Roxfort, 1977
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Figyelem! Az oldal elköltözött! The Order of The Phoenix
1977 novembere.
Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...

Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videó Figyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Latest topics
» Lily & Severus
by Lily Evans Csüt. 28 Ápr. 2016 - 21:33

» Violette & Louis
by Louis A. Deveroux Szomb. 16 Ápr. 2016 - 19:10

» Mark & Ivory
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:52

» Híreink!
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:13

» Evans & Black
by Lily Evans Vas. 10 Ápr. 2016 - 12:27

» Lauren & Gwenog
by Gwenog Jones Csüt. 7 Ápr. 2016 - 18:09

» Kate & Gwenog
by Gwenog Jones Kedd 5 Ápr. 2016 - 22:08

» Kate and Ariana
by Kate Denver Kedd 22 Márc. 2016 - 23:28

» Szent Johanna Gimi - Élj a Mának!
by Ariana Amberson Vas. 20 Márc. 2016 - 13:25

» Kate keresi...
by Kate Denver Pént. 18 Márc. 2016 - 17:10

» Marlene & Rita
by Rita Skeeter Hétf. 7 Márc. 2016 - 15:32

» KÉSZ VAGYOK!
by Vendég Vas. 6 Márc. 2016 - 14:40

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Hétf. 1 Szept. 2014 - 21:09-kor volt itt.

Share | 
 

 Aiden és Seth

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Aiden és Seth    Kedd 14 Okt. 2014 - 19:44


Aiden & Seth


M
iközben amortizáltam temetőt, na meg a kis Roxfortos csajt, Rex elrohant. Egy teljes óra telt el, mire végeztem teljesen a tombolásommal, a temető helyére egy kráter keletkezett és lángokban állt néhány fa, vagy bokor. A csajnak meg sikerült megszöknie, de nem tudja ki vagyok. Szóval, csak bóklásztam a temetőt körbevevő erdőben, hanyagul emelve egyik lábamat a másik után. A köpenyem és a pulcsim oldala viseltes volt, saras, véres és itt-ott talán egy két oda nem illő lyuk is díszítette. Semmi nem oké, hogyan lenne körülöttem bármi is oké, egyszerűen kevésbé nem oké, mint általában. Azt hiszem. Sose értettem azokat az embereket, akik csak úgy spontán, minden gond nélkül és szívből rá tudtak mosolyogni vadidegenekre. Furcsa érzés volt egyébként, de akkor se értettem. A magam részéről a mosolygást mindenesetre hanyagoltam, inkább arra figyeltem az ő esetében is, hogy mire miképp reagál. Üdv a kegyetlen életben.  Arcomon torz vigyor telepedett meg, tekintetem lángolt a haragtól. Mindenki ott sipítozott, sikonyált, és öt percen belül a mentő meg a rendőr (vagy kik is?)  is befutott. Jah, itt maradtam, mert így is elég nagy feltűnést keltettem, hopponálni is el kellene. Evansra gondolok és vissza hopponálok az erdőbe ahol összefutottam vele a napokban, ugyan nem hiányzott, hogy még több rivaldafényt kapjak. Ez a kis hopp pedig még jobban betette a kaput nálam, a legelső „teleportálásom”.  
Telhetetlen vagyok, a saját érdekeimet nézem elsősorban.. Elégedett vagyok. Érzem a vér szagát. Vér a sima bőrömön, vér a földön, apró, vöröslő cseppek, fémesen csábító illat. Éreztem, hogy Alice reszketett, tudom, hogy milyen állapotban van, és ezt ki akarom használni, most meg fogja jegyezni, ez meg fog maradni, belé ég, kiirthatatlan lesz, és tönkre fogja tenni, mert annyit nem hagyok. Ha akkor valaki segített volna nekem... ha akkor gátat szabnak mindannak a folyamatnak, ami elindult bennem, nem itt tartanék, ezzel tökéletesen tisztában vagyok, azon azonban képtelen vagyok változtatni így utólag, aki lettem. Nem is akarok megváltozni. Kicsit se hiányzott nekem, hogy olykor az én baromságaim után kell takarítani - lást Lily a Romoknál. Nem lobbant még el belőlem minden indulat, Igen, nehéz lett volna elviselni, sajnos a "ha megütnek, üss vissza" elv alapján élek, ez nem a legjobb, de nekem megfelel. Feszültségtől forr körülöttem a levegő, érzem az energiákat, hogy csak erővel tudom magam visszafogni attól, hogy ne tomboljak ismét.  A mester remélem, erről nem szerez tudomást. Nem fog tetszeni neki, meg tudom érteni, fordított esetben és is dühös lennék ezért. Lehet, hogy  jobban fogadja majd, lehet, csak egy kicsit fog majd kiabálni, csak egy kicsit rengenek bele a falak és csak egy kicsit küld el a jó édes anyukámba. Oké, kurva pipa vagyok. Nem vagyok rá büszke, de nem is szégyellem, ez amolyan megszokott létállapot nálam már tulajdonképpen. A hajamba túrtam. Úgy érzem magam, mintha egy kibaszott időzített bombán csücsülnénk, amiről fogalmam sincs, mennyi idő múltán robban. Mindez miért? Mivel megsértette a bátyámat azzal, hogy meglátogatta a nyughelyét. 





••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:  Music: Kaotikus világ Note:
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    Kedd 14 Okt. 2014 - 22:26


