1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán. Tovább...
|
Jelenleg nincs kaland. |
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videó Figyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT! |
Ki van itt? | Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég Nincs A legtöbb felhasználó ( 170 fő) Szer. 20 Nov. 2024 - 3:03-kor volt itt. |
|
| Szerző | Üzenet |
---|
Vendég Vendég
| Tárgy: Marl & Tapmancs Vas. 31 Aug. 2014 - 20:51 | |
| Marl & Tapmancs Bájitaltan. Sosem volt a szívem csücske az-az óra, de még a tanár sem, ugyanis mondhatni hogy Lumpsluck utál engem. Igen, kimondottan nem bír elviselni, és ennek bizony semmi köze ahhoz, hogy én és James állandóan csesztetjük Pipogyuszt. Nem, mi ártatlanul ülünk az órán, és lustán kevergetjük a főzeteinket. Persze, szép álom is lenne. Nagyon, nagyon szép álom. De azért egy E-t, és V-t össze tudunk kaparni mindketten csak… Csak na, nehezünkre esik. Csak sajnos ezeket most pont nem élhetjük át, ugyanis Ágas gyengélkedőn fekszik, én meg itt maradtam egyedül. Lumpi még nem érkezett a terembe, én meg pillogok körbe, hogy ki mellett nem ül senki. Az bizony Marl. És ő mellette sem ül senki. Körbepillantok még egyszer, hátha nincs bent Lumpsluck, aztán már megyek is át hozzá, hogy informálódjak. -Szia Marl! – pillantok le rá, és mosolyra húzódik a szám. Atyám, hogy én miért vagyok ekkora töketlen, miért nem merem neki elmondani mit is érzek igazán? Nem Sirius Black, azonnal fejezd be ezt itt… Most úgy kell kinézned, mint egy normális barát. Szóval nem az ajkait bámulni folyamatosan, csak mosolyogni, nem idiótán, és ellenni vele. – Öhm, szóval igazából arra gondoltam, hogy te is egyedül ülsz, meg én is… Akkor, akkor igazából ülhetnénk egymás mellett ma. Egyedül úgy sem tudnék mit kezdeni Bájitaltanon. Szóval nem gond, ugye? – válaszra sem várva lehuppanok mellé a padba, megtámasztom a tenyeremen a fejem, és felé fordulok, hogy tudjunk beszélgetni. Számomra a csönd az a gyilkos fegyver, ami még rosszabb a halálos átoknál is. Időközben megérkezik a legirritálóbb tanár, aki ezen a földön létezik, én meg egy pillanatra lecsüggesztem a fejemet, hogy utána kisöpörjem szemeimbe lógó hajtincseimet, nagyot sóhajtok, és fojtott sugdolózásba kezdek: - Hogy én mennyire utálom a professzort. A múltkor csak azért kaptam tőle egy heti büntetőmunkát, mert egész órán leveleztem valami Hollóhátas csajjal. James meg semmit nem kapott, mert Evans-szel veszekedett egész órán. És utána még röhögött is. – puffogok a múltkori eset miatt. Persze azt már nem mondtam el, hogy utána Ágas rendes volt, mert bevállalta velem a büntit… Csak az bántott, hogy ő semmit, én meg a legkisebb hülyeségért is kapom a büntetést. Bár ez mindig így volt, csak akkor húztam fel magam rajta a legjobban. Lopva végigpillantok a mellettem ülő lányon. Tökalsó… na jó, elsős korunktól kezdve ismerjük egymást, csapattársak vagyunk, barátok… Mégis, mégis olyan furcsa ez az egész, hogy elkezdtem vonzódni hozzá. És nem tudom… Vagy talán nem is akarom visszafojtani, mert tudom, hogy abba beleörülnék, egészen biztosan. Csak nem merem neki elmondani. Vagy nem akarom? Már nem vagyok semmiben sem biztos. Nem tenném konckára a barátságunkat, mert mi van ha ő nem ezt gondolja rólam, hanem majd azt mondja, hogy ’bocsi Sirius, de én nem ezt érzem’ és elmegy. Ott lenne nekem a halálom. De ha még meg sem kérdeztem, mi a francot aggódok? Te jó ég, Sirius Black szerelmes! |
