Aiden és Seth

E vanssal az előző napban igen érdekes találkám volt, lelepleztem magam, hogy életben vagyok. Kíváncsivá tett, most már egész Roxfort tudja mindezt? Viszont tuti, hogy legközelebb inkább csak megölök valakit. Mégis csak kezd érdekessé válni a lány, talán nem is kéne megölnöm, de erre csak az idő és a hangulatom fog választ adni. Sikolyok, a rombolás és enyészet zajai törik meg a kaotikus nappal csendjét.
Egy fiatal srácot teszek helyre, Roxfortos marha és kibaszott szája volt, valami hülye varázslatot gyakorolt, rajtakaptam és kissé… megöltem, finoman szólva kibeleztem.
- Igazán örülök, hogy feldobtad a napom. Lényegében én is hasonló célok miatt időztem itt. Egy kis szórakozás. Igazán unalmasak a napok mostanság és valahogy túl kell élni őket. Kellemetlen lenne az unalomba belehalni. – felelem a holtestnek miközben komótosan átléptem rajta, a higgadtság ajánlott a fajtámnak. Igazán rosszul reagálnak az emberek arra, ha helyre teszem őket. Szokásos mese ... valami hasonló az előző figurához.. aztán jönnek a menő varázslók.. Na, igen... Vágyom a rendbontást, a terrort, A rettegést. Visszatérve Evanshoz. Komolyan a kitépett gerincéből kéne sétapálcát csinálnom, vagy csak kicsit megcsavarni a memóriáját. Csak annyira, hogy az őrülettől a saját körmeivel hasítsa fel az arcán a bőrt. Ez a csaj önként és dalolva fog a kezeim közé kerülni. Ha mégse... akkor marad az, amit az előbbiekben említettem. Akkor is Roxfort hibája a testvérem halála és ebből nem engedek. Amúgy meg fényes nappal van, azt hiszem dél körül jár az idő. A lételemem a veszély, ne csodáld, hogy fényes nappal ölöm a népet. Az elszánt reményeiket nevetségesen széttaposom, mint egy bogarat.  Ez segít abban, hogy épelméjű maradjak. Tudtam, hogy szörnyeteggé kell válnom. Az összes hátrány ebben a világban, az emberek hiányosságaiból ered. Aki ezt mondta nekem az egy igazi szarházi volt, de most hálás vagyok neki.
Pont állnék tovább, mikor apró hangokat hallok a távolból, amit érdemes figyelemmel kísérnem és a távoli tájat figyelem, ezután észreveszem a vadászgörényt, aki rohanással közelit felém, ő is átszalad a véres testen és a lábaim mellett kezd körözni. Mivel nem szánok  nagy figyelmet rá kissé erőszakos lesz és a lábamba kapaszkodik, ami miatt lehajolok érte, a nyakszőrzeténél megragadva  a levegőbe emelem magam elé, ahol mozdulatlanságba dermed. A tekintetéből már kiszűröm, hogy ő csak egy postás, levél nélkül. A mesterem személyesen fogad Roxfortban. Hurrá. Leteszem a szőrmókot és az építmény felé veszem az irányt, a kis dög pedig mellettem lohol, tudja tartani a lépést velem. Roxfort felállított akadálya már nem nevezhető feladatnak számomra, meggyengült, két okból. A kémek belülről falják fel a tudást ennek a szarnak a gyengítéséhez, a másik pedig, hogy Dumbledore mással van elfoglalva és nem figyeli a fontossági sorrendet. Ami nekünk csak kedvez. Csend és nyugalom. Ez az első megállapításom, mikor a kis udvarra belépek.  Csukja a fejembe húzva, egy kis ruhaigazítás és mehetünk is beljebb. Illetve én a kis korcsot követem csak, hiszen ő tudja hol a gazdája, alias, a mesterem. Hagyom, had loholjon előttem. A hatalmas zaj, a gyerekek zsibongása a Nagy terem felől jön, ebédidő lenne, vagy csak egy szimpla gyűlés. Na ez az egy ami most nem érdekel.  2 éve jártam utoljára Roxfort falain belül, milyen rég is volt már. A képek a falakon, az arcaik, annyira, de annyira idegesítőek a mai napig. Jó lenne őket kitépni onnan, de nem nézhetek rájuk, ismernek, illetve.. igen ismernek ez tény. Fel a lépcsőkön, egészen az első emeletig, ahol kaparászni kezdi a harmadik ajtót. Tehát megjöttünk. Ragyogó.  S̥̦̹͉͓̗͑̉ ̰̻͔͆̐́e̪͎ͣ̂̄̔̍l̬̥̥̍̽͌͐j̖ö̙̠̰̯̯̥̦̍ͥ͛ͤͬ̽̚t̂͑̂ͨͣ̚t̮͔ ̩̌̆ͣ̔̚a͂̽̋͒̈̃ ̠͈̘̮̆̔͑̇s̠͕͑ͅͅö̠̳͈ͨ͑͑̔té͔̦̘̮̖̹̳̒͗̋̎͗̋t̟s̱͈̲̲ͪ͊ͦ͐ég̘̖̀͂̒̂ͩ ̖͓̣ͧó̇ͨr̥̩̹ͬá̝̺j̈͂̂͛͛a̾͌̓!Benyitok és belépek, magam mögött becsukom azt a tetves ajtót. A kis szőrcsomó már lohol is a gazdijához a megérdemelt jutalmáért.
Mit ne mondjak csinos kis fészket rakott. Úri pompa és elegancia, mintha tényleg foglalkozna az iskola ügyeivel. Meg az a papír kupac... a bürokrácia fellegvára. Micsoda frenetikus móka lehet itt rágódni a papírokon meg a Roxfort búját-baját orvosolni. Kicsit ki is ráz a hideg, én irtom az embereket, nem babusgatom őket. Habár ő is nagy spíler, csak jól rejtegeti a nyomait.
- Aiden mester. – köszöntöm kisebb illedelemmel, lehúzva csuklyát a fejemről, ám mielőtt egy rohadt nagy maflással jutalmazna meg, rögtön bele is vágok a dolgok közepébe.
- Komolyra fordítva a szót... Miért hívattál? - Bámulok a képébe. Gőzöm sincs mi lesz a reakciója. Elárulja, vagy már tudja a tegnap esti akciómat a "mégse haltam meg" dologgal kapcsolatban, amit Evans tud csak, elvileg. Vagy kapásból indul az adok kapok. Mindenesetre a szokásos higgadtságommal várom a reakcióját.

Aiden & Seth

Kicsit sem kellemes hírek! Ha eddig nem voltam robbanás közelben, most a határán vagyok! Néha az idegbajba kerget ez a gyerek. Lehet, hogy tévedtem, mikor azt hittem őt kerestem? Nem én nem szoktam tévedni, soha!
Viszont mikor ma reggel megtudtam mi történt tegnap Evans kisasszonnyal! Egyzem meg nekem nem tetszik a lány, de nem is kell, hogy tetszen! Szóval mikor megtudtam, hogy kivel találkozott azt hittem felrobbanom ott helyben az óra elején.
Egy ideje már gyűlik bennem a harag és a gyilkolás utáni vágy. Eredetileg azért terveztem meghívni az én kis tanítvány, hogy megbeszéljek vele egy közös gyilkolásra. Azonban a mai negyedik órám után felborult a tervem!
Néha átkozom a családom örökségét. Meg a hajlamom a fekete mágiára. Főleg a legilimenciára, amit minden óra elején alkalmazok. Mit gondolnak honnan tudom, hogy ki nem tanult és kit kell feleltetnem?
Tipikus gonoszkodás, ha már gyilkolni nem járhatok kétnaponta. Valamivel el kell ütnöm az időmet. Azt hiszem én tartom a bűntetőmunka adas rekordját is. Legalább addig sem kell a Roxfort papírmunkáját végeznem.
Ma nagy megbeszélés van a Nagy teremben. Persze én nem mentem el. Menjek el aztán hallgassam, ahogy Dumbledore osztja az észt? Már a gondolattól is álmos leszek! Ellenben a megbeszélés tökéletes időpontot ad, hogy megvitassam a dolgokat az én kis tanoncommal.
- Rex! Gyere picinyem! Légy jó fiú és hozd ide azt a szerencsétlent. - Mondtam egy gonosz mosolyt megvillantva. Ahogy kimondtam a feladatot a görényem elszelelt. Nincs is jobb postás egy görénynél. Kicsit észrevehetetlen és okos. Nem úgy, mint egyesek.
Morogva ültem le a székemre. Egy pálca mozdulattal teljes sötétséget varázsoltam, majd csak ültem némán. Öszpontosítottam Rex szemével látni nem egyszerű, de tudni akarom megtalálja-e a kölköt. Nem kell sokáig várnom már látom a képet. S abban a pillanatban, mikor Seth felemeli az állatom elmosolyodom és kinyitom a szememet.
