Kalila & Lily

Ma szerencsére korán befejeződek az óráim, így van időm arra, hogy feltűnés nélkül lemehessek az iskola konyhájába. Egyesek furcsának találnák, hogy mit keresek ott a sok házimanó között, ezért is megyek titokban, de az a helyzet, hogy mióta leszoktam a bulizós életformámról, kellett valami, ami leköt, ez pedig a főzés volt. Egyszerűen imádtam és egész tehetséges is voltam benne, mindig eltaláltam az ízesítést, még ha valamilyenételt először is csináltam. A házimanók örültek a segítségnek és össze is barátkoztam velük, elég vidám társaság voltak. Persze nem ők voltak a baráti társaságom, ezt a munkát inkább önkéntes munkának tekintettem, amivel segíthetek nekik is és kiélhetem a főzőtehetségem. Ráadásul esténként a vacsoránál, amikor valaki elismerő pillantásokat vetett a tányérjára, mindig elmosolyodtam. Soha senki nem tudta és nem is fogja tudni, hogy sok időt töltök a konyhában, de nem is akartam, hogy megtudják, mert akkor annyi lenne a hírnevemnek. Szóval miután az utolsó órám (bájitaltan) is véget ért, gyorsan felszaladtam a klubszobába és lepakoltam a cuccaim, majd ügyelve arra, hogy senki nem veszészre leosontam a konyhába. Vagyis leosontam volna, ha a pincébe vezető lépcsőn nem futottam volna össze a Mardekáros fiúval, aki olyan nagy hatással volt rám az első találkozásunknál. Mostanra már a nevét is megjegyeztem,ai nem más, mint Alexander és ha nem lennék olyan szétszórt, azt is tudhattam volna, hogy az órarendünk egy az egyben megegyezik és ugyanakkor végez, mint én. Ám hála magamnak egy igen kínos helyzetbe kerültem.
- Hova ez a nagy sietség? - kérdezte a szokásos "már úgyis tudom a választ" nézéssel.
Na ezzel a kérdéssel jól feladta a leckét, ugyanis az igazat nyilván nem mondhattam meg és egy jó hazugság sem jutott eszembe. Végül nem tudtam mást kitalálni,szóval életem legrosszabb hazugságát mondtam neki.
- Ööö... igazából téged kerestelek, mert nem értettem a mai rúnaismeretet és úgy látszott, te képben vagy, szóval gondoltam elmagyarázhatnád. - érzéseim szerint "kicsit sem volt feltűnő", hogy pont egy Mardekárostól kérnék segítséget, de inkább higgye azt, hogy vele akarok lenni és arra találok ki ilyen béna kifogást. Bár azért bevallom, hogy elég sokat gondolok rá azóta, amióta találkoztunk és az étkezések alkalmával is sokat szemeztünk, szóval ez még talán jól is alakulhat.
- Oké. Most épp nem érek rá, de vacsora után, találkozhatunk mondjuk a Szükség szobájában... de csak akkor, ha kapok érte valamit cserébe. - egy titokzatos mosoly villant át az arcán és éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége. Mármint jó lesz, de nem helyes.
- Rendben, de csak teljesíthető dolgot kérhetsz. - egy erőltetett mosollyal próbáltam oldani a hangulatot és elfedni a zavarom.
- Hidd el, szívesen fogod teljesíteni. - ismét rám vigyorgott, majd szó nélkül otthagyott, hogy emésszem a mondandóját. Döbbenen néztemutána, majd lehajtottam a fejem és egy mosoly közben elpirultam, majd vidáman indultam tovább a konyha felé. Ezek után el lehet képzelni, hogy mennyire tudtam másra koncentrálni. Hát semennyire... Alig vártam a találkozót, pedig tudtam, hogy nem kéne Mardekárosokkal lennem. Vacsora elött már a várakozást felváltotta az idegeség, pedig áltelában nem szoktak érdekelni a fiúk. Természetesen a bátyáim és a barátaim is rögtön észrevették, hogy történt valami, de senkinek nem mondtam egyszót se és mivel tudták, milyen makacs tudok lenni, egy idő után már nem is kérdezgettek. A tányéromon lévő ételt sem tudtam megenni, csak tologattam ide-oda a villámmal, pedig én csináltam, úgyhogy biztos finom volt. Néha felnéztem és a Mardekáros asztal felé pillantottam, de egész vacsora alatt nem láttam Alexet. Kicsit csalódott voltam emiatt, de reméltem azért este eljön a találkozónkra. Hát nem jött... Két órát vártam rá a szükség szobája elött, majd mikor már elvesztettema reményt, felmentem a hálóterembe. Majdnem mindenki aludt már, csak egy kisebb csapat másodikos pletykált még, de hamarosan ők is elaludtak. Nagyon sokáig voltam még ébren és a könnyeim patakokban folytak végig a fülembe, de ez sem tudott zavarni. Végül átgondoltam és úgy döntöttem felesleges sírni, miért is gondoltam, hogy egy Mardekáros majd normális lesz és betartja a szavát? Nem tudtam elaludni, hiába próbáltam, ezért gondoltam lemegyek a klubhelyiségbe és leülök egy kicsit. Ekkor ajtónyitást hallottam és egy lány jött be a hálóterembe, a sötétben nem láttam ki az. Szerencsére nem volt sokáig bent, úgyhogy nem kellett megvárnom, amíg elalszik, hogy lemehessek a kandallóhoz. Miuztán becsukta maga mögött az ajtót, a biztonság kedvéért vártam még kb negyed órát és csak utána indultam el. Lent szerencsére senki nem volt, úgyhogy leültem egy székbe és márr épp belemerültem volna a gondolataimba, amikor valaki megszólított. Megállt bennem az ütő, nem vettem észre a lányt, aki a kanapén feküdt és ez még nem is lett volna gond, ha nem a 7-es prefektus lett volna. A mosolyátó kicsit megnyugodtam.
- Szia... nem nagyon tudok aludni, nem baj, ha még maradok egy kicsit? - nagyjából ismertem a lányt, Lilynek hívták, bár ő valószínűleg nem tudta a nevemet. Kedves lánynak tűnt, úgyhogy gondoltam nem fog ágyba parancsolni, de azért megpróbáltam kicsit jobban elmagyarázni, hogy miért is vagyok az ágyamon kívül, persze a részletekbe nem mentem bele.
- Elég rossz napom volt. Tudod, pasiügy. - legyintettem egyet, miközben a szememet forgattam. - De ha már itt tartunk, neked is valami hasonló van, hogy te sem alszol még?


words: 839 | remélem nem lett túl hosszú

Megkönnyebbültem egy kicsit, amikor hagyta, hogy maradjak, nem nagyon lett volna kedvem visszamenni és az ágyamban forgolódni egész éjszaka, a klubhelyiség megnyugtatóbb volt a kandalló miatt, viszont még jobban örültem annak, hogy valakivel beszélhetek, mert így legalább el tudta terelni valami a figyelmem. Hiába mondta, hogy nincs pasi gondja, valamit mégis megláttam azarcán, ami fura volt, lehet, hogy nem pont egy bizonyos valakivel, hanem csak vele kapcsolatban van problémája, vagy valami teljesen más, de nem is akartam kíváncsiskodni, mert fordított esteben én se akarnám ezt mástól. Viszont azt megértettem, hogy a vizsgák aggasztják, már én is előre félek, hogy mi lesz velem, pedig van még egy évem, de általában mindig szerencsés vagyok és olyan dolgokat kapok, amiket tudok. Meg szeretekis tanulni, néha a bátyáim mondogatják is, hogy csodálják, miért nem a Hollóhátba kerültem és a Teszlek Süveg is elgondolkodott rajta, de végül azt mondta, hogy jobban illek a Griffendélbe. Mindkettőnek örültem volna, de a Hollóháthoz kicsit lobbanékonyabb vagyok.
Mikor Lily megkérdeztea nevemet, rájöttem, hogy még be sem mutatkoztunk konkrétan egymásnak, mert alapvetőnek vettem, hogy ha én tudom az ő nevét, ő is tudja az enyémet, de hát honnan is tudhatta volna, nem volt annyira közös a társaságunk.
- Kalila Velaryon a nevem, de szólíts csak Kalinak, azt jobban szeretem. - a nevemet anyukám egyik kollégájáról kaptam, aki még mielött megszülettem, halt meg egy bevetés alkalmával. Nem tartottam túl szerencsésnek, mert így anyu néha szomosrúan néz rám, amikor a nevemet hallja, de mindig azt mondja, hogy olyan jó ember vagyok én is, mint ő volt, szóval nem bánom. - Te pedig Lily vagy, ugye? - mindig is büszke voltam a név és arcmemóriámra, szinte mindenkinek azonnal megjegyeztem a nevét és még egy hét múlva is tudtam, meg Lily amúgy is híres volt, ugyanis mindenki tudta, hogy James Potterrel jár, James pedig elég feltűnő jelenség volt. Ő és a barátai mindig csináltak valamit, hogy ne legyen unalmas az élet a Roxfortban. Egyikőjükkel sem beszéltem túl sokat, de jófejnek tűntek.

words: 325