Vendég Vendég
| Tárgy: Ethan Diem Rossi Szomb. 20 Szept. 2014 - 22:21 | |
|
Ethan Diem Rossi
| Kor: 14 , Ház: hugrabug , Évfolyam: 4.es |
Oldal: jó , Play by.:Thomas Brodie - Sangster Vér: Félvér Jellem: Szeretek segíteni másokon, és rajzolni. Az önzőség áll tőlem a legtávolabb, próbálok senkinek sem útban lenni. Általában úgy érzem magam, mint aki láthatatlan. Testetlen és személytelen, akin bárki átnyúlhat. Mintha én lennék Pinokkió, csak egy báb, nem is ember. Nem hiszem, hogy bárkinek is kellek, szükségük van rám. Talán épp azért érzem így, mert soha nem volt igazi családom, nem tudom. Imádom a meséket, annyit olvasok, amennyit csak tudok, azokba menekülök talán. Félek az emberektől, hogy mit gondolnak rólam, vagy hogy kinevetnek-e. Van jónéhány fóbiám, amiket még próbálok leküzdeni.
Csoport: Diák Kinézet: 150 cm vagyok, elég kicsi sajnos, bőröm hófehér, szemeim mélybarnák, hajam szinte hófehér. Általában vastag, meleg ruha van rajtam, mert nagyon könnyen megfázok. Elég törékeny alkatú vagyok, többször van eltörve valamim, mint egyben, de nnek ellenére szeretek kviddicsezni. Történet:
Szépen csendben leveszem a ruháimat és átbújok a pizsimbe, majd lefekve magamra húzom a takarót és a mennyezetet kezdem el tanulmányozni a sötétben. Mély csend vesz körül, melyet csak a többi hugrabugos fiú halk szuszogása tör meg. Rossz itt... vagy talán csak szokatlan, hiszen ez az első évem. Most hoztak át ide, eddig Olaszországban voltam. Soha nem ismertem a szüleimet, állítólag nagyon sietve hagytak ott, és csak pár napos voltam. Azt mondták, nem voltak rosszmódúak, szóval nem a pénz az oka... és még együtt is voltak. Tíz évet töltöttel el ott, mikor kiderült számomra is, hogy mi a helyzet velem. Három évet egy hozzánk közeli Varázslóiskolában töltöttem, a nyarakat pedig a gyermekotthonban. Ott senkire nincs ideje senkinek. Az ember egy az ötvenből, nem fontos, nem különleges. De nyáron örökbe fogadtak. A pótszüleim varázslók, mind a kettő, de Londoban élnek, szóval költöztem velük, és iskolát is váltottam. Egyébként a szüleim nagyon kedvesek, és megértőek, igazán jó emberek, bár az angolt még elég nehezen beszélem. Őróbálok nem belegonddolni, hogy miért dobtak el, miért nem kellettem nekik. Dühösen törlöm ki a könnycseppet, ami végig akar rohanni az arcomon. Butaság. Most már van családom, ennek kéne örülnöm. Óvatosan fordulok az oldalomra összekuporodva és lehunyom égő szemeimet. Minden rendben lesz. Csak idő kell. Már nem vagyok ugyanaz az ember, mint régen. Sok dolog megváltozott. Egy kicsit elfáradtam abba, higy küzdjek az emberek figyelméért. De legalább már van hova haza mennem, ezt sokan nem mondhatják el magukról és hálás vagyok. Tudom, hogy a szüleim majd kicsit megváltoztatnak, hiszen ahogy most vagyok, az túl visszahúzódó, magamba forduló állapot, és ez nem egészséges. Megértem, majd igyekszek megfelelni a szabályoknak, csak nem lehet olyan nehéz. Remélem, barátot is fogok szerezni. Ha kicsit lazább tudok majd lenni. Olyan, mintha ez lenne a házi feladatom. Szőke hajamba túrok halk sóhajjal. Már kezdenek elnehezülni szempilláim, és lassacskán el is nyom az álom, egy sötét, de selymesen pihentető világba.
Patrónus: |
|
|