesterem puszta jelenléte jelenleg az egyetlen kapaszkodóm az őrület ellen.
Mard Geert kérdeztem és a mester állt fel a fotelből és felém fordult, lassan emeltem rá a tekintetem végül elhomályosult a kép. Háromszor ébredtem meg, aztán se kép se hang. A mester túl jól ismer. Tombolnék. 18 éves elmúltam, de ő mégis csak az apám, így okkal aggódik. Fordított esetben is így lenne. Nem hagy tombolni. Újra felébredek és a mesterre pillantok, aki elkezd magyarázni.

- Nem akartam, hogy így láss…- majd elhallgattam, kérdésére, hogy ki volt, elfordítottam a másik irányba a fejem.
- Elcsesztem. Megint. Elintéztem…az utolsó delikvenst is, akit mondtál. DE ott volt ő is, szórakozni akartam…megcsókoltam, majd a fejem helyett...a karom repült. – bár a fejem repült volna...most nem látna így...feleltem vissza egy szuszra, majd levegőért kapkodtam, végül kifújtam a felesleget. Végül Aiden szavait hallgattam, aki a dögökhöz szólt. Mintha óvodában lennénk…két állat felügyeletére bíz. Nekem meg hallgatnom kellene rájuk. Sietve távozott és éreztem, ahogy elhopponált.
A szoba. A plafon bámulása. Innen figyelem a csönd hangjait, eggyé olvadok a házzal, figyelem a legapróbb zajait. Kíváncsi lennék, kinek volna mersze megközelíteni egy pszichopata erődjét, józan ésszel senki, csakhogy mi Noirok nem értjük az érveket. Megrekedtem ebben a mocskos világban, páncélt, tüskés vértet öltöttem, mely túl mélyre ivódott a bőrömben, csontjaimra tekergőzött, míg végül eggyé vált velem. Hagytam, hogy a keserűség szörnyeteget alkosson, hogy kiirtsa belőlem hajdani önmagam fakó képét, mert csak így élhettem túl az elmúlás fájdalmát. Nézz csak rám. Mit látsz? Bizony, egy pszichopatát. Szemeim égető sötétjében kegyetlen gondolatok virítanak, dühtől cikázó lényem nem pillanatnyi hangulatingadozás. Kedvesség, érzelem, empátia részlegesen sem tartalmaz nyomokat, valahol elástam a legsötétebb részeim alá, s azoknak híján valódi mosoly helyett cinikus vigyort láthatsz borostás pofámon szintúgy, mint azt hangomban hallhatod, avagy gesztusaim megnyilvánulásaiból kiolvashatod. Ne szórakozz velem, nem hatsz meg, mert nem érdekel a nyomorod, de az életedben összekapart sikereidet is jobb, ha megtartod magadnak és nem tudatod velem, ugyanis barátocskám, nagy ívben teszek rád. A létezésed csak nyűg a számomra, pláne, ha nem keresztezed utam. Keveseknek adatott meg az igazi közvetlenségem felfedezése, a többségük már rég halott, vagy jó messze van tőlem. Szándékosan vagy sem, mindenkit elmarok a közelemből. Akik mégis kitartottak mellettem, azokat tárt karokkal fogadom. Megérdemlik.
Lehet, hogy régen a viselkedésem egészen más volt. Lehet. Csakhogy már elfeledtem a boldog Sethet, a lelkem azon része Aaron távozásával elhalt, semmissé lett, mintha nem létezett volna. Ne csodálkozz, ha egy emberi roncs vált belőlem, ám ne is várd el, ne is reméld, hogy megváltozom és veled más leszek. A világ homályos képeket küld elém. Egyre gyorsabb tempót felvéve villódznak, megpróbálnak megvakítani, hiszen képtelen vagyok felfogni az értelmüket, nem tudom egyiket sem maradásra bírni, hogy megnézhessem, nem tudom, mit akarnak tőlem, de érzem az erejüket. Az adrenalinbomba nyomását érzékelem igazán, mely forró csíkban, alattomosan kúszik fel az agyamig. A mellkasomban dörömbölő szívem hangjai adják hozzá a ketyegést, minden gyors leütés figyelmeztetés az elkerülhetetlenhez, s a reteszek hamarosan belefúródnak a koponyámba, lávaként fortyogó vérem pedig tízezer apró darabkát sodor tova, hogy így bűnhődjek. Minden egyes idegszálam, összes inam és legapróbb részem tiltakozik, hogy elinduljak, pedig ismét nem én diktálok.
- MEGFOGLAK ÖLNI, MERT LENÉZTÉL!!!! MERT ÁTNÉZTÉL RAJTAM!!! - Üvöltöm, hiszen ismételten kikívánkozik a hatalmas utálat, amit minden eddiginél erősebben érzek iránta. Hatalmasakat fújtatok, próbálom lenyugtatni magam, majd arra lettem figyelmes, hogy felültem. Rex pedig az ölembe került és morgott. Mard Geer, pedig a fejével lökdösött, hogy kerüljek csak vissza az ágyra. A következő pillanatban fekve bal kezemmel vagdalok mindent szét eldobálva, ami a kezem ügyébe kerül. Az állatok meg a bútorok mögé bújva védekeztek. Egy kisebb állólámpa is a kezembe akadt, azt meg az ajtó melletti falhoz vágtam, ahol Aiden is állt. Mióta? Lehet most érkezett.
- Francba! - morogtam tovább....

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note: XD...WTF a pokolba akarsz költözni??? o_O

Vendég

Aiden és Seth

What have you done again?
1979

Tudom, hogy fiam hogyan gondolkodik. Figyelem őt. Hiába bízom benne olvasok a fejében. A szokás hatalma ezen nem fogok tudni változtatni. Ő az én fiam, az én felelősségem! A családom. Bár ezt nem vallanám be, neki se.
Nem kell tudnia, hogy mit gondolok róla, hogy aggódom érte, hogy szeretném tudni, hogy mikor mit csinál, hogy nehogy valami nagy ostobaságot csináljon! Sose aggódtam senki életéért a sajátomért sem. Viszont rá, már azóta vigyázom, hogy magam mellé vettem.
Mikor is volt az már? Négy éve? Egy éve a fiam. De már azóta a bizonyos nap óta, mióta megtaláltam ott a Tiltott Rengetegben, úgy vigyáztam rá, ahogy egy Noir vigyáz a gyermekére. Hagyok neki szabad teret, csinálhat azt amit akar, de figyelem. Ő az egyetlen aki számít nekem, akiért a tűzbe nyúlnék, mint annyiszor.
Tudom hogy ő is tűzbe menne értem, de ő nem tudja ugyanezt rólam és nem is kell tudnia, oda lenne a tekintélyem. Igaz már sokkal másabb a viselkedésem felé, mint egy éve, de még mindig van egy két olyan dolog, amiről hallgatok előtte.
Megjelent Seth! A kutyáját kérdezte, hogy hol vagyok, mire én feleltem neki. Felé fordulva. Viszont a látvány egy cseppet sem tetszett. Rögrön kiütöttem! Most gyorsan kell lennem. Mard Geerel felvittük a szobába, majd elkezdtem a fájdalmas műveletet.
Nem hagytam, hogy megébredjen. Folyton visszakábítottam. Tudom, hogy tombolna, most pedig az kellene a legkevésbé! Lehet, hogy felnőtt már, de akkor is a fiam és joggal aggódom érte. Mellesleg akkor is aggódnék, ha csak a tanítványom lenne.
Csendben hallgattam a válaszát. Elfordította a fejét. LILY EVANS! Tudhatttam volna. Nem mondom semmit, nem is látszik az arcomon semmi. Pedig legszívesebben felrobbanék a dühtől! Egy nő, ráadásul egy olyan senki, mint Evans! Ő csonkította meg a fiamat? El sem hiszem! Tudtam én, hogy lesz még baj azzal a lánnyal, meg Sethnek az iránta való érzéseivel.
De nem mondhatom neki, hogy felejtse el! Ez az összes, ami maradt neki a régi életéből. Neki is joga van emlékezni. Mellesleg ha megfosztanám tőle, elveszne az összes motivációja. A harag, minden! Márpedig az kicsit sem lenne előnyös.
- Én vagyok az egyetlen, aki tud segíteni te balfácán! Szóval Evans beleszólt a képbe! Remélem legalább megérte az a csók a karodat! Te gyerek! Egyszer majd ő is a tiéd lesz, ha nem leszel ilyen ügyetlen! - Mondtam egy gonosz félmosollyal, mint mindig, mikor megpirongatom! Bár most inkább nevethetnékem van.
Kiosztittam a két állatnak a feladatot és meghagytam Sethnek, hogy hallgasson rájuk, majd elrohantam és gyorsan hopponáltam is. A Zsebpiszok közbe érkeztem. Csuklyám a fejben, s egyenesen a megfelelő helyre mentem.
Gyorsan beszereztem, amit akartam, majd indultam volna vissza, mikor két olyan tizenhét forma gyerek állt elém. A kis ostobák engem kirabolni? Elég volt csak annyit mondanom, hogy most kotródjanak innen és megemelni a pálcám, s máris betojtak. Én pedig nyugodtan visszahopponáltam.
Mikor visszaértem egyenesen a fiam szobájába mentem! Éppen ordított, mikor beléptem. A két állat hűségesen, ahogy meghagytam nekik próbálták visszafogni a kölköt, de nem nagyon ment. Seth tombolt, fekve kezdett el hajigálni mindent, ami a keze ügyébe került.
Egy éjjeli lámpa pont mellettem csapódott a falnak. Egy lámpa minusz! Nyugodtan figyeltem, ahogy morog. Majd lassan közelebb mentem. Letettem a szerzeményem a polcra, majd egyet csettintettem. Eltűnt a köppenyem, s megjelent egy kisebb tálka víz, meg egy két gyógyfű.
- Nem mondom, hogy nyugodj meg, mert nem fog menni! De figyelj rám! Csak rám! Tombolhatsz ordíthatsz, de rám figyelj! Csak arra koncentrálj, amit mondok! Meséltem már neked arról, milyen volt mikor én voltam Roxfortos?
Kezdtem el beszélni, pedig nem is ittam. De el kell terelnem a figyelmét. Így meséltem. Mindent, ami eszembe jutott az iskolás éveimről. A csínyeket, a barátaim, a nőket, a tanulást, a kiképzéseket, mindent. Közben pedig folyamatosan járt a kezem.
Megcsináltam azt a bizonyos löttyöt, ami stabilizálja a karját, ott ahol van. Rex a vállamon ülve figyelte mit ügyködök, na meg hogy mikor esik éppen róla szó a mesémben. Mard Geer pedig az ágy túl oldala mellet ült a földön, s figyelte Sethet.
- Ezt húzd fel! Fájni fog a karod! Körülbelül annyira, mint a Sötét Lélektől! Aztán felkötjük a kezed és utána már csak pihenned kell! - Magyaráztam felé tartva a kis tálat, amiben elkészítettem a kicsit sem étvágygerjesztő fekete löttyöt.

Note: Dehogy akarok! 60-at meg kellene élni! Csak megfordult a fejemben, hogy mégis mi lesz veled utána! Kinyírod magad! De mindegy! XD

Vendég

1979

Aiden & Seth

Az ágyamon ébredek, nem, ez túlzás, hiszen erőnek erejével kényszerítem magam, hogy ébren maradjak míg tudok, inkább volna ez szenvedés a két állapot között. Aiden elment beszerezni néhány cuccot, én meg itt maradtam egymagam, a két döggel...még szép hogy kiakadtam. Isten a kibaszott tanúm rá, megfordult a fejemben, hogy most felkelek és egyenesen a csajhoz megyek, hulláját a haverjai elé hajítom. Normál esetben rég a kezét is letörtem volna bárkinek aki hozzám ér, de a nő jelenléte annyira megkavart, hogy nem foglalkoztam ezzel a ténnyel. Ő más, mindig is az volt. Nem vagyok képes átsiklani ezen a mérvadó momentumon, gyanítom soha nem is fogok, pedig muszáj lesz ha rendbe akarom vágni magam. De lefogtak. Majd dobálózni kezdtem, mindent. Ami mellettem elérhető távolságban volt. Majd megjött a mester is. Apám. Aiden. Az egyetlen aki van nekem. Mellém sétált és közben magyarázott. Hosszú pillanatokig nem felelek. Egyszer már megnyíltam előtte, most megint kezdjem elölről? Sokszor vagyok nyílt, számára meg főleg. Egy Noir előtt fedjem fel a legnagyobb gyengeségem? Változtak a dolgok, változott ő is, én sem vagyok már a régi, ahogy semmi nem az. Illetve, a régi énemhez képest, bárkire rárontok, egy szó nélkül.