Aiden & Seth


Megint egy unalmas nap. Igaz, hogy a legutóbbi kimenőm most segít kicsit jobban tűrni a "jóság szentélyét"! Bár még mindig kész öngyilkosságnak tartom azt, hogy valaki ezen a helyen huzamosabb ideig tartózkodjon!
Fejemet bal kezembe fektetve jobb kezemben lezseren forgatva a próbáltam imitálni, hogy dolgozatot javítok. De már fáj a fejem a sok ostobaságtól, amit ezek itt összehordtak. Ez már szégyenletes!
Azt hiszem kezdem megérteni miért utáltak annyira dolgozatot javítani a tanáraim. Az se normális, aki ilyenre adja a fejét. Még viccnek is rosszak azok, amiket ezek itt összehordanak és akkor még enyhém fogalmaztam.
Hamarosan félbehagytam a javítást ugyanis megérkeztek a bűntetőmunkás diákok. Ma kivételes nap van, hiszen kerek két órát kaptak. Na igen ez van, ha olyankor poénkodnak mikor előtte a tanoncom is felhúzott! Nekik rosszabb.
Már éppen kezdtem élvezni, ahogy a gyerekek szenvednek a nekik kiosztott feladattal, mikor alig hallhatóan -a gyerek arcaiból ítélve más nem is hallotta csak én- megnyikordult az ajtó, a hátam mögött.
Felhúzott szemöldökkel fordítottam oda a fejem. Nem vártam több diákot. Arra meg kicsit sem vágyom, hogy még egy adag javítandó dolgozatot kapjak. De akkor vajon ki lehet és mit is akarhat , az aki a zajt csapta.
Mikor megpillantom, hirtelen odafordulok teljes testel. Elkeredik a szemem és kezd bennem fellángolni a düh. Egy pillanat múlva ott állok a felém igyekvő görény előtt. Rex gyorsan felmászik a vállamra, majd ügyesen elbújva tűnik el szem elől.
~Mi a jó eget csinált már megint ez a gyerek?~ Ez forogott a maradék időben a fejemben és még azt is képtelen voltam élvezni, hogy a kis jóság pártiak szenvednek. Érdekel is engem most az, mikor a tanoncom valami ostobaságot csinált.
Pontban mikor letelt az idejük mindent kitessékeltem a teremből. Általában rá szoktam húzni még egy fél órát, de most nem volt időm amit elfecsérelhetek. Pár mozdulattal előhúztam Rexet a rejtekhelyéről, majd letettem az asztalra.
- Hol van és mit csinált? - Kérdeztem rideg hangon. Minden gondolatom az állat emlékeire összpontosítani. Temető?! Mi a jó Merlint keres egy temetőben? Ott nem nagyon lehet kit elpusztítani.
Ekkor azonban meghallok egy távolabbi halkabb gondolatot. Nagy balhé volt az egyik temetőben? Kész kráter van a közepén? Égnek a fák? És sok a vér! Seth Whitford mi a jó eget csináltál már megint? Te égetnivaló!
Komolyan beleőszülök ennek a gyereknek a nevelésébe! Miért nem tudja visszafogni az indulatait? Miért kell neki mindig feltűnést kelteni? ~Hogy eltűnt a helyszínről? Hopponált!~ Legalább volt valami haszna is a kirohanásának.
Egyetlen néma utasításomra Rex a vállamon termett. Szélsebesen mentem a szobámba, senki sem látott. Felvettem az éppen kéznél levő fekete köpenyt, s a csuklyát az arcomba húztam.
Még jó, hogy ismerem a titkos utakat, már mint egy részé. Csak ami nekem fontosabb. Egyenesen ki a szabadba. Ez volt az első gondolatom. Meg tudnám találni hopponálás nélkül is, de így sokkal gyorsabb.
Összeszedtem a gondolataimat, majd hopponáltam. Fogalmam sincs hova, valami erdőbe az biztos. De nekem nem is azt kell most tudnom, hogy hol vagyok, hanem azt, hogy a kölök itt van-e? Vagy feleslegesen jöttem el ide?
Mikor megpillantottam viseltes alakját és megéreztem a vér és a füst szagát, megint fellobbant bennem az a harag, amit akkor éreztem, mikor megláttam Rexet az iskolában. Dermesző, jeged düh ez, amivel nem lehet mit kezdeni.
Kezem a pálcámra kulcsolódva, érzem ahogy az erő vibrál az erdőben. ~Fogd vissza maga Aiden nem kellene felrobbantani az egész helyet! És ki tudja ki hallaná!~ Megcsillant a szemem, rájöttem a megoldásra.
Tanoncom háttal állt nekem és ette a düh. Kizárt dolog, hogy észrevett. Gondolataiban sem látom, hogy tudná, hogy itt vagyok. Most jön a gyorsaság. Nézzük mennyit lassultam az évek alatt. Nem hiszem, hogy nagyon sokat.
Megiramodtam és elkaptam a gyerek kezét, a következő pillanatban egy elhagyatott mindentől távoli réten voltunk. Elengedtem a kezét és rá se nézve emeltem fel a pálcámat. Egyetlen intés és egy gondolat.
S lábai máris a tüzes bilincben vannak. Nem akarom nagyon megkínozni, még nem! Előbb tudnom kell, mi volt ez az egész! Hogyan érte el, hogy ennyien lássák, hogy mit tett? Meg hogy miért szegte meg a szabályom!
Hirtelen előtte álltam. Bal kezembe szorítottam az állát és felemeltem a fejé, hogy egyenesen a szemembe nézzen. Szikrákat szórt a szemem és éreztem, ahogy teljesen átjár a düh. Ritkán borít el ennyire.
- Mégis mi a jó gyilkolnivaló öreganyádat csináltál? Hogy a feneketlen, tüzes pokolba lehettél ilyen meggondolatlan? Te szerencsétlen tökfilkó! Van egyáltalán fogalmad róla, hogy mik a tetteid következményei? Mert ha nem, megmutatom én neked! Hogy a Fekete Halál vinne el!
Egy határozott mozdulattal akkorát taszítottam rajta, hogy majdnem elterült a földön. Éreztem, ahogy a dühöm, féktelen haragba megy át. Le kell vezetnem nem maradhat bennem, mert az hatalamas veszélyt jelentene.
Lehunytam a szemem, ahogy ilyenkor mindig, de ez nem segített csak a föld kezdett el remegni a lábam alatt, ahogy a Noir vér és a varázsigék átjárták a testem. Mikor kinyitottam a szemem lényegesen sötétebb lett. De ez most nem érdekelt.
- Ajánlom, hogy olyan okod legyen erre a felhajtásra, ami élet-halál kérdése! Mert ha nem őseim nevére mondom megtanítom neked egy életre, hogy hogyan vigyázz arra a nyomorult irhádra!
Kiabáltam már vele máskor is. Szídtam már le nem egyszer. Fenygetni is fenyegettem vagy ezersze. Viszont még sose törtem ki így, eddig egyszer se sikerült ennyire kihoznia a sodromból, mint most. Ez pedig nem jó jel.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    Szer. 15 Okt. 2014 - 17:18


Aiden & Seth


M
egszűnt az időérzékem, a percek, órák összemosódtak, mintha csak valami ragacsos kulimásszá sűrűsödtek volna. Az arcom merevvé, a tekintetem szúróssá, sötétté vált, ahogy a testem egyenesbe vágva magát és indított meg előre felé. Úgy éreztem, se élő, se holt nem volna képes megállítani. Sikerült Hopponálnom. Szóval máris jár egy plusz pont. Minden.. minden egyes szó itt kattog a fejemben, nem csak a mostaniak, de a pár nappal ezelőttiek is.  Most egyedüllétre vágyom, hagyjon békén. Nem csak azért nem akartam, hogy legyen itt bárki, hogy meglesse, mit csinálok, milyen vadállat módjára gyilkolom az itt lévőket. Sokkal inkább azért vágyom az egyedüllétre, mert félő, hogy egyetlen szó, vagy rossz mozdulat és mesteremnek esek, ilyen állapotban pedig valószínűleg én húznám a rövidebbet. Fiatalabb vagyok, ráadásul dühös és ingerült, nem éppen a legjobb párosítás. Tombolok és őrjöngök, egész egyszerűen nem tudok mit csinálni, hova tenni ezt az egészet és konkrétan még arra is képtelen vagyok, hogy felfogjam, lényegében mi is történt a Temetőben. Gondolataimból azonban kiszakít, a természet előttem kavarogni, majd eltűnni kezdett, arra eszméltem, hogy egyszer csak világosodni kezd. Egy teljesen más terület. Nem is érdekel túlzottan, mint ahogyan az elmúlt napokban szinte semmi sem.  A bent rekedt levegőt egy szuszra fújom ki. A lábaim valami szorost érzékeltek, majd mesterem lépett elém. Megragadta a képem.  
Szavait, mintha csak leszartam volna, úgy vontam vállat, és hagytam elmenni a fülem mellett. Csupán a mellkasomba fortyogó tűz, és indulat volt az, ami megperzselte az ereimbe áramló vért.
Heves volt, mégis jeges...  semmilyen. Hát nem. Nem igazán akartam megmagyarázni neki, hogy mi ez az egész. De tudtam, ennek úgyis az lesz a vége, hogy vagy ki szedi belőlem vagy én szépen mindent elmondok. Na...  legalábbis nagy vonalakban! Persze, minden gondolatom már rég messze járt, ahogy dühös, félelmetes hangja a fülembe kúszott. Ezzel együtt pedig az arcomra is felmázolódott egy kaján vigyorba torkolló mosoly. Túl jól ismer, azt hiszem... Tudja, hogy néha nem azt csinálom, ami „helyes” volna. Hanem csak megyek egy teljesen más irányba. Elpillantottam jeges tekintetéből egy röpke másodpercre, ahogy arcomon ezernyi vonás kezdett átalakulni, átrajzolódni. Egyszerűen képtelen voltam féken tartani.
- Miért panaszkodsz?! Nem a te „pénztárcád „ bánja azt, melyet műveltem. Egyáltalán…miért vagy kiakadva, nem neked okoztam ezzel galibát. Nem tudják ki volt!
„Szépen, csendben” intézünk mindent. Igazság szerint nekem teljesen mindegy, hogy melyik opció valós, meg szoktam már, hogy valaki úgy áll velem szemben felfegyverkezve, hogy még csak a szíve sem ver hevesebben a megszokottnál. A kérdésével nagy hirtelen nem tudok mit kezdeni. Csak még dühösebb vagyok a kelleténél. Csak egy ok van és az is valós. Mesterem, illetve újdonsült Apám mindig mondta, hogy lehetőség szerint kerüljem azt a fajta feltűnést, amit egyébként keltünk magunk körül. Ez pedig azzal jár, hogy ma még biztosan nem fog meghalni senki. Roxfort egy szerencsés hely. Még.
- Meggyalázták Aaron sírját!! - hangom magasabb szint ütött meg.
- Csak azt osztottam ki, melyet megérdemeltek! De még mindig nem teljes volt a kirohanásom, megszökött az a korcs. – utaltam itt a Grifendéles volt osztálytársamra Alicére, a pálcám hirtelen előtűnt a köpenyem újából és a bilincs szétrobbant, majd hátrébb léptem. Figyelmem apa dühén volt, de az enyém sem csökkent, nem rá voltam dühös, hanem a lány szavai robbantottak fel.
- Nem értem a dühödet!  - szelte át a bal karom a levegőt magam előtt és a levegőben oldalt megállt és leeresztettem.
- Önkényesen cselekedtem! Na és?! Nem a te fejedre! Mégis mi a problémád ezzel?! - Nem vagyok humoromnál, felidegelt ez a nyomorult csaj az összes bajával együtt. Na jó, most már nekem is kezd elegem lenni ebből az egész műsorból. Ha lenne rá esélyem, esküszöm, hogy megfordulnék. Újabb hazugság, én sosem esküszöm semmire.
- Értem én, tiszta sor. Mostantól teljes mértékben nyugodt álmaim lesznek.
A pálcám a mester felé emelkedik és elszórok mögé egy kis Piroinito-t, mögötte magas lángok égetik fel a tájat. Nem vagyok magamnál komolyan mondom megőrültem, apámmal akarok viaskodni, tudom mekkora erő birtokában van és én mégis...de ha csak ez nyugtatja le mindkettőnket. A nagy semmi miatt akadt ki!