Megint világosságot csinálok a teremben. Nem olyan szép hely ez, mint a szobám, ahova az ég világon senkinek még Dumbledornak sincs bejárása. Az már rendesnek mondható. Ez a hely csak az álcám, ami feltétlenül kell.
Az ajtótól elfordulva állok és várom mikor érkezik már meg az én lehetetlen tanoncom. Hosszas unaas várakozás és feszült gondolkodás után nyílik az ajtó. Meg se fordulok, megvárom amíg ő szól.
Rex felém fut, majd felkapaszokodik a vállamra. A zsebembe nyúlok és felé nyújtom a jutalmát. Elégedetten majszolni kezdi. A kölök pedig megszólal. Már éppen indulna a kezem az útjára egy újabb hatalmas fülessel jutalmazza, de hamarabb folytatta.
Érzelemmentes arccal pillantottam rá. Legalább azt megtanulta hogyan legyen teljesen nyugodt. Lassan eléálltam, egy pillanatig csak néztem majd egy szempillantás alatt megkapta az elmaradt maflást. Szemem szikrákat szórt!
- Hányszor kell neked elmondanom, hogy ne kelts feltűnést? Mégis mire véljem a tegnapi akciódat? Mázlid van, hogy Evans tartja a száját! Mégis mi a jó égnek szabadítottalak meg ebből az Isten verte ketrecből? Hogy aztán mindent elronts? Vigyázzhatnál jobban is te szerencsétlen! - Lehet, hogy kicsit kemény vagyok, de már megszokta és nem fogok egy taknyos kölök miatt megváltozni.
-Amúgy gratulálok a mai gyilkosságodhoz. Egész jó lett! Eredetileg jutalmazni akartalak hívni, de mivel ilyen ügyesen összehoztad a tegnapot, így első körben elmagyarázod mi is történt pontosan!
Hangom már sokkal nyugodtabb volt, kiadtam a dühömet, s most megint olyan nyugodt vagyok, mint mindig. Fejemmel az egyik szék felé biccentettem. Jelezve, hogy üljön le. Addig úgyse megy el, amíg mindent el nem mondott.
Visszaültem a saját székembe és fagyos tekintettel figyeltem végig művemen. Valahol legbelül büszke vagyok a meggondolatlan gyilkológépre, akit teremtettem, de meg kell tanulnia a határokat. Ha nem teszi, akkor meghal. Márpedig egy ilyen ígéretes tehetségnek nem szabad elvesznie!

K
ellemes emlékek, na, igen, persze. Belépve a Roxfort falain belülre egy ártatlan lelket sem találtam. A Nagy Teremben zajongtak mind. De erre nekem nincs időm, a mesterem hivatott. ezért is vagyok most itt. A tanteremben azonban megkapom a méltó büntetésem egy maflás kíséretében, melyre szinte nem is reagálok, kaptam már ennél rosszabbat is. Ez csak azt jelenti, hogy elszúrtam a tegnap estét. A mester szavai záporként hullnak rám, bár ugyanúgy a földre is hullik.  Lepergett rólam, tudom hogy nem úgy kellett volna alakulnia, de az érzéseim a lány iránt nem változtak az évek alatt.
Gratulálni? Hurrá! A tegnapi napon? A mester lehiggadt, jómagam pedig felcsüccsentem az egyik asztal tetejére és szemmel tartottam Őt. Ahogy ő is engem nézett. Majd beadtam a derekam és válaszoltam, mindvégig a szemeit figyelve.   - Aiden mester. A tegnap éjszaka a parancsod szerint történt. A 15 célpont többé nincs, kik legutóbb keresztbe tettek nekünk.  Elakartam takarítani a mocskokat, mert azon a területen sok kölyök megfordul, gyűjtő munkát csinálni. Ez most így volt. Lily, vagyis Evans rajta kapott, kérdőre vont. Pedig csak a munkámat végeztem, majd úgy gondolta jobb lesz menekülőre fognia. Tudod jól, milyen érzelmek kötnek a lányhoz. De ez nem gyengít meg. Ez pusztán csak a léte annak mit elveszítettem, mióta melléd szegődtem, mit nem is bánok. – mondandóm végén apró mozdulattal hajtottam fejet, tisztelet és egy köszönöm jelzésként. Majd ismét rá pillantok és egy teljesen felesleges kérdéssel bombázom.
- Mi célból tart az öreg gyűlést? – remélem Evans nem kotyogott el semmit se a tanároknak, akkor hajtó vadászatot indítanának és az nem lenne valami kedvező sem Aidennek, sem pedig nekem. Válaszától pedig függetlenül fel teszem azt a kérdést, mely számomra jelen pillanatban a legfontosabb. Gratulálni máskor és máshol is tudott volna, szóval nem ez okból hivatott ide a veszély zónába, valami fontosabb oka biztosan van. Ő ok nélkül feleslegesen nem cselekszik, ezt tanultam tőle, részben.