Egy kisebb vigyor ül ki a pofámra, megrázom a fejem és elhatározom ennyi jár neki. Mondja el, terelje el figyelmem a véres valóságról, a fájdalomról, Evansról. Aident figyelem, a hangjára tapadtam, mint kullancs az áldozatára. Nem ivott és mégis beszél. Mindez miért? Miattam. Miattam teszi mindezt. Már akkoriban nagy szoknyapecér volt, hát ezt nem néztem ki belőle. Ő volt a nagy rossz fiú, aki mindenkit lenézett, aki másabb volt. Azt hiszem, ez most is így van. A nagyapja kiképzési módszereit, amit fiatalkorában tanítottak neki. A csínyeket. Rosszabb volt, mint a mostaniak abban a lebujban. És én, megint csak csüngtem a szavain. Lehet másnak semmit sem jelentenek ezek, de nekem nagyon is sokat. Rengeteget. Amikor befejezte a mesélést, felteszem, nem 10 perc volt, hanem több óra, felém nyújtotta a tálat és elmagyarázta a dolgokat. Előre meredek, nem vagyok már képes rá nézni, amúgy is forró bőröm szinte perzsel, míg homlokomon vékony verítékréteg ül. Azt hittem eltemethetem magamban az életem ezen szakaszát, szinte sokként ér a felismerés, hogy nem menekülhetek el. Újabb levegőadag szakad ki belőlem, sűrűn pislogok hozzá. Fáradtan megdörgölöm az arcom. Ha tudtam volna mi vár rám... ki érti ezt egyáltalán? Rég volt már. Hagyjuk. Annyira sebezhetőnek tűnök, ráadásul csalódnia kellett bennem és nem öl meg? Megtehetné, mert pillanatnyilag csak púp vagyok a vállán. Ismét. Amikor először találkoztunk, akkor is az voltam. Jelen pillanatban, most is az vagyok. Megcsóválom a fejem, majd bal karomat a szemem elé helyezem. Nem szeretem ezeket a pillanatokat...Felkavar, de őszintén már beletörődtem mindenbe és úgy vagyok vele, hogy másképpen már nem megy a reagálás. Ha úgy érzi gyűlöljön érte, olyan mindegy...Basszus...Seth, nem ismerek magamra...sose éreztem magam még ilyen gyengén. Seth. Noir vagy. Ráadásul halott Whitford. Aki utálja a világot. El kell pusztítanod azokat, akik meggyalázták a testvéred, a halálát és jó magad. Lenéztek. Most meg? Így én nem létezem. Léteznem kell!!! Apa miatt!! A Noir vér miatt!! Tekintetem jéghidegen csillan fel, miután karom elszedtem onnan, majd a mesterre pillantok és bólintok. Teszem azt, amit mond.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note: Nem tudom, mit takar ez a húzd fel XD Gondolom nem meginni kellene XD Mert akkor húzd le lenne

Vendég

Aiden és Seth

What have you done again?
1979

Elmentem az Abszol útra, de egyenesen a zsebpiszok közbe. Nem szabad vesztegetnem az időmet. Ismerem a fiam, nem tud sokáig egy helyben maradni. Márpedig nem szabad nagyon mozognia. Nem lehet. Az halálos veszélybe sodorná. Nem azt nem hagyom.
A fiam! Ha meg tudom védeni, akkor megvédem a halálos veszélytől! Márpedig most meg tudom védeni! Tehát meg is fogom tenni. Nem érdekel ki mit mondd! Hogy ki mit gondol! Az se hogy ő mit gondol! Nem fogom hagyni, hogy baja legyen! Amíg az én kezem alatt van, nem lesz baja.
Amint beszereztem a dolgokat. Indultam is vissza, s egy kisebb feltartást leszámítva gyorsan hazaértem. Felsiettem az emeletre. Seth dobálózott, mikor beléptem a szobába. Mikor észrevett odasétáltam hozzá és beszéltem.
Nem várok tőle választ, nem akarom, hogy feleljen. Mindent tudok. Hiszen nem egyszer beszéltünk már nyíltan és őszintén egymás előtt. A négy év alatt teljesen megnyítunk egymásnak. Mint mester és tanítvány, mint apa és fia.
Fáj neki és nem csak fizikai fájdalmai vannak. Nagyon felkavarja az, amit Evans iránt érez. Én ezt tudom és meg is értem! De jelen pillanatban jobb ha nem figyel rá. Mesélni kezdtem fiamnak. Nem ittam, de tudtam, hogy az egyetlen, aki el tudja terelni a gondolatait a világról az én vagyok, ha beszélek.
Dőlt belőlem a szó, ami eszbe jutott. Az iskolás éveimről. Hogy milyen volt az iskola akkoriban, hogy milyen rosszaságokat csináltam, hogy hogyan kergettem az idegbajba a szüleimet. Hány lánnyal játszott. Csak pusztán viccből. Nagyapáról, a tanítási módszereiről, amiknek egy része neki is ismerős kell, hogy legyen.
Nem tudom mennyit beszéltem, de nem keveset. Mivel a lötyi egy részének elkészítése magában egy óra. Mikor megcsináltam, felé nyújtottam a tálat és elmagyaráztam mindent. Látom, hogy szenved! Mégis rideg vagyok, mint mindig.
Nem hittem volna négy éve, hogy a gyerek ilyen fontos lesz nekem. Akkor is tudtam, hogy különleges, hogy sors szerű volt a találkozásunk, hogy van benne valami, amiért nem vagyok rá képes, hogy elküldjem magam mellől. Vagy hogy megöljem.
Mikor halálfaló lett büszkébb voltam rá, mint magamra valaha! Szó nélkül teljesítette és teljesíti is amit mondok. De már akkor aggódtam, hogy ne legyen ebből baja. Akkor még nem vallottam be magamnak, de éreztem, hogy valami megváltozott.
Végül az vezetetett rá a megoldásra, mikor a fiamnak fogadtam. A Noirok a saját családom előtt álltam ki mellette. Mert ezt kellett tennem. Ahogy Hugh mondta, már első pillanattól úgy vigyáztam rá, ahogy egy Noir apa vigyáz a fiára.
S azóta is úgy vigyázom rá. Hagyok neki teret, hogy bontogassa a szárnyait, de a nagy bajokban ott vagyok mellette. Fiam szeme jéghidegen, olyan Whitfordosan csillant meg, mikor elvette kezét az arca elől. Rám pillantott és bólintott.
- Jól van kölyök! Most aludj egy kicsit! Ha felkeltél olyan lesz, mint új korában! - Mondtam egy félmosolyt megeresztve. Majd felálltam, Rex a vállamon termett. Mard Geer pedig a gazdája mellett maradt. Elinultam az ajtó felé, de ott még visszafordultam.
- Seth! - Megvártam, amíg rám néz. - Büszke vagyok rád fiam, ügyesen helytálltál! - Mondtam halkan, majd kimentem és becsuktam az ajtót. Büszkeség. Ez az én gyenge pontom! Tehát evidens, hogy most már Seth is a gyengepontommá vált. Mert rá is büszke vagyok!
Lementem a nappaliba. Erre inni kell. Elővettem a wiskey és ittam. Tüzet gyújtottam egy kisebbet az asztalon álló tálban. De erre most szükségem van. Engem ez nyugtat le. A tűz és a pia. Néha magamat is le tudom nyugtatni, de a zaklatott idegesség más dolog. Az nem harag. Azt nehezebb elmulasztani.

Note: *megvakarja a fejét* Pedig én azt akartam írni, hogy húzd le! Hmmm... Biztos éppen azon gondolkodtam, hogy fel kell húznom az ébresztő órát. Bocs kölök, de amúgy igen az akart lenni! XD

Vendég

1979

Aiden & Seth

A meséjére teljesen fókuszáltam, elterelte a gondjaimat. Eltudom képzelni azokat a jeleneteket, amiket leművelt annó. Bár én lettem volna olyan mint ő...Bár akkor nem is mellette lennék, hanem egész máshol... Felém nyújtotta a tálat, én meg elérzékenyültem. Fájt. A testem és az amit a csaj leművelt velem. Nem ugyanazt érzi irántam mint én ő iránta. És ez nagyon szíven taposó tud lenni...De megembereltem magam és Aiden szemeibe néztem, majd elvette a tálat és kissé fintorogva, lélegzet visszafojtva ittam meg a fekete löttyöt. Baah...Ez még annál is borzasztóbb, mint mikor legelőször a mester elhopponált velem, vagy az a fura cukor...Báááh...mester, te ezzel megkínzol...de hálás vagyok érte...de soha többet...

A pótkart felkötötte, illeszkedni fog, de időbe telik, míg az eredeti test beengedi a pótat, tudom jól. Lehet, majd kilöki. Ha nem, akkor időbe telik majd az, hogy hozzászokjak és irányítani tudjam, mivel tuti, nem hasra csapásra fog majd menni. Aludjak? A mester felállt és az ajtó felé indult, nevemre felé néztem és ő megszólalt. Büszke rám, mert helytálltam. Majd elvonult, hogy tudjak pihenni. Lehunytam a szemem, de 4 óra múlva már a plafont figyeltem. Most nem vágyom társaságra, elég nekem elviselni az érzékeimre igen sokkoló ingereket. Zaj, szag, számtalan fény és árnyék... Ezt nem nekem találták ki. Nem tudom, hogy egy magam fajta ilyenkor hogyan viseli, de engem kifejezetten idegesít minden. Mert nekem is kell olyan nap, mikor csak elvonulok duzzogni, mert bár nem kéne, én is érezhetem rosszul magam, elvégre ember vagyok, még akkor is, ha azt sokan megkérdőjelezik. De ez nem duzzogás, ez pihenés...fáradt vagyok. De nem csupán a vérveszteségtől... a gondolataim kavalkádja, az elfojtott érzelmeim...Kihatnak rám most, eddig sose, de most...Mindenkinek szüksége van kapaszkodóra, egy lényre, egy társra aki életben tartja benne a lelket a úgy érzi nincs tovább. Érdekes. Amikor megszületünk az édesanyánk tölti be ezt a posztot, hozzá menekülünk ha baj van, ha fáj valamink, ha vigasztalásra vágyunk. Évekkel később pedig ez a személy a második lesz, számomra anyám egy senki volt. Jelenleg, Aiden mester tartja bennem a lelket, ő a kapaszkodóm, erre már jó ideje rájöttem. A szavai, minden ellenem irányuló tette, úgy terjedt bennem, mint egy járvány. Megfertőzte az ép sejtjeim, átformálta azokat, s sunyi módon újraépített, kénye és kedve szerint igazított. Elpusztított, vagy átformált, egyik sem különb nekem, nem akarom, hogy elveszítsem az, amit ő teremtett belőlem. Fegyver vagyok, nem egy érzelgős kis köcsög. Inkább küzdök és ezerszer inkább szenvedek, de nem hajtok fejet másnak. Csak Aidennek és a Nagyúrnak! Soha többé Evans és a felé tornyosuló érzelem kavalkád. Egy biztos! Én fogom elpusztítani. Nem hagyok teret semminek, ami nem tartozik a pusztításhoz. Persze ennek is megvannak a maga hátrányai, mert az elzárkózás sem zökkenőmentes...Lassan felültem, Mard Geer morgott, de pillantásom elegendő parancs volt számára, hogy tudja a dolgát. Tudom, hogy feküdni és pihennem kellene, de ha nem megy? Ezzel csak szenvedek...Lassan felálltam, de meginogtam, a kutyám tartott meg oldalról, belemartam a bőrébe, kapaszkodtam, szédültem, de nem...mennem kell. Segített talpon maradni és lassan kimentünk a szobából. A lépcsőnél elengedtem és a korlátba kapaszkodva haladtam lassan lefele, majd leértem és a fal mellett haladtam a nappaliba.
- Tudom...- feleltem a mester ki nem mondott szavaira, majd leültem a fotelbe és a whiskyt megragadva meghúztam. Majd hátradőltem és figyeltem apát.
- Nem tudok elaludni...vagyis aludni aludtam, de ez a fekvés az idegeimre megy. - pillantottam a tekintetébe, végül letettem az asztalra az italt és visszadőltem a fotel háttámlának.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note: ^^ Ugyan! Megesik!

