Aiden & Lily & Seth

Lily & Aiden

Utálom, hogy mindig beválik a megérzésem. Sose hagyott cserbe a jó ember ismeretem, pedig néha jó lenne ha tévedne. Ez jelen esetben még inkább igaz. Mióta kettesben voltam Aidennel tudom, hogy valami nem stimmel vele. És ez most beigazolódott. A fenébe is. Ráadásul ez neki remek alkalom, hisz lassú és gyenge vagyok, sérült, szerintem még a pálcámat se tudnám rendesen ráfogni. Az egész beszéde, amit válaszul szolgál számomra, csak halványan hallom meg ide egy szó, oda egy szó. Cseppet szédelgek, a sebemet nem gyógyította be, csupán bekötötte. Nem jöttünk ennyit ide fele, ebben biztos vagyok. Nem bírom tovább, hisz a szédülésem is kezd egyre erősebbé válni, meg a lábam is remeg a fáradságtól. Így megállok, és a kérdésemet feltéve végig a szemébe nézek. Egy szempillantás alatt megváltozik, mintha levenné a maszkját, amit eddig viselt. Az egész kisugárzása, a tekintete... levedlette a kígyó a bőrét. Lenézek, keresve valahol a pálcámat, amit becsusszantottam a zsebembe, miközben keresgélek, jéghideg kezek emelik fel az államat, és kényszerít a tulajdonosa, hogy ránézzek. Nem adom meg neki az örömöt, hogy félelmet lásson rajtam, csak megkeményítem a vonásaimat. Szikrázó szemekkel nézek, ezzel mutatva hogy nem rémít meg. Majd megszólal, és kirázz tőle a hideg.
- Mint például maga? Kicsoda valójában? - nem hittem volna, ha lesz valaki akitől jobban kéne tartanom Seth-en kívül az az egyik tanárom lesz. Most már ezzel egészen biztos vagyok benne, hogy Aiden szabadon engedte Seth-et. Lehet még ismeri is. Erre a gondolatra, erőtlenül ökölbe szorul a kezem. - Miért csinálják ez? Mire jó felháborgatni mindent, a békét? - a szédelgésem nem hagy alább, de ez a kérdés mióta zavargások vannak, mindig ott motoszkál a fejemben. Ha kapok is rá választ nem biztos hogy megélem, hogy fel is dolgozzam. Lebuktattam, nem fog élve elengedni az erdőből.

Aiden & Lily

Szórakozni akarok. Ne csak a fiamnak lehessen. Amúgyis kíváncsi voltam rá, hogyan reagálna a kisasszony, ha megtudná ki is vagyok én. Ha pedig kitörlöm az emlékeit nem is lesz semmi bajom utána se, ha színt vallottam.
Szédeleg a sebtől. Látom, hogy nem fogja fel a szavaim. Gyorsan lehadarok magamban egy gyógyító igét, persze nem teljesen gyógyítom be a sebed, de annyira igen, hogy ne legyen veszélyes. Bátor fruska meg kell hagyni. Folyamatosan a szemembe néz.
Itt a nagy pillanatom. Mikor Aiden Noir újra Aiden Noir lesz. Először a gúnyos félmosoly jelenik meg az arcomon. Majd a vállaim veszik fel a jólismert egyenes tartásuk. Szememben pedig megcsillan a gonosz szikra. Jó megint önmagamnak lenni.
Utálom megjátszani a jófiút! Az nem én vagyok. Az egy olyan álca, amit az ember nem szívesen hord. Most viszont megint önmagam lehetek! Megint az enyém a hatalom! A félelem. Az erő. Megint én vagyok a pokol.
Evans lehajtja a fejét. A pálcáját keresi. Amilyen állapotban van, nem fogja elérni! Használni meg még annyira sem fogja tudni. Felemelem a fejét és egyenesen lehajolok hozzá. Hideg lennék? Hozzáért már Sethez! Na ő hideg!
Ő a jég, én vagyok a tűz! A kisasszony nincs tisztában a tényekkel. De nem mutatja, hogy félne tőlem. Szikrázik a szeme. Nem akar örömet szerezni? Oh, megható! De akaratlanul is azt teszi a kincsem.
- Biztos tudni akarod? Hát elmondom! Aiden Noir egy ősi feketemágus család utolsó sarja! Több ember vére tapad a kezemhez, mint amit te el tudsz képzelni. Ha akarnám már rég halott lennél és senki se keresne.
Mondon rideg hangon. Igen, megint önmagam vagyok. Megint fenyegetek. Nem is kell, hogy féjen elég, ha a gondolatait látom az is elég, ha ideges. Oh, megint Seth a téma a fejében. Ha már színt vallok csináljam rendesen.
- Majdnem olyan profi, mint én! Mindent tőlem tanult. Bár a mostani akciója sértés volt! Muszáj volt az inkognitóm ellenére megtorolnom egy kicsit! De igen elengedtem, csak nem ölöm meg a tanítványom!
Mondom a széles gúnyos vigyorom megvillantva. Ezzel most biztosan megleptem. Nem hiszem, hogy arra számított, hogy a gondolatait is figyelem. Egy éritéssel az emlékeit is látnám, de arra most nincsen szükségem.
- Én nem akarom felháborgatni a békét. Nekem addig jó, amíg az olyan naív emberek, mint maga meg a többi gyerek odabent, nem tud semmit. Addig nyugodtan lehet gyilkolni. Ha felhívjuk magunkra a figyelmet veszélyben vagyunk! Van valami amit esetleg szeretne megtudni egy nekromantától. Elvégre a tanára vagyok és most nyíltan beszélhetünk. - Úgyse fog rá emlékezni.

