1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Elég nehéz Lizzire figyelnem, mikor úgy érzem, belül, mint egy kártyavár omlok össze. A légzés nehézzé válik, ahogy a szívem is mintha egyre nagyobb erőfeszítéseket tenne, hogy pumpálja a vért bennem. Mégis megkapaszkodok a félfában, és az utolsó erőmmel megpróbálok még rámutatni Lizzinek arra, mennyire csodálatos ő. - Azért, mert... gyönyörű vagy. És okos, és kedves, törődsz másokal. Szerintem egy angyal vagy. Mikor megláttalak... szerettelek volna magamhoz ölelni és örökre veled lenni. Úgy, ahogy vagyunk. Mert fontos vagy nekem. Már évek óta fontos vagy - Teszem hozzá az utolsó mondatot kicsit halkabban, de úgy, hogy meghallja biztosan. Fontos, hogy végre olyannak lássa magát, amilyennek én is, bár csak csendben jegyzem meg, fogalmam sincs, hogy nem veszi észre, ami az orra előtt van. Illetve még amögött... na mindegy, ez így eléggé bonyolult, de nem értem, miért olyan nehéz meglátnia, milyen tökéletes is. Az én szememben mindig ilyen volt, az első pillanattól kezdve.
Mikor megtörténik, sokkal rosszabb, mint amire számítottam. Egy igazi kártyavár. Az erőm elszáll, hiszen minden tartalékomat felégettem. Rámrobban a fájdalom a sebekből, olyan érzés, mintha még most is rugdosnának. Az egész légcsövem ég, mivel a tüdőmből áradó fájdalom egyre nehezebbé teszi a légzést. Lizziere nézek, muszáj rá koncentrálnom, ő az egyetlen biztos pont. Igyekszem felállni, amennyire csak tudok, hogy segítsek, de ez csak még több energiát szív el, mire mind a ketten álunk szinte teljesen nyugodtan állíthatjuk, hogy félholttá válok. Lépdelek vele, már amennyire képes vagyok rá, szemeim lecsukódnak, de hallom őt. Próbálok megszólalni, hangom köhögésbe fullad, érzem, hogy újra vérs lettem, viszont végre sikerül. - Nekem is szükségem van rád. Mindig is szükségem volt rád - Halkan felnevet, majd nehezen felnéz a lányra az ajtóban. - Még levelet is írtam neked, Rossi - Szándékosan szólítom a vezetéknevén, és ajkaimra a csibészes mosoly ül ki, ami múlt évben is ott volt. Igen, ha róla van szó, ilyenkor is képes vagyok mosolyogni. Elfektetnek az ágyra, elkapom Lizzie kezét, sebes ujjaim aaz övé közé fonódnak. Még érzem, ahogy a felsőmet szétrántja rajtam a gyógyító, aztán elmosódik minden. Csak sürgető hangok, kiabálások egyvelege lesz, amit felülír szívem halk, lassú dobbanása, mely egyre csak halkabb lesz, légzésem is lelassul, apróbbá válik. A sötétségben pedig csak egy dolog marad: a lány ujjai az enyémek közt. Érzem a bőrét az enyémen, még akkor is, ha minden összeomlik és elhalványodik, érzem őt. Testem teljesen elenged, ujjaim sem szorítják az övéit...
Δ Music:The End Δ Words: x Δ Note: ne engedd el a kezem kérlek <3
Hihetetlen, hogy mennyire próbálja tartani magáf, hogy mennyire igyekszik összeszedettnek tűnni, de látszik rajta hogy ez nincs így. Nagyon nincs így, ami igazán megrémíszt. Féltem őt, nagyon, nem akarom, hogy bármi baja is legyen, bármikor. -Jaj te...sajnálom, hogy elutasítottalak, nem gondoltam át a dolgot rendesen, és nagyon hamar meg is bántam.-aranyos tőle amit mond, igazán elragadóan bájos, tényleg, de nem tartom magam ilyennek. Annyira oda vagyok ezért a srácért, azt hiszem ez több is annál, hogy tetszik, de ezt még magam előtt is titkolom. Nem akarom, hogy valami baja essen, nem, ahhoz túl fontos lett, bár eddig is az volt, igazán fontos volt mindig is. Igazán nehézkesen mennek a dolgok, szörnyen megy minden, rosszul van, én féltem, nem tudok mit tennj, nagyon aggódom érte, el sen tudom hinni, hogy bír így élni. Nem is értem, hogy tud még egyben lenni, szerintem már a helyében a lábamon sem tudnék állni. Nem azt mondom, hogy nem állhat, erről szó sincs, nagyon örülök annak, hogy még ennyi erő van benne, de biztos vagyok abban is, hogy sok erőfeszítésbe tekik ez neki. Ahogy az is, hogy felálljunk, de nagyon örülök annak, hogy ebben még segít egyedül nem menne ez, de nagyon igyekeznék. Neki jól kell lennie és én mellette leszek, minden pillanatban, nem fogom magára hagyni. Nem megyek el mellőle, mellette leszek, nem engedem el, és mindent megteszek azért, hogy jobban legyen. Mindent megtennék, tényleg, amiben csak tudok segítem, segítek neki, nem hagyom, hogy elhagyja magát, hogy feladjon mindent azt nem teheti. -Akkor ne hagyj itt, én sem hagylak magadra, melletted leszek, ígérem.-komolyan is gondolom ezt, nem fogom hagyni, hogy még több baja esen, nem hagyhatom. Vele leszek, ahogy most is vele vagyok, segítek eljutnk neki a gyengélkedőbe. -Levelet? Milyen levelet? Erről én miért nem tudok?-próbálom szóval tartani, de bevallom nagyon is érdekel ez a dolog, hiszen semmilyen levélről sem tudok, vagy csak nem kaptam meg. Fogalmam sincs, de felkeltette az érdeklődésemet, és egy kicsit elnis mosolyodik az ő mosolya láttán. Amint megérkezük látják, hogy semmi sincsen rendben, elkezdik megnézni a sebeit, a felsője alatt is, jön az igazgató is, de egyik sem fűnik fel igazán. Csam az a tudat jut el az agyamig, hogy ujjai az enyémek között vannak és nem akarom elengedni kezét. Minden olya gyorsan történik, az emberem mintha gyorsítva mozognának, vagy csak én lassultam volna le. Crispin arcát figyelem minden rezdülését figyelem, de nem sokar mozdul, ami megijeszt, sőt aggodalomra bír, és az sem segít, hogy hátrébb küldenek tőle. -Ne add fel, kérlek, most ne, nem teheted ezt meg velem. Crispin szeretlek, szükségem van rád, csakis rád, kérlem ne hagyj itt.-könny gyűlik szemembe, ahogy letérdelek mellé, és képtelen vagyok összeszedni magam, nem akarom elveszíteni, őt nem, nála fontosabb nincs most az életemben. Őt sem akarom elveszíteni, csam ő maradt nekem, senki más.
Words: i don't know... || Music: ..... || Notes: sosem engedlek el <3
Ha nem azzal lennék elfoglalva, hogy ne haljk meg, igazábül rettenetesen fantasztikus dolognak tartanám, hogy ilyen közel van hozzám Lizzie. Most viszont csak teszem egyik lábamat a másik után fogösszeszorítva. Esküszöm, olyan, mintha egy templomot próbálnék összetartani egymagam. - Ígéred ... - Ismételem el halkan, ajkaim mosolyra rándulnak. Azt hiszem, kevés dolog volt ilyen fontos nekem, mint ez az egy szó Tőle. Fejem hátracsuklik, mély lélegzetet veszek, és elkezdek beszélni, ímg képes vagyok rá. - Múlt évben írtam neked egy levelet, ahol elmondtam mindent. Amit rólad gondolok, azt, hogy szeretlek, és mindennél fontosabb vagy nekem. Bementem a bagolyházba, hogy elküldjem neked. De ott volt a barátnőd és... Azt mondta, ki nem állhatsz, és teljesen felesleges lenne írnom neked, mert utálsz. Bocsánatot kértem, megmondtam, hogy nem akarlak zavarni. Elvette a levelet és elment. -
Idézem fel a történteket, hangomból már képtelen vagyok kiszűrni a megbántottságot. - Tudod, ha tényleg ennyire utáltál, elmondhattad volna - Suttogom felnézve rá még utoljára, aztán már tényleg becsukom a szemem, és ott jött a zuhanás. Fogom a kezét, valahogy most ez az, ami az életben tart. Túlságosan fáj a létezés jelenleg, el akarom engedni, nem magamhoz szorítani, mégis, mikor meghallom a hangját, szinte kénysezeresen kapaszkodok a fájdalomba, ami jelenleg az életem maga. Érzem, hogy megemelnek, és valami italt döntenek le a torkomon. Iszonyú íze van a főzetnek, de mintha egy óriási energiabomba lenne. Kiyitom a szememet, ha csak résnyire is, és Lizziere függesztem fakóbarna pillantásom. Mindenféle bűbájokat motyognak rám, sürgölődnek, egyre több dolog kerül rám, egyre több főzet, de csak Őt látom. Csak Elizabethet. Kinyitom a számat, és kiejtem az egyetlen dolgot, amire most gondolok. - Szeretlek - Hangom rekedt, de tisztán érthető, muszáj, hogy értse. A következő elmormolt bűbájnál rózsaszín fény villan és azonnal elvesztem az eszméletemet. nem tudom, mennyi ideig lehetek tudatomon kívül, de mikor kinyitom a szemem, gyertyafényt látok, félhomályt. Alig bírok mozdulni. Nehéz kötések súlyosbítják testemet, éd fájdalom, mindenhol. Felemelem a fejem, körbenézek. - Lizzie? - Próbálkozok erőtlenül, mivel csak rá tudok gondolni. Hogy mi történt velem? Kit érdekel? De hol van ő????
-Ígérem, igen.-ismételtem meg azt a bizonyos szót, amint mindennél komolyabban is gondoltam. Ha valamit megígérek be is tartom, főleg egy ilyen fontos ígéretet, ami pont felé irányul. Nem hagyom magára, még egyszer nem. Tudom, hogy az apja okozta seben megmaradnak, és nem feltétlenül a testire gondolok most, a lelkiek sokkal mélyebbek, abban biztos vagyok. De ha kell, legközelebb a nyári szünetben, meg minden más szünetben is vele megyek, csam, hogy enyhítsek a dolgokon. -Mii? Ez ki volt? Én sosem mondtam, hogy utállam, vagy, hogy ki nem állhatlak. Erről szó sem volt, soha. Mindig is fontos voltál, csak máshogyan. Egyszer sem fordult meg az a fejemben, hovy utáljalak, hiszen okom sincsen rá. És, nagyon örültem volna a levelednek.-kissé kiakaszt, hogy valaki ezt mondta, ráadásul az egyik barátnőm. Csak tudja. Meg melyik volt az, azt hiszem nagyon nem fog örülni annak, hogy ezt tette. Egyáltalán, hogy jut ez eszébe valakinek? Képtelen vagyok ezt megérteni, hiszen a baráti köröm tudja, hogy szeretem őt, és nem utálom, arra képtelen lennék. -Erről szó se volt soha, nem utállak. Ha úgy lenne most itt lennék szerinted? Akkor érdekelne, hogy mi van veled?-nem tudom ilyen, hogy feltételezhet rólam. Oké, valamilyen szinten igaza van, hiszen én küldtem el, de csak mert bizonytalan voltam magamban és abban, hogy mi lenne velünk semmi másért. Annyira aranyos volt mindig is velen, meg tudott nevettetni, zavarba hozni, és elfeledtetni velem minden bánatom. A korábbi bánatom el is felejtettem, már csak miatta van ez. Nem normális dolog, hogy mér menni is csak nehezen tud mellettem. De az csak rosszabb, ahogy látom feküdni, hogy szemei lecsukódnak, és olyan mintha ki sem akarnának nyîlni. Kezdek egyre elkeseredetebb lenni, térdeim js felmondják a szolgálatot időközben, és csak az ágya mellett figyelem, ahogy próbálnak életet lehelni testébe, ami úgy tűnik feladta. De csak tűnik, mert az egyik főzet hatására szemei kinyílnak és mond is valamit, aminem hallatán össhmzeszorul a szívem, majd eszméletvesztése után, sírásban török ki. Az egyik hölgy nyugtatgat, hogy semmi baja sem lesz már, menjem pihenjem le, de nem teszem. Végig nézem, ahogy bekötik sebeit, helyrerakják csontjait, és én csak a saját könnyeim törölgetem. Ma majdnem elveszítettem, és az ő halálát is végig néztem, nem tudtsm volna azzal a tudattal élni tovább, hogy ő már nincs. -Kedvesem. Menj pihenj le egy kicsit, mára felmentést kapsz.-nem akartam menni, hiszen már holnap volt, és sokan ugráltak volna a helyemben, ha megtudják, hogy felmentést kapnak, de én nem örültem neki, maradni akartam. Ekkor jutott csak eszembe, hogy Caspernek szólnom kell, ha még más nem tette meg, így csak elindultam kifelé. Az udvaron találtam meg, elhadartam neki, hogy mi és, hogy történt, mire elment mellettem és a gyengélkedőre futott. Olyan gyorsan történt a dolog, hogy fel sem tudtam fogni. Nem mentem be akkor hozzá hagytam, hogy maga rendezze a dolgait, a folyosón vártam rá, és ott meg is álltunk. A testvére válltig állította, hogy erős srác Crispen, meg, hogy mennyire oda meg vissza van értem, és mesélt az apjukról is. El sem tudom hinni, miken ment keresztül és megint csak könnybelábad a szemem. Egy hangra kapjuk fel mindketten a fejünket, de mielőtt beérnénk, már tudjuk ki az. Nem gondolkozom, csak cselekszem és pillanatok alatt már az ágya mellett térdelek. -Hogy érzed magad, mid fáj, hozhatok valamit, vizet vagy akármit?-hadarok már megint, de annyira örülök annak, hogy legalább felébredt, és ndm következett be, amitől annyira féltem.
