1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Kor: 21 Ház: Griffendél (volt) Évfolyam/munka: Auror tanonc Oldal: világos
Jellem:
Mind megtörünk legalább egyszer az életünkben nem igaz? Mindannyian lefekszünk egyszer a hideg kőre, mert az élet leteperel még a legerősebb lábakról is. Nem minden kezdet jó, tiszta és ártatlan. Az erényeket szenvedéssel érdemeljük ki, nem büszke törtetéssel. Harcosnak születni kell, nem lehet azzá válni. Elveszett voltam és kitaszított, mert féltek attól amire képes vagyok, amiket teszek és amik körülöttem történnek. Annyit érzékeltem a világból, hogy egyszerűen sehova sem illek, senkinek sem kellek és hogy a normálistól nagyon messze állok. A büszke anya pedig mit tett? Hallgatott. Hagyott kétségek között lebegni, pedig ő tudta.. tudta mi történik velem, mert tőle kaptam a varázs ajándékát. A büszkeség azonban önző dolog. A tudás ajándéka 11 évesen jött, amikor egy levél formájában sok dolog értelmet nyert. A félelem akkor örökre eltűnt a lelkemből és az egész világ kinyílni látszott előttem. Boldoggá tett a tudat, célt adott, hogy tudtam hová tartozom. Az iskola nem változtatja meg a személyiséget alapvetően. Sosem voltam népszerű. Nem tartoztam azok közé az emberek közé, mert sokkal nagyobb örömet találtam egy új varázsigében, mint a délutáni bandázásokban. A szocializáció nem volt ez erősségem, de tudásvágyam annál erősebb volt. Még az első évemben eldöntöttem, hogy auror szeretnék lenni. Az elhatározottsághoz maximalizmus párosult bennem, a tökéletességre való törekvés.
Küllem:
Édesanyám gyönyörű nő volt mindigis. Nem csoda hát, hogy sosem éreztem magamat elégedetlennek a külsőmmel. Mindig úgy neveltek, hogy ne legyek hiú és mivel a külső egy mulandó állapot a belső szépségre törekedjek. Barna, erősen hullámzó hajkoronám apai ágról örököltem. Nagymamám mindig hihetetlenül büszkén mutogatta nekem a fényképeket, hogy fiatal korában pont ilyen hajzuhataggal dicsekedhetett. Szemeim színe gyakran zavarja össze az embereket. Nehéz lenne eldönteni, hogy szürke, barnás, zöldes vagy inkább kékes. A legtöbben szürkét mondanak rá csak, hogy ne kelljen tovább beszélni a témáról. Egyébként gyakran én sem tudom igazán eldönteni, mert erősen függ a fénytől, az évszaktől, sőt még a hangulatomtól is. Alkatom vékony, de nőies. Egyik szülői ágon sem látható erős túlsúly, így ez rám sem jellemző. Édesanyám törékeny alkata rajtam kevésbé látszik mert az elmúlt 2 év auror képzése minden téren megtette a maga pozitív hatását. Ruhatáramra az egyszerűség jellemző, bár vegyesen van benne a varázsvilágba és a muglik közé is illő. Leendő hivatásomból adódóan mindenhol el kell tudnom vegyülni. Mivel sokat éltem a muglik között, így az általuk diktált divat közelebb áll a szívemhez, de mindig megtalálom az alkalomhoz illő darabokat.
Történetem:
21 évvel ezelőtt születtem Londoban egy mugli apa és egy aranyvérű anya első és egyetlen gyermekeként. Születésem előtt 5 évvel édesanyám, Isabella Harmony, lemondott a varázslásról azért, hogy kitörhessen családjából és hozzáment ahhoz a férfihez, akit szeretett és akinek késöbb gyermeket szült. Apám, George Fawke, sosem sejtette, hogy anyám milyen múltat rejteget és, hogy bennem milyen erők lappanghatnak. Normális, polgári nevelést kaptam tőlük, de anyám szemében mindig láttam egy kis félelmet akkoriban még nem sejthettem, hogy miért. Az iskolában kiközösített voltam. Nem játszott velem a többi lány, mert furcsa, számukra érthetetlen dolgok történtek körülöttem és ezt neveltetésük miatt egyikük sem tudta elfogadni. Ami furcsa az csak rossz lehet... ami különbözik azt el kell taposni. Mégsem gyűlöltem meg őket, mert meg tudtam érteni, hogy mi az amitől pontosan félnek. Én is féltem. Legalább annyira, mint ők és még csak el sem tudtam menekülni a bajlós jelek elől. Nem mertem otthon beszélni a furcsa dolgokról, a körülöttem megmozduló tárgyakról. Ahog közeledett a 11. születésnapom egyre feszültebbé vált otthon a legkör. Egyikünk sem értette, hogy igazából ez miért történik, de láttam az anyám íriszein megcsillanó rettegést, amit én váltottam ki belőle. Tőle is elzárkóztam. Életem első levelét a szülinapom reggelén kaptam meg. Vaskos papír, vörös pecséttel lezárva. A mai napig emlékszem anyukám arcára és arra ahogyan kicsúszott a kezéből a mosatlan tányér, amikor meglátta a kezemben a felvételemet jelentő boritékot. Egy élet, amit magának felépített ott omlott össze. Egy 11 éves kislány ujjai között. Az a nap nagyon hosszúra nyúlt. Mindhármunknak. Apámnak meg kellett tudnia, hogy létezik egy másik világ és nekem pedig azt, hogy normális vagyok. Csak nem olyan, mint a többiek. A Roxfortban sok minden nyert értelmet számomra. Egy olyan világ nyílt meg előttem, ami érdekes volt, furcsa és magával ragadó. Nehéz lett volna nem beleszeretni az újdonságokba. Az emberekkel szemben azonban ugyanolyan zárkózott maradtam. Nem beszéltem a tanáraimon kívül szinte senkivel. A könyvtárban töltöttem az időm nagy részét vagy gyakoroltam, amikor csak lehetett. Egyetlen ember értett meg a világon Dorothea Smith, aki vörös volt, szeplős és legalább annyira elveszett lélek, mint én. A barátságunk azonban többnyire abból állt, hogy mellettem ült a padban, együtt étkeztünk és együtt tanultunk. Sokszor védtem meg az idősebb fiúk piszkálódásától, hiszen nem elég, hogy vörös haja célponttá tette még mugli származású is volt. Én azonban minden áldott nap kiálltam mellette és nem féltem szembe nézni senkivel sem. 16 éves koromra megszűnt minden kapcsolatom édesanyámmal és édesapámmal. A szünidőt aranyvérű nagyszüleimnél töltöttem, akik származásom ellenére nagyon kedvelték a társaságomat és ugyan náluk kemény szabályokkal szembesültem mégis kellemesen éreztem magamat náluk. Jeles vizsgákkal végeztem tanulmányaimat a Roxfortban, mint griffendéles diák és 19 évesen felvételt nyertem az auror képzésre. Ekkor nagyszüleimmel is megszakadt a kapcsolat, hiszen szerintük ezzel megalázom őket, de elveimből nem tudtam engedni még az ő kedvükért sem. Már 2 éve auror tanonc vagyok még 1 évem van hátra mielőtt dolgozhatnék. Eddig az eredményeim megfelelőek, de a végső vizsgák kemények. Sokan buknak el, de tudom mit akarok és azt is, hogy el fogom érni ezeket a célokat.
ELFOGADVA! Tartalmas, egyedi, és szépen megfogalmazott lapot olvashattam, ezért természetesen elfogadva! Már csak foglalás, és az emberek zaklatása maradt hátra