Bianca Charlotte Ward

Vendég

Bianca Charlotte Ward

Bius, Pöttöm, Buzgómócsing

Kor: 15 Ház: Griffendél Évfolyam/munka: Ötödév Oldal: Bal (semleges)

Jellem:

Na, akkor csapjunk a lecsóba. A jellemem annyira összetett, hogy akár már mondatszerkezet is lehetne, na jó… nem.
Igazából hihetetlenül egyszerű eset vagyok. Tudod, az ügyeletes flúgos csaj, aki mindenhol ott van, mindenbe beleüti az orrát, és mindig segít, ha akarod, ha nem. Mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékaim végére értem, azok rosszá váltak. Sose fogom megérteni. Alapjáraton huszonnégy per hét pörgök, mint aki aksis elemmel működik, és erről csak azért tudok ilyen professzionálisan, mert sárvérű vagyok. Beza, vélhetően kifogytak a Tomi kristályból, mikor engem… nos, értitek, közreműködtek abban, hogy megszülessek, khm.. ez de kínos már. A lényeg, hogy attól mert olyan a vérem, amilyen, cseppet sem vallom hátrányos helyzetűnek magam. Maximum, mikor háttal közlekedek, mert akkor tényleg hátrányos a helyzetem – ba bammm * hangos nevetés, miegyéb, Bius remek poénja* -, értitek ugye? Amúgy vicces vagyok, nem tudom, ezzel most mondok-e valami újat. A koromhoz képest valamelyest okos is, na, jó, nem áltatok senkit, örülök, ha megütöm az átlagos mércét. De próbálkozom, nem akarok kimagasló lenni, kilógni a sorból, vagyis de, de nem azzal, hogy lexikont varázsolok az agyamba – ha valaki tud ilyen igét, ne habozzon, dobjon meg egy bagollyal -, annál én sokkal egyedibbnek vallom magam.
Hmmm, míg más bélyegeket gyűjt, én büntető munkákat, pedig Isten legyen rá a tanúm, nem ezzel a céllal kelek fel reggelente. A varázspálcám általában hátvakarónak használom, persze ezzel is okoztam már nem egy galibát. Ja, igen… hajlamos vagyok egy csendes kis folyosót is katasztrófaövezetté varázsolni, pedig esküszöm, nem direkt csinálom, becsszó.
Sokan kedvelnek, vagy csak elhitetik velem, végül is mit számít, a lényeg, hogy mindig találok valakit, akivel elüthetem az időm. Közvetlen vagyok, talán túlzottan is, és hajlamos vagyok belemászni mások privát szférájába, például úgy, hogy a nyakába csimpaszkodok, vagy épp a lábába, attól függ, melyiket érem el könnyebben.
Hatalmas szám van, és mindig enyém az utolsó szó, meg fenyegetni is nagyon tudok, persze a tettlegességig sose hagyom fajulni a dolgokat. Említettem már, hogy marha gyorsan tudok futni? Főleg, ha egy csapat felbőszült pincelakó van a nyomomban, az felettébb ösztönző tud lenni.

Küllem:

A külsőmet tekintve, tök átlagos tizenöt éves vagyok, mert igen, átlagosnak is kell lennie valakinek ugyebár. Egyedül a hajam az, ami miatt megismernek, merthogy a mindig torzonborz, és olyan hatást kelt, mintha a hajkefe lenne a mumusom, pedig nem az, de nem fogom ám elmondani, hogy mi. Meg amúgy is el nem tudjátok képzelni, mit szenvedek én össze reggelente, hogy így nézzen ki. Zöldes szemeim mindig csillognak, ne kérdezd, miért én se tudom, és vigyor is mindig van a képemen, állítólag attól megnyerőbb vagyok, pedig nem.. a zsákbamacskán is mindig csak a hülyeségeket húztam ki, szóval Bius meg a nyerő szó nem hangozhat egyszerre. Alacsony vagyok, de tudjátok, kicsi a bors, és marha kellemetlen, ha a szemedbe kerül, na ugye. Amúgy szeretem fitogtatni az erőmet, még jobban szeretném, ha lenne is, mert, hogy… nekem tényleg csak a futás megy, hisz arra gyúrtam éveken keresztül. Izomzat is van rajtam… valahol, azt is csak azért tudom, mert egy anatómia könyvben olvastam… olvastam? Láttam egy képen, és mellé volt írva, szóval van.
Öltözködésemet tekintve… kiveszem az első kezem ügyébe kerülő ruhát, és magamra kapom, ami roppant egyszerű mutatvány, és nem időigényes, bátran merem ajánlani mindenkinek.