| | | Marlene McKinnon „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Aranyvér
Lojalitás : Dumbledore, barátok, család Családi állapot : Nem publikus (szingli) Lakhely : Roxfort, Griffendél torony Foglalkozás : Diák, kviddics játékos Pálca : Tíz és fél hüvelyk mahagóni egyszarvúszőr-maggal Idézet :
"Marching, marching onward
Searching out the light of truth
I did not start the war
But it's a battle I can't lose
Faith will be my armor
And love my sword and shield
I must defeat the enemy
I will, I will, I will" Karakterlap : Playby : Freya Mavor Kép :
| Tárgy: Re: Marl & Tapmancs Hétf. 1 Szept. 2014 - 19:04 | |
| Hétfő, dupla bájitaltan kezdésnek. Ha érdekelnének annyira a roxforti tanórák, már rég felvágtam volna az ereimet Hisztis Mirtyll mosdójában az idei órarendtől, de vagyok annyira rugalmas, hogy utolsó évben se a tanulás jelentse a legnagyobb akadályokat az életemben. Tény, ami tény, jelenleg elképzelhetetlennek tartom, hogy letegyem R.A.V.A.Sz.-t bájitaltanból. Az rendes bűbájos fokozatomat is Lilynek köszönhetem, meg Remusnak, akik felváltva voltak a társaim, és rendszerint kihúztak a csávából, amikor már nagyon benne voltam. De én sose kérek segítséget. Azt nem bírná meg az egóm, úgyhogy idén csak várok, hogy valaki majd felajánlja a segítségét önzetlenül. Ezért is beszéltük meg Doe-val, hogy ezen az órán semmiképpen sem ülünk egymás mellett, ahogy mindig is tettük. Nem azért, mert annyira rossz volna bájitaltanból, de engem csak az igazán profik menthetnek meg. Most, hogy már az első hónap végén elkezdtük a vizsgákra való felkészülést, egyedül foglalok helyet az egyik félreeső asztalnál, tisztes távolságban Lupsluctól és a hollóhátasoktól. Bennük nem bízom annyira, hogy el ne híreszteljék, mennyire béna is vagyok valójában körülbelül minden tantárgyból. A lényeg, hogy a látszat legyen meg. A megfelelő eltereléssel még a tanáraim is elhiszik, hogy olyasmikhez értek, amelyekről valójában gőzöm sincs. Ilyen a Felix Felicis elkészítése is, ami tavalyi anyag, de annyira bődületesen rosszul teljesített akkor az osztály nagy része, hogy idén újra kell vennünk. Mint mindig, most is én vagyok szinte az egyetlen a griffendélesek közül, akinek hiánytalanul megvan a felszerelése és a hozzávalók listájáról sem hiányzik semmi. Igyekszem felkészültnek látszani, így gondosan kipakolok mindent magam elé az asztalra, mikor a többieknek még arról sincs fogalmuk, hogy milyen nap van éppen. Van egy-két jó kapcsolatom, onnan szereztem meg én is az idei óraterveket. Kellenek azok a plusz pontok. Éppen az üstöm kivakarásával vagyok elfoglalva - nyilván előző alkalomról maradt benne valami trutyi, amit nem vettem észre, - mikor nem várt társaságom érkezik. Fel sem kell néznem ahhoz, hogy tudjam, Sirius áll az asztalom mellett. Hat éve ismerem már. Azon az első csónakúton a kastély felé ott ült mellettem. Iszonyúan féltem, hogy a polip felbukkan valahol, és beborít minket a vízbe, aztán elevenen felfal minket. Mindenki nevetett, ő azonban megfogta a kezemet, és csak akkor engedte el, amikor már szilárd talajt ért a lábunk. Akkor azonabn szőrén-szálán eltűnt, megkeresni az újdonsült barátait, és nem láttam őt egészen a beavatási ceremóniáig. Semmi