Lena & Nick

Vendég

My love, Lena ♥

A tegnap esti beszélgetésem Corával nem volt valami túl fényes. Egy kicsit össze is kaptunk de hát nem is csoda, hiszen amin együtt keresztülmentünk meg minden... nem várhatom el tőle, hogy mennyire jó barátom legyen. Amúgy meg, oké, hogy neki problémája volt, és rossz kedve, de mért kell rögtön leharapni a fejemet? Csak simán szerettem volna felvidítani, erre rögtön a torkomnak ugrik. Hát hurrá, erre mást nem tudok mondani. Szóval, így kora reggel még órák előtt kijöttem az udvarra egy kicsit levegőzni. Tegnap este már túl késő volt ahhoz, hogy kijöjjek és kiszellőztessem a fejemet, szóval inkább lefeküdtem aludni. Ezt be kell ma reggel pótolni. Még elég fáradtnak érzem magamat, de úgy gondolom, hogy amint egy kicsit kijövök a friss levegőre, jobb lesz. Szinte futottam le a lépcsőkön, majd mikor kiértem, mély levegőt vettem.
-Helló McKinnon. Jössz SVK-ra? – Hallottam a távolból, szinte ordították nekem. Pár srác a másik házból. Intettem egyet, majd egy „Igen, nemsokára ottleszekkel” elintéztem a dolgot. Elég ismert vagyok a saját évfolyamom köreiben, meg szinte mindenkit bírok is. Sőt, még akad egy-két mardekáros, akivel egész türhetően vagyok. Fura mi?

Szóval folytattam a reggeli kellemes sétámat, majd mikor már éreztem, hogy elég mert túl messzire nem szerettem volna kerülni (mivel nemsokra órám van), ezért a legközelebbi padra levágtam magmat. Zsebbe dugtam a kezeim, kicsit összehúztam magamat, a szél elég hűvös volt. Pont ez kell nekem ahhoz, hogy felébredjek.
Egy öt percig üldögéltem itt egyedül és nézelődtem, mire a távolban megláttam egy szőke göndörhajú csajt. Elkezdett forogni az agyam, hogy vajon ki lehet ez a jó nő... Ja hát a csajom!
-Nocsak, nocsak, kit látnak szemeim korán reggel! – Vigyorogva integettem Lenanak, miközben reménykedtem abban, hogy ma nem lesz semmi balhé. Már pár napja egész jól megvoltunk egymással, nem veszekedtünk meg minden... nem kell az a sok balhé. Kicsit arrébb csusszantam a padon, célozva arra, hogy ha ideér hátha leül. Tényleg nem szerettem veszekedni. Általában nem én voltam az, aki kiváltotta a dolgot. Na meg elég sokszor alaptalan volt az ügy. Mondjuk nem csaltam meg még soha. Csak amikor mással voltam, amikor éppen szakítottunk. És akkor tipikus női logika. Meg ne is mondjak semmit a pletykás házbeliekről... grr... ha egyszer megtudom mi pletykál egyfolytában, akkor biztos leharapom a fejét, nem érdekel, hogy az lány vagy fiú.

Vendég

Szerelem a végzetem

Én nem, tényleg nem akarok folyton vitázni vele, mert nem és kész, csak hát... mégis sok mindent hallok róla, és miután nem egy házba járunk. Nancy sokat fecseg a fülembe, suttog dolgokat, hogy milyen jól el van más lányokkal és nekem soha sem volt olyan nagy önbizalmam, hogy azt higgyem elég vagyok neki én. Hiába látom most is a pillantásán, hogy... tetszem neki külsőleg is és bizonyította már eleget, de nem tehetek róla. Neki vajon nem esne rosszul, ha sok pasi legyeskedne körülöttem szinte csak arra várva, hogy szakítsak már végre a pasimmal? Szerintem neki se lenne ez olyan szívderítő, főleg ha még hallani is ezt-azt, pletykákat, még ha alaptalanok is. Arról már nem is beszélve, hogy azért mégis csak befigyelt nála egy két kósza kapcsolat, amikor épp fasírtban voltunk. Nálam sosem... jó, talán ez így nem teljesen igaz, de úgy igazán sosem, és nem olyan gyakorisággal, mint nála. Mintha csak mindig kellene valaki, akivel együtt lehet, csoda ha nem érzem magam elégnek?
De... az a baj, hogy attól még imádom, mert túlságosan helyes és már csak így is, hogy meglátom ülni a padon magasabb fokozatra kapcsol a szívverésem és annyira... annyira nem akarok nekiesni azonnal. Tényleg nem, csak hát az a lány, Cora, ha jól emlékszem. Nem tudom, hogy miért lóg folyton a nyakán, hogy miért neki kell azzal foglalkoznia, hogy felvidítsa. Tegye meg a pasija, ha van, ha nincs, akkor meg főleg ne az enyém és... és keressen mást, ennyi!
- Szia Nick! - mosolyodom el, ahogy meglátom. A kezemben a könyveim, összekötve persze, hogy ne csússzanak szét, azokat szorítom magamhoz. Késő őszi idő van, nem a legjobb, de attól még nem vagyok a híve a nadrágnak, most is egy rakott, kockás szoknya van rajtam, kék-sárga persze, egy fekete harisnyával, hozzá passzoló sötétkék cipővel, felül a talár alatt pedig a jól megszokott egyenruha. Néha még mindig nehéz elhinnem, hogy én... Leona Youngmay egy menő Griffendélessel járok. Jó eséllyel pont ez az, ami miatt olyan nagy a bizonytalansági faktorom felé, de most igyekszem csak leülni mellé, automatikusan közelebb hajolni és egy röpke csókot pusszantani az ajkaira. - Hogy vagy? Mész órára? Mid is lesz? - én bűbájtanra készülök, nem minden óránk van együtt, sőt, bár lehetne több is, de hát van beleszólásom? Nincs, túl sok mindenbe nincs sajnos.

Vendég

My love, Lena ♥

Ez a padon üldögélés nem a kedvenc szórakozásom. Soha nem szoktam ilyet csinálni, most ez csak kivételes alkalom. Amúgy meg mindig találok valami jó elfoglaltságot, amihez kedvem is van meg időm is meg a társaság se rossz... úgyhogy inkább nem ücsörgök egy jelentéktelen padon.
Nem tudom mért, de egyfolytában azon a két nőn jár az eszem, aki itt a suliban a legfontosabb számomra. Lena és Cora. Igaz, Lena talán fontosabb valamivel, de akkor sem tudom kiverni Corát a fejemből. Furcsa, és ez nem túl jó a kapcsolatomra nézve, viszont nem terveztem beszámolni erről Lenanak. Hacsak nem kezdődik az egész már megint valami pletykával... de akkor sem mindig a teljes igazságot mondom. Valahogy muszáj kihúznom magamat belőle, mert nem szeretem elveszíteni Lenát. Olyankor mindig lehangolt vagyok...
Szóval teljesen gyanútlanul és szokásos Nick vigyorral az arcomon üdvözlöm Lenát.
-Szia! - Végignéztem rajta, most is mint mindig jól nézett ki. Tetszett a stílusa. Nem olyan volt mint a suliban a többi lányé... lehet, hogy ezért is szemeltem ki magamnak őt még anno. Mert különleges. Arrébb csusszanok a padon, helyet adva neki is, majd viszonozom az apró csókocskát amit ad és felé fordulok. Kezeimet a pad háttámlájára helyezem, az egyik Lena háta mögé kerül, és egy kis idő után le is csúszik a lány derekára. Akkor ha már így vagyunk, mért ne bújjunk össze?
-Nagyszerűen vagyok, mert itt vagy Te! Veled mi a helyzet? - Még mielőtt válaszoltam volna a másik két kérdésére, megvártam, hogy ő adja meg az enyémre. Kíváncsi voltam rá, hogy ugyan mit fog mondani erre. Tényleg nagyon reménykedem benne, hogy lesz egy olyan napunk, amikor nem kell veszekednünk. Kicsit közelebb csusszantam hozzá, szeretem érezni, hogy itt van mellettem, majd azzal a csábos mosollyal, amit annyira szeretek bevetni a lányoknál folytatom a mondókámat. - SVK. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog a prof elbaltázni ma. Múltkor elrobbantott egy szekrényt, hát én majd meghaltam a nevetéstől. Olyan fekete lett az arca, meg az egész terembe szétrepült az a sok törmelék... vicces volt. Gondolom a bűbájtan nem olyan érdekes mint ez. - Persze, hogy megjegyeztem, milyen órája van. Főleg, hogy vannak ismerőseim nekem is a házából, akik egyfolytában azt kérdezgetik tőlem a lépcsőn lefelé jövet, hogy megyek e akkor bűbájtanra, de nem tudom, hányszor kell még elhajtanom nekik, hogy nekem nem az az órám van, nem ezen a napon van együtt tanításunk. Amúgy amikor valami érdekes/vicces dologról mesélek, szinte be sem áll a szám. Remélem ez őt nem idegesíti. Azért most elhallgatok és hagyom, hogy ő is szóhoz jusson. Ma kifejezetten fel vagyok pörögve. Most főleg, hogy ő is itt van.
Teljesen elfelejtettem az összes problémámat, ami az imént még volt.

Vendég

Szerelem a végzetem

A pletykák, na igen azokból azért akad bőven, főleg egy iskolában, ahová ennyien járunk és ahol vannak az embernek rossz akarói, mint a nővérem, bár igazából nem tudom, hogy mi a gondja velem. A mai napi sem értem pontosan, de mégis mit tehetnék ellene? Nem sokat igaz? Próbálok én nem figyelni arra, amit mond, de azért mégis csak nagyon nehéz, mert bármit is teszek, attól még... a tények, azok tények. A pasim helyes, a pasimat sokan kedvelik és gondolom sokan örülnének neki, ha nem velem lenne, hanem valami menő és népszerű csajjal, de helyette csak én vagyok neki és... Nem kéne ezen rágódnom állandóan igaz? De ha nem érzem elégnek magam hozzá, akkor érthető talán, hogy sokat jár azon az eszem, hogy talán talál majd magának valaki mást és ki tudja, hogy milyen hamar, nekem pedig abba a szívem sajdul majd bele.
Az azért ennek ellenére, vagy épp ezért fene mód jól esik, hogy átöleli a derekam. Ilyenkor jó, tényleg, csak a hülye motoszkáló gondolatok ne okoznának bajt, mert azokat egyszerűen képtelen vagyok kiirtani a fejemből. Nem tudom, hogyan lehetnék egy kicsit biztosabb magamban, hogyan lehetne legalább egy kicsivel több önbizalmam. Valahogy... csak meg lehet ezt oldani, csak fogalmam sincs milyen önbizalomtornát kéne végeznem.
- Ez kedves tőled! - jól esik, nagyon. Szeret, tudom én, csak olyan nehéz elhinni, vagy hogy ez sokáig tarthat egyáltalán. Jó lenne persze, nagyon szeretném, merté n is így érzem, jól érzem magam vele, csak sokszor jön valami, ami miatt elromlanak a dolgok. Persze többnyire az én hibámból, de én nem akarom, csak hát... zűrös a gondolkodásmódom tudom. - Semmi különös, ha veled vagyok, akkor nem számít semmi gond, csak... a nővérem piszkál folyton, és igyekszik a minimális önbizalmamat is letörni, de... megszokhattam volna már. - elhúzom a szám egy pillanatra, de aztán csak megrázom a fejem. Sokszor hallotta már, hogy e miatt panaszkodom és nem jó, hogy mindig ezt teszem. Nem kellene. Jobb, ha a vidám ént látja és az is akarok lenni, boldog vele, és jó kedvű, hogy ő is még többet mosolyogjon nekem köszönhetően, mert szép az idő és az élet is szép... mi kellhet még több?
- Vicces lehetett. A mi SVK-nkon általában én szoktam bénázni, bár szekrényt még sosem robbantottam. - mosolyodom el. Na igen, az az a tantárgy, ami sose ment és kész csoda, hogy eddig sikerült átcsusszannom a vizsgákon. Azért lehet, mert nem vagyok egy harcias típus. Tanulok én, de mintha a pálca is ellenem lenne és nem azt tenné, amit én akarok... soha. - Én szeretem a bűbájtant, bár annyira nem vicces, de olyan... könnyed. Viszont tegnap Billy átváltoztatástanon... - kis hatásszünet, mert már előre felnevetek. Sosem voltam jó történet mesélő, mert képes vagyok a saját vicceimen is előre elnevetni magam, hiába romlik ezzel a hatás, nem tehetek róla. - ... kékre varázsolta az egész arcát. De mindent! A szemét is, meg a nyelvét, a fogait. És azt mondta tanár úr, hogy nem is múlik el holnapig. Szegény... alig mert elmenni a következő órájára. - azért remélem érti amit magyarázok, mert sikerül minden második szónál belenevetni. Vicces volt ott helyben, így elmesélve tuti, hogy nem annyira, de ott nagyon. Mondjuk, ha velem történik ilyesmi, elsüllyedek szégyenemben... de nem velem történt, akkor meg igenis vicces. De legalább a sztorizgatás arra is jó, hogy tényleg ne gondoljak a szóbeszédekre, mert... nem akarok, igazán nem.