Roxfort, 1977
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Figyelem! Az oldal elköltözött! The Order of The Phoenix
1977 novembere.
Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...

Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videó Figyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Latest topics
» Lily & Severus
by Lily Evans Csüt. 28 Ápr. 2016 - 21:33

» Violette & Louis
by Louis A. Deveroux Szomb. 16 Ápr. 2016 - 19:10

» Mark & Ivory
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:52

» Híreink!
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:13

» Evans & Black
by Lily Evans Vas. 10 Ápr. 2016 - 12:27

» Lauren & Gwenog
by Gwenog Jones Csüt. 7 Ápr. 2016 - 18:09

» Kate & Gwenog
by Gwenog Jones Kedd 5 Ápr. 2016 - 22:08

» Kate and Ariana
by Kate Denver Kedd 22 Márc. 2016 - 23:28

» Szent Johanna Gimi - Élj a Mának!
by Ariana Amberson Vas. 20 Márc. 2016 - 13:25

» Kate keresi...
by Kate Denver Pént. 18 Márc. 2016 - 17:10

» Marlene & Rita
by Rita Skeeter Hétf. 7 Márc. 2016 - 15:32

» KÉSZ VAGYOK!
by Vendég Vas. 6 Márc. 2016 - 14:40

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Hétf. 1 Szept. 2014 - 21:09-kor volt itt.

Share | 
 

 Seth & Bia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Seth & Bia   Szomb. 10 Jan. 2015 - 14:30


A félelem csak egy érzés.

Cselekednünk kell, még akkor is, ha félünk, hiszen így erősíthetjük meg a bátorságunkat.


Mert nekem is kell olyan nap, mikor csak elvonulok duzzogni, mert bár nem kéne, én is érezhetem rosszul magam, elvégre ember vagyok, még akkor is, ha azt sokan megkérdőjelezik. A hegedűmmel együtt veszem az irányt a tó felé, még csak le se állok beszélgetni senkivel, a furcsán vizslató tekintetekre is csak a vállam vonom meg, hisz senki, de senki nem tudja, milyen kínkeserves nap ez.
Trollt kaptam... még sose kaptam trollt, de most... most kudarcot vallottam, és ez nagyon bánt, olyannyira, hogy még sirtam is, persze csak a szobámban, hisz nem hiányzik nekem, hogy még jobban röhögjenek rajtam... ma nem.
Tudom, hogy a szüleim most cseppet sem lennének büszkék rám, én sem vagyok magamra, sőt.. soha nem éreztem magam ennyire semmire kellőnek, még csak azt sem hagyják, hogy kijavítsam. Az a minősítés ott lesz mindig, megmutatva, hogy az égadta világon semmit nem érek, csak mert nem tudtam megkülönböztetni két gyökeret egymástól és két varázslatot. Ha ez nem sikerült a RAVASZ-ban már nem is reménykedem, sőt... a vesztesek nyugalmával gondolok előre arra az időre, és magamba sulykolom, hogy még mindig lehetek szemét szedő, nem muszáj nekem pont valami ultramenő varázsló szakmát választani, a szemét szedése is ugyanolyan fontos, sőt...
A tóhoz érve, kiveszem a hangszerem a tokjából, és egyből bele is kezdek, nélkülözve minden vidámságot, mert nem érdemlem meg azt, hogy vidám legyek.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Szomb. 10 Jan. 2015 - 15:00


Bianca & Seth


Hát ezt elbasztam... Jó, mi? El se hiszem, hogy egyáltalán megfordul a fejemben hasonló, bassza meg! Ennek a beismerésére viszont soha nem fog sor kerülni. Főleg ha mesteremnek kellene bármit is erről elmondanom. Meglógott az áldozatom. Betévedt a birtokra. Igaz, már jócskán ereje híján van már, vérben tocsog, amik a földre keveredtek, nekem csak követnem kell őket. A lényegen mit sem változtat. Attól még szép emlékeket hordozok magamban a területről, akkor is, ha jó mélyen elástam azokat. Három és fél éve, hogy halott vagyok. Nem szeretem ezt a rohadék érzést, én nem ilyen vagyok. Nem vagyok egy érzelmes nyálas kis köcsög, soha nem is voltam, attól függetlenül, hogy régen normális életet éltem. Tudtam hol a helyem, nem volt bajom senkivel, csakhogy majdnem négy év telt el azóta és már csak nyomokban tartalmazok valamiféle normalitást. Változtam, ez tény. A világ is változott, nem kedvezett, sokat kaptam, hatalmas pofonokat és seggberúgást, főleg és a legtöbbet Aidentől, ne várja tőlem senki, hogy jófiú legyek. Azt adom amit én kaptam, amit nekem adott az élet. Nincs ebben hiba. Azzá váltam amivé formáltak. Annyi fájó memoár, nem bírom elviselni a felidézést.
A tó mellett lépkedek, amerre a vércseppek is vezetnek, de már elég messzire ment az a rohadék. Ennél szarabbul nem érezhetném magam. Legszívesebben ketté tépnék valamit, bármit, akármit. Ha nem viszek mesteremnek egy hulla fejet, az én fejem repül, képletesen. Elveszett vagyok, nincs miért léteznem,(illetve ez hazugság, Aidenért élek, az ő parancsait követve) csak árnyékként járkálok a kibaszott világban, de helyemet hiába keresem, sosem fogom megtalálni. Nincs ezen mit szépíteni, mégis a legkegyetlenebb kínzásnál is fájóbb a beismerés. Persze hozzászoktam már, mégsem szeretem bevallani. Meg is látom az áldozatom, aki SEGÍTSÉGÉRT ordít, ám még az ő hangja se képes elnyomni a dühömet és a távoli hangot. Pár pillanat múlva a csóka halott, a fej elválasztva a testtől, a bal kezemben van a fej, a másikban a test, ruhánál fogva egy kézzel húzom magam mögött. Megyek a hangforrás felé. Ezek  azonban égetően vésődnek be a tudatomba. Megforgatta bennem a nagy kést, még akkor is, ha nem szándékosan tette. Három méterre álltam meg a lánytól, gitárhúrt pengetett, ezzel a szívemet is mardosta..Aaron.. A testet elengedtem, ami nagyobb puffanással esett a földre, a fejemen csuklya éktelenkedett, jéghideg acél tekintettel figyeltem őt, majd léptem felé.




••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: Music:  Félj, vagy halj meg Note: Ne lepődj meg, nem fog sokat beszélni és litániát hallani tőle, cselekedni fog, vagy "bibliát" dob feléd, mint Lilynek XD  
 
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Szomb. 10 Jan. 2015 - 15:16


A félelem csak egy érzés.

Cselekednünk kell, még akkor is, ha félünk, hiszen így erősíthetjük meg a bátorságunkat.


Ahogy az lenni szokott, megint megszűnik körülöttem minden. Nem tudom, hol vagyok, nem tudom, ki vagyok, sem azt, van-e rajtam kívül még valaki a közelben. Egyszerűen csak játszok, és hagyom, utat törjenek maguknak a régi emlékek, ezért szökik mosoly az arcomra.
Senki nem mondhatja, hogy a zenének nincs gyógyító ereje, én nem tudnám elképzelni az életem anélkül, hogy a húrokon játszanék, egyszerűen imádom, hogy alkotok valamit, hogy egyszerű lélektelen tárgyak mutatnak ilyen csodát, csak mert az én kezem irányítja őket. Azt mondták, teheséges vagyok, tehetségem van ehhez, hogy ez olyan hatalom, amit nem sokan tudnak elsajátítani, és én elhiszem. Nem tudok abban kételkedni, hogy jól csinálom, mikor a saját fülemmel hallom a csodát, amit művelek, akárhányszor végighúzom a vonóm a törékeny csodákon.
Nem kell nekem varázslat, nem kell nekem az, hogy mindenki mást felül múlva tudja a falhoz passzírozni valakit, mikor itt van nekem ez. A hegedű, mi szerves része az életemnek... nekem.
Megérzem, hogy valaki figyel, a tekintet, mi a hátamnak szegeződik, szinte nyársal, és egyből elfog a fojtogató érzés, így a zene megszűnik, helyét a komor csend váltja fel, és én megfordulok. Szemeim elkerekednek a képet látva, pillanatok alatt sápadok le, és hirtelen nem tudom, mit kéne tennem. Sikítanék, a legszívesebben kiáltanék egy nagyot, de hiába nyitom ki a szám, azon semmi hang nem jön ki, csak tátogok, mint egy hal, és remélem, ez a hasonlat a csuklyás idegennek nem jut eszébe, különben hamar a tó mélyén találom magam. Okom van ezt feltételezni, bár távol áll tőlem az ilyesmi, mégis... bőven eleget látok ahhoz, hogy kedvem támadjon a saját életemért imádkozni.
- Kipróbálod? - öntudatlanul hallom meg a saját, kicsit félszeg hangom, és mikor ez tudatosul is bennem, érdeklődve pillantok rá. Nem, a hegedűt nem nyújtom neki egyenlőre, sokkal értékesebb annál, hogy valaki összetörje a szemem láttára.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Szomb. 10 Jan. 2015 - 16:06


Bianca & Seth


Nem okozna problémát, hogy megöljem egy másodperc alatt a lányt, de hogy dacoljak önmagammal, nagy nehezen, de lemondok a tervemről. Két percre biztosan. A zene abbamaradt, ordító némaság telepedett közénk. Megérezte a jelenlétem. Helyes! Egy lány. És én. Egy szociopata, idegbeteg 17 éves halálfaló, pattanásig feszült idegekkel. Nos, barátom, ez egy érdekes nap lesz... Aaron meghalt. Még ha a testem nem is, de a lelkem vele halt. Erre nincsenek szavak.  Üres tekintettel nézem a zöld színű tekintetet. Legszívesebben elkapnám és széttépném. Kísért a sorsom, a múltam, az életem, pedig azt hittem mindent magam mögött hagytam már. A kérdésre olyan üressé válok, hogy komolyan még levegőt is elfelejtek venni. Első reakcióm? A feltett kérdése egyszerre váltja ki nálam mindazt, amit már rég nem éreztem. Hogyan lehetnék az? Egyszerűen csak lézengek a rohadt világban, már nem érzek semmit az ürességen kívül, örömöm mi lenne? Mindenki meghalt vagy elhagyott akit szerettem, de az a poén, hogy már nem is igénylem senki társaságát. Mi a fenének keseregjek? Nem bírom ha sajnálkoznak körülöttem, elég ha én teszem elmebeteg pillanataimban. Csak most esik le igazán, hogy mit is kérdezett.
Megindultam felé lassú léptekkel, végig a hangszeren volt a tekintetem. Jóval magasabb voltam nála, jóformán fele akkora, mint én. A kérdése süvítve ismétlődik záporozva felém, valakit azonban kedvem lenni darabokra tépni e kényelmetlen helyzetben. Ő fél, jól érzem, szinte már megtudom tapintani, én egyenesen fel akarok robbanni, sokadszorra kérdem meg magamtól: Mi a faszért vagyok még itt? Öld meg, vedd a fejét és húzz el.
Ha nem lenne egyértelmű, az arckifejezésem mindent elárul. Gyilkos vagyok a legrosszabb fajtából. Alig egy méterre vagyok tőle, a kezem megemelem és megmarkolom a hangszert és elveszem tőle egy kézzel, míg a fejet vérben tocsogva, úgy ahogy van, átpasszolom neki.  Ott tartok, hogy önkontroll hiányban szenvedek. A legjobb védekezés ilyen esetekben mindig a támadás. Ő még sem tesz semmit. Ráemelem barna íriszem. Végül megszólalok és nagy erővel visszaadom neki.
- Játszd el újra! - adom ki az egyértelmű utasítást, vagy parancsot. Ha ellenszegül, neki annyi...


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: Music:  Félj, vagy halj meg Note:  
 
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Szomb. 10 Jan. 2015 - 16:45


A félelem csak egy érzés.

Cselekednünk kell, még akkor is, ha félünk, hiszen így erősíthetjük meg a bátorságunkat.