sem változott azóta. Ha kettesben vagyunk, szinte mindig rájön, hogyha valami bánt, és ledobja az egóját azért, hogy megvígasztaljon, ha még ügyetlenül is csinálja. De ha jönnek a barátai, vagy egy lány jelenik meg a színen, máris másképp viselkedik. Olyankor éket ver közénk valami. Valami, aminek a jelenlétét kár is tagadni, és ami egyre erősebb lesz, ahogy az évek múlnak. Ilyen módon annyiszor megbántott már, mint egyetlen fiú sem korábban, pedig nem lehet azt mondani, hogy mind kesztyűskézzel bánnának velem. Persze ő ebből vajmi keveset észlel. Csak megy az ösztönei után, mint valami vadászkopó. Pedig mindent megpróbáltam, hogy felhívjam a figyelmét. Talán ez volt a probléma. Nem különböztem a több tucat utána ácsingózó lánytól. Mostanra azonban már feladtam. Már az sem érdekel, hogy féltékennyé tegyem, hisz nyilvánvalóan ez is egy elveszett ötlet. Inkább úgy csinálok, mintha nem hatna meg a jelenléte. A legbarátságosabb arcomat veszem fel, ha a közelben van. Elvégre haverok vagyunk, vagy nem? Ezek ugyan az ő szavai, de egyre többször élek ezzel jómagam is. Kisvártatva, ahogy végzek a koszvakarással, és kellő nyugalmat erőltetek az arcomra, felpillantok, és kiseprem az arcomba lógó hajtincset. - Hol van életed szerelme? Netán beteg lett? - kérdem félig leplezetlen gúnnyal, ahogy körülpillantok a teremben James után kutatva, de semmi nyoma. Mire visszafordulok Siriushoz, már önkényesen helyet is foglal mellettem, és fesztelenül belemászik az arcomba, ahogy az asztalra könyökölve felém fordítja a fejét. Azok a szemek, azok a vonások. Volt időm közelebbről tanulmányozni őket, habár erről Siriusnak fogalma sincs. Eszméletlen, hogy ő és Regulus mennyire különböznek, és néha mégis annyira egyformák. Lehunyom egy pillanatra a szemem, hogy ettől a Black-vonzerőtől, amibe ennyire belegabalyodtam, szabadulni tudjak. Ha sokáig hallagtunk, a fejemben elszabadul a pokol, azt meg nem hagyhatom. Szerencsére a varázs nem tart sokáig. Sirius mindig értett ahhoz, hogyan tegyen tönkre egy pillanatot. Tökéletes időzítés, tökéletes tálalás. Már abban a pillanatban utálom szegény hollóhátas lányt, hogy bármi többet megtudnék róla, mégsem rajta fogom kitölteni a dühömet. - Ha érdekel, annak a hollóhátas csajnak van neve is. Grace, és hidd el, ő megjegyezte a tiédet. De nyugodj meg, nem kell fárasztanod magad azzal, hogy emlékezz minden csajnak legalább a keresztnevére, akiket bolondítasz, elvégre te vagy Sirius Black. Fojtott hangon préselem ki magamból a szavakat, mivel Lumsluck közben megérkezett. Remek, most már esélyem sincs arra, hogy laborpartnert cseréljek. Ezt is jól megoldottad, Sirius. Idegesen fordítok neki hátat, és újra babrálni kezdek azzal az üsttel, amit az előbb már kitakarítottam. Hiába próbálok higgadtan viselkedni, ha egyszer folyton a hódításaira terelődik a szó, arra meg végképp nem vagyok kíváncsi. |
| | | Vendég Vendég
| Tárgy: Re: Marl & Tapmancs Hétf. 1 Szept. 2014 - 20:04 | |