••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:  Music: A nagy büdös semmi XD Note:
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    Szer. 15 Okt. 2014 - 23:26


Aiden & Seth


Na mi az a gáz, ami rögtön lobban, ha szikra éri? Tudja a kétezer éves ráncos öregasszony hátsója! Nem is az a lényeg, hogy mi a neve csak az, hogy most körülbelül úgy érzem magam, mintha berobbantam volna.
Belülrő feszít a rideg, hideg, fagyos, könyörtelen indulat. Érzem, hogy uralkodni akar rajtam. De nem fogom neki hagyni. Sose hagytam neki, csak mikor még nagyon fiatal voltam. Most nem fogom hagyni, hogy kiszökjenek az indulataim.
"Vállalom!" Ez az egy szó harsog a fülemben! Vállaltam, hogy mindenért amit tesz én is felelős leszek, hogy mindenről tudni fogok és mindenben segítek neki, amiben kell. De ha egyszer nem fogad nekem szót, akkor mihez kezdjek.
Nem igazából nem is az a baj, hogy nem fogadott szót, hanem hogy volt olyan ostoba, hogy nem tett róla, hogy ne maradjon szemtanú! Ezért tanítottam én olyan sokáig. Megtanítottam hogyan rejtse el, ha ott volt valahol!
Ez bosszantott föl annyira, hogy már forr bennem a düh. Kezdetben csak haragos voltam, hogy nem engedelmeskedett nekem, de azzal, hogy ekkora hibát követett el. Elszakadt a cérna és a dühöm egyre kezelhetetlenebb lett.
Megkerestem a tanoncom. El volt merülve magában. Gondolkodott, s a gondolatokból lassan összeraktam a teljes képet. Ami még kevésbé tetszett, mint a részletek. A haragja túlon túl veszélyes az álcájára.
Hirtlen mozdultam, elkaptam a karját, s abban a pillanatban hopponáltam. Nyílt terep kell, olyan ahol közel, s távol senki sincsen. Ha mind a ketten tombolunk ott földindulás lesz, márpedig akkor jobb, ha nem lát minket senki.
Nem vagyok az a fajta, aki az indulatait a varázslattal vezeti le. Inkább a kikiabálom magamból típus vagyok, de ha már nagyon nincs más megteszi a varázslat is. De akkor az nagy, pusztító és gyilkos lesz.
Nem is figyelt oda rám. A szavaim leperegtek róla! Láttam a gondolatain, hogy mindenhol van csak itt nem. Ennek ellenére csak osztottam tovább az  észt. Nem érdekelt, hogy figyel-e? Csak az, hogy kimondjam.
Jeges dühös kitörésemre annyival válaszol, hogy arcán kaján vigyor lett úrrá. Ez pedig csak még jobban felidegesített. Hogy mer rajtam mosolyogni? Szemeit elfordította jeges tekintetem elől, de láttam, ahogy az arcán megváltoznak a vonások. Nem tudja magát kontrolálni!
- Nem, nem az én pénztárcám, te varázslók szégyene! És méghogy nem nekem okoztál gondot! Dehogy nem nekem, te gyengeelmélyű! Hiszen te csináltad, hiába nem tudja más! Én tudom és ez elég!
Hangom jeges és fagyasztó volt, mint a téli vihar szelei. A haragom egyre jobban lángolt. Ez a gyerek komolyan nem fogja fel, hogy milyen meggondolatlan. Hiszen mi van, ha többen látják? Ha valaki elkapja?
De persze ez neki nem számít! Mert miért is számítana? Ha fellobban benne a harag, akkor semmi sem érdekli. Tudom, hogy nem fél tőlem, de mind a ketten tudjuk, hogy akármi lesz ő fogja húzni a rövidebbet.
A kérdésem nem túl sok jót hozott ki a fiamból. Inkább csak azt értem el, hogy még dühösebb és még mérgesebblett. Látom a szemén, hogy mélyen érinti a dolog! Ez nem helyes, nagyon nem helyes. Nem tanul!
- Mert olyan ostoba voltál, mint az apám volt! Hagytad, hogy kiszökjön a kezeid közül! - Most hogy megtudtam miért tört ki kicsit meg tudom érteni. De az alap problémám még mindig megvan.
Nem engedelmeskedett a szavnak és nem takarított maga után. Azon kívül látták őt, igaz fogalmuk sincsen ki is ő valójában. De he eltakarított volna nem lenne most ekkora pácban. S nekem nem kellene kioktatnom.
- Fogalmad sincs róla mit jelent az, hogy vállaltam érted a felelősséget fiam! Minden amit teszel az olyan, mintha én tenném, te pokolra való! Hogy mi a haragom oka! Az hogy elveszted azt a nyomorult kis agyad, mikor dühbe gurulsz! Semmi bajom nem lenne a te kis elégtételeiddel! Ha lenne annyi lélekjelenléted, hogy nem hagysz szemtanúkat. Abban a rühes auror neveldében már most mindenki erről sutyorog! Ez pedig a te hibád nyomorult!
Ügyet sem vetettem a lezser hozzáállására! Megvannak az okaim, hogy miért vagyok dühös. Neki pedig nem kell mindent tudnia. Van ami csak az én dolgom! S most akárhogy is akarom nem tudom visszafogni a haragom.
Mikor a bűbája mögöttem ért földet és minden lángolni kezdett, hirtelen rájöttem mi kell mind a kettőnknek. Nekem, hogy kiordibáljam magam. Neki pedig, hogy kivarázsolja magából az indulatot.
- Szóval így állunk fiam! Harcolni akarsz? Legyen! Mutasd meg mit tudsz te senki! Mert a gyújtogatás nem valami hatásos! Lehet, hogy megkerestetem a nyomorult testvéredet a családdal és teszek róla, hogy ő is szenvedjen! Egyikőtök se jobba a férgeknél! Támadj kis nyápic, támadj! Különben téged bántanak, aztán futhatsz el sírva! Gerite!
Szegeztem pálcám egyenesen a fiamra! Kezdek lenyugodni, ahogy a varázslat kiáramlik belőlem minden irányba. Most például egy kígyó képében jelenik meg Seth nyakában. Azokkal az átkokkal, amiket a varázskönyvünkből már tud. Könnyen megmentheti magát.
Remeg a föld alattam, a levegő folytó körülöttem. Szemem már szikrákat szór. De belül kezd minden helyre állni. A felhalmozott plussz varázserő és a harag egyszerre hagyja el testem, s tér vissza a földbe, amelytől kaptam.
Márcsak fiamnak kellene lenyugodni, de ahhoz előbb jól fel kell dühítenem, hogy kitombolja magát, hogy kiadja mindazt a haragot, ami befolyásolja az elméjét és elhomályosítja a látását.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    Csüt. 16 Okt. 2014 - 17:25


Aiden & Seth


A
megmozdulásom, ahogy arra számítani lehetett, nem nyerte el a tetszését - nem is értem, miért -, neki nyilván pofátlanság volt, nekem foglalkozási ártalom. A szemében ez felért egy sértéssel, de hiába vagyok hozzá képest gyengébb nem kötelességem mindent "szó" nélkül tűrni. Az, hogy ezzel módszeresen viszem vásárra a bőröm az meg az én dolgom, együtt tudok vele élni már jó ideje, arról sincsenek tévképzeteim, hogy milyen idős, erős varázsló ellen mennyi esélyem lehet. A korlátaimmal is rendben vagyok, ismerem őket, legfeljebb nem veszek róluk tudomást. Félreértés ne essék, nem azzal volt itt a probléma, hogy vásárra viszem esetleg a bőröm, ha nem vigyázok, a probléma a körülményekkel és a mikéntekkel, meg a miértekkel volt, ezekkel nem tudtam kibékülni. Senki ne éljen kétségek között, van nekem szívem, különben már nem keringene a vér az ereimben. Érdekes, ha van szív, az a baj, ha nincs akkor meg az...  Ettől függetlenül senkitől sem várom el, hogy megértsen, én tudom, mit miért teszek, vagy épp nem teszek, ennyi pedig bőven elég. De van mikor minden és mindenki mehet a picsába, melegebb éghajlatra. A tanulásnak akkor van értelme, ha fáj, abból tanul az ember.
Provokál, remélem megkapta, amit akart és rohadt elégedett most. Van,  aki kábán dülöngélve, céltalan kóborol, mikor nem képes felfogni, hogy mit tett. Én tudom, mit tettem, csak még nem fogtam fel, de a hatás majdhogynem a fordítottja nálam, mint az átlagnál, vagy mint ahogy az elvárható lenne. Igazából nem tudtam, hogy mit érzek, csak azt, hogy még mindig éreztem AZT a napot. Tekintetem végig érzelemmentes volt, szinte halott, minden könyörület vagy irgalom kiveszett belőle, arcom elkomorult, vonásaimra sűrű, sötét árnyék telepedett. Éreztem a feszültségét, hogy mennyire nehezére esik visszafogni magát, hogy mekkora ingert érez támadni, nekem ugrani, vért fakasztani, s afelől se volt kétségem, hogy mindössze miattam türtőzteti magát. Ugyanilyen bájos mosollyal tudtam volna élből fejbe lőni magam, de annyi más módja van a halálnak, emellett szeretem tudni, hogy megdolgoznak azért, hogy a másvilágra jussak. Az öngyilkosság annyira snassz lenne. Ugye senki nem gondolta, hogy majd előzékeny kis tanító bácsiként csendben állni fog a partvonalon és felügyeli a szerencsétlenkedésem! Az túl egyszerű és unalmas lenne. Vannak hibáim, amiket újra és újra elkövetek, de ez nem fog azok közé tartozni. Ezt bőven elég volt egyszer eljátszani, emellett nem fogok ugyanannak a "csapdájába" esni - még akkor sem, ha fél lábbal már benne vagyok. Nem szoktam hozzá a tétlenséghez feszült vagy kiélezett pillanatokban - már csak azért sem, mert azoknak általában én nem nézője, hanem generálója vagyok.  
A kijavítása nem lepett meg, mivel tudtam, hogy vállalta értem a dolgokat, ő viszont nem tudta, hogy tudom, így hát úgy tettem, mint aki betudja a fél-kábulatnak, hogy fogalma sincs, mit beszél. Szeretem és tisztelem, de félni sose féltem tőle, azt hiszem. Mástól se rettegek, azt kiirtottam magamból, vagy inkább mások belőlem, teljesen mindegy, de jobb is. Ahogy sorolja, hogy mi van, hogy mit nem tettem, és mit teszek, az egyre jobban dühít, olyan ez, mint valami átkozott mókuskerék, amiből tudod, hogy van kiút, de közben nem találod, pedig ott van az átkozott!
Amikor befejezte, kedvem lett volna másfelé nézni, mint rá, de az meg olyan gyávaság lett volna, mintha visszaszívnám az előbbieket és nem merném vállalni, amit mondtam. Nehezen, de álltam a pillantását, éreztem, hogy már ő is dühös, ami nem lepett meg, s lelkiekben már felkészültem. De arra, hogy a bátyámmal jön, arra nem voltam felkészülve. Egy hang tör át a fejemen. Elfelejtek? Mit felejtek? Hallgattam én szép csöndben, csak ott feszült meg az állkapcsom, hogy viseljem el a cseszegetést, mert megteheti. Mi a picsát vár tőlem, komolyan? Mit bizonyítsak, hova, kinek és mennyit? Soha ekkora erővel nem sütött még belőlem a keserűség, az önutálat, amit csak az szült, hogy ilyen vagyok: gyenge és semmire se jó. Idáig jutottam, önerőből meg rásegítéssel, és tök mindegy mit csinálok, sehogy se jó! A családom utált, mert csak egy kibaszott másodhegedűs voltam Aaron mellett. Csupán három perccel volt idősebb nálam!! És most ő is ezzel jött. Messze nem vagyok tökéletes, annyi hibám van, mint a fene, de a lojalitásom az, ami megkérdőjelezhetetlen és megingathatatlan  Az emlék, amit mutat... dühít, pokolian dühít és nem csak azért, mert ő van benne, az csak az egyik fele, a másik a sajátom. Nem, ő nem semmi, nem senki, ő erős, hatalmas, és én is az leszek.  Nosztalgiázás, nem, velem ezt senki nem fogja megtenni...senki!
- Nem. Nincs igazad, egy fikarcnyit sincs. - Nem üvöltöttem, mert minek? A haragomat enélkül is tökéletesen a tudtára tudtam adni.
- Én... - befogtam. Nem tudtam mit mondani, mert igaza volt, ennek ellenére akkor is számít nekem, nem is keveset, csak egy sértődött pöcs vagyok, aki  besokallt és az anyjába kíván majdnem mindenkit. Szerintem teljesen jól vagyok. Az elmémbe hirtelen Aaron halálának pillanata sűrűsödött be, majd az előző évek, mikor még életben volt és csak ő kapott tiszteletet, én meg mit? Semmit. Ez befészkelte magát, megkapaszkodott, nem tágított, engem pedig az egész művelet, hogy ez megtörtént, ledermesztett. Én ezt nem értem...Mi ez? Ez most mi??? Miért? Miért most? Mi ez az egész? Mit tettem? Nem értem, nem tudom felfogni. Mindaz, amit akkor akartam... minden, amire vágytam akkor, amit annyira szerettem volna, vagy legalább egy kis morzsáját... megkaptam! De miért? Ennyire szánalmasan kevés voltam, vagy ez mi? MI EZ? Kérdések és kétséges tömkelege tobzódik bennem, érzések, akinek vége-hossza sincs, nem tudom őket megfogni, nem tudom őket megfogalmazni, nem tudok velük mit kezdeni. Ugyanazokat pörgetem magamban újra és újra, és valami kegyetlenül belém mar, ahogy végül egy gondolat veszi a fáradtságot és megállapodik bennem. Annyira... én tényleg meg akarok neki felelni. A támadására egy pillanatra mozdulatlanná dermedtem, de nem azért, mert féltem. Annál sokkal rosszabb jutott eszembe, amitől megfeszült az állkapcsom, a szívverésem idegesen, dühösen, szégyenkezve meglódult, de mindez egy másodpercig tartott. Utána visszavettem az irányítást a testem fölött. Ennyi év után is, ha bármi miatt eszembe jut Aaron és a családom kivételezése, hogy egy senki vagyok, hat rám és olyan, mintha valami nyúlós-nyálkás, hideg anyag folyna végig a gerincem mentén, hogy felfordul tőle a gyomrom. …  
Élvezi a helyzetet, remek, már csak az a kérdés, hogy emellett gondol-e arra, hogy a gyerekével játszik? Hiába fenyegető, hiába beszél éllel, mindebből csak azt tudom kivenni, hogy a végletekig büszke, a büszkeségét pedig a jelek szerint semmiért sem hajlandó feladni. A gyerekéért sem. Én pedig az elmúlt évek miatt tombolok,  a családom számára sosem léteztem, de az ő szemében…én…  a pálcám ismét mozdul, nem érdekel hogy a kígyó egyre szorosabban a nyakam köré csavarta magát, majd …
- EXPULSO!!! – üvöltöttem és a mesterem előtt minden lehetséges talajszint felrobbant, nem őt céloztam be, hanem a látását akadályoztam, füstöt generálva kettőnk köré. Nem érdekelt semmi, berohantam a füstbe, ahol a mesteremet érzékeltem és a Lumos Maximát használtam a közelében, hogy megvakítsam ideiglenesen és egy gyomrossal bepróbálkozzak nála. Teljes a kör és ezt ki kell adnom magamból, különben ez a düh öl meg, ez a 17 év emlékei.