Bárcsak ne lett volna vége, bárcsak szemet hunytam volna az engem vizslató tekintet felett. A francba a kíváncsi természetemmel. Annyiszor hallottam már, hogy egyszer az lesz a vesztem, mindig csak szemet hunytam felette, vagy nevettem... sokat nevettem sok minden és még fogok is, tudom. Attól, hogy most vasmarokkal szorít a félelem, és nem hajlandó elengedni, még nem fogja rám nyomni a bélyegét, nem hagyom. Ó, könyörgöm, hányszor éreztem már ezt, vagyis... valami hasonlót. Ez a félelem más, ez nem az, amikor pókot látok, és tudom, én eltaposhatom és megszűnik, sem az, mikor a mumus vetíti ki rám a legnagyobb félelem, és mégis letudom egy varázsigével, majd úszok az érzésben, abban a mármorító érzésben, amit sikernek hívnak, és nekem csak csekélyke jut belőle, mégis... mikor megtapasztalom... az az emlék bőven elég ahhoz, hogy egy patrónust idézzek. Gondolom én, merthogy azt még nem szabad, nincs elég erőm, sem kitartásom, sem a korom nem annyi, hogy képes legyek rá, olyan mértékű szabályszegésre meg nem merek vetemedni.
Ez a félelem más, ez a felélem olyan, hogy attól nem hogy mozdulni, gondolkodni, vagy levegőt venni se merek. Ez a félelem bekúszik minden porcikám közé, és szép lassan fog felemészteni, ha nem teszek valamit.
De nem tudok, az agyam nem reagál, az izmaim nem tűnnek úgy, hogy óhajtanak behódolni nekem, így a futással hiába is próbálkoznék. Csak állok itt mereven, tekintetemet hol a csuklyás alak közt, hol a halott közt járatva, és serényen próbálom nem a sajátom képzelni a hiányzó fej helyére. Sírnék, kiabálnék, könyörögnék, mégse megy, csak nézek pislogás nélkül, hatalmas, ártatlan szemekkel, pedig jelen pillanatban a világ összes vétkét magamra vállalnám, ha tudnám, azok beismerése megszünteti ezt az állapotot.
Mégis kicsúszik a számon egyetlen szó, ami.. ami mégha nem is teljesen, csupán egyetlen apró fuvallatként is, de jelét adja annak, hogy az idő nem állt meg, és nem olvadt minden össze, ebbe a képtelen és teljesen félelmetes valóságba.
Nyelek egyet, ahogy a másik közelebb lép, nem akarok a szemébe nézni, csak a saját, ijedt ábrázatom látom bennük, és ez még ijesztőbb, mintha a színtiszta gyűlöletet, vagy haragot sugározná a tekintete, akkor legalább tudnám, mire számítsak. Ez az üresség, ami fiú szemeiben játszik, borzasztóbb bárminél, mintha... mintha nem is élne, nem is ember lenne, a tény, hogy egy fejet szorongat, pedig csak igazolja ezt, és én mégse tudok tenni semmit, még csak azt se, mit tehetnék.
Elveszi a hegedűm, olyan könnyen szakítja ki a kezeim közül, hogy förtelmesen érzem magam tőle. Az az életem, semmi más nem számít azon az aprócska tárgyon kívül, mégis... még csak harcolni se kezdek érte, nem merek... szörnyű ember vagyok.
De mikor visszaadja, a szemeimben a fény megcsillan, és olyan erősen szorítom meg, hogy abba belefehérednek az ujjaim, a kérést, vagy jobban mondva, parancsot hallva, pedig engedelmesen biccentek, és behunyva a szemem, úgy játszok, mint még soha.
Nem a félelelmtől, nem attól, mert tudom, valaki minden egyes hangra gondosan figyel, egyedül az érzés hajt, hogy lehet ez lesz az utolsó játékom, annak pedig a legszebbnek kell lennie. Szebbnek annál, amit bárki hallhat bármikor, és igen, azt akarom, ha a csuklyás idegen meg is öl, ez a dallam kísértse tovább, hogy szép lassan eméssze fel, marcangolja szét belül, vagy kergesse őrülötbe. Ha megöl, bélyegezze is meg, vésse az eszébe, egy ártatlant ölt meg, akinek a legnagyobb hibája az volt, hogy rosszkor volt, rossz helyen. Azt akarom, hogy sose tudjon nyugton aludni, hogy a kósza dallam még álmában is kísértse, hogy ne tudja elfeledni. Nyomot akarok hagyni, mindig is erre vágytam, arra, ha egyszer meghalok, ne felejtsenek el, a különbség annyi, hogy más hasonszőrűvel ellentétben, én tenni is merek érte.
Ahogy az utolsó akkordot is lejátszom, lassan emelem a hangszert magam mellé, kinyitva a szemeim, pedig le nem veszem azokat a fiúról, és csak várok... mást nem tehetek.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Szomb. 10 Jan. 2015 - 20:40


Bianca & Seth


Elvégre szeretek, sőt imádok szórakozni, viszont a legjobb mulatságot mindig saját magamnak kell szolgáltatnom. Márpedig ha erről van szó, akkor nincs nagyobb örömöm az emberek kínzásánál, s arra különösen büszke vagyok, amikor a fájdalom generálását egy csepp vér nélkül  érem el. Tehát amikor lelkileg gyötröm áldozataim. Ez a nehezebb, de a szórakoztatóbb is. Számomra ez nyújt majdnem mindent. Felér mások számára egy "Mi Atyánkkal". Most is ez történik. A csaj majdnem összehugyozza magát félelmében, ahogy engem néz és a tekintetembe mered, az pedig elnyeli, a tébolyba rántja és széttépi, apró kicsi cafatokra. Ez vagyok én. És ő engedelmes kis pincsiként végrehajtotta a parancsom. Érzem rajta, retteg és nekem ez csak jó, ebből táplálkozom. Ettől csak erősebb leszek. Ő pedig? Kit érdekel. Neki állt. Újra felcsendült a dallam, berobbant az én kis világomba, mely most koránt sem nevezhető sem nyugodtnak, sem cukormázasnak. Eddig sem volt az, már az idejét sem tudom mikor voltam boldog, túl rég volt már és túl fájdalmasak a szép emlékek. Gyűlölöm a világot, megvetek mindent és mindenkit mióta megpillantottam egy árnyat a múltból, s nem tudom hová tenni, nem tudok mit kezdeni vele és ezzel az egész rohadt helyzettel. Sosem siránkoztam, nem olyan fából faragtak, egyik pofon után jött a következő, fel kellett állni és tovább menni, nem feladni, legalábbis látványosan nem... Na, ezt hívják szívásnak ha nem tudnád. Ha most látna olyan aki ismer, azt hinnék kimosták az agyam vagy a hatalmukba kerítettek, mert bizony önszántamból és mindenféle erőszak nélkül nem ácsorognék ennyire közel egyik jóhoz sem a normál esetben. Csak akkor, amikor a vérben tocsogó testrészéről kell valami...Van amit nem tudsz irányítani, ha összeomlik az amúgy is káoszból álló életed ezek az emlékek megölnek téged. De mi van ha te már lélekben halott vagy? Nah? Mivel én már lelkiekben elpatkoltam. Egy Halott lélek vagyok. Kifordul a belem saját magamtól, de ez sem érdekel most.
Üveges tekintettel meredek magam elé, mintha totál kikapcsoltam volna, de jól esik az üresség és ha tehetném mindig ezt az állapotot érném el magammal, nem fájna a fejem semmi miatt. Nem szólalok meg, nem felelek, nem teszek semmit, ő se beszél hozzám, mikor befejezte játékát, csak rám emelte íriszeit.  Bölcs, nagyon helyénvaló dolog. Szemem se rebbent míg ő játszott. Az se érdekelne ha kivájná a két szemét és a tenyerébe fogva pillantgatna felém könyörögve. Kinőttem már ezekből az apró cseprő dolgokból, mondjuk soha nem is hatódtam meg rajtuk egyébként. Ma nem lesz szerencséje... Az lenne a poén, ha futna az életéért...Ekkor egy pillanat alatt ragadtam meg a nyakánál a ruháját és indultam meg vele, közben magam elé löktem és elengedtem. A kezeim visszahelyeztem a zsebeimbe.
- Indulj! Ha nem akarsz meghalni, nem ellenkezel! - rövid és tömör, határozott. Semleges hangszínemmel adom tudtára hol a helye, ugyanazt a jelzőt használva, amit ezelőtt alkalmaztam. Azt akarom, hogy velem jöjjön, engedelmes pincsiként a talpam fogja nyalni. Alig egy méterre állt előttem a hangszerével, még pálcát sem kell rántanom, hogy elintézzem a mocskot.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: Music:  Félj, vagy halj meg Note:  
 
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Vas. 11 Jan. 2015 - 12:15


A félelem csak egy érzés.

Cselekednünk kell, még akkor is, ha félünk, hiszen így erősíthetjük meg a bátorságunkat.


Igazából, nem tudom, mit ártottam én a fiúnak, hisz sose láttam egészen idáig. Nem is bánom, hogy őszinte legyek, csak... csak sajnálom őt. Pedig nincs rá okom, azt mondják, az ilyen embereket nem szabad, arra bezzeg soha senki nem gondol, hogy ők se voltak ilyenek. Biztos nagyon szenvedett valami miatt, ezért határozott úgy, hogy könnyebb búcsút mondani mindennek, ami valaha ő volt.
- Nem helyes, amit teszel.... gyáva vagy - közlöm a véleményem egyenesen a kihalt szemekbe nézve. Nem érdekel, hogy kapni fogok ezért, már úgyis kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy ez lesz az utolsó napom, viszont szemen köpném saját magam, ha meghunyászkodva tennék eleget minden kérésének. Nem vagyok az a fajta. Persze meg tudom állapítani, mi számít még bátorságnak, és mi már őrültségnek, most épp a kettő között stangálok valahol.
És igen, gyávának tartom, mert a könnyebb utat választatotta. Átavanzsálni egy lelketlen szörnyeteggé, kiírtani mindent magadból, csak, hogy.... ne fájjon? Mi ez, ha nem gyávaság? Nekem is fájt... sokszor rengetegszer. Nem álltam meg könnyek nélkül, mikor valaki sárvérűnek nevezett, sem azt, hogy pont emiatt olyan atrocitások értek, amik bárkit tönkretettek volna, de nem... én felkeltem, és bemutattam nekik. Nem, nem szomjazok bosszúra, nem szándékozom visszaadni azt, amit kaptam, sose alacsonyodnék le arra a szintre. Nem, én a képükbe vigyorgok nap, mint nap, az jobban idegesíti őket, mintha bosszút forralnék.
Aztán játszani kezdek, de még saját magam is meglepődök azon, milyen tisztán, milyen erővel kelnek szárnyra a hangok. Elkönyvelem, hogy a saját magamnak tett ígéretem tényleg betartottam, hisz így még sose sikerült játszanom, ilyen tisztán, ilyen lélekszaggatóan, kár, hogy nem fogom tudni elmesélni ezt senkinek.
A dal végeztével meg csak nézek a halott szemekbe, és várok. Az arcom merev, de ugyanolyan ártatlan, csak épp mosoly nem játszik rajta, szemeim is ártatlanul vizslatják, mutatva neki, hogy tehet bármit, én nem fogom viszonozni, nem tudnám, hisz erőm fele akkora sincs, mint az övé.
Lök rajtam egyet, mire megtántorodok, el is esek, de mint már oly sokszor, most is felkelek. Szemeim megtelnek elszántsággal, és mérhetetlen szomorúsággal is. Nem értem, miért teszi, hisz... hisz tényleg nem tettem semmit.
- Nem - nyelek egy nagyot, ahogy kissé elé szaladok, hogy szembe fordulhassak vele. Veszek egy mély levegőt, nyugalmat erőltetek magamra, hisz veszteni nem veszthetek semmit.
- Nem - elszántabban, keményebben, bátrabban ejtem ki mégegyszer az egyetlen szót, amivel akár a végrendeletem is aláírhattam, de nem érdekel. Megölhet, kínozhat, amíg rá nem un, de a büszkeségemből nem engedek, azt meg nem hagyom, hogy bárki úgy bánjon velem, mint egy házimanóval. Sárvér ide, vagy oda, vagyok annyira értékes - ha másban nem is, a magam szemében biztos -, hogy egy ilyen megaláztatást, ne tűrjek szép csendben, még akkor sem, ha az lenne a helyes.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Szomb. 17 Jan. 2015 - 14:08


Bianca & Seth


ENem helyes az, amit teszek? Mindenki ezt mondja, kurvára teszek rá, kinek mi a véleménye erről. Csak az én véleményem van és Aidené. Semmi több. Nem tervezem, hogy nagyon hosszúra nyújtom a dolgot, csupán néhány alap dologra van szükségem, a félelmére, meg hogy közvetítsen.
- Amit teszek, helyes. Idővel majd te is rá jössz milyen romlott világban élsz! Mugli!
De amikor ellököm, hogy haladjon szépen és csendesen, amit a száján kiejt.
- Hogy mered?! – sosem szoktam indokolatlanul nagy mértékben elragadtatni magamat, pontosabban egyáltalán nem csinálok ilyet, akkor sem, ha valami tényleg és igazán érdekel. Valahogy sosem voltam az a „bőrömből kiugró” típus és ha az évek alatt egyetlen egyszer sem történt velem ilyesmi, akkor már nem is fog. Nem arról van szó, hogy nem tudok én lelkesedni, mert tudok, de arról másnak nem kell tudnia, mert senkinek semmi köze hozzá. Az én érzéseim az enyémek, csak nekem kell velük tisztában lenni, másokat meg ne érdekeljen.
A türelmem pedig véges és kezdtem elérni a határaimat ebben a tekintetben. Nem szeretem, ha minden mondatomat nagyító alatt elemzik és pontosan azt éreztem, hogy ezt csinálja ő is. Nem gondolom komolyan, hogy kiönteném a lelkem neki vagy bárki másnak, egész egyszerűen azért, mert nem vagyok lelkizős típus. Az nekem sose ment. Gondolom azért, mert nem szoktam agyalni azon, hogy mit érzek vagy sem. Elfogadom és kész. Vagy bevágom egy képzeletbeli ajtó mögé és onnantól kezdve nem foglalkozom vele. Kényelmes és egyszerű megoldás. Vagy kinyírom és a fejem se fáj. A hajamba túrok, ezzel együtt a kapucni is lekerül rólam, nem is foglalkozom vele. Dolgom van, de most nem vagyok abban az állapotban,. hogy megöljem. Vissza kellene mennem. De van egy szemtanúm. Megragadom egy pillanat alatt ismét a ruhájánál fogva és messzire hajítom. Rideg szemekkel figyelem földet érését. Milyen könnyű, pehelysúlyú. Komótos léptekkel megindulok felé, rettegjen, hadd érezzem kínod!

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: Music:  Félj, vagy halj meg Note:  
 
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Szomb. 17 Jan. 2015 - 14:52


A félelem csak egy érzés.

Cselekednünk kell, még akkor is, ha félünk, hiszen így erősíthetjük meg a bátorságunkat.


Miért nem tudom még idejében befogni? Tényleg meg kell már tanulnom, hogy a véleményem tartsam meg magamnak, de nehéz... piszkosul nehéz.
- Miattad lesz romlott a világ... miattatok - mutatok rá hitetlenül. Nekem ő ne papoljon, mikor nemrég egy fej volt a kezében, nem vagyok ostoba, még ha nem is látszik, szép lassan összeáll az a kép, és kezdek rájönni, hogy a mesék azokról a halálfalókról, vagy mikről nem tlejesen alaptalanok.
- Mit ártott az a férfi, ha? Ő is sárvérű volt? Nem felelt meg az elvárásaidnak, nem passzolt abba a tökéletes képbe, amit ti elképzeltetek magatoknak? - rázom meg a fejem, még a könnyeim is kicsordulnak, de gyorsan letörlöm őket. Tudom, hogy egyszer majd én is így végzem, ha nem tesznek valamit, mégse félek. Minek tölteném rettegésben a napjaim, ha egyszer úgyse tudom elkerülni azt, ami rám vár? Akkor inkább élek úgy, hogy kihasználok minden ölembe hulló lehetőséget, nehogy egyszer is meg kelljen bánnom, hogy nem tettem meg valamit.
Nem felelek a kérdésre, nem adom alá a lovat, csak nézek a szemébe. Az enyémben nincs félelem, már nincs, nem félek, nem tudok félni, nem is akarok. Büszkébb vagyok annál, hogy megadjam neki az örömöt, ha már meg kell halnom, legalább bátran tegyem, nem? Hűen a házhoz, ahová a süveg osztott be. Persze a hősködés se az én asztalom, sose voltak világmegváltó terveim.
- Én... én már láttalak - suttogom magam elé zavartan, ugyanakkor döbbenten. Szép lassan ugrik be minden, ahogy Theo megmutatja a merengőt, ahogy kihalászik egy emléket, ahogy beteszi az üstbe. Aztán érzés, mikor magába szippant. Amikor a kviddicspályán találom magam, ahogy a fiú hullik le, ahogy a másikat alig tudják visszatartani... és az az arc. Az az arc, mai most néz vissza rám, de szemeiből minden érzelem kihalt.
Lehet, hogy Theo akkor csak azért mutatta meg azt az emléket, hogy lebeszéljen engem arról, hogy jelentkezzek hajtónak, az érzés viszont mellbe vág. Akkor is kirázott a hideg, most minden izmom megfeszíti, és döbbenten meredek magam elé.
- A testvéred volt? - kérdem halkan, magam elé meredve. Persze, tisztában vagyok vele, hogy ez nem tesz jó az amúgyis ingatag kapcsolatunknak, de én Bia vagyok, erre még akkor se tudnék rácáfolni, ha kötél lenne a nyakamon, nyaklánc helyett, nem tudnék nem önmagam lenni, és talán ez a legnagyobb hibám.
Legközelebb már csak akkor kapok észbe, mikor megint hajít rajtam egyet, felnyögök, ahogy megtapintva a halántékom, érzem, valami meleg folyik. Hátratekintek, látom a követ, látom rajta azt a pár csepp vörös valamit, aminek beazonosításához nincs szükségem orvosi diplomára.
- Nem félek tőled, már nem... az olyanok nem tudnak bennem félelmet kelteni, akik menekülnek a múltjuk elől, ahelyett, hogy szembe néznének vele.... nem félek tőled... Aaron - könnyes szemeim még akkor is határozottan néznek a szemébe, mikor már a számat kell összepréselnem, hogy ne zokogjak fel a fájdalomtól, nem.. nem fogok, nem adom meg neki azt az örömöt.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Szomb. 17 Jan. 2015 - 16:51


