G. G. (a gondnok gatyája) - Regulus & Sani

Nem volt erősségem az időben érkezés, és most sem erőltettem meg magam különösebben. Kényelmes léptekkel érkeztem meg a klubhelyiségbe, ahol Sani már várt rám. Méltatlankodó megjegyzését nemes egyszerűséggel elengedtem a fülem mellett. Új üdvözlési formája kifejezetten imponált, és eszembe sem jutott volna visszautasítani a gesztust. Bal karomat a derekára simítottam, és egy kicsit közelebb húztam magamhoz, majd én is nyomtam egy puszit a homlokára. - Indulhatunk - feleltem nem túlzottan lehalkítva a hangomat. Mindenki aludt, úgysem hallotta senki.
Elvettem a kezemet a derekáról, és elindultam a klubhelyiség ajtaja felé. Halkan nyitottam ki, majd ugyanígy csuktam be Sani mögött. Csend honolt a kastély falai közt, pisszenés sem hallatszott a sötét folyosókon. A diákok rég az igazak álmát aludták hálótermeikben - kivéve persze, akik nem. Gondolom nem kell hozzátennem, ki volt az a két szabályszegő, aki éjnek évadján merényletre készült az iskola mit sem sejtő gondnoka ellen.
Óvatosan helyeztem egyik lábamat a másik után, a lehető legkevesebb zajt csapva. A klubhelyiségben nem láttam értelmét a bujdoklásnak, itt ellenben annál inkább. Nem szerettem volna okoskodó prefektusokba botlani.
Egyik kedvenc elfoglaltságom volt az éjszakai bóklászás Sanival. Mióta csak bekerültünk a Roxfortba, rendszeresek az éjszakai találkáink, melyek során a legkülönbözőbb csínyeket követjük el. Van, hogy botrányos dolgokat művelünk (amilyenre most is készülünk), de az is gyakori, hogy csak kisurranunk a birtokra és beszélgetünk. Bármit meg tudunk vitatni egymással, legyen szó akár a legkínosabb témákról is. Azt hiszem, fontos kapocs köztünk, hogy ugyanazokat az embereket utáljuk. Azaz magunkon kívül csaknem mindenkit. Van, hogy órákig szidunk valakit anélkül, hogy alábbhagyna a lelkesedésünk. Mindig megvolt köztünk az egyetértés és a teljes összhang. Más esetben viszont a legkisebb apróságokon úgy össze tudunk veszni, hogy napokig szóba sem állunk egymással. Legutóbb azon az ötödéves csajon balhéztunk, akivel smároltam a folyosón. Nem értettem, mi baja ezzel Saninak, sosem kapta fel a vizet az ilyeneken, ahogy természetesen én sem, ha róla volt szó. Ez az ötödéves csaj - akinek egyébként én sem jegyeztem meg a nevét, mert egyszerűen nem számított - is csak ugyanolyan, mint az eddigi barátnőim: teszem neki a szépet, nagy hévvel smárolunk a folyosókon, és hanyatt akarom dönteni. Bár ez utóbbira egyre kevesebb esélyt látok, így az érdeklődésem rohamosan csökken a lány iránt. Csak a szája nagy, egyébként szánalmasan gyermeteg. Hiába van jó alakja, ha nem tehetek meg vele bármit, amit akarok... Kapcsolatunk előtt nem áll nagy jövő, ez a napnál is világosabb. Ennek ellenére úgy teszem, mint aki nagyon szerelmes. Közben kitaláltam egy remek módszert, hogyan rázhatnám le a piócaként rámakaszkodó kiscsajt: olyan féltékennyé fogom tenni, hogy kicsapja a hisztit, ami tökéletes ürügy, hogy dobhassam. Csaknem minden harmadik lánynak csapom a szelet egy kicsit (családi vonás), de akit valójában kiszemeltem, hogy vele érjem el a kívánt féltékenységet, az Sani volt. Szándékomat nem terveztem közölni vele, nehogy túljátszottá váljon a dolog. Pont elég, hogy újabban puszival üdvözöl, amire még gyakran ráteszek egy lapáttal, mikor magamhoz szorítom és én is megpuszilom, majd hosszú beszélgetésbe bonyolódunk, miközben az ötödéves kiscsaj türelmetlenül ácsorog mellettünk, féltékenységtől vörös arccal. Hamarosan elszakad a cérna, és megszabadulok tőle. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Azt várja, hogy naponta százszor elmondjam: "Nem, nem vagy kövér" és "Mindennél többet jelentesz nekem." Ezeket még hajlandó is lennék előadni némi ellenszolgáltatás fejében, de hogy ennyi undorító bájolgásért még csak ne is kapjak semmit... Engem nem erre terveztek.

Soha nem vártam tőle, hogy lenyelje a mérgét, ahogy én sem tettem soha. Éppen ezért voltak olyan gyakoriak köztünk a mosolyszünetek, mert általában egyikünk sem engedett a maga igazából, s ellentmondást nem tűrve képviseltük az álláspontunkat. De én ezt így találtam jónak, semmi kivetnivalót nem találtam benne.
- Fricsnek - válaszoltam határozottan, csibészes mosollyal, indokolatlanul közel hajolva Sanihoz. -  Épp elégszer szabotálta már az éjszakai terveinket ahhoz, hogy igazán megérdemeljen egy leckét. - Legalább annyira utáltuk a gondnokot, mint bárki más a Roxfortban. Kiváltképp az éjjeli buzgómócsingkodásáért nehezteltünk rá, mikor a járőrözése miatt kellett elhalasszuk egy-egy akciónkat.
A gondnok szobája felé vettük az irányt, halkan haladva folyosóról folyosóra. Az volt a tervem, hogy ellopkodjuk a kis kvibli ruháit, zászlóként kiaggatva a kastély legkülönbözőbb pontjaira.
Enyhén felvontam a szemöldököm, mikor Sani szóbahozta a "piócámat." Néhány másodpercig hallgattam, aztán halkan és higgadtan válaszoltam. - Majd meglátjuk, ki nevet a végén. - Már számomra is egészen világos volt, amit Sani az imént az orrom alá dörgölt. Mégsem fogok megelégedni annyival, hogy otthagyom azt a kis "piócát." Mikor önbecsülése hamvaiban fetreng, meg fogja még bánni, hogy nem az én szabályaim szerint játszott.
Én ezt tanultam. Ezt láttam magam előtt példaként, ezt ittam magamba már az anyatejjel együtt. A kicsinyes bosszúvágyat. Ez jellemzi nem csak az egész családomat, de az egész közeget is, amibe beleszülettem és amiben felnőttem. A megalázás a véremben van. Az eritrociták, trombociták és leukociták között a bosszúra és megalázásra való hajlam is az ereimben áramlik. Ha akár csak egyszer is elgondolkoznék ezen, biztosan rájönnék, milyen rossz is ez valójában. De mégis miért gondolkoznék ilyesmin? Mégis hogyan tűnne fel a dolog természetellenes volta? Akiket erősnek láttam magam körül, mind ezt a fegyvert használták. Én mindig az erősek közé akartam tartozni, és soha nem fogadtam el a gondolatot, ami a tudatalattimban bújkált: én nem vagyok közéjük való. Mit számított az nekem, hogy valóban erősek-e, vagy csak annak mutatják magukat? Én annak láttam őket, s nem is sejtettem, hogy a látszat talán csal. Csak követtem a mintát, és tudtam: a lánynak szenvednie kell, amiért csalódást okozott nekem.