Vendég

Aiden és Seth

What have you done again?
1979

Meséltem neki, tudom, hogy most el kell terelnem a figyelmét. Ha nem tenném belehalna a fájdalomba. Egyszer úgyis megtudta volna mindezt, de így okom volt rá, hogy pont most mondjam el neki. Felé nyújtottam a löttyöt. Nem akarta meginni, látom, hogy milyen fájdalmai vannak, de nem rezzenek meg.
Végül összeszedte magát és megitta a fekete löttyöt. Arcára kiült, hogy milyen íze van. Hát ezért mondta a rokon, hogy inkább ne próbáljuk levágni a karunk. Nem hittem el, hogy szörnyű íze van, de úgy tűnik igaz!
Felkötöttem a karját. Hamarosan olyan lesz, mint régen. Igaz el fog tartani pár hétig mire megtanulja hogyan használja. De menni fog neki, hiszen Noir és Whitford is, nincs lehetetlen! Aludnia kell. Felálltam és az ajtó felé mentem, majd visszafordultam a fiamhoz.
Közöltem vele, hogy büszke vagyok rá. Nem szoktam ilyet mondani, de ez így van. Becsuktam az ajtót, majd lementem a nappaliba. Persze a whiskey előkerült. Ilyenkor inni kell. Valamivel ki kell tisztítanom a fejemet.
Gondolkodtam. Komoran és némán. A fiam szereti Evanst! Látom rajta! Szereti, akarja és nem fogja tudni kiverni őt a fejéből! Az a boszorka több bosszúságot okoz nekem, mint azt hittem volna. Első pillanatban tudtam, hogy nincs vele valami rendben, de azt nem hittem, hogy a fiamat ennyire érdekli. Ez a csaj fogja a halálba kergetni!
Csinálhatok én akármit a fiammal! Elpusztíthatom a lelkét, átformálhatom teljesen. Ezen nem fogok tudni változtatni! Akarni fogja bármit teszek. Pedig már így is teljesen átformáltam a gyereket. De ez a vágy megmaradt benne. Most pedig már ereje is van, meg bátorsága, hogy megpróbálja kielégíteni a vágyat.
Lehet igaza volt Evansnak kihasználtam a fiam gyászát. Átformáltam, megöltem és új életet adtam neki, amiben nincs helye érzelmeknek. Nem rontottam meg a fiam! Segítettem neki túl lépni a dolgon! A jóság szentélyében magára hagyták. Én ott voltam és akkor jelentem meg, amikor a legjobban kellett mellé valaki, aki értékeli.
Bár mit tudok én erről?! Nekem nincs lelkem! Elpusztult. Magam pusztítottam el! Az egyetlen, amit tudok, hogy a fiam az az egy személy a világon, aki felé kimutatok emberi érzéseket. Aggodalom, törődés, figyelem! Ezek maguktól jönnek. Nem tudok ellenük mit tenni.
Ilyen lehet a fiamnak az Evansal kapcsolatos érzelme. Mindig elnyomja, aztán elég tudni, hogy a közelben van és minden eddigi harc, amit az érzés megszűntetésért vívtunk kárba vész. Mintha nem is lett volna. Ez őrjítő tud lenni.
Már éppen elkezdtem azon gondolkodni, hogy felmegyek Sethez megnézni minden rendben van-e, de nem. Valami azt súgta itt kell maradnom. Így csak ültem és bámultam a tüzemet. A lángok, a Noir vér lángjai. Az erő, ami bennünk lángol ott ég.
Meg se szólaltam, mikor bejött a szobába. Oda se néztem, szavára elmosolyodtam, de nem tettem semmit. Elült elém és magához vette az üveget! Ivott belőle, s hátra dőlt. Felnéztem rá, rideg érzelemmentes tekintettel, s vártam.
- Már éppen azon gondolkodtam, hogy felmegyek megnézni élsz-e még! Legalább tudom, hogy nem nagy a baj! Ha az lenne, nem jöttél volna le! Azért örülök, hogy Evans még mindig rosszul céloz, meg hogy túl jó szíve van! Ha megölt volna, már nem élne!
Mondom ridegen, tudja, hogy komolyan beszélek! Addig az ő prédája, amíg él. De ha miatta hal meg a fiam, én végzek vele! Márpedig egy Noir haragja hatalmasabb erőt ad, mint bármi! Én pedig azon az egy nőn törteném ki a haragom. Így is vissza kellett mag fognom, hogy ne bosszuljam meg az esetet!

Note: Hát meg bizony! XD

Vendég

1979

Aiden & Seth

Az alvással nincs gondom. Néha szükséges. De most ez a négy óra elég volt, főleg úgy, hogy sikerült elnyomnom 4 óráig a fájdalmat, de az zavart fel. Feküdni, unatkozni pedig egyenesen rühellek. Bár ki kell bírnom, főleg ezt a pár napot...hetet? Ez...kínzás. Főleg egy olyannak, mint én. Oké, akkor le megyek. Le kell mennem. Le tudok menni. Mard Geer apró kis támogatásával le is mentem Aiden mesterhez és leültem vele szembe és ittam. Ez jól esett.
- Jól vagyok. A körülményekhez képest. - felelem érzelem mentesen, amolyan Seth stílusban, majd mikor közli, ha Lily megölt volna, ő már nem élne, ez kicsit meglepett, ez ki is ült az arcomra, néhány másodpercre. Aztán zordabb arcot húztam fel.
- Bosszú? - persze, hogy az. Bár nem értem. Ennyire a szívéhez nőttem volna? Igaz, fordított esetben én is bosszút állnék. Nem akarom Aident elveszíteni. Sem most, sem később. Nem történhet meg. Edzenem kell. Erősebbnek kell lennem. Erősebb vagyok Evansnál, de mégis legyőzött...és miért? Mert képtelen voltam kinyírni! Már ezerszer megtehettem volna, rengeteg alkalmam volt rá, de nem...Utálom magam...

- Mégis mihez kezdjek ebben a pár napban? Most komolyan pihenjek? Mester! Te tudod a legjobban, mennyire mehetnékem van állandóan. Nem tudom megmaradni egy helyben! Munkánk van! - közlöm kerek perec vele, amit már ezer éve tud, de nem árt újra adagolni néha. Hogy hisztizek? Nem, nem szokásom. De a semmit tevés, az nem az én asztalom. Végül felcsillan a tekintetem, amolyan egy ötlet féle. Feljebb ülök, bal karom a térdemen, majd felé mutatok. A kötözött jobb karom meg őrjítően fáj, vagyis, ami a sajátom, próbálok nem koncentrálni rá.
- Edzünk! Bal kézzel fogok pálcát ragadni! És úgy győzlek le! - mondom ki a tutit. Ebben csak egy hiba van. Sose fogtam pálcát bal kézbe...világ életemben jobb kezes voltam és bal kézben semmit sem fogtam még...majd a piáért nyúlok és meghúzom. Nem vagyok alkesz, de apa...vele együtt olyan jó inni. Ő szoktatott rá, illetve magamat szoktattam rá. Követtem a példáját. A részegségünk pedig 2 Whiskynél kezdődik. Addig meg megy a duma az ő részéről, tőlem meg a...mi is? Mindegy!

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note:

Vendég

Aiden és Seth

What have you done again?
1979

Csendben ültem odalenn a nappaliban. Gondolkodtam. A fiamon. Csak most jöttem rá igazán mennyit is számít nekem. A kezemben volt. Haldoklott. Nem egyszer kergettem már a halál szélére. De mindig tudtam, hogy vissza tudom hozni. Egy kivételével, de ott az mentette meg, hogy apának hívott.
Most egy hajszálon múlott pusztán, hogy elveszítsem a gyermekem. Ha kicsit később jön, ha több vért veszt. Halott. Szerencséje volt. Ekkor jelent meg a gyerek. Leült velem szemben és ivott, majd hátra dőlt fotelban.
- Helyes! Úgy viselkedtél, ahogy az egy Noirhoz illik fiam! - Mondtam nyugodtan, mintha csak valami betanult szöveget mondanék fel. Majd közöltem vele, hogy ha meghalt volna, Evans már halott lenne. Megleptem vele. Láttam az arcán.
- Noir bosszú! - Vágtam rá szemrebbenés nélkül. Nem akarom bevallani, de tényleg a szívemhez nőtt a gyerek. Olyan, mintha tényleg az apja lennék! Fontos nekem és a családom tagja. Egyszer már megöltem a családom. Őt nem fogom elveszteni! A fiamat nem!
- Nyugalom Seth! Ahhoz képest, hogy te vagy a jég, olyan tüzes vagy, mint a Noirok! Tudom, hogy nem tudsz megmaradni a seggeden! Nem is várom el! Nem tudnálak ágyban tartani, legfeljebb akkor, ha folyamatosan kiütnélek!
Mondtam gonoszul mosolyogva. Ekkor felcsillan a szeme. Ismerem ezt a nézést! Ötlete van. Ráadásul jó ötlete. Feljebb ül, majd bal karját a térdére teszi és felém mutat. Előre dőlök és kezeimet a térdemen pihentetve várom a javaslatát.
- Állok elébe! De akkor legyünk tisztességesek én is gyengébb kézzel fogom majd a pálcát! Hátrakötöm a jobb kezem! A vesztes megy le a pincébe whiskey-ért! - Egyezek bele a játékba. Kicsit kiegészítve a dolgokat.
Bár bevallom Seth így is hátrányban van velem szemben. Hiszen vele ellentétben, én már fogtam bal kézben pálcát és harcoltam is vele. Hála nagyapának. Igen nem csak én küldöm a tanoncom terepmunkára. Nagyapa is folyton ezt csinálta. Egy ilyen során bénították meg a jobb karom. Merlinre két napig zsibbadt az egész!

Vendég

1979

Aiden & Seth

Noir vagyok. Seth Noir. Apám, Aiden Noir, nem vérszerinti, hanem fogadott fia vagyok. Mivel a viselkedésem és a hatalmam egyenlő egy Noiréval. A mester jobban ismer engem, mint én saját magam. Szokások, mikor hol merre mit művelek. A mai napig a gondolataimat olvassa. Hogy miért? Mivel nálam kiszámíthatatlanabb emberrel még nem találkozott. Így ez érthető. A pillantásából leszűröm mit szeretne, mit parancsol, megszólalnia sem kell. Ötletemre ő is előre hajol és beleegyezik, de ő is bal kézzel fogja majd a pálcát. Bár a vesztes dolga, eléggé gyenge…Whisky a pincéből. Hát jó! Rémunalmas.