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:  Music: Smile Note:
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    Csüt. 16 Okt. 2014 - 21:21


Aiden & Seth


Düh, büszkeség, felelősség, gyilkossági vágy és valami, amiről halvány lila gőzöm sincs, hogy mi! Mind ott kavarog bennem. Mind felszínre akar törni, utat vájni magának a gondolataimban és megfertőzni.
Nem, nem fogom hagyni! Nem szabad, hogy elborítsanak az érzelmeim. Nem lehet, hogy holmi változó, illékony dolog irányítsa a tetteimet. Attól elgyengülök. Sebezhető leszek és féktelen pusztítást viszek véghez. Ez pedig nem előnyös.
Nem én vagyok a leghatalmasabb varázsló a földön, de minden esetre a valaha volt legerősebb Noir. Ez pedig azt jelenti, hogy olyan pusztítást tudnék véghez vinni, amilyet a gyerek el se tud képzelni.
A feketemágia a véremben van, s mikor arra vár, hogy megmutassa mire is képes, akkor elképzelhetetlen vágyat érzek arra, hogy engedjem neki. Hogy hagyjam felszínre törni, hogy ne befolyásoljam a folyását. Csak engedjem el.
De nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust. Nem lehet, hiszen azzal csak magamnak okoznék még nagyobb bajokat. Nem mellesleg most a fiamra vagyok mérges! Márpedig, ha szabadon engedem a harag, akkor még meg is ölhetem.
Azt nem! Nem fogom megölni az egyetlen fiam! Nem hagyhatom, hogy a dühöm ahhoz vezessen, hogy megölöm! Nem lehet! Hiába szikrázik a tekintetem, hiába forr a vérem, s vágyom a vérre. Nem ölhetem meg Sethet.
Nem fogom hagyni magamnak, hogy végezzek a gyermekemmel! A fegyverem, a büszkeségem, a fiam! Mind egy személyben, itt áll előttem. Ő az akit mindig is meg akartam szeretni magamnak! Nem fogom én magam elpusztítani.
Fogalmam sincs mi foroghat most bennem. Vagy hogy mi van a fiamban. Mind a ketten gondolkodunk a múlton. De mind a kettőnkben ott forrong a düh is. Ami lehet erő is, de lehet fájdalmas fegyver, ami visszafelé sül el.
Ahogy kiadtam magamból a dühöm felé, s kezdett valamennyire kitisztulni a fejem. Már csak azt akartam elérni, hogy az ő feje is kitisztuljon. De ahhoz előbb ki kell magát tombolnia. Ebben pedig én  fogok neki segíteni.
Muszáj, hiszen ez a dolgom. A mestere vagyok, az apaja vagyok, a családja vagyok. Bár jelen pillanatban a mesterének kell lennem. Az pedig azt diktálja, hogy fájdalmasan tanítsam meg neki a leckét, hogy örökre megjegyezze.
A válaszából jövök csak rá igazán mi a probléma, amivel szemben állok. Ugyanazt csinálja, mint én, mikor Hugh közölte, hogy már rég fiamnak tekintem a kölköt. Most ő is harcol magával. De nem tud csendben.
Ő tombol és kavarognak a gondolatai. A múltja a jelene, az emlékei, a fájdalmai. A bátyja, a szülei, az elnyomottság és a sok kétely, ami benne van. Ez meggondolatlanná és veszélyessé teszi. Ha nem félnék, hogy magának is árt még örülnék is a dolognak.
Új érzés kerített hatalmába. Sajnálom a fiamat. Merlin nevére! Mi a fene van velem is? ~Aiden, neked a mesterének kell lenned, nem az apjának! Nem érezhetsz semmilyen érzelmet!~
Miért érdekel most mégis jobban az, hogy hogyan nyugtassam meg, mint az, hogy megtanítsam kesztyűbe dudálni? NEM! ÉN NEM! Mester leszek és nem apa! Azt kell tennem, amit a vérem akar, hogy tegyek.
A varázslatomra először megdermedt. Szinte hallottam, ahogy egyre gyorsabban ver a szíve. Aztán gyorsan visszanyeri a hatalmát a teste és az érzései felett. S varázsol. Annak ellenére, hogy a kígyó fojtogatja.
Előttem robban a talaj. Kő és homok repül minden felé, kezem jobban szorítja a pálcám és eltakarom a szemem. Mikor leveszem csak annyit látok, hogy Seth alakja fut felém. Majd egy lumost kapok.
Lehunyom a szemem és magamban megszólalok. ~Loci!~ Mondtam tiszta hangon fejemben. S következő pillanatban már kezdett tisztulni a fejemben a kép, mintha csak nyitva lenne a szemem. Egy gyors mozdulattal kitértem a gyomros elől. Majd mögé kerültem.
- Még nem tudsz semmit! Engem nem lehet egy kis homokkal megállítani. Diffract! - Kiáltottam el magam, mire a tanoncom repült vagy négy métert. Ki a törmelék alkotta ködből! Nem esett el, ami kicsit meglepő volt, de tudom, hogy tartogat meglepetéseket.
- Percussisti! - Ahogy ezt kimondtam már éreztem ahogy a varázslat egyenesen a tanoncom felé veszi az irányt. Az apa bennem ordítotr, hogy állítsam meg a "pecsétem"! De nem tettem!
Hagytam, hogy eljusson a kölökig, mindezt egy pillanat alatt. Kíváncsi vagyok hogyan reagál rá! A pecsétem ugyanis eléggé bonyolult. Mindkét kézfejen jelenik meg, mintha olyan fájdalmat hagyva, mintha bele égne. S utána az égető, fojtó érzés az egész véráramba bekerül.
Alig öt mély levegő vétel után teljesen elmúlt a haragom. A pecsét még mindig fiamon hagytam. Azért kell, hogy valamit tanuljon a dologból. Márpedig mástól nem fog tanulni csak tőlem és a fájdalomtól, amit érez!
- Ide hallgass Seth! Nem értelek, miért érint ilyen mélyen a testvéred halála! Hiszen teljesen elnyomott, mindent megkapott, amit te nem. De ez nemis érdekel! Itt az ideje, hogy túl tedd rajta magad! Ne akarj olyan lenni, mint ő volt! Én nem akarom a bátyád tanítani! Téged akarlak tanítani! Nekem nem kell a bátyád kölök! Nekem te kellesz! A fiam vagy és úgy is fogsz viselkedni! Úgyhogy összekapod magad és kitalálsz valamit, hogy túltedd rajta magadat!
Amint befejeztem a mondandómat levettem a pecsétemet. Közelebb mentem hozzá amilyen lassan csak tudtam. Ügyelve arra, hogy ne robbanjom be, a közeledtemre. Tudom, hogy akkor olyat tenne, amit meg fog bánni!
- Tudom, hogy nehéz! De tudnod kell, hogy én mindig itt leszek, ha valakin le kell vezetned a dühödet! Szerinted bárki képes ezt elviselni rajtam kívül? Az apád vagyok Seth! S bár szörnyen nehéz kimondani és sose hittem, hogy ki fogom mondani, de tudnod kell, hogy van olyan ember a földön, aki nem a bátyádat látja benned, aki azért szeret, aki vagy! Úgyhogy szedd magad össze fiam és legyél olyan, amilyennek egy Noirnak lennie kell! Különben nem a "pecsét" lesz a legrosszabb, amit érezni fogsz!


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    Pént. 17 Okt. 2014 - 19:37


Aiden & Seth


T
eljesen átjár a gyűlölet.... Még! Kevés! Apa nem mond semmit, nyugodtnak tűnik. Csak az a baj, hogy hirtelen nem tudom, hogy most ennek örüljek és legyek hálás, mert megmentett, vagy kezdjek félni, hogy az eddigi tettei csak a bemutató volt, és most jön a főfogás. A füstbe berontva kapott egy lumost is, de ő csak elkerüli a következő támadásom és rögtön kapom az áldást is, repülök ki a picsába, de nem zúgtam el, állva maradtam és csúsztam hátra 4 métert. Pálcám ismételtem a levegőbe emeltem egy rögtönzött ellentámadásra, de az ő támadása hamarabb ért célba. Éget, kínoz fáj. Az egész testemet átjárja ez a fájdalmas rettenetes kín, nagy levegőt veszek és visszatartok mindent, leeresztem a karom és inogva egyenesedek fel és hőkölök hátra 3 lépést. Tetőtől talpig, oda vissza fáj mindenem, de nem mutathatom ki, az a gyengeség jele, a gyengéket pedig eltapossák, mint a férgeket. Ahogy Aaront is … mesterem szavaira felkapom a fejem és a szemeibe pillantok, ahogy a füstből kisétál és teljes alakját láthatom. Végül mindig csak az erősre emlékeznek, a gyenge, pedig nem lesz több egy kardnál az erős kezében.  Nem igaz?
- Én nem Aaron vagyok… pillantásom a talajra esik, megmarkolva szorosan a pálcát és a lépteire leszek figyelmes, még mindig érzem a nyugodtságát, és ez ami visszaránt a kontrollálatlan őrjöngésből. Be kell vallanom, meglep, hogy így gondolja, hogy van valami, amiben velem van, nem testileg, hanem...a fájdalom lassan elmúlik, azonban itt még nincs vége. Léteznek alkalmak, mikor a legjobb, mit tehetsz, hogy nem hagysz választási lehetőséget, hogy elvárod, minden úgy legyen, ahogy kitaláltad. Az ilyen viták azonban legtöbbször elkerülhetőek. Szigorral, határozottsággal, kiállással. Van, hogy elég egyetlen pillantás, hogy a másik fél átgondolja, mennyire éri meg veszekednie. Ám „vissza fogtam” magam, elnyomtam minden érzelmem, minden fájdalmam, módszeresen próbálom meg elérni céljaim, mert ha át engedném magam a Harcok és a Gyilkolás szenvedélyének, akkor az előbb vagy utóbb olyan lenne számomra mint a Drog... Halálos függőség amiből nincs kiút, még akkor sem, ha sokan azt mondják, hogy a Drog, teljesen logikus válasz az Őrületre. Az használ Drogot, aki megőrült és ezt az őrületet nem vagyok képes kordában tartani. Az ilyen ember pedig gyenge... Erősebb vagyok, mint Aaron volt. Sötét varázslat vészjóslóan kering a testemben, melynek egyetlen útja van, és csak egy miatt lépett felszínre. A haragomat visszanyeltem. Emelem a pálcám a mesterem felé, érzem, ahogy az energiák átjárnak rajtam egyenesen a pálcámba, ami egyetlen egyet jelent. Ridegen nézek a pálcámra, Szemeim szikrákat szórtak, majd nagy levegőt veszek, egy hirtelen fordulat háttal a mesternek, szemben az erdőre, mely 5 méterre van tőlünk.
- Disepencio! – a pálcám vége egy aprót villan,  a talaj remegni kezd, madarak szálnak fel a lombok koronáiból, 5 másodperc és az erdő azon része, úgy 10 méteres körgyűrűben semmivé foszlott, felrobbant, kráter jelent helyére, hangja hatalmas volt, törmelékek potyognak a földre, az erőhullám pedig telibe kapott mindkettőnket. Egyenesen mesteremnek csapódtam, ha még mögöttem állt egyáltalán, majd mikor minden elnémult, csak a lángok ropogását lehetett hallani, felpillantottam. Sötét füst gomolygott az ég felé, a fák helyett egy nagy semmi lett, egy fekete tátongó lyuk és mindez miért? Mert elengedtem a dühömet szabadjára, nem fojtottam már el azt a sok- sok évet.
- Nevünk belevésődik az emberek tudatába. Megtudja az emberiség, milyen az igazi erő. Megtudják, hogy számunkra az elkorcsosult világ démonai sem ellenfeleink. Eltaposunk mindent és mindenkit, ki utunkba áll. – motyogtam alig halhatóan, ezek a mesterem szavai 3 évvel ez előttről, megjegyeztem mindent, én ezért élek. A mesterem, az apám… egy fegyver vagyok, melyet kedvére formázhat. Felegyenesedve a hajamba túrok és elteszem a pálcám és a figyelmem apámra szegeződik.
- Köszönöm. – pillantottam rá és egyből vissza a füstre, melyet élvezetesen néztem. Most már nincs semmi, ami visszatartana. A Whitfordok halottak, elmémből is kitörlődtek, csak egy személy van kire számíthatok. Aki nemsokára megint áldását adja…különben meg a fejmosáson kívül nem kaptam meg a büntetésem a temetős incidensért…de hamarosan jönnek a Jóság Szentélyéből az egyedek…el kellene tűnni, de olyan kellemes a látvány.


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:  Music: Smile Note: XD
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    Pént. 17 Okt. 2014 - 22:49


Aiden & Seth


Érzem rajta a vágyat. Ölni akar, kiadni a féktelen dühöt, ami ott, forrong a vérében. Azt hiszi akkor könnyebb lesz. Pedig nem lesz az. Egy cseppet sem. Egy kis ideig talán megnyugszik tőle, de nem lesz sokkal jobb. A probléma pedig megmarad!
Tudom milyen lehet neki. Tudom milyen nehéz megkűzdeni a démonokkal, amik körbe vesznek, de ahogy meg tudtam tenni én, úgy meg tudja tenni most ő is. Erős gyerek, ha nem lenne az már régen belehalt volna a tanításomba.
Hatalmas füst, de engem nem zavar, hogy nem látok. Az sem zavar, hogy kaptam egy lumost az arcomba. Engem az ilyen apró figyelemelterelések nem tudnak megállítani. Nem hiába tanultam olyan sokáig a különböző praktikákat.
Kikerültem a következő támadást, s alig két pillanat múlva a tanoncom már repült is kifelé a füstből. Vagy négy méterre tőlem. Láttam, ahogy emeli a pálcáját, de én már hamarabb cselekedtem. Minden apai ösztönt sutba vetve.
A pecsétem pontosan azt a hatást érte el, ami várható volt. Láttam fiam minden gondolatát. A fájdalmat, a kínt, amit mind az én varázslatom idézett elő. Felegyenesedett, vette egy mély levegőt és három lépést hátrált.
Látom a fájdalmat az elméjében. S mégis nem látszik rajta. A megfeszített izmain kívül semmi sem látszik. Nem gyenge! Egyáltalán nem az! Az én fiam! Sosem lesz olyan, mint a többi féreg. Nem fogom hagyni, hogy olyan legyen!
Mikor elkezdek beszélni felkapja a fejét. Ekkor léptem ki a füstből. Jól megfigyelve a fiam szenvedő alakját. Bátor és erős! Ezért fog ő életben maradni. Mindenki rettegni fog tőle, mert erős és hatalmas lesz. Ha rajtam múlik az lesz!
- Én is így gondoltam! Te sokkal hatalmasabb vagy, mint ő volt! - Mondtam teljsen határozott hangal, ahogy figyeltem tekintetét, ami a földre szegeződött.
Látom a gondolatain, hogy megleptem azzal, amit mondtam. Hát nem is,csodálom magamat is megleptem vele. Nem hittem volna, hogy ki tudom mondani, hogy nem csak testileg vagyok mellette, de érzelmileg is. Pedig az érzelem gyengévé tesz.
Viszont most már késő! Már régen túl késő! Hughnak igaza volt, már akkor kialakultak bennem az apai ösztönök, mikor először megláttam. Akkor még csak azt gondoltam, hogy azért érdekel ennyire a fiú, mert hasznos lehet.
Most már rájöttem, hogy ez nem így volt. Teljesen más okom volt rá. Magamat látom benne. A hibáimat, a jó tulajdonságaimat egyaránt. S vágytam és vágyom is rá, hogy olyanná formázzam, amilyen én sosem lehetek.
Erősebbé, bátrabbá, hatalmasabbá, mint bárki, aki valaha is élt. Mert ezt érdemli meg. Az én fegyverem, de most mégis jobban tartom fiamnak. Az apai ösztönök teljesen elborítanak. Pedig én azt hittem sosem lehetek ilyen.
Megtanulhattam volna már, hogy olyan, hogy soha nem létezik. Főleg akkor, ha rólam van szó. Nekem tényleg nincsen soha. De akkor is nehéz elviselni, hogy ilyen ösztönök és érzelmek tombolnak bennem. Egy Whitford felé! NEM! Ő már nem Whitford, csak a neve az!
Elemi a pálcáját. Már éppen felkészülök, hogy rá támad. A szemei szikrákat szórnak. Ám támadás helyett hirtelen megfordul és a szemközti dombon álló erdő felé céloz. Felhúzom a szemöldököm, s ugyanabban a pillanatban büszke félmosoly húzódik az arcomra.
Amikor a varázsige elhagyta az ajkát már tudtam mire számíthatok. De azt nem gondoltam, hogy ekkora lesz! Az erdő helyén öt másodperc múlva egy tíz méteres kráter keletlezett. A fák teljesen elpusztultak és csak füstöt hagytak.
A robbanás ereje minket is elért. A fiam egyenesen nekem csapódott. Most kivételesen nem volt annyi lélekjelenlétem, hogy kiálljak az útból. Bár igaz, ami igaz, nagyon időm se lett volna rá. Olyan hirtelen jött minden.
Fekete füst és tátongó üresség. Arcomon őszinte, megelégedett mosoly. Ez az én fiam, aki szembenéz a démonaival és lekűzdi őket, akármilyen áron is. Végre kiadta azt a sok fájdalmat, ami az évek során felgyülemlett benne.
Hirtelen halk mormogására lettem figyelmes. Majdnem leesett az állam, mikor felfogtam, hogy mit mond. Először nem tudtam, csak mikor már a gondolataira koncentráltam. Megláttam az emléket, azt amiben én is ott vagyok.
Ezt mondtam neki három évvel ezelőtt, mikor megismertem. Még hosszú az út a célig, de tudom, hogy ő képes bejárni ezt az utat. A fegyverem, a tanoncom, a fiam… El sem hiszem, hogy még mindig emlélszik szavaimra.
Felegyenesedett és beletúrt a hajába! Eltette a pálcáját, s figyelmét rám összpontosította. Majd megszólalt. Köszöni! Nincsen mit, csak azt tettem, amit tennem kellett. Egyszerre voltam apja és mestere is. Ezen nincs mit köszönni.
- Mint mondtam én mindig itt leszek, ha szükséged van rám! - Mondtam egyszerűem, miközben felálltam. Tekintetemet a kráterre emeltem. Szép pusztítás, azt meg kell hagyni.
- Ezt nekem is megtaníthatnád! - Mondtam magam előtt összefonva a karjaimat. - Amúgy kitaláltam a bűntetésed! Ezt te fogod egyedül eltakarítani! De tudod mit… Aliquam tincidunt! Így ni! Most nézhetjük még egy darabig. Az időzár miatt ki van zárva, hogy bárki észre vegye, amíg itt vagyunk!
Mondtam gonoszul mosolyogva. Majd megint a fiam által kelett pusztításra összpontosítottam. Megtettem, megteremtettem. Már csak az a dolgom, hogy elvezessem a helyes úton, hogy ne tévedjen el, ha nem muszáj!


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    Szomb. 18 Okt. 2014 - 22:39


Aiden & Seth


S
ikerült kiadnom magamból mindent, pont úgy ahogy mesterem a leordítással elérje azt, hogy lehiggadjon, bár nekem több kellett, egy fél erdő pusztult el. Most a mesterem büszke rám. Büszke a fegyverre, melyet alkotott, büszke a tanítványára, melyet még mindig tanít. Büszke a fiára. Én pedig élvezem az életet. Illetve elvenni az életet. Mellettem lesz, akármikor, ha szükségem lenne rá. Mesterem meg akarja tanulni ezt a csapást, melyet előidéztem másodpercek alatt. Tekintetem semmit mondó volt, ahogy a szavaim is.
- Öreg létedre, befogadna még bármit is az agyad? – tudom jól, hogy még nincs 30, de idősebb nálam, de fiatalabb a Whitford apámnál, de Aident jobban tisztelem. Rákapom a pillantásom, mikor kitalálta a büntetésem.
- Takarítani? Jó! Felfogtam. A temetős incidenset is eltakaríthattam volna, késő bánat ez van… így jártam. Nem látott senki és nem kaptak el. Senki nem tud elkapni. – nézek ridegen a lángok felé és megindulok a pusztításom irányába. Az elhalt részbe belépve a helyzet forró, pokolian forró, de pont ez kell, bírnom és tűrnöm kell a fájdalmat, pont úgy, mint ahogy Aiden átkát is kibírtam, tűrő képességem van, a fájdalom küszöböm is magas. Bár nem annyira, mint neki, de majd ez is változik. Szeretem érezni az erőt, az persze sokkal jobb lenne, ha mindez belőlem áradna, nem csak csorgathatnám a nyálam utána, de amíg én oda érek... hát kell még kétszáz év. Már ha megérem. az élet szívás, én meg addig pedzegettem a határokat, amíg valaki ki nem csinál, tiszta sor. Pedig nem vagyok öngyilkos merénylő, csak a fejlettségem nincs egy szinten a kockázatvállalási ingeremmel. Én túl könnyen provokálható vagyok, ő meg büszke, és ez is katasztrofális párosítás, a hirtelen haraggal nyakon öntve.
- Megtaníthatom, bár…nem vagyok jó tanár, az igazat meg vallva nem is akarok az lenni, nem tudom elmagyarázni. Rá kell érezned. Azt hiszem…amúgy hogy a picsába takarítsam el ezt. – mutatok a kráterre, de ki kell lépnem onnan, ennyit bírtam, túl meleg volt a helyzet. Hirtelen mesteremre pillantok és kaján vigyor húzodik arcomra. Látni akarom Evanst, mivel nem léphetek be a területére, ki kell hoznia nekem, valami házi feladatszituáció gyanánt. Megakarom kínozni, nekem kell az a félelem, az a rettegés, mely ha rám néz, elszabadul belőle... bár ezt még nem közlöm vele, majd később...ha nyugi lesz a napokban.


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:  Music: A nagy büdös semmi XD Note:
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    Vas. 19 Okt. 2014 - 9:15


Aiden & Seth


Feladat teljesítve! Mind a ketten lenyugodtunk. Mondjuk ennek az ára az lett, hogy a földön keletkezett még egy hatalmas kráter. De mindent a cél érdekében. Engem az se érdekelt volna, ha a fél világ veszik oda.
Mondhatnak a rokonaim akármit. Sose tudnék másra ilyen büszke lenni. Ő a fegyverem, melyet én magam alakítottam ki kedvemre. A tanítványom, akinek még sokat kell tanítanom. S ő a fiam, akire büszkébb vagyok, mint magamra voltam bármikor.
A rokonaimnak nincs igaza! Én tudom, hogy sosem lesz saját családom. Különben meg nem is akarok. Seth már a családom és nem hiszem, hogyha lenne másik gyermek, arra büszkébb  tudnék lenni. Nem! Annak ellenére, hogy nem sokkal vagyok nála idősebb, mégis fiamnak tekintem és sose lesz másik gyermekem!
- Te ne szemtelenledj velem! Huszonnyolc évesen még fiatalnak számítok! Különben meg a mi őseink még hatvan évesen is új varázslatokat tanultak kölök. Az én felfogásom még nagyon jó!
Mondom teljesen érzelem mentes hangon. Bár kicsit sértő a tény, hogy leöregezett. De hát ez Seth, már megszoktam. Én is szoktam gúnynevekkel illetni. Ő is megteheti. Attól függetlenül a tanítványom marad.
- Jó hallani, hogy végre eljutott az agyadig. Ezt papolom neked, mióta ide jöttünk! De mindenek megvan az ideje! Most pedig takarítás idő van! - Mondtam egy gonosz félmosolyt megvillantva.
Figyeltem, ahogy bement maga által teremtett pusztulás színterére. Jó meleg lehet odalenn. Na azért annyirabiztosan nem, mint a pokolban. Márpedig ott elviselhetetlen a hőség. Tapasztalatból mondom.
Hát igen fiatalabban még aktívabban használtam a fekete mágiát és azt hittem az lesz tetteim fénypontja, hogy teszek egy sétát a pokolban. Tévedtem! De mindenki tévedhet néha. Viszont azóta tudom, hogy milyen nehéz lehet odalenn megmaradni.
A pokolba jutni veszéjes. Aki élőként megy oda nem biztos, hogy vissza is jut valaha. Nekem is csak úgy sikerült meglógnom, hogy ellőttem van tíz Noir átkot, meg ott volt mellettem Hugh. Így is volt egy pillanat mikor azt hittem ott ragadok.
- Én viszont jó diák vagyok! Képtelenség, hogy rosszabbul taníts, mint Hugh! Két igét tanultam tőle, de valami borzalom volt. Akkor kellett megtanulnom gondolatot olvasni, mert lehetetlen volt érteni amit mondott. Hogy hogyan takarítsd el? Gondolkodj kicsit! Szerintem egy vagy két Revitalize elég, ha családi átkozol. Amúgy nem tudom, hogyan oldhatnád meg.
Mondtam még mindig gúnyosan mosolyogva tanoncomra. Ajj-ajj ismerem ezt a vigyort. Valakinek jó ötlete támadt. Na nézzük, persze szolidan nem mondom el neki, hogy mit láttam. Majd elmondja ő, ha el akarja.
Evans! Ez az én fiam! Így gondolkodik egy Noir! Csak nem volt hiába való, hogy annyit tanítottam! Megérdemli, hogy a családunk tagja legyen. Annak ellenére, hogy a Whitfordokhoz született, sokkal jobban hasonlít a Noirokra. Ez a kis kínzási terv a bizonyíték.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    Vas. 19 Okt. 2014 - 13:00


Aiden & Seth


É
n mindenkivel megvető hangnemben beszélek, a mesterem az aki ez alól néha kivételt élvezhet. Az ő felfogása még nagyon jó, erre akaratlanul is mosoly húzódik arcomra, bár ne tudna a gondolataimba turkálni, akkor megúsznám mindezt. Ismét jött egy dorgálás, takaríthatok, hiszen eleget bámultuk a tettemet. Egy sóhajjal intézek el mindent. Kár. Jó lenne, ha megtudnák mindezt, rettegnének és az miért is lenne jó? Igaz, nem vagyok eléggé felkészülve a tanárok és kölykök kirohanására, ha mind egyszerre támadnának, az előző varázslatomat sem használhatom állandóan, saját magamban is kárt tennék. Minél nagyobb düh tombol bennem… annál hatalmasabb a pusztítás. A mesteremnek is át kell valahogy adnom ezt a mérhetetlen erejű hatalmat, talán ő kontrollálni is tudná a pusztítás mértékét, mozog már olyan szinten, mint az öreg. Nem, nincs talán és nincsenek véletlenek. Ő biztosan képes lesz tovább fejleszteni ezt, korrigálni, alakítani. Ha meg nem, akkor halottak leszünk, ami nem történhet meg, rengeteg feladatunk van és minden még a végtelenségbe torkollik.

- Majd átadom a fordítást és elmagyarázok mindent töviről hegyire, amit még anno hallottam róla. Amolyan se eleje se vége. hanem egyből bele a közepébe. – magyarázom, miközben előszedem a pálcám, majd a művem felé tartom, csak fű keletkezik, a kráter ugyanúgy ott marad, senkinek sem fog feltűnni, hogy valaki itt unatkozott. Egyáltalán tudják, hogy itt erdő volt? Csak egy személy ismeri ezt a helyet, akit én lelkileg el akarok pusztítani, akivel még nem egy találkám lesz. Akinek minden félelme egyé vált a tudatommal, de mindez még édes kevés, több kell. Ő kell. Teljes valójában. Mesterem oldalán elhagytuk a helyet, követem bárhová is tart, semmi sem tart már vissza. A múltam eltörlődött, Aaront elengedtem.


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:  Music: - Note: Köszönöm! Élvezem minden írásod *-* Kaptál egy reagot az otthonokhoz  Wink
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Aiden és Seth    

Vissza az elejére Go down
 
Aiden és Seth
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Aiden & Alicia

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Marauders - A Tekergők :: Információk :: Karakterek :: Lezárt Játékok-
Ugrás: