Aiden és Seth

Aiden & Seth

Ritkán gondolok bele mi lenne, ha én úgy komolyan vérremenően elkezdenék párbajozni a fiammal. Hát minimum felrobbana olyan fél Angliányi terület és akkor még visszafotunk magunkat.
Ha tényleg mindent beleadnánk mind a ketten meghalnánk. Ismerem a gyengéit és az erősségeit is. Tudom, hol kell megfognom, hogy ne tudjon semmit sem tenni. Viszont ő kevesebbet tud rólam. Ennyi előnyöm van vele szemben.
Na nem mintha harcolni akarnék a fiammal. Semmi okom sincsen rá. Olyan, amilyennek akarom, hogy legyen. Az esetek többségében. Amikor meg nem meg tudom oldani, hogy a végkifejlett tetszen nekem. Ha pedig nem tetszik azért meg kikap.
Tisztel ezt tudom, de van, hogy a türelmem határán sétál. Azt pedig nem viselem jól. Azt szeretem, ha az irányítás a kezemben van, ha az van, amit én mondok. Viszont Seth, ha ideges akkor nem hajlandó nekem szót fogadni.
Olyankor én is ideges leszek és ha mind a ketten idegesek vagyunk akkor ott nagy bajok vannak. Olyankor jobb nem a közelünkben lenni. Kivéve ha valaki meg akar halni. Mert akkor jobb helyet nem is találhatna. Mi megtesszük pillanatok alatt.
- Csak addig fogod így gondolni, amíg fontos leszek neked. Amint megtanulod azt, amire szükséged van és elég erősnek érzed majd magad ez a gondolkodásod meg fog változni. Velem is ez volt, veled se lesz máshogy. De én el foglak engedni, nem úgy, ahogy az én nagyapám tette.
Nem, én nem fogom Sethre rákényszeríteni, hogy mellettem maradjon. Ha eléggé fejlett lesz rá fogom szabadítani a világra. Én pedig élvezni fogom a pusztítást, amit véghez fog vinni. Mert ezt én teremtettem és én fogom élvezni a munkájának gyümölcsét.
Legyintésére elmosolyodom. Ismerem már annyira, hogy neki a gyilkolás olyan, mint nekem. Mintha csak levegőt vennénk. Nekünk ez mindennapos. Már érzelmek és gondolkodás nélkül tudunk ölni. Benne van a vérünkben.
Ott folyik az ereinkben a gyilkosság iránti vágy. Ott van a vérünkben, hogy a gonoszságra vágyunk. Mindent megteszünk érte. Bármekkora ára is van annak, hogy a gonoszság körbevegyen minket, mi megfizetjük.
Ebbe pedig belesegít az is, hogy mind a kettőnknek van érzéke ahhoz, hogy használjuk a fekete mágiát. Ennyi előnye van annak, ha az ember örökségébe tartozik a nekromancia. Én pedig büszke vagyok, hogy ezt átadhatom a fiamnak.
Hét korty. Ajj-ajj kölök ez sok lesz. Na mindegy most annyit ihat amennyit akar. Csak nehogy holnap fájjon a feje. Akkor képtelen leszek használni rajta az iszákos rokon varázsigéjét. Neki se fog ártani az biztos.
Nekem is hasznos volt mikor először használtam a varázslatot. Azt hiszem hamarosan itt az ideje, hogy megtanulja. Csak akkor majd nem fogom tudni visszafogni a piálásban. Majd mindig fejbe fogom vágni, ha sokat iszik.
Ismerem a fiam, ahogy az ablakon néz ki. Tudtam, hogy mire gondol. Akkor is, ha nem használom rajta a legilimenciát. Mindig ugyanarra gondol, ha a  lemenő napot látja. Ezt már pár alkalom után megtanultam. Így csak mosolyogtam.
Ő akar az éjszaka ura lenni. Ő akarja megmondani ki hogyan szenvedjen. Nekem ezzel az elképzelésével semmi bajom. Addig amíg azt tudja, hogy engem nem tud irányítani így, mert én nem fogom hagyni.
- Maradhat nyugodtan. Ha biztosítod, hogy nem fog rám veszélyt jelenteni. Érdekesnek találom a jelenlétét. Legalább van valami új is ebben az öreg házban. Rajtad kívül! Hiszen te már ide tartozol.
Nem hazudok. Minek hazudjak a fiamnak? Tudja, hogy úgyis elmondom neki, amit tudnia kell. A bizalom pedig azon is múlik, hogy hazudunk-e egymásnak. Ha akarnék akkor tudnék hazudni neki, de nem érzem fontosnak, hogy hazudjak.
- Jó éjt, Seth! Holnap találkozunk! - Figyeltem, ahogy kiment a szobából és elindult  a lépcső felé. Magamhoz veztem az üveget és gyorsan felhajtottam a maradékot.
Felálltam a fotelból. Majdnem szétrobbant a fejem. Rex pedig ott nyüszögött a fülemnél. Egy mozdulattal földre hajítottam, majd viszonylag gyors tempóban indultam meg a lépcső felé. Az aljánál megálltam egy kicsit.
Két mély levegő és lassan fel a fokokon. Minden lépésnél vártam egy kicsit. Amint a tetejére értem. Benyitottam a szobámba. Az ablakhoz mentem és leültem a belső párkányra. Kibámultam a sötétségbe. Most jó, hogy Seth nincs itt.
- Mi lesz ezzel a gyerekkel? Nem tudom mit csinájak vele… Néha annyira nehéz vele. De én akartam. Minden nap kértem, hogy megtaláljam őt. Most hogy megtaláltam nem fogom hagyni, hogy elvesszen. Csak legyen hozzá elég türelmem.
Amint befejeztem a fejem egy kicsit megnyugodott. Gyorsan az ágyamba huppantam. Éppen itt volt az ideje, hogy aludjak egy nagyot. Kell már a pihenés. Hosszú volt a napom. Az ágyban fekve átgondoltam mindent, ami ma történt.
Hamarosan el is nyomott az álom. Mélyen aludtam, ahogy mindig, ha leiszom magamat. Reggel se keltem korán, mivel nem kellett visszamennem a Jósá szentélyébe, addig alhattam, amíg én akartam. Ez pedig kilenc órát jelentett.
Fejfájás. Nah igen. Csak nem úszom meg, hogy hasznájam a varázslatot. Egy mozdulat egy szó és újra józan vagyok. Halleluja! Legalább ezzel se kell már ma foglalkoznom. Nyugodtan kezdődhet a nap.
Felpattantam az ágyból. Gyorsan átöltöztem. Valami olyan ruhát kellett felkapnom, amiben könnyen lehet edzeni. Egy melegítő nadrág meg egy szürke póló és meg is vagyok. Aiden készen áll a mai edzésre.
Megkordult a gyomrom. Nem csoda. Arcomon gonosz mosollyal baktattam le a konyhába. De útközben szembe találtam magam Rexel. Gyorsan mozgott és felrohant a vállamra. Olyan mintha meg lenne ijedve. De miért?
- Mi a baj Rex? Csak nem összekaptál Mard Geerel? Tudtam! Legalább megtanultad, hogy ne kekeckedj egy démonnal. Áh helló! Pont emlegettelek. Ha akarsz szétnézhetsz a birtokon! Rex elkísér. De ha úgy gondolod várd meg Sethet.
Mondtam, ahogy leérve a lépcsőn megláttam a démont. Körülnéztem, majd bementem a nappaliba és összeszedtem az ott marad üvegeket. Minden megint rendes, ahogy tegnap is volt. Az egyetlen újdonság az a gyilkos démon.
A konyhába mentem és előkészítettem a reggelit. Seth is biztosan éhes lesz, ha felkel. Jobb, ha itt várom meg. Nem is kellett sokat várnom, hogy betoppanjon. Nem is fordultam oda tudtam, hogy megjött a gondolatait már messziről hallottam.
- Sorbius! - Mondtam a vállam felett intve a pálcámmal a gyerek felé. - A másnaposság ellen. Pillanatokon belül elmúlik a fejfájás. A démonod szerintem szeretne kicsit szabad utat kapni. A lépcsőnél várt már mikor jöttem le.
Mondtam most már felé fordulva. Arcomon a megszokott gonosz félmosoly. - Jól aludtál? Reggelizz! Aztán majd ha készen állsz kezdjük az edzést. - Jelentettem ki, s szememben megcsillant a gonosz fény.

