Prewett Báty & húgica

Athur megint késik. Pedig megesküdött, hogy nem fog teljesen belefeledkezni abba a mugli-micsodába amiről annyit hadovált. Ingerülten dobogtam Madam Puddifot kávézójának egyik asztalán, az arcom is kicsit kipirult az indulattól, de be kell vallanom nem tudok igazán haragudni rá. Mindenkinek kell valami hobbi, főleg most amikor minden összeomlani készül körülöttünk, de pont ezért kéne minden percet kihasználni amit együtt tölthetünk. Arról nem is beszélve, hogy igazán vágyom már rá hogy megkérje a kezemet. Nem tudom mire vár még, milyen csodát remél, hogy ilyen kényelmesen kotlik a dolgon. Lehet nem is akar feleségól venni... Nem, ilyenre még csak gondolni se szabad, mert megszakad a szívem. Ha így állna a helyzet már rég nem látnám azt a tüzet a szemében, amitől mindig eláll a lélegzetem és elakad a szavam. Igen, a nagyszájú Prewett kisasszony nem talál szavakat, ha Weasley csak egyetlen pillanatnyi szenvedélyes pillantása rávetül. Igazi cirkuszi mutatvány is lehetne...
Kicsit lemondón sóhajtok, be kell látnom hogy sokáig fogok még itt ücsörögni ezért rendelek magamnak még egy forrócsokit és a táskámból előszedem a bájitaltan jegyzeteimet. Miközben a sűrűn telefirkált pergamenlapokat nézem és a különböző kotyvalékok receptjeit próbálom bemagolni bosszankodva vonom össze a szemöldököm. Nem szeretem ezt a tantárgyat, bár nem voltam éppen tehetségtelen benne. Ha kicsit jobban megerőltetném magam biztosan Fabian nyomába érhetnék, de semmi kedvem az ifjabb Mr. Prewett nyomdokaiba lépni. Köszönöm szépen, én elégedett vagyok a teljesítményemmel, bármennyire is látom a tanárok szemében a várakozást vagy az elégedett, gúnyos fintort amiben jócskán lebecsülik a képességeimet, mert harmadszülött vagyok és lány. Ha nem lennének tanárok, biztos megmondanám nekik a magamét, de így inkább morgolódva de meghagyom őket abban a hitben hogy Fabian az igazi tehetség. Nekem nem kell a babérkoszorú, sose vágytam versengeni, főleg ha Arthur mellettem van és együtt valóra váltjuk a féltve őrzött terveimet. Boldog családot szeretnék, élénk, vidám gyerekeket és kalandokat együtt. Semmi másra nem vágyok, nem kell fényes karrier, azt majd a bátyáim bejárják helyettem is...
Emlegetett szamár, Fabian a legjobb pillanatban huppan le az előttem üresen álló székre. Mosolyogva nézek fel rá, régen láttam és bár nem mondom ki, de hiányzott. Ahogy Anyu és Apu és Gideon is, bármennyire szerettem Roxfortban lenni.
- Szia Fabian! - köszöntöm, miközben talán kicsit túl lelkesen tolom félre a bájital jegyzeteket. Minden alkalmat megragadok, hogy elkerüljem a magolást.
- Nem sok újdonság - válaszolok kérdésére szűkszavúan - Minden próbál a rendes kerékvágás szerin menni, de mindenki feszült és nyugtalan... De, mesélj Anyuék hogy vannak és Gideon? Véletlenül Arturt nem láttad közeledni a kastély felől?
.

Mosolyogva hallgatom a bátyámat, ahogy a családomról mesél. Nagyon jó hallani róluk és nagyon jó Őt hallgatni, hiszen olyan régen láttam. Nem sűrűn fordul elő, hogy meglátogat vagy így összeakadunk egymással. Általában ha Fabian hazalátogat annak az a vége, hogy anya azzal nyüstöli hogy házasodjon, mire a tesóm felkapja a vizet és hatalmas ajtócsapkodások közepette lép le. Persze, én is örülnék neki ha újra olyan boldognak láthatnám, de én már tanultam némileg a leckéből, így szemtől szembe soha többet nem emlegetem neki hogy újra csajoznia kellene. Úgy is kitalálok valamit amivel könnyebbé teszem neki a boldogság útját és ezt Fabian is nagyon jól tudja, hogy azért mert csendben maradok nem hagytam annyiban a dolgot. Most is kicsit összehúzott szemekkel vizslatom az arcát, próbálom felmérni hogy van, mert persze annyival úgy se leszek elégedett hogy azt mondja "jól". Annál élesebb a látásom és makacsabb a természetem.