Történetem:

Egy téli éjszakán ütött be a ménkű, még Isten is visszabújt a felhői mögé, az angyalok becsukták a szárnyukat, a sátán meg gondterhelten sóhajtott egyet. Igen, megszülettem. Joseph és Abigail első és egyetlen gyermekeként. Kicsit morbid, hogy saját apám segédkezett a világra jövésemben, mintha egyedül nem lettem volna rá képes. Na, de ez már lényegtelen, hisz mindennek már tizenöt éve. Úgy éltem, mint bármelyik másik mugli az angliai faluba, oviba jártam, bilibe pisiltem, és rettegtem a wc-től, nem tudom, miért, de ez minden gyerekben megvan. Eltörtem anyu összes kedvenc vázáját, mert, hogy rájöttem, mekkora poén már, hogy a tárgyak törni is tudnak, hazavittem mindenféle bogarat, a tücsöktől elkezdve a csótányig, egy irdatlan nagy hangya farmon keresztül. Tiszta büszke voltam magamra, mivel az enyém nagyobb volt.
Ohh, és verekedtem. Fiú testvér hiányában, a szomszéd srácon kamatoztattam a filmekből elcsent fogásokat, a szülők nem is voltak túlzottan elragadtatva. Fára másztam, általában tiszta mocskosan állítottam haza, a szívinfarktust hozva ezzel anyámra, szóval igen, egy teljesen átlagos gyerekkor volt az enyém.
Az életem akkor fordult egy nagyot, mikor megjelent az a tollas az ablakban, no nem azért, mert bármennyire is hisztiztem, nem tarthattam meg, főleg, meg mert a madár nem akart velem maradni, sokkal inkább a levél a ludas, amit hozott nekem.
Dagadt a mellem, hogy felvettek egy olyan suliba, ahová igazából nem is jelentkeztem, még csak a nevét se hallottam soha, aztán… aztán szép lassan állt össze a kép. Nem mondom, nem kicsit paráztam, sulykoltam magamba, hogy attól, mert képes vagyok tárgyakat reptetni, vagy épp törni, fizikai megerőltetés nélkül, még teljesen normális vagyok. Még a peronon is ezt kántáltam, pedig nem sokkal előtte másztam át egy… falon. Értitek? Nem kenődtem fel, hanem zsutty.
Ahogy az lenni szokott, megtaláltam már a vonaton a nekem való társaságot, így a kastélyban már két barátnőmmel együtt imádkoztam azért, hogy egy házba kerüljünk. A süveg a griffendélbe osztott, én meg vállat vontam, és úszta a tapscunamiban, amit csak nekem, csak akkor hoztak össze, menő volt, én is annak éreztem magam.
És mindez már négy kerek éve történt. Sikerült berázódnom ebbe az életbe, sikerült elfogadnom az itt uralkodó hierarchiát, és még ha nem is értek egyet vele, tudom, hol a helyem. Persze csínytevések akadnak bőven, általában táncolok, legtöbbször a tanárok, prefektusok idegein, de… reménykedjünk abban, hogy senkinek nem lesz szüksége pszichológusra, hisz én nem akarok rosszat, egyszerűen csak ilyen vagyok.
Ja, hallok valami halálfalókról is, meg mardekárosokról, meg valami őrült fazonról, de hogy őszinte legyek, egészen addig nem érdekel, míg nem nyúlnak a hegedűmhöz, vagy a mákos tekercsemhez, különben… higgyétek el, nem vágytok egy Bia féle bosszúra…

Patrónus: Majd egyszer, ha nagy leszek Vér: AB+ (mugliszármazású) Pb: Lindsey Stirling Csoport: Griffendél

Tárgy: Re: Bianca Charlotte Ward Pént. 9 Jan. 2015 - 21:19

ELFOGADVA!
Sikerült egy eléggé érdekes és nem mindennapi karaktert alkotnod Very Happy

Minden benne van ami kell, így természetesen elfogadva!