Kaeden and Violette

×Legszívesebben a fejemet verném a falba. De még is mit érnék el vele? Megoldást bizonyosan nem. Hogy kérhettek tőlem ilyet? Hogy gondolhatják, hogy megteszem? Biztos valami teszt, de ... ennek mindennél nagyobb a tétje. Már mindenki alszik, én pedig a klubhelyiség foteljában ülök, és csak bambulom a sakktáblát, amit valaki itt hagyott. A fejembe ezerszer lejátszom, hogyan is nyerhetném meg a játszmát, de ... Nem, én ebbe még sem nyerhetek. Nem tudok, úgy lépni, mert ott a király. Mély levegőt veszek, majd megtörlöm a verejtéktől gyöngyöző homlokomat. Fáradt vagyok, de az alvás úgy sem fog menni. Anyámmal se beszéltem azóta, ő küldi a baglyokat, én pedig nem tudom rávenni magam a válaszra. Még is mit írnék meg neki? Hogy minden a legnagyobb rendben ? Nincs, én pedig sosem hazudtam neki, nem vagyok hajlandó most elkezdeni. Viszont, annak is meg lesz a következménye, hogy ha nem válaszolok, még képes lenne látogatást tenni.  Hirtelen felállok, majd a levegőbe boxolok párat, mire megfordulok, és egy lányt látok meg, aki engem bámul. A szám azonnal vigyorra gördül.
- Nocsak Olivier kisasszony. Csak nem az esti nasijáért osont ki? - ekkor végig nézek magamon, majd magatehetetlennek mutatva magam széttárom a karom. - Csak tessék , jut bőven. - hihetetlen, előbb még ütni, verni akartam, most meg poénkodom. Nem tudom mi van ebben a lányban, de már kezd számomra is nevetségessé vállni mit hoz ki belőlem. Tetszik, nem tetszik... számít ez?  

A tükör elé állva végignézek magamon, bár nem mondhatnám, hogy a szemem valóban fel is fogja, amit lát. Mintha egy távoli, idegen arc pillantana vissza rám. A szemeimben rémálmok kavarognak, az árnyak pedig megülnek az alattuk húzódó, sötét karikákban. Bár úgysem venni észre senki, legalább a saját nyugalmam kedvéért megkeresem az alapozómat, és megpróbálom eltüntetni az álmatlanságomra utaló jeleket. Eléggé hangulatromboló lenne úgy kinézni, mint a saját hullám.
Mivel egy szál hálóingben vagyok, a komfortosság kedvéért felkapok felé egy pulcsit, majd elindulok a klubhelyiség felé. Már a csigalépcsők is szédítenek, úgy kell a falba kapaszkodnom, hogy ne lépjek félre. Nem, kifejezetten nem vagyok jól. Hetek óta nem vagyok jól. Ha nem az emlékeim kínoznak, akkor a roxmorts-i eset miatti félelem, vagy a közelgő karácsony keltette újabb nosztalgia. Csak akkor vagyok képes némileg kiszakadni ebből az állapotból, ha Mike-kal töltöm az időmet, vagy épp lefoglal valaki más. Különben egészen olyan lenne, mintha továbbra is a múltban élnék.
Jelenleg kis ideig így is érzem.
Lélegezni is elfelejtek, mikor megpillantok valaki, amint nekem háttal ül az egyik fotelben. Ösztönösen a pálcám után nyúlnék, csakhogy nem áll rendelkezésemre - jellemző, hogy egyszer hagyom az ágyam mellett, máris szükségem lenne rá. A rémülettől tágra nyílt szemekkel kezdek hátrálni, újból a fal után tapogatózva, viszont túl kíváncsi vagyok ahhoz, hogy azonnal elinduljak visszafelé. Szerencsére, ugyanis az alak felém fordul, én pedig azonnal megnyugszom. Hozzáteszem nem azért, mert ő olyan ártalmatlan kis angyal, csupán egy hajszálnyival jobb, mintha egy halálfaló várt volna rám.
- Ennyire azért nem vagyok ínyenc, Nott - vigyorodok el. - Mit keresel itt? Nem az ágyban lenne a helyed Shell mellett?
Tudok arról hogy együtt voltak, ahogyan a szakításukról is. Meglepődne, mennyi bizalmas beszélgetést el lehet csípni, ha az ember antiszociális és többnyire csak a körülötte lévőket hallgatja. Hogy miért hozakodok mégis elő vele? Kíváncsi vagyok, miként reagál az említésére.

words: 307

×Látom a leányzón, hogy ő is álmatlanságban szenved. Na legalább van valami közös bennünk, még hogy minden kezdet nehéz. Szeretem benne, hogy azonnal vissza tud csapni a poénjaimra, ezt kevés lány szokta megtenni. Azokat akik nem is értik, azonnal ott hagyom. Igen lehet bunkó vagyok, bár én inkább őszintének mondanám magam. Eddig végig feszültség volt bennem, de most ahogy itt egymásnak adogatjuk a labdát, azonnal eresztek. A végén kiderül, hogy valaki tud rám hatással lenni.
- Nah igen, de értékeld, ezt a nasit nem igen szoktam másnak felajánlani. - húzom el a számat. A következő kérdésére azonnal mosolyra húzódónak az ajkaim. Nocsak. - Beszeretnél esetleg szállni ? Egyébként, tilosa női hálót akár meg is közelítenünk. Tudod... lesimulnak a lépcsők. - na igen nem egyszer próbálkoztunk már fiú társaimmal. Elsőnek bosszantó volt, majd jó játéknak bizonyult. Nem mintha egy kis afférra vágynánk, nem tudnánk más hova menni, de legalább próbálkoznak. Az pedig, hogy az exemről érdeklődik igencsak imponál. - És miért érdekel annyira, csak nem féltékeny vagy? Ha tudni akarod, csak rád tudok gondolni. - itt kacsintok egyet, és közelebb lépek pár lépést. - És te mit keresel itt éjszaka?  - megállok tőle egy méternyire körülbelül. Majd közelebb megyek ha úgy tartom jónak. Nem akarok ANNYIRA tolakodó lenni.

Amint felismerem Kaedent, a feszültségem fokozatosan csökkenni kezd, ez viszont korántsem jelenti azt, hogy teljesen megnyugodnék. Általában ritkán maradunk kettesben, okkal. Igyekszem kerülni az ilyen pillanatokat, hisz tipikusan az a srác, akitől sosem tudhatom, mire számítsak - és nem feltétlenül jó értelemben. Régen biztosan csábított volna egy ilyen kihívás, sőt, talán most is épp ezért vagyok hajlandó szóba állni vele. Szeretem, ha valaki megtud lepni, főként ha képes kizökkenteni a gondolataimból. Csakhogy jelenleg épp elég stressz ér anélkül is, hogy az éjszaka közepén, kettesben beszélgessek egy Nott-féle gyerekkel. Talán indokolatlan a bizonytalanságom, ha vele vagyok mégis egyfolytában sivít a fejemben a vészcsengőm. Minden ösztönöm azt súgja, hogy kerüljem el a lehető legmesszebbre, de nem tudom, mi jelent nagyobb veszélyt rám nézve: ő, vagy a rémálmaim rám nehezedő súlya?
- Érdekes, én nem ezt hallottam - felelem csipkelődve, majd rándítok egyet a vállamon és rámosolygok. - Képletesen értettem. Nem akarom végiggondolni a lehetőségeket, hogy miként találhatjátok fel magatokat az ágy hiányában.
Valójában egy része sem érdekel a dolognak. Lehetséges hogy túlzottan prűd vagyok, de már attól zavarba jövök, hogy akaratlanul is lejátszódik a fejemben a jelenet. Szerencse, hogy egyenlőre a helyiség sötét részében állok, így nem vehető ki túlzottan, milyen színárnyalatot vesz az arcom.
Fogalmam sincs miért hoztam fel a témát, alighanem épp rá akartam hasonló hatást gyakorolni, a próbálkozásaim viszont láthatólag feleslegesek.
- Féltékeny? - halkan, ám annál őszintébben nevetek fel. - Hát persze, ki ne lenne az a lánnyal szemben, akit minden nap kitüntetsz az egyedülállóan kellemes társaságoddal? - Az iróniám akár bántó is lehetne, viszont nincs semmiféle él a hangomban. Ráadásul tudom, hogy egyébként sem venné a szívére... tulajdonképpen nem hinném, hogy a roxforti évei alatt bárki is képes lett volna megsérteni, és kevés az esélye annak, hogy én állítok fel rekordot.
A megjegyzése ugyan hidegen hagy, azt már képtelen vagyok nem észrevenni, hogy közelebb jött hozzám. Ez az egy méter még épp ideális, viszont nem bánnám, ha tartanánk a távolságot.
- Nem vagyok túl jó alvó - válaszolom egyszerűen. - De ha már itt tartunk, te nem válaszoltál erre a kérdésemre.

words: 344

×Vioelette jelenléte rejtélyes okból kifolyólag azonnal kizökkent a gondjaimból. Ahogy megjelent a sötét felhők eltűntek a fejem fölül. Idegességemet persze az örökös szarkazmustól teli mosolyommal szoktam elfedni. Egyszerűen imádok ilyen lenni, a magabiztosságot sosem éreztem gondnak, vagy hátránynak, inkább csábítónak. Vadász vagyok, és valahogy csapdába kell ejtenem a vadat. Hogy vadászom e Violette-re? Mindenesetre elterveztem, hogy az enyém lesz, ha nem is most egyszer biztosan, hisz a terveimet mindig véghez viszem. Szegény lány, még nem is tudja igazán kivel van dolga. De vajon, ha rájön tetszeni fog neki, vagy magamhoz kell láncolnom? Mindenesetre számomra biztosan megér egy próbát. Megjegyzésére csupán összehúzom a szemöldökömet, mintha megbántana, és heves kézmozdulatokkal imitálom szavaim.
- Nem, nem... csak kóstoló. Szigorúan csak kóstolót kaphatnak, ez a maximum amit ajánlani tudok nekik. Az egész falat téged vár. - már saját magamat nevetem ki a végén. Komolyan tehetségem van a nevetséges dumák terén. Van mikor saját magamat pofoznám fel legszívesebben, hogy lehetek ennyire szemtelen, és szókimondó. De akkor is csak nevetni tudok magamon. Viszont ami ennél is nevetséges, ez általában be is szokott válni. És pont ezért kap az a leány csupán kóstolót. A vadász szeret vadászni, és nem szereti a könnyen elkapott vadat, abban semmi győzelem nincsen. Viszont Violette, lehet ezért is csábít ennyire, és fogadtam el a kihívást, mert ő nem könnyű esett. Ez pedig izgatja a férfi ember fantáziáját. - Ami tény az tény, ha valamit igazán akarunk, azt megoldjuk. - vigyorom egyre szélesebb. Ezek szerint a nőknek fogalmuk sincs, hogy társaik mennyire könnyen befoghatóak, és fogékonyak. Nem kell még ágy se, hogy győzzünk. Fura, ha diáklányként ilyenek,mi lesz később. Viszont kit érdekel, ha ezzel is csak én és férfitársaim nyerünk. Bár 10-en évesen ezek is erős kifejezések a férfi és nő. Bár már eléggé szorosan a határon állunk. Kicsit közelebb lépek, körülbelül minden szavamnál megtettem egy lépést. Zavar a félhomály, és hogy nem látom a beszélgető partnerem arcvonásait, főleg ha ilyen szép csinos arcot rejteget. Elértem a kellő hatást, a féltékenységre utaló kérdésemmel. A vigyorom már nem is lehetne szélesebb, tetszik, hogy ezzel kicsit is te felzaklattam.
- Ha tudnád mennyien állnak sorba drágám. - már egészen közel kerültem hozzá mindeközben. Már látom az arcát, és valamit a tekintetében, amit nem tudok hova tenni. Hunyorogva nézek rá, hogy ezzel is jobban láthassam. - A kérdés az, hogy te is ott vagy e. - itt a hangom eléggé halk és sejtelmes. Nem tudom mit érek el vele, de szeretem tesztelni az embereket, és ezzel is megfigyelni, kifigyelni őket.
- Ahogy te sem, én se vagyok valami jó alvó. Tudod a gépezett... - itt a fejemre mutatok. - ... állandóan működik, és nehéz leállítani. - fanyar mosolyom közbe hátra lépek egyet, fogalmam sincs miért teszem. Talán, hogy most én kerüljek árnyékba, és ne lássa az arcomat,miközben mind ezt mondom. Kemény dolgok nehezednek most rám, és sok nehéz döntést kell meghoznom, amibe még én se akarok senkit magammal húzni. Lehet ez az amiben különbözök a családom többi tagjától. Ők bárkit belerántanak piszkos dolgaikba, én pedig nem vagyok hajlandó.