1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Crispinnél voltam a gyengélkedőn, megnéztem, mizus felé. Még mindig nagyon nem néz ki fényesen, jogos, hogy bent tartják, csak hát hiányzik. Nem nagyon szeretek ott lenni, mert tudom, hogy Lizzie is jár hozzá, aztán nehogy azért ne menjen el, mert, hogy én ott vagyok. Amennyit szenvedtek, hogy együtt legyenek, most már töltsenek egymással minél több időt. tudom, hogy egyszer el fog jönni az idő, mikor el kell neki mondanom, hogy az ikre meleg, de még nem tudom. Egyelőre örülök, hogy saját magammal tisztáztam, az is elég sok időbe telt. Egy ideig tiltakoztam, mondtam, hogy nem is vagyok meleg, Bastien csak azért csúszott be, mert részeg voltam, késő volt. De az a helyzet, hogy előtte se volt egy barátnőm sem, nem voltam részeg, nem sok alkohol volt bennem, és nem is volt késő. Nem tudom kimenteni magam, talán mert ez az igazság. Fülig beleestem Bastienbe. Még érzem az illatát az orromban, haja selymességét ujjaim közt, ajkainak íízét nyelvemen. Imádom, ahogy bánt velem, a határozottságát, ahogy megszólított, úgy szeretem, ahogy van, bár nem biztos, hogy ezt beismerném neki, ha látnám. Annyira nehezen igazodok ki magamon, mivel soha nem gondoltam volna ezt magamról. Sóhajtva fejet ingatok ls elindulok az órámra. Elvileg új tanár van, hát vágjunk bele, bár ha nem lesz jó arc, akkor is leszarom, csak egy évet kell lehúznom vele, aztán búcsút inthetünk egymásnak örökre. Nem passzióm kínozni magam, ha nem válik be, akkor csak a jegyzetelésre foiigyelek, és esténként kipanaszkodom magam Crispinnek. Így ülök be asztorómiára, körülvéve a barátaimmal. beszélgetünk, míg meg nem jön a tanár, elmondom, hogy Crispin még mindig nincsen túl jól, de Lizzie rettenetesen rendes, nagyon vigyáz rá, én már nem is kellek oda. papírhajókat hajtogatunk, a lebegtetésükkel mulatjuk az időt. Halljuk az ajtó csapódását, így elteszünk mindent. Későn nézek fel. Csak akkor látom meg, ki az új tanár. A táskám kiesik a kezemből, szerencsére nem gurrul ki belőle semmi. Kikerekedett szemekkel nézek Bastienre, majd észbe kapok és hamar leülök a barátom mellé. Lesunyom a fejem, nagyon igyekszem láthatatlan lenni, minden erőmmel próbálom szétrobbantani magam. Valahogy át akarok vergődni az órán, hogy a végén kirohanhassak a teremből, hogy megkeressem Lizziet. Kerülöm a tanár pillantását, és ahogy vége az órának, próbálok mindent minél hamarabb összekapkodni, de olyan vörös a fejem, hogy rettenetes ügyetlenségemnek hála az utolsó leszek, aki próbál végigbukdácsolni a padsorok közt, pillantásommal kapaszkodva a nyitott ajtóba. Muszáj eltűnnöm.
A tanár úrnak ( vagy a szerelmemnek ) |The Race| Kínos... |X
Még mindig gyermeki lelkesedéssel lépem át Roxfort küszöbeit, igaz már rég felnőttem és már nem kéne ennyire magával ragadnia a lebegő gyertyák látványa. De néha megfeledkezem arról mekkora is vagyok, legalábbis korban, mert szerintem nem vagyok valami magas ember, és olyankor képes vagyok gyerekként viselkedni. Ma viszont nem hagyhat el a józan eszem, mert bumm. Az első órám hamarosan kezdetét veszi, ez pedig elég nagy félelmet kavar bennem. Egyszerűen azon görcsölök mit fognak hozzám szólni a fiatal varázslók, akik korban elég közel vannak az én koromhoz. Vajon akadt már olyan fiatal, frissen végzett tanár, aki ezen aggódott vagy csak rám jött egy pánikroham? Bármi előfordulhat, már magam sem tudom eldönteni mi valós és mi nem, főleg nem a muglik világában töltött hetek óta. Még mindig megborzongok mikor eszembe jut miként szívtam azon a fesztiválon a spanglikat, nem szokásom, nem vagyok részeges sem füves, de akkor abban a szent minutumban jól esett. Nagy levegőt veszek az ajtó előtt, elmondok magamban a betanult szöveget, amit minden tanár lenyomott nekünk, és belépek. Az osztály ugyanúgy viselkedik, mint gyerekkoromban a sajátom, ez azért boldogsággal tölt el, mert ha nem is azokat az arcokat látom, de a viselkedésünk hasonló! Eddig minden remekül megy, és meg is dicsérem magam. - Jó napot diákok! A nevem Bastien Sydney Miller, én leszek az új asztronómia tanáruk, ha nem ellenkeznek és pozitívan állunk egymáshoz minden a legnagyobb rendben lesz. – ledarálom a professzori dumát, amit rengetegszer hallottam az éveim során, majd elmosolyodom, ledobom a noteszemet és pálcámat az asztalra és összecsapom a tenyeremet. – Vicceltem, hívjanak nyugodtan Bastiennek, nem harapok és kérem vegyük lazán az órát, de azért figyeljenek. – nem akarok a jó arc tanár csoportba kerülni, inkább valahol a kettő közt maradnék. Hátat fordítok nekik, majd a nevük felolvasásával folytatom az órámat, egy névnél viszont a vér is megáll keringeni bennem. Casper. Itt van, Merlinre! Szemem sarkából az említett fiút keresem menetközben, s tényleg megtalálom, látom Őt, ugyanazzal az aranyos arccal, ami akkor is rajta volt. Kétségtelen, ez bizony Ő és ez eléggé megnehezíti a dolgomat. Az óra remekül telt, legalábbis próbáltam normális tanárként viselkedni, nem fogtam be őket első nap, házit nem adtam így összetehetik két kezüket. - Mr. Haynes esetleg tudna maradni segíteni?– meglep kimértségem, két lépéssel állok az ajtó mellől, épp csak odapislantva a menni készülő fiatal dákra. – Nyugodjon meg, nem szeretnék semmi rosszat, csak pár kérdést tennék fel. De csak akkor, ha nem bánja…
Úgy érzem, elsüllyedek, szeretnk olyan mélyen lenni, hogy senki se találhasson meg, még Ő sem. Hallom a szavait, de csak égő arcomat érzem, olyan, mintha felgyulladnék. Talán az megoldás is lenne mindenre. Elkezdei felolvasni a neveket. AKkor már tudom, hogy észre fog venni engem is. Már ha bármennyire is maradandó élménynek számítok neki. Úgy tűnik, hogy igen. Látom az arcán, mégis elbújok az előttem ülő mögé, és csak a kezemet lendítem fel, és csendben motyogom, hogy " igen, itt vagyok". Nem szokásom lógni az órákról. Ha meg mégis, akkor bezavarom magam helyett Crispint és talárt cserélünk. Ennyi, a barrátaim meg falaznak neki. És ha már a diákok befogadják, a tanár miért is kérdőjelezné meg, hogy ki az? Egész órám azzal telik, hogy megpróbálom nem olyan nyíltan bámulni, mint amennyire szeretném, és megpróbálok nem annyira szerelmes lenni belé, mint amennyire vagyok. Mert azt nem szabad. Mert a tanárom. Mégis úgy érzem, hogy már a próbálkozás is nagyon fáj. Talán mert ő az első szerelmem, és reméltem, hogy ha máshoz nem is, az emlékéhez ragaszkodhatok. De az is széttört. Az óra nagy részét arra fordítottam, hogy céltalanul rajzolgassak a füzetembe bambulva az üres lapokat, magamban pedig a múlton rágódva. Viszont rettenetesen örülök, hogy végre vége van, és mehetek amerre látok. Az egyik barátom meg is vár, nem igazán fogom fel, hogy mit mond. Valamit arról, hogy mit fog enni vacsorára. Fogalmam sincs, de lelkesen bólogatok rá, és próbálom visszatornázni a lecsúszó szemüveget az orromra. Már majdnem az ajtóban vagyok, mikor Bastien úgy dönt, hogy nem könyörül meg rajtam. Lehunyom a szemem, még nem fordulok meg, mély lélegzeteket veszek, majd ajkamba harapva fordulok meg. Bólintok a barátomnak, jelezve, hogy menjen csak, majd beérem, mikor eljutok odáig. Az ajtó dördülve csapódik utána, én pedig megrezzenek, talán egy kicsit az ijedtségtől is, hogy kettesben maradtam Vele. Leteszem a legelső padra a táskámat, és nekidőlök. Bár boldogabb lennék, ha a pad köztünk lenne, így elválasztva engem a másiktól. Kicsit félek tőle. Így, hogy kiderült, mennyire tilos is a közelében tartózkodnom. Összeszorul a szívem már a gondolatra is. - Miben segíthetek, Professzor? - Kérdezem halkan az asztalra rakva összefont kezeimet. Nem láthatta, hogy nem jegyzetelek, szóval nem lehet, hogy az a gondja. A nyárról akar beszélni? Nem hiszem, hogy jelentettem volna neki akár feleannyit is, mint ő nekem. Ujjammal a padra rajzolgatok, csak hogy ne kelljen ránéznem, végül mégis megteszem. Pillantásomban bántottság, és egy kis fájdalom ül.
A tanár úrnak ( vagy a szerelmemnek ) |The Race| Mit szeretne még tőlem? |X
Nos, az első órámat nem ilyennek képzeltem el, legalábbis nem számítottam emlékekre melyek megzavarják gondolatmenetemet, kizökkentenek belőle és az igazság az, hogy nehezen találok vissza a témához. Egy bizonyos dologról kéne beszéljek a diákjaimnak, asztronómia, csillagok, rendszerek, mindenféle dolog, ami érdekes, bár nem a tanulós része, hanem a gyakorlati, de nem megy. Egyszerűen képtelen vagyok visszaterelni birkaként viselkedő gondolataimat a térbe, állandóan visszaugrándozik pár héttel ezelőttre, arra a bizonyos fesztiválra. Jó ötletnek tűnt, és ha nem az egyik diákommal kezdtem volna ki azon az estén tuti most is rajongnék érte, de így… Mentségemre szóljon az, hogy ittas voltam és nem ismertem Őt! Bár tudom ez egyáltalán nem ment fel a tetteim alól, szeretném, ha nem tudódna ki ez a dolog, eléggé hülyén jönnek ki. Elvégre tanítom… Persze, nekem könnyebb lenne, valamivel, Őt a társai biztosan zaklatnák, a jó jegyei miatt pedig egyenesen ölebnek gondolnák. Nem, ezt a lehetőséget muszáj még az elején elkeríteni, nem derülhet ki semmi és ezzel remélem tisztában van Casper is. Sóhajtva, és erőlködve kezdek bele az órába, de szerencsémre hamar felóldódok, a kezdeti izgatottság, ami egy nem várt vendég jelenléte okozott elmúlt így most már sokkal jobban vagyok. Mondjuk még mindig félek, mi van, ha valakinek elmondja? Az nem hozna szerencsét egyikünknek sem. Az óra viszonylag remekül telik el, csak pár kivetnivalóm van vele kapcsolatban és szerencsémre nem fut el a személy, akivel beszélni szeretnék. Lehet kényelmetlen lesz számára, nekem sem tetszik ez a helyzet, de ha már így alakult meg kell beszélnünk. Nyugodtságot színlelve várom míg társa eltávozik a teremből, majd miután ketten maradtunk egy pálcaintéssel csukom be az ajtót és dőlök neki a tanári asztalnak. Nem megyek közelebb hozzá, csak arcát tanulmányozom, amiben szomorúságot vélek felfedezni, amit nem tudok hová betenni. - Nem kell félnie tőlem Mr. Haynes, nem fogom megenni reggelire. – próbálom oldani a feszültséget, bár hasztalan próbálkozásom. Ez nem lesz könnyű menet, de muszáj pontot tenni a végére. Ujjaimmal a pad tetején dobolok, nem idegesen, pusztán rossz szokásom ez, nem fogom tudni kinőni soha. - Esetleg tudna nekem segíteni a közös órák előtt? A könyveket kéne kiosztani, csak egy pálcasuhintás, semmi több. Megcsinálnám magam is, de hetente, óra előtt le kell jelentkeznem a feletteseknél. – fél0mosolyra húzom ajkaimat, majd megindulok egészen közel merészkedve hozzá. Megállok pár lépéssel előtte, és lehalkított hanggal kérdezem meg. - Elég nagy bajban vagyunk, nem? Úgy értem… vagyis, mindketten tudjuk mire gondolok pontosan. – alsó ajkamat rágcsálom, majd arcára nézek, tekintetét keresem. – Nem tudtam, hogy varázsló vagy…