Josie Greengrass

Vendég

Josie Greengrass

Jo

Kor: 16 Ház: Mardekár Évfolyam: Hatodik Oldal: -

Jellem:

A hiedemekkel ellentétben nem gyűlölök minden embert a földön. És nem, azokat a háziállatokat sem én nyúztam meg harmadikban mindenszentek előestéjén. Az is téves, hogy tudok párszaszóul, és hogy Hisztis Mirtyll az egyetlen barátnőm. Először is: ki nem állhatom azt a csajt! Másodszor: amit az emberek iránt érzek az koránt sem gyűlölet. Inkább közöny, megvetés, bizalmatlanság. Társasági életem nagyon egysíkúra korlátozódik, úgyhogy nem igazán tudom, hogy kell bánni az emberekkel. Nem tudom, hogy kell kedvesnek lenni, törődni valakivel. Ja de, Oedipusszal törődtem. Hát nem megmérgezték az osztálytársaim?
Vannak, akik azért születnek erre a földre, hogy mindent megkapjanak. Ilyen például a nővérem. Meg úgy az egész családom. De hát feketebárányokra és bűnbakokra mindig szükség van. Én egyedül töltöm be ezt a két tisztes pozíciót otthon is és az iskolában is.
Írni jobban szeretek, mint beszélni, és az is igaz, hogy saját, általam kifejlesztett varázsikékkel is teleírtam egy egész könyvet. Habár az órákon siralmasan teljesítek, azt is inkább dacból teszem, mert egyébként hamar ráérzek a dolgokra, főleg bűbájtanból és átváltoztatástanból. McGalagonynál tanulok animágiát, amióta letettem az RBF-et. Egész jól haladunk, hisz időm, mint a tenger, és az ambícióimmal sincs gond, de a teljes átváltozáshoz még sok van hátra. Az a tervem, hogy ha sikerül, átváltozom Vörösbeggyé, és soha többé nem bújok emberi bőrbe.
Igaz, az is, hogy kifejlesztettem jó pár varázslatot, aminek a megalkotásánál az elkeseredett düh vezérelt mások iránt. Ártani is lehet velük, de még sohasem használtam senkin, és semmin, és nem imádok ősi isteneket, akik szűzvérrel táplálkoznak.
Habár még sohasem találkoztam szemtől szembe egyetlen muglival sem, nem hinném, hogy ártalmasabbak volnának bármelyik varázslónál. Nem teszek különbséget. Számomra a varázstalan emberek is ugyanolyan érdektelenek, mint a varázshasználók. Sokszor azon kapam, hogy nem tudnak érdekelni a külvilág eseményei, nem tudok örülni annak, ha egy hosszú esős hét után kisüt a nap, és attól sem leszek izgatott, ha jön a karácsonyi bál.
Minth a világ és én párhuzamos pályán haladnánk.

Küllem:

Vannak a szürke kisegerek, akiknek a jelenléte alig tűnik fel, nem zavarják a vizet, maximum a többiek hetente egyszer-kétszer belerugnak, aztán hagyják. Bár ilyen lennék. Sajnos nem. Már kiskorom óta a nővéremhez és az anyámhoz hasonlított mindenki, és ezáltal én is óhatatlanul elkezdtem magamat hozzájuk mérni. Egyedül anyám hosszú lábait örököltem, de azok sem túl formásak, inkább olyan vagyok, mint egy újszülött őzike. Magasságomhoz mérten túlságosan vékony vagyok, de a pipaszár lábaim mégis úgy tűnnek, mintha bármelyik pillanatban összerogynának alattam. Mint például futás közben. Ha életveszélybe kerülnék, és csak a futás mentené meg az életemet, már rég hulla lennék.
Fakó arcomat kicsit feldobná egy mosoly, vagy nemesebbé tenné egy-egy mesterkélt fintor, én mégis a kifejezéstelenségre voksolok. Érzelmeim nem tükröződnek szinte sohasem az arcomon. Ez egy védekező reflex. A Roxfortig nem volt sok bajom. Megbírkóztam azzal, hogy az anyám nem szeret, az apám minden társasági eseménynél rejteget, a nővérem úgy néz rám, mint egy undok kis békára. Legalábbis mostanság. Régebb sokat bántott, nem csak szóval, amíg egyszer mérgeskígyóvá nem változtattam a kedvenc babáját, úgy hat évesen. Azóta fél tőlem.
De itt az iskolában az elmúlt öt évben, mondhatni kész terror vot. Voltam már gebe, banya, ló. De kaptam már ajándékba furunkulagennyet az arckrémembe, örökké ottragadó rágót a hajamba, viszketőport a ruháimba. Maradtam már pucéran a tóparton, és etettek már mérget a macskámmal. De ennél jóval több írható a számlájukra.
Egyszer valamelyik felsőbbéves srác meglepő módon, jóindulata jeléül azt mondta, hogy akár szép is lehetnék, ha nem hordanék nagymamás ruhákat, ha napoznék kicsit, festeném a szememet, a hosszú, vékonyszálú, barna hajam nem lógna a szemembe, és nem néznék mindenkire úgy mintha a tekintetemmel felnyársalnám. Egyszóva, eszelősen. Nyilván nem vagyok megelégedve magammal, de annál jobban leszarok bárkit is, mithogy valaha a kedvükre tegyek azzal, hogy figyelembe veszem, amit mondanak.

Történetem:

Becsaptam magam mögött az ajtót, rávetettem magam az ágyra és a fejemre húztam a párnát, de még így is tisztán hallottam apám őrjöngését a nappaliból. Sosem láttam még ennyire kikelve magából. Mindig olyan csendes, nyugodt és kimért volt. Nem mutatta ki az érzelmeit, amit talán tőle tanultam el, így vált annyira jó üzletemberré, és legendás pókeressé, amiből az ősi családi vagyont is megtriplázta az évek során. Mindig is bámulattam néztem fel rá, mert annyira más volt, mint a többi ember, akivel egyébként körbevette magát. Talán azért, mert néha láttam benne magamat. Csak azt nem értettem soha, hogy egy ilyen férfi, mint ő, mit keres az anyám mellett. Mint a tűz és víz. Vagyis fordítva. Anyám a tűz, a csupa szenvedély, az ezer fokon, parádés lángon égő. Apám a hűsvízű forrás, ami mindent lecsitít maga körül, néha még a csobogását is hallani vélem, ha nagyon belefeledkezem. Na de most?
Most kiabál, toporzékol, tépi a megmaradt haját és átkozódik, de olyan cifrán, hogy még én is belepirulok, pedig amúgy egyáltalán nem vagyok szégyellős, sőt, sok mindent láttam már akkor is, amiről a velem egykorúak még csak nem is hallottak. De apám meglepett. Tisztán emlékszem, hogy az átkok és trágárságok között nagyon sokszor ismétlődött a név, Selwyn. Ismertem Selwynéket. Főleg a családfőt, mert minden héten kétszer apámmal pókerezett. Rendszerint üres zsebbel ment haza, szóval a családjuk vagyona átvándorolt szépen a mi kasszánkba.
Ezt persze csak évekkel később tudtam meg, és akkor is fogtam fel a lényegét, mint ahogy annak is, hogy miért maradt a nővérem hirtelen vőlegény nélkül.

Azzal kezdődött, hogy álmomban levágta a hajamat szinte teljesen kopaszra, aztán az egyik legszebb ruhámat festette össze tintával. A szög csak vacsoránál bújt ki a zsákból. Addig is fura volt a viszony közöttünk, de itt fajult utálattá. Azon a ponton változott meg végérvényesen minden köztük, amikor apám felbontotta a nővérem és a fiatalabbik Selwyn fiú eljegyzését. Ez már elég ok lett volna számára, hogy drámázzon, mert azt mindig imádta. Imádott középpontban lenni, és attól a pillanattól, hogy eljegyezték, úgy kezdett viselkedni, mint egy menasszony. Nekem kellett fonnom a haját, és a virágkoszorúkat a hajába, én kellett kitaláljam az esküvői fogadalmat, és óriási hisztik voltak, ha ki akartam bújni a feladatom elől. Itt azonban nem volt vége a történetnek. Kiderült később az is, hogy Selwyn és apám letették a megszeghetetlen esküt. Apám az életét tette fel arra, hogy a lányát hozzaadja az ő fiához. Persze ez akkoriban nagy divat volt, így érték el, hogy a fiatalokon igazán kemény nyomás legyen. Nem csak a családi elvárásoknak kellett megfelelniük, de mindenképp házasodniuk kellett, ha nem akarták, hogy valamelyik szülőjük meghaljon. A gond csak az volt, hogy ez még akkor történt, amikor Selwynék még a tehetősebb aranyvérű családok közé tartoztak, s apámnak sem volt ellenére, elvégre barátok voltak. De időközben a fickó tönkrement, és ez csak a halálakor tudódott ki. Azaz ugyanazon az omniózus estén, amikor én még hosszú hajjal a párnával a fejemen kuporogtam az ágyon.

Másnap alig mertem lemenni reggelizni. Azt hittem, hogy romokban fogom találni a házat, de minden ment a régi kerékvágásban. Folyton apámat fürkésztem az asztalfőn, és ő is rám pillantott többször is, lopva, idegesen.
A nővérem borította ki a bilit, mint úgy általában. A vacsora teljes tartalma a falakon, a csilláron, a ruháinkon és a padlón kötött ki, de semmi esetre sem a tányérjainkban.
A féltékenységi roham sohasem múlt el, pedig én aztán sosem adtam igazán okot arra, hogy féltékennyé tegyem. Mármint azon kívül, hogy “elvettem” a vőlegényét, akihez még négyéves korában “adták”, nem írható más a számlámra. Apám a leghűségesebb tanácsadója javaslatára engem tett meg Ralph jegyesévé arra hivatkozva, hogy az én “piaci értékem nem olyan magas”, kevesebb a kár. Fiatalabb is és furább is vagyok, biztos nem lesz majd annyi kérőm, mint a nővéremnek.

Patrónus: nincs Vér: Arany Pb: Stacy Martin Csoport: -

Tárgy: Re: Josie Greengrass Csüt. 22 Jan. 2015 - 11:39

ELFOGADVA!
Szép tartalmas lap, jó sztorival Smile

Már csak pb foglalás és játszótárs keresés ^^