Words: i don't know... || Music: ..... || Notes: azt hiszem, hogy én is :3
Az eszméletlenség mély és sötét verem. Csak lebegek benne, könnyen, puhán, át mindenen. Nem jutott eszembe a barátnője neve. Csak arra emlékeztem, hogy hosszú, barna haja volt, benne egy vörös csíkkal és barna, bőr karkötője volt. Ezeket elmondtam Lizzienek is, mielőtt elájultam volna. Tudom, nem túl sok infó és rengeteg barátja van. De már régen volt, felülemelkedtem rajta, ahogy minden máson is. Nem érdekel a múlt, Lizzivel szeretnék lenni, ha ő is úgy érzi, hogy képes lenne a jövőben a párom lenni. Komolyan. Még soha nem voltam szerelmes, szóval eléggé komolyan gondolom a dolgokat, nem csalnám meg soha és segítenék neki, amiben csak tudok. Ez nem romantikus képzelgés, hanem a valóság. Nem vagyok akkora hülye, hogy tönkre tegyem magunkat. De természetesen ez az ő döntése, én nem fogok beleszólni. Nem szeretném üldözni, felajánlom neki, és ha igent mond, akkor én leszek a világ legboldogabb sráca, ha nem... akkor örülni fogok, hogy őszinte volt velem, és megpróbálok barátja lenni. Ha szüksége van egy olyanra.
Mikor felkelek azonnal őt keresem, és meg is jelenik a kérdésáradattal. Rámosolygok szeretetteljesen és fejet ingatok. - Nincs szükségem semmire... esetleg megihatnád az iszonyú ízű trutyikat helyettem - Ajánlom fel neki viccelődve és megsimogatom a kezét. Csak óvatosan nézek fel Casperre, aki karba font kézzel áll az ágyam mellett. - Hát nem megmondtam, hogy menj le a gyengélkedőbe? Apa nem fogja megúszni! - Vele együtt mondom, hiszen pontosan tudom, mi fogja elhagyni a száját. Összeszorítja a fogait. - Nem vicelek, Crispin, tudják, hogy ő tette. - Egy ideig dühösen billeg a lábán, én pedig már nem mondok semmit. Lizziere néz és megsimogatja a lány hátát. - A kisangyalra hagylak. Baglyot kell írnom anyának - Még beletúr a hajamba, majd elsiet. Nézek utána, majd inkább a tündérkére függesztem pillantásomat. - Remélem, nem hallgattad sokáig a dühöngését. - Szorítom meg ujjait, majd előredőlve lágy csókot lehelek sebes ajkaimmal selymes arcára, aztán visszahanyatlok az ágyra. - Köszönöm, hogy este... megmentettél. Teljesen a te érdemed volt - Ha ő nincs ott, akkor nem tudom, hogyan jutottam volna el bárhova is, lehet, már nem is élnék. Nyelek egyet és pillantásomat az övébe fúrom. - Komolyan gondoltam, amit este mondtam. Mindent. Szeretlek... és ha... ha most úgy érzed, hogy készen állnál rá, akkor... - Elharapom a mondat végét. Nem szeretném, hogy azért mondjon igent, mert egy kórházban fekvő fiú vagyok. Azért mondjon igent, mert ő is szeret.
Δ Music:The End Δ Words: x Δ Note: akkor már megérte túlélni mindent
Mikor elmondja ki is volt az, akk ezt mondta neki, nagyon kell gondolkoznom, mert már magam sem emlékszem arra, hogy kinek volt ilyen haja. De csak az egyik legjobb barátnőm lehet, hogyha olyan karkötője volt, amit mondott. Nem az a túldíszített darab, de vagy két éve négyen vettünk olyat még Roxmortsban, és ebből csak két lánynam van barna haja, a másiknak fekete van. De már fogalmam sics, hogy kinem volt vörös csík a hajában. Talán Jennynek? De ő meg miért tenne ilyet? Hisz a legjobb barátnőm. Ezen agyalok, ahogy megyek megyem megkeresni Caspert, akit rendesen vêgig is hallgatok aggodalmaskodása közepette, majd minden mást is. Ahogy elmondja mi van otthon náluk értelmet nyernek a dolgok, hogy miért tette azt az apja, amkt tett, de akkor sem értek vele egyet. Nem teheti ezt a fiával, hiszen nem rajta kellene levezetnie. Járjon el futni, vagy végezzen valami testmozgást, mert tudom, hogy az segíthetne neki. Ha levezeti valami mással az idegességét, a dühét, akkor sokkal jobb lesz neki, mert hiszem, hogy ne lenne bűntudata. Még nekem is az lenne, abban biztos vagyok. És megígértem Crispinnek, hogy mellette leszek, ezért is megyek oda a testvérével mikor meghalljuk a hangját. Megígértem, így nem fogom magára hagyni, amennyit lehez vele leszek, addig biztosan, míg el nem zavar. -Nem, nem. Arra neked van szükséged, naaaagy, szükséged.-húzom el azt az "a" betűt, egy kis mosollyal az arcomon, és fôleg azt nyugtázom ezzel, hogy a kezemet simogstja, ez mennyire aranyos már. Csak hallgatom beszélgetésüket, nem akarok bezavarni, és nem ks akarok. Ebbe nem lehet, ezt kettejüknek kell elintézni, főleg, hogy családi bajok. Nálunk ilyen nem sokszor volt, mi inkább csendben megbeszéltük a dolgokat, sosem lett belőle balhé, mert az egész családom a békességre törekedett. Tudom, hogy nem lehet mindent így megbeszélni, de szerintem akkor sem helyes, hogy az apja így intézi el. Persze Crisp is előbb eljöhetett volna ide, hogy ne eh legyen. Épp állnék fel, hogy magukra hagyjam őket, hogy tudjanak beszélni, mikor Casper mondja, hogy elnegy, és megsimogatja a hátam. Mindketten olyan rendesek, nem ezt érdemelnék. Egy pillanatra lefele nézek kezemre, majd Crispinre emelem tekintetem. -Nem, nem kellet.-mosolyodom el, a puszira meg teljesen elvörösödöm, de aggódom is most miatta. -Csak óvatosan, még mindig vannam sebeid, nem kellene, hogy felszakadjanak.-most itt fogok anyáskodni felette. -Azért te is segítettel, egyedül nem tudtalak volna idáig hozni, ha nem tartasz ki.-semmire sem mentem volna, ha egyes egyedül kell idehoznom, amilyen béna vagyok, nem ment volna. -Miért? Szerinted én nem mondtam komolyan? Hogy csak azért mondtam, hogy ébren tartsalak? Nem... Komolyan gondoltam, szeretlek, és igen úgy érzem, hogy menne.-ajkamba harapok, és letekintek, kissé elpirulva, de aztán újra ráemelem tekintetem. Komolyan gondolon ezt most, semmit sen gondoltam még ennyire komolyan. Vele akarok lenni, csakis vele és senki mással.
