Eric Hardy

Vendég

Eric Hardy

Kor: 25 Ház: Mardekár Évfolyam/munka: Auror Oldal: -

Jellem:

Nem vagyok nyitott személyiség. Amolyan magányos farkas vagyok, akit senki, és semmi nem érdekel. Nem akarok közeledni senki felé, a nők pedig maximum csak az ágyig követhetnek, semmi érzelem nélkül. Mondhatni, lassan csupán ösztönlény leszek.
Nevelő apám nagy Voldemort fan, és ő ezek szerint is nevelt, de édesanyámnak egészen más elképzelései voltak. Ő azt akarta, hogy legyek auror, és éljek olyan életet, ami miatt nem kell szégyenkeznie. Tehát most mindkettejük kívánságát teljesítem, és ez kihat a személyiségemre is.
Mindig a tökéletességre törekszem.

Küllem:

Mindig beleolvadok a környezetembe, ezért sem véletlen, hogy a legjobb aurorok csapatát erősíthetem. Szigorú tekintetem van, és sötét szemeimben van valami, amitől a legtöbb ember tart. A nőknek ez általában tetszik.
Az öltözködésem teljesen átlagos, hogy még véletlenül se keltek gyanút senkiben. Kedvenc ruhadarabom a bőrkabátom, amitől csak még zordabb a külsőm.
Sok időt töltök edzéssel, ami a testemen is meglátszik.

Történetem:

Édesanyám, Emily Taylor a Minisztériumban dolgozott, és apámat is ott ismerte meg. Egészen egymásra találhattak, habár nem is ismerték egymást. Egy egyéjszakás kaland gyümölcse lettem, de anyámnak nem volt szíve elvetetni.
Amikor olyan 5-6 éves lehettem, akkor ismerkedett meg anyám Brad Greyson-nal, akivel eleinte anyámnak minden szép és jó volt, de egy napon történt valami, ami miatt aztán folyton veszekedtek, mégis mindkettejüknek követtem a nézeteit.
Míg édesanyám arra tanított, hogy a rossz ellen pont az ilyen embereknek kell fellépni, mint amilyen én is vagyok, addig a fogadott apám azt mondta, hogy a varázsvilágnak nincs szüksége olyan söpredékekre, mint a mugli származású varázslók, és hogy Voldemort csak a varázslók világát akarja megóvni.
Életem talán legjobb éveit a Roxfort-ban töltöttem a Mardekár ház színeiben. Nem igazán foglalkoztam senkivel, mégis voltak barátaim. Komolyan vettem az iskolát, és a tanulást, de strébernek mégsem szólított senki, mert eközben a kviddics csapat fogójaként sok szimpatizánsom is volt, és sok őrültségbe benne voltam.
Nagyon sokat edzettem, a szabadidőmben, hogy aztán anyám kérésének eleget téve auror lehessek, és én többre vágytam, mint hogy egy auror legyek a sok közül. Én akartam lenni az egyik legjobb.
Két év alatt elvégeztem az auror képzőt, és szinte egyből bele is dobtak a mélyvízbe, hogy bizonyítsam, mennyire vagyok jó. Beküldtek az oroszlán barlangjába a halálfalók közé, ahol már többször is bizonyítottam Voldemortnak, hogy megbízhat bennem. Azonban ez csak álca.
Bárkinek az életét elveszem azért, hogy előrébb jussak a célom felé, az pedig az, hogy minél több halálfalóval végezzek. A jó cél érdekében viszont néha meg kell hoznom olyan döntéseket is, ami nem éppen a jót szolgálja.
Egy valakire azonban nem számítottam. Azt a valakit pedig Nicol Smith-nek hívják. Nicol a tanítványom, és sajnos egyre több dolgot megtudtam róla. Talán túl közel engedem magamhoz, habár ezt még magamnak is képtelen vagyok bevallani. Mivel azonban a tanítványom, nem is küldhetem el, mint ahogy azt a többi nővel tenném, de lehet, hogy ez számomra is egy jó kifogás.
Egészen furcsa érzés, de valami miatt féltem, hogy baja esik, és ezt még senkinek nem sikerült kiváltani belőlem.

Patrónus: Baziliszkusz (kis gyík, nem a filmben látott kígyó Very Happy

) Vér: Arany Pb: Brett Dalton Csoport: Halálfaló

A hozzászólást Eric Hardy összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. 8 Május 2015 - 19:22-kor.

ELFOGADVA!
Tartalmas, jól megírt, és izgalmas, nincs is mit mondanom még, csak foglalások, és játszótárs keresés Very Happy

» Nicol & Eric