- Igen, Apu megírta mi van vele, de tudod milyen! Mindig talpra áll és felépül és ez sose lesz másképp, amíg csak világ a világ - mosolygok rá biztatóan. Nagyanyó olyan erős mint egy bivaly, nem tudom elképzelni hogy ne küzdene addig amíg újra rendben nem lesz. Bár tény, Fabiannak jogos a döbbenete, de én igyekszem pozitívan állni a dologhoz és elhessegetni az aggodalmamat. Nagyon sok más dolog van ami nyomja a lelkemet és Nagyanyó nagyjából az egyetlen ember, aki miatt nem tudok annyit aggódni hiszen olyan erős!
Amikor szóba hozom Arhturt egyből megbánom, mert Fabian rendesen felpaprikáz a válaszával. Miközben hallgatom, érzem hogy az arcom kipirul és az agyamat kezdi ellepni a vörös köd. Persze, még csak az kéne hogy a drága bátyám pálcát rántson Arthurra és elkergesse.
- Arthur igenis egy talpig becsületes, szeretnivaló férfi! - förmedek rá - Csak azért, mert megveted az érdeklődését attól nem lesz rossz ember! És Fabian, csak egyszer tudjam meg, hogy egyetlen rossz szót mondasz neki vagy akár csak egy ujjal is bántani merészeled velem gyűlik meg a bajod! És ez nem vicc, komolyan elagyabugyállak, nem számít hogy a bátyám vagy és szeretlek! Szeretjük egymást és biztosan el fog... - itt elharapom a mondat végét és dühös tekintetét az övébe fúrom. Remélem ismer már annyira, hogy tudja a fenyegetés minden egyes szavát véresen komolyan gondoltam. Még sose beszéltem neki nyiltan mit érzek Artur iránt, egyrészt tapintatból mert csak a feleségével való kapcsolatához tudnám hasonlítani és nem akarom felbojgatni a lelkét. De azt nem tűröm, hogy lenézze és megbízhatatlannak találja amiatt mert vonzódik a mugli dolgokhoz. Igenis Artur előtt fényes karrier áll a Minisztériumban, hasznát fogják venni!
- Persze hogy haza megyek - válaszolok kicsit lehiggadva, majd újra szigorúan nézek rá - Te is haza jössz! - nem kérdés volt, kijelentés, sőt parancs. Mindig is fontos volt számomra hogy együtt legyen a családom és a cél érdekében bármire képes vagyok. Még anyával is beszélek, hogy abban a pár napban ne nyaggassa majd Őt, ha ezzel haza csábíthatom pár óránál többre.
.

Nagy csend a kifakadásomra a válasz, ezért úgy veszem felfogott mindent amit mondtam. Sejtem, hogy nem nagyon ijesztettem rá, és talán semmi szükség nem volt a kirohanásomra, de nem tehetek róla. Ha valakit szeretek azt tűzzel vassal védem és óvom, még a széltől is. Nemhogy attól, hogy a volt éltanuló, tehetséges bátyám fenyegetésétől. Tudom, hogy Arthur nem gyerek és meg tudja védeni magát, de egyszerűen nem állhatom, ha akár csak szóban előkerül vagy akár valakinek a fejében megfordul hogy bántsa. És így van ez minden családtagommal. Az utolsó csepp véremig harcolnék értük, nem sajnálnám és kímélném magam vagy az egészségemet.
Témát váltunk és némileg biztosabb talajra érünk, de még így is szúrósan nézek rá. Haza kell jönnie, ez nem kérdés és nem képzi vita alapját. Amilyen időket élünk, lassan azt se tudhatjuk hogy a legutóbbi találkozás nem az utolsó-e és pont ezért minden alkalmat és lehetőséget meg kell ragadni hogy együtt legyünk. Arthur nélkül is csak pár napot fogok tölteni a szünetben, hiszen hol ő jön át hozzám, hol én látogatom meg őket.
- Nem érdekel Fabian! Tudom, hogy biztos valami extrán fontos okod van, de a család mindenek felett áll! - erősködöm tovább - Együtt kell lennünk, te is pontosan tudod miért! Ha nem is egész szünetre, de muszáj hazajönnöd!
