Aiden & Lily

Aiden & Lily

Na azt hiszem ennyit arról, hogy tartom a családi örökséget! Végülis a véremben van, hogy ne foglalkozzak a hagyományokkal. A szüleim is ezt tették. De hogy addig sűlyedjek, hogy tanítsak egy iskolában? Ez már tőlem is szánalmas!
Jó, hiába rágom magam rajta nem puszta önszándékból vagyok itt. Ide küldött az uram! Ilyenkor fordul meg a fejemben, hogy lehet nem is a jó varázsló oldalára áltam... Hülyeségeket beszélek! Persze, hogy jó oldalon állok!
A Nagyúrnak mindig megvannak a pontos tervei. Oka volt rá, hogy ide küldött. Pedig mennyire örültem, mikor itt hagyhattam és én még azt hittem, hogy végleg elfelejthetem. Erre tessék itt vagyok megint.
Csak most én tanítom az eszetlen kölyköket. Komolyan szinte egyiknek sincs érzéke a mágia történelemhez. Kész kínszenvedés velük. Valahogy könnyebbnek ígérkezett első hallásra. De most már itt vagyok. Nincs mit tenni. Adni kell a szépet a gyerekeknek.
A napjaim kedvenc része, mikor egyedül lehetek. Olyankor nem kell eljátszanom mást. Kiszabadulok a rengetegbe és önmagam vagyok. Aiden Noir és nem a Mágiatörténelem professzor. Néha nagyon elegem van ebből a címből. Főleg mikor a tanári kar többi tagjával kell jópofizni.
A mai napom is teljsen átlagosan kezdődött. Megszokott reggeli rutin, majd irány a tanterem. Még jó, hogy nincs olyan elvetemült diák, aki szünetben is bent van. Így legalább akkor tudok foglalkozni a kutatásaimmal, meg a papírmunkával.
Nem arany élet ez. Folyamatosan jelentést adni a helyzetről, de sose történik semmi. Olyan a hely mintha egy szellemekkel teli városba lennék bezárva. Visszataszító. Nem mellesleg vissza kell fognom a képzeletemet is. Mégsem néz ki jól, ha feleltetés közben azon kattog az agyam, hogyan lehetne a leghatékonyabban elhallgattatni a diákot egyszer és mindenkorra.
Szerencsére a mai napomat úgy rendeztem, hogy ne kelljen feleltetnem. Így az elkalandozásnak sokkal kisebb az esélye. Bár meg kell vallanom, hogy harmadik órában az ötödéveseknél majdnem sikerül eltérnem a témától és csak a csengő mentett meg attól, hogy elkotyogjak egy-két gyilkolási trükköt.
Nem tehetek róla na. Ha elkezdek beszélni valamiről, aminek köze van a gyilkoláshoz akaratlanul megered a nyelvem. Pedig alapból gyorsan és tömören szoktam leadni az anyagot. Minél kevesebbet kell a kis ostobákkal foglalkozni annál jobb.
Kora délutá van. Ilyenkor már nincsenek órák. Végre egyedül vagyok a tanteremben. Arcomra felszökik a gúnyos mosoly. Hátra dőlök a székemben és a plafont nézem. Milyen vicces is lenne kirobbantani, vagy valami érdekessel feldobni.
Hát igen visszatért a rosszalkodó énem, az amelyik ide járt. De most nem szabad vele foglalkozni. Inkább el kellene merülnöm abban a vaskos kéziratban, ami már vagy egy hete várja, hogy kinyissam. Viszont semmi ingerenciám nem volt hozzá.
Volt nekem elég bajom. El sem tudja senki képzelni milyen unalmas és bosszantó a dolgozat javítás és nekem pont most kellett minden dolgozatot egyszerre kijavítanom. Már a gondolattól is rosszul vagyok.
Megrázom a fejem. ~Aiden vissza a munkához! Vár rád egy izgalmas háború!~ Bíztattam magamat, több kevesebb sikerrel. Hirtelen előre dőltem, s kezembe kaptam a kéziratot. Arcomra megint ráfagyott a rideg, érzelem mentes kifejezés.
Most neki kezdek akármi is lesz. Mert neki kell kezdenem. Mert neki akarok kezdeni. Lassan felnyitom a fedelet. Megcsap az ősrégi papír szaga. Szememben megcsillan a fény. Megint eszembe jutott a bolond öreg nagyapám. Visszaterelem gondolataim a kéziratra.
Hosszasan és figyelmesen olvasom. Minden apró részletre figyelve. Kell a stílus fejlesztész. Egy ilyen könyvből sok praktikát el lehet lesni. Némán telnek a percek. Sehonnan semmi hang nem hallatszik. Egy ideig. Ugyanis hamarosan léptek zaját hallom.
Fel se kell néznem a kéziratról. Tudom, szinte biztosan, hogy egy diák jött látogatóba. Nem figyelek, még nem olyan hangosak a léptek, hogy azt jelentsék tényleg velem akar beszélni, s nem csak itt hagyott valamit.
Megint csend. Nem ment el, csak megállt. Halkan kifújom a levegőt. Megfogom a könyvjelzőm és beillesztem a lapok közé. Óvatosan becsukom a könyvet, majd felpillantok. Evans! Egy gyors lélegzetvétel, s elkezdek felállni.
- Esetleg segíthetek valamiben Miss Evans, vagy megoldja maga? - Kérdeztem a gyerekek körében alkamazott kissé lenéző, de teljesen nyugodt és megfontolt hangnememben.
Megkerülve az asztalt közelebb kerültem a lányhoz. Ma volt vele órám. Ha jól emlékszem a második, vagy az első. Tudja már a pokol! Az időt nehezen jegyzem meg. Pedig a memóriám kiváló. Meglep, hogy itt látom a lányt. Az óráimon okosnak tűnik, akkor mit akarhat? Nem hiszem, hogy valami nem tiszta neki az agyagból. Bár ki tudja? Néha túlontúl homályosan fogalmazom. Szeretem a rejtélyeket na.

Lily & Prof. Aiden

Igyekszem a tanulással is, hála merlinnek előrébb tartok tudásilag mint a többiek, szóval nem kell annyi idő egy dolgozatra mint a többieknek. Mivel a szakkör szervezése és csomó más dolog is a napirendemen van, így amit tudok házit, beadandót gyorsan megcsinálom, és azonnal le is adom, hogy azzal már ne kelljen foglalkoznom. Így tettem a mágiatörténelem házi dolgozatommal is, amire körülbelül egy óra volt szükséges. Nagyon szeretem ezt a tárgyat, a tanár minden szavát iszom, de ez az új tanár Aiden Professzor kissé furcsa nekem. Vannak kitörései néha óráin. Oké a Roxforti tanárok közül mindenki szinte valamilyen szinten flúgos, a  beauxbatonsba szinte robotok voltak. Ahhoz képest szinte felüdülés a Roxfort. Szinte pokol volt az az egy évem, a sok karót nyelt lány között. Inkább a flúgos tanárok. Tudom hisz eddig mindig kiváló eredményeket kapok a dolgozataimra, de még is mindig ideges leszek mikor be kell adnom egyet. Az óráknak vége, lassan e lkéne kezdenem prefektusi teendőimet. De szerencsére még van egy kis szabadidőm, így a dolgozataimat adogatom le. Elsőnek átváltoztatástant adtam le McGalafony Professzornak, aki egy hatalmas mosollyal köszönte meg,ami néha megrémiszt. Most kissé szégyenlősen bekopogok Aiden Professzorhoz, majd lassan kinyitom az ajtót. A megszokott, hogy nyikorognak erre az ajtók, de ez nem tesz ilyet. Kissé meg is lepődök, eddig észre se vettem. A Professzor nagyon elvan mélyedve valamiben, így halkan oda ossonok az asztalához. Meg se kell szólítanom, már felnéz, kissé meglepődik. Igen Ő még biztos nem szokta meg a mitugrász személyiségemet. Evans kisasszony, aki órák után is előszeretettel látogatja meg tanárait a tanteremben.
- Elnézést a zavarásért Professzor úr. Tudom, hogy 1 hetet adott erre a házi dolgozatra, de már végeztem vele, így gondoltam most beadom. - még csak most kotrom elő a pergamen tekercset a táskámból, kissé megigazítom rajta a damil darabit, hogy fogja egybe, majd mosoly kíséretében átadom. - Kissé megragadott a téma, így jobban belemerültem, így két tekercs helyett négy lett. Remélem nem okozz problémát a plusz olvasása. - Tanár függő a stréberségem elviselése, és persze hangulat függő is. Láttam már aki megrémült a jelenlétemtől, láttam már olyan aki halk morgást megejtett miközben kétszer annyi tekercset adtam le. Aiden Professzornál ez még nem fordult elő, így kíváncsian várom a reakcióját. Nála lehet ezekkel plusz pontot szerezni, vagy ne is erőltessem meg magamat?

Aiden & Lily

Sok kis elmebeteg kölök közt hamar unalmas lesz az élet. Főleg nekem, aki ahhoz van szokva, hogy sikolyokat és vért lát. Nem pedig unott fejeket, akik vagy figyelnek vagy nem. Ha egyszer én beszélek akkor mindenki figyeljen.
Egy ideje azt hiszem néhány hónapja -az időmeghatározás nem erősségem- már be vagyok épülve, de komolyan ez a hely rosszabb, mint az Azkaban! Bárhol szívesebben lennék, mint itt, de nincs mit tenni. Maradnom kell, hiszen ez a feladatom. Belülről ostromozni ezt az Istenverte helyet.
Amúgy magával az órákkal nincsen bajom. El tudom magam szórakoztatni. Minek is van a nekromanta vér, ha nem tudja a varázsló hogyan használja ki? Én tudom és mikor nagyon elunom magam -ami egyre gyakrabban esik meg- kénytelen vagyok hasznosítani a tudásomat.
Néha nagyon felkapom a vizet. Nekem felfoghatatlan, hogy nem tud valakit érdekelni a mágiatörténelem. Mert még ha úgy adnám elő, ahogy az én tanárom csinálta akkor megérteném, de én a saját magam érdekében igyekszem nem unalmasan elmondani a dolgokat és nem apró jelenéktelen dolgokat kiemelni!
Mi értelme van az unalmas dolgokra fektetni a hangsúlyt. Főleg, ha úgyis csak magamnak beszélek. Mondjuk ez van, hogy jó, mert lehet levonni az miatt, ha valakit negyedjére szólítok fel és még mindig fogalma sincs róla miről beszélek éppen.
Én pedig mindig ki tudom választani azt a tanulót, aki kicsit sem figyel oda rám. Valamivel szórakozni is kell. Komolyan azokon a kétségbeesett arcokon mindig nevetnem kell. Hát igen nálam inkább pontot lehet veszteni, mint pontot szerezni.
Az óráknak végre vége! Azt csinálhatok amit akarok. Az pedig nem a papírmiunka lesz. Nem ma nekiállok annak a bizonyos kéziratnak a feltárásához. Egy hete ott vár az asztalomon, de nem nyúltam hozzá. Most itt az ideje.
Magam elé tettem a bőrkötéses iratot és megszemléletem. Majd elmosolyodtam. Én és a könyveim végre újra együtt, mint a családom kiírtása után. Oh, azok a régi szép emlékek! Teljes nyugalommal kezdtem bele az olvasásba.
Már jócskán belemerültem, mikor nyílt az ajtó. Ezen az emeleten minden ajtó nyikorog, de ez nem. Persze tettem róla, hogy ne nyikorogjon. Egy nyikorgó ajtón nem lehet kisurranni! Léptek zaját hallom. Egy diák lehet, biztosan itt hagyott valamit.
Nem is foglalkozom vele addig, amíg el nem jön az asztalomig. Felpillantottam. ~Evans! Mit akar ez itt?~ Dörmögöm magamban. Bosszúsan becsukom a kéziratot és felállok, majd odasétálok elé. Gyorsan ki is böki miért jött.
Ilyen hamar készen van a házidolgozattal? Meglep, de persze ez nem látszik. Ilyenkor örülök, hogy teljesen érzelemmentes tudok maradni, ha akarok. Már kotorja is elő a pergameneket. Mikor a harmadik is előkerűl megemelem a szemöldököm.
Megtaláltam a világon rajtam kívül azt az egyetlen lényt, akit érdekel a francia polgáháború korabeli varázslók élete? Pedig arra számítottam, hogy a legtöbb, amit kapni fogok az egy pergamennyi anyag lesz.
Igen azt hiszem a névsor körülbelül annyit tesz ki. Igazak a pletykák erről a lányról. Tényleg nagyon szorgalmas. Annyira, hogy az már ijesztő! Lehet, hogy figyelnem kellene rá! A fenébe is kezdek paranoiás lenni.
- Ne aggódjon Miss Evans semmi bajom sem lesz az olvasással! Hanem... Puszta kíváncsiságból mégis mi fogta meg magát a témában? Még soha sem találkoztam olyannal, akit érdekelt volna!
Mondtam teljesen nyugodt hangon. Komolyan érdekel, de nem olyan okokból, amit ő gondol. Engem azért érdekel, hogy többet megtudhassak róla. Persze valamennyit tudok. Nem hiába vagyok legilimentor, de csak a pillanatnyi dolgokat látom, nekem pedig több kell. Sokkal, de sokkal több.
Lehet, hogy kellene valami plussz pontot adnom a szorgalmára. Majd meglátom mit írt. Mert ha ostobaságot, akkor el is felejtheti, hogy kap plusz pontot. De ha nem hülyeség muszáj lesz plusz pontot adnom, pedig nincs ínyemre a dolog. Mindegy most ez van ezt kell elviselni.

Lily & Prof. Aiden

Valamiért a történelem tanáromtól mindig borsódzik a hátam. Nem tudnám meg fogalmazni, de valamiért rossz érzésem támad mindig a közelében. Jó ember ismerő vagyok, mindenkiben meglátom a jót, így nem feltételezek rögtön rosszat az illetőről. Nem temetek el , és nem vádolok meg azonnal senkit. Hisz ha Malfoy meglepet, akkor még van remény a többieknek is. Viszont egy tanárból nem tudok rosszat kinézni, viszont Malfoynak volt némi elszólása, hogy bizonyos tanárokkal kell kezdenie a kiiktatást. Ez nekem úgy jött le, hogy vannak tanárok akivel nincs gond. Azaz? Nem jelent veszélyt, vagyis nem annyira erős varázslók, vagy semlegesek és nem érdeklik, vagy egyszerűen a másik oldalon áll? Erről rögtön a paranoiás fejecském rögtön arra lyukad ki, ha diákok közt vannak kémek, vajon a tanárok közt is? Jajj Lily ennyire ne legyél vészmadár. Figyelem a tanárom reakcióját a házi dolgozatomra. Mikor említem neki, hogy azt hoztam látom, hogy cseppet meglepi a dolog, az még jobban hogy három tekercs lett belőle. Majd engem lep meg a kérdése, csak egy izgatott mosoly terül el az arcomon.
- Tudja, mugli születési vagyok, így minden érdekel ami a varázsvilággal kapcsolatos. Illetve a történelmük, nekem olyan mintha egy mesekönyvet nyitnék ki és kezdeném olvasni. Tankönyvekbe ugyan le van írva tömören, csak nekem az annyit jelent mintha egy mesének a közepébe vágtak volna. Ezért ilyenkor irány a könyvtár és kiegészítem a mesét a hiányzó adatokkal. - mosolygok lelkesen, na igen ez mikor újra lejátszódik a fejembe kissé betegesnek is hangozhat, de ez van. Nem szégyenkezem ez miatt, büszke vagyok arra aki vagyok és "stréber " vagyok, mint ahogy mondani szokták.

Aiden & Lily

Lehet, hogy néhány diákom gyanakszik rám. De legalábbis azt hiszik valami nincs velem rendben. Hát jól hiszik. Semmi kedvem sincs itt rohadni ebben a jóság szentéjében! Ezt pedig általában a gyerekeken vezetem le.
Persze egyik sem mer szólni, de ki is menre. Egyik sem olyan bátor, hogy szembe menjen egy tanárral. Bár a mardekárban van egy két érdekes figura. Akiknek igen kellemes dolgok fordulnak meg a fejükben. Mint például az a Malfoy gyerek.
Tetszik nekem a stílusa. Nem hiába a családja mindig is hajlott a sötét oldalhoz. Az apjával én jóban is vagyok. A családjaink jó barátságban vannak. Már amennyi van az enyémből még. Azt hiszem a Noir família velem kihalt!
Ezen a gondolaton elmosolyodok. Hiszen magam tettem az ügy érdekében. Én írtottam ki a családom és eszem ágában sincs új családot alapítani! Nem, nem, én agglegény maradok mindig! Ha vannak kapcsolataid nem tudsz rendesen az ölésre koncentrálni, nekem meg arra kell koncentrálnom.
Amint Evans megjelenik a tanteremben és közli, hogy a beadandót akarja leadni egy pillanatra meglepődöm. Nem hittem volna, hogy valaki képes ilyen gyorsan befejezni egy két tekercses házidolgozatot. Direkt azért adtam fel, hogy ne kelljen vele foglalkoznom.
Mikor meglátom, hogy három tekercses lett, még jobban meglepődöm. Na ennyit a szabad délutánomról a kéziratommal. Kampec egy kislány elrontotta. Ha nem lennék egy tanár szerepében most megfojtottam volna.
Így inkább csak rákérdeztem, hogy mi fogta meg a témában! Ezen most ő lepődött meg. Akaratlanul gonosz mosoly húzódott az arcomra. Ezt már szeretem, bár a széles mosoly nem tetszett annyira! Viszont nem lehet minden tökéletes.
Válaszát hallva megértem tettjei miértjét. Igen a sárvérűek mindig is jobban pedáloztak, hogy megértsék a mi világunkat, mint az átlag. Az én volt évfolyamomon is mindig a sárvérűek voltak aktívak mágiatörténelem órán.
- Pontosan tudom milyen háttérrel rendelkezik kisasszony. Viszont ebben a teremben csak a tudás számít! - Na persze, meg ahogy a mesékben van! - Szóval meg akarja ismerni a történelmünk… Akkor lenne valamim maga számára. Esetleg ma vacsora előtt egy órával meglátogathatna itt és megmutatnék magácskának valamit, ami nagyon érdekelni fogja!
Mondtam egy mosolyt erőltetve az arcomra. Vannak hátsó szándékaim azzal, hogy ide hívom. Minél többet van a közelemben annál tisztábban hallom a gondolatait és kíváncsivá tett a kis stréber sárvérű. Úgyhogy meg akarok róla tudni annyit amennyit csak lehet.
Ekkor az órámra pillantok. Figyelem elterelés képpen. Összeráncolom a szemöldököm majd. Minden színjátszó képességem bevetve, sajnálkozó arccal fordulok Evans felé. Kicsit közelebb hajolok hozzá, hogy a szemünk egy vonalban legyen.
- Bocsáson meg Evans kisasszony, de nekem most dolgom van. Ha minden jól megy vacsora előtt egy órával itt találkozunk. Én várni fogom! A további viszont látásra. - Felegyenesedtem és az asztalhoz mentem felkaptam a kéziratot, majd kimentem.
A szobámba siettem. Majd Rexel mit sem törődve megint belemerültem a kéziratba. Vagy három órát ott gubbasztottam felette. Mikor felemeltem a fejemet. Itt volt az ideje, hogy visszamenjek a tanterembe.
Magamhoz vettem az egyik régi vastag kódexemet, ami a mágia kezdeteiről szólt, s a hónom alá fogtam. Adtam enni a görényemnek, aztán pedig visszamentem a tanterembe. Útközben átvéve három beadandó dolgozatot.
A teremben leraktam a kódexet az asztalra. A dolgozatokat pedig mellé fektettem. Bekerogytam a székbe, szidkozódtam egyet, majd nekikezdtem a beadandók olvasásának. Hogy én ezt mennyire urálom!

Lily & Prof. Aiden

A furcsábbnál is fucsább. Csak erre tudok gondolni miközben a professzorral beszélgetek. De eléggé meglep mikor egy könyvet ajánlj fel, majd hirtelen végülis elküld. Olyan gyorsan történt mindez, hogy csak pislogni tudok, majd eltelik pár másodperc mire felfogom a dolgokat.
- Remek nagyon szépen köszönöm. - válaszolom neki reagálva a felajánlással. Szóval pár óra múlva vissza kell jönnöm érte. Azt nem mondhatom, hogy nem tudom ezt az időt kitölteni bármivel is. De ez a hirtelen távozása is csak még furcsábbá teszi számomra. Hát jó, majd fogom magam és kicsoszogok a teremből.
Pár óra elteltével ismét a terem ajtaja előtt állok. Ha hangosabban korogna a gyomrom visszhangozna az egész kastély. Ebbe a pár órában egész nap csak fel - le járkáltam a lépcsőkön, eléggé kimerültem, és éhes is lettem. Leadtam még egy két házi dolgozatot, segítettem egy barátnőmnek a tanulásban, majd meg kellett keresnem két emberként akit még tájékoztatni szerettem volna a titkos kis szakkörünkről. Nem leszünk tömegben, de még is akadtak diákok akiket érdekelt. Részletekbe nem merültem bele senkinél, nem akarok pánikot kelteni. Amit tudok, azt az első szakkörön akarom mindenkivel megosztani. Ott eldönthetik majd, hogy még mindig szeretnék e vagy sem. Folyton azon agyalok hogy Dumbledore professzort érdemes lenne e beavatni. Félek hogy ha nem lesz benne megakadályoz minket. De be kell látnia a tanároknak is, hogy más esélyünk nincs a védelemre. Nehéz ügy, és akármennyire is élvezem a szervezkedést, teljesen úgy érzem hogy ez az egész az én vállamat nyomja. James lelkes volt szintén az ötletért, remélem a szervezésben is segíteni fog, illetve a felelősség megosztásban. Egyedül nem fogom bírni, kívülről nagyon erősnek látszom, de belülről kimerült vagyok.
Ismételten óvatosan benyitok a terembe.
- Jó estét. - Köszöntöm meg Aiden Professzor urat. - Jöttem az említett könyvét. - oda lépkedek hozzá, és kíváncsian várom hogy mit fogok tőle kapni. Kicsit félek, hogy már számomra ismert könyvet fog adni, így csalódást fogok okozni neki. Mondjuk attól még tehetek úgy, mintha nem ismerném. Sóhajtok majd meglátom mit kapok. Ahogy közelebb lépek hozzá, ismét elkap az a különös hideg érzés.

Aiden & Lily

Imádom, mikor valaki elkezd azon gondolkodni, hogy milyen vagyok. Hát azon egy életen át lehet gondolkodni és akkor sem fog sokkal előrébb tartani! Csak az tud meg rólam többet a látszatnál, akit én akarok, hogy többet tudjon meg.
Imádom azokat a furcsálló tekinteteket, az ijedt, meglepett pillantásokat. Azt éreztetik, hogy nem vagyok átlagos. Én pedig tudom, hogy más vagyok. Szeretek más lenni, mi értelme lenne olyannak lenni, mint a többi dilis jóságmániás.
Sokkal izgalmasabb az élet, ha az ember arról az oldalról közelíti meg a világot, ami az igazi oldala. Hiszen nincsen jó a világon. Minden velejéig romlott, a jó csak egy álom, egy kép, amit az ostobák maguk elé képzelnek.
Pedig csak körbe kellene nézniük nyitott szemmel és látni azt a fájdalmat, a szenvedést és a mérhetetlen haragot, ami körbevesz mindent. Miért nem tudja ezt minden ember látni ezeket a szépségeket? Milyen kár...
Na mindegy inkább nem is foglalkozom velük. Jó ez nekem így, ahogy van. Sokkal nagyobb biztonságban vagyunk mi, akik látják az igazat, ha olyanokkal vagyunk körülvéve. akik mindenre vakok, ami nekik nem tetszik. Akik nem képesek az álomvilágukon túl látni.
Nem is csodálom, hogy Evans nem kedvel. Látja rajtam, hogy valami nincs rendben velem, én pedig élvezem, hogy a hamis irányba vezethetem. Mert ki is gondolná, hogy egy tanár lehet rossz, hogy nem a diákok javát akarja?
Persze azoknak a taknyosoknak a javát! Ez egyenesen sértés! Az se normális, aki ezt a pályát választja. Kész kínszenvedés, komolyan mondom, hamarabb kockáztatom meg, hogy bezárnak az Azkabanba, minthogy a szükségesnél egy perccel is többet töltsek itt.
A kisasszonnyal való beszélgetésemet igyekeztem rövidre zárni. Megzavart, mikor éppen elmerültem a kéziratomban, úgyhogy minél hamarabb vissza akartam térni a becses könyv mellé. Ez az egyetlen dolog, ami tartja bennem a józan észt ezen a Merlin verte helyen.
Szinte villám gyorsasággal vonultam vissza a szobámba. Leraktam az asztalomra a bőrkötéses könyvet. Megsimogattam Rexet, majd további figyelmet nem is szentelve neki leültem az székre és olvasni kezdtem. Minél alaposabban akartam szemrevételezni.
A kedvenc korszakomról szól a könyv. Nem is csoda tehát, hogy pillanatokon belül teljesen belemerültem és minden más elveszett körülöttem. Csak az I. Eduárd korabeli kézirat maradt az eszemben.
Ki gondolná, hogy a könyvemben a fekete mágiáról van szó. Nem lehet mondani, hogy nem tartom magam a családi hagyományokhoz. A nekromancia iránti érdeklődésem ugyanúgy megvan, mint mindenkiben volt. Talán még jobban is, mint az őseimben.
Néhány óra múlva felpillantottam a kéziratról, s csalódottan vettem tudomásul, hogy vissza kell mennem a tanterembe. Becsuktam a könyvet, majd elővettem a kódexet, amit Evansnak akarok megmutatni.
Biztosra megyek, hogy egy darabig le legyen kötve. A kódex családi örökség, még valamelyik jóhiszemű rokonunk szerezte be a második század kezdetén. Ezen biztosan el fog rágódni egy darabig. Én meg addig kutakodhatok. Oh, hogy milyen jó gonosznak lenni.
A tanterembe menet három beadandó házi-dolgozattal lettem gazdagabb és meg kell mondanom, nem voltam boldog miatta. A fejemet rázva léptem be az ismerős teremben. Újfent elcsodálkozva azon, hogyan vagyok képes ilyen helyen lenni naphosszat?
Letettem a kódexet, majd figyelmemet a dolgozatoknak szenteltem. Rémes kézírásuk van ezeknek a roxforti diákoknak. De mentségükre szolgáljon, hogy jókat derülök a dolgozataikon. Mennyi ostobaságot hadoválnak össze. Igaz Evans dolgozatához még hozzá se nyúltam, de valamit kell csinálni a holnapi büntetőmunka felügyeleten is.
Nem kellett olyan vészesen sokat várnom mire a kisasszony megjelent, éppen csak egy dolgozatot javítottam ki. Hát nem tudom mennyire lesz megelégedve a B-vel, bár szívem szerint T-t se adtam volna neki. Komolyan benne van a címben, hogy I. Erzsébet, akkor miért ír Oroszlánszívű Richardról? Ennyire figyelnek rám.
Mikor meghallottam a kisasszony hangját arcomra gonosz mosoly szökött. Fel se néztem a dolgozatról. Viszont megütötte a fülemet egy furcsa megjegyzés. Nem, nem, nem gondolhatja komolyan, hogy odaadom neki.
- Jó estét Miss Evans! Üljön le nyugodtan, még egy mondatot el kell olvasnom, aztán foglalkozom önnel is. - Mondtam teljesen nyugodtan, s befejeztem a javítást. Rávéstem a T-t az aljára, majd összetekertem.
Felálltam az asztaltól és óvatosan kézbe vettem az ősi kódexet. Kicsit leporoltam, hogy jobban látszanak rajta a betűk, majd elégedetten bólintva odamentem a lányhoz. Letettem elé a könyvet és megszólaltam.
- Nos kisasszony! Ez egy különleges kódex a második század elejéről. Évszázadok óta a családom birtokában van. A mágia használat kezdeteiről és az első mágusokról szól. Bátran lapozzon bele. Kíváncsi vagyok mit szól hozzá!
Persze nem a kimondott véleménye érdekel. Csak az amit gondolni fog. Érdekes lesz látni, mik az első gondolatai egy sárvérűnek az ilyen értékes könyvekről. Előre látó voltam és olyan kódexet választottam, amiben meg sem említik a nekromanciát, nehogy gyanúba keverjem magam. Most eljátszom a jó tanár segít a kedvenc diákjának játékot.
Ebben csak két hiba van. Egy: nem vagyok JÓ tanár, kettő: nem a kedvenc diákom. Az én kedvenc diákom a tanoncom és azt se a tanulása miatt tartom kedvencemnek, hanem az miatt, akit teremtettem belőle.

Lily & Prof. Aiden

Kissé Dejavu érzéssel állok ismét a professzor előtt, majd gyorsan le is ülök, ahogy hellyel kínál. Kissé zavartan nézelődök a helyiségben, amíg javítja a dolgozatot. Mivel eléggé rövidecske, megnyugszom, hogy az biztos nem az enyém. Nem szeretem, ha előttem értékelnek. Az mindig frusztráltá tesz, mintha adnám a lehetőséget a tanárnak, hogy itt állok azaz kötözködhet, bele kérdezhet, vagy többet kérdez. Nem mintha nem tudnék rá válaszolni, de mindig féltem tőle, hogy olyan kérdést tesznek fel, amire még nem tudom a választ. Ezzel esélyt adva annak, hogy Evans kisasszony még sem olyan okos. Rövid időn belül végez velem, majd elővág elém egy hatalmas nagy kódexet, amire kipattannak a szemeim. Mind a csodálatért, hogy mennyire régi és vastag könyv, és egyben a kíváncsiság miatt is, hogy miről is szólhat.
- Gyönyörű könyv. - megérintem óvatosan az öreg könyv szélét, és szinte érzem azt a többszáz embert aki a kezében fogta, és olvashatta a tartalmát. Majd kapok a professzortól egy kis hátteret a könyvhöz. Szóval valóban ősrégi, és családi örökség. Már szinte tényleg félek ezek után hozzáérni. Majd tanárom biztatására felcsapom óvatosan a könyvet. A lapjai sárgák, és régi pergamen poros illata árasztja el az orromat. Még mielőtt elkezdeném az olvasást felnézek a tanárra.
- Hogy hogy megmutatja nekem ezt a családi örökséget? Nagyon régi, és eléggé félek lapozni, hisz a lapjai már ne igazán akarnak a helyükön maradni. - kérdezem tőle kissé félve. Merlin ments, hogy kárt tegyek egy ilyen könyvbe, márpedig félek, ha sokat lapozgatom fogok. Tanárom válasza után, valóban beleolvasgatom, és eszméletlen történetek, információk vannak benne a mágia kialakulásáról. Ha egyálltátalán kialakult, hisz mindig is körbe vesz minket, még a muglikat is. Csak nem veszik észre. Olvasgatom, közbe minden sor beleékelődik a memóriámba.
- Valamit furcsállok benne. - pár oldal után felnézek Aiden professzorra. Aki kissé rémisztően fürkész olvasás közben, végig éreztem magamon a tekintetét. Kicsit borsódzik tőle a hátam.
- Öhm szóval, azt hogy. Régen hogy hogy nem különítették el a fekete mágiát a jótól. Vagyis olyanokat ír benne, ami egyértelmű hogy fekete mágia. Viszont nincs különítve. - vagy volt, csak éppen a könyv nem arra fekteti a hangsúlyt. Vagy csak én látom át az írást? Nem tudom. Lehet tényleg már a paranoiám erősödik meg minden téren, és kivagyok már élezve a fekete mágiára.

Aiden & Lily

Teljesen nyugodtan javítom a dolgozatot. Már mint amennyit kell rajta javítani, mikor Evans megjelenik. Rögtön le is ült, ahogy meghallotta felhívásomat. Nem vagyok arról híres, hogy érdekel mások hogyan érzik magukat, de most kivételt teszek.
Igaz egy kis ideig még figyelmen kívül kell hagynom a kisasszonyt, hiszen én nem hagyom félbe amit elkezdtem, úgyhogy be kell fejeznem a dolgozat javítását. Az egyik harmadikos griffendéles fiú dolgozata ez. S ahogy elnézem ez is kviddics mániás!
Általában azok kevernek össze alapvető dolgokat. Most könyörgöm hogyan keveri valaki össze I. Erzsébetet Oroszlánszívű Richarddal? Mert még ha valami közeli rokonok lettek volna, vagy egymást követték volna a trónon. De még azt sem!
Ez a mai fiatalság egyre ostobább 3s ostobább! Méghogy fejlődik a világ. Na persze attól nagyon távol áll! Inkább visszafejlődik. Na nem mintha nekem nagy baj lenne, hogy így tesz. Minél ostobábbak az emberek annál könnyebb az orruknál fogva vezetni őket.
Nyugodt szívvel és rezzenéstelen arccal firkantottam fel a T-t a pergamen tetejére. Kicsit ellentmondásos, hogy inkognitóban vagyok és minden dolgozat tetején ott virít a szignóm, de nem baj.
Különben is úgy a legkönnyebb elrejteni valamit, hogy szemelőtt hagyja az ember! Jelen esetben én is így bújtam el. Egy jól megírt hamis önéletrajz. Egy kis magabiztosság -annak nem vagyok híján- s voila készen is vagyunk!
Mikor befejeztem a dolgozatjavítást. Végre tudtam Evansal foglalkozni. Kezembe vettem a kódexet és mintha csak egy frissen a nyomdából szalasztott könyv lenne, letettem a lány elé. Jól van a fedőlapot egy kicsit megtisztogattam előtte!
Elégedett gonosz mosoly lett úrrá az arcomon, mikor megláttam a lány meglepett arcát. Gondolataiban pillanatok múlva megjelenik a kíváncsiság és a csodálkozás keveréke. Magamban hangosan felnevetek, pont a kívánt hatást értem el.
- A családom mindig is odaáig volt a ritkaságokért! - Jegyeztem meg mikor közölte, hogy gyönyörű a könyv. Én tudom, hogy az. Nem véletlenül választottam pont ezt.
Ahogy elmondom, hogy mit lehet tudni a könyvről megpillantom a félelmet a kishölgy gondolataiban. ~Na nem, nem fogod letenni. Addig, amíg meg nem tudtam amit akarok nem fogod lerakni!~ Fakadtam ki magamban, mire nyelvem is megeredt és bátorítottam, hogy nyissa ki.
Nagy nehezen meg is tette. Én a tanári asztalnak dőlve és a kezeimre támaszkodva figyeltem, ahogy szemrevételezi az ősi kötetet. Magamban egy kis elismerő biccentést intézek felé. Úgy csinálja, ahogy csinálni kell, mikor egy régi könyvet látunk.
Engem viszont sokkal jobban érdekel az, hogy mit gondol, mint az hogy hogyan bánik a könyvvel. Meg akarom ismerni a kisasszony gondolatait. Főleg, hogy pontisan tudom, hogy a tanoncom milyen érzelmeket táplál iránta. Tudni akarom kell-e tartanom a lánytól.
- Ennek egyszerű oka van Miss Evans! Maga az egyetlen az egész iskolában, akit rajtam kívül érdekelhet egy ilyen könyv. Különös érdeklődést mutata a mágiatörténelem iránt, szóval egy kis ösztönzésnek szánom ezt a kötetet! Az miatt meg ne aggódjon, hogy szét esne. Varázskönyv nem esik szét könnyen.
Ne merje senki se mondani, hogy nem hazudok profin. Ez mi volt, ha nem profi hazugság? Ilyen jól elrejteni az igazat is csak én tudom. Persze a legjobbtól tanultam. Aztán olyan jó lettem, hogy vele is végeztem. Azok a szép napok!
Viszont gondolataimat nem szabad most hagynom, hogy arra kalandozzanak amerre akarnak. Nem, nem lehet. Most kutatok, egy emberi elmében kutatok ez pedig maximális koncentrációt követel. Nem lehet félvállról venni.
Válaszomat követően a kisasszony beleolvas a könyvbe. Én pedig az elméjébe olvasom bele. Majdnem olyan érdekes, mint maga a könyv. Látom, ahogy a mondatokra koncentrál. De nekem nem erre van szükségem. Mást akarok tudni másra vagyok kíváncsi.
Igyekszem minél mélyebbre jutni a gondolataiban. Szépen lassan elérni az emlékeit. Nagyon óvatosank kell lennem. Egyetlen félrecsúszás és észreveszi, hogy a fejében turkálok. Akkor pedig lőttek a jó tanár inkognitójának.
Próbálkozásaimból a hangja zökkent ki. Olyan gyorsan és hirtelen veszem le róla a tekintetem, ahogy tudom. Hirtelen jött s a gyilkos benne már ugrott volna, ha nem tudnám, hogy meg kell őriznem a nyugalmamat.
Mikor megint rá emelem a tekintetem észreveszem, hogy megneszelt valamit. Érezte a tekintetemet. A csodába is nem lenne szabad ilyen feltűnőnek lennem, de sajnos máshogy nem megy. Sőt sajnos még mindig a nullával egyenlő az amit tudok.
Mikor felteszi a kérdést elmosolyodom. Okosabb, mint azt gondoltam. Sokkal okosabb. Egy átlagos mágus nem vette volna észre, hogy a feketemágia is meg van benne említve. Vagy ha igen azt felfogja a fehér mágia egyik ága ként.
- Ez egy igazán jó kérdés kisasszony. Engedje meg, hogy részletesen elmagyarázzam. - Intettem egyet a pálcámmal, mire megmozdult az egyik szék és a padhogy közel támlával a pad felé, pont előttem megállt. Leültem rá, majd a lány szemeibe néztem.
- Abban a korban, mikor a kódex készült még úgy tartották, hogy nincs fekete, meg fehér mágia. Persze tisztában voltak vele, hogy van építő, gyógyító, segítő és van pusztító, betegséget idéző, hátráltazó mágia. Viszont úgy tartották, hogy mind a kettő kell az egyensúly fenntartásához.
Vártam egy kicsit, hogy biztos legyek benne, hogy az információ eljutott az agyáig. Na meg arról is meg akartam bizonyosodni, hogy tudja-e tartani a tempót a gondolat menetemmel. Meg, hogy elég tisztán fogalmazom-e? Mikor úgy láttam minden rendben folytattam.
- Akkoriban a legtöbb mágus mind a két fajta mágiát használta. Ez a kódex még a béke koráról ír. Csak ez után jelentek meg olyan varázslók és boszorkányok, akik csak az egyik vagy csak a másik mágia ágat akarták használni. S csak ekkor vált ketté a feket és a fehér mágia. Valami kérdése esetleg még ezzel kapcsolatban? Ha esetleg a feketemágiáról szeretne valamit megtudni, talán kicsit tudok abban is segíteni. Egy ideig aktívan foglalkoztam a történelmünkben betöltött szerepével.
Jah igen foglalkoztam, meg foglalkozom. Meg használom is a fekete mágiát. Gyakrabban, mint a fehéret. De ezt nem kell tudnia kisasszonynak. Megcsillant a szemem, pont abban a pillanatban, mikor megint belemerül a könyvbe.
A lányt érdekli a feketemágia! Nem is kicsit. Talán erre építve többet megtudhatok róla! Ha másnem elszórakozom vele egy kicsit. De akkor is meg fogom tudni, amit meg akarok tudni. Tudni akarom, hogy hogy mesterkedik-e valamiben és hogy az veszélyes lehet-e rám?

Lily & Prof. Aiden

A professzor egyre furább és furább. Már kezdem úgy érezni, hogy nem csak a paranoiám befolyásol benne. Engem nagyon lelehet venni a lábamról, ritkaságokkal, pláne régi, és nagy tudású könyvekkel. Arról nem is beszélve, hogy minden egyébről ami újdonságként hat erről a világról. A könyv gyönyörű, régi és vaskos. Látszik, hogy nem túloz a korával kapcsolatban.
- Én is szeretem a ritkaságokat. De csak nézem őket, nem gyűjtögetem. De gondolkodtam rajta. - főleg mert a varázsvilágban kell elhelyezkednem, mivel családomhoz sajnálatos módon nem tudok már vissza menni. A gondolatra ismételten, hogy a szüleim már nincsenek, a gyomrom görcsbe rándul. Rövid időre is kapok, nem feltűnően. A fájdalom ami nagyon lassan múlik el, de lehet soha nem fog teljesen. Túl fiatal vagyok ehhez. Viszont témánál maradva, mindig arra gondoltam hogy a varázsvilágban fogok elhelyezkedni, körbe akarom magamat venni ezzel a világba. Kiakarom zárni a mugli világot, ami csak a szüleimre emlékeztet, meg az érzéketlen nővéremre. Mindig fáj rá így gondolnom, de a temetés óta már nem bírok szeretettel rá gondolni. Cserben hagyott, ezzel már végleg elásta magát a szemembe. A lényeg, hogy elvégezzem az auror képzőt, majd kitalálom hol fogok lakni, sajnos sok hozománnyal nem rendelkezem, hisz a mugli munkával a szüleim sokat nem kerestek, és azt a keveset is elosztották köztem, és a nővérem között. De az biztos, hogy ha sikerül rendesen elhelyezkednem, lesz otthonom és rendes jövedelmem, ritkaságokat fogok gyűjteni, talán bejárom a világot. Mindig is tetszett mikor James mesélt az ő és a szülei kalandjairól, amit persze neki sose vallanék be. Én is ilyet akarok, közbe ritkaságokat találni, gyűjteni.
A tanárom dicsérete kis mosolyt csal az arcomra, az előző gondolat meneteim után. Hálás vagyok, hogy kihúz belőle.
- Hát köszönöm a megtiszteltetést, és valóban nagyon érdekel. Nah igen a varázslat, még a könyveket is egyben tartja. - mosolyodom el, majd jobban belelapozgatok a könyvbe. Pórbálok minél gyorsabban húzni, hisz nem akarok vissza élni a tanárom jó szándékával. Érdekesebbnél érdekesebb információkkal, történetekkel van teli a könyv. Teli van olyan dolgokkal, amik órán egyáltalán nem hangoztak el, amit cseppet furcsállok is. Majd a kérdésemre végig hallgatom a választ Aiden Professzortól. Ahogy hallgatom a kis mondókáját, úgy szalad össze a szemöldököm.
- Szóval akkoriban a "jó" boszorkány is simán rontást küldött valakire, és nem számított rossznak, mert nem volt fekete mágia. Így gondolja? - ez mondjuk sok mindent megmagyarázna. De akkor is számomra bizarrnak tűnik. Az agyam csak úgy kering össze vissza.
- Szerintem egyáltalán nem szükséges fekete mágia az egyensúly fen tartásához. Az élet magába tartogatja a borzalmas dolgokat, és a fehér mágiával tudjuk ezt orvosolni. A fekete mágia, csak plusz borzalmas dolog, amivel a kegyetlen emberek kellemesen eltudnak játszadozni a jó emberek ellen. - igen a szúrós hangomból a drága professzor úr érezheti, hogy mennyire is gyűlölöm valójában a fekete mágiát. Arról nem is beszélve, hogy a legjobb barátomtól Severustól is a fekete mágia szakított szét. Kicsit felhúztam magamat a témán, közbe nagyobbat, vagyis többet lapozok bele a könyvbe. Pont a boszorkány égetésről van benne egy festmény. Nagyot nyelek. Hány jó boszorkányt égethettek el a rosszak miatt?

Aiden & Lily

Áh, csak nem paranoiás a kisasszony? Ez jó nagyon jó! Huhuhu, ezt hogy ki lehet hasznáni! Megizzasszam kicsit, vagy legyek jó tanár és kedveskedjek? Jónak kell lennem sajnos! Meg kell tartanom az inkognitómat.
- Ez esetben azt hiszem kisasszony, hogy maga teljesen elveszne a családom könyvtárában! Egyszer majd biztosan tud ön is régiségeket gyűjteni majd! - Azért remélem erre nem fog sor kerülni.
Én végülis nagyon örülnék neki, ha nem sikerülne. Már a tudat, hogy szomorú és keserves lehet az élete feldob. Szeretek gonosz lenni, talán ezért olyan nehéz eljátszani a jó embert. A jó tanárt, szívesebben vagyok rossz.
Ahogy figyelem a kisasszonyt gondolatai egyre érdekesebb ívet vesznek fel. Egyre furcsább dolgokon kezd el gondolkodni. Teli fájdalommal és csalódással. Nyugodtan lehet most engem kárörvendőnek mondani, mert én nagyon élvezem a műsort.
Igaz, hogy nem ezek miatt a gonolatok miatt kutakodom a fejében. Hanem sokkal önösebb érdekek vezetnek, de ez mégis kit érdekel. Úgyse tudja senki, hogy mit csinálok. Ha meg tudja nem meriegszólni.
Mert a világ egyik alap pillére a félelem. Én pedig mestere vagyok a félelem keltésének. Még úgyis, hogy megint jó gyereket játszom, mint régen. Most már valahogy jobban megy a dolog és büszkébn vagyok rá.
Az ostobaság hatarokat nem ismer, ezt pedig meg is erősítettem, amióta itt vagyok. Hiszen ezek mind azt hiszik, hogy egy arany szívű, kissé magánakvaló professzor vagyok. Oh, pedig ha tudnák, hogy mi is vagyok én.
Rettegnének tőlem, az lenne maga a földi mennyország. Annyi félelmet, amennyi itt lenne. Bele se gondolok, mert még a végén megint sürgősen ki kell lógnom innen, hogy véghez vigyek egy kis emberölést. Fogalmam sincs, hogyan bírom ezt az egészet ép elmével!
Néha legszívesebben fejemet fogva rohannék el innen. Egyszerűen elviselhetetlen néha ez a sok jóság. Az egyetlen nyugodt, undorító dolgoktól mentes hely ebben az egész romhalmazban a szobám. Ezt pedig meg is őrzöm. Kell egy hely, ahogy összeszedhetem magamat.
Figyelmemet egy idegesítő gondolat fogja meg. Aurori pálya, Merlin szent nevére, még egy "jóság lovagja"! Ajj, ajj... Ennek viszont az lesz a következménye, hogy meg kell ölnünk. Vajon ki lesz az a szerencsés, aki megteszi?
Mikor megdícsértem kiesett a kissé borult, számomra kellemes gondolatmenetből. Láttam rajta, hogy hálas, hogy kihúztam a negatív hangulatból. Hát én már nem vagyok annyira hálás ezért, de ez nem rá tartozik.
- A varázslat tartja egyben a világot kisasszony ezt jegyezze meg! - Jegyzem meg, úgy ahogy az egy tanártól elvárható. Hát igen a színészkedés megy. Nem annyira, mint a gonoszkodás, de megy.
Látom rajta, hogy igyekszik minél hamarabb végezni. Valahogy le kellene lassítanom. Még mindig nem tudom, hogy mesterkedik-e valamiben? Márpedig ezt meg akarom tudni. Bármi is legyen az ára.
Feszült koncentrációmból a kérdése zökkent ki. A csodába is, megint elvesztettem a fonalat a fejében. Gyorsan végig gondolom mit mondjak neki. Majd hipp-hopp bele is kezdek a mesélésbe. Amikor összehúzza a szemöldökét, elmosolyodom.
- Nem egészen! Volt fekete mágia, ahogy fehér is. Csak egyben volt! Nem különült el. De igazából minden nézőpont kérdése. Vegyünk egy példát! Valaki bántani akar egy olyan személyt, aki magának fontos. S hiába tudja, milyen védő varázslatok vannak, nem tudja őket használni. Ellenben egy rontással meg tudja állítani az illetőt. Kérdem én, ilyen esetben rossz a rontás, vagy jó? Szerintem jó. És maga szerint?
Igyekeztem úgy fogalmazni, hogy megértse, amit akarok mondani. Meg persze igyekeztem palástolni, hogy mennyire mulattat a téma. Számomra a fekete mágia a jó, a fehér meg a rossz. Kissé paradox rosszként beszélni a fekete mágiáról, mikor nekem az a jó.
- Nem érti a lényeget! Mindenben van jó és van rossz! Bennem is, magában is, Dumbledore professzorban is, a huszonnyolcadik akárkiben is. A varázslatban pedig főleg. A fehérben is van fekete és a feketében is van fehér. A természet úgy teremtette a mágiát, mint minden mást, hogy meglegyenek benne az ellentétek. Fent és lent, jobb és ball, nappal és éjszaka, feket és fehér. Egyik sincs a másik nélkül. Hallotta már a mondást: "Gonosz nélkül a jó sem létezhet"! Lehet, hogy az élet magában is tart rossz dolgokat, de ott vannak benne a jók is. Az élet rossz dolgait nem lehet ellentétbe helyeztni a fehér mágiával. Viszont, hogy meglegyen az egyensúly kell a fehér mágiának is egy ellentét, ez pedig a fekete mágia!
Hadartam le a fejemet rázva. Ezt hogy nem lehet megérteni. Én nem vagyok jó fiú, de még így is tudom, hogy nem lehetnék rossz, ha nem lennének jók. Kellenek az ellentétek. Lehet, hogy mégsem olyan okos ez a lány, mint azt először hittem.
A kisasszony egy nagyobbat lapoz a könyvben. Mikor megpillantom a képet felcsillan a szemem. Nem is emlékeztem rá, hogy ilyen is van benne. Az pedig, hogy ez még jobban idegesíti Evanst, csak még kedvezőbbé teszi a helyzetet.
Én mindig is élvezettel hallgattam a boszorkány égetésről szóló mondákat. Ostoba aki azt hiszi csak rossz vagy csak jó boszorkányokat égettek el. Én tudom, hogy mind a kettőt és pont ezért volt olyan élvezetes. Néha kicsit szadista tudok lenni, amikor ilyet hallgatok, akkor pedig komolyan azzá tudok válni.

