1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Tárgy: Oliver Montgomery Szomb. 14 Nov. 2015 - 14:01
Oliver Montgomery
Oliver
Kor: 35 év Ház: Griffendél (volt) Munka: Repüléstan tanár, kviddics hullócsillag Oldal: világos
Jellem:
Ez így nem teljesen tiszta. Ha magamról mesélek, akaratlanul is elfogult leszek, nehéz lenne objektíven megítélni magamat. Persze az sem lenne teljesen reális, amit mások mondanak rólam. A barátaim bizonyára pozitív jelzőket aggatnának rám, a haragosaim pedig elhordanának mindennek. A diákjaimról nem is beszélve, akiknek a véleménye aszerint változik, épp hogyan alakult az edzésünk. Alapvetően egy közvetlen, empatikus embernek tartom magam, aki könnyen köt barátságokat. Sosem okozott nehézséget, hogy szóval tartsak valakit, igazából bárkivel megtalálom a közös hangot. Nem olyan nehéz, épp csak fel kell mérni, kivel is állunk szemben. Ehhez persze figyelni kell a másik emberre, ami ugyebár sokaknak nem megy. Én viszont tényleg foglalkozom azzal, amit mások mondanak nekem, igyekszem őszinte figyelemmel fordulni mindenki felé. Szívesen meghallgatom mások problémáit, egészen addig, amíg ez nem csap át monologikus önsajnáltatásba. Én magam viszont sosem beszélek a saját érzéseimről, ami a szakkönyvek szerint nagyon rossz dolog, de nem tudok tenni ellene. Nem vagyok egy kitárulkozó fajta. Így aztán a legtöbben azt gondolják, hogy én folyton jókedvű vagyok és lelohaszthatatlan a lelkesedésem. Nagyon szeretek beszélni, igénylem magam körül a társaságot, sokan nem is tudnak mit kezdeni a talán túlzottan jó beszélőkémmel. De azért a legtöbb embert remekül elszórakoztatom. Sokan azt mondják, kéretlenül őszinte vagyok. Nem szokásom kertelni, amit gondolok, azt ki is mondom, ezt sokan nem díjazzák. Nem az a célom, hogy mások lelkébe tiporjak, de nehezen tartom magamban azt, amit gondolok, legyen az jó vagy rossz. Tudom, a legtöbben előnyben részesítik az alakoskodást és a mímelt szeretetet, de ez tőlem nagyon távol áll. Épp ezért sokan az ironikus, szarkasztikus megjegyzéseimet sem díjazzák, ha azok éppen rájuk vonatkoznak. Gyakran nem veszem észre, ha elszaladt velem a ló, és túlzásba viszem a „viccelődést”. A diákjaimmal az átlagosnál közvetlenebb a kapcsolatom, persze csak a normál tanár-diák viszonyon belül. Amíg megadják a kellő tiszteletet, addig bármiben benne vagyok. Kölcsönösen ugratjuk egymást, nem haragszom meg a szokásos hülyéskedéseikért és még akkor is adom alájuk a lovat, ha rajtam próbálnak viccelődni. Nem erényem az összeszedettség, gyakran vagyok szétszórt és felületes. Amit fontosnak tartok, azt gond nélkül megjegyzem, ami viszont kevésbé érdekel, az pár óra leforgása alatt elpárolog az agyamból. Nem csoda, hogy a diákjaim rengetegszer morognak, amiért elkésem az edzésekről vagy az órákról. Ettől függetlenül megbízható embernek tartom magam, amit egyszer megígérek, azt be is tartom. Úgy gondolom, bármit rám lehet bízni, még nem igen okoztam csalódást senkinek. Ebből a szempontból végtelenül alaposnak tartom magam. Nem szeretek cserben hagyni másokat. A sport előtt egyetlen dolog áll az életemben, ez pedig a család. Jelenleg ez csak a lányomra, Faith-re korlátozódik, amióta a feleségem meghalt. Igyekszem mindent megadni neki és minél több időt vele tölteni, de ez a munkám mellett kissé nehéz. Szerencsére idén már sokkal többet látom, ugyanis idén kezdte a Roxfortot. Nem könnyű egyedülálló apaként, de minden tőlem telhetőt megteszek. Remélem, ez elég.
Küllem:
Szerintem ott már rég problémák vannak, ha egy férfi túlzottan a külsejével van elfoglalva. Persze, fontos az igényesség, de azért nem szoktam magamat nézegetni… Szőkésbarna haj, kék szem, átlagos magasság, sportos testalkat. Szerintem itt nagyjából kimerülnek a lényeges információk.
Történetem:
1942. május 23-án születtem, első gyerekként a családban. A rokonságom nagy része varázslókból és boszorkányokból áll, de ha nagyon körülnéznék a családban, tudnék muglikat és kvibliket is megnevezni. Nekem ez sosem számított igazán, ahogy a szüleimnek és a testvéreimnek sem. Mindkét szülőm a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott, apám a Mágikus Közlekedésügyi Főosztályon, anyukám pedig az aurorparancsnokság egyik irodájában adminisztrált. Az öcsém, Kevin öt évvel fiatalabb nálam, a húgom, Cheryl pedig tíz évvel. Kevin jelenleg aurorként dolgozik, Cheryl pedig a Szent Mungóban doktornőként. A gyerekkoromról semmi igazán lényegeset nem tudnék mesélni, mindent megkaptam, amire csak egy gyereknek szüksége lehet. Nyugodt, szerető környezet, eseménydús élet… Ennél aligha kell több, én legalábbis így gondolom. Úgy éltünk, mint bármelyik átlagos család. Az első jelentősebb állomás az életemben az volt, mikor másodikos koromban bekerültem a házam kviddicscsapatába hajtóként. Hamar kiderült, hogy van tehetségem a játékhoz, de ez eleinte megmaradt hobbiszinten, akkor még nem gondoltam volna, hogy a sport mellett kötök ki. Rengeteg szakma érdekelt, talán leginkább az aurori hivatás. Azonban ahogy teltek az évek, úgy egyre inkább közelebb kerültem a kviddicshez, elsősorban az akkori edzőm biztatására. Hatodikos koromban csapatkapitánnyá választottak, onnantól kezdve pedig a tanítási szünetek alkalmával különórákat kezdtem venni, utólag belegondolva nem is értem, hogyan engedhette ezt meg magának a családunk. Akkoriban viszont erre nem is gondoltam, csak arra koncentráltam, hogy az iskola után bekerülhessek egy profi válogatottba. És ez végül így is történt. Először a Tutshill Tornadosnál igazoltam le, itt három éven át játszottam. Ezt követte egy év a Pride of Portree csapatában, ahonnan végül a Montrose Magpieshoz igazoltam át öt évre. Minden dicsekvés nélkül elmondhatom, hogy a Brit-Ír Kviddicsliga legjobb csapataiban kaptam helyet karrierem során, még most is büszkeséggel gondolok vissza az aktív évekre. Ez idő alatt több világkupára és nemzetközi meccsre is eljutottam, rengeteg győzelmet – és persze vereséget is – tudhatok a hátam mögött. Be kell vallanom, az elején nagyon élveztem a hirtelen jött rivaldafényt és a hatalmas figyelmet, elismerést. Ez a kezdeti lelkesedés később alábbhagyott, de semmiképp sem a sport iránt. A legnagyobb népszerűségnek az öt Montrose-nál töltött évben örvendhettem. Húsz éves voltam, mikor megismerkedtem a későbbi feleségemmel, Leah-val. Aurornak tanult, nála elhivatottabb embert alig ismertem. Nem kellett hozzá sok idő, hogy egy párnak nevezhessük magunkat, azután pedig az esküvő sem váratott magára túl sokáig. Huszonnégy éves koromban pedig apává váltam, azt hiszem, ez életem egyik legszebb és legmeghatározóbb tényezője is. Az első perctől fogva imádtam a kislányomat és ő lépett az első helyre az életemben. Egyedül azt sajnáltam, hogy a rengeteg meccs és edzés miatt kevesebbet lehettem vele, mint akartam. Persze gyakran utánam jöttek Leah-val, náluk jobban senki sem tudott szurkolni. A családi idillnek akkor lett vége, mikor a feleségem kilenc évvel ezelőtt meghalt. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy nem tartott túl sokáig a mi felhőtlen boldogságunk. Egy bevetésen vesztette életét, előtte sosem gondoltam volna, hogy ilyen esetleg megtörténhet. Teljesen összetörtem, egyszerűen földhöz vágott a hiánya. De közben nem gondolhattam csak magamra, hiszen ott maradtam teljesen egyedül a lányommal és közben a pályán is teljesítenem kellett. Míg előbbiben sikerült helytállnom, addig a kviddicsre egyszerűen képtelen voltam. Több hónapnyi türelmet kaptam az edzőnktől és a menedzserünktől, de nem eleget. És szépíthetjük akárhogy a dolgokat, az élsport a pénzről szól. Finoman fogalmazva kitették a szűrömet, miután már nem teljesítettem úgy, ahogyan kellett volna. Mehettem volna másik csapathoz, de nem tettem. Akkoriban az újságok is ezzel voltak tele, pedig a legkevésbé sem arra volt szükségem, hogy az arcomba tolják a saját nyomoromat – láttam anélkül is. Alig egy évvel a feleségem halála után a Roxfortban kötöttem ki Repüléstan tanárként, miután az előző professzor nyugdíjba vonult. Sokan azt gondolják, hogy ez rémunalmas lehet a versenysport után, de nincs igazuk. Ez az, amire most szükségem van. Egy évvel ezelőtt csatlakoztam a Főnix Rendjéhez, Albus Dumbledore igazgató úr révén szereztem tudomást a szervezetről. A kviddicspályán kívül sosem voltam egy harcias ember, azonban nem tudom tétlenül nézni, ami manapság folyik a varázsvilágban. Vak, aki nem látja, hogy mi készülődik. Eltakarhatjuk a szemünket és játszhatjuk azt, hogy minden rendben, de annak csak hatalmas pofára esés lesz a vége. Nem szeretnék bajba keveredni, a kislányomat pedig még kevésbé szeretném bajba keverni, de úgy éreztem, muszáj csatlakoznom hozzájuk. Nem tudom, mi lesz a jövőben, de azt látom, hogy kellenek olyan emberek, akik kiállnak a jó és igaz eszmék mellett. Persze, mondhatjuk, hogy ez teljesen relatív… De nem, nem az. Mégis hogyan lehetne jó az emberek tömeges lemészárlása? Dióhéjban ennyi lenne az életem. Mostanra már sikerült teljesen túltennem magam a feleségem halálán, igyekszem kerülni a témát. A lányom az egyetlen, akivel hajlandó vagyok erről beszélni. Rajta kívül minden időmet a Roxfortnak szentelem, egyformán imádom az elsősöket tanítgatni és a kviddicscsapatokat edzeni. Igyekszem nem kivételezni egyik csapattal sem, valójában mind a négyet nagyon szeretem. Mindenhol vannak, akiket jobban és akiket kevésbé kedvelek, de összességében egyformán bánok velük. A Roxfort másik hatalmas előnye, hogy két éve itt ismertem meg a mostani legjobb barátomat - vagy valami hasonlót. Rúnaismeretet tanít, igazi kutató alkat, imádom, mikor a rúnákról magyaráz – én sosem értettem hozzájuk, de ez nem tartja vissza a lelkes meséléstől. Sokan továbbgondolták már a kapcsolatunkat, rengeteg pletyka terjed az iskolában arról, hogy több van köztünk barátságnál. Igazából ezeken remekül szórakozunk mindketten, néha még adjuk is alájuk a lovat. De az igazság az, hogy nincs köztünk semmi. Lehetne, azt hiszem, de mégsincs. Egyikünk sem meri megtenni azt a bizonyos lépést, erre pedig mindkettőnknek megvan az oka. Nem olyan egyszerű ez, mint amilyennek tűnik... Mi mást mondhatnék? Felesleges lenne tovább nyújtani, így is bőven eleget beszéltem már.
Patrónus: border collie Vér: félvér Pb: Thomas Kretschmann Csoport: Professzor
A hozzászólást Oliver Montgomery összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd 17 Nov. 2015 - 20:24-kor.
Lily Evans „Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
Származás : Mugli Lojalitás : Jó Családi állapot : Se vele, se nélküle... Lakhely : Hogwarts Foglalkozás : Diák Prefektus Pálca : 10¼ hüvelyk, Fűzfa, Főnixtoll Keresem a... : ...legrégibb barátomat. Idézet :
Tárgy: Re: Oliver Montgomery Szomb. 14 Nov. 2015 - 15:14
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon! Ilyen karakterre már nagy szükségünk volt, ezért köszönöm Nagyon ötletes, és kidolgozott lett a lap! Hibát semmit nem találtam benne, élveztem olvasni. Sajnálom a feleséged, és remélem a rúna ismeret tanárnőnk betölti a hiányzó darabot! Irány foglalózni! Plyby Foglalás || Évfolyamok ||Patrónus lista
by 
Nagyon ötletes, és kidolgozott lett a lap! Hibát semmit nem találtam benne, élveztem olvasni. Sajnálom a feleséged, és remélem a rúna ismeret tanárnőnk betölti a hiányzó darabot!