Fontos és kész. Manapság minden fontos, de a család és a szeretteink mindig muszáj hogy első helyen maradjanak. Még Fabiannak is! És ha belepusztulok is, de kedves bátyám is otthon lesz velünk, még akkor is ha minden tudásomat be kell vetnem, ha meg kell átkoznom és elrabolnom akkor is. Pláne ha Arthur segít, mert ugye kettő erősebb mint egy és ugyebár ha Fabian képes valamire azt én is meg tudom csinálni legalább olyan jól, Arthur sem tehetségtelen, szóval erősek vagyunk. A gondolatra, hogy Arturral rajta ütünk Fabianon a londoni lakásában mosolyt rejt a szám sarkába és elfojtott nevetés csiklandozza a torkomat. Komikus, de nem elképzelhetetlen, főleg ha Fabian megmakacsolja magát...
- Úgy is otthon leszel! - bólintok önelégülten, magamban meg féltve dédelgetem a kis tervemet. Multifunkciós, kolosszális ötlet! Egyszerre teszem boldoggá anyuékat, magamat és török borsot Fabian orra alá, ráadásul ha véghez tudom vinni, valahol a düh és a sértettség alatt büszkének kell rám lennie. Gyerekes vagyok? Talán, de nem igazán törődök vele. Ilyenkor nem.
- Egy csokis süti jól esne, köszönöm - mosolygok rá hálásan - Ahogy látom Arthurnak dolga akadt, nemsokára itt lesz, de maradj itt kérlek! Nem zavarsz egyáltalán és olyan régen találkoztunk!
.

Tudom, hogy tudja készülük valamira, de nem volt gondolatolvasó, hála Merlinnek. Esküszöm ha rendelkezne ezzel a képességgel a világ ura lehetne, bár így is nagyon magabiztosan törtet a címért. Mindig is Ő volt a tehetséges Prewett, hatalmas ambíciókkal és tervekkel amiket sorra valósított meg egymás után. Na nem mintha én vagy a másik bátyám tehetségtelenek lennék, de én sose vettem a fáradtságot hogy Fabian nyomába eredjek. Még csak az kéne hogy önként lépjek be az árnyékába, hát köszönöm nem, én tökéletesen jól megvagyok így. És csak lesz valami. A jövőmben eddig csak Arthurt látom, és gyűrűket, fehér ruhát és egy picike családot. Mindig is szerettem volna családot alapítani, saját gyerekeket... De ezt gondolom Fabian nem fogja jó szemmel nézni, mint életem célját.
- Nos, a fanyar grimaszt inkább meg sem láttam, mert a végén még orrba talállak nyomni... - jegyzem meg epésen, miközben úgy nézek rá mintha egyetlen pillantássommal képes lennék megölni. Semmi joga ezt csinálni! Ha nem lennék tapintatos nagyon könnyen a képébe vághatnám hogy nem is tudom hogy kettőnk közül ki is özvegy, vagyis volt házas és tuti nem én... Nem értem mi ez az ellenszenv Artur irányába, de nagyon birizgálja a csőrömet és nem állok messze egy újabb kifakadástól. De végülis veszek egy mély levegőt és nem robbanok ki. - Azon gondolkoztam hogy a Wizengamot tagja leszek - jegyzem meg csak úgy mellékesen, aztán ha bezsebeltem a döbbent pillantást elnevetem magam és megvonom a vállam - Na de komolyan. Nincs még pontos tervem, de az auror pálya felé kacsingatok....
Ki fog akadni, de ez van. Ha kitör a balhé, így fogom tudni a legjobban megvédeni a szeretteimet és amúgy is mindig önjelölt igazságosztó vagyok. Miért ne csavarhatnám ki ezt a tulajdonságomat annyira, hogy hasznára legyek azoknak akiket szeretek és nem mellesleg a társadalomnak.
- Köszönöm! - köszönöm meg a teát és a sütit, miután megjelent előttem. Beszívtam a csokoládé illatát és egyből összefutott a nyál a számban. Kviddiccs hát persze. Magamelé húzom a tányért majd nagyot kortyolok a teából.
- Jól teljesítenek. Potter a legutóbbi meccsen megint túlcifrázta és leesett a seprűről, de tudtommal már nincs semmi komolyabb baja, a következő mérkőzésen újabb győzedelmet szerez majd a csapatodnak...
.

Nézem ahogy a mosoly lefagy az ajkairól és elfehéredik az arca. Ez nem jelent semmi jót, minden porcikám érzi, hogy hatalmas balhé közeledik. Mit közeledik, hatszázhússzal száguld felénk és fékezés nélkül készül becsapódni, mint egy atom részeg ámokfutó. Kicsit félek, mert nem akarok nyilvános jelenetet rendezni, főleg mivel Fabiannal veszekedni olyan mintha egy falat ütnél teljes erőből. Totális időpocsékolás, csak ezzel az agond hogy sose voltam éppen idő és energiatakarékos lány. Ha ebből vita lesz, akkor vita lesz, de meg fogom védeni magam Fabian fojtogató védelmező karjaitól.
- Komolyan mondom - vonom fel a szemöldökömet türelmetlenül, majd mikor másodszor is rákérddez úgy nézek rá mintha csökkent értelmű lenne - Nem, eszemben sincs viccelni - mondom, miközben érzem, hogy a szívem gyorsabban kezd verni és befeszül a nyakam. A gyomrom is mintha egy aprócska kőkemény kaviccsá zsugorodott volna össze, miközben eltolom magam elől a sütit. Teljesen elment az étvágyam ettől a tekintettől és attól ami a következő percekben vár rám. Az arcomra türelmes kifejezést erőltetek, miközben hallgatom a kérdéseit és egyre csak megy fel bennem a pumpa.
- A kettő nem zárja ki egymást - válaszolok azzal az igazi vihar előtti csendes nyugalommal, miközben megfogom a bögrémet, csak  azért hogy csináljak valamit. - Szerinted nem vagyok elhivatott? - kérdezek vissza, miközben szemöldököm olyan magasra szalad, hogy eltűnik a frufrum mögött, és a hangom is már halvány szinezetet kap a belül zuborgó méregtől. Határozottan nem lesz jó vége ennek a beszélgetésnek. - Honnan tudsz te bármit is Fabian? - kérdezem összehúzott szemekkel - Ez az én életem, én döntök felőle, semmi közöd hozzá. És igenis jól tanulok és csak azért is meg fogom csinálni! Csak azért mert te túlságosan el vagy foglalva magaddal nem hiszem hogy bármilyen kivetnivalód lehetne az ellen, hogy mindenki javát szolgáljam! Nem fogok tétlenül ücsörögni, miközben mindenki más tettrekész. Nem leszek semmilyen nyomorult Elefántcsont-torony rabja, bármennyire is be akarsz oda zárni! - hangszínem fokozatosan emelkedik, miközben a kezemben tartott bögre tartalma dühödten forrni kezdett. Felszisszenve csapom le az asztalra a teát, mintha tüzes vasat szorongattam volna, de egy percre sem veszem le harcias tekintetem Fabianról. A tenyerem fáj, gondolom alaposan megégettem, de nem foglalkozok a dologgal, majd Poppynak megmutatom ha visszamentem.
- Már döntöttem. - mondom a sztereotípiás megszólalására. Persze, ez nem teljesen igaz, még nem adtam le semmilyen jelentkezést és még tényleg csak fontolgatom a dolgokat, de egyszerűen ki nem állhatom amit Fabian csinál. Mindenkit a saját kis marionnette bábujaként akar irányítani, de köszönöm én abból nem kérek. Felnőtt nő vagyok és nem pelenkás kisbaba, hogy segítségre szoruljak. Kell neki egy nő, de még mennyire. Ez beteges amit csinál, és nem csak a saját életét teszi tönkre, ami épp eléggé tragikus, de még az én életemet is képes megkeseríteni. Ebből elég volt.
- Legalább a bajkeverésen kívül ért valamihez - mondom mosolytalanul, pedig így eléggé rosszul jühet ki a dolog. Kedvelem Jamest, nincs vele semmi baj, azon kívül hogy egy igazi csirkefogó Blackékkel együtt, de nem akartam ilyen gorombán beszélni róla. Csak Fabian annyira kihozott a sodromból, hogy sajnálom, de két perc alatt nem tudtam teljesen lehiggadni, az arcom még mindig lángvörösen ég és a tea is még fel-felbuggyan.
- Nem érdekel különösebben Fabian - vetem oda kedvtelenül, majd mégiscsak magamelé húzom a sütit és belapátolok egy falatot a számba. Talán a csoki helyre tesz. - Nem beszélhetnénk valami másról? - kérdezem felpillantva, és merem remélni hogy van annyira bölcs mint amennyire tartja magát és tényleg nem cseszeget tovább, mert a következő lépés az lesz hogy jól bokánrúgom és visszamegyek a kastélyba.
.