Lily & Aiden

Hirtelen kicsit jobban érzem magam, épp annyira, hogy a látásom kitisztul, és tudom már hol vagyok. Nem csak egy halovány kép az egész. Bár azért legbelül reméltem, hogy ez az egész csak álom. De nem rákel hogy jöjjek ez az egész valódi. Tényleg itt vagyok a tiltott rengetegbe, senki nem tud róla, és lebuktattam egy tanáromat, hogy nem éppen a jó oldalon küzd. Lehet most már meg kéne teljesen bíznom a megérzéseimbe, és azonnal jelentenem ha valami iránt meging a bizalmam. Viszont nem hiszem, hogy éppen elenged. Megvagyok ijedve, csak kívülről mutatom magamat erősnek. Hisz ki nem pánikolna be ilyen helyzetben? Majd bemutatkozik, és elmondja valódi kilétét. Meglepődve nézek rá, azért nem hittem volna, hogy ennyire visszamenőleg "ősgonosz". A tekintetem már aggódóvá válik, ez már valóban nem tréfa.
- És miért nem akarja, hogy halott legyek? Hisz mint mondta senki nem keresne. Nem lenne jobb megszabadulnia tőlem ? - kérdezem tőle enyhe gúnyos, remegős félmosoly kísértében. Ez most olyan mint Seth, ő is megölhetett volna, és mégsem tette. Nem mintha erre vágynék, de akkor miért nem tetszik meg? Hisz veszélyessé váltam számukra. Görcsbe is rándul a gyomrom, tényleg ki keresne? Nincs már családom aki keresne, ez igaz. A barátaim? Hát nemtudom, bizonyára túlteszik magukat a hiányomon, egy bizonyos idő után. Ezt a gondolatot gyorsan el is hessegetem ahogy jött. Kétségbe esetten felnevetek, mikor végülis bejelenti, hogy Seth a növendéke, a tanítványa. Egykori barátomat, gonosszá tette. Ő az aki tehet mindenről. Ha lenne annyi energiám puszta kézzel fojtanám meg, de sajnos nincs egy fikarcnyi erőm se.
- Maga rohadék, és még büszke is rá, hogy egy rendes fiút tönkretett. Sosem értettem hogy az olyan emberek mint maga, hogy tudnak tükörbe nézni. - a hangomba annyi megvetést passzíroztam amennyi belefért az erőmből. Nem tudom meddig fogom még kibírni ájulásig, de nem adok magamnak sok reményt. Egyszerűen inkább azt akarom, hogy ne legyen könnyű dolga velem.
- De még is olyannak dolgozik, aki a békét akarja felbódítani. Vagy talán csak magán "gonoszkodásba" kezdett, és semmi köze a nagyúrhoz? - vetem oda neki. Nem provokálni akarom, csak megakarom érteni mi folyik itt, még ha ez az utolsó dolog is, amit meg kell értetem