| Marl&Tampancs Tudom hogy nem vagyok maga a tökéletesség, mint James, de azért valamennyire én is az vagyok. Ezt bizonyítja, hogy bolondulnak utánam a nők, csak éppen az nem, aki most itt ül mellettem. Nem tudom hogy lehetek ilyen suta ember, hogy ne hívjam el randizni, vagy csak úgy Roxmortsba, vagy akárhova. Mindig inamba száll a bátorságom, amikor ilyet akarok tőle kérdezni, pedig nem vagyok már egy kisgyerek. De ha azt akarom hogy együtt legyünk össze kell szednem minden bátorságom. A francba is Sirius Black, te egy nagy fekete kutya vagy, aki minden holdtöltekor egy kifejlett vérfarkast kontrollálsz, és egy lánynak nem mered megmondani, hogy beleszerettél, amikor régebben csak úgy rohantak utánad a nők?! Marl-al a barátságunk már első óta tart, és én mindig kiállok mellette, ott vagyok ha szüksége van rám. Csak amikor el akartam mondani, vagy jöttek a Tekergők, vagy éppen egy arra kóricáló csaj kérdezte, hogy akkor az estét megismételjük, és akkor persze már nem tudtam neki elmondani. Mert Jamesék is mindig a legjobb pillanatban tudnak jönni, amikor pont nem kellene. -Igen, James beteg lett sajnos. És gondoltam, hogy… szóval olyan rég ültem melletted, ilyen jó társaság mellett. – zavartan mosolygok egyet, úgy pillantok a szemeibe. Anyám, szerintem én beleestem, mint az a valaki abba a bizonyos verembe. Néha ha lecsukom a szemeimet, az ő íriszei villannak fel, és álmomban is „gyötörnek” gyönyörű szemei. Nem tudom kiverni a fejemből már nagyon rég óta, csak nem tudom hogy mondjam el neki. Szemeiről a pillantásom aztán az üstjére vándorol, amit vakargat ki. Hjajj, pedig varázslattal könnyebb dolga lenne, de ő tudja. Közben addig előpakolom én is a felszerelésem – már ami kell – hogy ne az ő cuccát kelljen elcsórjam mindig. Az előttem lévő pergamenből hajtogatni kezdek, és a végén kijön belőle egy daru. Szeretem az ilyen fajta mugli dolgokat, így hajtogatni is szeretek. Azt nem mondom, hogy tudok is, de darut tudok hajtogatni, odatolom Marl elé, és kedvesen rámosolygok. Most végre belecsapok a lecsóba, és el fogom hívni randizni! Nem fogok tovább várni, csak ketten vagyunk itt, csak mi halljuk hogy mit beszélünk, szóval itt az idő. -Rendben, nem akarlak untatni azokkal a hülye libákkal… Én… Szóval én azt szeretném kérdezni, hogy a következő Roxmortsi hétvégén eljönnél e… Velem? Csak Te meg én. – nyelek egy nagyot, zavaromban azt sem tudom, hogy merre nézzek, mert teszem azt mindenfelé. A földre, a szemeibe, a terem távolabbi sarkába, megint a földre, megint a szemeibe, most távolabb, aztán végül megállapodok a szemeinél. Imádom őket, ez nem kétség. A kérdésemet követő percekben pedig izgatottan várok, hogy mi lesz a válasza. Remélem igen, ha nem… Akkor belehalnék, egészen biztosan. |
| | | Marlene McKinnon „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Aranyvér
Lojalitás : Dumbledore, barátok, család Családi állapot : Nem publikus (szingli) Lakhely : Roxfort, Griffendél torony Foglalkozás : Diák, kviddics játékos Pálca : Tíz és fél hüvelyk mahagóni egyszarvúszőr-maggal Idézet :
"Marching, marching onward
Searching out the light of truth
I did not start the war
But it's a battle I can't lose
Faith will be my armor
And love my sword and shield
I must defeat the enemy
I will, I will, I will" Karakterlap : Playby : Freya Mavor Kép :
| Tárgy: Re: Marl & Tapmancs Csüt. 4 Szept. 2014 - 0:12 | |
