1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
A dühöm táplált és annak segítségével csaptam le Aidenre, megérezte és az események felgyorsulnak. Aiden kikapott valamit a zsebéből és elhajította, majd felállította magának a védelmét, én pedig leállítottam a varázst. Mester pedig térdre rogyott és levegőért kapkodott. Hogy erre számítottam e? Nem tudom... a mesteremet kellett elgyepálnom, nem tudom mire is kellett volna számítanom. Megtanítani? ... Hogy az a vacak? Lassan a gyűrűre pillantok, ami úgy 4 - 5 méterrel távolabb hever a földön, közben Aident hallgatom, kissé hűvösen nézek rá. - És már megint velem törődtél. Hagytad volna ott a francba... most nem lennél ilyen állapotban. Miért érdekel az, hogy szétrobban a vinnyogása véget a fejem vagy nem? - még mindig hallom, ridegen nézek rá, a pálcám a gyűrűre szegezem, mesterem feláll és közli a dolgokat. - Felőlem aztán ezer évig is ott maradhat. - emelem le a pálcát és fordulok mesterem felé. Abban a pillanatban a gyűrű mintha értené a mondandómat erősebb fokozatra kapcsolt, már nem a sikolyát hallom, hanem szó szerint megszólalt. Kissé ijedten figyeltem a mester szemeit.
Pálcámat Aiden felé szegeztem, újra megakartam csinálni, kizártam a hangokat a fejemben, bár a haragom kicsit sem csappant. - Hogy akarod megtanítani, hogy harag nélkül idézem meg?! Nem fogom hagyni, hogy újra elszívd a haragom!!! - és már megint úgy fújtatok, mint aki most jött egy ezer éves háborúból. Féltérdre ereszkedek, fejet lehajt, bocsánatkérés. Nem rá haragszom, nem tett ellenem semmit sem. - Oszd meg velem, mit tegyek.
A dühét hívta segítségül. Minden más Noir átoknál egyet kivévé, jó ha dühből varázsolsz. De a Sötét Lélek téged is elpusztíthat, ha dühből idézed meg. Ez a leglabilisabb varázslat a fekete halál után. Na azt még szép lesz neki megtanítani. Hiretlen felgyorsultak a dolgok, hiszen nem akart engedelmeskedni a pajzsom. Kikaptam a zsebemből a farkast és elhajítottam. A következő pillanatban már aktiválódott is a védelem, Seth pedig megállította a varázslatot. Térdre rogytam és ziháltam. Amint mellém ért lehadartam neki. Az előbbi eset tapasztalatait. Nem hazudok neki, csak van amit nem azonnal mondok el, mert nem kell tudnia róla. Mert úgy nagyobb biztonságban van. Sokkal nagyobban. Nekem pedig kell, hogy abban legyen, addig amíg nem lesz tökéletes. Szavaira megugrik a dühöm. Nem is zavar, hogy pálcáját a gyűrűre tartja. Hirtelen ugrok talpra szemem szikrákat szór. Megkérdőjelez! Ez hiba. Elkapom a torkát és egyenesen az arcába hajolok. - Elmondom még egyszer, hogy világos legyen! Rajtam kívül senki és semmi nem pusztíthat el, amíg nem vagy tökéletes! Nem érdekel te mit látsz jónak, hogy szerinted mit kellene tennem! Felfogtad?! Mondom hevesen, majd elengedem. S kifújom magamat. Le kell nyugodnom. Gyorsan elmondom neki, hogy mi a helyzet. Megkérdezem, akarja-e a gyűrűt. Tudom, hogy válaszának a gyűrű nem fog örülni, s amilyen mázlija van a leghisztisebbet fogta ki. Ez nem fogja hagyni, hogy ne fogadja el. Fiam arcát figyelem. Ijedten néz a szemeimbe. Pálcát emel rám. Újra meg akarja próbálni. Nagyon helyes. De miért ijedt. A kígyó rászorít az ujjamra. Rá pillantok, majd a farkasra. Megint megvillan a szemem. - Kuss legyen! Tanítok! Legalább addig hagyd békén! - Kiáltom el magamat. Nem tudom használt-e, de a gyűrű az ujjamon enyhített a szorításán. Ez pedig jó jel. - A fenéket szívom el! Nem leszek mindig ott, hogy megtegyem. Van ennek sokkal könnyebb módja is. Most nagyon dühös vagy. Ez pedig jelen pillanatban tökéletes. Mondom nyugodt hangon. Fiam zihál a dühe az egyekben jár. Féltérdre ereszkedik és fejet hajt. Meg se rezzenek. Ha akar hajlongjon. A feladatot attól meg kell csinálnia. Most pedig ezt a mozdulatot inkább valami bocsánat kérésnek fogtam fel. Szóval… A düh ellentéte a nyugalom. A zajé a csend. Az éjszakáé a nappal, a fényé a sötétség. A tűzé a jég. Ez mind benned van. Tűz és jég vagy! Withford és Noir. Azért nem tudta sok Noir megidézni a Sötét Lelket, mert nem tűz alapú. Nem a düh kell. Nekem is hónapokig tartott. A Fekete halál meg egy évig, de az más tészta. Neked könnyebb a dolgod. Benned van a jég. Nyugodtabb vagy, ha az vesz körül. Azzal idézd meg. Ez egy Noirnak olyan mintha azt mondanád, hogy víz alatt vegyen levegőt, de nem lehetetlen. Nekem le kell vezetnem előtte a dühöm, minél mélyebbre nyomni. Neked egyszerűen csak a jéggel kell megidézni. Irónikus, hogy pont a te családod ereje mellett lett volna ennek az átoknak nagy hatalma és mi alkalmaztuk. Na próbáld meg így! Mondom távolabb állva tőle. Pálcám magam elé tartom. Az átok sikerességétől függetlenül azonnal fel fogom vonni a védelmemet, nem fogom még egyszer telibe kapni az biztos. Majd figyelem az igézők szemével az biztonságosabb.
