Sirius & Marl

A legjobb dolog abban, ha az ember fia animágusként alakot tud váltani, hogy bármilyen körülmények között eltűnhet szinte bárhonnan. Mondjuk ritka az a pillanat, hogy olyan egyedül vagyok mint most, ebben az esetben azonban mégis előfordult. Ráadásul már reggel óta. James mostanság ideje nagy részét Lilyvel tölti, utána azonban büntetőmunkára kell jelentkeznie Peterrel együtt, mert sütit loptak a konyháról, és elszórták a folyosón, azonban a jó öreg Argusunk elkapta őket. Remus pedig készül a vizsgáira, így még a szokásosnál is zárkózottabb lett. Ráadásul az esti sétákat is ellenzi, mondván, hogy túl veszélyes mert ha valaki elkap minket, akkor nem tudjuk befejezni az iskolát, pedig már az utolsó évünkben járunk, és kár lenne ha a felesbe veszne az a sokévnyi munka amit beleöltünk. Ami engem illet, nos különösebben nem igazán érdekel a dolog. A szüleimtől való távoztomkor egy rakat pénzt hoztam magammal, így bőven meg fogok élni akkor is, ha nem lesz éppen munkám, illetve aranyvérű mivoltom miatt bármikor beházasodhatok egy gazdag családba, megteremtve ezzel a mindennapi kényelmes élet feltételeit. Vagy kitervelem hogyan rabolhatnám ki a Gringottsot, hiszen azt még senki se tette meg, szóval biztosan híres lennék tőle. Legrosszabb esetben maximum bezárnak az Azkabanba. Azért tanulok én persze sokat, de mégsem annyit mint kedves véresfarkas barátom, és már elegem van az egész vizsgadrukkból, meg arról, hogy minden hetedéves csak a vizsgákról beszél, úgy tesznek mintha a  Ravaszon kívül nem lenne élet. Pedig van, jó sok. Éppen ezért már harmadik este szökök ki egyedül, hogy animágus alakomba és járom be a vidéket, egy nagy fekete kutyaként. Valamelyik nap sikerült megszöknöm a birtokról is, azonban úgy döntök, hogy ma este elég ha csak a rengetegig megyek, illetve annak egy még felfedezetlen részét járom be. A kentaurok, és egyéb értelmes teremtményei mostanság nagyon aktívak, biztos, hogy Hagrid okozott szokás szerint valami zűrt, szóval őket jobb elkerülni. Érdekes módon az állatok tudják, hogy nem tartozom közéjük, ezért eleinte idegenkedve fogadnak, azonban sikerül megbarátkoznom velük bemutatva, hogy nem fogom bántani őket, úgyhogy hagyják, hogy velük nyargalva barangoljam be a területet. Cserébe elűzöm a kisebb ragadozókat, melyek ugyan nagy kárt nem tudnának tenni bennük, azonban eléggé kellemetlen jelenséget jelentenek. Kutyaként azonban nem nagyon tudnak velem versenyezni, és bizony hamar menekülőre kell fogják a dolgot. Az egyikük azonban addig menekült, míg végül kikerültem a rengetegből, s a fúriafűz közelében sikeresen elvesztettem az üldözöttem. Nem tudok azonban bosszankodni, mert helyette egy másik préda vonja magára figyelmem. Egy szőkeség burkolózik az éjszakába, s pálcájának intésével fagyasztja meg a fúriafüzet, mielőtt az szépen fejbekólinthatná. Hangjáról ismerem fel, hogy az illető bizony nem más, mint a kedves Marlene McKinnon az, a Griffendél nemes házának képviselője, nem mellesleg a legjobb barátom leendő barátnőjének legjobb barátnője. Bonyolult dolog ez, azonban az még bonyolultabb, hogy esélye van felfedezni a titkos bejáratot a Remusszálláshoz vezető úttal együtt, éppen ezért cselekednem kell. Szerencsére nem vett észre, és az ötlet ami a fejemben formálódni kezd nos elég őrült, bár nem is Sirius lennék, ha nem csinálnám végig. Ügetésbe kezdek, és hátulról a hátára ugrok, leterítve ezzel a földre, majd tovább robogok, és a fa mögött elbújva felveszem a saját alakom. Állati üvöltést hallatok, miközben előkapom a pálcám, és elkiáltom magam - Takarodusz Maximusz- Kiáltom jó hangosan, majd előlépve a fa mögül felsegítem a földön fekvő Marlt. - Talán óvatosabbnak kellene lenned, ha az éjszaka közepén erre jársz, mert mindenféle veszélyes lény birtokolja ilyenkor a birtokot.- Nézek rá, s közben olyan irányba fordítom magunkat, hogy még véletlenül se tudja észrevenni a lyukat a fa tövében.

Még jó, hogy tudja, nem igazi varázsigét használtam. Miért is használtam volna igazi varázsigét, mikor nem volt semmi amit el kellene kergetnem? A végén még valami kárt okozok benne egy igazi bűbájjal, aztán vihetem fel a gyengélkedőre, és magyarázkodhatok mindenkinek, hogy mit kerestem éjszaka másodmagammal a fúriafűznél, ami amúgy is tiltott terület éjszaka a diákoknak, ráadásul az éjszaka maga alapból egy tiltott terület. Meg az éjszakai hálókörleten kívül való tartózkodás is rátesz egy lapáttal. Kinek van kedve háromszoros büntetőmunkát végezni, ráadásul úgy, hogy egyetlen jófej cimborája sem vesz részt a műveletben, akivel elüthetné az időt. - Honnan tudod, hogy nem volt igazi varázsige? Azt hiszed, hogy te mindent tudsz, csak mert mindent láttál? Nos elárulhatom neked, hogy ez egy igazi varázsige volt - Ami végülis igaz, hiszen eltűntettem a "szörnyet" ami "megtámadta" még ha nem is éppen úgy, ahogy egy varázsigével el kellene tűnnie. - Ha pedig nem hiszed el kérdezd csak meg bármelyik okos barátomat, vagy Lupint, aki szintén okos, vagy Jamest bár neki tuti nem fogsz hinni, de ha úgy van akkor akár a Hollóhátasokat is megkérdezheted, ők is azt fogják mondani, hogy ez bizony létezik.- Hangom lekezelően cseng, ahogy előveszem a tipikus aranyvérű vagyok és én mindent jobban tudok nálad te tudatlan némber stílusomat, melyet direkt a kellemetlen szituációknál szoktam alkalmazni. Attól meg nem félek, hogy ha megkérdez egy Hollóhátast akkor az le fog buktatni, ugyanis a zsebemben vannak szinte mind. Olyan dolgokat tudok megszerezni nekik, amikhez ők nem jutnak hozzá, nem számít a fene nagy tudásuk sem, ezért én mint a mondhatni dílerük simán elrendezek ilyen dolgokat is nekik. - Nem, nem tudsz magadra vigyázni, mert te csak egy lány vagy. Mondja ezt az a bajkeverő, aki ugyan mindenféle ilyen dologban benne van, mégis kimászik, sőt eléri, hogy maximálisan büntetőmunkával tudják megbüntetni a tetteiért, az pedig nevetségesen semmissé teszi az egészet ahhoz képest, hogy mennyivel keményebben lehetne büntetni.- Lehetetlen nem kiérezni a büszkeséget ahogy ezeket a szavakat kiejtem a számon, és tényleg így van, büszkének érzem magam, hogy ilyen nemes profizmussal képes vagyok bajba keveredni, aztán pedig kimászni belőle. Ahogy felsegítem ellép tőlem, én pedig hagyom, nem is lenne értelme, most mást csinálni, bár tény, hogy egy csókkal teljes mértékben el tudná terelni minden figyelmét a fáról. A nők már csak ilyenek. Szavai nyomán világosság támad pálcájának végén, én pedig elrejtem az enyémet, mert már nincs szükségem rá. - Nem az  a kérdés igazából, hogy én mit keresek itt, hanem, hogy te. Nekem prefektusként jogom van itt lenni, ellentétben veled, amiért akár büntetőmunkára is ítélhetlek.- Tudom, hogy tudja, hogy én tudom, hogy ő tudja, hogy igazából nem is vagyok prefektus, de hát ez egy ilyen éjszaka. Azt hazudhatunk, amit akarunk.