Daniel Burke

Vendég

Daniel Burke

Dan

Kor: 28 Ház: Durmstrang Mágusintézet Évfolyam/munka: Burgin & Burkes Oldal: Halálfaló kényszer hatására

Jellem:

Úgy gondolom, ismerem a határaimat, és azt, hogy mit engedhetek meg magamnak. A többi halálfalóval szemben, nem vagyok őrült, és tudom, hogy én nem ebbe a körbe tartozom. Minden esetre a halálfalók táborát erősítem, és teszem, amit kell, mert ahol a család, ott vagyok én is.
Elég pimasz vagyok ahhoz, hogy visszaszóljak neked, főleg, ha azon nők táborát erősíted, akik tetszenek. Jobb, ha tudod, hogy inkább csak játszom veled, és nem veszlek komolyan, hacsak nem te vagy az igazi.
Egy álarc mögé bújok. Előadom, hogy én vagyok a rendíthetetlen magányos farkas, aki a nőket maximum használja, de érzelmek nem társulnak hozzá. Előadom, hogy elégedett vagyok azzal az élettel, amelyet a szüleim nekem gondoltak, és hogy én is halálfaló akarok lenni. Hogy büszke vagyok arany véremre, és arra, hogy Voldemort-ot szolgálom.
De mindez csak egy álca. Ha mélyen magamba nézek, dühös vagyok magamra. Gyűlölöm a karomon éktelenkedő Sötét jegyet, a felhajtást az aranyvérűek körül. Azt, hogy bárkit megölhetnek, beleértve engem is, ha úgy vélik, nincs rám szükség. Hogy meg kell játszanom magam, és nem lehetek az a kisfiú, aki a Durmstrang-ba járva tanulta a mágiát, és Krum-mal szoros barátságban szelte az iskola kviddics pályáját.

Küllem:

Elég jól öltözött vagyok, és van stílusom. Leginkább öltönyben láthatnak, de persze mindenkinek vannak rosszabb napjai, így amikor kedvem tartja, csak egy sima trikót veszek fel egy farmer nadrággal, mert úgy gondolom, hogy akár ezt is megtehetem.
Sötét hajam, melyet sosem nyírattam egészen rövidre. A szemem kék színű. Elég magas vagyok, de szerencsére azért annyira nem, hogy kitűnjek bármilyen tömegből. Én magamat elég átlagosnak tartom, de igényesnek, pedig a Burgin & Burkes-be nem éppen ilyen fazonok járnak.
A nőket általában sikerül levennem a lábukról a mosolyommal, és a külsőmmel.

Történetem:

1949. június 15-én születtem az oroszországi Szaratov-ban. Elena Roark és Anthony Burke angol származásúak, de Oroszországban élnek a Burke rezidenciában. Mindig is szigorú neveltetést kaptam, de voltak dolgok, amikkel szembe szálltam. Egész fiatal koromban kiválasztottak számomra egy lányt, akit majd el kell vennem. Nem illettünk egymáshoz, és éppen ezért harcoltam minden erőmmel az ellen, hogy hozzá kelljen mennem. Egy idő után szerencsémre ők is úgy gondolták, ahogy én, és elértem a célom.
Azt azonban belém nevelték, hogy mindennél fontosabb az, hogy aranyvérűek vagyunk, és hogy többek vagyunk, mint a mugli származású vagy a félvér varázslók. Ezzel sosem értettem egyet, de nem akartam problémát a családban a nézeteim miatt. Apám így is eléggé kibukott, amikor nem akartam elvenni azt az ismeretlen orosz lányt, akit kiszemelt nekem.
Betöltöttem a tizenegyedik életévemet, és ekkor megérkezett a levél, amire már elég régóta vártam, és amelynek feladója a Durmstrang Mágusintézet volt. Az iskolában barátomnak csak egyetlen embert mondhattam, ő pedig a bolgár Krum volt. Mindketten kviddicsjátékosok (fogó voltam) voltunk, és ez annyira összekovácsolt minket, hogy még ez a szigorú, vaskezű neveltetés sem tántorított el minket attól, hogy néha őrültségeket kövessünk el az iskolában. Talán az iskolai éveim voltak azok, amikor legfelszabadultabb voltam. Ekkor nyíltabb lettem, és előjöttek azok a tulajdonságaim is, amik otthon nem.
Egy nap, tizennyolc éves koromban, kihallgattam apám egyik beszélgetését, melyből megtudtam, hogy Voldemort engem akar. Azt akarja, hogy én is csatlakozzak a halálfalók közé, ezzel az ő szolgálatába állva.
Megkaptam a Sötét Jegyet, és így az események sodrásában én is halálfalóvá váltam, habár ez állt a legmesszebb tőlem.
Nem volt kérdésem, csak tettem, amit a Nagyúr kért, és mivel most éppen azt kérte, hogy az Abszol úti Burgin and Burks-ben (aminek a fele apai ágon a papámé) kémkedjek és házaljak, egy számára értékes dolog miatt, ezért oda költöztem Londonba. Mindig is szerettem a régi, antik dolgokat, ezért örültem, hogy legalább ezeknek a szép dolgoknak a közelébe lehetek.
A munkahelyemen ismét elég magamnak való lettem, és amolyan magányos farkasként éltem, de aztán belépett az ajtón egy átható kék szemű, ijedt arcú lány. Valamiért úgy éreztem, hogy segítenem kell neki, és akkor próbáltam oldani a feszültséget mosolyommal. Úgy érzem, vele vagyok igazán önmagam, de ezt még magamnak sem merem bevallani, és főleg neki nem, hiszen én rossz vagyok. Halálfaló, aminek születtem, és ahogy neveltek is.
Igyekszem még mindig az álarcom mögé rejtőzni, de Kate ezt egyszerűen nem hagyja.

A jövő:
Egy balul elsült kémkedés után úgy tűnik, mindketten meghalunk, és akkor olyat teszek, amit még soha. Elárulom minden titkomat Kate-nek. Elmondom, hogy én nem is vagyok halálfaló, csak a körülmények áldozata, és azt is, hogy szeretem őt. Talán megőrültem, de elárultam neki, hogy beleszerettem, aztán megcsókolom. Ezután minden elsötétedik...
Amikor felébredünk, minden megváltozik.
Úgy tűnik egy egész évig, hogy nem történhet semmi rossz, habár egy ideig még mindig próbálom Kate előtt játszani, hogy én igazából rossz vagyok.
Kate egy napon ijedten jön be a Burgin & Burke's-be, és elmeséli, hogy Voldemort megjelölné a Sötét Jeggyel.
Végig sem gondolva a lehetőségeket elhopponálok vele, mintha ebből semmi gond nem származhatna. És azóta folyton csak bújkálunk Voldemort bosszúja elől, de vajon meddig bírjuk még?

Patrónus: Sivatagi róka Vér: Arany Pb: Matt Bomer Csoport: Halálfaló

Elfogadva!

Tartalmas, és szépen megírt lett a karakter. Tetszik a stílusod, és ahogy nem minden napi karaktert alkottál vele. Jó, hogy valaki nem a Roxfortba járt, és sok fantázia van benne. Remélem, hogy kitudsz törni a bilincsedből, és békében élhettek majd Kate-el ^^ Nem is tartalak fel, irány foglalózni, és játszani!

» Kate és Daniel