Roxfort, 1977
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Figyelem! Az oldal elköltözött! The Order of The Phoenix
1977 novembere.
Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...

Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videó Figyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Latest topics
» Lily & Severus
by Lily Evans Csüt. 28 Ápr. 2016 - 21:33

» Violette & Louis
by Louis A. Deveroux Szomb. 16 Ápr. 2016 - 19:10

» Mark & Ivory
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:52

» Híreink!
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:13

» Evans & Black
by Lily Evans Vas. 10 Ápr. 2016 - 12:27

» Lauren & Gwenog
by Gwenog Jones Csüt. 7 Ápr. 2016 - 18:09

» Kate & Gwenog
by Gwenog Jones Kedd 5 Ápr. 2016 - 22:08

» Kate and Ariana
by Kate Denver Kedd 22 Márc. 2016 - 23:28

» Szent Johanna Gimi - Élj a Mának!
by Ariana Amberson Vas. 20 Márc. 2016 - 13:25

» Kate keresi...
by Kate Denver Pént. 18 Márc. 2016 - 17:10

» Marlene & Rita
by Rita Skeeter Hétf. 7 Márc. 2016 - 15:32

» KÉSZ VAGYOK!
by Vendég Vas. 6 Márc. 2016 - 14:40

Ki van itt?
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Hétf. 1 Szept. 2014 - 21:09-kor volt itt.

Share | 
 

 Molly és Peter

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Peter Pettigrew
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél.
avatar

Származás : félvér
Lojalitás : Tekergők
Családi állapot : egyedül
Lakhely : Brades, Roxfort
Foglalkozás : tanuló
Pálca : mogyoróbokor, egyszarvúszőr, 11 hüvelyk
Idézet :
Karakterlap : Én?
Karakterzene : If it can be broke then it can be fixed
Playby : Dane DeHaan
Kép :

