Cheryl Dedworth

Vendég

Cheryl Dedworth

Cheryl

Kor: 23 Ház: Hollóhát volt Évfolyam/munka: mindenes a Roxfortban Oldal: jó

Jellem:

Milyen is vagyok? Igazán jó kérdés és ez attól függ, hogy ki is vagy te. Általában jókedvű, mosolygós személy vagyok, aki állandóan pörög és nem biztos, hogy le lehetne ütni egy bottal. Szeretek egyik helyről a másikra futkosni, nem kenyerem a sokáig tartó ülés, de ha muszáj akkor megteszem.
A szívemen hordom a többiek sorsát és kutya kötelességemnek érzem azt, hogy segítsek rajtuk, legalábbis ha a diákoknak tanácsokra van szükségük, vagy megoldást akarnak találni a problémáikra akkor szívesen állok elébük. De ezek nem azt jelentik, hogy egy könnyen barátkozó, extrovertált személyiség vagyok. Nem, ez csak egy álca, egy képzet, amit elszeretnék majd valamikor érni. Az igazság pedig az, hogy nagyon bizalmatlan vagyok a velem egykorúakkal szemben, nehezen oldódok fel bizonyos személyek körében, főleg a férfiakéban. Ez pedig azért van, mert a múltamnak van egy sötétebb része is.
Szorgalmas vagyok, odaadó a munkámmal szemben és bármit megtennék azért, hogy mosolyt csaljak az emberek, diákok arcára. Szeretnék újból megtanulni bízni a társaimban, de ez elég nehezen fog menni úgy hiszem…
Akadnak jobb napjaim is, olyankor nem számít az, hogy diák vagy taná az illető akivel beszélgetek, mert levetem a gátlásaimat, a félelmeimet hátrahagyom és ezek nélkül az életem sokkal könnyebb.

Küllem:

163 centimmel nem tartozok a magas emberek elérhetetlen körébe, a családomban sosem voltak két méteres emberek, de ez engem sosem zavart. Rövid, szőkés hajam keretezi hosszúkás, fehéres színben pompázó arcomat. Arcomon egyenlő távolságra ülnek mandulavágású szemüregemben az égszínkék íriszeim.
Lényegében elégedett vagyok a külsőmmel, hiszen a testalkatom nőies, a derekam vékony, ott domborulok, ahol kell és teszek is azért, hogy az alakom ilyen maradjon.
A munkámból adódóan, mivel rengetegszer találkozok össze a diákokkal muszáj odafigyelnem az öltözködésemre. Ettől függetlenül szeretek néha lezseren öltözni, imádom a kényelmes és praktikus ruhadarabokat, de ha kell elegánsabb öltözetet és magamra erőszakolok. Nem igen kedvelem a 10 centinél magasabb sarokkal megáldott cipőket, szerintem értelmetlenek és kényelmetlenek. Kedvenc kiegészítőm a szemüvegem, amit nem mindenki kedvel, de számomra egy igen különleges darab. A nyári csizmákért egyszerűen odavagyok, meg a téliért is ez nyilvánvaló, mert egyszerűen tudom benne tartani a pálcámat. A talárt diákkoromban sem szerettem, és most sem. De muszáj hordani, így olyan érzésem támad mintha újból diák lennék.

Történetem:

- Anya, anya! Nézd mit építettünk apával. – hangosan kiáltottam az udvar végéről. Reméltem, hogy anya meghallja és megnézi a hintát, amit nagy nehezen sikerült megcsinálni apával. – Anya? – nézek a ház irányába és várom, hogy kijöjjön a megszokott mosollyal az arcán, de ez nem történik meg. Nem jön ki, pedig elég hangosan kiabáltam s mikor a másik oldalamra nézek már apát sem találom.
- Apa? Anya? Ez nem vicces! Merre vagytok? – kétségbeesve nézek szét a zöldellő udvaron, majd felállva kezek elfutni a ház irányába, hátha megtalálom a szüleimet.
Mikor beérek sehol senki, kong a ház az ürességtől és még az idő is elromlott odakint. Nekimegyek az ajtónak, érzem, ahogy a fájdalom bejárja az egész testemet és nem tehetek ellene, de leborulok a földre és hagyom, hogy patakokban csorogjanak le a könnyeim.
Felébredek.
Izzadságtól verejtékes a homlokom, egész testem remeg. Felkapcsolom a lámpámat majd felállva, a polcomhoz sétálok és végignézek a képeken. Utálok belegondolni, hogy soha többé nem látom az édesanyám mosolygós arcát, hogy apa soha többé nem fog vicces történeteket mesélni. Mindez olyan… furcsa, és szokatlan. Mikor fogjuk fel, hogy már nincsenek szüleink? Talán soha, ez nem egy elfelejthető dolog… Ahogy az sem miként mentek el.

- Készen állsz? – csilingelő hang üti meg a fülemet, és szép lassan kinyitva a szemem mosolygok rá a tükörből anyára. Még sose láttam ilyen büszkének és vidámnak. Talán még akkor sem volt ennyire izgatott mikor megkaptam a levelemet a Roxfortba. Pedig szép is volt az a nap, úgy emlékszem rá mintha tegnap lett volna. Mindig reménykedett abban, hogy örököltem tőle pár dolgot, főleg a varázslós részt. És lám, így lett. Talán ha nem így alakult volna, még mindig élne.
- Izgulok, remélem, nem esek hasra. – nagyot nyelek, majd felállok a székből és végigsimítok a fehér ruhámon. Hát elérkezett minden nő életében a legnagyobb és legpompásabb nap. Tökéletes a mai nap, minden szempontból. Itt van az egész családom és hozzámehetek ahhoz a férfihoz, akit imádok, aki mellett eltudom képzelni az életemet. Alig várom, hogy kimondjam a boldogító igent és a feleségévé váljak.
Várok.
Fél órája késik az egész.
Csend van. Túlságosan nagy a csend, összeszorul a torkom.
Sóhajtok, majd apró léptekkel indulok ki a szobámból a kert felé, ahol az egész esküvői ceremónia és az utána lévő buli lett volna tartva. Csend, semmi zene, beszélgetés. Mikor kiérek az udvarra a szívem is belefájdul a látványba, az egész hely feldúlva, a vendégek… mind… élettelenül fekszenek a földön. Mindenki, a szüleim, a meghívott rokonaim, barátok… egyedül egy valaki áll. Gonosz mosoly ül az arcán, gúnyosan méreget, többször megnéz magának majd megszólal. Mintha a kutyának dobná a csontot úgy vágja hozzám ezeket a szavakat.
- Egyedül maradtál.

Azóta, nos, nem engedek senkit közel magamhoz. Elvesztettem a legfontosabb személyeket az életemből, annak az embernek a hibája miatt, akiben megbíztam. Így inkább választottam azt, hogy visszajövök a Roxfortba és segítek, legalább valakinek okozzak örömet ebben az életben, ha már nekem nem jut ki… Ilyen az élet, kegyetlen, szörnyű, mégis mindenki odavan érte.

Patrónus: - Vér: félvér Pb: Julianne Hough Csoport: professzor

Vendég

Először is, hivatalosan is üdv az oldalon! Very Happy

Másodszor, béna kezdés, de minden kezdet nehéz. :3

Érdekes karakter, nem éppen könnyű múlttal. Szépen megírtad és jól kitaláltad, mi legyen az alapsztori, reméljük a jövőben Cheryl le tudja győzni a múlt árnyait. Very Happy

Egyetlen kis hiba, hogy a patrónust kihagytad, nem tudom direkt-e vagy véletlenül.
Mindenesetre a karakter

Elfogadva

foglald le a pofid aztán irány a játéktér! Very Happy

» Cheryl & David