Lily and Cissy

- Nézzétek, lányok, egy alsóéves hugrás. - erre a figyelemfelhívásra kapom fel a fejemet, tekintetem pedig rögvest a szerencsétlen gyermekre téved, aki nem tudja, hogy mi is vár rá az elkövetkezendő percekben. Már előre látom rajta, hogy reszket, és remek a teste, szinte vacognak a fogai, és nem is csodálkozom, mert, ha nem a Mardekár ház tagjainak számát gyarapítanám, azt hiszem én is félnék a háztársaimtól. Természetesen én sem vagyok egy rendes mardekáros lány, mégis a társaim, hát. Nem lennék benne biztos, hogy nem lennének-e képesek itt, és most megátkozni a szegény fiút, annak ellenére, hogy az iskolában tilos lenne az átkok használata. Én azért nem tennék ilyet, annyira azért nem érdekelnek a sárvér ivadékok, hogy bemocskoljam a kezemet miattuk, így csak szórakozottan figyelem, amint a lányok közelebb lépnek a fiúhoz, és már el is kezdik a szokásos szövegüket, ami általában a sárvérűek létét hivatott megkérdőjelezni.
Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy egy vörös hajú lány jelenik meg mellettünk, és az arca is lassan ugyanazon árnyalatban kezd el villámlani, mint a kusza hajtincsei. Enyhén ideges. És macskát kínozni? Tényleg? Hát, ez nevetséges, még csak ötletnek is. Tehát ezt gondolja az aranyvér családokról? Felvonom a szemöldökeimet, amint érzékelem a tekintetét magamon. - Szia, neked is. - köszönök, már csak azért is, hogy észrevegye magát, hiszen az etikett nem azt diktálja, hogy csak úgy, köszönés nélkül betámolyoghat a mi kis.. hm, beszélgetésünkbe a Hugrabugos gyermekkel. - Narcissa vagyok, hallhattál már rólam, hiszen elég.. nagy az ismeretségem, viszont te. Elárulnád, hogy ki is vagy te? - kérdezem, kedvesnek egyáltalán nem nevezhető, inkább cinikus mosollyal az arcomon, majd a lányokra mosolygok, akik igen csak jót mulatnak a helyzeten. Mondjuk, azon már kevésbé, amikor a lány szabadjára engedi a fiatal kis fiút. Ám, mielőtt célpontot váltanának, intek nekik egyet, majd egy lépést közelítek a lányhoz. - Remek. - bólintok egyet, megint mosolyogva. - Fényűzés, gazdagság, csillogás, siker. Neked ezek a szavak bizonyára nem szerepelnek a szótáradban. - fejezem be, és nem kérdezek vissza. Annyira azért nem érdekel engem a lány, sem a neve, sem az élete.

A lány elrontja a lányok szórakozását, és az enyémet is, annak ellenére, hogy nem szokásom belefolyni az ilyesfajta dolgokba, most mégis inkább a lányok mellé állok. Látom, hogy egyik, és másik heves természet már legszívesebben a pálcáját vonná ki a talárjából, én meg inkább enyhén hátranézve megrázom a fejemet, hogy nem kell most itt semmilyen harcot csapni, meglehet ezt máshogyan is oldani.
Visszafordulok a lányhoz, és elfojtok egy szemforgatást a szavai hallatán. - Prefektus? Csak nem akarsz pontokat levonni a házamtól, és a társaimtól? Mert, ha ez áll szándékodban, ezt én is megtehetem veled. - mosolygok negédesen, majd a jobb kézfejemmel hátrasimítom a hajtincseimet a vállaimról, hogy megcsodálhassa a taláromra erősített, P betűt formáló prefektusi jelvényemet. Hallom, hogy mögöttem a lányok gúnyosan nevetnek, és mélyen sziszegik a szavaikat a lány felé. Az akusztikus folyosón kihallani a sár, és a vér szófoszlányokat, így nem lehet nem megérteni, hogy a lány származását firtatják. Tehát, hogy szebben legyen mondva, Evans kisasszony mugliként éli az életét, mégis olyan nagyra van magával, mintha akármelyik neves, aranyvér családba tartozna. Ez, kedves. De nevetséges is.