Lily & Prof. Aiden

Sokáig nézegetem a könyvet, hisz teljesen elvarázsolt, és nem azért mert varázskönyv. Nagyon szép. Csak figyelmesen hallgatom végig a tanáromat. Sokáig meg se szólalok, csak hallgatom őt. Az igazság az, hogy mindig nem nagyon tudok aludni, és nagyon fáradt vagyok, illetve éhes. Nem sokára vacsora, így kicsit nyugtalan is vagyok. Néha meg megmocorgok. Nem vagyok ostoba, minden szavát értem a tanárnak, mert a szavaiból arra tudok következtetni, főleg hogy ki is mondja, hogy szerinte nem értem a lényeget. Dehogy nem értem, az előző tanárnak kis előadást tartottam az osztály előtt a témáról. Nem nagyon áll szándékomba egy tanárral vitatkozni, és nem is szeretek senkivel. Kivéve ha az igazamat kell bizonygatnom, mert azt sose tudtam elviselni, mikor valaki hülyeségeket beszél. A tanárom viszont nem beszél hülyeségeket, mert értelmesen meglátja azt amit kell, ebben a témában. Viszont az nem látja, hogy én ezeket csupán azért mondom, és támadom ennyire a sötét mágiát, mert mindennél jobban gyűlölöm.  
- Én tisztában vagyok az ellentétekkel Professzor úr. Tudom, hogy egyik nem élhet a másik nélkül. - azért próbálom védeni magamat, fáradtan és iszonyat nagy éhségemben. Meg is kordul a gyomrom, amit remélem, hogy nem hallott meg. Mit mondjak, miért utálom valójában ennyire a sötét mágiát? Az a baj, ha elmondanám a legfőbb okot, bolondnak nézne mint mindenki. Az pedig a pletyka mi szerint láttak óriásokat a szüleim balesetének helyszínénél. Ha óriások voltak ott, akkor annak köze volt Voldemorthoz, hisz maguktól nem kerültek oda. Viszont ezt senki nem vallja be nekem, és őszintén szóval sose hittem el, hogy mezei autóbaleset volt. De sajnos sokat nem tudok tenni, csak reménykedem, ha auror leszek többet kitudok deríteni erről a balesetről. De a legfőbb kérdés, hogy miért ők? Két mugli mit ártottak Voldemortnak. Érzem, hogy lassan a szemem könnybe akar lábadni, de vissza nyelem. Nem fogom a professzor úr előtt sírni! Többet nem is akarok!
- Tudja, teljese szívemből gyűlölöm a fekete mágiát, így egy cseppet elfogult vagyok a témával kapcsolatban. Nem szeretem azokat akik űzik, és amire űzik. Őszintén szóval pár rontást hasznosnak is tartok egy csatában. - ez most kicsit furcsának tűnhet neki, hogy csatáról beszélek vele. A tanároknak szent meggyőződésük van arról, hogy mi sose fogunk csatázni, vagy párbajozni. Erről főleg a Mágiaügyi Minisztérium gondol előszeretettel, ezért is tiltotta be a párbajszakkört is, amit mi titokban éppen szervezünk. Mióta tudom, hogy háború van kilátásban, kezdem úgy érezni, hogy a túlélés érdekében, akár hasznunkra is fog válni egy-egy bizonyos rontás. Ezért is akartam, hogy James legyen a tanárunk, mert ő olyanokat is ismer. Természetesen egy sem halálos. Egyszerűen a túlélő ösztönöm kezd felül kerekedni. Ahogy kimondja, hogy valaki bántani akarja a szerettemet, rögtön James ugrik be. A szüleim nincsenek már, a nővérem gyűlöl, a roxfort és a benne lévő emberek lettek a családom. Ha ők nem lennének a barátaim, nem is tudom mi lenne velem.És igen eléggé közel kerültünk Jameshez, hogy az elvesztése elég nagy fájdalmat okozzon. Az érzelmeim egyre erősebbek iránta, főleg mióta megcsókolt, az elindított bennem egy visszafordíthatatlan folyamatot. Hogy sose utáltam, ami épp az ellenkezője, harcoltam ellene. A kezem önkénytelenül is ennél a résznél ökölbe szorult. Nem több embert nem veszíthetek el.
- Tudom, hogy kell rossz, hogy legyen jó. Ez egy egyértelmű tézis. Viszont ha ön is belegondol, ha csak a jó maradna és nem lenne rossz még mindig jobban meglenne a világ, mintha ha csak a rossz maradna. Mert a rossz elpusztítaná a világot, és önmagát, így ő előbb utóbb nem lenne. Viszont a jó fent tudna maradni. De a valóvilágban maradva, tudom hogy kell az egyik a másikhoz. Csak az egyiket eléggé gyűlölöm ahhoz, hogy megvessem. - hirtelen majdnem elszóltam magam, arról amit tudok, hogy nemsokára mindenki megfogja érezni a rosszat. Háború készülődik, amit nem tudunk megállítani, de felkészülni rá, és védekezni annál inkább. Viszont ezt titokban kell tartanom, hisz Malfoytól tudom, hogy nem lehet bízni senkiben a kastélyon belül sem. Kitudja ki az áruló.

Aiden & Lily

Még itt kell tartani, még nem hagyhatom, hogy elmenjen. Még nem tudom, amit tudnom kell. Titkol valamit és én meg akarom tudni mi ez a valami! Nem fogom hagyni, hogy kicsússzon a kezemből a lehetőség.
Tehát nincs más hátra, mint előre! Itt az ideje bevetni a történelmi ismereteim és itt tartani a hosszas alapos beszéddel. Vacsoráig mindenképpen itt fog maradni, mert mem hiszem, hogy hamarabb menni fog a dolog.
Hogy őszinte legyek, ami nagyon ritkán vagyok egy cseppet sincs kedvem jártatni a számat főleg nem ilyen egyetemes témában, mikor a jóról, meg a rosszról kell beszélni. Sokkal jobban szeretem a rossz oldalt.
A tudást pedig, amit megszereztem róla ezerszer jobban szeretem megtartani magamnak. De most tanárt kell játszanom, tehát nincs más választásom, mint a régi megszokott lufballonok pukkasztgatása.
Az egyetlen jó dolog jelenleg a szófosásomban az, hogy közben nézhetem azt a mérhetetlen gyűlöletet, ami ott csillog Evans szemében. Ha ez nem lenne azt hiszem már meguntam volna ezt az egészet.
Így viszont van egy kis motivációm. Hiszen melyik gonosz nem szereti a megvetést és a gyűlöletet? Hát ha van is ilyen én nem közéjük tartozom. Bár ha úgy veszem én szerencsésebb vagyok a legtöbb rossznál, hiszen nekem a véremben van a gonoszság, szinte szó szerint.
- Ebben én egy percig sem kételkedtem Miss Evans, csak azt akartam, hogy tisztán lássa a dolgokat. - Egy fenéket akartam! Áh, nem vagyok én olyan jó fiú. Nekem sosem volt fontos, hogy másoknak mi a jó.
Pusztán önös érdekeim, büszkesége és a gyilkosság utáni vágyam az, ami folyamatosan hajt az utamon. Mindenkinek megvan a sorsa, az enyém az, hogy gonosz legyek és hogy szolgáljam a Nagyurat. Más nekem nem is kell.
Ebben a pillanatban megpillantok valami igazán érdekeset a kisasszony fejében, mire hangosan felkacag a legbelő énem a fejemben. Ezzel egy időpontban megmozdul bennem a vágy, hogy még fájdalmasabbá tegyem az emlékeit.
Ha nem itt lennék most biztosan rámondanék egy átkot, hogy minden emlék, minden gondolat valódiként jelenjen meg a szeme előtt. Csak hogy nézhessem ahogy a fájdalom és a szenvedés egyre hatalmasabb és elviselhetetlenebb lesz számára.
Olyan felemelő nézni ahogy szenved. Csak ne lenne ez a maró érzés, hogy uralni akarom a szenvedést. Hiába a szokás nagy úr, én pedig nehezen harcolok ellene. Nagyon nehezen! Szinte látom, ahogy szemébe könnyek gyűlnek. Magamban drukkolok, hogy elkezdjen sírni, de nem jött be!
- Hibázik! Nagyon nagy hibát vét kisasszony! Az egyik legfontosabb az életben, hogy ne legyünk elfogultak! Viszont én nem mondhatom meg mit érezzen! Csak azt mondhatom, hogy nem mindenki gonosz, aki feketemágiát használ!
Mondtam teljesen nyugodt hangon pontosan úgy, ahogy Sethet szoktam kioktatni, ha ostobaságot csinál. Minden ösztönöm visít, hogy tegyem meg, amit meg kell tennem, de nem szabad és ezt jól tudom. Akármennyire is forrong bennem a Noir vér.
~Oh, hát ebben sántikáltok! Oh, a kis naívak! Azt hiszotek az a pár rontás megvéd titeket? Oh, oh, oh... Hogy én mennyire szertem a naív gyerekeket!~ Mondtam magamban nevetve. Mikor újabb információhoz jutottam.
Tudom, hogy a Minisztérium betiltotta a párbajszakkört, amit kicsit sem értek. Miért nem lehet tanítani a kis ostobákat, hogy próbálják megvédeni magukat tőlünk? Sokkal viccesebb lenne nekünk is az ölés. Bizony ezerszer viccesebb.
Mondjuk azt sohasem gondoltam, hogy pont itt a jóság undorító szentélyében egy csapat gyerek fogja megszegni a törvényt! Azt hiszem megtalátam a hónap viccét. Legalább most lesz min derülnöm, ha éppen szétunom magam.
Itt az ideje, hogy még jobban megdobjuk a kisasszony felkavarságát. Tipikus tanári ártatlansággal, meg jó adag hátsó szándékkal elkezdtem azt magyarázni, hogy milyen haszna lehet esetlegesen a pusztító mágiának.
Mikor kimondtam a szavakat a kisasszony szemében harag gyulladt. Nem akar elveszteni még valakit! Helyes forrongjon csak, nekem addig jó, amíg ezt élvezhetem. Imádok gonosz lenni és egy ilyen manipulálható személyiséggel, mint Evans nem nehéz annak lenni.
Mikor megpillantottam a csókot, hirtelen lehunytam a szemem. Nem köszönöm azt hiszem egyelőre többet nem is akarok megtudni a kisasszonyról. Legfőképpen nem a Potterrel való kapcsolatára nem vagyok kíváncsi.
Mondjuk ebben a felfedezésben is van valami számomra hasznos dolog. Így legalább megtudtam, hogy a tanoncomra nem lesz veszélyes a lány, hacsak nem lett menthetetlenül szerelmes belé. Az ki van zárva az én tanítványom nem lehet szerelmes!
Erre a gondolatra pillanatok alatt dühbe gurultam! Szikrákat szórt a szemem, ahogy az ajtót bámultam. Pár lassú levegővétel és megint minden rendben. Egészen addig, amíg megint egyedül nem leszek. Azt hiszem hosszú éjszakám lesz.
A kisasszony következő megszólalására már tényleg majdnem elhagyta az ajkamat egy gonosz kacaj! Hogy lehet ennyire vak, hogy lehet ennyire ostoba valaki? El sem hiszem, hogy komolyan ilyenekkel vagyok körbevéve.
Újra kutakodni kezdek fejében mire megpillantom a Malfoy gyereket. Nekem kifejezetten tetszik a fiú. Van benne lehetőség, viszont az hogy járt a szája kicsit sem jó. Veszélyezteti az inkognitóm. Azt hiszem szolidan el kell vele beszélgetnem.
Viszont inkább visszatereltem a gondolataim az előbb hallottakra! Azt hiszem egy újabb hosszú monológ előtt állok, ami kicsit sem jó. Lassan megrázom a fejem, mint ahogy azt a tanárok szokták, ha reménytelennek találják a helyzetet. Ez nálam most csak színjáték.
- Gyűlöli és megveti! Tehát… Maga is gonosz! Hiszen nem gyűlöleten, megvetésen és könyörtelenségen alapszik a gonoszság! Rendben elfogadom, hogy jobb lenne, ha csak jó maradna! De nincsen olyan, hogy csak jó. Mindenkiben ott van a gonoszság is! Az már más kérdés, hogy hagyjuk-e felszínre törni! De visszatérve a feketmágiához! Mint már mondtam az nem feltétlenül rossz! Attól függ ki hogyan használja! És nem mindenki gonosz, aki feketemágiát használ! Hogy egy példával éljek! Mikor még én diák voltam volt olyan, hogy párbajszakkör. A tanárom alkalmazott feketemágiát, hogy bemutassa milyen az, hogy lássuk mi és megtanuljuk felismerni. Meg persze, hogy megtanuljuk, hogyan lehet ellene védekezni. Viszont ki kell emelnem, hogy ez a tanár volt a világon legjószívűbb mágus, akit valaha ismertem! Maga szerint gonosz volt, mert fekete mágiát használt? Én is tudom használni, de  nem teszem, mert nincsen szükségem rá. Én pusztán a kutatási munkám miatt tanultam meg, mert kénytelen, kelletlen voltak olyan kutatásaim, amikben aktívan jelen volt a feketemágia, de minden kutatás eredménye az lett, hogy valami jó lett abból, amihez eredetileg feketemágiát használtam. Ennek viszont már vagy hat éve! Maga szerint én gonosz vagyok? Csak őszintén Miss Evans nem fogom megbűntetni, vagy leszídni, ha annak talál! Saját szíve joga megmondani ön kit talál jónak és kit nem!
És puff csattant a csapda. Hogy én milyen furfangos tudok lenni néha és milyen jól tudok hazudni! Ezért dícséretet érdemlek! Azt hiszem ma wisky este lesz! Kell a kikapcsolódás egy ilyen komoly beszélgetés után és az sem érdekel, ha másnapos leszek, majd varázsolok valamit, hogy jobb legyen!

Lily & Prof. Aiden

Ez az egész beszélgetés kezd egyre feszültebbé tenni. Kissé ideges vagyok, a kezem tördelésével próbálom lenyugtatni magamat. Egyre jobban érződik bennem az a kellemetlen érzés, amit a Professzor iránt érzek. Rossz érzésem van, és belül üvölt egy belső hang, hogy menjek ki. Viszont úgy érzem, mintha egy mázsás súly lenne az ölembe, és bármennyire is akarnék, nem tudok felállni. A következő bejelentésére csak elvigyorodom, és bezárom óvatosan a könyvet, amitől hatalmas nagy por felhő keveredik. Megvakarom az orromat, majd rá tekintek.
- Tudja, egyik legjobb tulajdonságaim közé tartozik, hogy sok mindent világosan látok, már néha túl világosan is. És ez a téma is ezek közé tartozik. - a kezem kezd fájni a sok tördeléstől, így abba hagyom, és próbálok mást találni, ami lenyugtat. Közbe ide-oda sandítok a szobába, és próbálom meglesni miket tartogat itt a drága tanár úr. Igen gondolom valami gyanúsat keresek, de ahhoz hogy meg is lássak valamit, kissé feltűnőbbnek kéne lennem. Így nem látok semmit, csak sok történelmi tárgyat, térképeket, könyveket, festményeket. Ezek nem bizonyítanak önmagukban semmit. Majd a következő felszólítása kiránt a nézelődésből, és kipattan a szemem. Tévedek? Na ez az amivel sosem vádoltak még meg. Én nem szoktam tévedni, mindig alapos vagyok, és logikusan gondolkodom. Erre már tényleg vérben forgó szemekkel nézek rá, veszek egy mély levegőt. Nem az utolsó évbe kéne egy tanár haragost össze szednem.
- Tudja a jó és rossz téma az, amiben nem lehet senki sem pártatlan. Mindenkiben van egy kis csíny, de például én nem ölnék meg egy ártatlan embert, ami a rossz számára írandó. Az ha valaki csínyből rászól egy átkot valakire, tegyük fel példának okáért Pottert... attól még nem rossz ember. Igen jó szíve van, és nem bántana komolyabban senkit. - és ezt komolyan is gondolom. Ártatlan embert nem bántana soha. - Az előző Mágiatörténelem tanárunk se tanított minket sose arra, hogy " érezzük " át a gonosz részét is. Mi jók vagyunk mi gyűlöljük a gonoszat. Nem leszünk pártatlanok. - Folyamatosan kavarok az agyam, valami nem stimmel a tanár úrral. Vigyáznom kell, nem kotyoghatok ki semmi olyat, ami elárul rólam, vagy a kis tervünkről bármit. Lehet, hogy Ő lehet az egyik áruló? De komolyan, még egy tanárt se hallottam, aki így beszélt volna a sötét mágiáról. Mi ha kiejtettük azt a szót, hogy sötét mágia, rontások máris 1 napi büntető munka, vagy gyanúsak  lettek a tanár szemében. Okos gondolatai vannak, az tény. De nagyon piszkálja a csőrét az hogy én mit gondolok a sötét mágiáról. Ő meg konkrétan kioktat, és veszekszik velem arról, hogy nem látom, át hogy szükségünk van a sötét mágiára. Komolyan kiakaszt. Hát annál a résznél, hogy bejelenti, hogy én is rossz vagyok kínomba hangosan felnevetek. Nem tehetek róla, de ennyire röhejes dolgot sosem hallottam még. De igen, mikor kedvenc tanárom Lumpsluck professzor bejelentette, hogy a mardekárba kellet volna kerülnöm a képességeimet tekintve. Ott is elvékonyodott a cérna, de Aiden tanár úr ezen bejelentésére, már kezd szakadni is. Végig hallgatom a kis mondókáját. Majd rájövök, tényleg nem stimmel valami, és ez már nem csak paranoia.
Próbálom össze szedni magamat, mély levegőket veszek. Nem haragíthatom magamra, azt végképp nem tudathatom vele, hogy gondom van vele.
- Önvédelem céljából sose mondtam, hogy nem használnék rántást, de fő átkok közül egyhez se nyúlnék. És ez is nagy különbség. Nem kínoznék meg senkit, és pláne nem használnám a gyilkos igét. - Főleg azóta gondolom így mióta tudom, hogy háború van kilátásban. Eddig azt is elleneztem, nem hiába vannak a párbajnak is szabályai. A gyilkos igének, aminek már a puszta varázs neve is megrémiszt... sose. Ez a különbség a jó és a rossz között.  - Vannak határok, amiket nem kéne átlépni. Azzal meg nem értek egyet, hogy fekete mágiát be kell mutatni, hogy fel kelljen ismerni. Ha már rá szórták az emberre tudni fogja, hogy nem jó mágia. Minek előre bemutatni? Elég a nevét tudni. - már körülbelül úgy nézhetek ki, mint egy durcás óvodás. Hátra dőltem karbatet kézzel. - Szerény véleményem szerint az a professzor nem volt gonosz, csak cseppet meggondolatlan. - remélem ez kielégítő válasz lett a kérdésére, és egyáltalán nem sértő. Nem szeretném magamra haragítani, de a jelen körülmények között eléggé nehezemre esik.
- Őszinte leszek, furának találom, még egy ilyen világnézetű professzor se tanított pedig más iskolában is töltöttem, francia országban egy évet. Még is mihez használt fekete mágiát, amiből jó sült kis, és még is milyen fekete mágiát? - nos ha Ő faggathat, akkor én miért ne? Lehet megtudok valami érdekeset, vagy megtudom fogni valamivel. Alig várom, hogy végre az Ő álla essen le.

Aiden & Lily

Jajj de rég nem szórakoztam ilyen jól! Végre egy jó nap, ma nevetve fogok elaludni. Kellett már egy kis felüdülés, mert a végén belebolondulok a sok jóságba! Brr... A gondolat is ijesztő, hogy én jó legyek egyszer!
Most viszont kifejezetten jól érzem magam. Evans kisasszony sok alkalommal szolgá, hogy jól érezzem magam. Most hálásnak kellene lennem, hogy feldobja a napom, de én nem tudok hálás lenni.
Látom, ahogy szeme ide-oda jár a teremben. ~Itt nem találsz semmit! Ügyelek az inkognitómra!~ Mondom lekezelő hangnemben a fejemben, mikor meglátom a gondolazait. Nem tetszem neki, helyes nem is kell, hogy tetszek neki!
A kéztördelése, a feszülsége és az idegessége folyamatosan piszkálják az ösztöneimet és a Noir vér hatcol, hogy elő törhessen, hogy megkínozhassa és megölhesse. Hogy láthassa szenvedni, de nem lehet!
Vissza kell magam fogni, mégha nagyon nehéz akkor is. Oh, pedig milyen elbűvölő látvány lenne, ha szenvedne egy kicsit. Mennyire feltöltődnék! Vissza kell térnem a való világba, ha nagyon beleélem magam a végén inkognitó ide, inkognitó oda meg fogom tenni.
A következő megjegyzésemre bezárta könyvet és elvigyorodott. A kis undorító féreg! Csettintettem egyet, mire a könyv az asztalon termett. Ha már nem akarja tovább nézni nem kell neki itt foglalni a helyet.
Megjegyzésére nem szóltam semmit, én nem szoktam dícsérni. Meg amúgy is semmi kedvem sincs jópofizni vele. Azt akarom, hogy szenvedjen nem azt, hogy jól érezze magát. Hogy bírják ezek, hogy jók legyenek, ez olyan fárasztó!
Megint elkezdek papolni. Utálom jártatni a szám. Csak akkor beszélek ennyit, ha ittam. Most pedig nem ittam, úgyhogyvissza kell fognom magamat. A végén megfájdul a fejem a sok beszédtől.
Mikor azt mondom, hogy téved szeme vérben kezd forogni. Egy rosszalló pillantást vetek felé, majd betudom annak, hogy csak egyszerűen nem normális, ahogy senki sem itt a "Jóság   szentéjében"! Elmebeteg itt mindenki!
Bár nekem nagyon tetszik ez a hozzáállás a mondandómhoz csak azzal van bak, hogy nem a jó okból forog vérben a szeme. De semmi sem tökéletes! Nézzük a jó oldalát, legalább nem unatkozom, miközben figyelem.
- Nem kell kioktatnia kisasszony, én tisztában vagyok ezekkel adolgokkal, csak nem értek velük egyet. Szabad elvű vagyok és nem engedem meg magamnak az elfogultságot!
Egy fenéket nem engedem meg. A jó rossz témában nálam elfogultabb ember nem nagyon van! Csak az a baj, hogy ezt itt nem lehet hangoztatni, mert az veszélybe sorodorna. Ekkora luxust pedig nem engedhetek meg magamnak!
- És az igazgtó csodálkozott, hogy nem akarom elfogadni az állást! Nem történésznel való hely ez. Én pártatlan vagyok és nehezen viselem, ha valaki más állásponton van, ezért dolgozom egyedül!
Na ebből most annyi volt igaz, hogy nehezen viselem, ha valaki más állásponton van! De nem kell a kisasszonynak mindent tudnia! Ezek az én titkaim és csak nálam vannak biztonságban. A kastélyon belül pedig csak egy hely van, ahol talál rólam valamit.
A szobám, viszont oda senki se tud bejutni az akaratom ellenére. Még maga Dumbledore sem! Ősi Noir mágiát bocsájtottam rá, amit csak egy családtag ismerhetne fel! Ilyen módon a titkaim teljes biztonságban vannak. Rex pedig folyamatosan figyel.
Minden tanár egyforma itt és mind, mint úgy viselkedik mintha szent lenne. Nekem ez nem megy, én nem tudok szent lenni. Már így is szöges ellentétben állok önmagammal! Azt már nem tudnám eljátszani, hogy egy szent vagyok!
Igazából engem hidegen hagy, hogy mi a véleménye a feketemágiáról! Tőlem gondolhat amit akar, csak szeretem nézni ahogy szenved és ha már van alkalmam hülye leszek nem kihasználni a dolgot. Nem, nem az nem Aiden lenne!
Amikor bejelentem, hogy ő is  rossz nem azt a reakciót kapom, amit vártam. Helyette csak felnevet. Ez egy kicsit felmérgesít, de igyekszem elnyomni a haragom. Tudom, hogyha nem fogom vissza magam, akkor neki megyek.
Egyre jobban vágyom a gyilkolásra és ő itt van, tálcán kínálva magát, de nem tehetem meg az túl feltűnő lenne. Egy egyszerű ujjrázással lenyugtatom az idegeimet és megint nyugodtan tudok a lányra figyelni.
Látom, hogy már nagyon az idegei szélén táncolok, én meg élvezem. Ha elkezdene velem kiabálni az lenne a hab a tortán! Akkor teljesen feltöltődve vetnék véget a napnak. Bár ha jobban belegondolok egy kis portya Roxmortsban nem ártana.
Áh, majd meggondolom vacsora közbe. Az legalább megelőzi, hogy elaludjak. Gyűlölöm a közös étkezéseket. Betáblázzák a napom. Én pedig nem ehhez vagyok szokva. Sokkal jobbam szeretek a magam ura lenni.
- Én nem mondtam, hogy azokat kellene használni. Megvetem azokat, akik a főbenjáró átkokat  használják! A kínzást meg abszurd, ostobaságnak és kegyetlenségnek tartom!
Különben is vannak ezerszer jobb módszerek is a főbenjáró átkoknál és a kínzásnál. Bár a kínzás az határ eset. Azt lehet rendesen is csinálni, csak tudni kell hogyan. De sajnos azt nagyon kevesen tudják hogyan kell!
Ezek a mai sötét varázslók nagyon le vannak maradva! Ennyiből vagyok hálás a vérem miatt és az miatt, hogy benne van a nekromancia. Sokkal hatékonyabban tudok ölni és kínozni, mint a mai fiatalok.
Majdnem elnevettem magam, mikor elmondta, hogy úgy gondolja elég az átok nevét tudnia, hogy tudjon védekezni! A kis naív! Ezért imádom a gyerekeket! Már vörös a feje és kezd hasonlítani egy kisgyerekhez, aki nem kaptam meg amit akart. Keserűen felnevetek.
- Mondja, hogy ezt nem gondolta komolyan? Tényleg olyan ostoba, hogyazt higyje, hogyha valaki meg akarja ölni akkor az majd fennhangon fog varázsolni? Egy fenéket, némán fogja kiküldeni az átkot és a következő percben maga halott! Az altalános iskolákban ezt nem tanítják meg! Pedig okosabb lenne felkészíteni erre a diákokat!
Mondjuk nekem sokkal könnyebb tudatlanokat ölni. De egy idő után unalmas lesz, hogy egyik sem tud rendesen védekezni. Lassan odaáig is eljutok, hogy még a tömegmészárlás is unalmas lesz.
- Gondoljon amit akar az a tanár egy nagyon megfontolt ember volt. Semmit se tett feleslegesen! - A kávézást leszámítva. Folyamatosan kávézott. Azóta se tudom hogy lehet annyi koffeint bevenni a szervezetbe!
Látom a gondolatain, hogy nem akar feldühíteni. Csak ő azt nem tudja, hogy engem nem lehet ilyenekkel feldühíteni. Azt pedig nem tudná meg milyen, ha tombolok a dühtől, mert addigra már halott lenne.
Következő megszólalására kicsit sem palástolva önmagam, gúnyosan elmosolyodtam. Majd könnyed mozdulattal felálltam a székről és visszatettem a helyére. Tekintetem a lányra emeltem, majd megszólaltam.
- Nem professzor vagyok kisasszony! Én történész vagyok! A másikra térve… Arra kíváncsi, hogy lehet a feketemágia jó? Legyen! Maga akarta, megmutatom, de ha bárkinek el meri mondani kénytelen leszek jelezni az igazgatónak! Ez az egyik legtitkosabb kutatásom. Még nem publikálható!
Na igen az egyik legősibb Noir varázsige, megspékelve egy kis reinkarnáló igével, de ez tiszta feketemágia. Tekintetem a sarokban álló növényre szegeződött. Felemeltem a pálcám és…
- Occides! - Szavamra a növény sorvadni kezdett, majd teljesen eltűnt. Pár másodperc múlva pedig egy ezüst törzsű csemete jelent meg a helyén. Ágain apró almák csüngtek. Leszakítottam kettőt.
- Kóstolja meg. Szerintem eper íze van, az egyik kolegám szerint körte. Egy másik szerint meg paprika és csokoládé! Gondoljon bele mekkora ajándék lenne ez egy árvaháznak. Csak azt kell megoldanom, hogy nagyobbra tudjon nőni!
Azzal bekaptam az egyik almát, a másikat meg odaadtam a kisasszonynak. Egy fenéket akarom én árvaháznak adni ezt a tudást. Ez csak egy régi gyerekjáték, amivel anno a várost szórakoztatták a rokonaim.

Lily & Prof. Aiden

Kezdem megbánni, hogy ebbe bele mentem ebbe az egész beszélgetésbe, a vitákba. Manapság próbálok nyugodt maradni, és semmivel nem felidegesíteni magamat, mert az hogy nem tudok aludni, ehhez nagyban hozzájárulnak a problémáim. Folyton kattog az agyam, ezért nem tudok elaludni, amihez szégyen bevallani, főzetekkel tartom ébren magam nappal, amit senkinek nem kéne megtudnia. A fekete karikák árulnak csak el, amiket ügyesen sminkkel eltudok rejteni. Rájöttem az egyetlen mód az alvásra az, hogy kiiktatom a problémáim forrását. Viszont ez baromi nehéz, mert olyanok a gondjaim, amiket képtelenség egy csettintéssel megoldani. Izgulok RAVASZ miatt, a vizsgák miatt, hiába vagyok iskola első, és az egyik legjobb tanuló az iskolában, még is félek, hogy nem fogok megfelelni. A szüleim halála óta pár hónap telt el, így még azon se tudok túlenni annyira, hogy ne azon járjon folyton az eszem. Ha sikerül is végkimerülésben elaludnom, rémálmaim vannak róluk. Mindig ugyan az: egy óriás félre dobja az autót. Igen a pletyka mi szerint láttak óriásokat a helyszínen, nagyon beleégette magát az elmémbe. Nem tudom iskola után mi lesz velem, hova megyek, ezért félek is a tanév végétől. Illetve ott van James, és az hogy fogalmam sincs mit akar tőlem. Nem akarok egy strigula lenni az életében, komolyan tudnom kell hogy komoly kapcsolatot akar e tőlem vagy sem. Nem élném túl ha beleélném magamat, átengedném magamat az érzéseknek, aztán pofára esés lenne belőle. Nem akarok több érzelmi kínzást, nem bírnám ki. Igen ezeken jár egyfolytában az agyam, körbe-körbe. Ezért nem tudok aludni, és ezért kell nem egészséges módon bájitalokhoz folyamodnom. Viszont, már kezdem lenyugtatni magamat, próbálom elterelni a figyelmemet, és kevésbé idegeskedni. Viszont Aiden tanár úr nem éppen a nyugalom felé segít engem. Ami azt illeti,nagyon ideges lettem tőle.
- Nem oktatom ki, egyszerűen én is csak a véleményemet osztom meg önnel, ahogy Ön teszi. - mondom neki, nagyon fáradtan, este van már a bájital hatása kezd elmúlni, így már csak az éhség az ami arra ösztönöz, hogy ne dőljek le az asztalára, és próbálja meg aludni, amivel azért minden este megpróbálkozom. A következő kirohanásán elmosolyodom, de nem olyan gúnyosan mint eddig, inkább együtt érzően.
- Nah igen, már ne haragudjon, de szerintem tényleg nem tanárnak való. Sokat tud, de olyan furán áll hozzá a diákokhoz. Na meg a már sokat említett szabadelvűsége. - és nem hiszem el, a következőket, amiket mondani fogok neki. - Bár az imponál, hogy valóban nagyon sokat tud, és nagyon jó új dolgokat osztott meg velünk, ami nincs benne a könyvekben. - De komolyan, mindig izgalmasabbak a háttér információk, mint amik a könyvekben szerepelnek. Az előző tanárunk egy szellem volt, aki monoton felolvasta a könyveket, és annyira dög unalom volt az óra, hogy elmentem a könyvtárba, és izgalmasabb infókat kicsikarni a könyvekből. A tanár úr elvolt mindig ragadtatva, hogy miket írok, még valamit ő sem tudott, pedig majdnem mindent átélt. Ezért ilyen szinten tetszenek Aiden professzor órái, mert sok háttérinfót oszt meg. De nem akarom dicsérni, meg kell elégednie azzal, amit mondtam, így is túl sokat mondtam, mint amit véleményem szerint megérdemelne azért, amiért felidegesített.
Mikor bejelenti, hogy Ő is szintén megveti a főbenjáró átkokat, a szemöldököm akaratlanul is felszalad. Nem tudom eldönteni. Simán átszoktam látni az embereken, de most olyan érzésem van, hogy komolyan is beszél, és közben nem is. Ezt hogy? Hogy meg is veti őket, de nem is. Vagy valamelyiket megveti, valamelyiket nem? AJ kezd fájni is már a fejem.
- Hát igen, nem véletlenül vannak betiltva. És büntetik a használatukat. - Nagyon sok pletykát hallunk a suliban, voldemortról és a csatlósairól, elvileg már nevük is van: Halálfalók. És előszeretettel használják ezeket a főben járó átkokat. Ezért is kell felkészülnünk.
- Tanúr úr, ön kissé félre ért. - na igen cseppet eltudunk beszélni egymás mellet, az tagadhatatlan tény.- Én nem azt mondta, hogy elég ismernünk az átok nevét, és akkor azzal boldogok is leszünk. Én arra próbáltam rávilágítani, hogy nem kéne élesben diákokon megmutatni, hogy hogyan is néz ki. Tudjuk a nevét, tudjuk az igét, és tudjuk mit okoz. Nem érzem szükségét annak, hogy egy diákon meg kelljen mutatni, hogy élesben hogyan is néz ki. Inkább arra, hogy tudnánk védekezni ellene. - igen erre mondhatná,teljesen logikusan, hogy ahhoz, hogy tudnánk védekezni, ránk kéne küldeni azt az átkot, hogy megtanuljuk kivédeni. De szerintem ameddig nem megy a kivédés, lehet kisebb lefegyverző bűbájokon gyakorolni, és mikor már megy akkor kilehetne próbálni. Igen ebbe a témába a titkos szakkörünk miatt, nagyon benne vagyok.  Főleg mert meg kell szerveznem a tanmenetet, James is felajánlotta, hisz ő lesz a tanár, így bele is mentem. Viszont azt nem mondtam, hogy nekem is lesz egy kis listám.
Majd le leszek szólva, hogy ő nem professzor, hanem történész. Nos rendben, akkor a megszólítás: Történész Úr? Na jó maradok a tanár úrnál, hisz tanít. Ez a megfelelő megszólítása. Majd megmutatja, vagyis bemutatja a " hasznos " fekete mágiát. Szenvtelenül nézem,ahogy a növény elhal, majd egy új növény fejlődik ki, ami nem éppen számomra ínycsiklandozó gyümölcsöt terem. Csak ránézek a tanárra.
- Ügyes ige. - igen vannak trükkök, és ebbe tényleg nem tudok beleszólni. Csak elveszem a gyümölcsöt, és hálásan mosolygom rá. - Köszönöm, de vacsorára tartogatom a gyomromat,majd utána megkóstolom. Ha ezt valóban az árvaházaknak szánja, majd szóljon és segítek az osztogatásban. - azt hiszem akaratlanul is kihallatszik a hangomból, hogy nem hiszek neki. Valamiért nem hiszem azt, hogy ezt jóra használja. És igen nem fogom merni megkóstolni a gyümölcsöt, ami egy átok generálta növényből nőtt ki. Több eszem is van annál. Óvatosan belesüllyesztem a zsebembe, azt hiszem lesz mit vizsgálnom.

Aiden & Lily

Egyre, egyre unalmasabb. Hogy mennyi baj van ennek a lánynak. Kezd egyre kevésbé érdekelni, hogy miket gondolhat. Annyit amennyit most hallok azt órán is megtudom. Így felesleges tovább szenvedni vele.
Meg tudtam, amit meg akartam tudni. Végre tudom, hogy miben is sántikál ő meg a többi buzgó jóságmániás diák. Komolyan, ha nem tudnék elmenni innen néha, akkor bele bolondulnék ebbe a helybe. Meg az idegesítő gyerekekbe.
Alig tanítok itt pár hónapja, de máris tudom, hogy ez a hely rosszabb, mint a pokol. Pedig a családom azt mondja, hogy az sem kellemes hely. Hát biztos nem voltak tanárok a "Jóság szentéjében"!
Ez kicsit sem pozitív, nagyon nem az. Kezdek álmos lenni. Komolyan hogy tud ez a csaj folyamatosan ugyanazokon a dolgokon kattogni. Olyan mintha egy megakadt lemezt hallgatnék. Mindig is utáltam, ha valaki fennakadt valami, ez most se változott.
Na de a kisasszonyra visszatérve. Folyton ugyan az. A szülei halála, a rémálmok ezek a jobbik fajta gondolatok. Ezeken legalább élvez valamit az ember, na de mit csináljak azokkal az unalmas dolgokkal, mint a bájitalai, meg a barátja.
Oh, ha tudná mit gondol róla Potter. Én tudom, de bár ne tudnám. A szerelem egy undorító, gyomorforgató, lélekgyengítő dolog. Ezért is vetem meg annyira. Semmi haszna sincsen, csak hátráltat és elködösíti az elmét.
Hallom, hogy meg akar nyugodni, hogy minden vágya egy jó nyugodt alvás. Oh szegényke, lehet hogy sajnálnám is, ha lenne rá időm. Igyekszem minden alkalmat megragadni, hogy felborítsam az éppen felálló nyugalmát.
- Rendben megértettem kisasszony! - Mondtam egy gyúnyos mosollyal az arcomon. A megfáradt kislány látványa olyan elragadó, mint egy álom kép a legszebb álmaim egyike.
Mikor sikerül egy kisebb kirohanást intéznem együttérzően elmosolyodott. ~Ne, csak ezt ne! Elhányom magam! Ne sajnálj!~ Fakadok ki magamban az arc láttán. Meg kell hagyni lelombboz, hogy ilyen gyorsan vált hangulatokat.
Méghogy én megsértődni, na ne vicceljen ahhoz minimum az kellene, hogy a földbe tiporjon. Attól pedig még messze van. Tisztában vagyok vele, hogy nem tanárnak való vagyok, ha nem kellene beépülnöm nem lennék itt.
A szabadelvűségről meg csak annyit, hogy igen az vagyok. Csak hogy az elvem az a sötét oldal és a gyilkosságok világa. Amibe ez a hely jócskán belerondít. Nem is kicsit, ez teljesen ellentéte az én világképemnek.
- Hát igen nem vagyok egy egyszerű eset. Ezt tudom. Annak pedig felettébb örülök, hogy a kisasszonynak tetszenek az óráim! Igyekszem a legjobbat kihozni belőlük. Örülök, hogy van foganatja.
Hát igen legalább ők élvezik valamennyire, hogy tanítok. Nekem sokkal nehezebb jó képet vágni a dologhoz, mikor szeretem magamnak megtartani a tudást. De mit tegyek itt ki kell adni, itt el kell nekik mondani. Mint a hülyéknek, mondjuk azok is.
A sok híg agyú egy helyen. Kész kísértés ez egy magamfajta halálfalónak, aki olyan átkokat tud, amit ember nem ismer fel. De nem tehetek semmit, mert észrevétlennek kell maradnom. A fenébe is az inkognitóval. Rossz akarok lenni!
Vissza kell fognom magam, hiába akar kitörni a vérszomjas Aiden. Nem hagyhatom neki, mert nekem most jó tanár és jó embert kell játszanom. Nem lehetek önmagam az nagyon veszélyes lenne.
Áh sikerült szöget ütnöm a tévedhetetlennek hitt kis fejében. Pedig csak bejelentettem, hogy megvetem a főbenjáró átkokat. Rajtam nem láthat át olyan könnyen, mint másokon. Itt kettőnk közül én vagyok a titokzatosabb és a veszélyesebb.
Ha tudná, hogy miért vetem meg a főbenjáró átkokat lehet, hogy azt kívánná, hogy bárcsak inkább azokat használhatnám. De nem tudhatom mit gondolhat. Csak azt tudom, hogy a családi átkokhoz képset lufik a tiltott átkok.
- Pontosan. Látom maga nagyon jól informált! - Na nem mintha ez engem annyira érdekelne. Inkább a megjelenő gondolatai. Szóval terjed a kis,csapatunk híre. Le merem fogadni, hogy van aki nem tudja visszafogni magát.
Következő megszólalására felhúzom a szemöldököm. Félreértem, hát lehet. Csak van egy fontos dolog, amit nem vesz figyelembe. Nem is akarom megérteni, amit mond. Minek értsem meg, úgysem fogok több időt neki szentelni, mint amennyire szükségem van.
Na Aiden most színészkedj teljes meggyőződéssel! Itt az ideje átverni a kisasszonyt. Ahogy ahhoz a részhez ér, hogy diákokon mutassuk be az átkokat, mint ahogy az egy jó tanárhoz illik elkerekedik a szemem.
- Nem csak én értettem félre önt, de ön is engem. Én egy szóval se mondtam, hogy diákokon mutassuk be az átkokat. Az meggondolatlan és veszélyes dolog lenne. Én úgy gondoltam, ahogy engem tanítottak! Egy egyszerű krumplin mutatta be nekünk az átkokat a tanárunk. Nem rajtunk!
Hogy színjátékom teljes legyen, lehunyva a szemem megráztam a fejem, mintha nem tartanám elég értelmesnek, ahhoz hogy felfogja. Vagy mintha azr gondolnám, hogy reménytelen eset.
Pedig nem az, csak a jó tanár álcám az ilyen viselkedést követeli. Úgyhogy eleget kell neki tennem. Én pedig eleget is teszek. Senki sem mondhatja, hogy rosszul végzem a munkámat. Profi vagyok és ez kiterjed a színészi képességeimre is.
Majd bedobom a féligazságot. S közlöm a lánnyal, hogy nem professzor vagyok, hanem történész. De itt kell lennem és tanítanom. Közben pedig úgy tenni, mintha érdekelne ezeknek az idiótának a jövője.
Ezután bemutatom a lánynak a hasznos feketemágiát. Valamelyik jóságtúltengéses női ősöm találta ezt ki. De azóta csak puszta szórakoztatásnak használjuk. Jelen pillanatban viszont jó szemléltető eszköznek bizonyosul.
A növény elhal, majd új terem belőle, almákat teremve. Ha jó lennék csodálatosnak tartanám. De mivel rossz vagyok ezért borzalmasnak gondolom. Túlteng benne az élet és a remény, ami kicsit sem kellemes párosítás.
- Áh, még közel sem tökéletes, de haladok vele. - Hát igen a tökéletestől messze áll, de a célnak megfelel, ha valaki engem kérdez, akkor megfelel. Bár szívem szerint kicsit megbütykölném az igét, viszont,nem lehetek feltűnő.
- Ha minden jól megy az év végére publikálhatóvá válik. Majd szólok, ha az adományozáshoz érek. A gyerek biztosan örülni fognak egy ilyen bájos hölgy jelenlétének.
Mondtam, akaratlanul is közelebb hajolva hozzá. Látni akarom milyen reakciót vált ki belőle a közeledésem. De sajnos nem hiszem hogy, sok minden kiderülne. Viszont legalább szórakozom egy kicsit. Tekintetem az órára kalandozik.
- Szeretném megkérni arra, hogy a fát tartsa titokban, csak egy kis ideig, amíg finomítik rajta. Mellesleg kezd későre járni. Itt van az ideje, hogy induljon. Kíváncsian várom a véleményét. Érdekl, hogy vajon maga milyennek érzi.
Felegyenesedtem, szemem megcsillant, de ez az álkedvesség szikrája volt. Ha tetszik a kisasszonynak, ha nem segítek neki felállni, majd az ajtóig kísérem. Arra hivatkozva, hogy gyengének látszik és nem venném a szívemre, ha baja lenne.
Az ajtóban megálltam vele szemben. Tekintetem a szemeit fürkészte. Bal kezem bátorítóan a vállára helyeztem. ~Somnium!~ Sziszegtem magamban. El sem hiszem, hogy képes vagyok jót cselekedni. De csak megy.
Ugyanis ennek a,varázslatnak az lesz a hatása, hogy tudni fog egyet úgy aludni, hogy semmilyen rémálma sem lesz, a legjobb pedig az benne, hogy foglalma sincs, hogy varázslatotmondtam a kis fejére.
- A legközelebni viszont látásra, Evans kisasszony! - Mondtam befejezés ként. Majd elengedtem a vállait és becsuktam az ajtót, hogy összepakoljam a dolgaimat, a nagy zavarban.

Lily & Prof. Aiden

Valamiért ez az egész helyzet, meg amiket mond, és ahogyan... olyan átlátszó. Egyszer elhiszem amit mond, egyszer nem. Fogalmam sincs, hogy tud valaki ennyire két ember lenni egyszerre. De lehet megint csak a túlzott paranoiám az, ami kelti bennem ezeket a gyanúkat. Viszont most egy a lényeg, hogy éhes és fáradt vagyok. Csak kábán tudok nézni a tanárra, és nem nagyon tudok már mit mondani. Úgy érzem minden mondattal csak fáradtam lennénk. Ahogy kiveszem, nagyon szépen néha egymás mellett elbeszéltünk, és nem értjük meg egymást szavait. Az viszont tagadhatatlan tény, hogy két különböző emberek vagyunk. Abból meg csak vita születik. James-el is így vagyunk, egyszerűen van mikor egy mondatban az összes szava feltud olyan szinten dühíteni, hogy legszívesebben felrobbannék. Viszont James folyton magát adja, és már néha látom rajta, hogy szándékosan csinálja amit csinál, vagy mondja amit mond, hogy felidegesítsen. Viszont Aiden úgy idegesít fel, hogy egyszer érzem hogy nem adja önmagát, egyszer igen. Fura.
Mikor bejelenti a krumplin mutatta be neki a tanára az átkokat, kénytelen vagyok elfojtani egy kitörni készülő nevetést. Helyette, csak barátságosan rávigyorodom.Ám legyen. Nekem is megvan a magam kis tanrendje a párbajszakkörnek, de az biztos, hogy krumplin megy majd a gyakorlás. Életnagyságú babákra gondoltam, mint egy boxzsák féleségre. Azt még nem tudom, hogy honnan fogom beszerezni.
Tényleg már nagyon kába, és éhes vagyok, alig várom hogy befejezzük ezt az egyre kínosabbá váló csevejt.
- Rendben, majd igyekszem a tőlem telhető legjobb módon segíteni. - És ezzel megvolt a végszó. Ő is jelzi, hogy már késő van, és én is úgy érzem, hogy ebből elég lesz.
- Ne aggódjon nem fogom a varázsfáján kicsevegni. - főleg, hogy fogalmam sincs róla, vajon mérgező lehet e a termése. Igen ennyire nem bízom meg a tanár úrba. Nem tehetek róla, bizalmatlan vagyok, főleg ezen beszélgetések után. - És köszönöm, hogy megmutatta a könyvet. Igazán érdekes olvasmány. - Még mielőtt kiszedném magam a székből a Aiden a hátam mögé kerül, és ahogy megérint hirtelen megijedek, majd kirázz a hideg. Egy másodperc töredékéig úgy érzem, mintha egy hideg hullám ment volna végig a testemen. Felpattanok a székből. Valami nincs rendben. Van egy érzésem, ha tényleg vannak tanár árulók az iskolában, Aiden biztos benne van. Csak zavartan ránézek.
- Hát akkor órán találkozunk. Jó étvágyat a vacsorához, és kellemes éjszakát. - szinte már futó lépésben menekülök ki a teremből. Mi történik a biztonságos Roxfortban?