Kate és a Nagyúr...

Egy újabb nap a pokolban, én már csak így hívom. Még is milyen más jelzőt lehetne használni az Zsebpiszok közben, mikor a halálfalók és Voldemort készülnek átvenni minden túlzás nélkül az uralmat ? Főleg akkor utálom, mikor Daniel nincs itt. Most is valamiért elhívták, még ideje se volt beavatni a részletekbe. Ilyenkor egyedül vagyok a számomra világ legijesztőbb helyén, ahova a legijesztőbb emberek szoktak bejönni. Úgy, hogy igen nem igen szeretik itt lenni egyedül. Viszont ma hasznosítom magam, és úgy döntök pakolászok. A bájitalok, és a fiolákat egyesítem, és közbe próbálok nem megfulladni a sok portól. A nagy tüsszögések közepette hallom, hogy nyikorog a bejárati ajtó, majd csengő fülsüketítő hangját. A hideg kirázz, ugyanis bizonyos, hogy vendégem érkezett, hisz Daniel és David a hátsó ajtót szokták használni. Mély levegőt veszek, megigazítom a ruhámat. Ahogy a bejárat felé megyek széles mosollyal azonnal lerohad. Fenrir Greyback áll ott az ocsmány képével, ki nem állhatom..., és egy férfi félig eltorzult arccal. Mintha Dementor támadott volna meg, úgy érzem minden boldogság kiszáll belőlem, és majd megfagyok.
- Mi... mit parancsolnak? - próbálom összeszedni magam, de csak arra tudok gondolni, milyen jó lenne ha Daniel betoppanna. Valami azt súgja, hogy ez az illető... Voldemort lenne? Az egyik kezemet lefogom a másikkal, hogy ne látszódjon a remegésem.