- Geer! – a dögöm felkapta a fejét és rohanva felsprintelt az emeletre a szobámba és a pálcámat kutatta el. Majd a Whiskyért nyúltam és meghúztam. Visszatettem és felkeltem, de visszarogytam. Ez meglepett. Nem, nem lehetek gyenge. Előtte nem! Soha! Ő erősként ismer, nem vagyok gyenge.
Szóval egy kis vérveszteség nem a világvége, pedig piheni kellene, de utálok piheni. Akkor lennék szarabbul. Elméletileg. Végül újra talpra álltam és mesterre néztem.
- A harctéren, vagy az udvaron? – érdeklődtem, majd a dög is megjelent, pálcával a pofájában, a jobb kezemmel akartam nyúlni érte. Nem mozdul. Ja tényleg, oké. Megszokás. Akkor marad a bal, már eleve furcsán nyúltam érte és furcsán is ragadtam meg, a gatyámba pedig letöröltem a démon nyálát. Ragacsos kulimájsz! Persze ennek is megvannak a maga hátrányai, mert ez sem zökkenőmentes lesz. Mint aki először tanul járni. Végül elindultunk oda, ahol megmérkőzünk egymással, finomabb akcentussal. Szembe a mesterrel. 5 méter távolság. Forgattam a pálcát, közben a lábamhoz értettem, hogy könnyebben igazgassam, hogy tudnám úgy megfogni, hogy az kényelmes legyen…de ezzel csak felhergeltem magam, ami azzal járt, hogy felszisszentem és térdre rogyva kaptam a jobb karomhoz. Oké, nyugi. Ne hergeld fel magad apróságok végett, gyerünk! A mesterre pillantottam, felvettem a földről a pálcát és felálltam.
- Kezdjük! – néztem rá élesen, kizárva a fájdalmat, legalábbis egy részét. Meddig fog ez tartani? Felemeltem a pálcám és egy Sektumsemprával akartam támadni, de nem történt semmi. Mi van? Kissé zavartan pillantottam a mesterre, majd vissza a pálcára. Egy Crució! Semmi….Ismét, de megint semmi. Ezzel egyidejűleg a hajamba is beletúrtam…mi a szar van? Tekintetem zavartságot tükröződött. Akkor most? Higgadj le. Lehunytam a szemem és koncentráltam. Aiden felé emeltem a pálcát és egy újabb Crúciót küldtem rá, abban a pillanatban a szemem is kipattant, gonosz fény izzott benne, végül a varázs csak elérte őt...

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note:

Vendég

Aiden és Seth

What have you done again?
1979

A Noir család! Aiden és Seth Noir! Seth a fiam, bár nem vérszerinti, mégis csörgedezik már benne Noir vér is! Fogadott fiam, ami egy Noirnál egy azzal, mintha vérszerinti lenne. Hiszen vérszerződés alapján lett a családom tagja, s azóta is az. Mindent tudok róla, s mégis folyamatosan lesem a gondolatait.
Hiszen kiszámíthatatlan, nekem meg tudnom kell, hogy mikor mit akar. Nem elég, ha ő tudja mit akarok, nekem is tudnom kell ő, mit akar. Ötletére előre hajoltam. Belementem, de csak ha balkézzel harcolhatok! A vesztes pedig wkiskeyt hoz a pincéből! Ami a világ egyik legunalmasabb munkája!
Figyeltem, ahogy fiam felküldi a démont, hogy hozza le a pálcáját, majd megfogta az üveget és meghúzta. Mikor visszakerült az asztalra én is felkaptam az üveget, s nyakát megtörölve meghúztam! ahogy azt illik! Majd figyeltem, ahogy nagy nehezen felállt.
- Az udvaron egyszerűbb! - Mondtam nyugodtan, mintha mi sem lenne természetesebb! Figyeltem, ahogy megjelenik a kutya. És ahogy a fiam azzal ügyködik, hogy vajon hogyan fogja meg bal kézzel, hogy jó legyen? Sőt még a nyálat is le kellett róla törölni!
Kimentünk az udvarra. Úgy álltunk fel, ahogy mindig szoktunk. Egymástól öt méter távolságra, szemben és ridegen. Bár most a pálcánk, az pont rossz oldalon állt. De ha már Seth csak azt tudja használni és én pedig igazságos akarok lenni, akkor így oldjuk meg.
Egy igével kötöttem hátra a jobb kezemet. Hogy ne mondhassa, hogy rásegítettem. Kicsit kényelmetlen, de nem olyan rossz, mint Sethnek! Térdre is rogyott. Nagyon fájhat a karja! Látom rajta, hogy szenved, de harcolni akart. Tőlem megkapja!
- Rajta! - Mondtam, nekiállva a védekezésnek. De semmi! Nem akartak neki engedelmeskedni a varázslatai. Ez nem jó! Egy cseppett sem az. Nagyon nem tudja bal kézzel irányítani az erejét.
Lehunyta a szemét, majd kipattant egy pillanat alatt rögtön hárítottam, bár kicsit több erőmbe került, mint szokott. Majd támadtam Sektumsemprával, ahogy szoktuk! De gyengébb lett a szokásosnál. Hát igen a bal kéz hatása. Gyengébb a lövés!

Vendég

1979

Aiden & Seth

Kisétáltunk az udvarra, egymással szemben. Hogy miért oda? Mivel most 100% hogy nem fog egyikünk sem robbantgatni és pusztítani. Én biztos nem, Aiden pedig nem kockáztatná az életem. Szóval egy laza meccs vette kezdetét kettőnk közt. Nem tudtam varázsolni bal kézzel, de aztán siker, Aiden pedig a szokásos Sektumsemprával támadt vissza. A bal csuklómat telibe kapta, nem volt vészes, de épp elég volt ahhoz, hogy elengedjem a pálcát és odébb lépjek. Egy ideig csak a földre hulló fegyvert néztem, majd lassan Aidenre emeltem tekintetem.
- Nyertél. - feleltem higgadtan, ennyitől feladtam, pont én... végül az utam a házba vezetett és a pincébe, ahol nekidőltem a falnak és szaporán kezdtem venni a levegőt.

Miért? Mi változott? Gyenge lettem? Vagy csak a bal kéz használata? Meddig? Mert már most rohadt idegesítő. Apának nem mutathatom ezt a részem ki, nem tehetem. Nem megy. Nem úgy ismer, mint aki ilyen kis apróságok miatt sír. Mikor bőgtem utoljára? Amikor Aaron meghalt, utána soha többet, visszatartottam mindent. Most is vissza kell tartanom, pedig feszegeti a határokat. Aztán megmozdulok és a polcokhoz lépek. Végignézek az italokon és az évjáratokon. Végül egy régebbit leemeltem és jobban szemügyre vettem. Végül felmentem és feljebb emelve kérdeztem.
- Ez megteszi? - teszem le a nappaliba az/asztalra, végül a mesterre pillantottam.
- Nem kell itthon maradnod, menny vadászni. Nem kell felügyelet. - mosolyodtam el, majd elvonultam fel a szobámba. Bezártam az ajtót is, de hogy miért, azt nem tudom. Végül kinyitottam az ablakom, leültem az ablakba, régi jó szokást megtartva bámultam kifelé, leginkább a semmit. Megnyugtató volt az a tudat, hogy ez a kis semmiség elterelte a kínokat. Vadászni akarok, pedig jelen pillanatban, nem menne. A bal kezem magam elé emelem és ökölbe szorítom, majd enyhítek rajta, újra ököl és enyhítés. Aztán a város felé figyeltem. Ebből az ablakból kivehető volt pár dolog, ami érdekelt. Végül lenéztem az udvarra és úgy helyezkedtem, hogy a lábam lelógjon, majd egy ugrás és lenn voltam guggolva, majd a kerítés felé vettem az irányt. Sose figyeltem még meg Oxfordot, csak öltem. Mard Geer mellettem termett és mintha kitalálta volna gondolatom, egyben utasításomat is, a kerítés előtt megragadtam oldalát, átkaroltam testét, ő pedig ugrott. Megvetettem a lábam a kerítés beton részén, összesen 3 méter magasan voltam, majd felegyenesedtem és figyeltem a várost.
- Sose városnéző kiruccanásokra mentem, de ez, ez most jó...- mormogom az orrom alatt, kapaszkodva Geer-be, aki úgyszintén a várost figyeli és morog, alias válaszol. Ha vadászni nem is vadászhatok, akkor edzek. Hiszen nem tunyulhatok el. Apát nem kérhetem meg, főleg nem úgy, hogy ilyen selejt vagyok most. Végül visszamentem a kastélyba, egyenesen a konyhába.
- Apa! - ha visszaszól, itthon van, akkor folytatom, ha nincs, akkor sincs gond, majd megkérdezem, ha megérkezik. Előkotortam a hűtőből valami ehetőt, ami mostanában sok van, mivel mester itthon eregeti szabadnapjait.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note:

Vendég

Apa fia kapcsolat, átdolgozva 1997

Seth & Aiden

Az udvarra mentünk azért oda, mert ma biztos, hogy nem lesz sem robbantántás, sem pusztítás. Mivel Seth elég pocsék álllapotban van, amiért nem tudja a jobb karját használni. Nekem meg eszem ágában sincs kockáztatni, hogy véltelen valami bajt okozzak neki.
Láttam, hogy fiam nem tudja használni a ball kezét. De végül mégis egy elég erős igét kaptam, ha fogtam volna már korábban pálcát balkézben biztosan teli találat lett volna. De így gyorsan vissza tudtam támadni. A bal csuklóját találtam el, mire elengedte a pálcáját.
Rám nézett és feladta! Miért? Az a Seth, akit én ismerek nem adja fel ilyen könnyen, akkor is feláll és harcol, ha már patakokban folyik róla a vér. Mi történhetett vele. Bementünk a kastélyba, ő a pincébe, én pedig fenn leültem.
Gondolkodtam, már mindenféle ostobaságit belemagyaráztam a dologba, de egyik sem volt az igazi. Azt láttam, hogy nagyon rosszul eset neki, hogy nem tudta használni a pálcáját, de valami más is volt, túl sok minden gyülemlett fel benne.
- Tökéletes kölök! - Mondtam mikor lerakta elém a piát. - Tegnap voltam vadászni, ma meg pokolsétán a kutyáddal. Nem hiszem hogy a mai napon én ki fogom innen tenni a lábam.
Amint ezt elmondtam felment a szobájába és bezárta az ajtót ez furcsa volt, sose zárta még be az ajtaját. Nem értem! Pedig már olyan jól megvoltunk. Persze, mindig mikor megjelenik Evans minden munkám a porba hullik. Most is ez lett.
Némán ültem a fotelben. Rex a vállamra mászott és figyelt. Nem voltam hajlandó vele foglalkozni. Más foglalta le figyelmem. Nem értem egyszerűen nem értem ezt a gyereket. De szerintem soha nem is fogom, ezért kell folyamatosan figyelnem a gondolatait, akkor legalább pillanataiban értem mit miért tesz.
Hátra dőlve ültem a fotelben és varázsoltam. Kis tenyérnyi tűzet. Mozgattam, figyeltem ahogy pusztít, ez mindig segít, hogy összeszedjem a gondolataimat. Hát most nem jött össze. Ugyanolyan tanácstalan voltam, mint előtte.
- Mondjad! - Kiáltottam felállva a fotelből és elindulva a konyhába, ahonnan a hangot hallottam. Mikor odaértem Seth már éppen kotorászott a hűtőben. Meg se szólaltam. Az ő háza is.
Ránéztem és elmosolyodtam, majd leültem az egyik székre. Ha akar valamit majd elkezdi. Nem szoktuk feleslegesen zargatni egymást. Bár hogy őszinte legyek én kezdem élvezni, ha beszélgetünk. Pedig kezdetben nagyon utáltam. De most valahogy minden más.

note: || To: Seth

Vendég

1979

Aiden & Seth

A mester talán furcsának találja, hogy feladtam....tudom jól, ez még számomra is roppant szokatlan. Mivel én tényleg soha a büdös életben nem adom fel. De most....most tropa vagyok, testileg és az érzelmeim, valahol a bika f@sza alatt van, vagy a békáé alatt. Nem tudom. De szar dolog, mert sose voltam még ilyen állapotban. Az ital remek választás volt, ezt is meg lehet inni. Aiden nem megy vadászni mostanában, felmegyek és bezárkózom, de pillanatokkal később már a kerítésen állva figyelem a várost. Kitaláltam valamit, ami lehet őrültség, de vissza kell rázódnom a dolgokba. A konyhába igyekeztem és a hűtőt rámoltam, apát kerestem, mire megjelent a konyhában és leült. Kivettem bal kézzel 2 tojást és becsuktam a hűtőt, majd leültem vele szembe, letéve a 2 tojást az asztalra.

- Lenne pár kérdésem. Nem tudom, milyen anyagokat használtál ehhez...- mutatok jobb kezemhez, majd feltöröm az egyik tojást és eltüntetem tartalmát.
- ...de tényleg várni kell heteket, hogy felgyógyuljak ebből? Ne érts félre! Nem téged okollak. Sose nem tennék ilyet. A saját hibám áldozata vagyok, amiért bűnhődni is fogok halálomig, vagy még azután is. - végül a tojáshéj a kukába kerül, csont nélkül, amire elmosolyodok és apára nézek.
- Segítesz nekem? - vannak dolgok, amiben nem kérem a segítségét, mivel előbb, utóbb de megcsinálom, csak idô kérdése.Ő meg felügyel, ha rosszul csinálom, elhord mindennek, ha jól, akkor egy szép volt, ennyi és már tudom is, hogy jó voltam. Sose szegtem meg a szabályait, néha ellenkezek, de az már a felforrósodott dühöm az oka. Ezt ő is tudja, elviseli. Ahogy én is azt, ha iszik, sokat beszél, meg folyton a fejemben kutat. Hogy az ô szavaival éljek, ki ismert de nem eléggé, hiszen minden lépésemmel sakk mattot adok neki is másnak is. Felállok és leveszem a felsőm, nagy nehezen, de a székre kerül, és apa mellé sétálok. Bal kezem a jobb vállamon landol és koncentrálok. Mozdulj, mozdulj, mozdulj.... mantrázom vagy fél percig, majd ujjaim megmoccannak. Teljes siker. Illetve fél siker, ezt kellene az egész karral. Aztán ránézek.
- Nem akarok életlen, tompa fegyverként az oldaladon harcolni. Vissza akarok térni a normál kerékvágásba. ... Leszednéd? - kérdeztem a higgadt hangomon, ha a kötést leszedi, kíváncsi vagyok a "forrasztásra", morbid lehet. De nem gáz. Az én stílusom a morbid szó! Nem tunyulhatok el, az már nem én lennék.
- Pihenni kellene, tudom, de nem megy. Tényleg nem akarok haszontalanná válni a szemedben! Amit eddig felépítettem, nem akarom, hogy kárba vesszen!- ráadásul ő segített azzá, ki most vagyok, nem akarom, hogy ennyi év után, pont most kelljen neki csalódnia. Azt nem élném túl. Ha elválnak útjaink...bele se merek gondolni.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note: Nem sok egy kicsit az a dátum? Amúgy ez a kód is remek Very Happy

Illik hozzád!

Vendég

Apa fia kapcsolat, átdolgozva 1979

Seth & Aiden

Kicsit furcsállottam, hogy ilyen hamar feladta. Nem ez a stílusa. Addig szokott kűzdeni, amíg már meg se tud mozdulni, de most nem. Most az első támadásom után feladta. Ezt nem értettem, de nem szóltam semmit sem.
Meghozza a whiskeyt, majd bezárkózik a szobájába, miután közlöm vele, hogy nem megyek vadászni! Nyugodtan ülök és gondolkodni kezedek a gyerek lelki dolgain, mikor meghallom a hangját. A konyhába mentem és leültem.
Csendben hallgatom végig a mindandóját, s figyelem, ahogy közben étkezik. Teljesen nyugodt vagyok. Pontosan tudom mit mindok neki. Már akkor tudtam, mikor elkezdte mondani. Csak meg kell várni, hogy szóhoz jussak végre.
- Már most kellene tudnod használni, de csak holnap lesz biztonságos. Nem tart hetekig felépülni. Az tart sokáig, hogy megtanuld kezelni az új karodat fiam. De ha gyorsan megy akkor hamar megint olyan leszel, mint azelőtt. - Magyaráztam el nyugodtan, mintha tudtam volna, hogy ezt kérdezi.
- Persze! - Vágtam rá gondolkodás nélkül. Sose szokott tőlem semmit kérni, de most megtette, én pedig kötelességemnek érzem, hogy segítenem kell. Az apja vagyok. Ennyit megtehetek érte, bár így is sokat tettem érte.
De tudom, hogy ezért hálás, s nekem ennyi elég is. Nem kell kimutatnia sehogy csak tudjam, hogy mit gondol. Megszokta már hogy ilyen vagyok. Ahogy ő is az én szeszélyeimet. Kölcsönősen megbízunk egymásban és ismerjük egymást.
Mellém sétál és feluhúzta a poló karját. Hogy a kötés látszódjon. Kezét vállára rakta. S láttam, hogy igyekszik megmozdítani, de nem megy neki. Vagyis csak egy darabig nem megy utána sikerült megmozdítani az ujját.
- Rendben fiam, de ha bajod van kiütlek! - Mondtam teljes komolysággal. Tudja, hogy így is gondolom, tehát nem kockáztatja meg, hogy bajt csináljon. A fegyverem, de csonkán nem fogom a hagyni, hogy dolgozzon.
- Sokmindennek neveznélek kölök, de a haszontalan nincs benne. Te hasznos vagy. Nagyon is! - Mondtan egy gonosz mosollyal az arcomon. Majd óvatosan a kötéshez nyúltam, s kibontottam. Ahogy számítottam rá, csak egy halvány vörös csík jelzi, hogy bizony az ő karja le volt vágva. Szépen gyógyul, Seth erősebb, mindt gondoltam, a teste gyorsabban befogadta az új kart, mint azt vártam.

note: *fejbe vágja magát* A pokolba! Megint elírtam valamit! Mostanában nem vagyok formámban. Bocs kölök! XD Köszi! Smile

|| To: Seth

Vendég

1979

Aiden & Seth

A konyhában rákérdeztem arra, hogy mi meddig tart. A fájdalomban biztos vagyok, hogy sokkal tovább. Az illeszkedésnél fáj, ahol a csonkom van. Meddig fog tartani? Szóval az fog tovább tartani, hogy használni tudjam sajátomként. Türelmetlen vagyok? Az. Azt akarom, hogy most mennyen már simán zökkenő mentessen. Aiden szerint csak holnaptól biztonságos, holnap kellene elkezdeni a rehabilitációs programot. Segíteni fog, nem maradok magamra most sem. Sose hagyott magamra, még akkor sem, mikor majdnem kinyírt. Ami nem egyszer történt meg, engedetlenségemnek hála. De sose bántam a durva bánásmódot, hálás vagyok azért, hogy ilyenné nevelt. Hálás vagyok, hogy megmentett. Sokkal boldogabb vagyok vele, mint ha Roxfortban lennék a többiekkel, vagy bárhol a nagyvilágban. Lehet, hogy néha nem látszik rajtam semmi érzelem, de ennél boldogabb még sosem voltam. Szerintem...ő se magányos...vagy legalábbis nem csak fegyvernek tart, mint régebben, hanem teljes értékű családtagjaként, vér szerinti fiaként. Elmosolyodom. Meg kell köszönnöm neki, de tudom, nem azért csinálja.
Mellé mentem és megkértem, hogy szedje le. Ha bajom van?

- A dühömre gondolsz? - kérdeztem vissza, hiszen a legfőbb bajom, abból fakad, de lehet másra gondolt. Jó tudom, hogy amikor a dühöm a magaslatokba tőr, magamban is kárt teszek nem csak másokban. Akkor ön és közveszélyes vagyok. A mai napig. Hasznos vagyok? Figyelem a mosolyát...vajon...fegyver szempontból, vagy másképp. Óvatosan nyúl a kötéshez, nem akar fájdalmat okozni, majd letekeri a kötést, végig figyelemmel kísérem, majd lekerül minden és csupasz karomat figyelem.
- Wáo. - bökök ki ennyit, mikor látom a forrasztás illeszkedését. Ha jól látom egy 5 cm széles vörös csík, ami összetartja a 2 delikvenst. Ráadásul a saját maradékom a csík felett lila. Kifújom a levegőt, a látvány...nem erre számítottam, na meg hogy most arra koncentrálok a fájdalom is előkerül.
Nekidőlök a pultnak, majd eleresztem a vállam, mozgatom az ujjaim, de csak ennyi. Miért? Miért nem megy az egész pofon egyszerűen?
- Francba...- Tombolni tudnék. Üvölteni tudnék. Sírni tudnék. Ehhez hasonlót soha nem éreztem. Bal kezemmel megragadtam jobb csuklóm és azzal kezdtem mozgatni, hogy valami életet leheljek belé. Majd a mesterre pillantottam.
- Csípj meg. - mindig kérni szoktam, még ha nem is annak hangzik. Ezt ő is tudja, ahogy én is azt, hogy ő mikor higgadt és mikor tudna megölni még akkor is, ha nincs külsőleg különbség. Ha megcsípi az új karom, megérzem, amire el is mosolyodom.
- Pár nap és újra veled megyek vadászni. De...előtte...visszavágót követelek! - mosolyodom el gúnyosan és élesen a szemeibe nézve. Nem, nem Evansra gondoltam, hanem a pár perccel ezelőtti mérkőzésünkre. Majd a tojásra pillantottam, ami az asztalon hevert. Itt az idő. Illetve, piheni kellene, de ki nem szarja le. Minél hamarabban megkezdem, annál gyorsabb lesz a folyamat. Elméletileg. Ismét megragadtam a vállam. El kell pusztítanom örökké Evanst, a mester mellett küzdeni Roxfort ellen. A bosszúm. Aaron...ezekkel a gondolatokkal ösztönöztem magam, majd a kezem felemelkedett a testem elé, tenyerem az asztal felé volt, enyhén behajlított ujjakkal. Seth Noir vagyok. A halálfaló, akit senki és semmi nem állíthat meg, még ilyen kis csekély "baleset" sem, ami zavaró fájdalommal jár. Zárd ki elmédből, vonj falat a fájdalom és az elméd köré. RAJTA!!! Mobiliarbus. A varázslat hatására a tojás megmoccant, lassan a levegőbe emelkedett. Legalábbis az asztallaptól 3 cm-re, majd koncentráltam, hogy közeledjen is felém. Mindez pálca nélkül. Most már kezdem érteni, Aiden miért szokta mondogatni, hogy tehetséges vagyok. Végül a tojás megindult felém, afféle csiga tempóban, már ennyi megizzasztott, de nem álltam le. Menni fog, folytatom, nincs para. A tojás megérkezett a tenyerem elé, amit aztán meg is ragadtam, majd a földre csúsztam egy pillanat alatt és levegőért kapkodtam.
- Sikerült! El sem hiszem. Sikerült. - a hangomból halható volt a boldogság, azonban túl szorosra sikeredett az elkapás, a tojás összetörött, tartalma kifolyt ujjaim közt. Nevetni kezdtem, bal kezemmel a hajamba túrtam és apára néztem.
- Köszönöm.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note:

Vendég

Apa fia kapcsolat, átdolgozva 1979

Seth & Aiden

Seth rákérdezett, hogy meddig tart, amíg a karja újra a régi lesz? Elmagyaráztam hogy már holnap olyan lesz, mint előtte, csak meg kell tanulnia kezelni, ami kicsit hosszadalmas munka. Na ez az, ami neki nem fog tetszeni benne.
Ismerem a fiam nem a türelméről híres. De most sem fogom egyedül hagyni, ahogy eddig sem tettem soha. Mellette leszek, mert itt kell lennem. Komolyan mondhatom, hogy én neveltem, hiszen ez igaz én neveltem belőle azt aki.
Tudom, hogy mit jelent neki, hogy kimentettem abból a kelepcéből, amit iskolák neveznek egyesek. Én jóság szentélyének hívom, birkaképzőnek. Innen mentettem ki ez a gyereket is. S oda nézzenek ember lett belőle egy gyilkos, akire büszke vagyok.
Kezdetben tényleg fegyvernek tartottam, de ma már nem. Már egy éve nem. Ő az én fiam. Nem unatkozom mellette és már el se tudnám képzelni, milyen lenne, ha nem kellene azon gondolkodnom, hogy mit csinált megint ez a lókötő. A vérszerinti fiam, mert a vérem is az ereiben folyik.
- Nem! Arra, ha fáj valamid? Vagy úgy érzed nincs valami rendben, de most, hogy mondod a dühöd is próbáld meg visszafogni! - Mondtam meg sem rezzenve. Mintha csak az időjárást közölte volna.
A szokott mosoly van arcomon, amiből aztán semmit sem lehet kiolvasni, de nem hülye ő tudja, hogy nem csak fegyverként hasznos. Bár ő úgy szeretne hasznos lenni. Óvatosan letekertem a kötést a karjáról, figyelve, hogy ne okozzak fájdalmat.
Egyész jól néz ki annak ellenére, hogy rosszabbra számítottam. Bár a lila elszíneződés a csík felett nem tetszik, de az holnapra már nem fog látszani. Nekidőlt a pultnak és mozgatta az ujjait. Csak némán figyeltem jobb, nem beleszólni.
Tombolni akar! Elkeseredett. Felálltam és enyhén szürkés árnyalatú szemmel tettem kezem a vállára. Nem vagyok olyan hüoye, hogy ezt a fájdalmat elvegyem, de erőt tudok adni a legyőzéséhez. - Nyugodj meg! Menni fog!
Szavait még be se fejezte, de én már megtettem, amit kért. Tudni akarja, hogy fogja-e valaha érezni. Persze, hogy segítek neki megtudni. Mások talán megsértődtek volna a hangemen, de én már megszoktam ez az én Seth-em. Maga a pimaszság.
- Kétség sem fér hozzá, hogy velem jössz! Ha mást nem a lábaidat formában kell tartani. Megkapod kölök! - Na ez az a kölök, akit megismertem. Aki nem viseli el, ha legyőzik. Ez az én fiam.
Figyeltem, hogy mit tesz! Láttam, ahogy felemeli a kezét. Szinte hallottam, ahogy a gondolatok cikáztak a fejében. A dühét használja. Nagyon okos. Ezt jól megtanulta. Legalább tudom, hogy nem hiába jártatom a számat. Mégha néha direkt nem is fogad nekem szót.
Tudtam mit akar csinálni. Láttam, ahogy mocorogni kezdett a tojás, majd felemelkedett! Ez az Seth! Meg tudod csinálni Noir vagy! Rajta fiam! Nem is tudom mikor drukkoltam utoljára. De ez most jól esett.
Megmozdult. Felé közeledett. Hamarosan szép nyugodt tempóban elért a tojás a kezéhez. Megragadta, s leült a földre levegőért kapkodott. Legszívesebben magamhoz öleltem volna, ahogy nagyapa tette, ha valami nagy dolgot sikerült elérnem. Pálca nélkül magához hívta a tojást és sikerült. Igazi Noir, tudtam én, hogy megvan benne, ami kell.
Szavaira csak kedvesen mosolyogtam. Ilyet ritkán csinálok. Bólogattam, hogy igen megcsinálta. Igaz a tojás összetört, de megcsinálta. Én is nevetni kezdtem, de csak alig hallhatóan. Mikor rámnézett, leguggoltam mellé.
- Nincs mit megköszönnöd! Ez csak a te érdemed! Mondtam én, hogy megvan benned az erő! Na gyere, te! - Nyújtom felé a kezem, hogy megfogja és felsegítsem. - Ha így haladsz tovább hamarosan koncentráció nélkül is menni fog! - Kitartottam a kezem és elkaptam a pohár vizet! Ami idő hözben oda lebegett. - Idd meg!

note: || To: Seth

Vendég

1979

Aiden & Seth

Szóval, ha valami nincs rendben, kiüt. Nem szereti, ha tombolok? Én élvezem. Jó, gondolom most nem kellene. Fájni fáj, de nem tudok mit tenni ellene.
Pihenés. Elég gatya lehet a helyzetem, ha engem utasít erre a khm, nem éppen ildomos teendőre. A gondolatok viszonylag gyorsan állnak össze a fejemben- vagy legalábbis a szokottnál némileg gyorsabban, ez persze még mindig nem mond semmi jót. Néha megrezdül a jobb kezem, mintha nyúlni akarnék valamiért és ezzel egyidejűleg csattan a fogsorom, mint egy kiéhezett kutyának. Aki megpróbál engem megtörni, az maga törik meg. Aidennek sikerült, ő is megtört előttem. Az irónia szórakozott kis félmosolyt csal az egyébként is szarkazmus vonalaim felöltött arcvonásaim közé, tovább árnyalva az egyébként ellentétes érzelmek skáláját.
Hiszen mindenki jól tudja, mint ahogy az egész világ sejtheti már, hogy mi bizony nem engedelmeskedünk egy egyszerű parancsnak, nem hajtunk fejet senki előtt sem. Arrogánsak lennénk? Természetesen – de vajon ki nem? Az önelégültségünk pedig alapot ad azon véleményüknek, hogy nekik van is rá okuk. Aki pedig megpróbál minket megtörni, az maga törik meg.

Apa megnyugtat, szavai lelkesebbé tesznek. Megcsípett. Éreztem, a sajátom lett, nem csak holmi bábalkatrész. Ez megnyugtatott. Teljesen. Az pedig már önmagában beszédes, ha egy ilyen személyiségi jegyekkel rendelkező egyén, mint én, kontrollálja magát – vagy csak egy jól összeállított "álarc" mögé bújva kémleli a történéseket, vagy pedig egy külső tényező rendezi viselkedését korlátok közé.
Lehet, hogy némileg – és néha – inkább a mások tervét keresztbehúzó vipera képében kúszok és tekeredek, mivel egyszerűen imádom, ha a dolgok nem úgy alakulnak, mint ahogy mások azt eltervezték, imádom az adrenalint, a veszélyt, a szakadéknál állást – de még nálam is vannak értékek. Ilyen a család, amit megtanultam, értékelni, hiszen nekem sose volt – a család szent, az én végső menedékem. Következésképpen bármikor felhagynák olyan jelentéktelen dolgokkal, mint egy küldetés elvégzése csak azért, hogy a családom segítsem – vagyis csak Aident.
És különben is... imádom a mester vérét szívni.
Holnap a mesterrel akarok menni. Érezni akarom azt, hogy másokban félelem lappang. Ha nem is tudok pálcát rántani, akkor Aiden gyilkolásain keresztül, ezt had érezzem, talán ez...ez segít. Amikor "társaságban" vagyunk, sose apázom le. Senkinek sem kell tudni a köztünk lévő kötelékről. Elég annyit tudniuk, hogy szolgálom őt. Idehaza, pedig bármikor szólíthatom Apának. Aidennek sose szólítom, csak először mikor magához vett, azóta csak mester, apa, Aiden mester. A tojással akartam megértetni magammal teljesen, hogy a kar, amit birtoklok a sajátom. A varázserőmnek is el kell fogadnia. Elfogadta. Elkaptam a tojást, majd összetörött. Megköszöntem. Apa pedig leguggolt. Szavaira meglepődtem. De elmosolyodtam, mivel igaza van, nem véletlenül választott. Felém nyújtotta kezét, rápillantottam, majd bal kezemmel kaptam el karját, nehogy már mocskos jobb kezemmel összepiszkoljam a tiszta pracliját. Ha így haladok, koncentrálni sem kell. Ezt én is tudom, lehet holnapra már megreckiroztatom azt is. Bár lehet nem kellene. Olyan inger van most bennem, hogy egy nap alatt akarok mindent megtenni. Ölni, edzeni, inni, megkaparintani a lányt és világot hódítani. Álmodozni szabad...csak most még ... nem állok készen. Illetve a napokban nem. Amig rendesen fel nem épülök. Egy pohár víz lebeg elém. Igyam meg? Jobb kézzel akartam nyúlni felé, de meg sem moccant, így bal karomat emeltem fel, hogy a poharat megfogjam. Hirtelen szédültem meg, elsötétült minden. Mi ez? Hogy ez után mi történt... nem tudom. Órákig néma csend fogadott.
A sötétség most nem olyan mély, mint korábban, sem annyira fojtogató, de most nem hideg érzés ébreszti fel érzékszerveim, hanem a távolból szűrődő hangzavar, amely valóban messzinek tűnik elsőre, de a tudatom ösztönösen ragadja meg az érzéseim és emelem ki magam a felszínre. Hirtelen ültem fel, nem tudtam hirtelen hol vagyok, izzadtam, levegőért kapkodtam. Gyorsan felálltam, de ahogy lépni próbáltam, oldalra borultam, a kis asztalon lesöpörve ezzel így mindent. Nyugi. Nyugi. Pár percig a földön térdeltem a kis asztalon fekve, figyelve a nagy semmit. Majd felkeltem. Most már sokkal jobb. De mi volt ez az egész? Hol...vagyok? Ez a szobám? Igen. Apa hozott fel? Biztos.
- Menjünk...vadászni. - közöltem magammal a teendőket...jóban érzem magam. A jobb karom fel tudtam emelni, beletúrtam a hajamba is vele. Ökölbe szorítottam és a levegőbe húztam egyett be vele. Nem vagyok 100% -os, de igyekszek.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note:

Vendég

Apa fia kapcsolat, átdolgozva 1979

Seth & Aiden

Ha bármi baja lesz nem érdekel mit gondol abban a szent pillanatban ki fogom ütni. Nincs nekem bajom azzal ha tombol, de most csak ártana vele magának azt pedig nem fogom hagyni az apja vagyok! Vigyáznom kell rá. Ezt meg kell tennem érte, ahogy minden jó szülőnek.
Meg meg remeg a keze, s csattan a fogsora. Még nagyon gyenge! De túlságosan forrófejű és hiperaktív ahhoz, hogy megmaradjon egy helyben és pihenjen, hogy fel tudjon épülni. Ismerem őt nem a nyugodtságáról híres.
Célom volt, hogy teljesen összetörjem Sethet, s egy új embert teremtsek belőle. Ezt meg is tettem, de arra nem számítottam, hogy magam is megtörök miatta. De megtörtént. Én is megtörtem, s ezt nehezen tudtam elfogadni, mára viszont már nem bánok belőle semmit.
Igyekeztem megnyugtatni a fiamat. Olyat mondani, amivel lelkessé teszem, amivel hatni tudok rá. Megcsíptem a karját. Láttam, hogy boldog. Érezte, a részévé vált a kar. Ez pedig nagy haladás. Aminek én is igazán örültem.
Tudom, hogy egy harcos a fiam. Hiszen annak neveltem, bár már előtte is megvolt benne a harci ösztön. Csak elnyomta minden más, amit a jóság szentélye nevelt belé. Nekem csak annyi dolgom volt, hogy összetörjem azt a világképet és megalkossam a valódit.
Ami be kell vallan, hogy hatalmas siker lett. Most már büszke vagyok rá, s bárkinek büszkén mondom, hogy igen ő bizony az én taníványom. Úgy harcol ahogy én, úgy öl ahogy a legjobbak, akkora ereje van, mint keveseknek és ez mind az én szolgálatomban áll.
S mindenki ezt a szolgálatot látja. Amiért mi is mindent elkövetünk, ha van még valaki mellettünk ő nem hív apának, én meg nem hívom fiamnak! Itthon azonban nyugodtan hívhatjuk egymást így amikor akarjuk. S mind a ketten tudjul, hogy milyen lelki állapotban hogyan hívjuk egymást.
Először nem értettem mire jó, hogy magához hívja a tojást, de gyorsan felfogtam, hogy meg akarta tudni, hogy tényleg egész teste, mágiástól mindenestől elfogadta-e az új karjá, s a siker azt bizonyította, hogy el.
Mellé guggoltam, s megint beszélni kezdtem, megleptem, de mosolygott. Igazat mondtam neki, mert neki nem szoktam hazudni. Kezemet nyújtottam, hogy segítsek neki felállni, amit el is fogadott, így felhúztam a földről.
Tudom milyen a fiam most tombol benne az adrenalin. Le merem fogadni, hogy mindent egyszerre akar, de ő is tisztában van vele, hogy ez nem lehet így egyszerre, mikor még meg sem erősödött rendesen. Akármivel próbálkozik nem fogom neki hagyni!
Egy pohár viszet hívtam magamhoz, amit a levegőben el is kaptam, majd a kölök felé tartottam. Láttam, hogy jobb kézzel nyúlt volna érte, de nem ment így a ballal vette el. Ekkor megszédült. Autómatikusan utána kaptam, s megfogtam mielőtt elesett volna.
- GEER! - Ordítottam el magam, mire megjelen a kutya, nem kellett mondanom semmit, tudta mit kell csinálnia. Nagy nehezen felvittük a szobába és lefektettük az ágyra. Hagytam, hogy pihenjen, mi pedig lementünk a földszintre.
Pár óra múlva hangos csörömpölésre lettem figyelmes. Rögtön felpattantam, majd szaladtam fel az emeletre. Benyitottam Sethez ott térdelt az éjjeliszekrény előtt. De teljesen rendben volt. Legalábbis nem látszott, hogy nagy baja lenne.
- Csak akkor, hogy ha nem kapod fel a vizet, ha azt mondom, hogy takarodj haza! - Szólaltam meg hidegen, amikor kijelentette, hogy vadászni akar és a levegőbe bokszolt a jobb kezével. Igazi harcos ez a gyerek! De hát az én fiam!

note: || To: Seth

Vendég

1979

Aiden & Seth

Az akaraterő jó dolog, ám itt megint dugába dől minden, mintha kihagynék, vagy nem tudom, de már belül ordítok, mert élek és gyűlölöm, ha bezárnak a testembe, márpedig jelenleg ez a helyzet, és ezt nem tűröm tovább. Emeld meg a segged, katona, elég volt a semmittevésből, csinálj valamit, mert ez így nevetséges. Magammal harcolok, magammal vívok csatát, egyet akarunk, egy csapat vagyunk, és ezt meg is beszéljük, csak a végrehajtással adódnak problémák. Módszeresen kezdem összerakni a mozaikdarabkákat, hátha lesz belőle egy egész. Lélegzek, érzek, már gondolkodok is, és ha fájdalom uralkodik el rajtam, az azt jelenti, hogy tényleg élek. Az elhatározás buzog bennem, a tettrekészség is...felkelek és borítok mindent. Menni és ölni, ez a mai elhatározásom. Aiden ridegen közli, hogyha azt mondja takarodjak, elmegyek. Tekintetem semmitmondó, az ágyamon heverő pulcsimért nyúlok, amit fel is veszek, majd elmegyek a mester mellett egy szó nélkül.

Szemeim jéghidegen csillognak, nem szeretem mikor ilyen. Ezt ő is jól tudja és csak azért is...kilépek az ajtómon, majd lerobogok a lépcsőn, ezzel egyidejűleg Geer fejét is megsimogatom, aki jól esően morran utánam.
- Tartsd fel. - pillantok vissza rá, aki egyből kapja Aiden felé a fejét, neki ez a parancs egyet jelent. Játszik apa lelkével, egy kis húza- vona, röpke 4 -5 percig. Rá már nem hallgat, csupán finoman ellátja az utasítást. Ha lejár a "tartsd fel" ideje, elengedi.
Addig én? Az udvaron elhopponálok a város távolabbi szegletébe. Nem, nem akarom hogy apa így lásson...amint feltűntem, neki is dőltem a falnak. Kifújtam a levegőt és körül néztem. Egy sikátor. Erre fele még nem jártam... Ismerem a mérget, amit szép sorban mindenki lenyelet veled, a hatását, amikor a téboly közelébe jutsz és pont azzal zilálsz szét mindent magad körül, hogy egyben akarod tartani....Kurvára ismerem, mivel bennem is ez van. Majd elindultam ki prédára lesve. Megtaláltam. Összesen 10 siheder, amolyan haveri társaság, pálcát ragadtam, de valaki beelőzött, a kölykök meghaltak...felpillantottam, tőlem úgy 4 méterre a 2 méteres falon egy halálfaló ücsörgött.
- Dren...ez Aiden területe! A MI területünk!- léptem közelebb jéghideg arckifejezéssel, ő pedig megvonta a vállát.
- Amirôl nem tud nem fáj neki, te meg kussolsz! - vakarta meg fejét, amire dühös lettem, felé emeltem a pálcám és elküldtem melegebb éghajlatra.
- Nem vagyok a játékszered! Sem a tiéd, sem a többi haverodé! Ezt velük úgy ahogy sikerült megértetnem, hát esküszöm az égre, veled is megfogom!
Dren rámkacsintott és elhopponált, leeresztettem karom, érzékeltem az épületekből áradó mugli energiát, ami felhergelt. Nem érdekelt a pálca, nem érdekelt a parancs sem, de hogy ez a kis mitugrász igy beszéljen velem...erre nincs bocsánat. Eleresztettem a hatalmam, a varázserőm szabad szemmel is látható volt körülöttem. Pajzs mely nem enged át semmit és senkit és egyben fegyver is, melly elpusztit bármit. Szabadon engedtem. Pusztitott. A házak falai eleinte megrepedtek, majd szétnyiltak, majd felrobbantak. Vér és törmelék hullott szanaszétt. Porfelhő. A hang...pedig elviselhetettlen. Az én fülem számára is, hát aki a közelemben tartózkodik. Végül 5 ilyen háztömbbel végeztem. A tekintetem még mindig semmit mondó volt, de tombolni akartam. Evans "ajándéka" miatt. Éreztem a rettetést, hiszen rengetegen voltak otthonaikban, sikolyok...élvezem. Ekkor mint valami égi jel, meglepődtem, de nem álltam le, a jobb karomról leszedtem a pulcsim és felhúztam a polom ujját...a lia csík kiszélesedett....ez nem jó...ugye? Kit érdekel...A mesternek erről nem kell tudnia...visszaöltöztem és elnyomtam az erőm. Mint egy búgócsiga, ami leálni készül, a színek elhalványultak, a hangok megszüntek és az ezzel járó érzések is. Megkaptam amit akartam. Ekkor véreső hullott, hiszen előbb örvényként tépődött szét néhány ház, a ben lévők....itt esnek rám. Mikor vége volt, az egész hely vérben fürdött, jó magam is. Elindultam, de megtettem pár lépést, ekkor fordult be apa is...jéghidegen néztem rá. De csak elmentem mellette, de aztán megálltam, felé fordultam...féltérdre ereszkedtem. Tisztelet, ez az első dolog amit megtanultam tőle.
- Sajnálom. - hajtottam fejet előtte, éreztem a dühét, egy percig ott térdeltem és nem mertem ránézni...végül felkeltem és visszahopponáltunk. Az udvarról egyenesen a fürdőbe mentem, levetkőztem és beálltam a zuhany alá, a vér összefolyt a vízzel, csak figyeltem a lila csíkot és nem tudtam hova tenni. Már nem fáj annyira, az enyém, tudom mozgatni és most itt van ez...Egy óra elteltével kiszálltam a zuhany alól, felvettem egy teljesen más göncöt, az edző gatyám és egy szürke pulcsit, majd apához indultam. Le fog ordítani, amit ott nem tett meg, megteszi itthon. Túl jól ismerem már. Beléptem és azok a szemek, amik rám vetültek, nem sok jót ígértek....

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note: Ordíts! Kelj ki magadból Hordj el mindennek *--* ^^ XD

Vendég

Apa fia kapcsolat, átdolgozva 1979

Seth & Aiden

Gyomorideg! Komolyan, most ez jellemzi a helyzetemet. Pihenni kell Sethnek, de túl akaratos. Nem akarom hogy baja legyen. De sokkal makacsabb, mint én. Ezért van, hogy nem lehet józan érvekkel megnyugtatni. Most lefárasztotta magát, s nem tudom ez mennyire árt neki.
Mikor meghallottam a zajt rögtön felrohantam hozza. A kutyájával pedig közöltem, hogy én megyek be előbb! Az én fiam nem fogom hagyni, hogy az a démon előbb tudja mi van vele, mint én. Az mi van zárva. Beléptem. Vadászni akar. Nem!
De csak beleegyeztem, viszont csak úgy ha akkor elkotródik, ha mondom, hogy tűnjön el! Jegesen villognak a szemei. Tudom, hogy nem szereti, mikor ilyen vagyok, de az ő érdekében teszem. Igaz ezt nem fogja fel, amit meg is értek, de zavar. Elment mellettem minden szó nélkül és lerobogott a lépcsőn.
Megráztam a fejem! Meg se vár. A telhetetlen kölke! Mosolyogva lépek ki a szobából, de a lépcső tetején a kutyába botlok. Itt valami nem stimmel! Valami kib@szottul nem stimmel! Hát meg is tudtam, hogy mi nem. A démon ugyanis nekiesett a lelkemnek.
Ne már megint! Ne, ne, ne, nem akarom! Fájdalom, félelem, emlékek. Nem, megint játszik velem! Még élvezi is. Megfeszülnek az izmaim, összeszorulnak a szemeim. Nem, nem leszek gyenge! De nem megy, hamarosan térdre rogyok, majd kezeimre támaszkodom és lehajtott fejjel könnyezem.
- Kérlek! Segíteni akarok neki! Vigyáznom kell rá! Engedj el, hogy meg tudjam védeni! - Persze beszélhetek én ennek a démonnak! Nem engedett, fogalmam sincs mennyi ideig szerencsétlenkedett itt velem, de mikor abbahagyta visszanyertem önuralmam.
- Ezért még számolunk! - Mondtam visszafordulva a lépcső alján, majd kirohantam a kastélyből és a kapu előtt futtában hopponáltam, majdnem belerohantam egy lámpaoszlopba. Ez az én formám mondhatom.
Megálltam vettem pár levegőt és igyekeztem nyugodt arcot erőltetni magamra, majd elindultam, s mikor befordultam a sarkon megfagyott a tekintetem és hirtelen ugrott fel bennem a pumpa. Mit csinált? Ez az eszement! Ekkora pusztítást! Ebbe bele is halhatott volna! Mellesleg engem meg kihagyott egy ilyen buliból!
Féltérdre ereszkedett előttem. Fagyos tekintettel és érzelemmentes arccal néztem le rá. A tisztelez, legalább ezt rendesen belé tudtam nevelni! Ha mást nem is! Egy percig álltunk így, ő lehajtott fejjel én pedig őt nézve. Majd hopponáltunk.
A birtokra érve Seth első útja a mozsdóba vezetett. Az enyém meg ki a kapuhoz. Tombolnom kell, nem akarom az egész kastélyt felégetni. Hopponáltam, szemeim éjfeketék voltak. Láttam, Seth emlékeiben ki vadászott a területemen, a fiam nem intézte el, én elintézem.
Pálca nélkül mentem a közelébe az összes haverja ott volt, éppen az esetről mesélt. Mind támadni akart. Egyetlen mozdulattal fegyvereztem le mindet. Torkon ragadtam a gyereket! - Elfelejtettél valamit kölök! Én döntöm el ki érdemli meg azt a jelet a karodon! És én ölöm meg azt aki nem érdemli meg! Sose vadássz a területemen és soha, de soha ne fenyegesd a tanoncomat!
A kezemben kezdett el égni a teste, s hagytam, hogy elégjen. Engem nem bánt a tűz. Én vagyok maga a tűz! A következő pillanatban az összes jelenlévő lángolt. Minden égett körülöttem, nem volt elég. Több kell! Hopponáltam, egy kis nevesincs helyre, s felperzseltem mindent. Ordítottam, tomboltam és kiadtam a dühömet.
Mikor úgy éreztem, hogy sikerült annyira lenyugodnom, hogy ne robbantsam fel az egész kastélyt visszamentem Oxfordba. Valakinek takarítani is kell. Eltűntettem a nyomokat, bár tisztán láttam, hogy utánunk már járt itt valaki. Ez nem bíztató, de mindegy. Visszamentem a kastélyba.
Egy óra telt el. Ennyi kellett, hogy lenyugodjak. A nappaliban voltam. Fel le jártam. Most aztán az Isten se merne közel jönni hozzám. Éppen csak annyival vagyok nyugodtabb, hogy nem robbantok rögtön! Seth még fürdött mikor visszaértem. Így várnom kellett rá egy darabig, majd belépett a szobába, haragos tekintetemmel találta magát szemben.
A következő pillanatban előtte termettem, s tenyerem hatalmas hanggal és erővel találkozott az arcával! Ez még csak a bevezetés volt! Ezt pedig ő is pontosan tudja. Sokkal rosszabbra is számíthat. A kutya mozgolódni kezdett a sarokban, felé emeltem a kezem és le nem véve tekintetem Sethről megszólaltam!
- Egyáltalán nem vagyok jó kedvemben, úgyhogy jobb ha ott maradsz! Neked pedig Seth Whitford- Noir! Hogy a kénköves ménkőbe. A pokolbéli démonok nevére csinálhattál ilyet. Felfogtad te egyáltalán, hogy mit csináltál, te varázslók szégyene! Te semmire kellő mitugrász! Megölhetted volna magadat te kötözni való! Sőt most a nyakunkra hoztad itt az aurorokat is! Hogy a dementorok vinnének el! Sose tudod felfogni, hogy ha mondok valamit az azért van, hogy neked jó legyen? Te, önfejű, makacs, kezelhetetlen vadbarom! Nem igaz! Annyiszor elmondtam, mintha nem is hallottad volna meg!
Mély levegőket vettem, s haragosan pillantottam rá. Annyit mondtam, vagyis ordítottam el egyszerre, amennyire volt levegőm és ami hirtelenjében eszembe jutott! De ez közel sem volt ahhoz amit éppen éreztem. Valamilyen szinten megnyugodtam, hogy él, de haragos voltam, hogy nem fogadott szót! Megszegte a parancsomat.

note: Te akartad! XD || To: Seth

Vendég

1979

Aiden & Seth

Fürdésem után lementem a nappaliba, ahol a mester fel le járkált. Dühös volt. A tekintete é az arckifejezése mindent elárult. Megint el fog küldeni a halál küszöbére? Ezúttal ott is fog hagyni? Túl sok problémát adok néha a nyakába...főleg mikor kezelhetetlen vagyok.
A következő pillanatban egy hatalmas csattanás kerül képemre, a fejem el is fordul, nem is nézek vissza a mesterre. Csak a falat bámulom, majd a jéghideg ordítás...elhord mindennek, tényleg mindennek. Ennyit érnék?

Aurórok is megjelentek? Hát eddig is jó munkát végeztem...
Amit akartam, azt megtudtam. Legszívesebben most elhúznék innen a fenébe. Csakhogy nem lennék képes itt hagyni azt, aki a fontos nekem. Tessék, ezért nem akartam soha semmiféle kapcsolatot, mert az a személy, aki fontos és számít, gyenge pontot jelent, zsarolhatóvá válsz tőle és máris megvan a baj. Esetemben erre most tökéletes példát kaptam. Próbálom megérteni apám szempontjait, tényleg próbálom, mert tanulni akarok belőle, tanulni akarok tőle.
Nem szakítom őt félbe, hagyom, hogy folytassa a kiabálást, főleg, amikor látom, hogy lesz is folytatás...
Megszólalnék, nagyon közel vagyok már ahhoz, hogy a szám magától nyíljon és olyan szavak jöjjenek ki rajta amiket később megbánnék, de szerencsére Ő tovább beszél, aminek hatására szemeim szinte szikrákat szórnak....

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note: Csak így tovább *--* Big lájk mester!! ^^ XD

Vendég

Apa fia kapcsolat, átdolgozva 1979

Seth & Aiden

Miután végeztem a tombolással, visszamentem a kastélyba. Tudom, hogy tombolni fogok! Ezen nem tudok változtatni, de azt meg tudom akadályozni, hogy a kastély az égbe repüljön. Ezért mentem el tombolni. Nyugodtabb vagyok, de csak egy fokkal.
Fel le járkáltam és ideges voltam. Amint Seth belépett rögtön elé álltam, s szikrázó szemekkel kevertem le neki egy hatalmasat. Elfordította a fejét és nem is nézett rám, ahogy szídtam! S csak tűrte. Jól tudja, hogy ilyenkor nem lehet velem mit kezdeni.
Pontosan tudtam mivel jár, ha a kölöl a tanoncom lesz! Vigyázni kezdek rá és gyengém lesz! Mikor a fiam lett! Büszke kezdtem rá lenni, s így az egyik legnagyobb gyengepontommá vált Seth. S ezt csak akkor érzem igazán, ha bajban van.
Ismerem már ő és magamat is. Amit ilyenkor mondunk azt nem kell véresen komolyan vennúnk, hiszen mind a ketten ugyanolyan hirtelen haragúak vagyunk. Olyat is kimondunk, amit nem kellene, vagy amit megbánunk utána. Az én számat most sorra ilyen szavak hagyták el.
- Van neked fogalmad róla, hogy mennire aggódtam érted? Te meg rámküldöd azt a dögöt! Te hálátlan senkiházi! Fogalmad sincs min mentem keresztül! Hányszor mentettem már meg az irhádat? Hányszor? Mi a hála érte? Segíteni akarok, te meg rám küldöd az ebedet! Nagyon köszönöm kölök. Tudod mi a legszörnyűbb? Hogy végig amíg kínzott csak azzal tudtam foglalkozni, hogy te hogy vagy! Te, ott kellett volna hagynalak abban a zombiképzőben!
Fújok párat, s rendezem a gondolataimat. - Nem is! Meg kellett volna ölnelek, ahogy kérted, te mitugrász! De az én hibám, mert hallgatok az ösztöneimre és mit kapok tőlük? Egy nevelhetetlen, szemtelen, hálátlan gyereket! Tudod te, mekkora megpróbáltatás nekem elfogadni, hogy sebezhető lettem, miattad? Tudod te, milyen érzés annak a démonnak a fogságában lenni, miközben tudod, hogy meg kellene védened valakit, aki fontos lett neked? Fogalmad sincs! Fogalmad sincs!
Ordítottam az arcába, miközben tenyereimben kisült a Noir tűz és égni kezdtek! Összezártam az ujjaimat és eltűnt a tűz. Tudom miért ugrik elő folyton, de nem foglakozom vele! Előbb ezt meg kell a kölökkel beszélni, utána elmegyek felgyújtani még valamit.

note: Remélem megfelel! XD Örülök, hogy a másik tetszett. XD || To: Seth

Vendég

1979

Aiden & Seth

Nincsenek eget rengető távolságok kettőnk között, viszont ordítása, szitkozódása, az, hogy kár, hogy nem ölt meg...már figyelek rá, minden rezdülésére, hogy ha kell, időben reagálhassak rájuk. Bár, nem tudom, lehet nem emelne rám pálcát, hogy kinyírjon. Amilyen dühös, lehet megteszi, de ha van még benne valami, akkor nem rajtam vezeti le... végig magam elé meredtem, az utolsó szavaknál viszont felé fordítottam a fejem, tekintetem az övébe fúrtam. Gyűlölök bizonytalan lenni, gyűlölöm amikor egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy mit is szeretnék, de az a helyzet, hogy ebben a szituációban nem olyan egyszerű ám, hogy csak úgy hipp hopp mérlegeljem a dolgokat és döntsek, főleg hogy ekkora horderejű dologról van szó. A láthatatlan pánik azonban úgy ránt a mélybe, mint egy ragacsos sötétbarna massza, ha megkérdeznék milyen nap van ma, szinte biztos vagyok benne, hogy nem lennék képes válaszolni rá. Aiden sose mondott nekem ilyeneket...őt figyelve hátrálok a lépcső felé, hajamba túrok, tekintetem szigorúból szomorúvá, keserűvé válik, a fejem is megingatom, majd felrohanok az emeletre, be a szobámba.

Ott nekidőlve háttal az ajtónak, már két kézzel túrtam a hajamba, ott tartva, remegő, ijedt szemekkel meredve a padlóra. Nem gondoltam, hogy Apa így gondol...rám. Jó, azt eddig is tudtam, hogy megvéd, ha kell. Ha szükségem van rá. De...lecsúsztam a földre az ajtóban... a fejem hátra vetettem és a plafont figyeltem. Seth te mekkora egy barom vagy. Ő az én gyenge pontom, ha bármi történne vele...akkor ő is pontosan ugyanezt érzi? Inkább meghalna értem, minthogy én haljak meg? Valószínűleg...csak sose éreztette, most meg? A képembe kaptam...megéreztem, ahogy elhopponált az udvarból. Tombolni akar, most nagyon felcsesztem az agyát de, nem rajtam tölti ki, mivel nem akar elveszíteni. Hiába az a sok szemrehányás. Szarul esett, a szívembe tiport vele, de tudom, nem gondolta komolyan. Vagy...igen? Levettem a pulcsim és feltűrtem a pólóm ujját, ám amit láttam, sokként ért. A lila elszíneződés a vállamnál tartott. A fájdalom is még jelen volt. Szóval ezért mondtad, hogy pihennem kell? Hamar visszahúztam a pulcsimat, majd úgy négy óra múlva lementem a nappaliba. Aiden sehol.
- Geer, apa még nem jött haza? - néztem rá a kutyára, az gyorsan megrázta a fejét, miközben figyelt. Remek. Rászántam magam egy bocsánatkérésre és pont most nincs itthon.
És ha valami baj történt? Akkor biztos üzent volna Rexel. Hiába a távolság, Rexen keresztül tud üzenni. A görény pedig valamit zabál, valószínűleg most őrjáratozott. Leguggoltam mellé, ő pedig felém fordult. Megsimogattam a fejét, majd a lépcsôn foglaltam helyet, vártam haza a családfőt. Az órák hamar teltek, viszont Aidennek nyoma sem volt. Tényleg nagyon kiakadt...minden az én hibám. Végül úgy másnap, a délelőtti időkben hopponálásra figyeltem fel, pár pillanat múlva a bejárat is kinyílt. Felálltam és apa felé fordultam. Nem térdeltem le, mint amikor mesteremként esedezem bocsánatért, megindultam felé. Nem érdekel, hogy mérges még mindig. Most nem...
Mintha ezzel akarnám meggyőzni magam, hogy sikerülni fog. Nem fogok elszalasztani még egy esélyt. Nem engedhetem, hogy elveszítsem. Odamentem hozzá és megöleltem. Kicsit sután és esetlenül, nem gyakran ölelek meg valakit csakúgy és ha nem is szeretek lelkizni, azért kőből sem vagyok. Aiden pedig fontos nekem.
- Egy vadbarom vagyok, igazad van. Mindenben igazad volt. De azt nem hagyom, hogy megölj. Szükséged van rám....ahogyan nekem is szükségem van rád. Nem tudnám elviselni az életem nélküled. Bocsáss meg. És az ölelésért is, de...- ben akadt a szó. A bőgés kerülgetne? Ő előtte lehetek gyenge csak egy pillanatra?

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Csak ? Note: *--*

» Aiden és Seth
» Aiden és Seth
» Aiden és Seth
» Aiden és Seth
» Aiden & Lily & Seth