Roxfort, 1977
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Figyelem! Az oldal elköltözött! The Order of The Phoenix
1977 novembere.
Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...

Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videó Figyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Latest topics
» Lily & Severus
by Lily Evans Csüt. 28 Ápr. 2016 - 21:33

» Violette & Louis
by Louis A. Deveroux Szomb. 16 Ápr. 2016 - 19:10

» Mark & Ivory
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:52

» Híreink!
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:13

» Evans & Black
by Lily Evans Vas. 10 Ápr. 2016 - 12:27

» Lauren & Gwenog
by Gwenog Jones Csüt. 7 Ápr. 2016 - 18:09

» Kate & Gwenog
by Gwenog Jones Kedd 5 Ápr. 2016 - 22:08

» Kate and Ariana
by Kate Denver Kedd 22 Márc. 2016 - 23:28

» Szent Johanna Gimi - Élj a Mának!
by Ariana Amberson Vas. 20 Márc. 2016 - 13:25

» Kate keresi...
by Kate Denver Pént. 18 Márc. 2016 - 17:10

» Marlene & Rita
by Rita Skeeter Hétf. 7 Márc. 2016 - 15:32

» KÉSZ VAGYOK!
by Vendég Vas. 6 Márc. 2016 - 14:40

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Hétf. 1 Szept. 2014 - 21:09-kor volt itt.

Share | 
 

 Celia & David ;;

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Celia & David ;;   Vas. 8 Feb. 2015 - 17:44

David & Celia
all i need is you, say it if it worth savin' me
Nem szoktam nagyképű lenni, de most igenis muszáj magamnak gratulálnom. A tárgyalás remekül ment és mindenféle hencegés nélkül, ámuldozva jegyzem meg, hogy egy nagyon rangos és befolyásos angol sztár-ügyvéd ellen nyertem pert, ami hatalmas önbizalom fröccs. Még hogy a nők nem valók erre a pályára. Az a szexista bunkó most megkapta. Minden tökéletesen alakult, egy szolid kiskosztümben és elegáns magassarkúban  úgy helyben hagytam azt a legalább két méteres tagbaszakadt férfit ahogy kell. Alattomos húzásai voltak, néha jól megizzasztott, de nyertem.. Vagy is nyertünk, hiszen az ügyfelem is kitett magáért amire büszke voltam, de az élet ment tovább. Bár rettentően kíváncsi voltam és jobban meg akartam ismerni Davidet, az útjaink a tárgyalás után szétváltak és azóta sem találkoztak. Én újabb ügyfeleket kaptam Ő pedig... nos csinálja gondolom továbbra is amit eddig... Nagyon keveset tudok róla és az a legaggasztóbb az egészben, hogy ez zavar is és ez nem csak a mindenki felé megnyilvánuló segítőkészségem és kedvességem hozománya.
Végülis aztán a napok teltével beletörődtem hogy ez ennyiben marad. Még én se kaphatom meg mindenre a választ, bármennyire is fúrta az oldalamat a kíváncsiság, de a napok teltével az is lenyhulni kezdett, míg nem már meg is feledkeztem róla...

