Zita Sofia Snowhall

Vendég

Zita Sofia Snowhall

Zita

Kor: 22 Ház: - Évfolyam/munka: Amerikai-Nagy Britanniai kapcsolatokért felelős boszorkány Oldal: Jó

Jellem:

A szüleim becsületes, megbízható szabad akaratú embernek neveltek, aki nem hagyja, hogy elnyomásban tartsák. Egyszóval azt akarták, hogy jó ember legyen belőlem, akit a társadalom nem tud megfojtani. Empatikus embernek tartom magam és ha tudok segítek azoknak, akiknek arra szüksége van. Mindigis kedveltem az emberek társaságát, de igénylem az egyedüllétet is. Zongorázni például csak magányosan szeretek. Nem célom közönséget gyűjteni, csak el akarom engedni a nehéz gondolatokat olyankor.
Könnyen szóba elegyedek az emberekkel és konfliktus kezelésből is jónak tartom magamat, mert az emberek nagy részével ellentétben nem gátol meg semmiben sem a büszkeségem.
Értékelem a művészetet. Szeretem a művészetet, az irodalmat, a zenét és nem zárkózom el az új dolgoktól.
Családcentrikus a személyiségem, hiszen szüleim remek neveltetésben részesítettek és nem hagyott bennem semmi maradandó lelki sérülést.

Küllem:

Külsőre mindig édesanyámra hasonlítottam jobban. Göndör loknijaim, barna íriszeim, arcom lágy vonásai miatt akár a testvére is lehettem volna, vagy inkább a lekicsinyített mása. Nem tartom magam hiúnak, de mindig ügyeltem a megjelenésemre. Öltözködésemben kedvelem a lágy színeket, a kifinomult darabokat, mert nem kívánok közönségesnek tűnni. Mindigis szerettem édesanyám ’klasszikus szépség’ megjelenését, amit áltlában vörös rúzzsal és cicásra húzott szemekkel ért el. Az iskolában sosem sminkeltem, még a hajammal sem bajlódtam különösebben, mert tiltották is.
Egy fontos posztot belöltő nő azonban tűnjön kifinomultnak, érettnek és nem pedig elnyomhatónak.

Történetem:

22 évvel ezelőtt születtem az Amerikai Egyesült Államokban, ami már akkoriban is a liberális gondolkodás fellegvárának számított. Szüleim Leopold és Katherina Snowhall kifogásolhatatlan vérvonalak szülötteiként egymás tökéletes társaivá csiszolódtak az évek során. Zita Sofia Snowhallként láttam meg a napvilágot New Yorkban szüleim első gyermekeként. Alig 1 évvel az érkezésem után édesanyám ismét teherbe esett húgommal. A világ, amiben felnőttem merőben más volt, ahhoz képest, amit Londonban tapasztaltam. Az angol arisztokráciát képviselő aranyvérű családokkal szemben Amerikában ezek az éles határvonalak már elkezdtek elmosódni. Így történhetett az, hogy származásom ellenére nyugodtan barátkozhattam félvér vagy akár sárvérű leszármazottakkal is.
Kis korkülönbségünk miatt sosem voltam féltékeny húgomra, hiszen mindkettőnkre kellő figyelmet fordítottak. Ahogy egyre idősebbek lettünk a közöttünk lévő különbségek hangsúlyosabbá váltak. Izadora sokszor volt vakmerő, nagyszájú és pofátlanul őszinte. Ezt kiskorban a szülők és az ismerősök hajlamosak elnézni, mert egy gyerekről van szó késöbb ez azonban komoly problémákat jelentett.
Édesanyám művész volt akkoriban többek között és rendszeresen próbálkozott minket is belevonni abba az átszellemült létállapotba, amit ő annyira kedvelt. Édesapámmal és húgommal ellentétben én megtaláltam a szépet a festményekben, az ecsetvonásokban, még a halk zongorószóban is, ami csupán a csendet akarta elfedni. Rendszeresen jártunk kiállításokra édesanyámmal, de semmi nem ragadott magával annyira, mint a japán művészet. Egy másik kultúrában találtam meg a katartikus gyönyört fiatal korom ellenére.
Az életünk azonban jelentősen megváltozott, amikor 11 éves lettem és a nyáron megkaptam az értesítőmet a Salemi Boszorkánylíceumból miszerint képességeim miatt felvételt nyertem a következő év első osztályosai közé. Az intézmény kizárólag lányok számára volt fenntartva még a tanárok is kizárólag nők lehettek. A kemény szabályok, házfieladatok hosszú sora, áttanult éjszakák sokkal több barátot tartogattak számomra, mint ahogy azt hittem. A közösség mindig befogadó volt, az újakra vigyáztak. Visszatekintve életem egyik legszebb időszaka volt, amikor Salemben tanulhattam. A család hiányát feledtette a társaság, ami ott körülvett. Húgom másik iskolába járt, csak évekkel késöbb tudtam meg, hogy azért intézte így mert ki akart lépni az árnyékomból. Észre sem vettem, hogy minden tette, döntése sőt minden mozdulatával azon volt volt, hogy még véletlenül se váljon olyanná, mint én. Figyelemre vágyott és kitörésre, így történhetett meg az, hogy még az iskola befejezése előtt megszökött majd hozzá is ment egy félvér fiúhoz természetesen szüleink tudta nélkül. Mire a nyomára bukkantunk 18 évesen már szíve alatt hordta első gyermekét.
Kifogásolhatatlan eredményekkel végeztem Salemben, ahonnan azonnal fel is vettem a nemzetközi kapcsolatokat intéző ügyosztályra, mint Amerikai-Nagy Britanniai tanoncot. Néhány év kemény munka után pedig igencsak felelős beosztásba kerültem fiatal korom ellenére. Ekkor már erősen fontolgattam, hogy Japánba költözöm és az ottani varázsló-boszorkány kapcsolatokkal fogok majd foglalkozni.
Ez azonban egy esős londoni délutánon füstbe ment, amikor megismertem egy bizonyos Fabian Prewett nevű fiatalembert, aki szomorú kék szemeivel, vékony, magas testalkatával képes volt végleg levenni a lábamról. Egy felnőtt nőnek nem lenne szabad ilyen könnyen komoly érzelmeket táplálnia egy férfi irányába, de megakadályozni mégse tudtam a dolgot. Nem titkoltam soha, hogy családra, szerelemre, gyerekekre vágyok, de eddig hiányzott hozzá a megfelelő személy. Most viszont azt hiszem megtaláltam. Még akkor is ha ezért Japán az ár.

Patrónus: Hópárduc Vér: Aranyvérű Pb: Hayley Atwell Csoport: Boszorkány

ELFOGADVA!
Nagyon tartalmas, és szépen megfogalmazott lap lett! Mást nem is tudok mondani, mint hogy irány foglalni, és az embereket zaklatni Very Happy

» Mr. Prewett & Miss Snowhall