Ha lehet erre azt mondani, kioktattam a mester, miért is nem hagyta a helyén azt a vackot, most nem lenne bajban. Felkapta a vizet, megszorongatott és kiosztott. - Meg! – válaszoltam tömören a leglényegesebb dolgot, majd elengedett. A gyűrű pedig sikoly helyett, beszélni kezdett. A mester pedig leszidta azt, majd nekem öntötte ki szavait. A dühöm…most jó?
Nem is hagynám többé, hogy leszívja a dühöm, számára az rohadt nagy fájdalom, nem tenném ki még egy ilyennek. Főleg azok után, amilyennek láttam akkor. Letérdeltem, amolyan bocsánatkérően. Ő pedig belekezdett egy hosszabb monológba, amire lassan felálltam és rezdületlenül hallgattam végig. Szóval a jég, az kell ide… ő se érti, miért pont az ő kezükben van ez a hatalom… - És ezt miért csak most mondod? – nézek élesen a szemébe, ahogy ellépett előlem, szóval kezdenem kellene valamit. Hát a francba vele, most hozhatom elő a hideget. - Készülj fel egy fagyhalálra. – motyogom, bár nem mesternek szántam ezen szavakat, hanem a gyűrűnek köptem jóformán, bár nem is őt figyeltem… a mester felkészült, a pálca tartásán látom. Bírom, mikor sokkal jobban ismer, mint én saját magam. Mintha a születésem óta jelen lett volna az életemben. Pedig csak 3 és fél éve ismer és tud rólam mindent. A legapróbbaktól a leghatalmasabb dolgokig. A jelentéktelen dolgoktól az igenis fontos dolgokig. Talán még a születésem napjával is tisztában van. A gyűrű hangja élként hasított elmémbe, szemeim fen akadtak, a jég a lábaim alatt előtört és alattam csak jéggé fagyott a talaj. Majd lassan Aidenre pillantottam, mínuszok lettek és komolyan mondom rohadt nyugodt állapotban voltam. Valóban ismer…Tartok ettől: az őrülettől, holott lehetséges, hogy már réges rég elemésztette elmém, s a racionalitás, melyet én annak képzelek, férges üledéke csupán az egykor volt észnek, mellyel bírtam. Megőrülni ennyi idősen olyan könnyű, józannak maradni viszont olyan nehéz. Mindünknek megvan a maga démona, mellyel küzd, s mely olykor felemészti. Az enyém a düh. Azt hinné az ember, hogy két lehetőség létezik, vagy elfojtod a benned uralkodó dühöt, vagy pedig szabad utat engedsz neki. Sőt még harmadik lehetőség is van: hagyhatod elmúlni. Itt számomra csak a második lehetőség létezik. Sokszor gondolok arra, hogy milyen lenne az életem ha nem lenne ez a problémám. Mennyivel könnyebben tudnám kezelni a mindennapos problémákat, akárcsak a többi ember. Örülnék ha minden ilyen egyszerűen menne, zökkenőmentesen, és gondtalanul. De úgy tartják, hogy az életben mindig lesznek olyan ismeretlen utak amiket végig kell járnod, és elbukni, egymás után újra meg újra, és csak ettől leszel igazán teljes, ebből okulhatsz, és a hibáid után magabiztosan állhatsz fel újra, pozitívan és optimistán. Jégmágus vagyok és elkezdtem fázni, halvány és alig észre vehető jégburok lepte el a testem, mínusz 23 fok van. Jelenleg ennyi, amit előtudok hozni magamból és ezt is már alig bírom. Cselekednem kell, vagy mindketten megfagyunk. Pálcámat villámgyorsan szegeztem Aidenre, Tenebrae Animam! abban a pillanatban meg is indult felé az eddig tanult Noir átok. Telibe kapta ezt még érzékeltem, de aztán elhomályosult minden, a másodpercek pörögtek és a fagy is még hidegebb lett. - Vége... - motyogtam, majd eldőltem hátra, a hátam a hideg, jeges padlóval találkozott, láttam a leheletem és látni kezdtem a mennyezetet. A pillanatok kérdése volt, hogy ismét tisztán lássak, elnyomtam a hideget és gyorsan felültem. - Mester! - hangomból egy kis harag, de mégis aggódás szűrődött ki, miközben figyeltem őt és lassan felálltam.