Tekintetemet pár pillanatig rajta legeltetem, felmérem az arcát, a vörös kis tincseit, az enyhén fellelhető szeplőit, majd színpadias sóhajt hallatok, olyat, mintha az unottság kezdene eluralkodni rajtam. - És te meg, kedves Evans, gondolom a feladataid közé sorolod az ilyen kisfiúk megmentését, nem de? - kérdezem, mintegy mellékesen, és nyomatékot adva az előbbi, kezdeti unatkozásomnak, elhagyja az ajkaimat egy tettetett ásítás, amit a kézfejemmel kecsesen palástolok előtte.
Kijelentésére fel kell nevetnem, nem bírom ki, hogy ne tegyem meg, de, ahogy hallom, a pár méterrel mögöttem álló lányok is ugyanezt teszik meg. - Érdekes. - reagálok a kijelentésére, majd meghallom az egyik Avery lány szavait. - El kell, hogy szomorítsalak, senki nem veszi zokon ezt a kijelentésedet, hiszen semmit sem lehet tenni egy ilyen szegény, és szerencsétlen sárvér lány féltékenysége ellen. - kezdi el az incselkedést, én pedig enyhén megrázom a fejemet, mosolyogva. Igen, ez Avery. De még csak a kezdeti stádiuma, mi lesz még pár perc múlva?
Felvonom a szemöldökeimet a szavai hallatán. - Kétlem, hogy az én életemből pont a tisztelet, és az ész az, ami hiányozna, Evans. - a hangom jegesen cseng. - Ha te is egy olyan családba tartoznál, mint, amilyenbe én is tartozom, megtanulnád, hogy mi az az etikett. De, látom, neked még talán a kés, és a villa használatát sem tanították meg. - teszem a derekamra a kezeimet, és mélyen a lány szemeibe pillantok.

Pont nem jó pillanatomat fogta ki a lány, hiszen ma nem egészen jó kedvvel keltem fel, és a napom sem volt kellemes, az meg, hogy ma még nem is találkoztam a számomra fontos személyekkel, még rátesz egy hatalmas lapáttal az egészre. Ezért is utálom a kastélyt. Túl nagy ahhoz, hogy akarva találkozz azzal, akivel szeretnél, viszont a véletlenek mindig is nagy szerepet játszanak, a folyosókon olyan személyekkel találkozhatsz, akikkel nem is akartál. Mint most én is. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy találkozzak egy lánnyal, aki oltalmazót játszva megszakítja a mai nap egyetlen egy olyan pillanatát, ami egy kicsit feldobta a hangulatomat, aztán meg az agyát játszva kezdjen el hadakozni a lányokkal, meg velem. Nem. Ehhez most tényleg nincs nagy kedvem, de, ha már így alakult, akkor nem fogok hallgatni, megmondom neki azt, amit gondolok, ha már így tesz.
Szemeimet forgatva hallgatom, amint a házpontokkal magyaráz nekem. Nem mintha annyira érdekelne, hogy hány pontja van a Griffendél háznak, de az igen is bosszant, hogy a házam le van maradva egy kevéssel, és bár nem mutatom ki, csak érdektelen mosolyt varázsolok az arcomra, azért legszívesebben megleckéztetném ezt az okoskodó kis fruskát. Mondjuk a pálcámmal. A párbajban úgyis remek vagyok, hiába nem hirdetem. De azért mégsem tudom elfojtani magamban a dolgot, válaszolok a lánynak. - Nem is érdekelne, ha megtennéd. - vonom meg a vállaimat. - És az sem érdekel, hogy hány ponttal van lemaradva a házam, hiszen tudom, hogy a háztársaid miatt hány pontot fognak majd levonni a tanév során. Vagy neked nem rémlik, hogy a négy kedves barátod miatt elveszted mindazt, amit te nagy, és okos prefektusként megkapsz? - kérdezem gúnytól átitatott hangon, hogy érezze a szavaim súlyát. - De, akár az is lehet, hogy nem vagy elég okos lány, és a társaidra fogod a pontjaitok hiányát, nem? - kérdezek még vissza, tettetett elgondolkodással, majd kedves mosolyt álcázva nézek a lány szemeibe.
