McKinnonék

Úgy mentem végig a számomra tiltott folyósórészen, mint valami terminátor. Magabiztosan vágtam utat magamnak a szűk ösvényen az emberek között, akik egytől egyig fiúk voltak, és látványosan meg is bámultak, de nem igazán törődtem velük. Nem ez volt az első alkalom, hogy lány létemre megfejtettem a fiúk hálókörletébe való bejutás titkát, de eddig mindig kínosan ügyeltem, hogy senki se lásson meg. Ezúttal azonban dolgom nem csak sűrgető, de annyira fel is zaklatott, hogy nincs kedvem ilyen apróságokkal foglalkozni. Csak akkor bizonytalanodok el egy pillanatra, amikor rájövök, hogy egyáltalán nem tudom, hova is tartok.
- Hét, te, bocsi, megmondanád melyik szobába lakik McKinnon? Az ifjabbik?
Előttem egy körülbelül harmadéves fiúcska áll, arcát sűrű szeplők borítják, akár még rokonom is lehetne, de arról azért csak tudnék. Sürgetően nézek rá, de meg sem állok, csak lassítok mellette, aztán amikor a folyósó végére mutat, egy laza fejbólintással köszönöm meg az útbaigazítást, aztán folytatom is tovább az utamat határozott léptekkel.
A kopogás sohasem tartozott a kötelező udvarissági normák közé, legalábbis az én mércémmel mérve semmiképp. Nem is meglepő, hogy most is elfelejtem. Azzal sem számolok, hogy ilyen esetben akár ki is alakulhatna valami igencsak kényelmetlen szituáció, meztelenül rohangáló ötödéves fiúkkal vagy egyéb khm.. szituációkkal. Szerecsére erre nem kerül sor, ahogy az ajtó hátracsapódik, egy meglepően rendezett szoba tárul elém. Egy pillanatra azt hiszem, hogy rossz helyen járok, de aztán eszembe jut, hogy az én kisöcsém sohasem volt az a tipikusan rendetlen srác, sőt, akár még feltűnően pedánsnak is mondhatnám. Az viszont meglepő, hogy a szobában rajta kívül senki sincs. Nyilván a többiek zuhanyoznak vagy reggeliznek, tudom is én, annyira nem érdekel, csak az, hogy Nicket még ágyban találtam.
Az ajtó ugyanolyan lendülettel csapódik a hátam mögött, mint az előbb előttem. Ugyanaz a dörrenés zavarja meg az amúgy kis szoba csendjét. Csipőre tett kézzel állok egy pilanatig, aztán megindulok az ágya felé, lerántom róla a takarót egy határozott mozdulattal, és ráülök az ágy szélére. Ha az eddigi csörtetéstől nem ébredt volna fel, akkor most biztosan kiszökik az álom a szeméből. Dühös szemeket villantok rá, de ugyanakkor az aggodalom is tükröződik az arcomról. Amikor ma reggel elhagytam a szobámat, még csak jól le akartam dorombolni amiatt, hogy tegnap este milyen csúnyán berugott, ami őszintén szólva meglepett, hiszen ő az én kisöcsém. De aztán érkezett egy bagoly is, mégpedig apánktól, akitől nem kaptunk levelet már június óta. Nem kicsit felkavaró az egész, úgyhogy most káosz van a fejemben, azt sem tudom, mivel kezdjem.
- Hé, Nick, te álomszuszék, tudod, hogy már tíz óra van? Ébresztő!

Vendég

Sister ♥

Nos a tegnap este egy kicsit sem végződött jól. Egy darabig igen kellemesen éreztem magamat, de aztán több és több pia lett a vége, és én, amikor sokat iszok, elveszítem a fejemet. Nagyon... a durvaság és a trágár beszéd az semmi ahhoz képest, hogy mikre vagyok képes olyankor a nők terén. Ez pedig ugye nem éppen egy olyan szituáció számomra, ami kellemes dolgokat hozhat a jövőben.
Cora nem menekült tőlem tegnap este sem, amúgy is kicsit összevesztünk -újfent- Lenaval, ami nagyrészt hozzájárult a tegnapi berugáshoz is. Mindig ez van... amikor valami nincs rendben Lenaval akkor általában Corával vagyok. Na jó, emígy is vagyok vele, csak olyankor kicsit más a helyzet... nagyon más.
Szóval még Marl-nál is később érkeztem fel a hálótermembe, valamikor hajnalban talán. Töltöttem egy izgi fél órát előtte a mosdóban is, kicsit próbáltam helyrepofozni magamat, mivel nem szerettem volna a tökéletes hálómat feldúlni azzal, hogy behányok... na meg ugye a szobatársaim se örültek volna túlságosan neki. Uff... nagyon nem. Amint jobban éreztem magamat, felmásztam a szobámba, és bedőltem az ágyba. Előtte azért kaptam egy jó kis fejmosást a szobatársaimtól, mivel az elképzelésem, miszerint majd én csöndben bevánszorgok a szobába, nem jött össze. Mindennek nekimentem, az ajtó becsapódott utánam. Nem örültek nekem túlzottan. Én pedig nem is figyeltem rájuk, csak beledőltem az ágyba, és ott is maradtam rögtön.

Pár órával később még arra se lettem figyelmes, hogy a többiek mind elhagyják a szobát és valószínűleg lassan készülődnek órára meg hasonlók. Csak megfordultam a másik oldalamra, és mintha semmi nem érdekelne (jó, igazából nem is érdekelt semmi), tovább szundikáltam. Álmomban megint Lenával voltam, és minden rendben volt közöttünk. Örökre... hát ilyen nem tudom, hogy valaha fog e történni... Szinte már elképzelni sem tudom, hogy a mi kapcsolatunk valaha is jó legyen. Olyan jó, hogy semmi veszekedés, vagy féltékenység... ummm...
Puff. Rezzentem meg egy pillanatra, de teljesen azzal a tudattal, hogy ez is az álmom része. Pedig nem az volt, nagyon nem. Kicsit sem fogtam fel, hog Marl csapkodja a szobám ajtaját, csak arra eszméltem, amikor hirtelen hűvös lett a levegő és valami fülsiketítő hang motyog a fülembe. Apróra nyitottam ki a szemem.
-Marl, hagyjál már! Nem érdekel, mennyi az idő. - A párnámat a fejemre húztam és visszacsuktam a szememet. Nem fogok már elaludni, a testvérem mellett tuti nem... Az a hang. Úgyis addig fog csacsogni még ki nem mászok az ágyból, vagy legalább fel nem ülök. Remélem azzal is megelégszik... szeretek forgolódni egy kicsit kelés után az ágyban.
-Mit akarsz? -Kérdeztem morcosan, motyogva a párnám alól. Nem biztos, hogy teljesen kivehető volt a két szó amit kiejtettem. Ahogy kezdek kicsit magamhoz térni, úgy érzem a másnaposságot is magamon. Jaj nekem.