Илларион Михаил Долохов

Vendég

Illarion Mikhail

Dolohov

Arion

Kor: 15 Ház: Griffendél Évfolyam: V. Oldal: Semleges

Jellem:

Az ismeretlen Dolohov. Ez lennék én? A legfiatalabb gyermek? Igen én vagyok az, de még maga családom se ismer engem és még én se tudom ki lennék és mi ebben a szokatlan és furcsa világba.

A csendes gyerek.
Miért lennék én a csendes? Mert Illarion a legkisebb, akinek a szava még inkább nem ér semmit, mint a többieké. Meg tanultam hallgatni, pedig nagy a szám, de hallgatni csendben maradni tudni kell. Így vagyok én Dolohov fivérek közt is a legnémább. Kinek szavát még anyja se érti, mivel néma gyereknek a szavát az anyja se érti.

A furcsa gyerek.
Barátok, vagyis akiket annak nevezek. Úgy gondolják, hogy furcsa vagyok. 5 év alatt ez a harmadik iskolám.
Durmstrangban Norvégia és Svédország határán elhelyezkedő iskolában én voltam a különc a nem oda illő beerőltetett diák. Egy évet bírtam ott aztán kirúgtak vagyis szebben szólva eltanácsoltak. A viselkedésem miatt, pedig nagyon is jó vagyok.
Колдовстворец-ba jártam két évet az én legszebb két évem volt és az orosz diákok legfurcsábbika voltam. Az igazgatóm szerint: "a tehetséges furcsa Dolohov gyerekőc" voltam.
Roxfortban a különc furcsa fiú, hisz orosz vagyok és a nyelv tudásom nem olyan kecses angolos, mint a többi diáknak és sok mindent nem értenek meg a viselkedésembe hisz én lennék az orosz fiatalok legfurcsábbika nem hogy az angol diákok közt.

A bosszantó gyerek.
Apám szerint bosszantó vagyok, hogy nem szeretek kezet fogni másokkal nem szeretek másokat megérinteni. Még jó hogy bosszantó vagyok biztos egy kolonc is vagyok a nyakán, de ez már más kérdés.
Sokakat bosszantanak a furcsaságaim és titkaim, így vagyok én a bosszantó fiú.

A megtört gyerek.
Szerinted nagy dolog az emberek jövőébe látni? Elmondom neked nem. Mosolyog a bátyád arcába úgy hogy tudod mire készül az este. Ne szólalj meg a barátaid előtt, hogy ne menjetek el, mert elkapnak a tanárok éjszaka a folyóson. Beleszólhatok-e a jövőbe? Megváltoztathatom azt. Hiába próbáltam nem sikerült és MEGTÖRTént és megtörtem utána hogy láttam meg halni egy embert. Utálom ezt a képességem.

A kíváncsi gyerek.
Szeretem ezt a "látós" képességem. Olyan mintha megállna az idő és egy másik idő síkba kerülnék. Azt is kiderítette a Koldovstoretz igazgatója hogy a látáson kívül magára az okklumencia és legilimenciara is fogékony vagyok. Mindig is érdekeltek az egyszerű emberek élete és így mindig próbálom kifürkészni mások érzéseit. ez a nagy titkom kiváncsian turkálnék a gondolatokba, ha tehetném és ismerném ezt a képességemet is.
Nem vagyok egyszerű eset nem vagyok tökéletes magam sem ismerem saját jellemet csak azt tudom hogy utálom magam szeretem magam és egy különc orosz külföldi diák vagyok Angliában.

Küllem:

Nézz meg jól engem, mert kitudja mikor látsz engem legközelebb.
Egy szőke hajú orosz fiatal fiút látsz magad előtt? Igen.
Egy helyes fiút látsz magad előtt? Talán.
Egy jól öltözött gyermeket látsz magad előtt drága ruhákban? Igen.
Testvéreire hasonlító gyereket látsz magad előtt? Talán.
Egy ismerős arcot látsz magad előtt? Igen.
Egy Griffendéles diákot látsz magad előtt? Talán.
Egy kiismerhető fiútval állsz szemben? Nem.

Történetem:

Én Arion vagyok a Dolohov-házból.
Semmi kétség apámtól és anyámtól születtem meg, ahogy bátyáim és nővérem is. Oroszországban éltem életem és a többi már nem rád tartozik.
A három rövid mese, amelyből rájöhetsz ki van előtted....

Az első mese

A királyfi 3 bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.

Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.

A legifjabb királyfi sosem volt oly kedves apjának, mert ő más volt, a kicsi. Az, akinek meg se kellett volna születni. Édesanyja fénye e gyermek csöppség úgy nevelte, ahogy kellett. Megrontani mellette nem lehetett. Elindult a legifjabb is a nagy úton kilépve a kastélyból, hogy megtalálja sorsát és küldetését.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.

Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.

Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.

Az anyai szeretet végig kísérte, ahogy kell ő volt a segítője és jó tevője az ifjú királyfinak. Míg tanult és felfedezte a környékbeli világot. Aztán jött az új világ és a boldogság tova tűnt a királyfi szívét az anyai szívhez szóló levelek üdítették fel.