TémanyitásTárgy: Molly és Peter   Vas. 8 Feb. 2015 - 17:04


Molly és Peter


Teljes erőből, ököllel a fába ütöttem. Újra és újra, egymás után sokszor, míg végül a fájdalmat sem éreztem a kiserkenő vér nyomán. Dühös voltam, a harag és a tehetetlenség egyvelegétől szinte a sírás marcangolta a torkomat. Elegem volt, mint mostanában oly sokszor. Azt kérdezed, hogy miből? Én inkább azt, hogy miből nem. Minden egyes nap egy újabb apró csepp volt abban a bizonyos pohárban, amely már oly régóta gyűjtötte magába a sok keserűséget. Remegő kézzel tartottam a poharat, de féltem, hogy egyszer majd fel fog borulni és akkor minden megváltozik körülöttem.
Nem akartam beismerni, de problémáim voltak. Mindennel. Otthon már régóta nem ment semmi a rendjén, és hiába akartam gyermeteg módon imádni anyámat, már nem ment. Újdonsült nevelőapám mellett már annyi hely és idő sem jutott nekem az életében, mint azelőtt. Hiába mentem haza, nem éreztem magam otthon. Idegen voltam a dohos lakásban, idegen voltam a saját szobámban. Úgy éreztem, már ott is útban vagyok.
James, Sirius és Remus sosem kérdezték, hogy mi van velem, én pedig sosem mondtam. Nem akartam őket terhelni a bajaimmal, ami biztos nekik is volt elég. Így is hatalmas púpnak éreztem magam a hátukon a folyamatos betegeskedésemmel és visszahúzódásommal. Pedig néha legszívesebben megragadtam volna valamelyikük vállát, erősen megráztam volna őket és a képükbe ordítottam volna, hogy „Hé, figyeljetek már rám is! Én is itt vagyok és én is érek annyit, mint ti!” Ehelyett azonban minden reggel az arcomra erőltettem a mosolyt, majd bebújtam Ágas, Tapmancs és Holdsáp árnyékába. A patkányok úgyis ebben a legjobbak…
Ezen a napon viszont minden túl sok volt. Az egész ügy egy Bájitaltan páros munkával kezdődött, amit Lumpsluck nagyjából egy hónappal ezelőtt osztott ki. Molly Prewett-tel kerültem össze, akkor, abban a pillanatban nagyon örültem neki. Kedveltem Mollyt, igazi rendes lány volt, olyan, akit a lelke mélyén szerintem minden fiú kedvel. Mosolygós, belevaló, eszes és olyan talpraesett, hogy az ember csak ámulni tud rajta. Én legalábbis így éreztem vele kapcsolatban. Boldog voltam, hogy vele lehettem párban és talán a közös munkánkért végre kaphatok egy jobb jegyet. Igyekeztem minden tantárgyból, de a folytonos hiányzásaimnak hála mindenből hetekkel, hónapokkal lemaradtam, esélytelen lett volna bepótolni. Ezt a feladatot viszont a lehető legjobban akartam megoldani, nemcsak magam miatt, hanem hogy Mollyt se hozzam kellemetlen helyzetbe. A munka bizonyos részeit felosztottuk, de volt, amit közösen oldottunk meg, órákat ötletelve a klubhelyiségben. A természetes, környezetünkben fellelhető alapanyagokat kaptuk témául, amihez a rengeteg szakkönyv és Pomona Sprout professzor asszony segítsége mellett saját gyűjtőmunkát is felhasználtuk. Teljes délutánokat áldoztam arra, hogy összegyűjtöttem a Tiltott Rengeteg mellett a növényeket, amelyeket a házidolgozatunkba tettünk. Pontosan határidőre végeztünk, hatalmas dossziét adhattunk le Lumpslucknak – pontosabban Molly, ugyanis aznap reggel asztmarohammal kellett a gyengélkedőre száműznöm magam.
Büszke voltam mindkettőnkre, hosszú idő óta először az az érzés töltött el, hogy valamit tökéletesen csináltam.
Erre ma Lumpsluck kiosztotta a jegyeket. Molly K-t kapott, azt hiszem, őt mindig is kedvelte a professzor. Az én nevem mellett viszont egy hatalmas T díszelgett a naplóban. És mindezt mivel indokolta? Hogy én még arra sem vettem a fáradságot, hogy megjelenjek a kiírt határidő napján. Nem tudom, borították-e el olyan indulatok az agyamat, mint abban a pár percben. A széket felborítva felpattantam az asztaltól, Lumpsluck lába elé vágtam a Mollyval gondosan felcímkézett mappánkat és kiviharzottam a teremből.
Nem volt nagy dolog. Nem érdekelt, hogy esetleg meg fog buktatni Bájitaltanból pusztán azért, mert nem kedvelt. De ebben a Troll jegyben beigazolódni láttam azt, ami mindennap emésztett. Nem számít, hogy milyen vagyok, hogy mennyire igyekszem, hogy sosem ártottam még senkinek… Mindezek nem érnek semmit. Nincsenek befolyásos rokonaim, nem vagyok különleges, nem vagyok gazdag… Akkor nem is érek semmit? Lumpsluck mindannyiszor érzékeltette ezt velem. Ostobának és lustának tartott, pedig valójában nem tudott rólam semmit. Pöffeszkedve ült a Lump klub estjein, cukrozott ananászt zabált – anélkül is pont elég kövér volt – és magasról tett arra, hogy megkeseríti egy Peter Pettigrew nevű szürke srác minden egyes napját és az összes ilyen húzásával a porba tiporja az amúgy is ingatag önbecsülésem.
Lecsúsztam a fűbe, a fal mellé és a térdemnek döntöttem a homlokom. Szégyen, de tényleg elbőgtem magam. Dühösen dörzsöltem a szemem és az arcom, hogy elmúljon, de nem segített.
Szégyelltem magam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Molly és Peter   Hétf. 9 Feb. 2015 - 13:27

Peter & Molly
what should I do to make you smile?

