Vendég Vendég
| Tárgy: K. Crispin Haynes Kedd 2 Szept. 2014 - 23:53 | |
|
Kevin Crispin Haynes
| Kor: 17, Ház: Hugrabug , Évfolyam: hetedikes |
Oldal: semleges , Play by.:Dylan O'Brien Vér: Arany Jellem: Régen igazán életvidám, közvetlen, minden lében kanál személy volt, de ez mára megváltozott. A nyár ráégette a bélyegét. Visszahúzódó, félénk fiú lett, aki nem szívesen beszélget és magától senkihez sem megy oda simerkedni. Szeret egyedül lenni, elmerülni a gondolataiban. Magát okolja az apja szerencsétlensége miatt, és majdnem mindenért, ami történik. Elég keveset látni, ideje nagy részét a hálüteremben tölti, talán az ikrével beszél a legtöbbet. Önzetlen, segítőkész, de szótlan, nem tud már hogyan hozzáállni az emberekhez, nem tud mit mondani, próbálja elrejteni a sebeit. A fizikaiakat épp úgy, mint a lelkieket, amikből talán jóval több van. A régi önbizalma elillant nyomtalanul, magábaforduló, talán kicsit depresszív személyiség lett. Szeret zenélni és rajzolni, olvasni. Egyébként teljesen ártalmatlan, senkinek sem szeretne az útjában lenni, vagy ártani. Csoport: Diák Kinézet: Haja barna és kócos, kicsit hosszabb, szemei tiszta kékek, zöld cirmok bontják meg a tenger színét. Nem olyan magas, összesen százhatvanhat centi, vékony, bőre hullasápadt, szemei körül sötét karikák éktelenkednek állandóan, nem is csoda, minden álmából ordítva ébred. Kialvatlan és meggyötörtnek ható kinézetébe csak mosolya hoz egy kis életet. Öltözete lenge, kerül minden feltűnőt. Mióta visszatért az iskolába kifejezetten rosszul néz ki, betegesnek, annak ellenére, hogy a ruhája a legtöbb sebét elfedi. Történet: Lehunyom a szemem, nem akarom látni, nem akarom befogadni, ami történik. Próbálom kizárni, mentálisan bezárkózni, hogy ne bánthasson. Az apám és az anyám kiskoromban elváltak, és én apát választottam, az ikrem meg az anyámat. Nem találkozunk túl gyakran, de állandóan beszélünk. Azt hiszem, ő tett a jó lóra. Apa mindig jó fej volt és rettenetesen okos, ezért választottam őt, de az az igazság, hogy mostanában nem mennek jól a dolgai. A nő, akit szeretett, kidobta egy másik férfiért. Pont, mint anya, pedig az apám komolyan jó ember. Egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy miért lépnek le mellőle. Szóval... ez tette be nála a kaput. Azt hiszem, valami elszakadt benne, ahogy két hónap után bennem is. Inni kezdett és aztán... nekem esett. Újra és újra, aztán mikor megnyugodott magához húzott és bűntudatosan felvitt a szobámba. Holnap vége, visszautazom az iskolába, de... nem tudom, hogyan hozhatnánk ezt rendbe, vagy hogy leszek képes visszajönni ide. Köhögve elterülök a padlón, mikor végre érzem, hogy elszállt az elkeseredett dühe. Már mindenem rendesen be van dagadva, felszakadva, és egy kis vért is sikerül felköhögnöm. Minden erőm elszállt, csak azt nézem meg, hogy eltört-e valamim. Talán igen, de egyelőre nem tudom, mert mindenhol ugyanannyira rettenetesen fáj mindenem. Lehajol, és a karjaiba vesz, felcipel az emeletre a szobámba és óvatosan végigdönt az ágyon, de a fájdalomtól így is könnyek szöknek a szemembe, és el kell nyomjak egy kiáltást. Nehézkesen beszívom a levegőt, a fal felé oldalamra fordulok, fél kézzel átkarolom felsőtestemet. Olyan kicsinek érzem magam... nem tudom, mit tehetnék. Nem megy el, érzem, hogy ott ül az ágyamon. Félve moccanok meg, de ujjai hajamba siklanak, csillagokat látok a fájdalomtól. - Sajnálom, Crispin... nem akartalak bántani... el kell hinned, csak nem tudok mit tenni... - Ettől összefacsarodik a szívem. - Nem akarom, hogy elmenj. Jóvá akarom tenni, annyira sajnálom - Végighúzza a kezét hátamon. Felsőm vékony anyaga alatt sebek-zúzódások dombjain mászik át az ujja. Soha nem féltem ennyire itthon. És nem szégyelltem magam ennyire. Nem tudtam segíteni apán, teljesen haszontalan vagyok. Lehunyom a szemem, hogy a könnycseppek végigrohanjanak arcomon, majd nehezen megszólalok. - Semmi gond apa. Nem haragszom. Nincs semmi baj - Hangom halk, gyenge, mosolyt eröltetek felszakadt ajkaimra. Felkarját simogató ujjaim sebesek, kicsit véresek. Felülök, üvöltenék a fájdalomtól, de helyette csak megölelem őt esetlenül, darabosan. Mindenem ég, ordít a kíntól, de akkor is simogatásra bírom kezeimet a hátán. Hányingerem van, úgy fáj mindenem, mégis megszólalok. - Minden rendben lesz. Helyre fogjuk hozni. Találsz majd valakit, aki méltó is rád - Szavaimra szorosan átölel, nekem pedig újabb könnycseppjeim buggyannak ki. bele lehet halni a szenvedésbe? Mert jelenleg már ájulás közelbe kerültem. Lehet, megérdemlem ezt az egészet. Nem tudtam boldoggá tenni apát. Nem voltam méltó Lizzie-re sem. Semmire sem vagyok jó. Akkor talán megadhatom apának, ami kell neki. Hogy kiengedje a feszültséget. Szorosabban ölel, és én már nem ellenkezem, nem kérem, hogy hagyja abba, csak ellazulok karjaiban, ahogy beszív a sötétség és a fájdalom elviselhetetlen mértéket ölt. De még látom Őt magam előtt. Látom Lizzie-t.
Patrónus: |
|
|
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
" She hated him.
Nah, she didn't." Karakterlap : behind green eyes Karakterzene : I can't live, I can't breathe & "Cause I don't need this life
I just need…
Somebody to die for
Somebody to cry for
When I'm lonely"
Playby : Karen Gillan
| Tárgy: Re: K. Crispin Haynes Szer. 3 Szept. 2014 - 10:16 | |
| ELFOGADVA!Hát egy eléggé szomorú lapot olvashattam, remélem minden rendbe fog jönni :S Már csak avi foglalás, és játszótárs keresés vár |
|