Seth & Aiden - When everything started

Vendég

1974. Májusa

Aiden & Seth

Héé... ez, most komoly? Elolvasta a gondolataimat? A Wáo erre találó... A fickó bement, majd most tudatosult bennem az, hogy a férfi egy gondolatolvasó... Rexel elmentem egy sétára, de két varázsló halálával ért véget. Izgalomra vágytam, kitisztult fejjel mentünk vissza, 10 órával később, több km megtettével. Aiden a háznak dőlve figyelt minket, ahogy közeledünk. Az ő szájából ez egy dicséret volt, majd a görény lelépett mellőlem.
- Hát...furcsa volt, de... de tetszett! És úgy érzem, hogy többet akarok ennél. - válaszoltam vissza a Noirnak, miközben arcomra egy kisebb gúnyos mosoly telepedett.
- De... ez miért van Aiden? Miért akarok többet? - kérdeztem és válaszokat várok, kielégítő válaszokat.

Végül kifejti az estét is, hogy portyázni megyünk. De nekem kuss a nevem lesz majd ott.
- Portyázni? Hova? - vontam fel mindkét szemöldököm, miközben hallgattam őt, oké, az már biztos, hogy ölni akar, nekem meg csak a mozit kell élveznem, figyelni és tanulni. De miért nem csinálhatok semmit?
A Cruciomon javítani kell? Nem volt tökéletes? Mi volt a hiba? Hatásos volt, megdöglött a tag...Figyelmem a fickóra vándorol, ahogy hátat fordítva bement a kunyhóba. Az ég felé pillantottam, izgatott lettem, de nem törődtem vele túlságosan. Két perc után bementem én is Aiden után, majd valami kaját össze ütöttem és megeszegettem, majd bementem Aidenhez és leültem a kanapéra, ahol tegnap vagy mikor magamhoz tértem.
- Most tényleg estig akarsz várni? - érdeklődtem, majd elfeküdtem és a plafont bámultam, mert az az érdekesebb a pillanatnyi unalomnál...meg Aidennél.
- Amúgy merre laksz? - néztem el Aiden felé, hátha elárulja a nagy hovatartozását, meg azt, hogy mit keres itt.
A várakozás valami piszok lassan telt, már szinte fájt a semmit tevés... forrt a vérem, tenni akartam valamit. A valami egyenlő volt az öléssel. Észre sem vettem, hogy lement a Nap és odakint sötét lett. Csak pár perccel később pillantottam az ablak felé, sötét volt, végül Aidenre pillantottam, megyünk, vagy mi lesz. Kíváncsi vagyok, mire készül...mit tervez. Bár a későbbiekben, talán már nem lesz szükségem arra, hogy megmondja mit kell tennem, tudni fogom, ismerni fogom, mit akar majd tőlem. Idővel nem kell, hogy megmondja mit kell tennem, csak a tekintete és a kézmozdulata elég lesz. De most még szavalnia kell..

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Találkozás Note:

Vendég

Aiden és Seth

When everything started
Három és fél évvel ezelőtt

Kerek perec reagáltam ki nem mondott gondolataira. Őszinte leszek. Nagyon hidegen hagy, hogy tudja-e, hogy kotorászok a fejében vagy nem. Én akkor is csinálni fogom. Ezen nem változtat semmi az ég egy adta világon.
Kipihentem magamat. Majd körbenéztem a házar, hogy megtaláljam a gyereket. De nem volt sehol. Rex segítségével viszont gyorsan megtudtam mit művel. Karbatett kézzel a ház falának dőlve vártam őt, majd megdícsértem.
Válaszlán elmosolyodtam. Főleg mikor a gúnyos mosoly megjelent az arcán. Tehát tetszett neki. Tehát nyert ügyem van nála. Hiszen, ha nem tetszene neki, akkor feleslegesen tanítanám, mert nem használná. De így teljesem más a helyzet.
- Azért kölök, mert legbelül tudod, hogy ez a helyes. Tudom én milyen, mikor felkel a lélek igazi arca, sok év elnyomás után. Erre vártál, most pedig minél többet akarod! - Magyaráztam neki. Majd elmondtam, hogy mit fogunk csinálni este.
- Portyázni, vagy gyilkolni, ha úgy tetszik! Londonba! Ott nehezen vesznek észre! Könnyen lehet tálni áldozatokat. - Mondom, mintha mi sem lenne természetesebb dolog. Kicsit felháborodott a megjegyzésemre. Miszerint fejleszteni kell a Crucióját, de nem érdekel.
Hátat fordítottam és bementem a házba. Minél kevesebbet kell beszélni annál jobb a helyzet. Alapból se szeretem beszélni, de rájöttem, hogy magyarázni még kevésbé szeretek. Leültem a kandalló előtti sékre, s bámultam a tüzet.
- Igen! - Adtam meg röviden a választ. Majd megszokja, hogy nem mondom el mit miért csinálok, csak azt ami neki is fontos. Az pedig nem fontos egyelőre, hogy miért pont este megyünk portyázni. Ha eljön az ideje majd megtudja.
- Első lecke. Sose mondd el a titkaidat senkinek. Nem fontos tudnod, hogy hol lakom! - Jelentettem ki meglepően nyugodt hangon. Nem érdekel mit gondol rólam a gyerek. Nem kell mindent tudnia.
A tüzet bámultam, s elmélkedtem, hogy vajon helyes döntés volt-e elhoznom őt az iskoláből. Persze, hogy helyes volt. Én sosem hibázom, úgyhogy akkor biztosan rendben van minden. Mert én hibátlan vagyok ilyen téren. Ez pedig egy tény.
Mikor Seth legközelebb rám nézett már lement a nap. Itt az ideje kiruccanni egyet Londonba. Felálltam felvettem a köpenyem, fejembe húztam a csukjámat, majd a gyerek felé fordultam.
- Van olyan púlóvered, amin van kapucni? Vagy ajdak köpenyt? - Akámit is válaszol. Miután megfelelő állapotba kerülünk. Arcomon megjelenik a gúnyos félmosoly és átkarolom a vállát majd hopponálok.
Első áldozataimat szó nélkül választottam ki, s öltem meg olyan gyorsan és halkan amennyire csak lehet. A következővel pedig szépen lassan végeztem. Hagytam, hogy a gyerek megfigyelje a munkát. Látom rajta, hogy nagyon akarja. Arcomon gúnyos mosollyal szólalok meg.
- Ma estére tiéd az utolsó! Te választod ki, te ölöd meg! Hadd lássam mennyire figyeltél rám! Aztán visszmegyünk a búvóhelyre. Mert holnap időben kelés van! - Mondom megveregetve a vállát. Majd mögé állva, hogy figyelhessem.

Vendég

1974. Májusa

Aiden & Seth

Helyes. A gyilkolás egy helyes út. Régen tökre szöges ellentéte voltam a mostani jelen pillanati énemnek és gondolati felfogásnak. A gyilkolás rossz és csak egy helytelen útra lépő egyének, akik szinte már csak állatok és ösztönük hajtják, teszik azt, amit. Elítéltem őket. De nem, ez nem ösztön volt, ez teljesen más. Nem tudom megfogalmazni pontosabban. Még nem. Majd idővel rájövök, mi is ez.
Portya, gyilkolás, London. Nah, ez az a pont, amire nem szóltam semmit. Ha menni kell, akkor menni kell, de estig marad az unalom. Főleg úgy, hogy ketten vagyunk, a kis kunyhóban, utálok csendben várni, de idővel változni fog ez is. Biztosan állíthatom, ő mellette nem fogok unatkozni, ebben biztos vagyok. Ezek után? Ő se fog.
És...nem árulja el, hova valós...mégis kinek árulnám el, most őszintén? Oké, nem bízik bennem, idáig érződik rajta, csak rá kell nézni. Első lecke? Már rég túl vagyunk rajta....mindegy.