NOTE: Folytatás itt!

Aiden & Seth

A Nap lemenőben, az ég a kedvenc színeimben pompázik. Mard Geer maradhat, addig, míg nem okoz fenyegetést mesteremnek.
- Nem kell aggódnod. Addig, míg nem érzi azt, hogy veszélyben vagyok, nyugton marad, csak egy ártatlan kisbárány. – pillantok le az állatra, a teljes testének egy apró részére, melyet sikerült a felszínre hoznom. És igen, én már 100%- ban ide tartozom, már semmim sincs, ami visszatartana.
Végül amolyan este fél 9 tájékában elmentünk aludni, reggel 10- kor keltem fel. Kiadós fejfájással, de kipihenten. Hiszen kellett már egy rendes alvás, mostanában sok dolog volt, ami miatt nem aludtam. Sok elmaradt intézkedés… Felöltöztem egy kényelmes edző ruhába, hajam hátra túrtam, hiszen utálom ha a szemem előtt lóg és úgy nézek ki mint egy idióta, mint az este is, mikor az igéző szemet tanultam. Pálca az övbe és gyerünk le, mert éhes vagyok. Milyen csend van. Milyen volt régen ez a kastély? Nálunk a Whitford kúriában nagy volt mindig is a zsivaj, hol Aaron, hol pedig a szüleim hangjától, vagy a vendégektől volt hangos. De ez a csend kényelmes. Kellemes. Vajon a mester felkelt már, vagy még az igazak álmát alussza?
Megmorran a hasam, belépek a konyhába, mesterem háttal ált nekem a pultnál ügyködött valamit. Épp beszédre nyitottam a szám, mikor a pálcáját felém tartotta és rám küldött valamit. De legalább elmagyarázta miért kaptam és felém fordult. Teljesen higgadt voltam, csak rideg szempár, csak Seth. Az arcom a legvégéig érzelemmentes, kifejezéstelen, amikor viszont végzett, féloldalas mosolyra rándult a szám. Majd a démonról mondott pár szót, lepillantottam a lábamhoz, ő ott ült mellettem és figyelt maga elé, parancsra vagy bármi másra várva. Rám pillantott és kivette a tekintetemből hogy mehet, de  a kastély területét nem hagyhatja el. Enni meg majd kap, tudom mi kell neki, este pedig elmegyek vele „vadászni”.
- Remekül, köszönöm. – bólintottam tisztelettel a mesterem felé, majd szemeibe néztem.
- És te? – kérdeztem vissza, bár tudom a választ, jobb itthon, mint a jóság szentélyében, vagy valami hasonló. Komótosan megindultam a pult felé, kinyitottam a szekrényt, ha már egyszer itthon vagyok, kivettem egy poharat és töltöttem bele vizet, majd megittam. Kell valami szórakozás, buli vagy balhé, bánom is én, egyre megy a kettő! A mai adag meg is lesz, mesteremmel fogok edzeni, hiszen kimaradt egy teljes hét, vagy kettő… Wow előkészített egy  kis reggelit is. Jól néz ki, nem gondoltam volna hogy tenni fog ilyesmit… de megcsinálta, hiszen a családja vagyok… eszek, majd iszok és megint csak eszek, állva mint a lovak, de így kényelmes.
- Hol fogunk edzeni? – azért kérdem, mert eddig a nyílt terepeken szoktunk balhézni egymással, most mit fogunk szétgyepálni? Egymáson kívül? Én bomlasztani, rombolni és felforgatni tudok, nem egyben tartani, babusgatni meg ilyen szarságok. Pont úgy mint Aiden mester, ő se kedvből csinálja azt nap mint nap amit leművel Roxfortban.
- Te is ettél valamit? Nem jó ám, ha üres gyomorral ütnek ki mester! – pillantottam mesteremre, halál nyugodt vagyok, ami azt illeti, békésen várom a mai harcot.