Bianca & Seth


Az vagy amit választasz nem azt amit mások mondanak.
Remélem, hogy nem fogja elfelejteni másnapra a dolgokat. Most speciel azt sem tudom, miről beszél. Mármint sokszor történnek csúnya dolgok, szóval annyira nem meglepő, ha ő is részese lesz egy ilyennek. Legalább nagyobb hírnévre teszek szert...És hogy én miben vagyok benne, az maradjon az én dolgom. Mert oké, hogy a mester.... Azt is megértem, hogy nem igazán örülne annak, ha valami csúnya dologba keverednék, de istenem, eddig is keveredtem mindenféle ilyesmibe, ezután is fogok és nem fog meghatni. Ez vagyok én, nem tudok rajta változtatni.
- A világ pusztulásra van ítélve. Vedd észre és fogadd el.
Nem lesz ez így jó, nagyon nem. Elsimítom a dolgokat, hatalmas tűz lesz a pici lángból is. Éljen Seth. Visszapillantok a halott, fej nélküli testre, majd a lányra.
- Megfogant. - engem nem érdekel, hogy kicsoda, vagy hogy milyen vérrel rendelkezik, ha meg kell ölnöm, megteszem. A részletek feleslegesek.
Olyan erősen préselem össze az állkapcsomat, hogy félő, kitörnek a fogaim. Ökölbe szorítom a kezemet, a bütykeim egészen elfehérednek. Legszívesebben itt és most nekiesnék, elegem van ebből az egészből és igen, belőle is. Gondoltam, hogy már látott. Roxfortos, Griffendéles voltam, csöndes srác. A cérna azonban akkor pattan el, amikor kérdez. Elhajítottam, majd felkelt. Vérzett, felé fordultam és felegyenesedtem. Végig hallgattam, de a név amit kiejtett...kár volt. A dühöm az eget veri, még ha az nem is látszódik meg. Egy pillanat alatt teremtem előtte, talán még reagálni sem tudott, nem érdekel. Gyorsan kapok felé, hogy a torkánál megragadva vághassam a közeli fához. Ha sikerül, akkor szinte egyből észhez térek. Amint a háta a fának csattan, egyből eresztem el nyakát, ragadom meg ruhájánál, a törzsnél tartva egy kézzel. Egy magasságban velem. Odanyomva. Több nem kell.
- Aaron. Ne merészeld a bátyám nevét még egyszer kiejteni... - préselem végül ki a rövidke kis mondatot az előbbi szösszenete hallatán, ennyivel reagálva le ezt az egészet. Mégis minden benne van ebben az egy mondatban. Közel sincsen vége és nem fogok ilyen könnyen túllendülni ezen az egészen. Megsértett és egy cseppet sem érdekel, hogy talán igaza lehet, ezzel a miattam romlott a világ szójátékkal.
- Nekem nem fog lelkiismeret furdalást okozni, ha bárkit meg kell fosztanom a szennyes kis életétől. És veled, mi a helyzet? -  Lily Evans bőrére utazom, bízom benne, hogy el fog bukni, de egyelőre nem történt még meg. Senki csicskája nem vagyok. Csak egy fegyver Aiden kezében.
Bármit is hisz, vagy lát, sosem tudhatja, mi van mögötte. Én másként működöm, mint ők, én a céljaim elérése érdekében hajlamos vagyok olykor engedni a huszonegyből, és közösségi magatartást mutatni. Most viszont nagyon nem ez a helyzet.
Átéreztem, milyen érzés hatalommal élni. Az istenek sakktábláján állok. Feladatom van, amit maradéktalanul elintézek.
- Csalódás látni, hogy Roxfort igazgatója meghúzza magát. Nem vezetőhöz méltó ez a fajta viselkedés. Csak a gyengék rejtőznek el. Azokra lehet csak felnézni, akik bátran néznek szembe a halállal. Csak azt fogják követni, aki képes egybetartani és megfelelően vezetni másokat. - arcom blazírt, már sehol sincs az előbbi düh, ezeket a szavakat is úgy dobtam felé, mintha természetes lenne számára is. Majd közel hajolok a füléhez...
- Ha visszaérsz Roxfortba, add át üdvözletem Lily Evansnak. Ismered, ugye?

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: Music:  Félj, vagy halj meg Note:  
 
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Szomb. 17 Jan. 2015 - 17:36


A félelem csak egy érzés.

Cselekednünk kell, még akkor is, ha félünk, hiszen így erősíthetjük meg a bátorságunkat.



Igazából, teljesen meglepődök azon, hogy még mindig életben vagyok, és aránylag egyben is. Persze nem kezdek el öröm sikongatni, ujjongni, ki tudja, mi lesz még ennek a vége.
 - Fogadd el... naná, azt a legkönyebb, beletörődni mindenbe... bocs, engem nem abból a fából faragtak, nem ismerem ezt a szót, sem azt, milyen feladni - vonok vállat, le nem véve a szemem róla. Miért fogadnám el, miért kéne nekem beletörődnöm bármibe is? Csak mert ez a könnyebbik út? Az gyáváknak való, szerencsére, a sárvérem mellé hatalmas akaraterő is társult, így egy kezemen meg tudom számolni, hány olyan alkalom volt, mikor én bármit is feladtam.
- Undorító vagy - ezt is a képébe vágom, azon már rég túl vagyunk, hogy azt latolgassam, mikor sértem meg. De legalább őszinte vagyok, még akkor is, ha konkrétan a saját életemmel játszok, ha meg akar ölni, úgyse tudnék mit tenni ellene, nem?
Látom, hogy átléptem mégegy határt, szinte már a saját bőrömön érzem, ahogy őt átjárja a düh, és kicsit kellemetlenül is érzem magam amiatt, hogy olyasmibe tapintottam bele, amihez igazából nem sok közöm van.
Vártalanul se ér, hogy újabb támadás ér, csak felnyögök, mikor a fa tözsének vág, kiáltásra nem futja. A fájdalom belém nyilal, ma már sokadszorra, és érzem, már olyan gyenge vagyok, ha nem tartana, biztos a lábai elé hullanék.
- Nem a te hibád... tudta, mit vállal azzal, hogy beáll a csapatba... nem... a... te... hibád - akadozva nyögöm ki, a szemekbe nézve. Ez az egyetlen, amit mondani tudok neki, de ez legalább igaz. A bátya vélhetően tudta, mire vállalkozik, már ha nem tartozott azon hülyék közé, akik csak azért küzdötték be magukat a csapatba, hogy feljebb kússzanak a "menők" listáján, én is ezért táncoltam vissza, tisztában vagyok a saját határaimmal, annyit nem ért meg egy meccs, hogy feltegyem rá az életem, vagy épp a végtagjaim.
- Akkor miért nem teszed? Hisz láthatod, elég lenne pár szó... pár jól összerakott mondat, és őrületbe tudnálak kergetni a múltaddal, még csak pálcát se kell rántanom hozzá... de.. de én nem vagyok ilyen - burkoltan bár, de biztosítom róla, hogy amit tudok, nem fogom felhasználni ellene, nem vagyok olyan féreg, mint diáktársaim többsége, és amúgyis... az ő élete, neki kell szembe éznie vele, vagy épp menekülni előle, ahogy azt most teszi.
- Na, látod... most ismerted el, hogy te is az vagy. Elrejtőzől... mégha a saját múltad elől is, de te is gyenge vagy... nem érzed képmutatónak magad, hogy ilyeneket mondasz? - kérdezek rá, csevegő módon, mégha valahol sejtem is, ezzel megint csak fel fogom húzni. Az igazság olykor fáj, jobban, mint bármi a világon.
- Szerinted, a testvéred örülne, ha látná, mi lett belőled? Ha szeretted, ha tényleg jelentett neked valamit, tudnád, hogy csak az ő emlékét gyalázod meg azzal, hogy ilyen vagy - én legalább is így látom, még itt, ebben a világban is próbálok úgy viselkedni, hogy a szüleim büszkék legyenek rám, hogy ne kelljen a homokba dugniuk a fejüket, csak mert a lányuk vagyok, pedig esélyes... sose lesznek ennek a világnak a részei.
- Sajnálom, nem vagyunk beszélő viszonyba... ő más körökben mozog, így mást kell találnod, aki baglyot játszik - én? Beszélni... Evansel? Még akkor sem, ha bőröm nyúzzák. Az ideglelés tud kergetni tőlük, bár bizonyára bennem van hiba, csak mert nem nézem áhítattal minden egyes lépésüket, és nem fő életcélom észrevetetni magam velük...
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Csüt. 22 Jan. 2015 - 18:18


Bianca & Seth


Az évek múlásával, elveszítünk ezt azt, egy rokont, egy tárgyat egy barátot, egy darabot magunkból. Átformálódhat egy ifjú elme annyira, hogy a mesterének is furcsa, sőt bizarr legyen? Minden jel szerint igen. Ez az átka annak, ha egy gyereket tesznek gyilkossá. Nem mondom azt hogy kiveszett belőlem minden, játékos vagyok még mindig. Csak hogy itt az életed a tét ha velem kezdesz és imádom a kiskapukat.  Szóval csak tessék, saját felelősségre állok rendelkezésedre. Hogy mik a céljaim? Élni és játszani. Hatalom? Hm, részben igen, de az erő nem minden, van valami ami még annál is fontosabb. A józan ész és ravaszság barátom, hiszen jól tudod, ugyanúgy lehet háborút vívni tollal és papírral mint egy karddal és hadsereggel. A lány szavai egyik fülemen be, a másikon ki. Csak azt veszem figyelembe ami fontos, bár az ő szájából unalmas dolgok jönnek ki. Szerinte undorító vagyok, nekem ez természetes. Ölj, vagy téged ölnek. Ez Roxfortban nem tanítják?
Hát nem.
- Aaron halála, a TI hibátok volt. - tartom továbbra is a szemkontaktust, tekintetem jéghideg, üres és ha lehetne, már rég megöltem volna vele. Semmit sem gyűlölök annál jobban, amikor tudom, hogy élek és mégsem, mert valahol egészen máshol járok, mint normális esetben kellene. Normális eset... én beszélek normális esetről, amikor magam sem tudom, mi az igazán.
- Az lettem, akinek lennem kellett. - mondtam végül mintegy  beletörődő nyugalommal. Sajnálatos, hogy nem tanulta meg, mikor ildomos hallgatni. Az én közelemben pedig nem árt ha olykor kussolnak. De hagytam had beszéljen, nehogy nekem valami benne rekedjen és belülről eméssze fel, az sehová sem vezetne, ha agyvérzést kapna.
- Fogd be, mielőtt megfájdul a siránkozásodtól a fejem. Ne akard megtapasztalni a dühöm. - mondtam oly természetességgel, mintha épp a hiányolt madárcsicsergésről csevegtünk volna. De mikor megint a testvéremmel jött, ezt már nem akartam hallgatni. Semmi köze az egészhez. Ráadásul semmit sem tud, de kurva okosnak tartja magát. A másik kezem ökölben. Majd egy pillanat alatt ököllel, errővel húztam be arcába... nem érdekel hogy lány, Evanssal is megtettem. Megteszem mással is. Megtehetem.
Más dolgok élveztek piorítást, így azok szerint cselekedtem, bár ha összeziláltam volna a sorrendet, annak se örült volna jobban, ehhez nem fért kétség. Törjön meg ENGEM és onnantól folytathatja ezt a szájalást, szavam nem lesz ellene, addig azonban elvárom, hogy az ilyen megjegyzéseit lenyelje vagy mással ossza meg....

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: Music:  Félj, vagy halj meg Note:  
 
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Csüt. 22 Jan. 2015 - 19:00


A félelem csak egy érzés.

Cselekednünk kell, még akkor is, ha félünk, hiszen így erősíthetjük meg a bátorságunkat.



Nem, soha nem fogom megérteni, hogy vetemedhet valaki olyasmire, hogy... hogy ilyen legyen. Véleményem szerint semmi nem lehet elég rossz...kilátástalan talán, de.. de mindig van egy halvány reménysugár, amibe lehet kaposzkodni, csak meg kell látni. Aláírom, olykor nehéz, olykor én is nehezen találom meg, de a világért se hagynám, hogy egyszer az én saját arcom köszönjön így vissza rám.
Mindig kimondom, amit gondolok, és tudom, hogy egyszer emiatt nagyon meg fogom járni, de hogy őszinte legyek, nem érdekel túlzottan, ha valaki nem viseli el az igazságot, vagy az én szerény véleményem, az már az ő baja, a kezébe van adva a lehetőség, hogy megingasson benne, hogy megmutassa, én is tévedhetek, de ha hisztiszve puffog, vagy épp lepereg róla, azzal sem tudok mit kezdeni, hát Istenem.
- Persze, keress csak bűnbakot, attól biztos jobb lesz - biccentek, hisz valahol mélyen sejtem én, hogy ez a könnyebbik út. Nem vagyok ám akkora hülye, mint aminek mások látnak, csak hát... sok diáktársammal ellentétben, én nem állok neki ezt bizonygatni. Higgyen azt mindenki, aki akar, könyveljen el, aminek akar, én attól még nyugodtan fogok aludni, hisz tudom, azok akik fontosak nekem, látják azt, mait sokan mások nem akarnak észrevenni, hogy milyen indíttatásból... ki tudja.
Már nem zavar, ahogy rám néz, bár még mindig megremeg a gyomrom egy kicsit, le tudom küzdeni. Hát nem szép, mire nem képes egy kis idő is? Csak ennyi kell, hogy idomulni tudj másokhoz, ha akarsz.
- Ez egy hülye felfogás, de a te dolgod - vonom meg a vállam, mert egyszerűen nem hiszem azt, hogy valakinek már születése óta megvan írva, hogy egyszer majd egy irdatlan seggfej lesz, aki csak azért veszi el mások életét, mert.... miért is? Komolyan, milyen oknak kell lenni ahhoz, hogy az ember mindenhatónak képzelve magát, rendelkezzen mások élete felett? Ez undorító, dühítő és teljességgel elfogadhtatlan számomra, de a világ kegyetlen, és nekem ideje lenne belátni, hogy igenis... vannak ilyen személyek, nem hiába kéne a homokba dugnom a fejem. Talán.. talán egyszer meg is tanulom, hogy kell.
- Siránkoznék? Én? - kerekednek el a szemeim. Pedig most pont nem is, lenne nem egy válogatott sértésem, amit a fejéhez vághatnék, csak mert neki köszönhetően fájdalom nyilal mindenembe, sanyargathatnám magam azzal, hogy persze, engem könnyű, mert én csak gyenge vagyok, meg nő.. mégse teszem, nem siránkozom.
- Ó, szóval még nem vagy dühös - vonom le a következtetést, annyi eszem meg nekem is van, hogy belássam, tényleg nem akarom tudni, milyen az, mikor tényleg ellepi agyát a vörös köd.
Ahogy az enyémmel teszi, mihelyst behúz egyet. Az adrenalin a vérembe szökik, talán azért is nem érzem már egyből a fájdalmat, vagy mégis, csak összeolvad a többivel. Mindenesetre, most az én szemeim szórnak szikrát, és olyat teszek, mint még soha.
- Incarcerandus - utálom, gyűlölöm magam akkor, mikor pálcát rántok, hát még, mikor meg is kötözöm vele Sethet - már ha sikerül -, de a dühöm nagyobb. Én tényleg tűrök.. sok mindent tűrök, ami talán látható is, de... de van egy pont, mindig van egy pont, amit, ha valakinek sikerül is átlépnie, nos... a végeredmény ez.
- Majd szólj, ha lenyugodtál - tapogatom meg szabad kezemmel az arcom. Hirtelen kismillió átok jut eszembe, amit olvastam, vagy épp az idősebbektől sajátítottam el, mégis csak megrázom a fejem, mert nem, én képtelen vagyok rá, soha nem lennék olyan, mint ő.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   Pént. 23 Jan. 2015 - 20:08


Bianca & Seth


Mindenre van valami szava. Olyasmi, amit vagy elengedhetek a fülem mellett, vagy az idegeimen táncol. Talán tényleg jobb lenne eltenni őt láb alól, mint hogy játsszak...megint. Mint Evans esetében. Egyáltalán ki ez a kis bolha? Tiszta ingyencirkusz.
Mindegy. Új játszótársat találtam magamnak...pár percre.
- Genetikai hiba vagy? - kérdeztem meg, ide nem illő kérdésként, de kezdi szúrni a szemem a viselkedése....
Óvatos voltam én világ életemben, még ha ez nem is mindig volt feltűnő, máskülönben rég nem élnék. Illetve, ha nem lenne olyan rohadt mákos formám, mert anélkül se jutottam volna el eddig... meg sok más tényező is közrejátszott, egy szó, mit száz, nem adom olcsón az irhámat.
Nem feleltem a kérdésére, hiszen mindkettőnk számára egyértelművé vált, hogy ő a sarokba szorított leginkább kettőnk közül...viselkedjek emberi lényként? Sajnos erre már rég nem vagyok képes. Ez pedig a következő lépésemen is megmutatkozik. Ököllel képen töröltem a lányt. Tekintete vészesen csillogott, elő került a pálcája is, úgy tűnik ezzel kicsit felébresztettem...bár csak annyit ért el ezzel, hogy egy kötéllel megkötözött, ezzel elengedve őt. Karjaim hátul landoltak kötözve, de a béklyók hamar a földön kötöttek ki, ahogy a lány is, mivel elengedtem. És még van képe hozzá, hogy így szóljon hozzám. Lenéző tekintettel figyelem, majd újra megragadom ruhájánál és erősebb csapással mérem őt a fának. Talán ebből érteni fog, de ha nem, repül tovább, mert úgy tartja kedvem. Végül egy gyors fordulással a másik irányba hajítom, mintha csak egy rongy lenne. Tanulj meg repülni csőrike...A pálcám elő került és néhány Expulsoval robbantottam szét a környezetet, tőle úgy 1-2 méterre. A félelmét akarom egyelőre...

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: Music:  Félj, vagy halj meg Note:  
 
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Seth & Bia   

Vissza az elejére Go down
 
Seth & Bia
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Marauders - A Tekergők :: Információk :: Karakterek :: Lezárt Játékok-
Ugrás: