1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Still I'd trade all my tomorrows for just one yesterday
Most lenne egy közös órám a hugrabuggosokkal, találkozhatnék Lizzievel meg esetleg Crispinnel. Megállok az ajtóban, végigsimítok a szélén és erősen ajkamba harapok. Nem akarok bemenni. Nem tudtam aludni este egyetlen egy percet sem... és az azelőttin sem. Hullafáradt vagyok, félig már alszom is. Csak a professzor jár a fejemben. Nem számítottam rá, váratlanul ért és... a tanárom. Ez mindent elront. Kialudt bennem a tűz, mintha valami meghalt volna bennem. Talán mert annyit jelentett, túl sokat túl hamar. Végül ellököm magam az ajtótól és megfordulva kimegyek a birtokra. Oda megyek, ahova mindig, ha szeretnék egyedül lenni, a lelátóra. Imádok játszani, de mikor rámül a depi, akkor ez a legtutibb hely arra, hogy elmélyedjek benne. A heelyzet érzékeltetésére, mennyire is van troll hangulatom, a szemüvegemet is felteszem. Fekete, kicsit vastag a kerete. Segít, hogy ne fájjon annyira a fejem, és jobban is látok. Csak általában zavar. A fejembe húzom a sötétkék kötött sapkámat és összekuporodok az egyik padon. Csak egyedül szeretnék lenni, ez nem lehet olyan nehéz feladat. Gondolom én. De nem is olyan sokára leül pár sorral fölém egy kis csapatnyi hugrás lány halkan nevetgélve. Leküzdöm a vágyat, hogy megkérjem őket, fáradjanak arrébb. Inkább csendben próbálom összeragaszgatni a szívem szilánkjait, az is elég nagy munka lesz nélkülük is. Dehát vannak, akik a szilárd ellenállásból sem értenek, vagy tesznek rá. Egy barna hajú lány perdül elém hirtelen, a többi lány pedig hátulról kerít be halk nevetgéléssel. - Szia, Casper! - Mosolyog rám szélesen a velem szemben álló lány. Megdörzsölöm az arcomat, legszívesebben az arcomba húznám a sapkábat, hogy elbújjak. - Szia, Mavis - Hátulról a kuncogás felerősödik és halk pusmogássá olvad. - Nahát, tudod a nevemet... - Nem verem le a lekesedését azzal, hogy a legtöbb embernek tudom a nevét, mert kíváncsi vagyok, így csak elmosolyodok. - szóval... mondd, Casper, van barátnőd? - Megrezzenek, miért kell ennyire üvöltenie? Nem túlzok, szerintem már a pályán is lehet hallani. Akárki, aki a közelben van hallhatja. Igyekszem nem zavarba jönni, de ez eléggé személyes kérdés, főleg most, hogy szerelmi bánatom kellős közepén ücsörgök. - Nem, Mavis, nincsen - Felelem halkan. A válasz boldog tapsikolás és " Mondd el!, "kérdezd már meg! " felkiáltások a hátam mögül. Egyre rosszabbul kezdem érezni magamat. Feszengve moccanok kézfejemet kaparva. - Ez titok, de... - Kezd bele azzal a mosollyal, ami azt üvölti" akkor is elmondom!!!!". - Ha titok, ne mondd el - Próbálom megállítani, de felnevetnek körülöttem. - Á, nem lényeg! Szóva Wendy már egy éve szerelmes beléd. Talán, ha úgysincs senkid, elhívhatnád beszélgetni, vagy hasonló, érted... Na mit szólsz? Megmondjuk neki, hogy menjen el veled meginni valamit? - Kikerekednek a szemeim és elvörösödök zavaromban. Sok, apró szeplővel borított orrom bíborpirosba vált, ahogy szemem alatt a bőr is. Elnyílt ajkakkal bámulok az izgatottan toporgó lányra és csak össze-vissza makogok teljesen céltalanul és értelmetlenül. Egészen a sírász széléig kétségbeesve próbálom megtalálni a megfelelő választ erre, de nem jön ki semmi.
Elég nagy gáz, de per pillanat fogalmam sincs, mi az első órám. Persze bent ülök a teremben, ahol minden Hugrabugos, és meglepő módon Hollóhátasok is. Meg nem mondanám, hogy mióta van velük közös órám, eddig sosem tűnt fel, mindig csak magamba fordulva ültem ag iskola első heteiben, vagy...vagy Crispint kerestem a tekintetemmel. Most is ezt teszem, őt keresem, pedig tudom, hogy nincs itt, hogy mára még kimenőt kapott. Ő már jönni akart, de azt mondtám idő kell, míg a csontok összeforrnak. Hulla vagyok, nagyon fáradt. Tudom este kellene aludni, hisz aki éjjel legény, az legyen nappal is, de most belopóztam Crisphez, így nagyon nem akartan aludni. Már vagy két napja a fellegek közt járok, sosem mertem azt hinni, hogy egyszer mêg megbocsát nekem, azt pedig álmaimban sem gondoltam, hogy velem lesz majd. Annyian lennének a helyembe, annyi lány adna meg bármit, hogy vele lehessen, de ő engem választott. Engem, aki elzavarta őt. Kívánni sem tudnék jobb embert, mint ő, nála jobb nicsen. És ő a testvérével egy egész, ezért sem zavar, hogy őm ennyire össze vannak nőve. Imádom mindkettejüket és egyik legjobb barátomnak tartom Caspert. Apropó Casper... Ő hol van? Ha minden Hollóhátas erre van, akkor neki is itt kellene lennie. Ezért futtatom körbe megint a tekintetem és az ajtóban meg is látom. Már szólnék is neki, mikor inkább elmegy. Szent Merlin, hova megy? Fel is pattanok, hogy utána menjek, beszéljek vele, mert látszott rajta, hogy baj van. Sajnos ez a tervem füstbe megy, mert a jó öreg nem is tudom milyen tanár bejön. Szemüvege a fehébe tolva, szőke haja már őszbe fordult, és csodának tűnik az is, hogy mozog. Vissza leülök, várom, hogy elmesélje a tananyagot, de tudom, hogy egész órán nem várhatok, vagyis nem akarok. Casperrel valami nem okés és segíteni akarok neki, ebbe egy tanár meg nem állít. Megint csak felállok, ahogy elindulok, nem is tűnik fel neki, annyira csendben vagyok. Talán ha nem párduccá, hanem macskává tudnék változni, könnyebb dolgom lenne, de ettől mêg a csendes járásom és a kecsességem megvan. Sajnos most ez nem jött be, mert a tanár kiszúr. -Hova megy Miss...?- -Én csak...csak beakartam csukni az ajtót. Nagy a huzat.-mutatok a nyitott ajtóra, amivel most pont szerencsém van. A professzor csak bólint párat, visszafordul a táblához, én meg ezt kihasználva kilépek az ajtón és becsukom. Mit meg nem teszek én miatta... Az addig oké, hogy eldöntöttem, hogy megkeresem, mert ez szép és jó, csak sajnos fogalmam sincs, hogy merre menjek. Azt láttam, hogy kifelé indult el, ki a kastélyból, de igen hatalmas ez a birtok, sokfelé mehetett. Ilyen kis helyzavarral indulok meg, kifelé, és igen furcsa módon, de nem kell sokáig keresnem. A kviddics pálya lelátóján egy hatalmas lánytömeg van. Ez nem jelenthet mást, csak azt, hogy vagy Casper, vagy Crispin, vagy James bandája közül van ott valaki. Jameséket kizárom, hiszen mostanában vannak foglalva, így maradtam az ikrek, akik közül, csak Casper lehet az. Elindulok felfelé, oda hozzájuk, ahogy meghallom miről beszélnek, kicsit szedem a lábaimst, mert látom, hogy nem tetszik ez Caspernek. Hát valahogy nekem sem, szegény srác. Nem gondolkozom, a lányok közé lépek és megállok Casper mellett, csak aztán szólalok meg. -Mavis...mit keresel itt? Az ötödik évfolyamosoknak bájital és gyógynövénytanjuk van. Csak nem akarsz lemaradni valami jó kis szerelmi bájitalról, vagy akár egy növényről, amk megmentheti az életed? És Wendy miatt ne aggódj, tuti szerelmes lesz valaki másba két perc múlva.-nem kedvelem őket, ahogy ők sem engem. Nekik minden vágyuk, hogy valakit mutogathassanak, és büszkélkedhessenem vele. Nem azért akarnak összeszedni valakit, mert szeretik, hanem mert ezzel akarnak feljebb kerülni. Szánalmas. Leülök Casper mellé, egyik kezét az enyémek közé fogom, ahogy fejem úgy mozgatom, hogy pont szemeibe nézhessek. -Minden oké?-itt most nem a hülye lányok kérdezősködésére gondolok, hanem másra. Valami baja van és tudni szeretném, hogy mi az.
Words: i don't know... || Music: ..... || Notes: Itt a felmentő sereg
Still I'd trade all my tomorrows for just one yesterday
Tudom, hogy vannak az iskolában, akik a fanolásunkat új szintre emelték, annak ellenére, hogy istenem, nem vagyunk olyan nagy számok. Ikrek vagyunk. Szeretünk barátkozni és poénkodni, d ezt mások is megtehetik, annyira nem nagy feladat. Odamész a másikhoz és bemutatkozol, esetleg segítesz neki, megkérdezed, milyen órája lesz, ilyesmi. Úgyhogy én, a nyilvánvalóan furcsa és parasztiasan egyszerű gondolkodásommal nem tudom megérteni, miért kaptunk ilyen kiemelt figyelmet. Arról pedig, hogy miért követnek még annyi fogalmam sincs. De hamarosan meg is tudom. Őszintén szólva visszagondolva... mikor azt mondtam, hogy nem nagy feladat barátkozni... hát úgy tűnik, tévedtem. Mivel ez a legrosszabb módja. Olyan, mintha kezet fognál valakivel és közben közölnéd, hogy az ajtó előtt áll egy furgon, ami elvisz a legrosszabb rémálmod színhelyére. Egyébként ezt már kibeszéltük egyszer Crispinnel, hogy ez nem szerelem. De ha a lány azt mondja, hogy a barátnője már egy éve szeret, az komolyan hangzik... ijesztően komolyan és ez az, ami megrémít. Nem is tudok mit mondani, rendesen csapdába csaltak, de ha most meg azt mondom, hogy elviszem a lányt, akkor átverem. Maga az Angyal ment meg, ahogy általában is megteszi, és ezért rettenetesen hálás vagyok neki. Viszont még nem tudtam felébredni a sokkból, így csak tovább meredet Mavis helyére, az után is, hogy elmegy. Reszkető kezemet Lizzie fogja meg, én pedig felé fordítom a fejemet, de még most sem tudok igazán rá figyelni, csak szívem heves zakatolására. - Nem...? - Kérdésnek hangzik, pedig kijelentésnek kéne lennie. Ez a téma talán csak tovább mélyíti a zavaromat, arcomat szabad kezembe temetem összeszorítva a szemeimet, majd mély sóhajjal felemelve a fejem nézek rá, kezemmel számat karava támazkodom. Pár pillanatig nem mondok semmit, csak nézem Őt. - Jelenleg éppen utálom magam azt hiszem - Nevetek fel halkan, de ebben nincs semmi öröm, vagy vidámság. Fáradtan túrok barna kócos hajamba. - Bementem... Asztronómiára. Tegnap. Ugye az előző professzor elment, így kaptunk újat- Hangom kicsit ábrándossá válik, ahogy visszaemlékezek, de azonnal el is tűnik mindenféle irány efelé, ahogy eszembe jut a dolog. - És Ő az, Lizzie. - Nézek a szemébe komoran, minden erőmet abba feccölve, hogy a könnyek, amik ellepik a szemeim ne gördüljenek le arcomon. De nem megy. Elkapom a fejemet irányából, és teljesen másfele nézek mély levegőket véve, aztán mosolyt eröltetek az arcomra. - Ilyen az én szerencsém. Csak úgy.... fáj... üres - mintha valaki fogná és elkezdené lereszelni a szívem egy sajtreszelőn. Elhúzom a kezem, combomra hajolva engedem végül át magam a fájdalomnak. Nem vagyok dühös, amiért nem mondta el, csak rettenetesen fáj. Szerettem mindenek felett és hirtelen lett tilos.
Nem lep meg, hogy egy csapat lány állja körül, mikor odaérek, egyáltalán nem. Ezt már ő is megszokhatta voln, mert ő és Crispin igazi bálványoknak számítanak itt. A lányok olvadnak tőlük, de szó szerint is. Volt olyan, hogy egy lány elájult, mikor valamelyikük rámosolygott. Nagyon, nagyon ijesztőek tudnak lenni néha az emberek, ha ennyire bálványoznak valakit. Igazán meglepő, amit csinálnak, sőt ijesztő és beteges is. Én soha az életben nem tudnék senki iránt rajongani, még úgy sem, hogy oda vagyok Crispinért. Beleszerettem, komolyan, ami nagyon durván hathat, mármint, azok után, hogy én küldtem el a legelején, igen furcsa, de istenem. Annyira kis édes, és annyi ideje rágódok már azon, hogy jól döntöttem-e vagy sem, mikor elküldtem, de már tudom, hogy akkor jó döntés volt, mert lehet, hogy ez a nyár megváltoztatott volna minden. Szerintem ennek így kellett lennie, még akkor is, hogyha nem hiszek a sors kezében. Nem hinném, ohy meg van írva a sorsunk, hogy amit elrendelnek, annak úgy is kell lennie, mert mindenki a saját életének kovácsa. Mindennek megvan az ára, és a jutalma is. Nem hinném, hogy ez mind meglenne írva, szerintem ebben csak sokan hisznek, azért, hogy legyen mivel kimagyarázniuk, azt amit tettek. Igen jó kifogás ez csak, szerintem. Úgy gondolom segítségre szorul, valahogy ez jön le nekem lehajtott fejéből és a tartásából is, így nem is gondolkozom. A lányoknak nem tetszik, ebben biztos voltam, sosem kedveltem őket, még ha néha szóba is elegyedtünk. Annyival másabbak ők, mint én. Próbálok enyhíteni remegésén, azzal, hogy mikor leülök mellé, a kezét kezeim közé veszem és lágyan simogatni kezdem, de tudom, hogy ezzel nem sokra megyek, de kezdésnek, ez is valami. -Ez nem volt túl meggyőző...-húzom el ajkaimat, hogy kifejezzem nem tetszésemet ezzel kapcsolatban. Ha már ennyire bizonytalan ebben, akor valami biztosan van, valami tuti nyomja a lelkét, amiben szeretnék neki segíteni. Tudom, hogy nem vagyok a testvére, sőt nem is hasonlítok rá, nem kell mindent elmondania nekem, de szerintem, amennyire már jóban vagyunk, ezt igazán elmondhatná. persze én nem fogom erőltetni, megértem, ha nem akarja. -Naaa. Ne utáld magad, inkább utáld azt, aki miatt most így érzel.-remélem ezzel nem mondok semmi rosszat, mert nem az áll szándékomban, csak szeretném, ha kicsit jobb kedve lenne most. Nem jó őt így látni. -Igen ezt tudom, szóval mesélj, mi ebben a lényeg..-figyelmesen pillantok rá, igyekszem minden rezdülését megfigelni, hogy vajon mire is gondolhat, mi játszódhat le a fejében, de tudom, hogy ez nem lesz egyszerű, vele sosem volt az. -Ő?? Az az ő, akivel...a nyáron?-kerekedik el a szemem, tátom el a számat és csak hitetlenkedve pillantok rá. Szent Merlin. Sosem hittem volna, hogy valaha újra fogja őt látni, főleg nem itt, a Roxfort falai küzött. Azta...ez nagyon nem semmi. Vajon mit érezhetett mikor meglátta, vagy mi volt? hogy reagált rá? Na jó, neki kell ezeeket feltennem nem magamnak. -Miért? Mi történt? Hogy reagált rád?-felteszem a legfontosabb kérdéseket, amik most bennem kavarognak, mert csakis ezek érdekelnek, más nem. Jaj szegénykém, milyen dolgok történnek vele. Nem hittem volna, hogy ez tényleg megeshet vele, hogy itt fog vele találkozni. Remélem ebből nem lesz baj, hogy meg tudják beszélni a dolgokat. Nem akarom, hogy valaki összetörje Casper szívét.