Rettenetesen hosszú napom volt a minisztériumban. Már jóval elütötte az este kilencet, amikor végre holt fáradtan kitipegtem az épületből és elindultam haza. Mikor a csípős szél felborzolta a hajamat úgy éreztem remek döntés volt a sétát választani a Hoppor vagy a hopponálás helyett. Pontosan egy kis friss levegőre és mozgásra van szükségem, hogy kitisztuljon a fejem és egy kicsit jobban érezzem magam. A vádlim hasogatott az egész napos rohangálástól, de nem foglalkoztam vele a nyakamnál összefogtam a kabátomat és mentem tovább. Holnapra szabadnapot vettem ki, így szegény lábacskáimnak is lesz ideje pihenni, ha már a gazdájuk olyan idióta hogy egész nap magassarkúban flangál össze-vissza és nincs annyi esze, hogy pár órára vagy a rohanások idejére valami kényelmesebbet bűvöljön a lábára. Mert hiszen az a Kiváló átváltoztatástan eredmény a RAVASZ-on nem erre való, de tényleg...
Pár utcányira  voltam már a lakásomtól, amikor megéreztem a baj. Először a hirtelen hidegre lettem figyelmes, ami libabőrt csalt a karomra és a lábaimra, ahogy a csontjaimon keresztül a lelkemig hatolt. Aztán a hangulatom is apránként romlott, az álmos kótyagosság apránként hajolt át bús melankóliába majd kezdődő depresszióba, mintha a belső fényt és boldogságot valahogy lassan szipolyozná belőlem valami. Ekkor jöttem rá igazán mekkora bajban vagyok, aztán meghallottam a hörgő hangokat. Egy pillanat alatt a vérnyomásom az egek beszökött, a szívem őrült tempót diktált, miközben úgy éreztem hogy felkúszott a torkomban, mert onnan jobban tudja verni az eszeveszett ritmust. Elhűlve nyúltam a pálcámért, miközben próbáltam tartani a tempót. Dementor... Londonban... Ilyenkor?
Amikor befordultam a sarkon, tudatosult bennem, hogy nem kis bajba sétáltam bele. Nem egy, de legalább öt csuklyás alak lebegett előttem és mintha mindegyik rám várt volna, borzalmas hörgésükkel.
A rossz emlékek olyan erővel ostromolták meg az elmémet, hogy nyögve a falnak tántorodtam. Sikítások, füstölgő autóroncsok, a szomorú márvány sír, virágok keserédes fojtogató illata, szívbetépő zokogás... Bánat, tehetetlen emésztő szomorúság... Meghaltak... Elmentek... Búcsú nélkül...
Percek teltek el mire össze tudtam szedni magam. Zokogás hangjai ütötték meg a fölem és csak kisvártatva jöttem rá, hogy a saját szaggatott csukladozó légzésemet hallom és forró könnyek égetik az arcomat.
Szedd össze magad vagy itt pusztulsz! - szól rám egy hang belül, mire kínok kínjával felemelem a pálcám és kétségbeesetten kutatok valami boldogító emlék után.
- Expecto patronum! -motyogom, miközben apa finom szivarillatára és anyu csoksis sütijének íze kavarog a lelkemben. Pálcámból ezüstös pára lövell ki, hátrálásra kényszerítve a dementort aki vészesen közel járt már hozzám. Valamivel jobban érzem magam, de érzem nem sokáig tudom tartani. Eszeveszetten kutatok egy boldogító emlék után, közben a pára elgomolyog és én megint védőbástya nélkül állok a falnak szorítva öt csókraváró szörnyeteg előtt. Ekkor eszembe jut a harmadik születésnapom, halvány emlék, de hallom a nevetést és érzem magamon a karjukat.
- EXPECTO PATRONUM! - kiáltom könnyek között, mire egy gyönyörűséges hattyú robban ki a pálcámból és szárnyait kecsesen szétterjesztve tisztestávolságba űzi a dementorokat. Minden erőmmel a bűbájra koncentrálok, tudom nem tarthatom sokáig... Az erőlködéstől térdre esek, érzem ahogy a koszos járda felszakítja a harisnya finom anyagát és felsérti a bőrt. Vér fémes illata csapja meg az orrom, ahogy a hattyúm egyre halványabb, és a boldog emlék helyére alattomos fájó emlékek kígyóznak be...
Kétségbeesetten zokogok fel, amikor a hattyúm végleg semmibe veszett és az üresség és a bánat teljes erővel támadtak rám... Öt csuklyás alak kárörvendőn közeledett felém, hogy kivégezzenek....
.

Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Celia & David ;;   Vas. 8 Feb. 2015 - 20:12


Celia & David


Már lassan egy hét telt el a tárgyalásom óta, és azóta sokkal inkább vigyáztam magamra. Például véletlenül sem hagytam, hogy pár ostoba mugli felidegesítsen – ha megpróbálták, inkább én takarodtam el a helyszínről, feladva büszkeségemet, amiről egyébként nagyon híres voltam.
A tárgyalás hosszú volt és rettenetesen fárasztó, a mugli ügyvéd minden létező dolgot bevetett, hogy neki legyen igaza. Celia meglepően jól kezelte a dolgokat, és elképzelésem sem volt, hogy tudta végigcsinálni. Engem az első fél órában sikerült felidegesíteni, csoda, hogy látszatra higgadt tudtam maradni. Arról nem is beszélve, a másik ügyvéd milyen lenéző tekintettel nézte a nőt – én egész biztosan kiátkoztam volna a teremből, ha rajtam múlik.
Szerencsére nem rajtam múlt.
Erre a pár órára megembereltem magam, és nem is esett annyira nehezemre, mint azt eredetileg gondoltam – végül is a hűvös távolságtartás eddig is hozzám tartozott, csak egy kis magabiztosságot (vagy legalábbis a látszatát) kellett hozzátenni.
És persze azt sem árt megemlíteni, Celia nélkül nem ment volna. De ezt csak nagyon zárójelesen, mert sosem szerettem, ha másra vagyok utalva, és nem akartam arra gondolni, hogy ezt most egyedül nem tudtam volna megoldani.
A tárgyalás végén köszönetképpen engedélyeztem magamnak egy halvány mosolyt Celia felé, de aztán a lehető leghamarabb távoztam a helyszínről, és azóta nem láttam a nőt.
Mostanáig.

Bár Londonnak ezen a környékét régen egyáltalán nem szerettem, mostanában egyre többet jártam erre. Nem volt tele turistákkal, nem volt túlzsúfolt, és mostanában pontosan erre volt szükségem. Csöndre.
Az én házam a belváros kellős közepén helyezkedett el, egy kisebb parkkal szemben, és bár régen imádtam, most már inkább gyűlöltem. A zajok, a sok ember… az agyamra ment.
Mostanában inkább a külvárosba menekültem.
Az éjszaka elég hűvös volt, én mégsem zavartattam magam, egy szál vékony pólóban és farmerban, zsebre tett kézzel mászkáltam az utcákon bármilyen cél nélkül. Nem mondom, hogy nem fáztam, inkább csak nem törődtem vele. Holnapra valószínűleg tüdőgyulladást kapok, de annál jobb.
Ma van a szülinapom.
Tudtam, hogy rossz lesz, de nem is sejtettem, hogy ennyire fog fájni. Még jól is esett a mardosó hideg.
Senki nem köszöntött fel, se levélben se máshogy, mintha soha nem is léteztem volna. Senkit nem érdekelt, mi van velem. A Harrods közelében láttam ma egy régi munkatársamat, de rám sem nézett. Talán nem is ismert föl.
Az ilyen apró események még inkább a földbe tudtak tiporni, ha ez lehetséges volt egyáltalán.
Már legalább tíz perce egy sikátorban ácsorogtam, hátamat a hűvös betonfalnak támasztva – ezt a pólómon keresztül jobban éreztem, mint egyébként kellett volna –, és még mindig zsebretett kézzel bámultam az eget, amin a fény ellenére látszott pár csillag. Felhőmentes éjszakánk volt.
Ekkor éreztem meg azt a földöntúli, jeges hideget. Elakadt lélegzettel fordultam a sikátor vége felé – már akkor kezdtem gyanakodni, mielőtt amúgy is a béka segge alatt lévő kedvem még inkább süllyedni kezdett volna. A hidegtől megremegtem, és lehunyt szemmel igyekeztem kiűzni az összes emléket a fejemből, koncentrálni a megtanult védelemre, próbáltam földöntúli nyugalmat erőltetni magamra, elvégre a közelben nem láttam dementort. Éreztem őket, de ez nem jelenti azt, hogy engem néztek ki maguknak. Itt pedig nem is fognak észrevenni, ezért a legjobb, ha szép csendben megvárom, amíg elmúlik a vihar. Ha megtámadnak egy muglit, hát szegény mugli, engem aztán nem érdekel. Minek mászkált kint az utcán ilyenkor?
Bár hogy mit keresnek itt ilyenkor dementorok, az kétségkívül egy jó kérdés. Ha elmentek, egész biztosan szólnom kell valakinek… vagy nem. Kit érdekel? Már nem az én harcom. Eleget harcoltam, békén lehet hagyni.
Még az sem hatott meg, amikor meghallottam a mugli – egy nő – sírását, rezzenéstelen arccal bámultam az aszfaltot előttem. Rosszkor volt rosszhelyen, van ilyen. Szegény.
Csak siessenek már, nem akarok egész éjszaka itt ácsorogni, még haza is kéne jutnom valahogy…
Amikor azonban meghallottam a patrónusbűbájt, megdermedtem. Nem csak azért, mert ezek szerint egy boszorkányról van szó, hanem mert felismertem a hangot. Nem elsőre, de egy hét nem olyan sok idő, hamar rájöttem, ki a gazdája.
Celia.
Minden izmom megfeszült, ahogy lassan felnéztem, és ugyanilyen lassan néztem abba az irányba, ami visszavezetett az utcára. Már majdnem elindultam, amikor visszafogtam magam.
Ki is ő nekem? Senki. Az ügyvédem volt egy tárgyalás erejéig, ennyi. Nem védett meg sok mindentől, legfeljebb egy kis pénzbírságtól. Miért kéne az életemet – oké, a lelkemet – kockáztatva segítenem neki? Ő azért segített, mert ez a dolga.
Tényleg hagynád meghalni?, szólalt meg egy hang a fejemben. Nem halna meg, válaszoltam meg saját magamnak, de gondolatban jól fejbe is vágtam magam.
Mi a franc történt velem?! Máskor gondolkodás nélkül ugrottam volna segíteni.
Persze az is lehet, hogy megoldja egyedül.
Ekkor hallottam meg másodszorra a bűbájt, most már sokkal elkeseredettebb hangon. Nem megy neki. Nem tudja elűzni őket.
Tétovázva szorítottam ökölbe a kezem. Mennyivel lennék jobb én? Még azt a rohadt ezüstködöt sem tudnám megidézni, nemhogy a tigrisemet. Mindketten itt helyben kapnánk meg a dementorcsókot.
De legalább nem lenne lelkiismeret furdalásom, hogy hagytam megtörténni.
A francba.
Egy pillanatig sem tétováztam tovább – már csak azért sem, mert féltem, hogy ha megteszem, mégse indulok el –, azonnal rohanni kezdtem ki a sikátorból. Minél kijjebb értem, annál hidegebb lett, és annál nehezebbé vált kizárni az emlékeket. Öltem. Gyerekeket. Nőket. Nem volt szerencséjük, egyiknek sem adatott meg a szenvedésmentes halál.
Rose meghalt.
Kizár. Kizár, kizár, KIZÁR! A francba, Doley, szedd össze magad!
Amint kiértem, lefékeztem a fal mentén, és ösztönösen jobbra néztem; onnan jött a fagyos hideg. Szinte meg sem lepődtem, amikor megláttam Celiát meg az öt dementort, sejtettem, hogy nem csak egy van.
A nő térdreesett.
- Hé! – kiabáltam gondolkodás nélkül, ami talán nem a legjobb ötlet volt, de egyrészt tudtam, hogy a patrónus úgysem sikerülne, másrészről a legkevésbé sem akaródzott hozzányúlni a pálcámhoz. Valahogy el kellett vonnom a figyelmüket, mielőtt Celia elvesztené a lelkét.
Mind az öt egyszerre fordult felém.
Gratulálok Doley, ez volt életed ötlete.
Ennek ellenére igazán csak akkor ijedtem meg, amikor elindultak felém, mert ekkor fogtam fel a helyzet súlyosságát. Egyedül vagyok öt dementor ellen.
Aztán ebből kettő lett, mert három úgy döntött, hogy Celia érdekesebb, és inkább visszafordultak felé.
Nem, ez így nagyon nem lesz jó.
Vettem egy mély levegőt, aztán elkövettem életem második legnagyobb hülyeségét: rohanni kezdtem a lények felé. Az engem kinéző kettőre ügyet sem vetettem, és bár az emlékek és az érzés, hogy valami nehéz tárgyat ejtettek a szívemre egyre erősödött, próbáltam nem foglalkozni vele.
Persze nem sikerült.
Tisztán emlékeztem arra, ahogy Rose vért köhögött, és közvetlenül előttem állva esett össze. Mellette térdeltem, amikor meghalt. Magánál volt.
Futás közben lehunytam a szemem. Most nem omolhatok össze. Ha már voltam olyan ostoba, hogy kijöttem segíteni, végig is csinálom.
Nem igazán úgy sikerült, ahogy terveztem, mert amikor felrémlett előttem a felvágott mellkasú nő képe – én vágtam fel –, teljesen váratlanul összecsuklott alattam a lábam. Térdre estem pár méterre Celiától és a lendület miatt tovább is csúsztam, felhorzsolva a tenyerem és térdem egyaránt.
Ekkorra már ziháltam, és a látásom minden harmadik másodpercben elhomályosult. Csak azokat a dolgokat láttam magam előtt, amiket elkövettem.
Ennek ellenére egy kedvesnek nem nevezhető mozdulattal félrelöktem a nőt, hogy csak én legyek a célpont, és ha tudtam volna normálisan gondolkozni, egészen biztosan felmerül bennem a kérdés, miért áldozom fel érte az életem.
Ekkora már a másik kettő is visszatért, és most mind az öt felém közelített.
Egész sokáig tudtam tartani magam, de amikor beértek az öt méteres körzetembe – a karjaimban halt meg, semmit nem tudtam tenni, én öltem meg, miattam van az egész –, a lábam végleg felmondta a szolgálatot. Eddig legalább térdelni sikerült, de most úgy dőltem az oldalamra, mint egy zsák.
Nem fog menni.
Éreztem, ahogy a hónapok óta visszatartott könnyek végigfolynak az arcomon, és szorosan lehunytam a szemem, próbálva visszatartani a zokogást.
Közel voltak. Tényleg így fogom végignézni, ahogy mindketten megkapjuk a dementorcsókot? Tennem kell valamit.
A zsebembe nyúltam és megmarkoltam a pálcám. A hűvös fa ismerősen simult a tenyerembe, és ahogy előhúztam, az arany vonalak mindig máshol csillantak meg az utcalámpák fényében. Ezt máskor imádtam a figyelni, de most csak az áldozataim arcát láttam magam előtt.
Hogy várhatja tőlem bárki is, hogy ilyen állapotban, ilyen múlttal egyáltalán egy ezüst ködöt megidézzek?!
- Expecto Patronum! – suttogtam rekedten, próbálva valamelyik szebb pillanatomra gondolni Rose-zal. Legnagyobb meglepetésemre az ezüst ködöt sikerült megidéznem, de ez csak feltartotta a dementorokat, elzavarni nem tudta.
Kész. Mindkettőnknek vége, ennél többre nem vagyok képes.


Vissza az elejére Go down
 
Celia & David ;;
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Marauders - A Tekergők :: Információk :: Karakterek :: Lezárt Játékok-
Ugrás: