1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
- Félicienne! Félicienne, azonnal gyere kifelé onnan! Rémülten pillantást vetek a nőre - anyára -, aki az ajtónak támaszkodva, lehunyt szemmel áll, és úgy fogja a kezében a pálcáját, mintha az élete múlna rajta. - Anya - szólítom meg vékony hangon. Alig lehetek tizenkét éves: érzem, ahogy aprócska ujjaim ökölbe szorulnak, és el sem tudom képzelni, mitől ilyen dühös az apám. Soha nem hallottam még ilyen indulatosan beszélni. - Anya, miért menekülsz apa elől? Mi a baj? Lassan, fájdalmasan kinyitja a szemeit, tekintete azonnal rajtam állapodik meg. - Semmi baj, kincsem. Minden rendben lesz - suttogja, majd odasétál hozzám, felkap és szorosan átölel. Érzem, ahogy a könnyei egymás után pottyannak a vállamra, miközben kint tovább folytatódik a dörömbölés, az ordítozás.
Arra ébredek, hogy valami hatalmas csattanással a földre esik. Abban a pillanatban felülök az ágyamban, és levegőért kapkodva a mellkasomra szorítom a kezem. A szívem őrjítő ütemben ver, mintha csak ki akarna esni a helyéről. Szükségem van pár percre, hogy lenyugodjak, de később is csak a sokktól szédülten vagyok képes felkelni. Az elmúlt napokban rengetegszer éreztem úgy, hogy van még valaki a közelemben, akinek nincs itt a helye, most azonban a megszokottnál is erősebben tör rám a félelem. Remegve nyúlok a pálcámért és varázsolok fényt, körbevilágítva a szoba minden egyes részét. Minden a legnagyobb rendben van. Csak képzelődtem volna? Esetleg lehetséges lenne... Bár tisztában vagyok vele, hogy egy éber ember sem tartózkodik a közelemben, arra ugyanúgy nem látok esélyt hogy meg tudnék nyugodni, amíg meg nem győződtem róla, valóban így van. Épp ezért a lehető leghalkabban elindulok kifelé a toronyból, ám mivel az idegességem nem hagy alább, egészen a hetedik emeletig elsétálok. Sajnos nem is eredménytelenül: közeledő léptek csattannak a jéghideg kövön.
Gwenog Jones „A Hugrabugnak népe, Békés, igazságos. Oda mész, ha türelmes vagy."
Származás : félvér Lojalitás : semleges Családi állapot : egyedülálló Lakhely : Roxfort Foglalkozás : roxforti tanuló Pálca : 10 hüvelyk, diófa, sárkányszívizommal Keresem a... : Ellenségem és csapattársaim Idézet : A te táncodat senki más nem táncolhatja, a te dalodat senki más nem énekelheti, és a te történetedet senki más nem írhatja meg. Hogy mi vagy és mit csinálsz, az most, ebben a pillanatban dől el! Karakterlap : Natural born leader Karakterzene : I'm just a little bossy Playby : Shay Mitchell Kép :
Gyűlölöm, hogy a meccsek előtti éjszaka még mindig annyira nyugtalan vagyok, hogy képtelen vagyok elaludni! Pedig tudom, mennyire fontos lenne a pihenés, a lányoknak is mindig kiemelten felhívom erre a figyelmét. Én azonban képtelen vagyok betartani a saját utasításomat. Csak hánykolódom, forgolódom az ágyamban. Egyre csak a holnapi, Mardekár elleni meccs jár a fejemben, ami talán az évad egyik legnehezebbje lesz. De muszáj megnyernünk. Már két éve zsinórban sikerült és kifelé Damonnak, a Mardekár csapatkapitányának és a saját csapattársaimnak is magabiztosságot mutatok, de belül azért én is tartok egy esetleges vereségtől. Végül feladom. Nem akarom a folyamatos forgolódásommal felébreszteni a szobatársaimat, akik egyébként is a csapattársaim és szigorú pihenést rendeltem el nekik. Muszáj lenyugtatnom az idegeimet egy kicsit.
