Black & Black

To: Regulus Black

Hát ez igazán remek. Általában, ha tilosban járok sosem szoktak elkapni, hála annak, hogy mennyire ügyes vagyok a rejtőzésben, de a múltkor Friccs mégis nyakon csípett. Esküszöm Merlinre, hogy ez a buggyant teljesen rá van szállva a tekergőkre, és minden adandó alkalmat megragad arra, hogy különböző büntetéseket sózzon ránk. S múltkor túl óvatlan voltam, így most én vagyok a következő célpontja. Morcosan baktatok utána a trófeaterem felé, közben nem túl szép gondolatokat fogalmazok meg magamban arról, hogy mégis mit tennék vele legszívesebben, ha a nélkül meg tudnám úszni, hogy újabb büntetőmunkát kapjak. Már érik is egy nem túl kellemes csínytevés a számára és biztos vagyok benne, hogy James majd unalmas óráiban örömmel segít majd nekem bosszút állni a gondnokon. Amíg magamban ezeket a csodás terveket szövögetem, lassan odaérünk a büntetőmunka helyszínéhez. Megforgatom a szemeimet, de belépek, de legszívesebben egyből fordulnék is vissza. A mozdulat meg is történik, de Friccsbe ütközök, aki kaján vigyorral elveszi tőlem a pálcámat és magunkra hagy. Az öcsémmel, Regulussal. Lehetne már ennél is szörnyűbb ez az este?

Kelletlenül felé fordulok, miután becsukódott a gondnok és a macskája mögött az ajtó. Fogalmam sincs, mihez kezdjek a helyzettel, hiszen az óta nem is beszéltünk, mióta olyan sietve elhagytam a családi fészket. Ha véletlenül összetalálkoztunk a folyosókon, amikor a barátainkkal voltunk, akkor mind a kettőnk részéről csak egy megvető pillantást küldtünk egymás felé. Most pedig itt vagyunk, kettesben, és ki tudja hány órát fogjuk pucolni azokat a rohadt kelyheket, trófeákat.
- Hello. – Köszönök neki végül, pár perces toporgás és kínos csend után. Miért pont vele kellett egy büntetőmunkára osztani? Bárki mással elviseltem volna, akár a legnagyobb ellenségemmel is, de Regulussal, akivel halvány lila gőzöm sincs, hogy mégis hogyan álljak hozzá, ez igazi kínszenvedés.

Hogy lefoglaljam magam, felkapok egy mocskos serleget és elkezdem pucolni, mert addig is nem a beszéddel foglalkozom. Ilyen is ritkán fordul elő: Sirius Black nem tudja, mit mondjon. De közben majd megöl a kíváncsiság is, hogy mi van vele, hogyan bánnak vele otthon, és mi minden történt vele az óta, mióta úgy döntöttem lelépek. Emiatt nekem még mindig bűntudatom van, mert tudom, hogy őt nem kellett volna ott hagynom. Hiszen az öcsém és mégiscsak szeretem, még ha sokszor teljesen az agyamra is megy.
- Na és… mi újság? Miért kerültél ide, hogy ezeket a szarokat kelljen pucolnod? – Bukik ki belőlem, de közben nem nézek fel a serlegről, pedig az már régen csillog-villog.