Aiden & Seth

Megy le a nap. Most jön a mi uralmunk ideje. A sötétség. Most még vörös az ég alja. De nem is olyan sokára teljes feketeség lesz. Mi mind a ketten a sötétség gyermekei vagyunk. Minket az éltet és a halál.
- Én nem voltam ideges miatta. Xanton is ilyen. Ha nem érzi, hogy veszélyben vagyunk ártatlan bárány. Mellesleg legalább megszokom a jelenlétét! - Mondom teljesen őszintén.
Nekem komolyan semmi bajom sincs Mard Geerel. Tőlem nyugodtan maradhat a kastélyban. Seth azt tart itt, amit akar. Ez már az ő otthona is, ahogy az enyém is. Ő is egy Noir. Az én gyermekem, most már százszázalékosan.
Minden joga meg van arra, hogy azt csináljon itt amit akar. Akkor is meglenne, ha nem lenne a fiam. Hiszen a tanoncom. Kell neki egy hely, ahova haza tud jönni, amit otthonának tekinthet. Márpedig az én kastélyomat nyugodtan tekintheti otthonnak.
Olyan kilenc, háromnegyed kilenc lehetett, mikor lehetett mikor lefeküdtem. Olyan mélyen aludtam, ahogy már régen nem. S már kilenc órakor kinyílt a szemem. Igaz egy kis másnaposság volt bennem.
Nah igen tegnap rendesen beittam. Seth tett róla, hogy le kelljen magam inni. Sőt még a pokolban is gyalogoltam egyet, ami után megint csak kötelező inni, mert máshogy az ember nem bírja elviselni. Ahogy a nagyapa mondta mindig.
Miután kijózanítottam magam, gyorsan felkaptam valami olyan ruhát, amiben rendesen lehet edzeni és nem baj, ha csurom vér lesz, meg itt ott kiszakad. Hát igen nálunk ilyen az edzés. Mind a ketten csurom véresek leszünk.
Megéheztem, így lementem a földszintre, ahogy kikkel találtam magam szemben? Hát Rexel, aki rögtön a nyakamba szaladt és Mard Geerel, aki pedig valószínűleg Sethet várta. Végülis neki a fiam a gazdája, nem én úgyhogy nem engem vár.
Itt volt az ideje, hogy összepakoljak. Hagytunk egy két üres üveget a nappaliban tegnap este. Miután sikerült rendetraknom magunk után kimentem a konyhába. A gyomrom jelezte, hogy ennem kellene valamit.
A tőlem megszokott gyorsasággal ettem meg a reggelim. Majd csináltam reggelit a fiamnak is. Másnaposan senki se szeret magának dolgozni. Mikor befejeztem, elkezdtem megcsinálni a kávém.
Éppen ezzel foglalatoskodtam mikor Seth belépett a konyhába. Már korábban hallottam, hogy magában arra panaszkodik, hogy fáj a feje, így még mielőtt bármit mondhatott volna kitisztítottam a fejét.
Majd megfordultam felé és elmondom neki, hogy mi a helyzet. Meg hogy miért is kapta azt a varázslatot a fejére. Sőt megosztom vele azt is, hogy a kis démona hiányolta. Ez gondolom nem nagyon lepte meg.
- Olyan jól, ahogy már régen nem! Remélem ma is teszel róla, hogy jól tudjak aludni! - Mondom s arcomon elterül egy széles gúnyos mosoly. Remélem gyorsan felfogja, hogy mire utalok ezzel.
Azt akarom elérni, hogy tudja, azt várom el, hogy mindent bele adjon. Olyan edzést akarok, amilyen már nagyon régen volt. Várom már nagyon, hogy rendesen edzünk egyet. Aztán este majd nevetünk az elkövetett ostobaságainkon.
Figyeltem, ahogy Seth odamegy a pulthoz. Mikor kivette a poharat és töltött magának vizet, én visszatértem a kávémhoz. Jobb, ha gyorsan végzek vele. Hidegen már semmi haszna sincs és az íze is rosszabb.
Nagyon régen volt már, hogy rendesen edzettem a fiammal. Kell már, hogy mind a ketten kitomboljuk magunk. Hogy tét nélkül tudjunk kicsit bulizni. Mármint a mi bulizásunk az más, mint amire az átlag gondol.
- Ott ahol minden Noir edz! - Csillan meg a szemem, mikor Seth rákérdez, hogy hol is fogunk mi edzni. Hogy őszinte legyek már azóta várom ezt a kérdést, hogy tegnap felvetette, hogy edzünk megint együtt.
- Persze! Sose edzek üres hassal. Kell valami kaja, hogy toppon tudjak lenni. - Mondom nevetve a következő kérdésre. Hiszen ez egy elég ostoba kérdés volt tőle. Tudja, hogy mindig felkészülök az edzésekre.
- Na gyere! Menjünk edzeni! - Jelentem ki, majd ahogy elmegyek mellette megveregetem a vállát. Kifejezetten jó passzban vagyok így fütyülve indulok ki a kertbe.
Mikor elérem a megfelelő helyet megnézem, hogy a fiam jött-e utánam. Nem kellett csalódnom, rögtön ott volt mögöttem. Elmosolyodtam. Elővettem a pálcám. A fiú most biztos azt hiszi, hogy itt akarok elkezdeni edzeni, de nem.
- Feltárul, mi rejtve áll! - S nem sokkal előttem megjelenik egy hasonló lejárat, mint amilyen a kápolnában van. - Ott lent fogunk edzeni! Nem hiába mondam, hogy a birtok és minden ami rajta van. A családunk imádja a földalatti titkos termeket! Ne tudd meg hányszor lett az a hely felrobbantva!
Mondtam egy gonosz mosolyt megvillantva, majd szinte lefutottam a lépcsőn. Olyan régen voltam már itt. Kész felüdülés. Ráadásul szétvet az adrenalin. Amint leértem és elfutottam a terem túloldalára, szembefordultam a fiammal.
- Kezdhetjük? - Mondtam csillogó szemekkel. Már magam elé tartottam a pálcámat. Most kezdődik a játék! Érzem, ahogy lenyugszom. Ahogy átveszem az irányítást testem minden izma felett.

Aiden & Seth

Aiden & Seth

Kilenc óra egész jó ahhoz képest, hogy milyen állapotban voltam tegnap este. Azt hittem minimum déig aludni fogok. Így ez a hamari ébredés kellemes meglepetés volt. Fiam megszokásból feltett kérdésén csak elnevetem magama.
Mivel megreggelizett és a fejtisztítását is egy pillanat alatt megoldottam. Így nem volt más hátra, minthogy nekikezdjünk az edzésnek. Márpedig ezt csak egyetlen helyen lehet a Noir birtokon megtenni.
Feldobódva, fütyülve indultam meg a kertbe. Fiam csendben jött utánam. Nem zavart, hogy most nem hallom a gondolatait. Nem is akarom őket hallani. Szeretem a meglepetéseket, ha edzünk. Ez pedig azt eredményezi, hogy nincs gondolatolvasás.
Kész eltunyulok a Jóság szentéjében kell már egy kis igazi edzés. Az adrenalin, az izgalom, hogy a pulzosom az egekben legyen, aztán pedig csurom véresen döljek ki, mint aki háborúból jött éppen.
Erre jobb partnert nem is lehetne Sethnél találni. Mivel van akkora hatalma, amivel fel tudja velem venni a versenyt. Így mindig kihívás, hogy vele harcoljak. Én pedig eredendően szeretem a kihívásokat. Nem is én lennék, ha nem szeretném.
Elővettem a pálcám. Szinte tudom, hogy a fiam arra vár, hogy majd itt fogunk edzeni. De nem ennél sokkal jobb helyen fogunk edzeni. Meg is jelent előttem a lépcső. Már a látványtól emlékek ezrei ugrottak be.
Gonoszul mosolyogva osztottam meg a mondandóm Sethel, majd leviharoztam a lépcsőn. Na igen, nagyon kell már nekem az az edzés! Komolyan, mintha egy függő lennék. Jó azért annyira nem vészes a helyzet.
Vártam, hogy Seth leérjen. Addigra már a terem másik felé álltam. Arcomon vágyakozás és izgalom vegyült. Kérdésemre gyorsan felelt is. Lassan pálcát emeltem. Hagyom, hogy ő kezdjen. Kettő lépés oldalra, kéz a pálcáért.
Bumm, bumm, bumm, bumm, bumm és bumm. Öt, hogy tudtam mindig robbant. Hogy nem tanulta még meg, hogy ennek semmi haszna. Ellenem semmi. Egy Loci és máris tisztul a kép. De fél úton abba hagytam. Inkább az igézők szeme. Csinájuk úgy, ahogy régen.
Mire kinyitom a szemem azt veszem észre, hogy rengeteg valami repül felém. Nem tudom pontosan mi. Túl gyorsak. De egyenként nagyon gyengék. Mit csinált ez? Valami madarakat küldött rám? Elmentek neki otthonról?
Mindegy is. Egy mozdulattal földre vetem magam. Pálcám előre egyenesen Sethre. Egy Diffract neki és egy Confringo a falba. Ő mindig robbant én mindig megreptetem. Ezek már olyan bevett szokások nálunk.
Pár pillanat kell csak, hogy talpra álljak. Régen voltam itt utoljára. Most megint egyé kell válnom a hellyel, hogy jól tudjak benne harcolni. A nagyapa mindig azt mondta, hogy csak akkor nyerhet az ember, ha jól méri fel a környezetét.
Ezt sokkal egyszerűbb az igézők szemével megtenni, hiszen mindennek ami él látod az erejét. Így a földben is minden gyökér és állat ereje kivehető, ha oda koncentrálsz. Viszont én most csak egyetlen egy dologra koncentrálok.
A fiamra. A velem szemben álló hatalmas, mélykék erőre, ami pillanatokon belül megint támadni fog. Kezdetben mindig csak megmutatjuk egymásnak, hogy tudunk varázsolni. Az igazi móka a harmadik, negyedik igeváltás után szokott kezdődni.

Aiden & Seth

Aiden & Seth

Furcsa belegondolni, hogy számomra nem is olyan régen még én álltam ott, ahol most Seth. Még én voltam olyan meggondolatlan. Még bennem tombolt úgy a düh. Most én állok nagyapa helyén. Most én látom át jobban a helyzetet.
Vajon Seth is eljut egyszer majd ide? Biztosan, amilyen nagy a hatalma és amilyen ügyes. Biztos vagyok benne, hogy egy nap majd ő fogja ugyanitt tanítani a saját tanítványát. De ez még a jövő zenéje.
Most a jelennel kell foglalkozni. A jelen pedig fiam tipikus kezdő támadását takarja. Mivel most megint hazai terepen vagyok bevetem az igézők szemét. Így nem lep meg a sok madárka amivel letámad.  Gyorsan vissza is tudok támadni.
Nem használ védő varázslatot. Helyes, nagyon helyes. Az védelmező varázslatok csak lassítják az embert. S amíg vesződik vele addig kaphat még kettőt oldalról. Tehát felesleges az egész. Legalább ezt már tudja és jól használja.
Felálltam csak az erejét figyeltem. Dühíti magát. Látszik ahogy a kékség áramlik körülötte. Egyre mélyebben és lassabban áramlik. Mint a düh, ami benne forrong. Olyan szép látvány. Teljesen elbűvöl.
Hirtelen valami nagy erőt indít meg felém. Halványan dereng csak. Felhúzom a szemöldököm. Nem esik le, hogy mi az. De mire elér elmosolyodok. Ezt meg kell tanulnia. Az igézők szemével szemben a Lumos bármilyen formája hatástalan.
Közeledik felém. Felveszem a támadópózt. Viszont nem védekeztem és nem is támadtam időben, aminek az lett a következménye, hogy kaptam egy robbanást. Nem volt kellemes, de ezerszer jobb a Pokoltűznél.
Aztán pedig megdobott egy Sectumsemprával. Mire két kisebb vágás keletkezett az arcomon. Kiserkent a vérem. "Mi akarsz lenni kölök? Egy átlagos sötét varázsló vagy egy Noir?" Hallottam fejemben tisztán nagyapa hangját.
Ezt mondta akkor mikor itt tanultam vele. Ugyanazt csináltam, mint Seth. S akkor tanította meg hogyan kell rendesen Noir módjára harcolni. "Ha Noir akarsz lenni használd azt amiben a legjobb vagy!" Mindig ezt mondogatta. Én meg rákvörösre égtem mire mindent megtanultam.
Fiamra pillantottam. Nem adott bele mindent. Ez így nem lesz rendben. Csak akkor fejlődhet, ha mindent belead. Csak akkor lesz egyre jobb és jobb, ha a maximumot fejleszti. A nagyapa belőlem is mindig kihajtotta a maximumot.
"Igéző vagy Aiden! Igézz!" A feketeség megcsillant a szememben. Ha már otthon vagyok harcoljak is úgy, mint régen. ~ Transcribe! ~ Mondom ki magamban a régen nem használt igét. Érzem, ahogy az erőm mozogni kezd.
Felemelem a pálcám, s elég csak fiam felé intenem máris visszakapja a hármas sorozatát, csak kicsit erősebben. Igen Aiden visszatért. Megint a legjobb varázslataimat használom. Megint a régi vagyok. Ugyanolyan gyereknek érzem magam, mint akkor.
- Mi akarsz lenni kölök? Egy átlagos sötét varázsló, vagy egy Noir? Ha az utóbbi itt az ideje, hogy megtanulj rendesen harcolni. Mellesleg a helyedben óvatos lennék a varázslataimmal, mert duplán kapod vissza ugyanazt.
Mondom gonoszul vigyorogva. Na igen ez vagyok én. Egy igéző, aki úgy manipulálja az ellenfele erejét, ahogy akarja. Ezért szeretek én annyira az igézők szemével nézni. Hiszen akkor tisztán látom, hogy mit zavarok össze.
Minél erősebb az ellenfelem annál érdekesebb a játék. Az elmúlt években nem használtam egyetlen ilyen varázslatomat sem. Most viszont, ha meg akarom tanítani, hogy rendesen harcoljon a fiam muszáj lesz megint használnom az elfeledett igéket.