- Mi célból hívattál ide. A valódi okod? – teszem karba kezeim és figyelem őt ismét, várva azt a rejtelmet, mely miatt most itt vagyok. Remélem valami belső ostromot akar a segítségemmel, élvezném.  Bár az még koránt sem veszélytelen. 300- an kettő ellen? Szép arány. Miénk lenne a győzelem édes íze.

Aiden & Seth

Feszülten vártam, hogy mikor toppan már be a tanoncom! Persze igyekszem féken tartani a dühömet, de ez nem fog menni. Egyáltalán nem. Már túl rég óta vagyok erre a Merlin verte helyre bezárva és egyre nyugtalanabb vagyok.
Amint a kölök belépett az ajtón. Rögtön kiosztottam neki az észt. Voltam már keményebb is vele! Most pusztán csak azért kiabálok, mert nagyon nem vagyok ura önmagamnak! Az se érdekel, ha tudomást sem vesz a szavaimról.
Megtanulta, hogy ne figyeljen, ha hirtelen kitörök. Én meg tudom mikor nem figyel. Amikor ilyen vagyok még Rex se figyel rám. Mit tehetek néha mindenkinél kiborul a bili. Nálam ma reggel borult ki és valakin le kell vezetni. Ez a valaki meg a tanoncom.
Amint kiordítottam magamat teljesen lenyugodtam. Megint képes vagyok tisztán gondolkodni. A mai nap folyamán először. Biccentésemre felült az egyik asztal tetejére, majd egy ideig egymást figyeltük.
~Te is tudod, hogy én nyerek! Még mindig nem tanultad meg!~ Korholtam magamban, s néhány néma perc múlva megszólalt. Rex leszaladt a vállamról én pedig vetettem rá egy pillantást, mire eliszkolt a szobám irányába.
Figyelmesen hallgattam a gyereket. Legalább azt megcsinálta, amit kiadtam neki! Tizenöt emberrel kevesebb. Szép munka! De nem dícsérem sokat, a végén még elszáll magától. Még csak az kellene nekem. Oda lenne a fegyverem.
Na témánál vagyunk. ~Ilyen ostobának néz? Persze, hogy tudom milyen érzelmei vannak. Ahogy azt is, hogy Evansnak milyenek vannak! Figyelek a tanoncomra, akkor is, ha nem tudja!~ Pontosan csak annyinak szabad maradnia a lány iránti érzelmeinek. Emléknek. Nem kockáztathat.
Nem érdekel mi az ára nem lehet fontosabb neki a lány, mint a feladat. Hibázott és nem vagyok benne biztos, hogy legközelebb megtenné-e, amit kell, ha a kisasszony ott lenne. Mit tenne, ha azt mondanám őt kell kiiktatnia? De ez egyelőre csak egy kis gonoszkodás. Nem fogok neki ártani most még nem.
Amikor befejezte a mesélést biccentett egyet felém. Mire én teljesen rideg arccal lehunytam a szemeim és bólintottam. Legalább a tisztelet megvan benne. Hálás lehet nekem az miatt, amit érte tettem úgyhogy elvárom a tiszteletet.
- Áh, semmi érdekes miatt. Valami Halloween-i ünnepségről hadobált itt, mikor hívott. Meg valamelyik mardekáros besurrant az irodájába. Legalábbis erre gondolt, mikor legutóbb láttam! - Montam egyet legyintve.
Mégis mit érdekel engem, hogy ezek mit akarnak megbeszélni. Ígyis mindig az elalvás szélén állok, mikor az öreg elkezd beszélni. Nem fogok direkt elmenni. Főleg nem ilyen állapotban. Nincs semmi kedvem hallgatni a prédikációját.
Seth ügyesen terelte el a szót a ballépéséről. De pontosan tudja, hogy én nem fogom elfelejteni. Egy ideig most hagyom, hadd dolgozza fel. De ha sokáig nem megy neki kénytelen leszek brutális eszközöket alkalmazni.
Pillanatok múlva kibökte, hogy mi érdekli igazából. Persze pontosan tudja, hogy ok nélkül én sose teszek semmi. A veszélyzónába pedig egyáltalán nem rángatnám be, ha nem lenne nyomós okom rá. Márpedig nekem nagyon nyomós okom van.
Ki kell innen szabadulnom. Ma este pedig ki is fogok. Egy kis jutalomnak szántam, hogy velem jöhet. S azért hívattam, mert nem fogom azzal pocsékolni a drága időm este, hogy megkeressem és elbeszélgessek vele.
- Figyelsz te rám egyáltalán? Mondtam már! Jutalmazni akartalak. Ma este portyázni megyek Oxfordba! Kikapcsolódom kicsit. Mivel úgyis régen portyáztunk együtt gondoltam elkísérhetnél!
Teljesen nyugodt hangon beszéltem. Mint mindig, ha arról van szó, hogy gyilkolni kell. Arcomon megjelent a gonosz félmosoly, mikor meghallottam a gondolatát. Tudtam, hogy nem akarja majd kihagyni. Most legalább megtudtam, hogy nem változott semmit a tegnapi találka miatt.
- Tudtam, hogy tetszeni fog az ötlet! Viszont csak este tudunk indulni. Az öreg kicsap, ha nem lát vacsoránál. Ezeknek mániájuk a közös étkezés! Szóval két lehetőséged van. Egy visszamész oda ahonnan jöttél és megvársz ott. Kettő itt maradsz az iskolában, de szigorúan csak a szobámban tartózkodhatsz és még Evans kedvéért sem jössz ki! A választás a tiéd!
Mondtam lezserül, hátradőlve a székben és lábamat az asztalra rakva. Tudom, hogy utálja, ha olvasom a gondolataiban, de néha muszáj. Most viszont nem olvasom ki a válaszát, hagyom, hogy elmondja mit gondol. Nekem mind a két alternatíva megfelel, már csak az a kérdés a kölök melyiket vállalja be.

Note:Semmi baj! A hossz nem számít ha van benne tartalom!

A
némaságot felváltotta a beszéd ereje, bevallottam a mesternek az éjszakai  szabadedzésem, egy cseppet sem örült az Evans témának. A kis dög pedig kiiszkolt a teremből, vetettem egy pillantást rá, ahogy eltűnik szem elől. Végül tekintetem visszavándorolt az úrra. Lehunyt szemmel nyugtázta a tiszteletem felé, majd a gyűlés okát is elmondta, holmi ünneplésről. Dumbledore.  Gyűlölöm.  Ő csak egy bolond a sok közül.  Ő is egy Örök álmodozó, ahogy az emberek legnagyobb része. Vágynak a békére és a jóra, vágynak arra, hogy jó életük legyen, vagy vágynak a Világ Jólétére, de soha nem fogják vágyaikat valóra váltani. Hogy miért? Mert Ki csak Álmodozik, az nem Él és nem is tud élni, mert a fantáziájában kiéli magát... Ha még célokat is emel az álmai elérése elé, akkor azt hiheti, hogy halad valamerre, de mindeközben ez csak egy álom, egy hiú ábránd, hiszen a Világ mindig is rossz és romlott volt és persze az is marad. Nekem csak egy célom van. A mesteremet szolgálni, egy tökéletes fegyver vagyok a kezében. Ezért eladtam a maradék lelkem is. Csak hogy őt szolgáljam, ő egy isten, legalábbis számomra. De a többi halálfaló számára is csak egy talpnyaló, ki csak a nagyúr miatt él.
A mesterem ok nélkül nem tesz semmit, a tervét pedig el is mondja. Portyázni Oxfortba? A szememben egy apró szikra gyúl, végre nem kell unalomból ölnöm a felém járókat.
Mielőtt válaszoltam volna, megelőzött. a szokás nagy úr, nem csak nálam hanem nála is. A gondolataimban matatott.
 
- Még szép, hogy megyek! –feleltem neki és hallgattam a lehetőségeket melyek közül választhatok. Rég szívtam már Roxfort levegőjét. Szeretek zavart kelteni, de megtiltotta, hogy kilépjek a szobájából Ezt megértettem.
- Maradok!  - nem kellett sok gondolkodás, hogy rögtön választ adjak neki. Hiszen az ő oldalán van a helyem.  Figyelemmel kísértem, ahogy hátra dől a székén. Ilyen alkalmat nem eresztek el, nem én. Kifinomult illedelmes mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy nézem mesterem elégedett képét. Gondolat menetemet egy kopogás zökkentette ki, mire azonnal reagálok, és a fejemre veszem a csuklyát, a kezembe kerül a pálcám, támadásra készen. Reflex na. Megzavartak, ennyi. Az ajtó pedig kinyílik. Nem teljesen, de csak egy gyerek az, egy papírral a kezében toppant meg az ajtó előtt, engem pedig nem lát az ajtó miatt.
. Tanár úr. Az igazgató úr kért meg, hogy szóljak, ma előbb lesz a vacsora, 1 órával korábban a szokottnál. Legyen szíves és ne késsen. – majd bólintott – Sajnálom, hogy megzavartam. –ezzel az ajtót becsukta és távozott. Visszapillantottam mesteremre aközben leszedtem a kapucnit fejemről és megigazítottam a hajamat, mely ez miatt össze – vissza áll.
- Maradunk a tervnél? – kérdezem, hiszen egy órás előnyünk van és ez – ha minden jól megy - kedvez nekünk.  

Aiden & Seth

Kezdetben néma csend volt köztünk. Én könnyen viselem a csendet, de a gyerek is pontosan tudja, hogy most neki kell beszélni. Meg kell hagyni nem nagyon volt kedvemre a tegnap esti magánakciója! Főleg az nem, hogy Evans van a dologban. De mit tehetek? A tanoncom emlékeit csak nem vehetem el!
Rex kirohant a teremből. Megtanulta már, hogy nem szeretem, ha itt van. Titokban kell maradni, nem akarom, hogy az egész iskola tudja, hogy van egy kis kémem, aki bárhova be tus osonni. Másrészről meg egy kis póstás, úgyhogy hasznot húzok belőle, ha senki sem tudja, hogy itt van.
A tanoncom figyelme megint rám irányult, ahogy elmondtam neki miért is hívta össze az öreg ostoba Dumbledore az egész iskolát. Komolyan nem értem mit kell megbeszélni valamin, ami minden évben megtörténik?
Mindegy hagyom hadd álmodozzanak ezek a kis ostobák. Azt hiszik, hogy az élet szép és jó. Pedig nem kicsit sem az. Gonosz és romlott, gyilkosokkal és halállal tarkított. S csak kevesen vannak, akik meg tudják látni a szépséget ebben a gonosz világban. A gyilkolás szépségét.
Viszont kellenek a naív ostobák is. Ha nem lennének nem lenne kikkel végezni. Nem lenne kiket félelembe taszítani. Márpedig akkor nem lenne értelme élni. Engem is csak az vigasztal most a jelen helyzetemben, hogy saját szememmel figyelhetem, ahogy a pusztulás kezdi emészteni a "Jóság szentéjét", amit ezek iskolának hívnak.
A vilában mindenkinek vannak céljai. Az itteni legtöbb varázslónak az, hogy a jót szolgálja. Az ostobák, nincs olyan, hogy jó! Nekem is van célom egy hatalmasabb varázsló szolgálatába állítani a saját erőm és tudásom. S én meg is tettem ezt! Igaz nem annyira fanatikusan, mint a többiek. Én nem lábatlankodok mindig a Nagyúr körül, mint azok a talpnyalók. De ugrok, ha hívat, s feladatot ad számomra.
Mindennek van oka és következménye, én pedig mindig úgy állok a dolgok elé, hogy megfontolom az okokat és a következményeket. Így hívtam ma ide Sethet. Pontosan tudtam mit akarok és hogyan kivitelezzem. Persze vannak változój, amikben nem lehettem biztos, de végsőben az lett, amit én akarok.
Amint lerendeztük az ostoba igazgató témáját. Megosztottam a tanoncommal a terveimet a mai estét illetően! Mind a kettőnknek szüksége van egy kis portyára. Erre pedig Oxfortnál jobba hely nincs. Én ott nőttem fel. Jól ismerek mindent, ami ott van.
Egy tökéletes éjszaka elé nézünk! Ahogy figyeltem a kölök tekintetét elmosllyodtam. Megpillantottam benne azt a bizonyos szikrát, amit az első gyilkossága után láttam. Már akaratlanul olvasni kezdtem a gondolatait. Így gondolkodás nélkül folytattam a mondókámat.
Nem lepett meg, hogy jönni akar, s nem csak azért nem, mert kiolvastam a fejéből, hanem azért is, mert tudom, hogy mit alkottam. Hogy mivé tettem őt. Mápedig az akivé tettem nem mondana nemet egy ilyen ajánlatra.
Figyelmesen hallgatta az alternatívákat, amiket felkínáltam neki. Bár már sejtettem a válaszát. Attól függetlenül, hogy gyűlöli ezt a helyet - amivel nincsen egyedül- még jól esne neki megint eltölteni egy kis időt a falakon belül. Viszont ezt az időt, szigorú szabályokhoz kötöm!
Lassan elégedett gonosz mosollyal dőlök hátra a székemen. Lábamat felteszem az asztalra. Mikor a tanoncom gyorsan rávágja az alternatívákra, hogy ő bizony marad. Lehunyom a szemem és elégedetten bólintok.
- Helyes! Akkor most várunk még egy kicsit, mert ha jól számolom az öreg most fejezhette be a prédikációt a Nagyteremben. Most mindenki a folyosókon lesz, ha csitul a hangulat eljössz velem a szobámba. Aztán ott maradsz!
Mondtam egy megvető pillantást megeresztve felé. Mikor megpillantottam arcán az illedelmes mosolyt. Megrázom a fejemet. Most játsza a jófiút. Pedig nem az, tudom, hogy nem az, hisz én tanítottam. Nem lehet jó, az azt jelentené, hogy elbuktam.
Hirtelen kopognak az ajtómon. Felegyenesedek a székben. Figyelem az ajtóra irányul. A tanoncom ösztönösen felkapta a csuklyáját és kézbe vette a pálcát. Nekem meg kellett makacsolnom magam, hogy ne indítsak rögtön egy imperióval. Most csak tanár vagyok.
Egy gyerek feje jelent meg az ajtóban és átadta az öreg üzenetét. Nem csodálom, hogy hozzá tette, hogy ne késsek. Mindig kések, sosincs kedvem velük enni. Inkább megyek magam a konyhába. Egy biccentéssel nyugtáztam a gyerek szavait.
- Köszönöm a tájékoztatást, Blackwood! Ott leszek időben! Oh, és ne felejtse el holnapra készen kell lennie a beadandó dolgozatnak! - Montam egy gúnyos mosolyt megvillantva. A gyerek el is tűnt az ajtóból.
- Még hozzá se fogott, pedig nem rövid anyagot adtam fel. Van egy olyan érzésem, hogy a holnapi délutánom megint gyerek kínzással fog elmenni! - Fordultam tanítványom felé. Eddigre már levette a csuklyát és megigazította a haját.
- Természetesen maradunk! Csak egy órával hamarabbra csúsztatjuk a dolgokat. Na akkor most. Csuklyát fel és megyünk! -
Felálltam a székből és az ajtó felé indultam.
Meg se kell fordulnom tudom, hogy követ. Elindultam a folyosó vége felé. Ott is a leutolsó ajtó kulcslyukába tettem a kulcsom. Majd benyitottam. Amint mind a ketten bent voltunk bezártam az ajtót és a kulcsot benne hagytam.
Nem nagy szoba az enyém, de sokkal otthonosabb, mint a tantermem és jobban mutatja azt, ami vagyok igazából. Sötét és ijesztőnek hat. Asztalomon ott aludt Rex. Őt leszámítva pedig olyan volt a szobám, mint egy fekete mániás gyereké.
- Érezd magad otthon, ha bármi baj van keltsd fel Rexet és mondd neki, hogy keressen meg. Ha minden rendben lesz, akkor találkozunk vacsora után! - Mondtam gonoszul mosolyogva, majd kiléptem a szobából magára hagyva a tanoncom.
A délutáni bűntetőmunka hullámot gyorsan elinéztem azon kívül pedig semmi dolgom sem volt. Lassan telt a délután, s én egyre idegesebb lettem. Hamarosam szerencsére eljött a vacsora. Merlinre, miért kell ennyi ideig enni?
Nagy nehezen visszajutottam a szobámhoz. Fújtam egyet, mikor beléptem. A tanoncomra pillantottam. Odamentem az asztalhoz és letettem a kezem a falapra és Rex felmászott a vállamra. Visszafordultam a gyerek felé.
- Akkor mehetünk? Vagy esetleg van még valami, amit el akarsz intézni? - Kérdeztem felemelve az egyik szemöldökömet. Végignéztem művemen és újra megállapítottam, hogy profi vagyok!

M
aradnom kell estig. Muszáj. Akarom.  A mester szavai szerint ha a folyosókon elviharzott mindenki, mehetünk is a szobába. Amilyen tekintettel rám nézett, pontosan. Ez kell nekem ahhoz, hogy önmagam maradjak. Kegyetlen. Az cselekszik helyesen, aki nem fél megszegni a törvényt, hogy igazságot szolgáltasson. Ez a világ rohadt, és az út, amin halad a kárhozatba tart. Mocskos világ, hozzá méltó büntetést érdemel. Dac. Gyűlölet. És éjsötét ellenállás. Rákényszerít, hogy lássam, fogadjam el, fogadjam be. Hogy vegyem tudomásul. Épp ezért is választott maga mellé.
Kopogás. Csukja fel, elő a pálcát, majd jön a hír özön. Tekintetem az ajtón, fél fülem Aidennen, de semmi lényegre törő információ. A mester csak adja a feladatokat. Még jó, hogy nem ide tartozom. Az ajtó becsuk, haj megigazít és mester válaszol, rápillantok. Maradunk és van időnk. Feláll és az ajtó felé indult. Felállok jómagam is, ahogy kiléptem az ajtón egyből fel is húztam a fejemre a kapucnit. Pár gyerek még rohangált, késnek az órákról egy kicsit. Az egyik után fordítom a fejem és jeges pillantást vetettem rá. Még jó hogy nem fordult vissza. Meg akarom ölni, de még nem lehet senkit. Itt még nem. Vissza kell fognom magam, addig míg el nem érjük Oxfortot, de addig még sok idő van.  Visszafordultam előre és a mestert figyeltem, ahogy magabiztos léptekkel haladt előre.  De végül megérkeztünk és bementünk a szobába. Sötét volt, de lehetett látni mi merre leledzik. Sokkal jobb itt eltölteni az időt, mintha az erdőben bujkálnék. Mondjuk itt is hasonló képen kell tennem, de kibírom. Nem a világ vége.  Szavaira bólintottam, majd figyeltem, ahogy távozik a szobából.  Egy bő öt percig az ajtót figyeltem, majd körül tekintettem az egész szobán, végül megmozdultam. Az ablak felé indultam, el volt húzva a sötétítő függöny. Az ablak pont akkora volt, hogy kényelmesen betudtam ülni a belső párkányára, résnyire pedig elhúztam a függönyt és kinti tájat fürkésztem. Ez az udvar egyik része, ezt hiszem. Gyerekek rohannak keresztül rajta az épület másik részébe. Rövidítenek. Én is ezt tettem a múltban. Aztán egy ismerős kinézetet veszek észre. Tekintetem még ridegebb lett, mikor ténylegesen felismertem Evanst. Ideges lettem és jött a megszokott berögződésem, beletúrtam a hajamba. Végül fel pattantam és az ajtó felé vettem az irányt, nyúltam a kilincsért, de a kis dög morrant egyet, lenéző pillantást vetettem rá, majd tekintetem az ajtó felé irányult és leeresztettem a kezem. Pont akkor jött egy kopogás is. Nem szóltam, de az illető meg szólalt.
- Tanár úr… - majd elvonult, mivel senki sem nyitott ajtót, vagy épp senki sem szólt ki. Nem az érzelmeim vezettek, csak az, hogy meg akartam ölni. Ismét Rexre néztem, még mindig figyelt, így visszatértem az ablakba, tovább figyeltem a tájat. Majd ismét körülnéztem a szobában, a kis állatra is ránéztem. Aludt. Nem hibázhatok. De ez a semmit tevés az idegeimre megy. Mozdulatlanul bámultam ki a tájra, tekintetemmel minden mozgásra felfigyeltem. Lassan telt az idő, fájdalmas és keserves volt egyben. De nem számított. Csak az  számit, ami ez után történni fog, Oxfortban.
Az állapotomból a mesterem zökkentett ki, mikor visszatért, pont akkor pillantottam rá, mikor rám nézett. Rex a vállán termett egy pillanat alatt. Felálltam jómagam is és kinyújtóztattam végtagjaim, amik hangos ropogással jeleztek.
- Indulhatunk. – húztam fejemre a csuklyát, ez már szinte hozzám nőtt a 2-3 év alatt. Már magam sem számolom mióta is vagyok mesterem mellett, de nem is izgat különösebben az idő. Csak az, hogy mellette sokkal erősebb vagyok.  Az ajtóhoz léptem és kinyitottam az ajtót, meghökkentem, mivel egy fiú állt előttem és kissé megszeppenten állt meg a keze a levegőben, mely épp kopogásra emelkedett. Kezem ökölbe szorult, végül a fiú megszólalt, de nem nézett fel.
- Tanár úr. Sikerült megcsinálnom a beadandót, idő előtt be is adom önnek. – kicsit visszalépek az ajtóból a szobába, még mielőtt bármely katasztrófa elindulna belőlem, hiszen már pont elszakadt minden cérnám.
Mester hamar szélnek eresztette a fiút, így sikeresen megindulhattunk ki az épületből. Csend volt, de még mindig mászkáltak a kölykök. Nem érdekeltek. Most csak a mesterem és az úti célunk az amely lázba hozott.