Aiden & Lily

Tettem róla, hogy a kisasszony fel tudja fogni a helyzetet. Annak semmi értelme, ha én itt kitálalok neki, ő meg egy árva mukkot sem ért meg belőle. Attól, hogy ki akarom törölni mindazt, ami ma történt az emlékeiből, még tudni akarom, hogy hogyan reagál.
Gyorsan felfogja, hogy amiben most benne van az bizony a kemény valóság. Itt van a tiltott rengeteg mélyén, egy gyilkossal, aki pillanatok alatt végezhetne vele. S senki sem tudja, hogy itt van.
Bepánikolt!!! Óh, az édes páik. Ennél kevés izgatóbb és élvezetesebb dolgot tudok. Annyira imádom az olyat, ha valaki azt akarja mutatni, hogy erős, mikor nem az, mikor belül remeg, reszket és tudni lehet, hogy el van veszve.
De még mennyire nem tréfa! Én ritkán viccelek! Nem is tudom mikor tréfalkoztam úgy, ahogy azt a jóságoártiak. Régen volt az biztos. De most nem tréfálok. Egy ősi Noir, egs vérbeli Noir nem viccel.
- Te nem az ÉN prédám vagy! Én tiszteletben tartom mások prédáit. Te azé a gyereké vagy, aki megtámadott! Nem bántalak, mert kellesz neki! Csak akkor ölnélek meg, ha ő maga kérne meg rá.
Mondom teljesen nyugodtan. A fiam dolga a kisasszony. Azt csinál vele, amit akar. Engem hidegen hagy. Most is csak meg akarom kicsit ijeszteni. Hátha akkor rájövök, miért van a fiam oda annyira érte.
Áh felismerte. Rájött, hogy tényleg nincsen senki, aki vissza várná. Akik most barátai azok hamar túl fogják tenni magukat azon, hogy a kisasszony meghalt. Senkinek nem fog hiányozni. Én pedig élvezem, ahogy szenved a gondolattól.
Nem értem mi olyan vicces azon, hogy Seth a tanítványom! Huhuhu… Izgalmasabb gondolatok! Meg akar ölni! A kis kedves! Az nem olyan egyszerű, a fiam is megpróbálta párszor. De én nyertem. Engem nem egyszerű legyőzni.
- Rohadék? Hmm… majdnem olyan jó, mint a sátán gyermeke! Na mindegy! Én nem tettem tönkre a fiút. Ti tettétek tönkre. A bátyja halála után már kezdett előjönni belőle a gyonosz. Én csak megmentettem attól, hogy elvessze az eszét és mindenkit megöljön, akivel szembe találkozik!
Teljesen nyugodt vagyok. Tudom, hogy a jóság pártiak nehezen fogják fel a mi okainkat a tetteinkre. Úgyhogy szépen el kell nekik magyarázni, mint valami kisovodásnak, aki azt se tudja, hol van a fent meg a lent.
- Nem mondom, hogy nincs közöm. Elismertem, hogy nagyobb a hatalma, mint nekem és szemrebbenés nélkül engedelmeskedem neki, ha azt parancsolja. De jelen pillanatban, nem neki tevékenykedem. Jelen pillanatban az a dolgom, hogy megtanítsam a fiamnak azt amit tudnia kell!
Opp… Eljárt a szám! Pedig általában be tudom fogni az igézőkém, de most csak kicsúszott rajta, hogy Seth a fiam és nem hiszem, hogy Lily olyan hülye, hogy ne fogja fel azt amit mondtam. Biztosan össze tudja rakni a dolgokat.

Lily & Aiden

Kezdem unni, legyen már vége ha így vagy úgy. Öljön meg, engedjen szabadon, vagy hagyjon itt és lesz velem ami lesz. Nem bírom ezt a nagy semmit, és a fenyegetőzéseket. Igen szenvedek, fáj a fejem, szédülök alig látok. Hiába lettem hirtelen kicsit jobban, alig bírok állni. A következő szavait csak emésztem. "Te nem az ÉN prédám vagy!" Mivan bevan osztva, hogy ki kit ölhet meg? Ennyire kedvesek lennének? Áh Merlinért se akarnék bekavarni köztük, hogy a végén ő öljön meg Seth helyett. Még a végén veszekednének. "Csak akkor ölnélek meg, ha ő maga kérne meg rá." Hát kérdezzük meg, nem? AZ a biztos. Lehet szíves örömest átenged. Jesszusom ez annyira nevetséges, hogy szinte már fáj. Ha nem félnék, és fájna mindenem még viccesnek is találnám, és elnevetném magam.
- Hát ezt örömmel hallom, hogy nem neked vagyok lestoppolva.  De jelenleg csak koncentrálni tudok. Mit tegyek? Futni nem tudok, vagy próbáljam meg? Mit veszthetek. Én nem vagyok az Ő prédája, szóval... elvileg nem öl meg. Aztán a szökés gondolata elpereg, mikor megtudom, hogy ő csinálta ezt Sethel, azzal a kedves gyerekkel akit ismertem. Düh veszi át rajtam az uralmat, megakarom ölni, fojtani. Ezeknek nincs lelkül, már biztos. És Sethből is kitépte.
- Bocsánat a Sátán Gyermeke cím már foglalt. - morgom halkan, erőtlenül. Ezt a címet magának voldemortnak adtam. Ő a főnök, ő kezdte el ezt az egészet. - Senki nem tette tönkre magán kívül. Seth gyászolt, maga meg kihasználta egy gyermek fájdalmát. Ennyiről szól az egész. Kegyetlenség. - a hangom is egyre zagyvább hol magasabb, hol vékonyabb, halkabb. Nem fogom már sokáig bírni, el kell döntenem mi legyen. A következőkön csak fáradtan elmosolyodom, kínomba.
- A lényeg hogy magának is van főnöke. Parancsot követ, és ez csak fellengzős szöveg, hogy a maga útját is járja, hogy bebeszélje magának, hogy maga senkinek nem a csicskása.- nem tudom miért provokálom, és miért pazarlom rá a drága levegő készletemet. Csak fogom magam, adrenalint gyűjtök be. Minden erőmmel lökök rajta egyet, kiveszem a pálcámat.
- Stupor! - üvöltöm el magamat, mintha ettől erősebb lenne az ige. Majd elkezdek rohanni, mint aki megveszett. Lehet csak én érzem hogy gyors vagyok az energia lökettől, lehet semmit nem haladok. De az biztos, hogy nem leszek könnyű préda. A beszélgetésből meg elegem van, nem akarok többet tudni.

Aiden & Lily

Oh, máris abba akarja hagyni, pedig még sehol se tartunk. Még csak nem is izzasztottam meg! Nem is mondtam semmi olyat, ami miatt nem lehetne kedve velem társalogni. Én élvezem a társalgást, ő miért nem élvezi azt, hogy egy olyan nagy személyiséggel beszélgethet, mint én.
Dehogy van beosztva. Csak nem veszem ki a munkát a fiam kezéből. Mellesleg meg tudom, hogy ha rossz szándékkal akár egy ujjal is hozzá merek nyúlni az ő kis angyalkájához, engem megöl. Az ilyet pedig inkább nem is kockáztatom, nekem szövetségesként kell a fiam, nem ellenségként.
Nevetne kisasszony? Akkor nevessen, én nem sértődöm meg! Sőt inkább csak örülök, neki a kétségbeeset nevetésnél nincs is jobb nevetés. Én pedig kihasználom az ilyet. Szeretem élvezni mások kínjait. Hiszen az engem erősebbé tesz, amíg az ellenfél gyengébb lesz tőle.
- Én inkább sajnálnám! Én gyorsan véget vetnék a fájdalmaidnak. Sethet ismerve, ő addig fog kínozni, amíg levegőt tudsz venni. Kell neki a belőled áradó rettegés. Túlságosan felpörgeti, annyira, hogy azt is elfelejti kivel nem szabad szemtelennek lennie.
Huhuhu… meg akar szökni. A kis ostoba, azt hiszi, én hagyni fogom, hogy elmenjen. Hát azt lesheti. Hmm… de gyorsan változik a gondolatmenete. Máris Sethre gondol és engem szid a kis aranyos.
Foglalt? Áh, a nagyúrnak tartogatja a Sátán fia címet! Pedig a nagyúrnak semmi köze sincs a pokolhoz. Ott én vagyok az úr és a leghatalmasabb. A pokolban az én családom a legerősebb. Tehát mi vagyunk a Sátán gyermekei.
- Szerény véleményem szerint, ha valakinek azon kattog az agya, hogy kivel végezzen először az nem gyászol. Az inkább bosszút akar állni. De nem akarom összetörni azokat a szépen felépített álmaidat.
Hát mit ne mondjak édes figyelni, ahogy szégény Evans szenved itt. Bár igaz, hogy kicsit megsértődtem, mikor azt mondta, hogy csicskás vagyok. De nem szólok semmit azt mond amit akar. Rólam le fog peregni, mert senkinek sem felelek a tetteimmel csak magamnak.
Nah végre cselekszik. Kaptam egy Stuport! Mondjuk ez nekem nem sokat árt. Vérbeli feketemágus vagyok. Egy kis Stupor az semmi. Gyorsan ki is ütöm egy Stimulával. Majd felemet rázva nézem, ahogy szalad.
- A fehér mágia ellenem nem használ. Vestibulum! Ex memoriam! Most pedig a kisasszony kap szép emlékeket a kobakbeverésről! - Mondom kuncogva, ahogy közelebb megyek.
Gyorsan véghez viszem a folgot, majd felveszem a földről és kicsit meggyorsítva lépteim felviszem a kastélyba a gyengélkedőbe. Amit megbízható kezekbe került a hölgy, úgy döntöttem itt az ideje kicsit visszavonulni, lenyugszom picit.