Aiden & Seth

Aiden & Seth

Fogalma sincs róla, hogy hatástalan ellenem a Lumos bármilyen formája, ha az igézők szemével nézek. Ilyenkor csak az erőt látom. Nem a fényeket. Márpedig ennek a varázslatnak pont az a lényege, hogy az áldozat megvakuljon.
De én most alapból vak vagyok, nekem nem oszt nem szoroz semmit, hogy most csinál-e itt fényshowt vagy nem. Engem csak az ereje érdekel. Márpedig ennek a varázslatnak nincsen sok. Ezt hamar megtanultam.
A másik két támadása már hatásosabb volt. Igaz nem olyan értelemben, amire ő várt. Inkább csak emlékeket idézett fel bennem. Rég elfeledett, elnyomott emlékeket. Olyanokat, amiket el akartam felejteni.
Pedig tudtam, hogy nem tehetem meg. Ezek az emlékek az életemet jelentik. Ezektől vagyok az aki. Mégis elnyomtam mindent, hogy tudjak azzal foglalkozni, amit én akartam. Azzal, amihez nem kellettek a praktikáim.
Egy régem használt igével nyitottam meg az emlékek felelevenítésének sorát. A "Másolással"! Emlékszem hónapokig gyakoroltam, mire rendesen meg tudtam csinálni. Már véresre égettem magam.
Most fiam csak visszakapta, amit rám küldött. Tisztában vagyok vele, hogy ettől most zabos lesz. Mindenki az, ha a saját igéivel találja magát szemben. A nagyapa majdnem felrobbantotta az egész kastélyt mikor először kapta vissza a varázslatát duplázva.
Amint fiam melletz felrobbant a fal, elmondtam neki a mondókámat. Meg se lepett a válasza. Egyszerűen ő volt. Seth Withford! Kezdem megszokni, hogy folyton pofátlankodik. Bár van, mikor nem veszem ilyen könnyen.
"Noir vagyok!" Ez az én fiam! Na most nézz meg nagyapa. Látod mit csinátam? Gondoltad volna, hogy ilyen dédunokád lesz? Kötve hiszem. Minden esetre én büszke vagyok rá. Akkor is, ha ezt az apróságot nem dörgölöm feltétlen az orra alá.
Figyelmem a fiamon volt. Addig a pillanatig, amíg el nem tűnt. Ez nem lehet! Hogy tűnik el? Összeráncoltam a homlokom, s megszorítottam a pálcám. Ekkor tőlem lét méterre jobbra és balra megjelent a fiam ereje! Ez mi a bánat?
Mi a jó eget csinált és hogyan? Nem értem! Én ilyet még nem láttam. Na azt hiszem most teljesen összezavarodtam. A fura hangtól még a hallásomra se támaszkodhatok. Lehunyom a szemem. Akkor marad az amiben a legjobb vagyok!
Érzek! A földet! A föld energiáján tisztán ki lehet venni, hogy hol van rajta súly. Bár kicsit kockázatos ez, hiszen minden apró plussz súlyt érezni fogok. De tudnom kell, hol van. Anélkül, hogy visszaváltanék eredeti szemre.
~Koncentrálj Aiden! A nekromancia nem csak abból áll, hogy átkokat szórsz a levegőbe!~ Ismétlem magamban nagyapám szavait. Koncentrálok! Keresem a fiam. De hiszen ugyanott van, ahol volt.
Na jó most teljesen összekavarodtam. Akkor most a frászt csinát? Mi a jó Merlin folyik itt? Hirtelen új dolgot érzek reped a talaj. Ki a frászt érdekelnek a kekeckedő erők mellettem. Ez ijesztőbb. Kicsúszott a kezemből az irányítás.
Valami elkapta a lábam, fájdalom, szorítás, reped a csont és most tört el. Ajkamba harapok. Most képtelen vagyok időt pazarolni a gyógyításra. Majdnem elordítottam magam. De ez a leggyorsabb módszer. Így megint figyelhetek a fiamra.
Az ereje megint belé összpontosult. A dühe felcsapott. Elmosolyodtam! Végre! Végre használja a teljes erejét. Ezt akartam elérni! Dühöngj csak! Add ki! Mutasd mit tudsz! Látni akarom! Látni, ahogy az mind mozog körülötte!
Felém közelít a talaj besüpped. A pálca izzik a kezében. Bármit is akar az nagy lesz! Hatalmas lesz! Felveszem a támadó pózt. Ha időben mozdulok vissza tudom ütni. Ekkor elhagyja az ige a fiam ajkait.
Elkerekedik a szemem. Kezem a fejem fölé kapom, s összehúzom magamat. Meglepett, s egy pillanatra meg is ijedtem tőle. Hirtelen kellett cselekednem. Nem tudtam hogyan védjem meg magam. Egy megoldás volt.
- Corpus meum, animam meam in inferno sanguine! - Ordítottam el magam. Ez volt az egyetlen lehetőségem. Éreztem, ahogy a testem megszűnik létezni. Energiáim eltűnnek. Pokolba, ahova minden Noir való.
Oda küldtem magam. Már csak vissza kell jutni. Koncentrálok! Ez az én varázslatom! Én irányítom! Lassan megint alakot öltök. Magam előtt látom fiam erejét. Sikerült életemben másodjára használom ezt az igét és először sikerült.
- Mögötted kölök! - Mondom pálcám a tarkójába nyomva. Szinte érzem, ahogy kipattan az ötlet szikrája a fejemből! Hirtelen a földre szegezem a pálcát. - Utrum ignis inferni! -
Nagyapa varázslata a Pokol Tüze! Ezzel néztem én mindig szembe, ha ellenkeztem a mesteremmel. Most fiamra küldtem rá. A talaj égni kezd a lábunk alatt. Egyre magasabbra csap, de csak körülötte.
- Somnium! - Íme az egyik legnagyobb fegyverem. Az Álom! Nem tudom mit fog látni a gyerek. Ez egy figyelem elterelés. A legnagyobb vágyakat mutatja meg, de közben az összes erejét elszívja az ellenfélnek.

Aiden & Seth

Aiden & Seth

Seth a fiam! A fegyverem és jelen pillanatban a legfontosabb varázsló az életemben. Kötelességemnek érzem, hogy foglalkozzam vele, hogy figyeljek rá. Neki erre van szüksége és megteszem neki, akkor is, ha tudom, hogy csak azért van még mindig az én fedelem alatt, mert kellek neki, mint valaki, akire támaszkodhat.
Mellém nem kerül akárki! Csak az, aki megérdemli. Ő megérdemli. Láttam benne, mikor rá néztem. Akkor tudtam, hogy a gyerek nem egy átlagos varázsló. Más mint a többi és sokkal erősebb is. Büszke vagyok rá, hogy a fiam.
Viszont nem sok időm van gondolkodni. A dolgok irányítasa pillanatok alatt csúszik ki a kezemből. Ideges vagyok. Ezt nem szeretem. Valami ismeretlen erő eltöri a lábam. A fájdalom pokoli, de amit én művelek vele az rosszabb.
Viszont így sokkal gyorsabban tudtam magam túltenni a fájdalmon. Megint koncentrálhattam rá. Azonban ekkor olyan varázslatot kaptam, amire nem számítottam. Komolyan féltettem az életemet. Pedig az ilyen nagyon ritka.
Olyan varázslatot kellett bevetnem, amelyik még sosem sikerült. Magamat kellett a pokolba küldenem, úgy hogy minden energiá, minden ami én voltam eltűnjön a föld felszínéről. Meg kellett semmisülnöm.
Sikerrel jártam, s fiam mögött jelentem meg. El sem hiszem, sikerült megcsinálnom. Ez számomra egy nagy lépés, bár nem tudom, hogy a félelemnek volt-e benne szerepe. Most viszont ezzel, nem is foglalkozom.
Sokkal fontosabb dolgokkal foglalkozom. Megidézem a Pokol Tüzét fiam köré. Tudom, hogy gyűlöli a tüzet. Ezért is használtam ezt. Sőt megtoldottam az egyik legnagyobb fegyveremmel az Álommal is.
Igaz nagyon kíváncsi lennék mik a legnagyobb vágyai. Mégsem teszek egyetlen próbálkozást se arra, hogy megtudjam mik is ezek. Most nem fogok a gondolataiban olvasni ezt elhatároztam. Nem akarok ilyen fölénybe kerülni.
A fiam a földre rogyott. Szinte élvezem a helyzetet. Bár tudom, hogy ez neki nem olyan jó, mint nekem. Mondjuk jelen pillanatban ez nagyon jó. Hiszen ettől a fiam gyenge lesz. Én pedig ezt akarom elérni.
Ekkor hirtelen elkezdenek megfagyni a lángok körülötte. Ezt nem értem. Mit csinál? Hogyan csinálja? Az nem lehet, hogy az én tüzemet elfojtsa. Ez lehetetlen! Viszont a talaj is elkezd jegesedni. Itt komoly bajok vannak.
Megjelenik a Mard Geer is! Pedig nem is életveszéllyel fenyegettem! A fiam pálcája felém áll. A kis démona akcióba lépett. Ne!!! Ne, ne, ne… Azt hiszem most elkezdtem remegni. Rettegek, utoljára akkor féltem így mikor a pokolban álltam így szemben a Mard Geerel.
Lehunyom a szemem! Nem akarom látni! Nem akarom mégegyszer elveszteni a lelkem annyi részét. A földre rogyok. Fejemet fogom a kezeimben. Most megint kisgyerek vagyok. Ugyanaz a nyafogós ötéves, aki halálra rémült a pokoltól!
"A félelem csak egy gondolat kisunokám! Ha szembe mersz vele szállni legyőzöd!" Már megint a nagyapát hallom a fejemben. "Néha veszteni kell ahhoz, hogy nyerni tudj!" Elég nem akarok többet hallani.
Ezzel már kicsinek is folyton vitatkoztam. Én nem fogok veszteni. Soha, akkor inkább meghalok. Csak tudnom kell hol támadjak. Miért félek a Mard Geertől? Erre kell rájönnöm! De nem megy.
Lassan felemelem a fejem. Kinyitom a szemem. Átlagos szemmel nézek, de nem Sethet látom! Ez meg ki? Ez lenne a Mard Geer? Mi lett itt? Aiden koncentrálj. Óvatosan felállok, majd elindulok a valami felé.
Rettegek! Érzem, ahogy az erőm el akar hagyni. Szembe kell vele néznem, hiszen nem tudok lejutni a pokolba. Bárnak kell lennem, ahogy minden Noir teszi! A legrosszabb esetben is csak meghalok. Nincsen mit vesztenem Sethen kívül.
- Nem tőled félek! Csak az erődtől! - Mondom, amint elé értem a lénynek és a szemeibe néztem. - Engem megölhetsz! De odalenn találkozni fogunk és akkor már nem fogok félni! Akkor már nem lesz miért! De te nem fogsz bántani! Mert dolgom van a mestereddel!
Megremegtem. Szavaim szöges ellentétben vanak azzal a félelemmel amit érzek. Nincs mit tenni. El kell fogadnom, amit a nagyapa mondott. Néha veszteni kell, hogy nyerj. Ha most elvesztem a párbajt, megnyerem cserébe a fegyverem.
De mi ez a fura érzés, mintha ez a valami is a fiam része lenne. Miért érzem így? Mondjátok ősök, hogy helyesen cselekszem. Nem tudom mit tegyek mást. Ez az egyetlen, ami az eszembe jut. Bár valószínűleg a félelem leblokkol.
- Feladom! Ölj meg! Csak engedd meg, hogy a fiamat lássam utoljára! Nem értesz mi? Rendben nekem így is! - Ha helyes a sejtésem, akkor a gyerek mindent ugyanúgy érzékel, mint ez a valami.
Hangom már remegett. Lehunytam a szemem. Vettem egy mély levegőt, s utolsó tettnek szánva átöleltem az az izét. Ekkor pattant ki a fejemből egy ötlet. Mi alkalmas volt megvalósításra! Megcsillant a szememben a szikra. Ebbe belehalhatok, de megpróbálom.
- Potentia extractionem! - Suttogtam, miközben elengedtem a valamit. Szemem egy pillanatra megint korom fekete lett. Majd lassan visszanyerete eredeti színét.
Elszívtam az erejét! Na jó nem szó szerint, de annyira leblokkoltam, hogy legfeljebb alap igéket tudna most alkalmazni. Ez támadás volt. Kemény támadás, s biztos vagyok benne, hogy a Mard Geer pillanatokon belül ugrani fog, hogy végezzen velem.
"Mi vagyunk a pokol! De ne feledd, hogy mindig kell az egyensúly! A világon nem lehet csak pokol!" Tessék nagyapa beszél már megint. De ez nem is rossz tanács. Ő magából teremtett jeget. Nekem most tüzet kell tertenem. Visszanyerni az egyensúlyt.
A tűzhöz düh kell! Én pedig pontosan tudom, hogy szerezzek magamnak. Minden egyes szót felidéztem, amivel az elmúlt időkben megsértették a fiam. Amit hozzá vágtak. Hiszen jelen pillnatban ez idegesít fel a legjobban, hogy valaki a döntésemet ócsárolja.
Izzani kezd körülöttem a levegő. A talpam alatt olvad a jég. Lehunyom a szemem. Megint az igézők szemét hívom. Viszont mikor kinyitom a szemem, vörös lángok vannak a fekete tekintetben. Itt én vagyok az erősebb. Én vagyok a pokol ura! És most akkor is legyőzöm az ellenfelem, ha lelkem mélyé rettegek tőle!

Aiden & Seth

Aiden & Seth

Forróság. Tűz mindenütt. A Noirok hatalma lengi be az egész termet. Csak ezt lehet most érezni. Én hoztam ezt létre. Az én világom. Az én tüzem az én gondolataim. Minden ami itt van most az az enyém és senki másé. Csak az enyém.
A fiam szenved az emlékei és a vágyai kavarognak benne. Ez az egyik legjobb varázslatom. Ezzel aztán rendesen ki lehet készíteni az ellenfelet. Nem hiába vagyok én a legjobb erőmanipulátor a családban.
Most ha akarnám úgy játszanék az erejével, hogy azt se tudná él-e vagy meghalt. Na igen gonosz vagyok nem tudok velem mit kezdeni. Szeretek gonosz lenni. A családom öröksége ez, a véremben van, hogy rossz legyek.
Hirtelen minden lefagy. De hogy? Ezt meg hogy? Hogyan tudja eltüntetni a tüzemet. Ez lehezetlen. Még a nagyapa se tudta lefojtani! Akkor hogy képes rá a fiam? Gyengültem volna az idők során? Vagy valami más van a dologban?
Megijedtem, de a félelmem csak ezután kezdett elhatalmasodni rajtam. Nem éreztem már a pokol biztonságát. Nem volt mire támaszkodnom és még a Mard Geer is megjelent. Rettegtem! Egyszerűen rettegtem.
Lehunytam a szemem és térdre rogytam. Fejem a kezemben, mintha védeni akarnám vele magam. Egyedül vagyok! Egyedül az ellen a szörny ellen, aki egyszer már majdnem megölt. Akkor ott volt Hugh, akkor nem féltem ennyire.
Most viszont senki sincs itt. Csak Aiden, csak én. Egyedül, védtelenül. A fájdalom és félelem emlékével. A tudattal, hogy azzal nem tudok harcolni. Lehetek akármilyen jó feketemágus, a Mard Geer pillanatok alatt le tudna teperni.
Kikapcsolt az agyam. Nem tudok azon gondolkodni, hogy mivel támadhatnék. Az egyetlen dolog ami most a tudatomban forog az a félelem. Aiden egyedül a világ ellen! Miért kell mindig egyedül lennem? Valaki segítsen!
Megint kis ötéves fejjel gondolkodom. Azt akarom, hogy valaki mentsen meg ahelyett, hogy elkezdenék azon gondolkodni, hogy hogyan menthetném meg én saját magamat. Nem a kisgyerek ilyenen nem gondolkodik.
Nagyapa! Megint a nagyapa hangja. Megint tanít, megint oktat. Megmondja mit csinájak. Olyanokat is mond, amiket nem akarok elfogadni. Nem segít inkább csak idegesebb leszek tőle. Sokkal, de sokkal idegesebb, mint amilyen voltam.
Kész! Vége! Nincs mit tenni. Az agyam kikapcsolt. Meg fogok halni és ez ellen nem tehetek semmit. Végem van és senki sem fog megmenteni. ~Néha veszteni kell ahhoz, hogy nyerni tudj!~ Ismétlen magamban a szavakat.
Ezt teszem. Vesztek, hogy nyerjek. S most jelen pillanatban egyetlen dolgot akarok nyerni. Azt, hogy ne a Mard Geer végezzen velem, hanem a fiam. Vagy legalább az ő arcát látva haljak meg. Ezt meg tudom nyerni.
Bátornak kell lenni, mint a Noiroknak. Kinyitom a szemem. Tisztán látszik benne a rettegés. Lassan felállok és elindulol a valami felé, hiszen az az egyetlen dolog, amit látok. De tud, hogy Seth is és a démona is itt van.
Mikor elég közel érek megszólalok. Bár szinte remegek a félelemtől. Nem a valamitől félek. Én csak a Mard Geertől félek, attól, ami már egyszer majdnem pokolra küldött végleg. Milyen nagy erő a félelem, most tudom mit érezhetnek az áldozataim haláluk előtt.
Kimondtam! Kimondtam, hogy feladom, hogy nem tudok mit tenni, hogy akkor öljön már meg. Nem akarok tovább félni. Seth győzött! Ennek a párbajnak számomra vége van. S talán az életemnek is most lesz vége. Hát nem ilyen halált kézeltem, de mindegy.
Mivel a valami nem nagyon akar nekem segíteni így úgy döntök a saját kezembe veszem a dolgokat. Fogalamam sincs, hogy helyes-e a teóriám, de egy próbát megér. Hátha a fiam is érezni fogja, amit a valami érez.
Átölelem a lényt. Megnyugodtam, a félelmem is lassan megszűnik. Ekkor pattani ki egy alattomos ötlet a fejemből. Amit gyorsan meg is valósítok. Elfeketedik a szemem, majd lassan visszanyeri eredeti színét.
Ezzel egyidőben a valami gazdájának erejét is leszívom. Teljesen eltompítom. Csa egy nagyon keveset hagyok meg neki. A valami kicsit összerezzen, majd elpárolog a szemem láttára. S helyén fiam és a démon áll.
Egyensúly. A mi kettőnk egyensúlya. A tűz és a jég egyensúlya. Vissza kell hoznom az egyensúlyt. Düh kell. Azt pedig nagyon könnyen találok most magamban. S egyenesen a talajba vezetem a forróságot. Nem adom ki mindet, azért nem csinálok sütőt a helyből.
Minden felolvadt. Újra forróság lett. Megint a Noir varázslat az úr a helyen. Megint én vagyok az úr. Legyőzhetetlen és kegyetlen. Az igézők szeme, most nem egyszerűen fekete. Most lángok csillognak benne. A tűz belőlem jön.
Egyre jobban szorítom a pálcám. A hőség lassan elmúlik. Visszatért az egyensúly. Kifáradtam és nem csak a hirtelen forróság miatt izzadok. Tekintetem még mindig lángol. Hiába vagyok ura annak amit teszek, az erőimnek nem vagyok annyira ura.
Lassan elindulok Seth felé. A tűz bennem leblokkolta a félelem a Mard Geertől. Egy ponton, mikor túl közel értem, szinte éreztem ahogy a démon ereje ugrásra készül. Nem azt ugyan nem! Most nem!
Egy határozott mozdulattal néztem bele egyenesen a szemeibe. ~Oda fogsz engedni! Vagy véremre mondom megbánod!~ A fenyegetés valószínűleg nem sokat ér a démonnak, de most én vagyok a hatalmasabb itt. S csak egy szavamba kerül, hogy Xanton is megjelenjen.
- Megleptél! Megint! Ahogy elnézem téged is lemerített a dolog. A varázserőd alig egy órán belül visszatér majd. Túl nagy ahhoz, hogy sokág tudjam egyszerre leblokkolni. Örülhetsz régen két hétig tudtam elnyújtani, de kimentem a gyakorlatból.
Mondom meglepően nyugodt hangon. Pedig kicsit sem érzem magam nyugodtan. Inkább úgy mint, akit most rángattak ki a kutya szájából. Igaz még mindig nem tudom miben lehet a fiam a legjobb, de előrébb vagyok, mint eddig.
Mondjuk a jeges dolog lehet, hogy jó alap lesz. Azt lehet, hogy fel tudja majd fejleszteni olyan hatalmasra, hogy egy igével és a jéggel gyilkolni tud majd. Egyre veszélyesebb ellenfél lesz. Fogalmam sincs hogyan fogom kibírni.
- Megvárjuk, amíg visszajön az erőd, vagy folytatni szeretnéd? Mellesleg őt miért nem használod? Az a kis lélek huzavona nem tett volna nagy kárt, meg se remegtem volna, ha nem találkoztam volna már régebben a nagyobb erejével! Még valami, puszta kíváncsiság! Éreztél bármit is, amit azzal a valamivel műveltem, ami itt volt?

Aiden & Seth

Aiden & Seth

Bevallom megijedtem és nagyon féltem. Olyan nagyon, ahogy utoljára ötévesen féltem. A pokol támogatása nélkül és a Mard Geerel kapcsolatos emlékeim hatására teljesen leblokkoltam. Annyira féltem, hogy nem tudtam már gondolkodni sem.
De nem adtam fel. Csak látszólag. Vagyis kezdetben azt hittem fel fogom adni, de nem tettem. Teljesen abban a hitben voltam, hogy most fogok az alvilágba jutni. S mégsem jutottam oda. Sikerült felállnom és újra harcolnom.
Leblokkoltam a fiam erejét. Ezzel eldöntve a kis párbajunk végkimenetelét. Ez ellen már nem tud mit tenni. A blokkommal még senki sem tudta felvenni a harcot. Nagyapa se, pedig neki egy élet tapasztata volt a háta mögött.
Nyertem és ezen már semmi sem változtathat. Na jó talán a Mard Geer tudna változtatni a helyzeten. De csak mert még mindig félek tőle. Viszont valahol legbelül tudom, hogy Seth nem fogja ellenem használni.
- Így kell gondolkodnia egy Noirnak! Nem hárítjuk másra a munkát, ha magunk akarjuk elvégezni. Mellesleg nyugodtabban halok meg, ha te oltod ki az életem, mintha Ő tenné meg helyetted.
Mondom büszkén, ha a szemem nem az izzó igézők szeme lenne, akkor abban is lehetne látni mennyire büszke vagyok rá, hogy eljutott eddig a fiam. Elgondolkodom egy picit, hogy hogyan is magyarázzam el neki a dolgot, majd megszólaltam.
- Halálfélelem Seth! Tudom hogyan viszonyult hozzád az apád! Azt akartam, hogy tudd milyen, ha egy apa foglalkozik a fiával. Ha meghaltam volna nem lett volna több esélyem, hogy megmutassam neked!
Mondom kicsit zavartan. Hát igen kicsit kínosan jön ki, hogy én egy rideg Noir képes vagyok apai érzelmet kofejezni egy ilyen kis senki felé, amilyen ez a Withford gyerek. A nagyapa most biztosan szégyel engem, de muszáj volt megtennem.
- Eszem ágában sincs megölni téged! A fiam vagy! Csak akkor ölnélek meg, ha nyomós okom lenne rá! Ezt nem mondanám annak! - Mondom rezzeléstelen arccal.
Seth féltérdre ereszkedtett előttem. Kicsit meg is lepődtem ezen. Már rendes szememmel néztem a törtééseket. Kezei a térdein, feje lehajtva. A földet nézi. A démona mellette ült támadásra készülve.
Mi lett király lettem? Vagy valami olyan úr, aki előtt meg kell hajolni? Nem vagyok olyan, aki ilyen hatalomra vágyik! Viszont úgy tűnik a fiam valami ilyen hatalmú úrnak tart. Vagy csak ennyire tisztel?
Utóbbi a helyzet! Elmosolyodok a szavain. Lassan leguggolok elé. Egyik kezem a vállára teszem, majd a másikkal felemelem a fejét és azt a kezemet is a vállára helyezem. Egyenesen a szemeibe nézek. Majd megszólalok.
- Már jóvátetted! Pont azzal, hogy kihoztad belőlem. Elfelejtettem mekkora hatalom a félelem. Hála neked újra olyan voltam, mint mikor olyan idős voltam, mint te most. Megint elkezdtem használni olyan praktikákat, amiket mélyen elrejtettem. Inkább meg kell köszönnöm, hogy kihoztad belőlem. Most nekem kell neked segítenem. Meg fogjuk találni, hogy miben vagy a legjobb, hogy mit tudsz a legnagyobb fegyverként használni! Te leszel a leghatalmasabb Noir, akit a világ valaha látott! Azzal teszel mindent jóvá, amit valaha elrontottál, ha ezért mindent meg fogsz tenni!

Aiden & Seth