Casperrel mindig egy erős, központi magot alkottunk. Nem lehetett minket szétszedni, de a barátaink a másik barátai is voltak. Megvédtük a másikat, segítettünk neki, és összességében is nagyon jóban voltunk. A körön kívül pedig álttalánosan kedvesek voltunk mindenkivel, még a mardekárosokkal is. Mi olyan... aranyközéputak voltunk. Semelyik oldalon sem álltunk, nem kellettek az ellenségek. De nem voltunk hülyék, a hiedelemmel ellentétben. Igazán közel elég kevés embert engedtünk, hogy megvédjük magunkat. Viszont tudom, hogy Casper nem ellenkezne Lizzievel szemben. Túl régóta ismerjük és kedveljük, na meg míg én szívecskékkel körülvéve rohantam utána, ő tiszta fejjel látta Lizt és úgy mondta, hogy kedveli. Anyának is jó lenne bemutatni, már nagyon várja, hogy hazavigyünk egy lányt. Tudom, hogy szeretnek minket az emberek és talán igaza van, szeretnének velünk lenni, de nekem akkor sem kell akárki. Azt választom, akit a szívem. Elizabethet. Úgyis tudom, hogy ő jobb mindenkinél, aki a világon van. Egy angyal, ez biztos.
- Hát... nem nagyon érdekel, mivel már olyan régóta vártam erre. Egy-két felszakadó seb bőven belefér - Mosolygok rá. Nagyon aranyosan vigyáz rám, de most ( se ) érdekel, hogy mi van velem, a változatosság kedvéért. Megsimogatom az arcát. Háát, akkor járunk azt hiszem. Szinte hallom a petárdákat a fejemben, a tüzijátékokat érzem a mellkasomban. Mindig is ez volt a legszebb álmom. Feltolom magam az alkalomra és felé közelebb hajolva ajkaimat az övére simítom, kezem finoman simul arcára, nem tolakodón, kedvesen, nyugodtan elhúzódhat, ha szeretne. Ajkaim gyengéden kóstolják a lányét, egyáltalán nem erőszakoskodva, nem mélyítve az érintkezést, csak simogatják egymást, majd el is húzódok és visszahanyatlok az ágyra. Ma kardoskodtam a gyógyítóval, hogy nagyon szeretnék menni az órákra a fájalom ellenére is, de ő kinevetett. Most érzem csak, mennyire igaza is volt. Itt kell maradnom. Gyengén fekszek el, fordulok oldalamra. - Attól félek, velem együtt egy szinte megkapod Caspert is. - Mosolyodok el, arra értve, mennyit vagyunk együtt. Remélem, nem zavarja... - Neked van testvéred? - Kérdezem halkan, és elkezem húzni a kezét. - Ne térdelj, egy ilyen gyönyörű lány nem kuporoghat ott a koszban, ülj fel az ágyam szélére, jó sok hely van itt - Ajánlom neki
Az igazat megvallva imádom mindkettejüket, mert annyira kis aranyosak és imádnivalóak. Mondjuk elég ijesztő is tud lenni, hogy nagyon hasonlítanak egymásra, de valami mégis van, ami megkülönbözteti őket. Casper komolyabbnak tűnik néha, míg Crispinnek van valami gyermeki báj minden megmozdulásában, ami mondjuk most nem látszik. Vissza akarom kapni őt, olyannak amilyen volt, a mosolygós, imádnivaló, vicces és édes Crispennek. Olyannak kell lennie, ez nem ő, túl meggyötört, és nem tűnik boldognak. Félek, hogy ilyen marad, hovy nem tudom helyrehozni, de itt leszek mellette, mindenben segítek neki. Itt leszek vele, addif ameddig meg nem un. -De nem éri meg, az egészséged sokkal fontosabb, ha már neked nem, nekem az.-szegény.... Szerintem hamar az agyára fogok 8gy menni, és megharagszik majd rám, mert ennyire aggódom miatta. Hihetetlen, hogy tényleg ez fog történni, hogy együtt leszünk, pedig annyiszor megbántam, hogy akkor elküldtem. Sokszor átkoztam magam, hogy lehettem annyira idióta, hogy visszautasítottam pont őt. De nem értettem miért kellek én neki, hogy mit akar tőlem, de akármi is az, igazán aranyosan teszi. Figyelem, ahogy feltornásza magát, és szólásra nyitom ajkaimat, hogy megmondjam neki, hogy feküdjön vissza, de értelmes szavak helyett, csak egy sóhaj szabadul fel belőlem. Ajkai puhasága, és gyengédsége elvarázsol, nem tudom nem viszonozni, de nem mintha nem örülnék ennek. Ajkaim lassan mozdulnam meg, éppúgy, mint az övéi, nem vagyok gyors, követelőző, kezeim is óvatosan mozdulnak, arcomat simító kezére, és kicsit meg is cirógatom. De elszakad tőlem, amiért nem haragszom, vagy nem neheztelek rá, hiszen neki pihennie kell, csak rosszabbodik a helyzete, ha engem csókolgat. Pedig milyen jó is ez vele. -Nem baj, ezt szerintem simán el tudom viselni, ti úgyis együtt jártok.-ha az egyiket akarom, megkapom a másikat, és ez így fair. Egy rossz szavam sem lehet egyikőjükre sem, imádom őket, úgy, ahogy vannam együtt. Csak duplán kapok a jóból, de mégis Crispin az akit magam mellett akarok igazán tudni. Casperre sosem néztem úgy, mégha nagyon is hasonlóak. -Nekem...-kezdeném bele, de ahogy kezemet húzza, és megszólal abbahagyom, és inkább teszem, amit mond. Úgy ülök le, hogy arcommal felé fordulok, sőt testem is felé irányul és csak az arcát kémlelem, és válaszra nyitom lassan a szám. -Nekem csak lett volna testvérem. Mikor anyám meghalt 4 hónapos terhes volt...-annyira szörnyű, hogy ezt nekem mondták el elsőnek az orvosok, mikor ott voltam a nagyszüleim is, meg a nagynénem is, de én tudtam meg legelőször, de azt hiszem engem is sokkolt a legjobban. -Milyen érzés, hogy van egy ikertestvéred?-kérdezem rá, arra a kérdésre, ami évek óta ktt forog a buksimban, csak eddkg nem mertem megkérdezni.
Words: i don't know... || Music: ..... || Notes: most már a tiéd vagyok <3
Azt hiszem, soha nem láttam aranyosabbat, mint Lizzie, mikor ennyire nekiáll aggódni értem. Döbbenet, de nem gondoltam volna, hogy lesz olyan állapota a boldogon kívül, ami ennyire belopja magát a szívembe, de azt hiszem, ez az. Apa soha nem volt az az aggódó tíous, Casper pedig az idejét az azonnali megoldás keresésre fordította, nem arra, hogy ilyen apróságokkal törődjön. Ez új nekem. Nagyon jó, de új. Ezért sem tud idegesíteni, vagy zavarni. A csók édes, mint a méz, szétomlik kettőnk közt és nem akarom abbahagyni, viszont képtelen vagyok tovább támasztani magamat így, ezért kénytelen-kelletlen elszakadok az ajkaitól. Tovább egyébként sem merészkednék, mivel komolyan gondoltam mindent. Lizzie nekem a szerelmem, nem valaki, akivel gyorsan le akarok feküdni, vagy hasonló, főleg, hogy egyébként sem feküdtem le senkivel még soha. Lizzienek virágillata van. Tudom, kicsit random megállapítás, de akkor is az van. És jól áll neki. Benne minden tökéletes, szóval igazából nem tudom, miért válogatom különa dolgokat.
Nagyon megnyugszom, hogy nem zavarja őt Casper. Azért kínos lett volna, ha leállunk ezen huzakodni. - Ennek örülök, tudod, ő nagyon kedvel téged - Mosolygok rá, és még csak nem is udvariaskodásból mondom, hanem komolyan. Casper kifejezetten kedveli Lizziet, nagyon támogatta, hogy jöjjek össze vele. Sajnálom, hogy a szavába vágok, de nem akarom, hogy elfáradjon, megbetegedjen. Van hely az ágyon, bátran csússzon fel. Mikor megteszi, már hagyom, hogy végigmondja. Lesütöm a szemem a válaszra. - Jaj... ne haragudj, nem akartam... belenyúlni a témába... sajnálom - Motyogom égő arccal. Fú, de kínos, és komolyan nagyon sajnálom. Iszonyú lehetett elveszíteni az anyukáját, főleg a tudattal, hogy a testvére is elment. Megszorítom az ujjait bátorítóan. Őszintén nem tudok mit mondani rá, ez borzalmas. Átlendülünk egy másik területre, kérdésére halványan elmosolyodok. - Hogy milyen érzés, ha valaki hozzád van nőve, nem tudod lerázni, de ugyanarra gondoltok, beleszóltok a másik szavába, összevesztek, összekavernek titeket? Állati jó. De tényleg Casper nélkül biztos, hogy teljesen el lennék veszve. Nem tudom elképzelni magamat nélküle. Ő... az egyik felem. - Gondolkodok, próbálom megtalálni a megfelelő hasonlatot, ami nem olyan béna, mint ami most kering a fejemben, de esküszöm, semmi értelmes nem jut eszembe. - Olyan, mintha ő lenne minden csontom. Te pedig a szívem - Nézek fel rá halvány mosollyal. Komolyan, így gondolom. Én meg vagyok a hús, ami körülöleli őket, megvédi az ütődéstől, és ennyi. De ez nekem éppen elég.
Sokakért nem aggódtam, régen csak magam miatt aggódtam, mert nem is érdekelt más. Nem szerettem azt sem, ha én miattam aggódott valaki, nem találtam jó dolognak. Most sem szeretem ha aggódnak miattam, és talán ez is az oka annak, hogy másért én nem szoktam. De Crispin...gyorsabban kalapál az a kis valami ott aú mellkasomban, ha csak rám néz. Az, hogy úgy láttam, ahogy tegnap, csak megrémísztett, és már a legrosszabbra gondoltam, ami nagy szerencsémre nem következett be. Csókja valamj észbontóan jó, teljesen magával ragad, nem tudok az ellentenni, hogy viszonozzam, de nem ks akarok tenni ellene. Kicsit azért elszontyolodom, mikor elválik tőlem, de megértem, hiszen, nem lehet valami jó érzés neki, így megtartania magát, azok után ami vele történt. Istenem, ha csak visszagondolok rá, már rosszul érzem magam, szörnyű volt úgy látni. -Oh akkor ez kölcsönös is.-mosolyodom el, mert én is nagyon kedvelem. Olyan aranyosak mindketten, együtt is és külön is, de együtt ők a legjobbak. Szerintem nem is kívánhatna az ember többet, mint ők együtt. Nem értem, hogy lehet őket nem szeretni, nekem ők a szívem csücskei. Feltápászkodom hozzá, oké, igaha van, mégis kényelmesebb mellette ülni az ágyon, mint az ágya mellett térdepelni, de azért az sem rossz, mert úgy rendesen látom őt, semmi sem zavarja a látóterem. -Nincsen semmi baj, nem tudhattad. Azt se tudom, hogy fiú, vagy lány lett volna...-nem haragszom rá, nem tudhatta, hogy mi, hogy volt nálunk, mert ezt nagyon senki sem tudja. Szeretem inkább titokban tartani, mert ez nem olyan dolog, amit az ember szívesen elmond, és meghallgat. Csak halványan mosolygok, mikor ujjai szorítását érzem, hiszen erre nagyon mást nem is tudok mondani, vagy tenni. -Ez tök jó lehet. Volt már olyan, hogy egymás helyett csináltatok valamit?-kérdezem kíváncsian, de pershe valahogy boztos vagyok abban, hogy volt ilyen. Velem is ez lett volna, hogyha van egy ikrem, biztos, hogy órákat cseréltünk volna, vagy ilyenek, mert az amúgyis vicces. -Nagyon édes vagy, tényleg. És te is az én szívem vagy, és a lelkem.-mosolyogtam, majd hogy szavaimnak bizonyosságot is adjak, most én hajoltam felé. Puhán nyomtam ajkaimat az övéinem, igyekeztem úgy helyezkedni, hogy neki ne kelljen megemelkednie, vagy megerőltetnie magát. Azt akarom, hogy minden jó legye neki.
Words: i don't know... || Music: ..... || Notes: love ya babe <3
Rettenetesen zavarba jövök, ahogy megtudom, hogy akaratom ellenére térdig belegázoltam az érzékeny zónákba. Szégyellem magam, dehát Lizzievel ilyenről még soha nem beszéltünk. Nem láttam mellette a testvérét persze, de akár fiatalabb is lehet, mint az elsősök, és igazából azt se tudtam, hogy hogyan halt meg az anyja. Sok kínos rész van, de remélem, rengeteg időnk lesz, hogy megismerjük egymást, és ilyenekkel kapcsolatban képbe kerüljünk a másikról. Én legalábbis erre szeretném fordítani a köszös időnket. Hogy megismerjem, beszélgessünk. A kérdésére halkan felnevetek és bólintok. - Igen... volt, hogy házikat is megcsináltunk a másik helyett, és olyan is, mikor egy-egy számonkérésre is a másik helyett ültünk be. Persze, ez rettenetesen szégyenletes, és tilos - Próbálok komoly pofát vágni, de aztán eszembe jut valami, és mégis elmosolyodok. - Voltam én már Hollóhátas - Kacsintok rá játékosan. Még emlékszem, ahogy állunk a klotyóban, és húzza fel a sárgaszegélyű taláromat, én meg az övét.
- Tudod, nincs annál viccesebb, mikor állsz szemben az ikreddel és igazgatod a frizurádat, hogy úgy nézz ki, mint ő. Mintha a tükörképedre szeretnél hasonlítani - Nevetek fel halkan, és kezemmel kismítok egy gyönyörű, szőke tincset Lizzie arcából. Szívem hevesen kezd dobogni szavaira, valahogy mindig is ezt vártam. Úgy értem, ez volt minden, amit reméltem Vele kapcsolatban. De nem hittem volna, hogy valaha is megtörténik, és így fog érezni irántam. Úgy, ahogy én is érzek iránta. Mikor lehajol kikerekednek a szemeim. Aranyhaja sátorként omlik körénk, az illata egészen elbódít. A csók puha, bársonyos, azonnal lélegzet után kapkodok, el se tudom hinni. Minden kis részemben bizsergek. Imádom őt, mindenem szereti. Hosszan csókolom finom ajkait, melyek tökéletesen illenek az enyémhez, ujjaim tarkóját simogatják gyengéden, míg el nem húzódik. Hüvelykujjam végigsimít megduzzadt ajkain, míg én az enyémbe harapok. Boldoggá tesz engem Lizzie. Annak ellenére, ahol most vagyok, ágyhoz kötve, betegen, én akkor is csak rá tudok gondolni. - Teljesen megérte tartalékolni az első csómomat - Mosolygok fel rá, játékosan megcsipkedve a combját térdéhez közel. - És... ha már úgyis van egy csomó időnk. Elizabeth Rossi, mondd el, mit érdemes tudni rólad? Amit eddig nem deríthettem ki? - Egy pár pillanatra elgondolkodok, majd somolyogva hozzáteszem. - Annak ellenére, hogy követtelek... remélem, most már inkább mellettem leszel - Megnyugtat, ahogy fogja a kezem.
Δ Music:The End Δ Words: x Δ Note: Ohw, I love you too, Honey <3
Bevallom igen érzékeny területet érintett kérdésével, de nem zavar, hiszen, ha nem kérdez, akkor nem is igazán tudjuk megismerni egymást. Nem szeretek erről beszélni, nem ám, viszont Crispin sokat jelent már most nekem és tudom, hogy bármkt elmondhatok neki. Igaz, hogy ez nem titok, nem kell úgy őrizni, mint bármi mást, de azt tudom, hogy nem szeretném ha ezt mindenki tudná. Így is nagyon sok sajnálkozó pillantást kapok a szülekm miatt, de akkor azt még nem is tudják, hogy láttam a szüleim neghalni. Ez viszont már titoknak számít az én szememben, mert nem tudom, ki és miért tette. -Igen persze, hogy az, de mégis elég szórakoztató lehetett.-mosolygok, mert biztos vagyok abban, hogy jó poén lehett. Ilyet én is akartam mindig, de sosem adatott meg nekem ez. -Komoly?? Lebuktatok? És milyen volt?-rohamozom meg szegényt a kérdéseimmel, amiért icsit el is pirulok, mert nem szokásom ennyire kíváncsiskodni, de most ezek kibuknak belőlem. Már előre sajnálom, hogy a kimenőm nagy részét itt fogom vele tölteni, míg el nem küldenek innen. -Nem semmi. Nem lehetett nehéz egymásra hasonlítani. Volt akinek feltűnt ez?-ez nem egyenlő a lebukással, csak az hogy valaki ismerik-e őket annyira, hogy meg tudják különböztetni ha mondjuk nem szólnak egy szót sem. Lehet hogy ikrek, nagyon hasonlóak, meg minden, de én bármikor megmondom, hogy melyiköjük van velem szemben. Szavai, és az én szavaim hatására hajolok hozzá, hogy egy puha csókba vonjam, amely oly édes, hogy elveszi az eszem. Amint kezét tarkómon érzem, kicsit közelebb mozdulok hozzá, elmélyítve egy kicsit a csókunkat, és máshogy támaszkodom. Olyan tökéletes az egész, tökéletesen összeillünk, mintha pont neki teremtettek volna. Ezért csak lassan szaksdok el tőle, de akkor sem megyek messzebb tőle, most így olyan jó. Ujja simítására elmosolyodok és egy kis puszit is nyomok az ujjára, ahogy hallgatom szavait. -Én is ugyanígy érzek, mert nekem is ez volt az első csókom.-vallom be, lesütött szemekkel, de nem bánom, hogy így van. Mindenki azt mondja, hogy az elsőnek tökéletesnek kell lenni, mind helyileg, meg ilyenek, és nekem ez volt a tökéletes. -Hát ehhez tudnom kell, hogy mi az, amit még nem derítettél ki. Szóval mond csak mit nem tudsz!-döntöm el a fejem, egy mosoly keretében, majd szemeim elkerekednek szavai hallatán. -Követtél? Mikor, hol, miért?? És miért nem vettelek észre?-jobban eldöntöm a fejem, úgy várva válaszát, de egy mosoly játszik ajkaimon.
Halkan nevetek a kérdésáradatra és elfintorodok. - Nem buktunk le, és vicces volt. A hollóhátasok olyan rettenetesen okosak, de tényleg, Casper szerint mi pedig túl segítőkészek vagyunk. A barátaink tudtak róla, de rajtuk kívül mindenki bevette - Mosolyogva emlékszem vissza rá, majd fejet ingatok egy sóhajtással. Az emberek olyan könnyen átverhetőek, de komolyan, döbbenet. - De te soha nem voltál ilyen, lizzie, úgy értem.... te valahogy mindig tudtad - Ez valami varázslatos Lizzieben, hogy mennyire átlát rajtunk, ismer minket. Teljesen biztos vagyok, hogy nem a testoválásai miatt ismeri meg az ikremet. Egyszerűen ő tudja, hogy nem én vagyok. Szerintem ehhez igazán kell szeretni a másikat. Én is ismerek ikreket, de míg nem válnak a barátaimmá, nem tudom megkülönböztetni őket egy percre sem. De ha már van velük valamilyen kapcsolatom, akkor csettintéésszerűen megy. Ez egy varázslatos dolog, mindenféle pálca nélkül. Az ember maga is képes csodákra, én hiszek ebben.
Úgy érzem, Lizzie és én teljesen összeillünk, épp ezért is, rettenetesen örülök, hogy meggondolta magát velünk kapcsolatban. A csókjától sokkal jobban leszek, mint az átkozott főzetektől, ebben biztos vagyok. Kérdezek, ő pedig nevet. Gyönyörű, már a hangja is tökéletes. Elgondolkodok, viszont a szémonkérésnél felnevetek. - Hát... már évek óta. Nem vetted észre, hogy Cas és én általában egy folyosón tartózkodunk veled? Vagy, hogy mindig ott voltam, hogy felszedjem a könyveidet, ha elejtetted? Már tudom,h ogy tűröd hátra a hajadat, és, hogy mikor ülsz neki megírni a beadandót, hogy mit szeretsz enni, ilyesmiket - Bizony, az asztalnál is ikegcsak közel szoktam ülni hozzá, és velem egyvonalban van a hollóhátasoknál Casper, hogy ne kelljen sokat nyújtózkodnom utána. - Nem tudom... szereted a muglikat? Eljársz a koncertjeikre, buliaikra? Mit csinálsz nyáron? Mi a kedvenc színed? Töltenéd velem a szünetet? - Igeen, belecsempésztem a meghívást a kérdésáradatba, de szerintem oda pont belefért, hogy úgy mondjam, érdekel, milyen fejet fog rá vágni.
Δ Music:The End Δ Words: x Δ Note: Ohw, I love you too, Honey <3
Válaszát hallgatva csak mosolyogni tudok, mert annyira aranyosak. Mindketten azok. Ez a hely és csoport cserés dolog, meg hihetetlenül vicces, persze kockázatos is. -Igen, azért meglátszik a különbség a két ház között. Én szerintem egy-két házba fél napot sem bírnék.-mosolyodok el, szerintem igazán mások vagyunk mindannyian, talán azért ks van ennyi fajta ház, viszont nem tudk., hogy akkor mi lenne, ha valakiben egyaránt lenne bölcsesség és segítőkészség. Nem tudom, hogy tényleg van-e ilyen ember de valamilyen szinten mindenki beillene mindegyik csoportba. Legalábbis én ezt gondolom, hiszen senki sem egyfajta, akkor olyan egysíkúak lennénk, és senkiben sem lenne semmi új. -Igen, én tudom, túl jól ismerlek már titeket.-vigyorgok rá boldogan, mert hihetetlenül büszke vagyok magamra, hogy már nem okoz gondot, hogy tudjam kivel is beszélek. Egész furcsa lenne, ha valamit mondanák Crispnek, aztán Casperen kérném számon. Imádom őket evyütt, úgy ahogy vannak, persze, nem ugyanúgy nézek Casperre, mint Crispenre, attól még, hogy ugyanúgy néznek ki, mindketten mások. De így imádom őket, ahogy vannak. Annyira jó vele lenni, csak itt lenni mellette, vagy akár csókolni, mert egyszerűen hihetetlen ez az egész. Ha tavaly nem utasítom vissza, talán én sem szálltam volna annyira magamba és ő sem. Ez az én hibám, mert nem gondoltam végig a dolgokat. Pedig most annyira hihetetlenül jó vele, mint azt remélni sem mertem. Teljesen abba a hitben éltem, hogy biztosan nem kellenék neki azok után, ahogy bántam vele, erre itt vagyunk, és és csókolózunk. Ami csak így zárójelesen megjegyezve hihetetlen édes, és annyira gyengéd velem. Nála jobbat nem is kívánhatnék. Kikerekednek szemeim, mikor válaszol a kérdésemre, meglep, igazán meglep, mert nem nagyon tűntek fel ezek a dolgok. -A folyosós dolognak nem kerítettem nagy feneket, és fel sem merült, hogy azért vagy ott mindig, mert folyton a közelemben vagy. Sokszor tűrögetem a hajam...a beadandósat honnan tudod? Tényleg nagyon sok mindent tudsz rólam.-kicsit elpirulok, nem tudok, nem így tenni, teljesen összezavar, hogy ilyen velem. Hogy ennyire odafigyelt rám. Olyan zavaros ez az egész, sosem hittem, hogy valaha is fogok valakit ennyire érdekelni. -Igen szeretem a muglikat, olyan kedvesek és tudatlanok. Koncertekre szoktam járni, de bulikra nem nagyon, mert annyi muglit nem ismerek. Nem tudom mit fogok csinálni nyáron, a kedvenc színem a....kék, és igen, tölteném veled.-a végére egy édes mosollyal pillantok rá, nem eresztem a tekintetét. Annyira kis aranyos. A gondolat hatására, hogy vele tölthetem a szünetet, az ajkamba harapok és boldogságot sugároz a tekintetem is. Fuh azz hiszem szerelmes vagyok.
Words: i don't know... || Music: ..... || Notes: i'm in love wjth you, and all your little things
- Hát igen, ezzel én is így vagyok - Nevetek fel halkan, bár konkrétan csak egy házra gondolok. A Mardekárba semmiképp sem mennék. Egyrészt, mert simán szétszednének, másrészt mert annyira nem kedvesek, hogy be tudjak illeszkedni közéjük. Kiállni meg nem szeretek. De tudom, hogy kinézik maguk közül, aki nem olyan durván kegyetlen, mint ők. - Na igen, szerintem a tanárok egészen irigyelnék ezt a tulajdonságodat - Öltök rá nyelvet játékosan. Biztosan nagyon hálásak lennének, ha felismernék, ki kicsoda, és a jó embert izsgáztatnák le a tárgyból, nem mondjuk engem. bár mindig figyelmeztetem Caspert, hogy én nem vagyok olyan okoska, mint ő, de van, mikor nem érdekli, mert valamit azonnal meg akar nézni, vagy csak nem érzi jól magát, vagy nincs kedve bemenni, esetleg az én órám jobban érdekli. Vannak fura szokásai, és miért ne, ha már ennyire szeretné, nekem nem kerül pénzbe, vagy hasonló, és jó poén.
Nevetve vonok vállat a kérdésére. - Ha az ember évek óta figyel egy lányt, akkor az ilyeneket üti-vágja - Kacsintok rá ujjaival játszva, majd ajkaimhoz emelve mindegyikre külön-külön simítok csókot gyengéden. Az a vicces, hogy ennél millióször többet tudok róla, de azok kis dolgok. Hogy mit szeret reggelire például, vagy hogy milyen a mosolya. Azt fejből le tudom rajzolni már szerintem. felteszek egy rakás kérdést, és mindent szépen elraktározok, míg nem válaszol a legfontosabb kérdésemre. mert akkor felnevetek. - Szuper! Oda megyünk, ahova csak szeretnél. Bár mi Casperrel ugye hollandok vagyunk, de ha nem szereted Hollandiát, vagy Amszterdamot, akkor nem muszáj hozzánk mennünk. Kiválasztasz egy pontot a Földön bárhol, és elviszlek, hogy a leggyönyörűbb szüneted legyen egész életedben - Ajánlom fel neki boldog mosollyal, majd tenyerébe csókolok. - Te is kérdezz nyugodtan, ha nem hadi titok, akkor még válaszolok is valószínűleg - Persze csak szórakook vele, bármit is kérrdez, válaszolni fogok rá. Végül is, illik megismerni a másikat jobban, ha már együtt vagyunk. El se hiiszem.
Δ Music:The End Δ Words: x Δ Note: Let's be alone together
Nem mondok semmi már, csak mosolygok bólogatva, ahogy gondolkozom a szavain. Nem hiszem, hogy beillenék a Hugrabugon kívül máshova. Talán még a Hollóhátban ellenék, az nem tűnik egy vészesnek, viszont a Griffendél, és a Mardekár felejtős. Nem vagyok annyira bátor és elszánt, hogy Griffendéles legyek. A másik pedig alapjáraton ki van lőve. Nem tudok olyan lenni, amilyenek ők. Nem tudok olyan szemét lenni másokkal, és szerintem nem is hozzám illik. Kihagyom ezt is, van más dolog, amit szívesen kipróbálnék, de ez nem olyan. -De nem adom nekik ezt. Nekem nagyobb szükségem van rá, mert sokat vagytok együtt. Csak tudnom kell, hogy különböztesselek meg titeket.-mondom mosolyogva, de komolyan is gondolom. Nem akarom őket összekeverni, sosem lenne jó az, hiszen, igen sok félreértés következhet ezekből. Nem szeretném, ha valami olyasmit kérnék Crispintől, amit aztán Casperről akarok behajtani. Egyikőjüknek sem lenne jó. Persze más dolgot is félre lehet érteni, vagy akár tenni, ezért sem szoktak sokan ikrekkel lenni. Amíg tudok, ki kicsoda, addig nekem ezzel nincs gondom. Tudom, hogy őket évek múlva se tudnám összekeverni, annyira ismerem minden egyes vonásukat és mozdulatukat, még ha ezt nem is híresztelem. -Évek óta? Pontosan mennyi éve is? És, miért?-kérdezem a sok kérdésemet egyszerre, már megint fel vagyok pörögve. Komolyan évek óta figyel? komolyan? Szent Merlin! Miért? és, mi?? Sosem hittem volna, hogy tényleg ennyire figyelt, hogy ennyire lekötöttem, pedig igazán nem vagyok egy érdekes személy. Inkább az a kis tisztelettudó, jó kislány vagyok, semmi más. Figyelem minden mozdulatát, ahogy ujjaimra puszikat nyom, mert annyira aranyos, ahogy ezt teszi megint. Mindig olyan aranyos. Akármikor ránézek, csak pirulgatni tudok miatta. -Nekem bárhol jó, csak te legyél velem. Még a déli sarkra is mehetünk, ha te ott vagy velem, de tényleg.-széles mosoly ül arcomra, ahogy őt nézem és azt, hogy mennyire lelkes. Istenem, de hihetetlenül aranyos. Komolyan, nem is kérhetnék jobb embert nála. -Hmm...igazából semmi sincsen...most így nem jut semmi az eszembe.-rázom meg a fejemet, mert igazából tényleg semmi sem jut most az eszembe. De aztán valami mégis beugrik. -Van háziállatod?-kérdezem egy mosollyal, és ajkamba harapok. Mások lehet előbb megismernék az ember minden dolgát, mielőtt kapcsolatba kezdenek vele, de én már olyan régóta ismerem Crispint, hogy azt hiszem, nálunk ez épp így tökéletes.
Words: i don't know... || Music: ..... || Notes: with you I'm happy
- Ez igaz. Mindenek előtt neked kell tudnod, melyikünk kicsoda. - Adok igazat neki a helyzetben, hiszen ha egy tanár eltéveszt, hát akkor csak rossz embert osztályoz le. De ha Lizzie tévesztené el, ki kicsoda, akkor talán Casper karjaiba rohanna az enyémek helyett, és abból semmi jó nem számítana. Nem egy párról hallottam, akiknél a másik azt állította, hogy azért csalta meg az ikrével, mert azt hitte, hogy ő az. Ezt képtelen vagyok megérteni. Lizzie rá az élő bizonyíték, hogy meg lehet jegyezni, pedig mi még nem járunk túl régóta, nem igaz? - Hát... azt hiszem, három éve. - Vallom be neki zavarba jőve vörösödök el kicsit. Az utolsó kérdést viszont nem egészen értem, azt hittem, ez teljesen világos... - Azért, mert szerettelek. Mert szeretlek. - Válaszolom komolyan, és minden fájdalmam ellenére, fogösszeszorítva, de feljebb tolom magam.
- Mindent tudni szerettem volna rólad, hogy ha máshogy nem is, így veled lehessek - Vonok vállat halvány mosollyal. Mosolyogva nevetek fel halkan. - Oda nem megyek, ott hideg van, és semmi izgi. Inkább menjünk Amszterdamba, lehet csónakázni is, csak te meg én... - Nagyon jó lesz, megmutatok neki mindent, olyat is, amit egy túrista sem láthat, csak azok, akik olyan őslakosok, mint én. felvonom a szemöldökömet. Wáo. Annyi mindent kérdezhetett volna, de pont ezt? Lizzie tényleg állati érdekes lány, ezért is imádom. - Van egy huskym. Kicsi, felugrál... fél apától - Teszem hozzá halkan és megremegek apukám említésére, a fájdalom zsibbadón terjed testemben az emlékekkel együtt. Lehunyom a szemem. - Neked van állatod? - Kérdezem csendesen és a lány felé nyúlok. átölelem, de csak finoman, hogy ne fájjon neki. - Nem aludnál velem este? olyanrosszakat álmodok egyedül... Nem tudom kipihenni magam, csak azzal az altató folyadékkal - Fintorodok el. Persze nem kötelező, biztos nem lenne túl kényelmes semelyikünknek, de legalább együtt lennénk. - Tényleg, lizzie, te hol szoktál lakni nyáron? - Kérdezem gyanakodva.
Δ Music:The End Δ Words: x Δ Note: Let's be alone together
by 