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A szőke királyfi sok mindent látott többet látott az emberekből, mint ők magukból láttatni akartak. Az önzés a bűn és a keserű fájdalom meg öregítette őt lelkében és ha kívülről fiatal lelkében öregebb, mint a legtöbb vele egyidős herceg. A szeretet enyhített a fájdalmán, bár nem annyit, hogy élet vidáman járja az útját.

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.

A király apja a királyfi fivérei, mit sem tudnak, anyjuk betegségéről a legkisebb, hordozza ezt a fájdalmat szívében. Távol édes anyjától, akit hőn szeretve tisztel és szeret. A királyfi nem sokára elveszíti egyetlen igazán szívből szerető szeretettjét, aki a lelket tartja benne.

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem igy is kevés volna.

A királyfi mindent megtesz távolról, hogy édesanyja királyné jól érezze magát, de így is kevés amit tehet, az ajándékok a látogatások nem segítik a királyfi anyját. Így nem tehet mást a királyfi, hogy kötelességét nem sajnálva meg tesz mindent, amit anyjától tanult és szeret.

Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

A második mese

Egyszer volt hol nem volt volt egy Greengrass híres nevezetes család akinek született egy lánya távoli országba adták férjhez és keserűen de boldogan tudott élni a nagy fagyban, ahol fiait és lányát világra hozta. A legkisebb fiú az Illarion nevet viseli, mely a vidámságot jelentő név. Nem tudta a nő, hogy az új családjában átok a jókedvű tiszta szívű vidámság, így a Illariont átok súlytotta és az átok alól senki se menthette meg. Létezik egy legenda a tiszta és igaz szerelemről a mely az összes átkot megtudja törni. Elhatározta ha ezzel megmentheti magát és családját meg keresi az igazi szeretet forrását. Sok-sok akadály hárult elé, amelyen nehezen, de át bukdácsolt, senki nem mondta mennyi idő megtalálni ezt a dolgot senki. Talán még most is keresi valahol messze az átok megtöréséhez való egyetlen hozzá valót a szerelmet.

A harmadik mese

Megszülettem itt e rengetegben. Totyogtam és éltem keserves órákat és boldog perceket. Az erődben segítséggel jártam keltem. Találkoztam másokkal. Vadmacska, aki összevissza karmolt, őzzel, aki elmenekült előlem, majommal, aki kinevetett engem sok állattal, aki megfosztott, eltaposott és eltiport. Tipegve jártam az erdőt mire mások már futottak előttem és mind körbe álltak nevettek rajtam.
- Nem ismeri a fákat. - nevettek a majmok.
Könnyek csordultak le arcomon, mert mivel nem tudom azt mit itt körülöttem tudnak. Vigasztalt anyám vigasztalt, de sírtam és sírtam.
Bújtam volna el a rengetegbe próbáltam a jeleket fejteni mégsem sikerültek. Elővettek és megaláztak. Gyötörtek. Egy-egy lépesem után összeestem és ott álltam, hasra esve feküdtem.
- Elinduljak vagy maradjak?
Felkelni nehéz a legnehezebb rész. Mikor ezredjére esek át ugyanazon a buckán.
- Nem kelek fel többé soha többé.
Még is felnézek a csodára várva. Ott állt előttem egy idegen. Ijedten nézek a másik irányba. Szeretettel felkarol és elvisz valahova mit még nem ismerek és nem láttam soha.
A tiszta kék ég varázslatossága megigéz. Felnézek és látok, sok mindent látok.
Ott ül csendben és néz rám. Mosolyog. Lassan kíváncsian lépkedek felé egyre közelebb, de utolsó pillanatban elbotlok. Ő éppen elkap és felsegít újból. Mosolya kedves. A rét közepén vagyunk ketten. Ott vagyok mellette a tisztáson hol a rengeteg kissé távol.
- Maradj velem segíthetek. - szól az idegen.
A fák oly közel és egyre közelebb. Nézek a tisztás közepére inkább ott maradnék hol látom a tiszta eget. Ő noszogat egyre közelebb, de látja és hagyja, hogy visszamenjek. Áll és mosolyog boldogan int, hogy menjek vele.
- Én oda vissza nem megyek.
Boldog vagyok itt nem kell nekem az a sötétség. Végül oda megyek és megmutatja a szélét a rengetegnek. Az akácot, a bükköt, a csipkét, a diót.
- Ennyit mára. – mondja mosolyt csalva arcomra
Ott maradtam vele a réten hol világosabb a lét. Sok mindent adott az idegen. Már a fák között sétáltam egyre beljebb vele és öröm járta át a szívem. Nem tudtam mit mondani neki, de tudta, hogy legbelül ennyit suttogok neki:
- Köszönöm.
Elváltunk csendesen tudva bárhol is vagyok Ő ott lesz velem. Bátran jártam újra a rengeteget. Nem estem el annyiszor. Találkoztam azokkal kik oly sok sebet ejtettek rajtam most is megtámadtak. Erős maradtam. Nem törtek oly könnyen össze. Mennem kellett, hogy ne maradjak le. Láttam a többiek hátát és valami mást is láttam világosságot a fák között. A levelek közt láttam a kék eget. Fény. Régóta most először láttam valami mást is. Felismertem a kódokat. Nem úgy, mint a többiek. A fák mást is rejtenek rejtjeleket.
Egyik szabályos szerintük a másik szabálytalan, de én mást láttam csak egy –egy fát együtt. Szaladgáltak futkároztak előttem mire én végig sétáltam ezeket a helyeket mind ugyanazt mondta én mást és nevetek ezen.
- Mi vagyok én? Szörnyeteg.
Továbbra is ott voltam velük nem szeretem őket, de egyedül lenni se volt kedvem. Rossz volt. Rájöttem nem is vagyok egyedül Ő is velem van. Mégse tudtam hol van. Mikor újból keseregtem egy éjjel Ő elém állt és csendesen rám mosolygott letörölve könnyeim. Ezt tette velem. Sokáig nappal a fák levelei közt a fényt kerestem éjjel pedig Őt. A Fák egyre nyakatekertebben fonódtak körém mire nem bírtam ezt és futni kezdtem. Nem értetem semmit. Újból elestem. Nem segített senki. Halálomat kívántam.
- Szörny vagyok.
Ezért támadnak meg azok, mert félnek tőlem. Félelem forrása vagyok, pedig kedves vagyok.
- Nem értem.
A fák elé néznek az állatok. A szörny, aki vagyok nem elé mögé lát és mást is lát nem csak az elejét hanem a végét és a közepét. Lassú vagyok. Soha nem leszek első semmiben csak abban, hogy lassú vagyok. Szeretem a szél zenéjét. Mást mutatnak így a fák magukból. A fák azok kódok, változó Fakódok.
Nem találok olyat, aki értene igazán vagy nem értem a többi állatot. Nem tudom, miért nem tudok elfelejteni lesújtó emlékeket? Nem tudom, miért lettem ilyen szörnyeteg?
Újra találkoztam vele és megsimogatott. Felszabadultam, mint mikor először találkoztam vele. Megadta azt mire nem számítottam a fájdalom tűrését. Szeretettel visszatekintem rá mikor mennem kellett tovább. Nem sejtetem miért, de sírtam. Vánszorogtam vagy sétáltam nem is tudom, akkor jöttek újak és mentek, mint ahogy változik minden én is változtam. A rengeteg nem és Ő sem. Volt mikor nem találtam volt mikor csak ép megláttam, de most eltűnt előlem. Ez nem így van. Ábránd volt vagy mindig velem volt.
Megint találkoztam vele láttam keserves volt az arca és én csak sírtam előtte.
- Légy boldog te. Én nem számítok te jobb vagy mint én. – kiáltottam legbelülről, de elmentek mellette a szavak.
Nem tudtam mosolyogni, ha mosolyogtam az csak színjátéka volt arcomnak. Láthatatlan fátyol került fejemre. Színek árnyalatok mind oly fakó volt és akkor láttam meg az állatok sokszínűségét. Megijedtem. Nem látszott rajtam keményé váltam és megmaradt a csendben egyedüli sírásom ne lássa senki és ne kérdezze senki, hogy miért is sír a szörnyeteg. Szép idők jöttek nem tudtam felejteni és megmaradt a szívemben. Más környék más élet, amely ugyan úgy szürke maradt. Feltettem a kérdést hozzá, mert tudtam Ő mindig velem van.
- Miért vagyok a te fakód?
Válasz sohasem érkezett Tőle magamban kerestem. A fák jele még néha-néha bizonytalanok számomra, de Ő a tökéletes fény, és én csak próbálok olyan lenni szörnyként, mint Ő, ezért vagyok oly halvány hozzá képest. Szeretem őt és megkaptam tőle is a szeretetét. Mégis megbántottam őt megcsaltam őt nem bíztam benne igazán.
- Többet ne szenvedjen Ő miattam inkább szenvedek én helyette.
Átláthatatlan a rengeteg még mindig számomra, és ez így marad örökre. Amilyen bonyolult az emberi lélek oly átláthatatlan maradok én is örökre. Ő az ismeretlen idegen az ki ismer engem. Az én ISmereTlEN szerElmeM.

Imádattal:
a Te fakód

Patrónus: Nem ismert Vér: Arany Pb: Evan Peters Csoport: Griffendél

Elfogadva!

Nem akarlak agyon fényezni, de öröm volt olvasni! Nagyon igényes, szépen megírt, és ráadásul tartalmas lap lett, amit nagyon szeretünk! Reméljük a Roxfortba már befogsz tudni illeszkedni, itt több furcsa fiatal van, mint gondolnád. Nincs is más dolog, csak játszótársakért zaklatni az embereket! Üdv az oldalon ^^
Irány a foglalózni!
Plyby Foglalás || Évfolyamok ||Patrónus lista