Kali Velaryon

Vendég

Kalila Velaryon

Kali

Kor: 16 Ház: Griffendél Évfolyam/munka: 6. évfolyam Oldal: semleges

Jellem:

Viszonylag csendes, higgadt és meggondolt a jellemem, de ha feldühítenek, vagy tesznek ellenem bármit azonnal tudok robbanni. Sok barátom van, mivel közvetlen vagyok, de igaziak annyira nem akadnak, nagyon kevés emberben bízok meg. Legtöbbször szeretem egyedül tölteni az időt egy jó könnyvel, de van amikor pont hogy a társaságt igénylem. Olyan ember vagyok, akit mindenki ismer és egy-két szót váltott vele, de igazán nem tudják milyen belül. Mindenkivel kedvesen és segítőkészen viselkedek, annak ellenére, hogy sokszor úgy érzem, nem kapom vissza. Elsőre sokan hisznek naiv, buta lánynak a külsőm miatt, de amint kinyitom a szám kiderül, hogy elég magabiztos és öntudatos vagyok. Mindig is nagyon vonzottam a fiúkat, de ez fordítva nem volt így, általában hamar meguntam őket. Viszont ahhoz nagyon értek, hogy hogy szerezzem meg azt, amit akarok. Külön tehetségem van hozzá. A három bátyám mellett megtanultam talpraesett lenni, néha a gondolkodásom talán túl fiús is egy kicsit. Nem szeretem a nyafogást és a panaszkodás, mindigis kitartó voltam és bármilyen fájdalmat képes voltam elviselni. Ezt az erős jellememet mindkét szülőmtől örököltem, apám gyógyító a Szent Mungoban, anyám pedig auror, sokszor találkoztak már a halállal és talán még rosszabb dolgokkal is. Egész kiskorom óta arra neveltek, hogy fel tudjam fogni és el tudjam felejteni a rosszat, hogy mindig csak higgyek abban, ami fontos nekem és addig küzdjek, amíg tart az erőm.

Küllem:

Hát mit is mondjak, tudtában vagyok annak, hogy jól nézek ki. A mai világban sokat számít a szőke haj, szép ívű arc és karcsú test. Nem mondom, hogy nem használtam még ki a külsőm, de általában inkább a személyiségemmel szeretek bekerülni valakinek a szívébe. Azért persze adok magamra és törekszem rá, hogy minnél jobban nézzek ki, de nem erről szól az egész életem. Általában csak kicsit sminkelek, a hajamat is ritkán csinálom meg rendesen, jó az úgy, ahogy van magától. Az öltözködésben szeretem hansúlyozni nőies vonalaimat, de az ízlés határán belül. Inkább maradok titokzatos, minthogy mindent kipakoljak. Ezek mellett szeretem a laza cuccokat is, magassarkút nem gyakran veszek fel, csak különleges alkalmakkor. Még így is elég feltűnő vagyok, ha belépek valahova mindenki felfigyel rám. Mindig ragyogok, de nem csak a külsőmmel, hanem főként a mosolyommal. Nem gyakran lehet szomorúnak látni, maximum elgondolkodónak.

Történetem:

Nos az ember élete sosem unalmas, ha sok testvére van, főleg ha ezek mind fiúk és háromból kettő pedig ikrek. Nem voltunk épp jó gyerekek, folyamatosan bajba kerültünkk és a legtöbb ember megjegyezte, hogy lány létemre nem kéne úgy viselkednem, ahogy ők, de én így éreztem jól magam. Felnéztem a bátyáimra, ők pedig imádtak engem és mindig mindentől megvédtek. Én voltam a kicsi Kali, akire ha egy rossz szót szólt is valaki, vagy akár hozzáért valaki, az garantáltan nem próbálta meg többet. Nem sok barátom volt emiatt, a bátyáim mindentől óvni akartak, úgyhogy gyakorlatilag állandóan együtt voltunk. A Roxfortban változott ez meg. Amíg elsős nem lettem a Roxfortban, mindig csak a testvéreim áradozását hallgattam és egyre izgatottabban vártam, hogy mikor járhatok már végre oda. A legidősebb bátyám, Caleb a Hollóhátba járt, az ikrek, Jamison és Addison, pedig szintén a Griffendélbe, mint én. Az első pár hónapban alig beszélgettem valakivel, de késöbb több barátom is lett, de a bátyáimat sem hanyagoltam el. Itt is folyamatosan bajba kerültünk. Valószínűleg a családi hátterem miatt jobban kijöttem a fiúkkal, ami miatt sok lány utált engem, ennek ellenére én mindig kedves voltam velük is, csak sosem tudtam igazán megbízni bennük. Egyetlen igazi barátnőm volt, Talissa, de amióta elkezdtünk “felnőni” neki fontosabb let, hogy pasizzon, mint hogy velem legyen, úgyhogy eléggé eltávolódtunk egymástól. Ötödikes koromig folyamatosan vidám voltam, folyamatosan be nem állta a szám és túltengett bennem az energia. Caleb ekkor már két éve elvégezte a Roxfortot és anyuhoz hasonlóan ő is aurornak állt. Az egyik kiképzési küldetés során viszont valami hiba folytán súlyosan megsérült és egy órával késöbb meg is halt. Emlékszem, amikor megtudtam, épp átváltoztatástan órám volt. Amikor anyám személyesen jött be a terembe, rögtön tudtam, hogy baj van. Calebbel nagyon közel álltunk egymáshoz. Jobban tudtam beszélgetni vele, mint Jamivel és Addivel, mivel ők inkább élték a saját kis világukat. Egy hétig nem mentem iskolába, otthon sírtam és nem voltam hajlandó enni. A legszörnyűbb az egészben a szánakozó pillantások sokasága volt, amik több mint egy hónapig kísértek még a Roxfortban. Nem mintha nem értékeltem volna, a részvét nyilvánításokat, de folyamatosan eszembe juttatták, hogy mi történt. Fájdalmamat állandó bulizással enyhítettem és körülbelül mostanra jöttem kicsit rendbe. Ennek ellenére elvesztettem egy darabot a lelkemből, azóta vagyok egy kicsit csendesebb, magamba forduló. Persze elfogadom, hogy az élet megy tovább és gyásszal nem oldok meg semmit, úgyhogy az emléket mindig őrzöm, de próbálok olyan jókedvű lenni, amennyire csak lehet. A nyári nyaralás a barátokkal és a családdal sokat segített, úgyhogy teljesen új emberként tértem vissza a Roxfortba.

6. év – 1977.09.14.

Ez az év is elkezdődött. A nyári “megtisztulás” után boldogabban tértem vissza az iskolába. A többiek is elfelejtették már nagyjából a tavaly történteket, mindenki kedvesen fogadott. Sokat segítettek és most örülnek, hogy végre megint önmagam vagyok, bár kicsit szótlanabb kiadásban. Persze a tanárok már nem kivételeznek velem és ugyanazt a házifeladatmennyiséget kapom. Pont ezért is van, hogy most tudtam csak kiszabadulni a kastély birtokára először. Az idő még mindig gyönyörű, semmi nyoma az ősznek, de kicsit azért lelomboz, hogy nemsokára elkezdenek hullani majd a levelek. A kedvenc helyemre megyek a Fúriafűznél lévő sziklákra, amik persze biztonságos távolságban vannak az “őrjöngő” növénytől. Innen tökéletes kilátás nyílik a tóra. Szeretek ide járni, rajzolni, vagy olvasni és még nem sokan fedezték fel, mivel a Fúriafűz fél kilométeres körzetét a legtöbben kerülik. Most épp csak a pálcámat hoztam el, hogy az órán tanult Geminio (duplázó) bűbájt tanulgassam. Egy érdekes alakú követ szemeltem ki erre a célra. Az első két próbálkozásnál semmi nem történt, a harmadiknál már sikerült egy halvány másolatot csinálnom, de csak a hatodik alkalommal sikerült tökéletesítenem. Még párszor megcsináltam, majd meguntam és újabb varázslatba kezdtem, megpróbáltam a tóból vízbuborékokat képezni, majd magamhoz reptetni. A baj csak az volt, hogy túl messze voltam, így sok energiát igényelt és nehezen tudtom koncentrálni olyan apró részt kellett volna kiemelnem. Nem nagyon sikerült, még a tó felszínét is alig tudtam megmozgatni. Hirtelen egy hang szólalt meg a hátam mögül.
- Fogd erősebben a pálcát, különben nem fog összejönni! – ijedten fordultam hátra, egy fiú állt nem messze tőlem. Nem számítottam rá, hogy bárki odajön hozzám, ugyanis az egész birtokot beláttam, szóval csak a Tiltott rengeteg felöl jöhetett, ami pedig nem jelentett túl jót. Felismertem őt, egy évfolyamba járunk, csak ő Mardekáros. Sosem voltam az a típus, aki a borító alapján ítél, úgyhogy sosem szerettem elkönyvelni őket rossznak, még a saját és az ő háza közötti versengés se nagyon érdekelt, de ez a fiú… róla hallottam egyet, s mást. A haverjaival sok kegyetlen dolgot műveltek, bántották a kisebbeket, pokollá tették emberek életét és sötét varázslatokat is használtak. Persze ettől függetlenül még lehet, hogy nem ő volt a felbújtó és nem is csinált semmit, de az ilyen emberektől azért szerettem távoltartani magam, de azért feltűnt, hogy egész jóképű és látszik rajta, hogy különleges személyisége van.
- Köszi a tanácsot, de úgyis csak unalomból csinálom, szóval nem számít. – a hangom nyugodt és nemtörődöm volt. Egy pillanatra a szemébe néztem, majd gondolkodtam rajta, hogy megkérdezem, mi dolga volt a Tiltott Rengetegben, de végül szükségtelennek éreztem, úgyhogy csak visszafordultam a tó felé. Részemről itt volt vége a beszélgetésnek.
- Rendben. – a hangja ugyanúgy üres volt mint az enyém az elöbb. – Egyébként még mielött rosszat feltételeznél, csak Hagridnál voltam.
Úgy fordultam meg, mintha villám csapott volna belém. Ez a srác egy percent belül kétszer érte el, hogy meglepődjek. Olyan mintha az elöbb a gondolataimban olvasott volna, mert nem hiszem, hogy ezt az információt csak úgy, magától megosztotta volna egy vadidegennel és nem tűnt olyannak sem, mint aki attól fél, hogy beköpöm.
Az arcán semmi érzelem nem volt, de a szemében látszott valami elégedett mosoly. Biccentett, majd sarkon fordult és elment a kastély felé. Néztem, ahogy távolodik, teljesen lefagytam. Pár száz méterről a fiú a válla fölött átnézett és közben mosolygott, mintha tudott volna valamit, amit én nem. Összeszedtem magam és visszafordultam a víz felé. Az előző jelenetet furcsának találtam, de fogalmam sem volt, hogy miért és aztán beugrott, olyan volt, mintha előre meg let volna tervezve. A fiú magabiztossága tette ilyenné. Elég titokzatos volt. Valamiért úgy éreztem, hogy vonzódom hozzá.

---

A klubszobába érve is folyton ezen gondolkodtam. Soha nem volt még olyan fiú, aki különösebben felkeltette volna a figyelmem, úgyhogy vasfegyelemmel próbáltam elhessegetni a gondolataimat. Valahol legbelül azonban mégis nagyon vártam már a vacsorát, ahol újra láthattam. Öntudatlanul igazgattam a hajam és a talárom, erre csak akkor jöttem rá, amikor a bátyáim félig kérdő, félig szemrehányó pillantásával találkoztam. Megvolt a tehetségük hozzá, hogy rögtön rájöjjenek mi folyik körülöttük. Bár nem mondhatnám, hogy épp most lett volna bármi is, hiszen csak egy sima, átlagos napon vagyok túl. Valami mégis azt súgta, hogy ez nem igaz, de erőt vettem magamon és a Nagyteremhez vezető út további részén nagyon odafigyeltem arra, hogy mit csinálok. Amikor beléptem az óriási csarnokszerű szobába, a figyelmemet az ételekre próbáltam összpontosítani, amik, mivel egy kicsit késtünk, már az asztalon voltak. Ahogy a padsorok közt haladtam, csak későn vettem észre, hogy valaki elállja az utat. Nem haladtam túl gyorsan, de azért mégis beleütköztem.
- Ne haragudj! – mondtam majd fölnéztem. A Mardekáros fiú volt, akivel a szikláknál találkoztam. Az ütközésnél megfogta a karomat, hogy ne essen bajom, most pedig egy mozdulattal hátralépett, hogy utat engedjen nekem.
- Semmi gond. – sejtelmes mosollyal tett egy elegáns kézmozdulatot, majd udvariasan csak annyit mondott. – Hölgyem.
Elpirulni nem pirultam, de a szívem egy kissé gyorsabban vert az átlagosnál, hűvösen megköszöntem, majd mit sem törődve a srác barátainak gúnyos kacajaival és a bátyáim gyilkos tekintetével tovább mentem és leültem a Mardekáros asztalnak háttal, hogy még véletlenül se találkozzon össze a tekintetem Vele. Mint mindig, a nyugodtságomat most is megőriztem, de belül valami erős érzés éledt fel bennem.

Patrónus: Panda Vér: aranyvér Pb: Nicola Peltz Csoport: Griffendél

ELFOGADVA!
Tartalmas, minden benne van ami kell, és szépen is fogalmazol. Smile

Már csak foglalások, és az emberek zaklatása játékért vár rád ^^

» Kali keresi...
» Gwen & Kali