| Nem figyelek rá, nem nézek a szemébe, csak fél fülle hallgatom, ahogy motyog valamit James egészségi állapotáról, ami úgysem igazán érdekel. Az a srác túlél mindent. Megannyi balül elsült vakmerő seprűmutatvány, fölösleges hősködés, nyak-, kar-, lábtörés, egyszer még egy rejtélyes karmolással is bevitték a javasasszonyhoz, de ő mindet túlélte. Ha valaki náthája miatt biztos nem fogom lerágni a tíz körmömet az James Potter. A tény azonban, hogy Sirius próbál hízelegni nekem, már önmagában is furcsa. Egy pillanatra a vakarászást is abbahagyom, de nem pillantok fel. Fogalmam sincs, hogy mire megy ki ez az egész, de most már kivárom a végét, ha egyszer eljut odáig, és bizony, sok történetet hallottam arról, hogyan is jut el Sirius Black a végére. Hosszú menet lesz, talán rámegy ez az egész dupla bájitaltan, de vállalom a kockázatot. Egy ideig feltűnően nagy a csend. Tisztán hallom ahogy a terem másik végében Lumpsluck a táblát csikorgatja, annyira ügyetlenül bánik a krétával, miközben a pergamenek sisteregni kezdenek, aztán mindenki egyszerre kezdi elővenni a felszerelését, ezalól újdonsült padtársam sem kivétel. Ám neki még a szokottnál is tovább tart a rendezkedés. Legalábbis egy darabig azt hiszem, hogy még mindig a táskájában kutatja a macskagyökeret, amikor egy elegáns madár landol puhán az orrom előtt az asztalon. Azon nyomban magasba szalad a szemöldököm, és ott is marad, ahogy ráérősen felemelem a fejem, és kérdőn bámulok Siriusra. Talán sokan nem néznék ki belőle, hogy ő még ilyet is tud, én azonban a legunalmasabb jóslástan és mágiatörténet órákon annak idején sokat bámultaam őt, persze úgy, hogy ne vegyen észre. Néha ehhez hasonlóan előszedett pár lapot, és nekiállt hajtogatni. Iszonyatosan sokat bénázott az elején, de aztán egyre magabiztosabb lett. Szerettem nézni az arcát, ahogy az a ránc a homlokán elmélyül, amikor koncentrál. És jómagam is megpróbálkoztam párszor, de a kézügyességem valami pocsék. Ez a daru viszont tetszik. Olyan kis kecses. Anélkül, hogy bármit is szólnék, a zsebembe nyúlok, és kiveszem a pálcámat. Van egy-két trükk a tarsolyomban,a mit még az öcséim szórakoztatására gyakoroltam be évekkel ezelőtt. Halkan motyogok, szinte hallani sem lehet, és rákoppintok háromszor a darura. Egy pillanatig nem történik semmi sem, de óvatosan a tenyerembe veszem, és megfújom. Mintha a varázslat csak ekkor mászott volna be a szárnyak közé, azok meg-megrebbennek, és a daru pár hosszú szárnycsapással később megfordul a levegőben, körüljárja Sirius fioláit, aztán landol közvetlenül előtte. Én meg végigkövetem tekintetemmel a mozgását, aztán ahogy megáll, tekintetem átvándorol Siriusra. Látom, ahogy mozog a szája, hallom a szavakat is, csak egyszerűen nem áll össze a kép. De az is lehet, hogy rosszul hallottam. - Tessék? Hova mennék el?Értetlenül bámulok rá. Nem,még véletlenül sem fut át az agyamon, hogy ez egy randimeghívás lenne. Az annyira nem Sirius és Marlene. Nyilván csak venni akar valamit az aktuális barátnőjének, és szüksége van az én aszisztálásomra. - Miről van szó? Kivele? Tudod, hogy velem egyenesen kell beszélni, utálom, ha kerülgeted a forró kását.Hangom a vártnál is hidegebben cseng. Kérdően bámulok rá, de nem kerüli el a figyelmemet az, hogy mennyire zavarban van. Mégis miért? Miattam? Ugyan már! Siriust egyszerűen semmivel sem lehet zavarba hozni. Csakugyan ennyire komoly lenne a dolog? Úgy ítélem meg, hogy ez a beszélgetés kiérdemel egy csipetnyi intimitást. Közelebb húzom a székemet az övéhez, így az arcunk már egészen közel van egymáshoz, és így kevesebb az esélye annak, hogy bárki is meghall minket vagy feltűnően zavarnánk az órát, és továbbra is rajta tartom vizsgálódó tekintetemet. - Minden rendben? Jól vagy? Hangom most először komoly, aggódó. Tudok arról, hogy ezen a nyáron lelépett otthonról, nyilván rengeteg sok problémája van emiatt, de a suliban annyira természetesen viselkedik, túlságosan is laza, ahogyan azt el is várhatjuk tőle. Sokszor meg is feledkezek arról, hogy mennyi gond húzhatja most a vállát. Az futott át a fejemen, hogy talán most érkezhetett el a holponthoz, amikor végre beszélni akar róla. |
| | | Vendég Vendég
| Tárgy: Re: Marl & Tapmancs Hétf. 15 Szept. 2014 - 22:07 | |
| Marl & Tapmancs Nem tudom mikor szerettem bele Marlene-be. Talán elsőben. Talán még előtte, amikor a vonaton találkoztunk. De tudom, hogy sosem volt közömbös nekem, én pedig mint egy hülye, mindig csak azzal traktáltam, hogy melyik csaj mennyire tetszik, és hogy mennyi idő volt becserkészni. Pedig nekem végig csak ő kellett. De tényleg csak végig ő. Csak sosem tudtam rávenni magam arra, hogy elmondjam mit érzek. Persze, mert féltékennyé tenni közben könnyebb lett volna, de ezzel inkább csak eltaszítottam magamtól. Amit azóta is bánok, de csak én lehettem ilyen hülye. Igen, senki más nem volt képes ilyen baromságra, talán csak Ágas. Mi tényleg sok mindenben hasonlítunk, hát itt egy újabb közös pont is. A darut azért hajtogattam, mert úgy tudom, hogy az a ragaszkodás szimbóluma. Hát én ragaszkodom hozzá, nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak rá, hogy ne a szőke fürtjei járnának a fejemben, és hogy ne bolondulnék érte, ne menjek nyál csorgatva utána. Biztos nem tűnt fel neki, de igazából már nem is tudom, mi jár a fejében, amikor velem beszél. Akarom tudni, mert miért ne akarnám, de nem tudom, mi jár a fejében. Nagyon nem. De tudni szeretném. szeretnék minden egyes gondolatáról tudni, ami velem kapcsolatos, de nem tudom hogy milyenek azok a gondolatok? Mik lehetnek? -Kedves Marl. Hajlandó lennél-e velem, Sirius Black-el randizni Roxmortsban a hétvégén? Nézd én… Szóval én azt sem tudom hogyan mondjam el neked… De… izé… Nem vagy nekem… hogy is mondják? Közömbös. Nem is voltál. Nem pont ez a legjobb hely erre, viszont most akartam elmondani. Szóval mindezek után, randiznál velem? – remélem nem hozom rá a szívbajt így dupla bájitaltan kellős közepén ,de úgy éreztem nem várhatok ezzel. Nem akartam tovább várni, nem is tudtam volna. Ha más lecsapja a kezemről, beleőrülök. Most is beleőrültem a szerelembe. Legalább is már úgy érzem, hogy néha nem tiszta a fejem miatta. Nem tudok higgadt maradni amikor ő itt van, és amikor valami sérelem éri. Miatta ölni is tudnék. -Egyenesen beszéltem… Innentől kezdve, én végeztem a vallomással. – sóhajtok egy nagyot, mintha hatalmas kő gurult le a szívemről. Mert tulajdonképpen így is történt. Az utolsó kérdésére felszalad a szemöldököm, és elmosolyodok. Soha nem voltam jobban, úgy érzem, hogy most már szabad vagyok és azt csinálok, amit csak akarok. Amit csak akarok. -Tudod, nekem nincsen semmi bajom. Tökéletesen jól vagyok, és végre úgy érzem, hogy szabad vagyok. Teljesen szabad. – mosolyodom el, és teljesen felé fordulok. Most már nem áll rajtam semmi, én megtettem mindent. Mondhatni azt is, amit megkövetelt a haza. |
| | | Ajánlott tartalom
| Tárgy: Re: Marl & Tapmancs | |
| |
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |