1977 novembere. Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...
Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videóFigyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
A korlátra támaszkodva bámulom a táj mögött bújkáló napot, melyből egyre kisebb és kisebb rész látszódik ki. Szeretem a naplementéket. Előhozzák az estét, a sötétet, azt az időszakot, amikor minden apróság rejtély rabja lesz, és a titkok még titokzatosabbak lesznek. Innen nézve pedig különösen gyönyörű. Talán ebben is Dumbledore keze van, akárcsak az ebédlő plafonját illetően. Vajon most milyen időjárást tükröz az a mennyezet? Bizonyára a kintit. Nem is érdekel. Nincs kedvem bemenni a nagy, vacsorázó nyüzsgésbe, tele griffendélesekkel, akik mostanában a szokásosnál is fentebb hordják az orrukat. Csak egy nyugodt órácska kell még takarodó előtt, csak ennyit kérek, utána kénytelen leszek visszatérni a többi eszementhez. Az egyik behódol minden mozgó lénynek és tárgynak, hogy a talpát nyaldoshassa, a másik meg minden ellen lázad, és ittasan rombol. Szorosan behúnyom a szemem, és megrázom a fejem, mintha így kiröppenhetne belőlem a gondolat. Miért agyalok ilyesmin? Ostoba volt és felelőtlen, én pedig... Én is az voltam. De az ő hibája, belerángatott ebbe az egészbe, nekem meg őrült napom volt. Förtelem. Újra megpróbálom elnyomni a gondolatot, ami már oly régóta száműzött a lényem legalsó zugában. Nem történik meg még egyszer, soha az életben nem teszek többé ilyet. Nem is tettem. Nem én voltam ott, csak egy feldúlt és ideges lány. Nincs okom önmarcangolásra, a tettes más volt. Az érzés azonban nem hagy nyugodni, feltör, kitépve a lelkem, ösztönösen arra késztetve, hogy beleüssek az egyik tartórúdba. Vissza kellene mennem, csatlakozni a többiekhez, meg kellene vacsoráznom. Majd azt mondom nekik, hogy.. Hogy dolgom volt, ennyi az egész. Visszamegyek. Igen, így lesz a legjobb, társaságban, csevegve különféle témákról, amik nem adnak helyet a saját gondolataimnak. Felegyenesedem, és leveszem a szemem a napról, amiből már csak egy fénylő csík látszik. Nagy sóhajjal leporolom a taláromat, és meg is fordulok, utamat azonban keresztezi valami. Pontosabban valaki.
Megint egy szar nap. Végigszenvedtem az egészet, hogy aztán kisurranjak Roxmortsba egy üveg lángnyelv whiskey-ért, hogy jól bevágjam este. Ehhez persze társaság kell, és ebben most nem Ágasékra gondolok. Nem, nekem most egy hölgy társaság kell, egy olyan hölgyé, akivel lehet egy kicsit játszadozni, aki benne van ilyen-olyan dolgokban. Persze ilyet könnyű találni, főleg ha Sirius Black-nek hívnak téged is, mint ahogy engem, de most istenemre mondom, hogy egyet sem találtam. Senkit, senki sehol, így csalódottan kolbászolok a birtokon, mindenfelé. Bejártam a kviddicspályát, voltam Hagridnál, ahol viszont megittunk egy-két kupicával, aztán mentem tovább, úgy döntöttem elsétálok és egyedül megiszom. Francnak sem kell társaság. A viaduktra fordulva valakit azonban látok ott támaszkodni. Ahogy közelebb lépkedek, már tudom is hogy ki az. Alattomos vigyorra húzódik a szám. Akkor ma megint jó esténk lesz, a múltkor is egy csöppet összegabalyodtunk, amikor ittunk egy kicsit együtt. Hát ez remélem hogy most is így lesz, már csak a móka miatt is. Nem tehetek róla, én ilyen vagyok, így kell elfogadni. Amikor már Sara előtt állok, alattomos vigyoromból nem marad semmi, helyét féloldalas mosoly veszi át. Rágyújtok egy cigire is, és visszatömködöm a zsebembe a mugli ’mérget’. -Hogy van a kedvenc Mardekárosom? Rég láttalak, szia Sara. – kedvesen szólok hozzá, semmi okom az ellenségeskedésre. Bár szerintem ő nem túlságosan szívlel engem, de régen nagyon jóban voltunk. Amikor még nem voltunk Roxfortosak, én még otthon laktam, és ő még kisebb volt, akkor szinte elválaszthatatlanok voltunk. Aztán ahogy megtudta hogy a Griffendélbe kerültem, meg hogy elmentem otthonról, úgy váltott át jóból rosszba. Ez nekem meg nem tetszett, mert most azért én nem rúgnám fel a barátságot, mert a barátom bajban van. Persze ő Mardekáros, az ilyet hogyan is értené meg? - Őszintén meglepődtem, hogy itt talállak. De ha már így összefutottunk… Nem innál velem? Egyedül nem szeretek, és a múltkor is olyan jól elvoltunk. – villantok rá egy olyan Sirius Black mosolyt, amitől a legvonakodóbb lány is elcsöppen. Talán túlságosan is tisztában vagyok magammal, túlságosan is. De nem tehetek róla, hogy így áldott meg a sors. Nem akarok patkányképű lenni. Bocsi Féregfark. Összefűzöm magam előtt a kezeimet, és nekidőlök az egyik oszlopnak, úgy kémlelem Sara arcát. Közben pulcsim belső zsebéből előveszem a whiskeyt, és felmutatom. - A mai ajánlat, persze csak ha érdekel. – mosolygok rá, és egy lépést közelebb lépek. Éppen annyira, hogy még ne zavarjam az intim szféráját. Éppen csak annyira.
A túlzottan is ismerős fekete hajkorona tűnik fel a viadukton, egy vigyorgó arcot keretezve. Amilyen könnyedén ömlik belőle a kedves csevegés, olyan sebesen válik undorodóvá az arckifejezésem. Ösztönösen összefonom a karom, és pár másodperc hezitálás után megszólalok. - Szia - mondom egyszerűen és hűvösen, a lehető legrövidebb kiutat keresve. Kis híján fel kellene löknöm, ha szabadulni akarok. De, végülis, nem érdekel, felőlem landoljon a gyengélkedőn, csak hagyjon békén, és soha többé ne lássam a vigyorgó fejét, amitől legszívesebben a tóba hánynék. Minek ez az egész? Miért jött ide, és miért nem rendez le egy köszönéssel, vagy azzal se, mi a Merlinért cseverészget? Én pedig miért hagyom? Egyszerűen csak el kéne mennem mellette, vissza a kastélyba, utána meg már minden a szokásos lesz kellemetlen meglepetések nélkül. Elengedem a fülem mellett a kedveskedő bájcsevegését, ellenséges szemeimet továbbra is rajta tartom. - Nem tudom, miről beszélsz. És még csak ne is álmodj arról, hogy egy magadfajtával iszogatok, erre még egy Imperius-átok sem tudna rávenni - hallatok egy lesajnáló nevetést, majd egy határozott lépést teszek a kastély felé, jelezve, hogy készüljön a beszélgetés lezárására - bár azt ő is tudja, hogy búcsúzkodás nélkül is boldogan itthagynám. Sirius a pulóvere alá nyúl, melyből másodpercek alatt fel is tűnik egy megbontott lángnyelv-whiskey, amit lelkesen felmutat. Egy unott tekintetet lövellek az üveg felé, és már indulnék is, amikor Sirius jóval közelebb lép. Érzem, ahogy az egész testem megfeszül, miközben keményen állom a tekintetét. Idegesen nyelek egyet, mikor beszéde közben arcomon érzem alkoholos leheletét, legszívesebben felpofoznám, és egyszerűen itt hagynám. - Szédítsd ezzel a griffendéles tyúkokat - mosolyodok el gúnyosan, majd határozottnak tűnő mozdulattal hátrébb lépek egy picivel.
Én is sokat gondolkodtam, hogy leálljak-e beszélgetni egy Lestrange-el, de most más nincs itt… Szóval ha nincs ló jó a szamár alapon mehet minden, tényleg. Igazán. Nem értem mi baja lehet velem. Csak sejteni tudom, hogy ő is az miatt fúj rám, ami miatt mindenki a családban/rokonságban. Ha megkínoznának, akkor is inkább vérárulónak vallom magam, minthogy a sok vérmániás patkánnyal szívjak egy levegőt. Jó nekem ott ahol. Igaz, azóta lehet egy kicsit többet iszom, mióta eljöttem otthonról, de… Jó vagyok így ahogy, szerintem. Kinézetre sincs velem baj, akkor meg mit finnyáskodik. Sosem értettem a nőket, a bonyolult Mardekáros nőket meg főleg nem értettem, Sara-t meg azóta nem értem, amióta én megváltoztam egy kicsit, mert előtte aztán tényleg nagyon jóban voltunk. Mondhatni, őt szerettem a legjobban a köreinkből. Vagyis nekem már a volt köreimből. - Ugyanmár, kedves Sara. A régi idők emlékére koccinthatnánk egyet. Mellesleg nem értem mit vagy úgy te is oda, mint a többiek. Ugyanaz a Sirius vagyok, aki voltam nyolc, vagy kilenc éve. Csak éppen már nem otthon lakok, ennyi az egész. – vonok vállat. Hiszen tényleg ez az igazság, semmit sem változtam, az ég világon semmit. Csak néhányan begyöpösödöttek, és semmit sem képesek felfogni. Bezzeg anyám, amikor kijelentettem hogy otthagyom őket. Megőrült… És apám, nos ő egy másik téma, ha nem menekülök ki időben a házból, még a végén megöl. Nem, nem pálcával, hanem puszta kézzel. Képes lett volna rá. És ezek után még mondja valaki, hogy az én szüleim jóravaló szülők, és a gyermekeiket is tisztességgel nevelik. Hát ott volt aztán minden, csak tisztesség nem. Az valahogy kimaradt a műsorból, ami 16 kerek évig zajlott otthon. Valahogy kimaradt. -Egyébként érdekesek vagytok ti. Úgy kezeltek, mintha akkora bűnt követtem volna el. Pedig csak megmutattam, hogy lehet különbözni a családodtól, ha értelmes ember vagy. Javaslom, hogy próbálkozz vele, mielőtt Bellatrix unokanővérem túlságosan is megkedvel. Tudod, van egy kis beütése. – mondandóm végén kortyolok egyet az üvegből, aztán felé nyújtom. Ha nem iszik velem, akkor nem is bírt igazán. - A régi idők emlékére Sara. Vedd úgy, hogy ez az utolsó normális találkozásunk. Hiszen jövőre alighanem színemet sem látod. Bár ahogy sejtem, te ennek örülsz. – gúnyosan elmosolyodok. Pedig én őt igazán kedveltem régen is, most is kedvelem. Csak úgy néz ki, hogy ő nem kedvel igazán engem. Persze valahol rosszul esik, de egyébként nem nagyon kéne hogy érdekeljem. Lényegében mindegy, minden mindegy ami a régi életemhez köthető. Legalább is próbálom annak mutatni, de néha vannak gyenge pillanataim. Most is például.
by 