Nem tűröm, ha valaki megkérdőjelez. Ezt senkinek sem hagyom. Főleg nem egy ilyen kölöknek, mint Seth. Hiába a fiam azt nem fogom hagyni, hogy megkérdőjelezze a döntéseimet. Nem, nem hagyom. Tudja, hogy hol a helye. Megszorongattam egy kicsit. Mire közölte, hogy felfogta a dolgot, de ha nekem megint el kell magyaráznom, hogy mi a helyzet. Akkor nagyon zabos leszek. Az pedig egyáltalán nem előnyös, s ezt ő is nagyon jól tudja. Láttam, hogy Sethet zavarja valami, s ujjamon is megszorult a gyűrű, így fennhangon hordtam le a farkast. Legalább addig hagyja meg a kölök eszét, amíg tanul. Majd kiosztottam a gyereket. Elmondtam, hogy jó a dühe, de csak azért mert tud vele gyakorolni. Féltérdre ereszkedik, mintha bocsánatot akarna kérni. Én viszont csak belekezdek a monológomba. Ismerem Sethet, s a tapasztalataim szerint sokkal nyugodtam a jégben, mint a tűzben. Ezért kell most a jeget hívnia, meg azért mert a Sötét Lélek nem tipikus Noir átok, hanem teljesen ellentéte. - Mert most kellett megtudnod! Hányszor mondjam, hogy ne kételkedj bennem! Én mindig tudom, hogy mit csinálok veled ellentétben! - Felelek neki, mintha csak egy kutyával beszélnék, de ezt már megszokhatta. - Az nem lesz olyan egyszerű! - Mondom halkan. S bármire is értette így gondoltam. Engem se lesz könnyű megölnie, a gyűrűnek meg aztán mindegy, hogy jébe, vagy tűzbe kell lennie. Hugh nem volt hülye tudta, hogy mindent ki kell birniuk a gyűrűknek. Felkészültem a támadására. Magam előtt tartottam a pálcám, gyorsan kell lennem, ha nem akarom telibe kapni az átkot. Márpedig nem szándékozom. Mert ha megint ilyan erős lesz, mint az előbb, azt nem fogom tudni elviselni ebben biztos vagyok. Ismerem a korlátaimat. Ahogy a fiamat figyeltem megint elgondolkodtam. Ahogy a szüleit néztem tudtam, hogy nem ismerik igazán a gyereküket. De nem is akarták. Én viszont sokkal jobban ismerem. Pedig nem is olyan rég óta tudom, hogy egyáltalán létezik. Olyan mintha azóta mellette lettem volna mióta megszültett. Mindent tudok róla, szó szerint. Azt is tudom, hogy mi bántja igazán, ahogy azt is, hogy mikor nem akar rám halgatni. De egy apának az a dolga, hogy az ilyeneket is eltűrje. Én pedig tűröm. Persze nem annyira, mint egy igazi apa, mert mester is vagyok. Tőlem kell tanulnia, s az olyan helyzetekben, mint a mostani is nem tekinthetek rá úgy, mint a fiamra, csak úgy, mint a tanítványomra, akit ki kell oktatni. Feltört a jég a lába alatt. Kitágult a pupillám. Felforrósítottam a talajt magam alatt. Nem fogok megfagyni. Azért az nem kellene. Márpedig tudom, hogy ha Seth fagyaszt, akkor ott minden fagy, szó szerint minden megfagy. Megnyugodott ahogy körbe vette a jég. Tessék, igazam volt. A jég nyugtatja meg. Olyankor nem kapkod, nem dühöng, egyszerűen önmaga. Nyugodt és békés, nem zavarja semmi. Olyan ez neki, mint nekem a pokolséta. A része és szüksége van rá, hogy nyugodt legyen. Mindenkiben van valami, amivel élete folyamán végig küzd. S amit magának kell megtalálnia, hogy hogyan olt ki, vagy nyom el a lehető leghatékonyabb módokon. A fiamnak ez a valami a dühe, ami folyamatosan tombol benne. Nekem a büszkeségem. Pedig mások azt gondolnák, hogy hirtelen harag, de nem. A büszkeségemmel nagyobb harcokat vívok, mint a hirtelen haragommal. De a büszkeség egy olyan dolog nálam, ami szent és sérthetetlen. Ezzel kell nekem nap mint nap harcolnom, mikor be vagyok zárva jóság szentélyébe. Megint összecsap a tűz és a jég. Fiamat fagy veszi körül engem pedig forróság. Ha most valaki kívülről nézne minket ősellenségnek tartana, s nem egy családnak. Pedig mi egy család vagyunk, egy eszeme, egy név és egy vér! Az én vérem. Fiam pálcát emelt és ellőtte az átkot. Ugyanabban a pillanatban én is felhúztam a védelmemet, de még így is hatalmasatt csapott. Akkorát, hogy megfeszített lábbal is csúsztam hátra vagy egy métert, hát igen átok ellenátok jó összecsapott. Pár másodpercig tartotta csupán, aztán el dőlt. Kifeküdt a talajon. Én pedig térdre rogytam. Majd fogtam magam és inkább leültem. Fehúzott térdekkel. Bámultam a fiamtól út két két és fél méterre heverő farkast. - Meg vagyok ne aggódj! Mondtam engem nem lehet olyan könnyen megölni. Tökéletes volt a végét leszámítva. Meg kell tanulnod nem kidőlni utána. - Mondom egy halvány mosollyal a szám sarkában. Hüvelykujjam a kígyót babrálja az ujjamon. Nem értem Seth miért nem karja elfogadni, de mint mondtam nem fogom rá erőltetni. Egyszer majd megnyugszik a gyűrű. Vagy nem, de hogy az egyik megtörténik az biztos.
Jég, én és a nyugalom - harag. A mester és a tűz, a büszkeség - ordibálás. A mester tanít, egy Noir átkot, melyet előzőleg engem akart kinyirni vele. Kétszeri próbálkozás, majd jött harmadjára is. A mester hátracsúszott, amint a védelmét telibe kapta az erő, majd térdre rogyott, én pedig kidőltem. Felültem,már ő is ült és jól volt. Sikerült, egy hiba...arról meg nem tehetek. Felálltam, majd a hajamba túrtam.
- Akkor megcsinálom újból! Hibák nélkül nyugodtabban alszok. - felelem kis gúnyt bele vetve az egészbe és mesteremre emeltem a pálcám. Egynek még kell sikerülnie, ha nem... akkor így jártam. Nem várom meg , hogy felkészüljön, vagy legalábbis, hogy felálljon, állva is feltudja vonni a védelmét. Ismét mínuszok lettek. Összegyűjtöttem az átokhoz szükséges tudást. Majd elindítottam a támadást. Ezúttal az idő gyorsan pörgött, 20 másodpercig számoltam és a támadásom alább hagyott. Állva maradtam. - Igen! - örültem egy kicsit a fejemnek, de nem üvöltöttem, csak épp halkan kinyilvánítottam magamnak, sikerült. Eltettem a pálcám és teljesen mesterem felé fordultam, komoly fejjel. Bár, még mielőtt megfagynánk, elállítom a hideget és az alap hőmérsékletet hagyom. - Köszönöm, Aiden mester! A fél nap elment ezzel az egy átokkal, bár szerintem még nincs tökéletesítve. Én a gyűrűhöz nem nyúltam, felmentünk. A napfolytatását elmélettel folytattuk, ő kérdezett én pedig válaszoltam, milyen átokhoz, milyen ellen átok való. A mester nem akarja, hogy eltunyuljak. Ha már egyszer a városba nem mehetünk, akkor töltsük hasznosan a maradék időt és így ő se fog leadni tudásilag magából. Nem sajnálom a kölyköket, akiket tanít, hiszen nem tudják, milyen ő valójában, milyen az, mikor rendesen tanít.
by 