Nagyot sóhajtva hallgatom végig a mondatait, amit a vérére tett jelzés miatt kezd el, majd Averyre vezetem a tekintetem. Nevet, én pedig miatta mosolyodom el. És inkább én szólalok meg, mint Avery. Talán még az Evans lány is jobban jár velem, mint vele. Talán. - Kedvesem, ugye nem az iskolai eredményeiddel szeretnél elkápráztatni minket? Mert, ha igen, akkor elárulom neked, hogy nemcsak a poros lapok léteznek az életben. Például, sokkal kellemesebb a szerelmeddel lenni, nem pedig a tananyagot olvasni, bár lehet, hogy ezt te nem tudhatod, hiszen nem sokan támadhatnak az érzelmeikkel, vagy igen? Esetleg van valakid? - kérdezem elgondolkodva, kikerekedett szemmekkel figyelve a válaszát, majd meghallom, amint a lányok halkan egy griffendéles fiúról kezdenek el suttogni. - Csak nem James Potter az, aki megmelengeti a szívedet, és megmozgatja a fantáziádat? - folytatom, arra pedig inkább figyelmet sem fordítok, amit a zaklatásról mond.

Csodálkozom, hogy még mindig itt van a lány, nem fordít hátat, és nem sétál el egy kígyóktól mentes, biztonságos helyre, mondjuk az antik lapoknak menedéket nyújtó terem felé, noha fél percenként afelé néz, áhítatosan. Ha rajtam múlna, már rég itt hagytam volna, de a lányok, akikkel érkeztem, akkor sem hagynák ennyiben a dolgot, és szerencsétlen Evans még rosszabbul járna, mint most velem. Mondhatjuk azt is, hogy egy kissé megkegyelmezek neki, nem? Ez így egészen jól hangzik.
De a lényeg, hogy már kezd nagyon untatni maga a lány is, meg az egész helyzet is. Semmi kedvem fél napot itt állni, ahelyett, hogy más, figyelemreméltóbb dologgal telne el a napom, akár megkereshetném Bellát, Regulust, de igazából a szerelmem felé húz a szívem, most is, mint mindig. Ezért igyekszem minél hamarabb letudni ezt a vitát a lánnyal, hogy mehessek a dolgomra.
A pontoktól nem tudunk elszakadni, úgy látszik. Válaszát egy nagy sóhajtással reagálom le. Az érdeklődés hiányában másra már alig futja. - Mi nem játsszuk meg magunkat. Nem úgy, mint a te kis griffendéles társaságod. - vetem oda foghegyről. - Mert ne akard azt mondani nekem, hogy az okos, és barátságos házad tagjai ennyire a pontok ellen lennének? Amint te, illetve ti, a stréber társaiddal, megkaptok 10 pontot, abból már 15 pontot le is vonnak a házadtól a barátaid miatt. Aztán meg ezen a mozzanaton nyavalyogtok egész héten, hiszen nincs jobb dolgotok. - fitymálom le a szavaimmal a Griffendél házat. - De abban az egyben igazad van, hogy nem is érdekel. Engem sem.
Már elég gyermeteg szórakozás ez az egész vitatkozás, kezdem tényleg elunni magamat, de, amikor a lányok megejtik, majd én is Evans arcába mondom a griffendéles barátja nevét, és látom, amint a köd rögvest elönti az eszét. Most már kezdődhet egy komolyabb fajta szórakozás.
Miután meghallgatom a szavait, kedvesnek korántsem nevezhető mosoly kúszik fel az arcomra. - Csak nem sikerült megtalálnom a gyenge pontodat, Evans? - kérdezem, majd rögvest válaszolok is a kérdésére. - Nem, kérlek, az én életem soha nem lesz olyan unalmas, mint a tiéd. Lehet még James is kétszer meggondolja majd, hogy kezd-e valamit is veled, ha látja, hogy versengenie kell a könyveiddel. Még az is megeshet, aminek ugye elég nagy az esélye, hogy James helyett a lapjaiddal kell álomra hajtanod a fejedet. Szerencsétlen kis Evans. - mosolygok rá, és kezdem élvezni, hogy kezdi elveszteni a fejét. Ellenem.
Azt azonban már nem élvezem, amikor a szerelmem nevét ejti ki a száján. Ha valaki őt sértegeti nekem is elönti a köd az agyamat, és nem érdekel semmi más, csakhogy elhallgattassam az illetőt. Mint most ezt a lányt. - És most jött el a pillanat, hogy elhallgattasd azt a fecsegő szádat, még mielőtt én tenném meg. Márpedig nem kedvesen. - morgom, mialatt hirtelen teljesen előtte termek, és egyik kezemmel a haját markolom meg, míg a másikkal kihalászom a pálcámat a taláromból, és a nyakának szegezem azt.

Tudtam, hogy nem kellene ebbe az egész vitába belemennem, mégsem hallgattam az eszemre, inkább a szívemre, aminek hiányzott már az izgalom, ezért olyan javaslatot tett, amit máskor, ha éppen jó kedvemben vagyok, nem fogadtam volna el. De most amúgy sem tudom magam mással lefoglalni, ez a lány meg éppen azért van itt, hogy ezt megtegye, ha már kimenekítette a karmaink alól azt a szegény fiút, és ezzel akarva, vagy inkább akaratlanul magát vetette alá a támadásnak, már ha ezt a vitát lehet annak nevezni.
A pontlevonásos dologra már nem is szól semmit, és igaza van, pontokra fecsérelni a drága időnket nem éppen remek, ahogyan mondjuk az sem, hogy vitatkozással, szócsatával foglalkozzunk ahelyett, hogy valami lényegesebb, és érdekesebb helyzetbe folynánk bele.
De ezt így, itt most nem lehet már abbahagyni. Ahogyan megemlítem Jamest, megtalálom a lány gyenge pontját, és ezt most, jelen körülmények között, rettentően élvezem, noha soha nem foglalkoztam ilyen jelentéktelen dolgokkal, mint olyan mágusok, illetve mágusnak nem nevezhető muglik magánélete, illetve szerelmi élete, akik annyira sem érdekelnek, mint a manóink a kastélyunkban. Most mégis elfoglalom magam vele, az életével, ha így kell ennek lennie, hát legyen így, a lényeg, hogy most már kicsit felkeltette az érdeklődésemet, ami jelen esetben, és attól, hogy Evansról van szó, nagy szó, tényleg.
Látom rajta, hogy mennyire felidegesítem a puszta szavaimmal, csak a James névvel, és azzal, hogy megkérdőjelezem az egész viszonyt, ami kettőjük között van, vagy éppen nincs. Legszívesebben mondanám tovább, megemlíteném neki, hogy, amit ő érez James iránt az talán soha sem válik valóságossá, szeretni meg nem fogja, mert minek is pazarolná az idejét egy mugli, stréber kis senkire, de, amint meghallom, hogy Luciust, a szerelmemet veszi a szájára engem is elönt a köd, de nem az a rózsaszín, ami akkor szokott, ha Luciusszal vagyok. Ez egy teljesen másfajta, egy olyan, ami teljesen elködösíti az agyamat, és, amit nem tudok kontrollálni. És őszintén, nem is akarok.
A következő percben a legszívesebben nekiesnék, de alig telik el idő aközött, hogy megragadom a torkát, és előveszem a pálcámat, és aközött, hogy ökölbe szorított kézzel megindul felém, máris a folyosó padlóján találom magam, rajtam egy mérges, és dühös griffendéles fruskával. Remek, ez a nap ennél már nem is lehetne kellemesebb. De, ha azt hiszi, hogy hagyom magam, és azt, hogy így megalázzon, nagyon nagyot téved. Már nem is gondolkodok, csak egyik kezemmel a vállát kezdem el magamtól tolni, a másikkal pedig a vörös hajzuhatagába kapok bele, és erőteljesen húzom meg azt, hogy egy kicsit eltereljem a figyelmét saját magamról, majd hirtelen áthelyezem a testsúlyomat rá, felborítom, át az oldalára, majd leteperem a padlóra, úgy, mint az előbb ő engem.

El sem hiszem, hogy én, Narcissa Black, egy nemes, aranyvér család lánya, képes vagyok egy ilyen, jelentéktelen helyzetbe belekeveredni, és ilyen módon fejezni be. Soha sem gondoltam volna, hogy akármennyire is akaratos, és makacs lány vagyok, de egyszer az iskola egyik folyosóján kell az igazamat bizonygatnom egy stréber griffendéles lánynak, aki csak a poros lapjait bújja, éjjel, és nappal, és, aki semmit sem tud sem rólam, sem arról az életformáról, amit én élek, pontosan úgy, mint ahogyan én is csak annyit tudok róla, hogy mugliként éli az életét, a strébersége pedig határtalan, legalábbis az iskola határait már igencsak feszegeti. Talán jobban jártam volna, ha megfogom a grabancát, és egy kedves kis varázsigével bezárom a könyvtár falai közé, ha jól gondolom, még örvendett is volna ennek a tettemnek, de jelen pillanatban már teljesen felesleges azon rágódnom, hogy milyen tett is lett volna jobb, mint ez a szócsata, aminek a végkimenetele elborzaszt majd, ha visszagondolok rá.
Nem, még csak a pálcánkat sem kell használnunk, noha én szívesebben használnám ellene, mint a saját két kezemet, de ez a vad lány képes a teljes testsúlyával leteperni a padlóra, a pálcám pedig azon nyomban kiesik a kezemből, amikor a padlón találom magam. Egy percem sem marad a rózsafámmal foglalkozni, hiszen Evans azon nyomban igyekszik az arcom minden vonását eltalálni az ökölbe szorult kezével, míg a másikkal igyekszik a padlón tartani, azonban, ha azt hitte, hogy ilyen könnyedén engem, hogy mindenki előtt a padlóra vigyen, megalázzon, és megverjen, hát igen nagyot téved.
A fordulásom sikerrel jár, és habár a legszívesebben azon nyomban megátkoznám, amikor megérzem a pofonját az arcomon, egy kevésbé kedves hangon nyögök fel, amikor sikerül a a padlóra tapasztanom a testét, és végre én kerülhetek fölényes helyzetbe. Közben az eszembe sem jut, hogy a kedves barátnőim nemhogy nem segítenek, de végignézik az egész verekedést, és habár jól esik, hogy nekem szurkolnak, meg amúgy is, ki másnak tennék, talán Evansnak, nem, az mégis haraggal tölt el, hogy még csak meg sem próbálnak lerángatni a lányról. Vagy a lányt rólam, alólam. Mindegy.
Percek telnek el, csigalassúsággal, vagy nagyon gyorsan, nem érzékelem, azt azonban igen, hogy Evans ellenállása kezd valami más formába átváltani. Nekem is egy igen erős elhatározásba kerül, hogy ne kezdjek el elgyengülni, mert minden egyes porcikám fáj már, és azt érzem, hogy a hajhagymáim apránként, egyenként kezdenek el kihullani a helyükről. Mégis tartom magam, egészen addig, amíg megint megragadja a hajamat, majd egy elég szót kinyögve igyekszik leszedni magáról. Engedek neki, mert nekem is elegem van az egész verekedésből, meg nem is az én stílusom, legközelebb inkább meghagyom majd neki, már ha nem kerül el erősen, és igyekszem megtalálni a pálcámat, amíg rendbe teszi magát, a haját, a ruháját. Mire a kezem ügyébe kerül a pálcám, Evans addigra vörös arccal felpattan, ahogyan én is teszem, és igyekszik gyorsan elhagyni a tetthelyet, amiben én nem akadályozom, mindössze egy ennyi volt kérdést eresztek meg felé, majd leporolom a taláromat, a kezemmel úgy ahogy rendbe teszem a tincseimet, és a mellettem álló lányokra egy pillantást sem vetve fordulok a másik irányba, és indulok el határozott lépésekkel.

Köszönöm ezt a remek játékot! <3