Aztán beállt a csend és szerintem aludtam is pár percet, bár talán volt az óra is, mert hamar sötét lett kint. Amint rápillantottam, ő már talpra állt és felvette a hacukáját és rám pillantott. Felültem és egy pillanatra elgondolkodtam, de aztán a pulcsim hátuljáról, a tarkóm részéről előkapartam a kapucnit és felhúztam. A bátyámé. Volt. Elmosolyodott, közelebb lépett és átkarolta a vállamat. Összerezzentem. Nem szeretem ha csak úgy tapiznak. A bátyám az egyetlen aki így letaperolhatott....ez olyan hideg érzés. Rossz. Ezután a világ összefonódott és eltűntünk.
Nem tudom hol és merre tűntünk fel, de az első dolgom volt, hogy fordulok el Aidentől és adtam ki az ebédemet az első utam hopponálással. Felpillantottam, láttam egy ismeretlent, de Aiden gyorsabb volt, már csak a vért és az eldőlő tagot láttam. Tátva maradt a szám, a szélén egy kis mosoly féle volt látható, majd a halálfalóra pillantottam.
- Wáo! - csak ennyit tudtam kinyögni pillanatnyi csodálatommal, csodálkozásommal. Aztán jött a halott ürgének egy segítő partner is, de Aiden ismét megmutatta mit csinált korábban. A következő? Enyém? Öljem meg? Én? Majd el sétált mellettem, megveregette a vállam, amire úgy szint összerezzentem, majd kifújtam a levegőt.
- Jól van. - majd kiléptem a halott utcáról és előszedtem a pálcám, visszapillantottam Aidenre, majd vissza elém és megindultam.
Pár lépés után feltűnt egy kisebb banda, úgy öten voltak, sima emberek, muglik. Nem tértem ki előlük, a középen röhögő tagra emeltem a pálcám, már robbant is a feje. Megéreztem a korábbi dolog erejét. Már rájöttem mi is ez. A félelem. Mások félelme, nekem erőt ad, olyan, mint egy tápanyag. Mint vadállatnak a hús, vagy a vér, amire vadabb lesz. Egy ördögi vigyort megeresztek és fordítom is a szaladók felé a pálcám, kettő összerogy és üvöltenek fájdalmukban, a másik kettő pedig...csúnyán eltűnnek a föld felszínéről. Semmi sem maradt utánuk. A két ordító mellé sétálok, lenéző hűvösséggel figyelem őket. Manapság már az a „menő”, ha valaki totálisan nincs tisztában önmagával és alul értékeli saját magát. Na az ilyen selejteket én nem szeretem. Nincs bennük az égvilágon semmi érdekes sem. Én sokkal több vagyok. Nem hezitáltam, csak szívtam magamba azt a töménytelennek mondható félelem adagot, ami energiává alakult bennem. Egy következő pálca intésre pedig fellángoltak, majd fel is robbantak. Figyeltem a fekete füstfelhőt, ami az ég felé zubogott, esélyt sem adtam az emlékeknek, hogy újra feltörjenek bennem. Hátat fordítottam mindennek és Aidennel találkoztam szemben, El is felejtettem...

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Találkozás Note:

Vendég

Aiden és Seth

When everything started
Három és fél évvel ezelőtt

Az élet első számú törvénye. Ölj vagy téged ölnek. Ezt minden Noir fiatalon megtanulja. Én is hamarabb tudtam, mint a saját nevem. Ölni kell, hogy élni tudj. Nem ösztön, nem vágy. Ez több ez olyan, mint az étel erőt nyerünk tőle.
Gyorsan elmondtam neki az esti programot, de addig várni kell még egy kicsit. Nem szeretek nappal portyázni az túlságosan kockázatos. Inkább nem vállalom be, hogy észrevesznek. Fő a biztonság, hogy ne tudják kik vagyunk.
Nem osztottam meg a kölökkel, hogy honnan valósi vagyok. Nem kell mindent tudnia. Ami titok az titok. Láttam, hogy elaludt, de engem nem nagyon érdekelt. Kell neki a pihenés nem lesz baj egy kis alvás. Én nem pihentem, csak bámultam a tüzet. Nekem ez a pihenés!
Mikor lement a nap felálltam. Felvettem a köppenyem, fejembe húztam a csuklyám, majd egy gonosz félmosollyal fordultam a gyerekhez. Felült, gondolkodott, majf felvette a púlóvere kapucniját. Nekem mondjuk megfelel. Odamentem hozzá és átkaroltam a vállát.
Kirázta a hideg. Ez az, félj, hadd érezzem rajtad. Szenvedj még, fájjon. Hiába lesz a tanítványom, a fájdalomnak és a rettegnésnek az erejét nem tudom figyelmen kívül hagyni. Hopponáltam máris Londonban voltunk. Amint megérkeztünk hányni kezdett. Első hopponálás, úg hogy eszméleténél van.
Megjelent egs férfi. A tökéletes áldozat. Gyorsan nekirontottam, s végeztem is vele. Gyors voltam, de nem kíméletes. Én a fájdalomból, szenvedésből, nyerek erőt, nekem kell, hogy szenvedést lássak. Viszont nem hagytam annyi szenvedést, amennyit kellett volna. Pillanatok alatt már csak a hulla meg a vér maradt.
Jött egy másik ürge is, de terméyzetesen ez se úszta meg a halált. Vele kicsit lassabban és fájdalmasabban végeztem. Ezután döntöttem úgy, hogy hagyom játszani a gyereket. Hagyom, hogy a következő áldozatot ő válassza ki és ölje meg.
Kilépett az utcáról, majd visszanézett rám. Bólintottam, majd figyeltem ahogy elindul. Egy öt fős mugli csapat kezdetben előnyben volt, de Seth végül minddel végzett párossával, de minden esetre rövid időn, belül megtörtént a gyilkosság. Élvezte. Helyes, halad a jó úton.
Rájött, hogy neki mi ad erőt a gyilkolásban. Látom a mozdulatain, az arcán. Helyes, nagyon helyes. Legalább ezen se kell többet gondolkodni. Majd csak meg kell tanulni, hogy hogyan kezelje . A hirtelenegkapott rengeteg energiát.
Látom rajta, hogy hogy érzi magát. Mint én szoktam. Élet és halál ura nincs is annál jobb dolog, minthogy, tudja az ember, hogy akármikor elvehet egy életet, vagy megtarthat. S ez csak rajta múlik, mert az áldozat tehetetlen sőt az is marad, amíg nem végzünk vele.
- Látom rátaláltál a gyilkolás ízére. Mit szólsz egy kis játékhoz. Ki öl meg többet? Teszem azt fél óra alatt. Itt találkozunk mikor letelt az idő. Utána visszavonuló lesz a faházba! Óra indul! - Mondtam gonoszul mosolyogva, majd megfordultam, s el is indultam a kis magánportyámra.

Vendég

1974. Májusa

Aiden & Seth

Hát ezt is megéltem. Kegyetlenül kinyírtam néhány ártatlant. Miért? Erre keresem én is a magyarázatokat. De minden fejben dől el, az érzelmek kavalkádja... Csak én tudhatom...vagy még én sem. A vér. A félelem és annak íze. Megmagyarázhatatlan érzelmek kavarogtak bennem. Ugyan többet akartam, de valami megakadályozott. Aiden előttem állt. Játszani akar... és már indul is. Utána szóltam. Dühös lettem...

- Várj! Ne oszd a parancsaid. Csak egy halálfaló vagy, aki elkezdett tanítani, semmi több. - néztem rá ridegen, majd teljesen felé fordultam.
- Meg.... Ez nem fog menni. Nem tudom, kifogytam a naftából. Vigyél vissza! Most. - néztem kicsit vissza a halottakra, végül gyorsan Aidenre. Jó talán a hangszínem felé nem fogja elnyerni a tetszését, jelen pillanatban ez nem is igen foglalkoztat.
- Nem vagyok olyan jó, mint te. Még. De igyekezni fogok. - ha pedig nem tetszik az igyekezetem, tehet egy szívességet. De ne hagyjon egy ilyen helyen egyedül, nem parázok, semmi ilyesmi, de ismeretlen ez a közeg és ... és nincs, akkor se hagyjon itt védtelenül...

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Találkozás Note: Bocsi a rövidségért.

Vendég

Aiden és Seth

When everything started
Három és fél évvel ezelőtt

Megtette az első lépést. Végre eljutott addig, hogy öljön, csak úgy. Nagyon helyes. Látom, hogy nem tudja felfogni, hogy miért tetszett neki, de ez nem is baj, még nem kell, hogy megértse. Még nem most lesz, hogy felfogja, hogy mit is jelentenek tettei.
Egyelőre meg kell szeretnie a hatalom érzetét és tudnia kell, hogy azt úgy és akkor fogja elvenni amikor akarja. Nem kell neki sok, hogy ehhez hozzászokjon, hiszen benne van láttam, hogy benne van, csak ki kell engednie magából és kiváló lesz.
- Tisztázzunk valamit Whitford... Ha én mondok valamit, akkor te azt szó nélkül és azonnal teljesíted. Igen tanítalak és pont ezért kell megtenned amit mondom. A mestered vagyok kölök. Hozzá kell szoknod, hogy parancsot teljesítesz!
Mondom teljesen nyugodt hangon. Nem érdekel, hogy mit gondol, hogy minek tart. Meg kell szoknia, hogy én vagyok a főnök és az lesz amit én mondok, ha tetszik neki, ha nem tetszik, nem fog tudni mást tenni csak megszokni a dolgot.
Nem mondtam semmit csak bólintottam. Igyekezzen csak az a dolga. Ha azt akarja, hogy rendesen kitanítsam akkor sokat kell gyakorolnia és igyekeznie. Mert nem fogom hagyni, hogy engedetlenkedjen. Megmutatom én ki a főnök!
- Szóval vissza akarsz menni! Megijedtél vagy mi lett kis nyúl! Vannak tartalékaid csak tudnod kellene használni! De nem tudod, mert nem mered! - Tudom, hogy ostobaságokat hordok össze, de fel akarom idegesíteni.
- Aiden Noir! Nem megmondtam már neked, hogy ne az én területemen vadássz! Engedd át a gyereket nekem és nem öllek meg! - Hallottam meg egy mély férfi hangot a hátam mögül. Meg se fordultam, csak rosszallóan húztam el a szám.
- Neked meg már én mondtam, hogy ne zavarj munka közben ne zavarj, Baltazar!
- Az én területem a fiú az enyém!
- Nem mert én hoztam! Most pedig adok tíz másodpercet, hogy eltűnj, különben megöllek. Óra indul! - Mondom hideg hangon végig Sethet nézve. Mindjárt meglátja, hogy nem vagyok csak egy halálfaló!
- Ne viccelj Aiden te is halálfaló vagy, mint én!
- Kettő, egy! Avada Kedavra! - Rántok pálcát és végzek a mögöttem álló emberrel. - De veled ellentétben nekem meg lehet ölni azokat, akik nem tetszenek! A Nagyúr engedélyével! Nem hiába vagyok én az, aki eltűnteti az alkalmatlan halálfalókat!
Mondom egy gonosz félmosollyal a halott felé. Csettintek egyet, mire felgyullad és elég. Visszafordulok a gyerekhez. Megrázom a fejem, majd átkarolom a vállát és visszahopponálok a faházba. Itt az ideje, hogy pihenjen egy kicsit.
- Menj aludni! Reggel találkozunk! Pihend ki magad! - Vetettem oda félvállról, mikor is Rex felszaladt a vállamra. Én pedig kimentem a konyhába valami ehető után nézni!

Note: Semmi baj! Very Happy

Vendég

1974. Májusa

Aiden & Seth

Aiden litániáját végighallgatom, de nem igazán vagyok lelkes, és azt nem is titkolom. Most mégis ez történt, és tudom jól hogy nem tehetek ellene semmit. Nincs több nafta, akárhogyan is prédikál itt nekem. Elmondhatja százszor is ugyanazt, nem fog semmi sem történni. Akárhová megy, ott katasztrófa történik, és holtbiztos, hogy valami balhéba keveredik...Mint most. Nem fél? Egy másik halálfaló tűnik fel a színen és szópárbajt csapnak. Miért akar engem mindenki? Baltazar? Miért cseng ez olyan ismerősen? Nem érek rá ezen gondolkodni pillanatnyilag, hiszen a fickó 10 másodpercet kap és az már le is telt. Aiden leölte, mint egy hentes a marhát. Majd felgyullad. Aiden tekintetébe nézek, még elkapom azt a pillanatát, mikor fejét csóválja, majd ismét megragad. Az érzés nem változott...

Végül visszaérünk a kuckóhoz, most vissza tartom azt a bizonyos rókát... De nincs idő ezen agyalni, így mikor újra rám néz, csak pislogok néhányszor, és aztán kissé tisztább tekintettel pillantok fel újra rá barna tekintetemmel. Vettem, értettem.
Már sejti a szándékomat, mert neki is kezd.
- Szállj ki a szürkeállományomból! Csúnya helyeken találhatod magad...- morgom, de aztán a továbbiakban semmi vita, semmi ellenkezés, semmi hiszti. Csak egyértelmű beleegyezés. Hihetetlen, milyen gyorsan ráhangolódott a gondolkodásmódomra. Vagy csak én lennék ennyire kiszámítható? Jesszusom, máris unom magam! Figyelem, ahogy az a kis dög felmegy a vállára, majd hátat fordítva nekem elmegy.
Ötletelek mit csinálhatnák, hisz munka van dögivel, de hamar rájövök, hogy nem lesz gondom arra, hogy kitaláljam. Szabályok. Mindig utáltam őket, annak ellenére, hogy Jófiú vagyok. Voltam... Kicsit sajátosan értelmezem azokat a megkötéseket, amiket be kell(ene) tartani. Igen, tudom, hogy néha nem jó, néha fejjel megyek a falnak és néha tényleg nagy veszélybe sodrom saját magam, de nem érdekel. Célom van. Most már. És az tény, hogy néha túl vakmerő vagyok, és táncba hívom a halált, de soha nem ész nélkül, még ha úgy is tűnik egy kívülállónak. De Aiden... nemet mondtam neki...visszaértünk és semmi csinnadratta, semmi lövöldözés, csak aludjak?
Belépek a férfi után kis idő elteltével, 3 perc eltelt...
- Azt mondtad korábban, vannak tartalékaim. Hogy szedhetem őket elő, onnan nagyon mélyről? - kérdezem, miközben az ajtó félfának támaszkodom meg és élesen őt figyelem.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Találkozás Note:

Vendég

Aiden és Seth

When everything started
Három és fél évvel ezelőtt

Miért érzem úgy, hogy feleslegesen jártatom a számat? Alapból se szeretek beszélni, de ha még feleslegesen is kell azt még jobban utálom. Márpedig ahogy ez a semmirekellő kölök néz rám, abból azt veszem le, hogy nem kellene.
Olyan vagyok, akinek a nyomában jár a halál. Nem félek, hiszen nekem a halál inkább egy barát, mint ellenség akitől tartani kellene. Általában én szoktam neki adni életeket, s nem ő akarja elvenni az enyémet. Nem adom magam egyszerűen.
Megjelent Baltazar. Azt hiszi, hogy kipécéztem a kölköt, hogy Seth ide valósi az ő területére. Hiszen akkor jogosan követelhetné, hogy az övé. Szócsatába elegyedtem a halálfalóval. Tíz másodperc, ennyit kap. Nem élt vele, megöltem, s eltakarítottam, megráztam a fejém és dehopponáltam.
Nem bírja a Whitford gyerek a hopponálást. Ezen kuncognom kell, de nem teszem. Pedig mennyire szívesen megtenném. Főleg, hogy tudom mennyire nem tetszik neki, ahogy utaztatom, de nekem így a legkényelmesebb, majd megszokja.
- Ugye nem hiszed, hogy meg tusz ijeszteni ezzel? - Mondtam egy gonosz félmosollyal az arcomon. De nem vitatkozott tovább, szó nélkül hallgatott meg. Nem nehéz ráhangolódnom, nekem az ilyen mindig is könnyen ment.
Gyorsan kiismerem az ellenfeleimet. Ezért is vagyok, olyan jó, amilyen. Ha egyszer profi az ember akkor profi. Ha ismered az ellenfeled tudni fogod mit tenne, ha tudod mit tenne nyertél. Akkor gyorsan és könnyen tudsz vele végezni.
Megjelenik Rex. Szinte villám gyorsasággal mászik fel a vállamra. Én pedig hagyon neki. Most ott a helye, ha valami dolgom lesz számára, majd elküldöm. Igen a saját gonosz kisállat előnye, hírszerzésnek lehet használni. Nem szoktam harcba küldeni, ő inkább a kémem.
Miután elküldtem aludni, kimentem a konyhába. Megéheztem. Kutakodni kezdtem, s hamar összedobtam egy szendvicset. Közben pedig azon agyaltam mihez kezdjek ezzek a kölökkel. Éppen neki kezdtem volna az evésnek mikor megjelent.
- Ez az amire rá kell jönnünk. Jelen pillanatban az agyatlan zombiképző miatt az erőd nagy része le van korlátozva. Meg kell oldanunk, hogy nagyobb legyen az aktív varázserőd. Hogy csak ritkán kelljen a tartalékokhoz nyúlnod. Ez lesz az első feladatunk!
Mondtam rideg nyugodtsággal, oda se fordulva a gyerekhez. Az ablakon bámultam ki, s közben majszolni kezdtem a szendvicsemet. Valami nem tetszik! Túl nyugodt az erdő. Jobb ha résen leszek. Egy ilyen kolonc mellett nem kellenek a váratlan meglepetések!

Vendég

1974. Májusa

Aiden & Seth

Úgy éreztem, megfogtam. Na lám, semmi logikus nincs a tetteiben, s nem, nem vagyok hülye, nem ejtettek a fejemre! De amit végül kinyög... A szemem kitágul, és egy pillanatra elfelejtek lélegezni, ahogy végiggondolom, hogy így már sajnos van értelme. Nem ijesztettem meg...kár...Egy ideig még tétova vagyok, de aztán megkeményítem a tekintetem. Ha át akar verni, még mindig gondolhatja azt, hogy egy közepes képességű tanítvány vagyok, aki még csak pár kisebb halálos csapás birtokában van, és ha nagyon nagy a para, és bepróbálkozik valamivel, mert kiderül, a sztorija mégsem igaz, nem akar tanítani, csak kiélni valakin a perverz vágyait / XD/ akkor még mindig bevethetem a... mit is? Nem azt mondom, hogy simán legyőzöm, de annyi előnyre szert tehetek, hogy le tudjak lécelni. S legalább nyugodtan tudok majd aludni, nem kell magam azon idegesíteni, hogy mi van, ha tényleg igazat mond. Tényleg nagyobb lehetek mint ami jelenleg lennék?

Szóval a tartalékok. Nem leszek ugyan nagy segítség, mert fogalmam sincs, miről karatyol nekem, de megpróbálok megtenni mindent, amit csak tudok. Én is képben lehetek, mivel is kell egész pontosan szembe néznem majd. De ennyiben nem hagyja a dolgokat, ahelyett, hogy válaszolna, látszólag összefüggéstelenül támad le megint a gondolataival.
Ám amit utána nyökög, már olyasmi, amire az előbb vártam, most mégis megdermedek tőle, miközben nagyot dobban a szívem. Feladat? Azt hittem tanulunk... Az egész zavarosnak tűnik. Mintha kísérleti nyúlként tekintene rám. Na de ahogy befejezi a mondatot! Vállat vonok, majd legyintek egyet. De mivel háttal áll, erre csak egy színpadias sóhajra futja, nem fárasztom magam azzal, hogy legyintsek még egy nagyot, tekintettel arra, hogy úgysem látja, még úgyis fölöslegesnek tartom, hogy a mozdulatot megérezné, talán a lendületet is, amivel jár. A sóhaj beszédesebb. Mély sóhajom kísérteties dallam a sötét éjszakában...Majd kimegyek az udvarra és letelepedem az ajtó elé, bámulom az éjszakát.A csillagokat és a holdat. Majd mozgolódások jönnek az erdő felől, bekiabálok a halálfalónak.
- Aiden!! Vendégeket vársz?! - majd valami becsapódik mellém és robban, abban a pillanatban állok is fel és berohanok, Aiden mellé, vagy mondhatni mögé.
- Ezek tuti nem a barátaid!

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Találkozás Note:

Vendég

Aiden és Seth

When everything started
Három és fél évvel ezelőtt

Azt hiszi meg tud fogni? Engem Aiden Noirt? Minek néz ez a kölök? Elmebetegnek? Nem nem tud megfogni! Hiába olyan, mintha tetteimnek nem lenne semmi értelme, van! Csak nem mindenki érti meg, hogy mi is az. Minden akkor derül ki, amikor ki kell derülnie.
Azokkal a kisebb csapásokkal nem tud ártani, hiába húzza elő őket. Én hamarabb tudok lépni, s még azelőtt halott lesz, hogy egyáltalán felemelhetné a pálcáját. Nekem ez nem szórakozás, szívesebben lennék egyedül, de kitanítom, mert ki kell tanítanom őt.
A hazugságok mestere vagyok, de ennek a gyereknek nem kell hazudnom ott van benne a lehetőség. Akkora lehet, hogy a világ retteghet tőle. Talán, de csak talán még a Nagyúrnál is erősebb! Csak figyelnie kellene, nem szabad ilyen szétszórtnak lennie.
Azt akarja, hogy csak azt mondjam, ami neki kell! Azt lesheti, majd ha megtanulta, hogyan kell viselkednie, mikor már egyetlen pillantásomból tudni fogja mit tegyen, na akkor majd csak annyit fogok mondani, amennyi feltétlen kell neki.
Meglepte a feladat szó! Persze nem érti neki az a feladata, hogy megtanulja, nekem meg az, hogy megtanítsam. Az is nagy munka tekintve, hogy eddig még sose tanítottam senkit sem. Nem fog egy ilyen... nem mondom ki mit!
~Nyugalom Aiden. Ne öld meg, gondolj arra mekkora fegyver lehet majd belőle! Csak ere koncentrálj minden mást felejts el.~ Mondtam magamban, ahogy meghallottam azt a sóhajt. Legszívesebben a plafonnak küldtem volna, de visszafogtam az indulataimat.
Kiment. Na végre kis nyugalom. Nem vagyok én hozzászokva az ilyen akaratos emberekhez. Főleg nem a gyerekekhez, de majd megoldom. Nincs lehetetlen főleg nekem nem, de nem lesz egyszerű kemény dió a kölök.
Mikor meghallom hangjá megrázom a fejemet. Hirtelen robbanás hangját hallom. Még mindig nyugodtan falatozok. Seth berohan és mögém áll. Én csak nyugodtan folytatom az evést. Még egy robbanás. Lenyelem az utolsó falatot is, majd érzelemmentes hangon megszólalok.
- Hogy ezek sosem hagynak békén! - Lassan kisétálok a tornácra. Rex a vállamon ágaskodik. Magam előtt összefonom a karomat. Majd bámulom a jövevényeket. Arcomon gonosz félmosoly lesz úrrá.
- Eleanor gyönyörű vagy, mint mindig! Percy sokat változtál, mióta nem láttalak. Minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy rögtön egy robbantással köszöntöttétek a tanítványom? Whitford, ide! Vendégeink vannak!
- Te csak ne add itt az ártatlant Aiden! Megölted Baltazárt! - Erre elnevettem magamat. Karjaim meglazultak és pálcámra csúszott az egyik kezem. Ezek az ostobák, meg akarnak ölni. Engem? Komolyna a hét vicce!
- Imperio! - Mondtam a vendégek felé! - Na kölök, most gyakorlunk! Megmutatom, hogy szedd elő a tartalékot! Pálca fel az úrra! Most pedig a löket!
Gonosz vigyorral fordulok hozzá s a füléhez hajolok. - Azért halt meg mert gyenge volt, ahogy te is az vagy. Direkt hagyták, hogy ne kelljen vele foglakozni többet! Mutasd meg, hogy ki is a gyenge! - A leggyengébb ponton kell eltalálnom. Harag kell nekem, olyan harag, mint mikor rám támadt. A bátyja emléke kell ide! Merlinre csak menjen!

Vendég

1974. Májusa

Aiden & Seth

Úgy tűnik nem igen zavarja, hogy vendégei vannak és nem épp a jófajtákból. Kényelmesen meg ette a szendvicsét, majd kivonult, hogy üdvözölje a társaságot. Az élet nem egyszerű erre felé, bár mikor volt az? Hahh? Sokszor elönt az a fura, tarkómat bizsergető halálosan hideg érzés, amikor tudom, minden zsigeremben érzem, hogy valaki figyel a távolban.Nagy önuralom kell, hogy a helyemen maradjak, azt elhihetitek... És most is önuralom szükségeltetik, hogy kevésbé indulatosan nyilvánítsam ki a véleményem. Még jó, hogy nem feledkezem el hol vagyok és ki mellett. Aiden érti a dolgát, habár nem csak ettől a mondattól futkos a hideg a hátamon. Maga az egész helyzet felér a legrosszabb rémálommal, csakhogy ebből nem ébredek fel. Ő ismeri őket és kedvesen csevegni kezdenek... Nem látom őket, csak hallom...ki nem mennék.... nem én... majd Aiden kiabálását is meghallom. A tekintetem egy ívet ír le, majd visszabámulok amerre kiment.
- Nem ezt mondtam én is az előbb?! - kérdeztem halkan, bár biztos meghallotta, végül leesett a tantusz...Whitford, ide!
- Nem vagyok a kutyád te átkozott. - morogtam, de kisétáltam mellé, legyen ennyi öröme azért, majd felém fordult.

Szavai kissé szíven ütöttek, mégis, hogyan mondhat ilyet? Azok ott...tényleg ilyenek? Nem akarnak senkit kellően kitanítani, mielőtt elküldik őket a világba? Akkor mi teljesen feleslegesen adtuk bele akkoriban a szívünket lelkünket a programokba? Hogy kihasználjanak minket? Ezért volt ez a rengeteg tanulás, hogy meg haljunk mindketten? Ezért kellett karót nyelni?
Mégis mire való ez az egész akkor, ha nem tesznek semmit? A saját maguk önkényes kicsinyes szórakozásáért? Egy csepp törődés nem volt akkor nap egyikben sem. Nem mentettél meg! Akiket eddig elítéltem szörnyű tetteik miatt...most az egyikük adott egy életet...megmentett a nyomorúságból. Tekintetem jéghideggé vált, egy csepp érzelem sem szökött át rajta. Először a fülembe suttogó halálfalóra néztem, majd átvetítettem a másikakra pillantásom, pálcám előkerült. Fűtött az adrenalin és a bosszú. Ez erőt adott, hatalmasat, mint amit eddig sose éreztem magamban. Mellkasom fel- le vonaglott és lesétáltam lassú kimért léptekkel az érkezőkhöz. Valamin le kellett vezetnem a feszültséget, ők meg jó helyen voltak, rosszkor. Két méterre megálltam tőlük, pálcájuk feléjük emeltem. Az egyikük egy Cruciót kapott és ordítani kezdett mint egy sakál. A másik pedig félt, megéreztem. Tisztán és jól kivehetőn. A varázserőm pedig szabadjára bocsátottam, nem tudtam kontrollálni jelen pillanatban. Egy viharos széllökés, hatalmas
atomrobbanásszerű hang. Hanghullám, lökéshullám, majd 2 perc után néma csend... Meg a füst felhő és töménytelen vér és húscafat, kisebb kráter... Nesze neked nyugalom. Én csak ott álltam, ahol eddig megvoltam, ráadásul egy karcolásnyi bajom nem lett. Büszke voltam magamra, rá adásul ez le is nyugtatott.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Találkozás Note:

Vendég

Aiden és Seth

When everything started
Három és fél évvel ezelőtt

Kicsit sem érdekel, sőt ha bátorkodhatok ilyet mondani, hidegen hagy, hogy kik állnak az ajtómban. Ha akarom egy pillanat múlva, már holtan fognak ott feküdni. Ez mind rajtuk múlik. Nekem nem érdekem, de nem is vetem meg a lehetőséget.
Megettem a szendvicsemet, szépen nyugodtan, nem sietve. Majd fejemet rázva mentem ki fogadni az idegeneket. Tudom, hogy nem akarnak nekem jót, de nekem senki sem akar ez nem újdonság. Viszont a legtöbbekkel ellentétben én egy pillanat alatt el tudom intézni őket.
A kölök is tart tőlem, ha nem vallja be akkor is. Érzem rajta, márpedig, ha valaki akkor én érzem az ilyet. Nem hiába vagyok én az egyik legalattomosabb halálfaló. Az áldozataim érzelmeivel vagyok képes játszani, úgy ahogy mások a babákkal.
Mikor kiérek felismerem a jómadarakat. Nyájasan kezdek velük beszélgetni. Bár tudom, hogy ezzel csak felbosszantom őket. Semmi baj, nekem ez kell. Hangulatingadozás, hogy lássam szenvedni őket. Hogy érezzem ahogy rettegnek.
- Amíg az én házamban vagy igen is az vagy kölök! - Sziszegtem alig hallhatóan a fogaim közt szemtelenségére. De azért igyekeztem jó képet vágni ehhez az egészhez.
Áh, hatásosak a szavaim, látom rajta, hogy hogyan találják el, hogyan rökönyödik meg. Én pedig élvezem. El fog tartani egy daravig, mire megkeményítem, de menni fog. Mert kinek menne, ha nekem nem. Én vagyok a legjobb, a legnagyobb és a legokosabb halálfaló, akit a Nagyúr maga mellé fogadhatott!
A gyerek fülébe suttogtam. Általában az áldozataimmal játszom el így. Hatok az érzelmeikre és utána, mikor már nem bírja a szenvedést akkor végzek vele. Most elértem, hogy megint előjöjjön belőle a gyilkos. Nem nagy ügy. Inkább az lesz nehéu, hogy ezt a gyilkost ne akarja eltűntetni. Ki kell belőle nevelnem az agyatlan zombiképzőt.
- Ez az Whitford! Tombolj! Harcolj! Ölj! Ez vagy te! Nem az a jógyerek akit neveltek belőled! Fizess meg nekik mindenért! - Mondom elégedetten vigyorogva, ahogy a gyerek a vendégek felé igyekszik.
Crucio, nem rossz. Nem rossz! Tanítanom kell neki valami mást is. Túl kiszámítható lesz! Oh, megérezte! Itt az ő hajtó ereje. A félelem. Majdnem olyan jó mint az enyém! Gondolkodom el magamban, gonoszul mosolyogva, magam előtt összefont karral.
Robbanás, zaj, majd füst és csend! A gyerek ott áll, nincs rajta egy karcolás se! Megtette, gyilkolt és nincs baja. Némán álltam, nem fogom megdícsérni, pedig megérdemelné. De úgy kell hozzá viszonyulnom, mintha ez semmi lenne. Odamentem hozzá, kezem vállára raktam.
- Érezted a tartalékaidat! Most segítettem kihozni, de meg kell tanulnod egyedül előrángatni. Nem leszek mindig ott! Meg ki kell találnod egy olyan módszert, amivel könnyebben keltesz félelmet! Mert amint láttam arra utazol! Na de mostmár komolyan söprés aludni! Én ma este még ki akarok ruccani! Rex! Ugye nincs senki a közelben? Rendben akkor rádhagyom a gyereket! Miután elment aludni!
Mondom mereven a kölökre nézve. Kezeim a csípőmön, s ellentmondást nem tűrve várom, hogy elinduljon. Haza kellene mennem, hogy hozzak magamnak valami göncöt, mert holnap keményen edzeni fogunk. Nem csak varázslásban.

Vendég

1974. Májusa

Aiden & Seth

ÚH...Ezt a hazugságot...még hogy az ő háza. Tuti megölt érte valakit. Elvette ami őt illet és most azt mondja...az övé. A tulajdona. Mert ő megteheti. A francokat!! Ugyan alig ismerem de... Aiden két-féle idegtépő szösszenetet tud frankón megvillantani: amikor pofázik és amikor nem teszi. Hol az egyiktől megyek a falnak, hol a másik verzió miatt nyílik ki a bicska a zsebemben. Na igen, sokszor az is a halálba kerget, ha pusztán levegőt vesz. Máskor ott zizeg a fejemben a hang, nem is... jobban tudnám két vállamon ülő alakkal illusztrálni, mire gondolok. Az egyik az a Seth, aki Istenesen helyben hagyná ezt a halálfalót, a másik Seth viszont jót akar neki. Engedelmeskedni... Nos, bármilyen is ez a jótét lélek, glóriája akkor sincs...

Nyögvenyelős ez az egész, ami azt illeti, nem tudom min lepődök meg. Az a helyzet, hogy pontosan tudja, milyen könnyen fel lehet turbózni az agyam. Nem mondom, hogy nem tudna a végsőkig felhergelni, de bíznom kell a képességeimben. Pillanatok alatt halnak meg a betolakodók, majd a halálfaló tesz felém néhány lépést, miközben végigméri művem. Majd megáll és a vállamra helyezi kezét. Végighallgattam a nekem szánt monológját, meg amit a patkányához is elhintett. Elszedte csípőre kezeit és nézett, mereven, várva...
- Várj! Vigyél magaddal, vagy nem tudom...nem akarok itt lézengeni egy patkánnyal! Azt akarod, hogy erős legyek nem, Noir? Akkor vigyél magaddal és taníts rendesen!! - majdnem hogy csak kiabáltam vele, én osztottam neki parancsot és nem fordítva. Büszke vagyok magamra.
- Nem is vagy te olyan hatalmas, mint amit eddig elszónokoltál magadról, igaz?! - húzódik képemre egy gonosz mosoly...

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Találkozás Note:

Vendég

Aiden és Seth

When everything started
Három és fél évvel ezelőtt

Nem hazudtam. Kivételesen nem. Ez az erdei ház már évtizedek óta a családomé. De igazából hidegen hagy, hogy mit gondol ez a kis senki, hogy honnanszedtem. Az se érdekel rólamit gondol, neki az a dolga, hogy tanuljon.
Lehet azt gondolja, hogy van, hogy sokat beszélek, de ez nem lesz tartósan így. Két hét múlva már el fogom tőle várni, hogy szavak nélkül is tudja mit akarok. Tisztelni pedig már most meg fogom tanítani. Engem tisztelni fog, bármi is lesz az ára.
Ugyanúgy teli van ellentétekkel, mint én. Csak én vele ellentétben megtanultam, hogy mikor melyiknek engedjek. Ő még vívódik, hogy mit tegyen. De majd megtanítom én neki, hogy mellettem egyetlen egy dolgot tehet! Mégpedig azt, hogy engedelmeskedik nekem.
Hiába hiszi azt, hogy meg tudná álni, hogy ne húzzam fel teljesen ez a gondolata téves. Nem vagyok olyan hülye, hogy megtegyem, de meg tudnám, ha akarnám. Ugyanolyan hirtelen haragú, mint én vagyok ez pedig nem neki kedvez.
Pillanatok múlva végez a vendégekkel. Csak füst és por maradt utánuk. Elégedett vagyok, meg is dícsérném, de akkor oda lenne a tekintélyem ezt pedig nem hagyhatom. Odamegyek hozzá, vállára rakom kezem, s elmondom, hogy mit akarok, majd csípőre vágom a kezem és várok.
Ridegen hallgattam végig, ahogy ordított velem. Azt hiszi ezzel elér bármit engem nem tud megfenyegetni. Mikor Rex meghallotta a patkány kifejezést fújni kezdett rá. Ne is foglalkozz vele! Nem tud ez semmit menj inkább és szerezz valamit enni, ha valaki idegen jön csak torokra! Tudod! Osztottam ki a parancsot, mire el is tűnt.
Hirtelen megragadtam a kölök torkát, pálcámat halántékának nyomtam, s kezemet is folyamatosan szorítottam. Rátapintott az egyik gyengepontra. A büszkeségemre! Ezzel betalált! Én pedig nehez viselem az ilyet.
- Jegyezd meg Whitford! Itt én osztom a parancsokat! Elvárom, hogy minimális tiszteletet mutass! Különben úgy megkínozlak, hogy azt sem fogod tudni fiú vagy-e vagy lány!
Földhöz vágtam, majd mellé guggoltam. - Rendben velem jöhetsz, de ha nem bírod tartani a lépést nem az én hibám! Nem szólalsz meg, nem teszel ostobaságokat és hagysz vadászni!
Mondtam, s ugyanazzal a mozdulattal hopponáltam is. Oxford! Hazai terepre jöttem, de messze a Noir birtoktól. Kiegyenesedtem, felkaptam a kapucnim, s előrántottam a pálcám. Indul a játék. Elfeketedett a szemem, s máris csak a vadászaton járt az eszem.
Pillanatokon belül futva indultam meg az egyik irányba. Arcomon gonosz mosoly. Diákok és egy tanár. Most megmutatom ki nem olyan nagy varázsló, mint mondja. Megvártam, míg mind jó helyen nem volt, majd zsebretett kézzel léptem ki a sötétből. Nyugodtan haladtam, s mikor az elsőt elértem, fekete felhő jelent meg egyenesen a zsebemből. Majd egyesével hulltak a földre a fekete kupacok az utolsó diáklány előtt megálltam sikított volna, ha tudott volna.
Kivettem a pálcámat, s rá tartottam, térdre rogyott. Nem Cruciot kapott, bár a hatás majdnem ugyanaz. Szenvedett, majd hirtelen égni kezdett alatta a talaj. Élve égett el. Intettem egyet, s a hamu mind eltűnt.
Mély levegőt vettem, mágia! Nincs is messze! Elmosolyodtam, s megint futni kezdtem, nem is érdekelt, hogy a kölök követ-e. Egy sikátirban két fiatal feketemágus csatázott. Merlinre hogy lehetnek ezek ilyen hülyék. Mikor megjelentek mind a ketten nekem támadtak. Mire a pálcáik kirepültek a kezükből. A következő igére remegni kezdtek. Elszívtam az erejüket.
Majd kimondtam halkan egy Noir átkot. Vér buggyant ki a szájukból, majd szinte egy pillanat alatt porladtak el. Ennyit ezekről. A sarkon beforult egy idegen. Ez már erősebb és fehér mágus. Viszont a Sötét Lélekkel ő sem tud mit kezdeni. Így, abban a pillanatban, ahogy felemelte a pálcáját görcsösen kezdett rángani, majd elfeketedett a szeme és nagy éles sikolyal robbant szét.
Megforgattam a fejem, majd nyújtóztam egy kicsit. Ennyi egyelőre elég lesz. Intettem egyet, bár ennek a kölök semmien hatását se láthatta, hiszen ez arra volt jó, hogy a faházba kerüljön valami normális ruhám, majd a gyerek felé fordultam és vállát átkarolva hopponáltam. Hajnali kettő felé lehetett az idő.
- Még mindig úgy gondolod, hogy nem vagyok olyan hatalmas, mint mondtam? Csak, hogy tudd nem akármilyen halálfaló vagyok! Én olyan vagyok, aki eldönti, hogy kik elég jók halálfalónak, aki nem felel meg, azt velem tűntetteti el a Nagyúr. Márpedig egy halálfaló megöléséhez majdnem annyi erő kell, mint egy auror eltűntetéséhez. Nekem pedig nem jelentenek semmit az aurorok! Úgyhogy a helyedben fékezném a nyelvem!

Vendég

1974. Májusa

Aiden & Seth

Hát jelen pillanatban kiosztottam őt, félig parancs szerűek voltak szavaim, félig követelőző...nem tettszett neki. Meg Rexnek sem a felé akasztott patkány kifejezés. Hát kit érdekel? Ezek szerint őt, mert a karja lendül, a torkomat satuba szorítják ujjai, a homlokomhoz pedig a pálcája kerül. Tekintetem egy kissé rémült lett, de aztán lehiggadtan. Nem voltam dühös és nem voltam olyan...semmilyen sem....csak Seth. A tekintetéből elfordítottam saját íriszeim, abban a pillanatban a földön kötöttem ki, a hátamon feküdtem. Majd megint őt figyeltem, ahogy mellém guggolt és szónoklatot tartott újfent. Kifújtam az orromon egy kis felesleges levegőt, mely a haragom levezetéséhez szolgált.
- Értettem. - ennyi, nem több, majd hopponált velem, megérkeztünk, ugyan abban a pózban, ő felállt és a fejére húzta a kapucnit.

Felültem, majd egy pillanat alatt már talpon is voltam, Aiden pedig elfutott...na most kövessem, vagy húzzak el? Szökjek el? Megszoksz, vagy megszöksz? Vagy meghalsz? Nem akarok meghalni...én...én vele akarok maradni, akármilyen nehéz eset ő, olyannyira vagyok én is nehéz eset. Aztán utána szaladtam és figyeltem a munkálatait. Tanulni akartam. Nem mintha bajom lenne a személyével. Nem. Én tökre toleráns és kiegyensúlyozott személyiség vagyok. Minden embert egyformán utálok. De Aiden...tényleg megmentett és ezért nekem is kellene adnom ezért valamit. Tiszteletet és engedelmességet? Valóban ez a helyes? Követtem őt, tartottam a lépést, igaz biztos távolságból, de a közelében voltam 5 méter távolságban és figyeltem "lakmározását". Már régen elismertem őt, de nem mutathattam ki, fogalmam nincs miért, de többet akartam látni tőle. Hogy valóban olyan varázsló-e, aki túlszárnyalja Dumbledort...túl szárnyalja a tanárok többségét...de amit most leművel, kétség sem fér hozzá. Nem kevés emberrel végzett és nem hétköznapi átkokkal. Ilyet még nem láttam...újra szaladtam utána, megtartva az eddigi távolságot. Csatáznak, a fényekre eltakarom a tekintetem, de közben kíváncsi vagyok a végkifejletre..Aident támadják? Azt hiszem sok mindent meg kell tanulnom...Mind a ketten meghaltak, majd egy másik irányba kaptam a fejem. Egy másik, kicsit hátrébb mentem, aztán megálltam és figyeltem. Még egy halott. A halálfaló kinyújtóztatta karjait, lassan közelebb mentem hozzá, hiszen elmúlt a...ő maga a veszély, szóval elmúlt a hatása annak, hogy gyilkoljon. Megragadott ismét, a világ összefolyt és...megint a kis háznál voltunk. Kicsit összegörnyedtem, de aztán hamar emelkedtem is fel és a szemeibe pillantottam miközben beszélt. Ettem a szavait... El sem hiszem...
- Elismerem, tényleg nem vagy kispályás Aiden Noir. - mosolyodtam el, eddig is így gondoltam, de jobban megakartam bizonyosodni arról, jó kezekbe kerültem e. Hogy biztos jól döntöttem. De...eldöntöttem. De ezt még nem kötöm az orrára. Majd...majd. Elsétáltam mellette, nem voltam álmos. Valamivel el kell ütnöm az időmet reggelig, nem igaz? Elindultam az erdő felé, de igazából, egy utolsó pillantást akartam venni a régi életemre. Tehát Roxfort területére indultam. Bele telt jó sok időbe. De kitisztult a fejem és a gondolataim kavalkádja. Tudom mit miért teszek és azt fogom tenni, amit utasít. Azt kell! Az agyam egy eldugott, ámde pulzáló részében ott a nagybetűs figyelmeztetés: VISSZA KELL FORDULNOD! AZONNAL! Mintha az olyan könnyű lenne... Látnom kell még utoljára, hiszen elkezdődik pár órán belül egy másik élet. A stressz, az ideg komoly fűtőanyagként működik. Egyelőre viszont még bírom, bírnom kell, muszáj. Aiden...Tudom, nehéz elhinni, de ... Bármennyire is rühellem a pofáját, még ha én magam is verném szét, előbb ugranék érte tűzbe, mint ő értem. A hold bevilágított mindent. A kastély kapujától 3 méterre álltam meg, 2 órás út volt, de nem számít. Csak néztem a falakat, nem jövök vissza, halott vagyok. Legalább tudom. Bosszút kell állnom. Megfogtok halni. Végignéztem a falakat, a kaput, majd egy sóhaj kísértében megfordultam és megtoppantam. Meglepett tekintettel figyeltem a szemben álló tanárt...
- Seth? Mégis...- kezdett bele, aztán mire mozdultam volna, már elő is kapta a pálcáját és elkapott, a kezeimet megláncolta, elvette a pálcám.
- El sem hiszem. Mégis merre kóboroltál. Mindenki azt hitte meghaltál. A szüleid...
- Ne gyere a szüleimmel jó!? Gyűlölök mindenkit. Nem megyek többé vissza! Nem akarok! Nem tartozom közétek! - dörrentem rá, miközben közelebb jött, megragadta a láncokat, szabadulni próbáltam, de elnyomta valami az erőm....Egy kissé ijedt lettem, hiszen most vissza visz és soha...soha nem láthatom...Aiden. Összeszorított fogakkal tartottam ellent, hadakoztam, ellenkeztem, de ő egyre csak közelebb vitt a sakál torkába, a bátyám halálának helyszínéhez.
- Eressz el! Nem akarok vissza menni! Végre valaki felfedezett. Szerinte tehetséges vagyok! Eressz el!! - egyre jobban meg voltam rémülve, de ő nem szólt vissza, csak figyelt, figyelte a halálra rémült képemet. Majd lehajtottam a fejem, összeszorítottam a tekintetem, majd felemelt fejjel az égbe ordítottam.
- MESTER!!!!

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Tisztelet vagy... ? Note: Nagyon tetszett! Király vagy!!! Ez pedig arra volt jó, hogy tényleg Aidennel akar maradni és igenis a végén már a mesterének tartja nem csupán egy halálfalónak.. ^^

Vendég

Aiden és Seth

When everything started
Három és fél évvel ezelőtt

Ordít! Velem? Az egyil legnagyobb halálfalóval? Velem szemtelenkedik, tőlem követelőzik? Tőlem, aki megmentettem azt a mocskos kis életét. Hálásnak kellene lennie, nem itt játszania az akaratos kisgyereket!
Elkaptam a torkát, ujjaim szorosan köré tekeredtek, pálcám a homlokának nyomva. Megmutatom én neki, hogy ki is itt a főnök. Megtanítom, hogy hol a helye! Legyen vele tisztában! Én vagyok az erősebb, én vagyok a hatalmasabb!
Elfordította a tekintetét. Én pedig földhöz vágtam. Majd mellé guggoltam. Megint előadtam egy kisebb fajta monológot, majd hopponáltam Oxfordba. Ugyanúgy érkeztünk meg, ahogy elindultunk. Én guggolva, ő meg a földön fekve.
Felálltam, felhúztam a kapucnimat, s innentől kezdve nem érdekelt a gyerek. Lehunytam a szemem, mire az elfeketedett. Indulhat a vadászat. Futni kezdtem. Engem nagyon nem érdekel, hogy követ-e, ha meg akar szökni most tegye meg, ha meg nem akkor utánam jön.
Ahogy rohantam, néha a szemem sarkából megláttam a kölök erejét jelentő foltot. Fel se fogtam, hogy nagyobb, mint amire számítottam, de nem is érdekelt jelen pillanatban a gyilkosság tudott csak foglalkozni. Élet és halál urának lenni. Ez vagyok én.
Gyilkoltam egy csapat diákot és egy tanárt. Rideg nyugalommal, minden egyes halottal egyre erősebb lettem. Élet és halál ura vagyok! Ez az én hajtóerőm. Tudni, hogy a nyomorult kis életek, mind mind a kezemben vannak. Mind rajtam áll, mindről én döntök.
Megint futottam, feketemágiát éreztem, s hamarosan meg is találtam azt a két amatőrt. Merlinre ez szégyen a feketemágiára nézve. Gyorsan végeztem velük, majd a megjelent harmadik személlyel is. Ez fehér mágus volt, valami jóságpárti propaganda tagja.
Kinyújtóztattam a karjaimat, s a nyakamat is megmozgattam. Ennyi elég volt mára! Bár volt már részem jobb vadászatban is, de ez se volt semmi azt meg kell hagyni! Megragadtam a kölök vállát, majd hopponáltam. Megint a faházban voltunk, s magyarázni kezdtem.
- Én mondtam! - Feleltem gonoszul vigyorogva. Majd figyeltem ahogy elmegy mellettem. Hagytam, nem fogom megállítani kell neki egy kis idő, hogy felfogja minek lett a része, hogy felfogja mibe is került bele.
Vettem egy mély levegőt, majd bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyra. A plafont bámultam. Még nekem is nehéz felfogni, hogy tényleg bevállaltam egy tanoncot, hogy tényleg ki fogok tanítani valakit arra, hogy gyilkos legyen, mint én.
- Aiden te nem vagy normális! Oda lesz a szabadidőd, vigyázhatsz egy esetlen gyerekre, aki ráadásul makacs is. Pont, mint én. Visszakapom magamat. Most már tudom, milyen lehetett az öregnek velem! Nem sajnálom! Egy cseppet sem, majd betöröm én.
Mondtam csak úgy magamnak fennhangon. Bele fogok bolondulni ebbe a gyerekbe komolyan mondom. De látom, hogy ott van benne a lehetőség és én ki akarom ezt használni. A fegyverem lesz bármi áron.
Apropó fegyver hova ment ez a gyerek ilyen sokáig! Hiszen sikerül bealudnom is közben. Már vagy két órája nincs sehol. Összeráncolt homlokkal álltam fel, majd Rexért kiáltottam. Mikor a görény a vállamra ért kiviharoztam a házból.
Körbenéztem! Sehol senki! Itt az ideje távolabb nézni! Lehunytam a szemem, s hívtam az igézők szemét. Közel, s távol semmien életjel, ami varázserőre utalna. Hova a bánatba lett ez a gyerek. Ezt el sem hiszem! Nem látszott rajta, hogy el akar szökni.
Megint lehunytam a szemem, itt az ideje komolyabb feketemágiát használni. El kell kapnom az erejét. Messze van, érzem! Megvan! Remélem ebből nem fog semmit érezni, csak támpont kell! Magas falak, erdő! Iskola! Kinyitottam a szemem, a Roxforthoz ment.
Hopponáltam, s az egyik fa mögül figyeltem az eseményeket. A gyereket egy tanár kapta el, s láncon tartotta, a pálcája nem volt nála. Vissza akarja vinni az iskolába. Megismertem a tanárt, régen cimborák voltunk, hogy változhat meg ennyire valaki!
Ekkor Seth felordított! "MESTER!!!" Ott viszhangzott a fülemben ez az egy szó. Észrevehetetlenül kerültem volt barátom háta mögé. Egyetlen motdulattal rántottam ki a pálcám, majd a tarkójának nyomtam, hogy besüppedjen a bőre!
- Ereszd el a tanítványomat barátom! Vagy elfelejtetted, mi jár azoknak, akik egy Noirral kezdenek ki? Aaa... én a helyedben nem rántanék pálcát! Egyetlen mozdulat és halott vagy! Úgy ügyes!
Mondtam, ahogy elengedte a láncot. Kivettem zsebéből a kölök pálcáját, majd odadobtam neki. S szembe álltam volt barátommal! - Szabadítsd ki magad kölök aztán megyünk! Neked pedig csak ennyit! Exmemoriam! Jó éjt! - Küldtem rá egy kábító átkot is! Jobb, ha most ki lesz ütve.
Megvártam, hogy a gyerek készen legyen. Ezt még könnyen megúszta! Ha valaki olyan jött volna ki, aki többet tud a mágiáról, akkor meg kellett volna ölnöm és azzal feltűnést keltettünk volna, de így megúsztuk a dolgot. Megfogtam a gyerek vállát és visszahopponátam a házhoz.

Note: Köszönöm, igyekeztem nem csalódást okozni! Azt pedig sejtettem, hogy ezért van.

Vendég

1974. Májusa

Aiden & Seth

Hát én ezt nem tudom elhinni. Mesternek hívtam a halálfalót. Igazából a pár nap alatt totál megkedveltem. Még ha nem is mutattam ki, de többre tartottam őt, mint Roxfortban bárkit. Totál berezeltem, hogy visszakerülök a falak közé, nem akartam. Soha nem akarok visszakerülni oda. Ott olyan lapos minden, olyan unalmas és egy ismétlődő kerek valami... Ami meglepett az egészben? Aiden hangját hallottam mögülünk, kissé ijedten fordítottam én is arra a fejem. Pálcát tartott a tanárra, aki elengedte a láncokat, melyek abban a pillanatban meg is lazultak, de nem mozdultam, csak döbbenet ült képemen, miközben Őt figyeltem. Eljött értem? Miért? Pedig simán itt hagyhatott volna, több száz hánya -vetett sorsú lelkű gyerek kóricál még a világon. De neki, én kellek.

A álcám elém került a földre, csak egy pillantást mértem rá, majd újból Aident figyeltem. Szavaira nem moccantam, vagyis nem akartam, de a testem viszont mozdult. Engedelmes kutyává váltam abban a percben. A láncok a földre hulltak, majd a kezembe véve a pálcát fel is álltam, azonban a tanár ájultan hullott a földre, abban a pillanatban a halálfaló kezét magamon éreztem, majd a háznál voltunk. Egy darabig szótlanul álltam és a talajt figyeltem. Majd ráemeltem íriszeim.
- Én köszönöm. Azt hittem, a korábbi viselkedésem végett, ott hagysz, illetve, hogy találni akarsz egy jobb tanítványt. Miért nem hagytad, hogy vissza vigyen? - kérdeztem teljesen higgadtan, de aztán a hasam megkordult, így a konyhába sétálva figyeltem a férfit és a szavait. Készítettem valami gyorsan meglévő kaját és eleszegettem. Végül bealudtam az asztalnál. De tudom, amint fittebb leszek, edzeni fogunk. És megtanít, mit is jelent engedelmeskedni és meghajolni az akaratának. Már alig várom...Nem tudom mikor keltem fel, de kivonultam és vártam őt, hogy elkezdjük az edzést. Akartam. Erős akarok lenni, ehhez pedig az kell, hogy engedelmeskedek neki. Ez nehéz lesz, de belevágok.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Tisztelet vagy... ? Note:

Vendég

Aiden és Seth

When everything started
Három és fél évvel ezelőtt

Meg áll az eszem, nem hiszek a fülemnek ez komolyan mesternek hívott! Mindent kinéztem volna belőle, hogy gyűlöl, hogy a nevemet se fogja kimondani, s csak azért engedelmeskedik, mert rákényszerítem, de ezt nem. Hogy engem, mesternek hívjon? Bár bevallom tetszik ez az elnevezés!
Észrevehetetlenül osontam volt barátom háta mögé, s pálcámat a tarkójába nyomtam, majd megszólaltam. Az én tanoncommal nem fog semmit sem csinálni! Őt csak én kínozhatom meg! A tanár elengedte a láncot, de egyikük se mozdult.
Nem hagyom meg másnak azt a kiváltságot, hogy azt a hatalmat, azt a formázható agyagot, amit nehezen megszereztem, valaki más kénye-kedve szerint elrontsa! Ő az enyém! Makacsul ragaszkodom hozzá, ahogy a prédáimhoz szoktam!
Elé dobtam a pálcáját a földre, majd kiosztottam a feladatát. Én pedig a volt pajtásommal foglalkoztam. Seth engedelmeskedett nekem, bár kicsit furcsán, mintha meg lenne lepődve. Érdekel is ez engem. Kiiktattam a tanárt, majd a kölök vállát megfogva hopponáltam.
A házban voltunk. Elégedetten figyeltem a kölköt, ahogy a földet bámulja. Mi lett Whitford zombi lettél? Kérdezem magamban kuncogva, hiszen tényleg úgy néz ki, mint egy zombi. Csak tudnám mi az oka.
- Több oka is van! Az egyik az, hogy ha már eddig szenvedtem veled, nem fogom abbahagyni, amíg nem végzek! A másik, hogy magamnak csináltam volna plusz gondot, ha hagyom! A harmadik pedig, hogy emlékeztetsz egy ugyanilyen makacs gyerekre és szeretem a kihívásokat, ki akarom belőled hozni a maximumot.
Mondtam gonoszul vigyorogva, ahogy elment mellettem a konyhába. Hát igen, az éhséggel nem lehet vitatkozni. Én meg nem mondok semmit. Hagy egyen, holnap úgyis kelleni fog az ereje. Hiszen fizikai edzést fogok neki tartani.
Láttam, hogy elaludt. Elnevettem magam, majd visszavonultam a szobámba. Aludtam pár órát, majd reggel átöltöztem, s kimentem a konyhába a gyerek még mindig aludt. Ettem gyorsan valamit, majd kimentem az erdőbe összeállítani az edzőpályát!
Mikor végeztem visszakocogtam a házhoz, Seth ott állt az ajtóban. Gonoszul elmosolyodtam. - Készen állsz a kemény fizikai edzésre? Aki testben erős, az agyban is az lesz! A varázsláshoz pedig ez kell! Gyere! - Mondtam határozottan.
Elvezettem a kialakított pályához. Én is ilyenen tanultam. Famászás, akadály pálya, meg ehhez hasonlók, de ez még a jobb része, a vége a futás és ha ez nem lenne elég, a cél előtt ott leszek én! Ez egy alattomos dolog. Nem elég, hogy a pálya megoldása közben is folyamatosan támadom, de a végén még harcolnia is kell.
Bevallom nekem is eltartott hosszú hetekig, mire nem voltam hulla a végén és tudtam nagyapámmal harcolni. Hiszen ez nem rövid pálya, s már az elején ki lehet fáradni! Nekem a legjobb teljesített időm rajta azt egy óra volt! De csak mert nagyapa Noir átkokat használt azt pedig bonyolultabb volt kivédeni, pedig akkor már alap járaton fél óra alatt végig mentem, ha nem támadtak.

Vendég

1974. Májusa

Aiden & Seth

Haza hozott a kis faházhoz. Bocsánatot kértem és érdeklődtem, miért tette? Elmagyarázta, én pedig elmosolyodtam.
- Szóval te is ilyen makacs voltál? Mester? - vakartam meg a tarkóm zavaromban, mivel a szemébe mondtam a mester nevet, és ez sokkal többet jelent, mint simán Aiden. Ha nem tetszik neki, akkor úgy is elküld a halál faszára...Most kezdtem el igazán tisztelni őt, na meg felnézni rá. Nem sokan tették volna meg azt, amit ő tett, velem, értem. És ezt, tiszteletben tartom, amíg élek.

Elaludtam a konyhában, fel se keltem semmilyen zörejre, mélyen aludtam, tehát biztonságban éreztem magam. De kialudtam magam, reggel, vagy délelőtt kelhettem fel és kivonultam. Aiden felém közeledett és elregélte a napi, vagyis mindennapi feladatomat az elkövetkezendő időkben. Egy akadálypálya. Sok sok mindennel és közben a mester támadásait kell kivédenem, vagy bármi, hogy ne találjon el, jussak el a célig és ott is küzdjek meg vele. Először meglepődtem rajta. Sőt..már a legelső akadálynál "kápút" volt, már ott felbőgtem, Aiden varázsa kiütött. Nem elég, hogy az akadályra figyelek, figyelnem kell a következőre is, sőt, még a támadómra is. Aiden nógatása, ösztönzése azonban inspirációt adott, egy löketet a tovább haladásra. Az első átjutásom 2 és fél órába került, úgy hogy a mester támadásai alá voltam kitéve. Meg úgy izzadtam mint a ló, ráadásul alig kaptam levegőt. Nem voltam hozzászokva. Kaptam egy óra pihenést és kezdődött minden elölről, változás semmi. Ugyanúgy két és fél óra. A nap ennyiből telt, aztán kaja szünet, alvás és korán kelés....Hat teljes hónapig nyúzott ezzel az edzéstervvel, ráadásul úgy, hogy egyre korábban kellett kelni, az egy órás szünetek helyett, pedig csökkent ez az idő. Ekkor lettem halálfaló. Ő elismert, ahogy a nagyúr is, mivel ha Aiden visz egy fiatalt, ami ezidáig sose történt meg, akkor az biztos erős, így halálfaló lettem, de...ki kellett állnom egy próbát. Legyőztem 5 halálfalót és megöltem jó néhány muglit ezért. Támadásaival együtt 25 percbe tellett átjutnom a célig, nem sérültem meg. Ez idő alatt a szavai, a törvényei, szabályai mind az elmémben mantráztak. Nem hagytak nyugodni, napi szinten elmondta, belevésődött a tudatomba. Ezek szerint éltem. A jellemem szöges ellentéte lett a hónapokkal ezelőttinek. Ráadásul zokszó nélkül engedelmeskedtem. Minden szava szent volt. Néhány dolgot már nem kellett mondania, magamtól tudtam mit kell cselekednem adott helyzetben. És párszor megjártam a halál küszöbét is, a hibákból tanul az ember, nem igaz? Hónapokkal később, minden érzést elnyomtam, dühöt, zavartságot, félelmet és egyebeket. Ezért kialakult egy furcsaság, ha lehet erre ilyet mondani, ha valami nem sikerült, rögtön robbantam és Aiden volt az, aki kezelni tudta a dühömet.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Words: Music: Tisztelet vagy... ? Note: Ment egy PM!!! Very Happy

» Aiden és Seth
» Aiden és Seth
» Aiden és Seth
» Aiden és Seth
» Aiden és Seth