Óvatosan, halkan kimászok az ágyból és kisurranok a szobánkból. Először csak óvatos macskaléptekkel a mosdó felé veszem az irányt és iszom egy kis vizet a csapból. De tudom, mint máskor, ez most sem lesz elég. A pálcám természetesen a sebtében felkapott talárom alá rejtettem és a klubhelyiség ajtaja felé tartok. Óvatosan kimászom rajta. Tisztában vagyok vele, mennyire kockázatos így tilosban járni, de ilyenkor csak egy helyen tudom annyira kiszellőztetni a fejem, hogy aztán valamennyit aludni is bírjak. Kiszellőztetni, igen. A lépcsők felé veszem az irányt. Mikor meggyőződöm arról, hogy senki nincs a közelben, elmormolok egy lumos-t és minden sarkon óvatosan bekémlelve szelem az emeleteket. Szerencsém van, az alagsorból gond nélkül felérek egészen a hetedik emeletig. A tornyok felé igyekszem és úgy tűnik, semmi és senki nem is áll ezen az éjszakán az utamba. Kicsit meg is szaporázom a lépteimet. Azonban ekkor az egyik folyosón befordulva egy nekem háttal álló alakot pillantok meg. Megtorpanok és gyorsan eloltom a pálcám fényét, majd visszahúzódok a kanyar mögé. Feszülten várok, lépéseket azonban nem hallok, sem közeledni, sem távolodni. Csak képzelődtem volna? Vagy még mindig ott van az a valaki? Óvatosan és lassan, hogy lehetőleg ne csapjak zajt, elkezdek kihajolni a rejtekem mögül, remélve, hogy nem találom magam szemtől szembe senkivel, akivel nem kellene. Semmi szükségem egy balhéra és egy esetleges büntetésre. Még az kéne csak, hogy eltiltsanak emiatt a kis hülyeség miatt a holnapi meccstől! Azt fogalmam sincs, hogy dolgoznám fel akár én, akár a csapatom…
A pánik valósággal megbénít: képtelen vagyok értelmes tettekre, vagy gondolatokra. Csupán a félelem hajt előre, hiába markolászom a pálcámat és világítok előre, hiába próbálok nagy levegőket venni és kiűzni a fejemből az álmom képeit. Mintha fel sem ébredtem volna. Valójában persze így is van, hisz amit láttam, nem más mint az elfelejtett múltam. Megtörtént, és akarom vagy sem, örökké kísérteni fog az emlékkép. Már egyáltalán nem érzem úgy, hogy jobb lenne tisztában lenni a történtekkel, hogy van erőm megbirkózni ezzel az egésszel. Minél tovább hallgatom a közeledő lépteket, annál inkább a szakadék szélén érzem magam: mintha csak sétálnék előre egy folyosón örökkön örökké, reszkető, aprócska fényt árasztva, miközben a sötétség ugyanúgy körülvesz és maga alá gyűr. Nem könnyű erőt venni magamon, bele is telik pár perc, mire sikerül. Akkor azonban eloltom a pálcámat, és a lehető leghalkabban indulok el abba az irányba, amerről az imént még hangokat hallottam. Próbálok kizárni a gondolataimból minden félelmet és reményt, amit ahhoz fűzök, hogy csak képzelődtem, főként, mivel egy levegővétel sem üti meg a fülemet. Csakhogy amint hozzászokok a látásviszonyokhoz, mozgást észlelek a folyosó rejtekéből. - Homenum Revelio - suttogom magam elé. Ennél biztosabb megoldás nem létezik, és azonnal el is űzi a kétségeimet. - Látom hogy itt vagy, szóval jobban teszed, ha előjössz. Hogy nagyobb hitelt adjon a szavaimnak, egészen közel sétálok az immár láthatóvá vált alakjához, mindeközben le se véve róla a pálcámat. Egyenlőre fogalmam sincs, hogy tanár vagy diák, sőt. Az is lehet hogy rám talált az élet iróniája és épp Fricset fenyegetem, viszont mindez kevéssé érdekel. Lily elmondása szerint senkiben sem bízhatok teljesen, hát nem is áll szándékomban elkövetni ezt a hibát. Magamtól sem cselekednék igazán másképp. - Lumos!
Gwenog Jones „A Hugrabugnak népe, Békés, igazságos. Oda mész, ha türelmes vagy."
Származás : félvér Lojalitás : semleges Családi állapot : egyedülálló Lakhely : Roxfort Foglalkozás : roxforti tanuló Pálca : 10 hüvelyk, diófa, sárkányszívizommal Keresem a... : Ellenségem és csapattársaim Idézet : A te táncodat senki más nem táncolhatja, a te dalodat senki más nem énekelheti, és a te történetedet senki más nem írhatja meg. Hogy mi vagy és mit csinálsz, az most, ebben a pillanatban dől el! Karakterlap : Natural born leader Karakterzene : I'm just a little bossy Playby : Shay Mitchell Kép :
Tudom, hogy tilosban járok és ez a legutolsó dolog, amit csinálnom kellene, hiszen egy esetleges lebukásért túlságosan nagy árat fizetnék. Mégsem tudok letenni ezekről az éjszakai sétákról meccsek előtt, amióta csak a kviddicscsapat tagja vagyok. Mióta pedig kapitány is lettem és ezáltal még nagyobb rajtam a nyomás, ez hatványozottan igaz. Bár látszólag nincs félnivalónk, hiszen már két éve miénk a kupa, nem engedhetem, hogy a fejembe szálljon a siker. Ráadásul kifelé mindig magabiztosságot is kell sugároznom, egyrészt, hogy megnyugtassam a csapattársaimat, másrészt, hogy az ellenfeleinket pedig elbizonytalanítsam és ne vehessenek észre rajtam gyenge pontokat. Ez azonban azzal jár, hogy a félelmeimet el kell fojtanom mások előtt. De azok attól még nem múlnak el és éjjel, magányomban bizony rám törnek. Ezért van szükségem ezekre a kis éjszakai kiruccanásokra. Ma azonban nagyon nincs szerencsém. A tornyok felé tartva az egyik folyosón lépteket hallok és hiába húzódom be a sarkon, már tudom, aki ott volt, észrevett. Csak reménykedni tudok benne, talán tovább megy. Ha egy tanár vagy Friccs lenne az, akkor mindenképp. Eloltom a pálcám fényét és a lélegzetemet is igyekszem halkabbra fogni, mintha ezzel láthatatlanná válhatnék. Aztán az illető fennhangon megszólal, amitől először összerezzenek, mivel váratlanul ér a nagy hangerő. A pálcája fényét is felgyújtja, amitől közeledő alakjának árnya megvillan a folyosó falán. Az első ijedtség után valahol megnyugtat, amit hallok és látok. Csak egy diák. Hangja és magassága alapján korban hozzám közel álló, hosszú hajú lány. Már nem tartok tőle, de mivel kivont pálcával közeledik felém, láthatóan támadó tartásban (vajon mit gondol, ha most Friccsre förmed rá így, ha megátkozza, megmenekülhet?), én is ösztönösen rászorítok az enyémre, de nem emelem fel.
A következő gondolat azonban megint nyugtalanítani kezd. Minek kiabált ennyire? Mi van, ha meghall valaki? Megelőzendő, hogy itt fenyegetőző kedvében megint hangosan beszélni kezdjen, kilépek a sarok mögül, hogy láthasson és rögtön hozzá is szólok. - Figyelj, nem akarok bajt. Diák vagyok, mint te. Csak engedj utamra és se neked, se nekem nem lesz ebből az egészből semmi... - fojtott hangon kezdek bele, azonban hirtelen elhallgatok, mert újabb lépteket hallok abból az irányból, ahonnan a lány jött. A francba! Nem hinném, hogy társasággal jött volna éjszakai portyára, alighanem felkelthette az előbbi hangos felszólítása Friccs figyelmét, aki valahol a közelben lehetett. Nincs sok időm, cselekedni kell, méghozzá gyorsan. - Gyorsan, oltsd el a fényt!- szólok oda neki még mindig lehalkított hangon, de jól érthetően, miközben, mielőtt még lehetősége lenne felfogni, mi történik, vagy akár ha tiltakozna ösztönből is, megragadom a karját vagy a talárja ujját, amelyiket éppen érem és berántom magammal a kanyar mögé. Nem tudom, ki ez a lány, hiszen időm sem volt tanulmányozni az arcát, de nem kockáztathatom meg, hogy lebukjak miatta. Ma este semmiképpen sem.
by 