Alig tudtam feleszmélni a döbbenetből. Az egyik pillanatban még a Kíváló osztályzatom felett diadalmaskodok, a másikban pedig Lumpsluck igazságtalanságán fortyogok hogy Peter Troll kapott. És csak ekkor jött az igazán megdöbbentő. A kis Peter Pettigrew úgy dühbe gurult, hogy a tanár úr lába elé vágta kemény munkánk gyümölcsét és kiviharzott a teremből. Nem tudtam mire vélni a dolgot, Peter sose csinált még ilyet, bár megértem hogy megtette. a Bájitaltan professzor most túl messzire ment. Hogy volt képes ennyire alul osztályozni szegény fiút, amikor legalább annyit dolgozott az egésszel mint én. Hiszen tudja, hogy milyen beteges szegény, mégis ennyire kiszúr vele csak, azért mert nincsenek híres és tehetséges rokonai, vagy Ő maga nem tud bizonyítani önön hibája miatt. Pontosan ezért nem jártam én a Lump klubba, pedig mindig kapok meghívót. Természetesen ezt Fabiannak köszönhetném, ha venném a fáradtságot hogy megtiszteltetésnek vegyem az egész nevetséges színjátékot, de megfogadtam hogy nem fogok a bátyám árnyékában élni soha. Nem követem az útját, pedig lenne hozzá nekem is éppen elég tehetségem és eszem. Ezt sokszor meg is kapom főleg ettől a pöffeszkedő öregtől, de nem érdekel.
Amint kicsit felocsúdok Peter hirtelen távozása miatt, felpattanok a földre dobott vaskos  dolgozatot felteszem az asztalra, majd hatalmas erőfeszítések árán udvariasan kikéredszkedek az óráról hogy a fiú után mehessek. Ő most sokkal fontosabb, mint bármelyik bájital. Természetesen a professzor megadja az engedélyt, én pedig kifele menet még osztozom Arthur aggodalmas pillantásában és már rohanok is Peter nyomában.
Nem állíthatom, hogy közel állunk egymáshoz, de kedvelem Petert és nagyon sokszor nem értem miért nem áll ki magáért. Tudom, nem mindenki olyan mint én, hogy csak azért is új utat tapos magának és képes neki menni egy egész troll hadseregnek, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy neki tetszenek, de Peter túlzásbaesik a simulékonyságával. Igenis a sarkára kéne állnia néha Potterékkel szemben, hogy figyeljenek oda rá, hiszen nem érdemel semennyivel sem kevesebb tiszteletet mint ők. Ha Peterről volt szó, mindig beindult a gondoskodó oldalam, sosem mentünk el mellette Arturral anélkül, hogy pár jó szót ne szóljunk hozzá, hiszen megérdemli szerencsétlen hogy odafigyeljenek rá.
- Peter várj! - kiabálok az alak után aki éppen eltűnik a lépcsőfordulóba. Kicsit bosszúsan rohanok tovább, amikor nem áll meg csak folytatja az útját, de nem tudok rá haragudni. Még egy kicsit büszke is vagyok rá, hogy nem tűrte szó nélkül az igazságtalanságot, mint ahogy általában tenné, bár igaz hogy meg se nyikkant. Nem hiszem, hogy sokan meg mernék tenni, hogy Lumpsluck professzor lába elé hajítsanak egy fél téglányi házi dolgozatot. Nincs mit tenni, loholok a nyomában.
Jóval előttem ér ki a kastélyból, amikor rátalálok már a fal tövében gubbaszt és vállait rázza a zokogás. A látványra elfacsarodik a szívem és az anyai ösztönök, amik amióta csak az eszemet tudom él bennem, erőre kap és cselekszik. Habozás nélkül sietek mellé, csendesen leereszkedek én is a fal tövébe és gyengéden simogatni kezdem a hátát.
- Ugyan Peter, ne is foglalkozz vele - mondom neki csendesen, hangom vigasztaló - az a két lábon járó  cukrozott ananászos hordó nem ér ennyit!
.

Vissza az elejére Go down
Peter Pettigrew
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél."
„Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, Házad Griffendél.
avatar

Származás : félvér
Lojalitás : Tekergők
Családi állapot : egyedül
Lakhely : Brades, Roxfort
Foglalkozás : tanuló
Pálca : mogyoróbokor, egyszarvúszőr, 11 hüvelyk
Idézet :
Karakterlap : Én?
Karakterzene : If it can be broke then it can be fixed
Playby : Dane DeHaan
Kép :

TémanyitásTárgy: Re: Molly és Peter   Szer. 11 Feb. 2015 - 16:33


Molly és Peter


Tehetetlen dühömben és elkeseredésemben a hajamba túrtam, a seszínű szőke tincsek összekócolódtak az ujjaim alatt. A kezem megállíthatatlanul remegett, úgy éreztem, mintha a végtagjaimon valamiféle fájdalmas zsibbadtság folyna végig. Ismertem ezt az érzést, túl jól. Gyakran tört rám legelkeseredettebb pillanataimban, mikor már tényleg nem tudtam, mitévő legyek. Sokan azt mondanák, hogy nincs okom panaszkodni, az életem lényegében tökéletes. Az iskola legnépszerűbb srácaival lógok, van mit ennem, van hova hazamennem és nagyon boldognak kéne lennem. De nem voltam az. A barátaim háttérbe szorítottak, mások pedig éppen azért utáltak, mert én lúzer létemre bekerülhettem azok közé, akik közé ők nem. Az otthonomat legszívesebben messziről elkerültem volna, már nem volt miért hazajárnom. Anyám csak az új faszijával foglalkozott, aki pedig úgy tekintett rám, mint valami kiiktatandó, kellemetlen kis tényezőre. Öcsinek szólított, rendszeresen mindenért engem hibáztatott és kisajátította anyámat. Pedig bármilyen is volt, én szerettem őt. Világ életében csapnivaló anya volt, de azt hiszem, azért a maga módján szeretett. Tisztán fel tudtam idézni azokat a pillanatokat, mikor kiskoromban olvasott nekem – a hangja rekedt volt a cigarettától - , vagy amikor éjszakákat átívelően kirakóztunk. Imádtam a puzzle-ket, egy kalózos volt a kedvencem annak idején. Persze azóta az is a kukában landolt, már nem akadt hely ilyen kacatok számára a házunkban. Hiányzott az az időszak, amikor még minden rendben volt körülöttem.
Az iskolára hosszú ideig mentsvárként tekintettem, ahol elhitethettem magammal, hogy az életem teljesen okés. Hagytam, hogy Ágasék mindenbe belerángassanak, és be kell vallanom, még élveztem is. Jók voltunk mi négyen, a legjobbak, a csínytevés mesterei. Az elején persze annyira elvakított a hirtelen jött csillogás, vagy tudom is én minek kéne neveznem ezt a pörgést, hogy egyszerűen fel sem tűnt, mennyire nem ez az én világom. Szép lassan viszont egyre mélyebbre húzott az érzés, hogy nem vagyok közéjük való. Soha nem mondták ki, nem is érzékeltették velem szándékosan. A legnagyobb rosszindulattal sem mondhatnám azt, hogy James, Sirius és Remus nem szerettek, mert tudtam, hogy így volt. De valahogy mindig én lettem az árnyék, mindig elnyomtak és nem hagytak szóhoz jutni, és én voltam az egyetlen, aki nem bírta tartani velük az iramot. Hogy megvártak-e? Nem, sajnos nem. Én pedig csak rohantam utánuk mindenhova világ életemben és úgy tettem, mintha ez nekem is jó lenne. Féltem, hogy kitaszítanának maguk közül, ha nem tenném. Rettegtem attól, hogy már közéjük sem tartozhatok, mert akkor igazán nem lett volna hova mennem. Így csak eltűrtem mindent.
Mikor meghallottam Molly hangját, igyekeztem kirekeszteni őt is és az egész külvilágot. Arra számítottam, hogy majd visszamegy a terembe, ha elég kitartóan menekülök előle. Nem gondoltam volna, hogy még az udvarra is hajlandó lesz követni.
A lelkem mélyén nagyon hálás voltam Mollynak és Arthurnak a törődésükért, pedig szerettem volna azt hinni, hogy nem szorulok rá. De ők talán észrevették azt, amit szinte semmi más, hogy valami nincs rendben körülöttem. Amúgy nagyon kedveltem őket, ha le kellett volna adnom a voksom arra, hogy kik a legszebb pár az iskolában, biztos őket választottam volna. Mintha egymásnak teremtették volna őket, olyanok voltak, mint egy összeszokott házaspár. Biztosra vettem, hogy együtt fognak megöregedni és nagyon aranyos családjuk lesz. Sok vörös gyerekkel. Mert hogy ezek a vörös gének kiirthatatlanok, az egyszer fix… Komolyan drukkoltam nekik, hogy sokáig együtt maradjanak, megérdemelték volna a boldogságot. Ők tényleg.
Csak akkor tudatosult bennem, hogy leült mellém, mikor a hátamon éreztem a kezét. Szinte ugrottam egyet ijedtemben és eliszkoltam, mint egy patkány. De végül csak összehúztam magam. A maradék büszkeségem azt súgta, hogy nem kéne hagynom babusgatni magam, a bájitaltanon megkaristolt lelkemnek viszont nagyon jól esett. Így maradtam Molly mellett.
- Mindig ezt csinálja. Mindig, mindenki ezt csinálja. Semmibe vesznek. Molly, mégis mit csinálok ennyire rosszul? – A szavak megállíthatatlanul buktak ki belőlem, át sem gondoltam őket igazán. Nem kellett volna kimondanom őket, azonban mégsem tudtam megállni. Most már nem számított, vissza már nem szívhattam őket. Csak reménykedni mertem benne, hogy Molly hamar elfelejti majd a szavaimat és lehetőleg senkivel sem osztja majd meg ezt a kis incidenst.
Remegősen-elcsukló hanggal vettem egy mély levegőt, majd lassan kifújtam. Meg kellett nyugodnom, csak nem bőghettem előtte, mint egy kislány.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Molly és Peter   

Vissza az elejére Go down
 
Molly és Peter
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Jessica Drew / Póknő
» Peter McCall
» Kimiko vs. Peter
» Molly Sofia Bennett - Elkelt
» Gabriellla és Peter Smite

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Marauders - A Tekergők :: Birtok-
Ugrás: