Roxfort, 1977
 
HomeCalendarGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Figyelem! Az oldal elköltözött! The Order of The Phoenix
1977 novembere.
Jelenleg Lily titkos párbajszakkört szervez. Kezdenek kiderülni, hogy kik is a kémek az iskolában, így még fontosabb hogy a diákok megtudják védeni magukat. A halálfalók kezdenek mindenhova beszivárogni, egyre több ember tűnik el, vagy viselkedik furcsán.Tovább...

Jelenleg nincs kaland.
Eddigi legjobb The Marauder's videó. Vajon a mi folytatásunk is lesz... Második legjobb videó Figyelem:Itt minden anyag a mi kezünk munkája! A történetszálat, a karakterek leírását mi fejlesztettük ki. A KÉPEK, KÓDOK amik az oldalon találhatóak mind sajátok (amik esetleg nem azoknál fel van tüntetve a készítő!). Ezeket felhasználni más oldalon TILOS, ÉS LOPÁSNAK SZÁMÍT!
Latest topics
» Lily & Severus
by Lily Evans Csüt. 28 Ápr. 2016 - 21:33

» Violette & Louis
by Louis A. Deveroux Szomb. 16 Ápr. 2016 - 19:10

» Mark & Ivory
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:52

» Híreink!
by Mark Cavelier Szer. 13 Ápr. 2016 - 20:13

» Evans & Black
by Lily Evans Vas. 10 Ápr. 2016 - 12:27

» Lauren & Gwenog
by Gwenog Jones Csüt. 7 Ápr. 2016 - 18:09

» Kate & Gwenog
by Gwenog Jones Kedd 5 Ápr. 2016 - 22:08

» Kate and Ariana
by Kate Denver Kedd 22 Márc. 2016 - 23:28

» Szent Johanna Gimi - Élj a Mának!
by Ariana Amberson Vas. 20 Márc. 2016 - 13:25

» Kate keresi...
by Kate Denver Pént. 18 Márc. 2016 - 17:10

» Marlene & Rita
by Rita Skeeter Hétf. 7 Márc. 2016 - 15:32

» KÉSZ VAGYOK!
by Vendég Vas. 6 Márc. 2016 - 14:40

Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (18 fő) Hétf. 1 Szept. 2014 - 21:09-kor volt itt.

Share | 
 

 Aiden & Seth - Éjszakai portya

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Vas. 5 Okt. 2014 - 22:28


Aiden & Seth


Tudom, hogy mit teremtettem! Tudom, mit várhatok Sethtől! Bár a tegnap este után nem voltam benne biztos, hogy munkámnak értelme volt. Viszont megnyugodtam, most már tudom, hogy minden rendben van!
Úgy néztem rá, ahogy akkor néztem mikor tanítani kezdtem. Minden pillantásommal tudatom felé, hogy mi az élet igazi rendje. Hogy csak a halál van a világon, ami értelmes. Minden más ostobaság és felesleges vele foglalkozni.
El kell fogadni, hogy a világban csak az tud túlélni, aki tudja, hogy át kell hágni a szabályokat, hogy életben tudjon maradni! Én mindig szem előtt tartom ezt a felfogást és mindig alkalmazni is tudom. Mindig is tudtam, hogy csak így lehet élni.
Tudomásul kell venni, hogy az életben semmi sem jó! Minden rossz és romlott. Az egyetlen járható út a halál útja. S csak az tud rajta haladni, aki átlépi az örök álmodozók határait és mélyen beleburkolózik a könyörtelenség és gúny édes takarásába.
Kevesen ismerik ezt az utat. Kevesen járnak rajat. S még kevesebben vannak, akik hatalmasak lesznek. Én megtaláltam azt a gyereket, akiben minden megvan, hogy igazán hatalmas legyen. Pont ezért vettem magam mellét. Láttam benne a bosszúvágy szikráját. S lángra lobbantottam, hogy égjen, hosszan és fényesen.
Hirtelen kopognak az ajtón. Majd bekukkant rajta egy diák. Jön a tömérdek információ. Csak csendben hallgatom, majd kiosztom az ő feladatát. El is megy, minden úgy ment, ahogy mindig, ha diák jön hozzám. Kicsit sem szeretek tanítani. Szeretem megtartani a tudásom magamnak.
A tanítványom most biztosan örül, hogy nem kell itt lennie. Vele se lennék kedvesebb, sőt talán szigorúbb lennék, mint amilyen most vagyok. De sokkal jobb ez így könnyebb munkára fogni, ha nem kell azon gondolkodnom, hogy hogyan hozzam ki az iskolából. Még nekem is nehéz innen meglógni!
Lassan felálltam és elindultam az ajtó felé. A tanoncom követett. Amint kiléptünk a teremből felhúzta a csuklyát és már indulhattunk is. A folyosókon még jártak a diákok. Ide-oda rohangátak. A délutáni órák. Na igen nekem is lesz még kettő.
Láttam, hogy tanítványom megpillant valakit. Szinte éreztem, hogy utána akar menni. Viszont sikerült helyesen felmérnie a helyzetet és nem ostobaságot csinálnia! Csak az kellene még, hogy itt kezdjen el tombolni oda lenne az inkognitóm!
Magabiztos léptekkel haladtam a szobám felé. Mintha már olyan jól tudnám hol van. Igaz tényleg jól tudom. Mikor ide jártam, akkor mindig azt a szobát kedveltem a legjobban. Úgyhogy akár csukott szemmel is eltalálok onnan a mardekár klubbhelységbe meg vissza!
A szobámban sötét volt csak egy gyertya pislákolt halvány fénnyel. Nekem nem volt szükségem többre. Sokkal jobban szeretem a sötétséget, mint a fényt. Valahogy sokkal nagyobb megnyugvást ad a korom feketeség. Mintha az otthonomba lépnék be.
Jól tette, hogy úgy döntött itt marad. Lehet, hogy nagy kísértés neki az iskola, de nekem is jobb, ha tudom, hogy nem keveredik feleslegesen bajba. Márpedig nem fog! Annyira nem bátor, hogy ellenszegüljön a parancsomnak!
Szavaimra bólintott egyet. Én pedig kimentem az ajtón. Teljesen fagyos arccal zsebre tett kézzel mentem vissza a tanterembe. Még kell egy kicsit várnom, hogy kezdődjenek az óráim, így előkészítettem a tankönyveket.
Két órám volt délután egy a hetedikesekkel, egy pedig a harmadikosokkal. Persze sehol sem figyelt senki. De ma ez hidegen hagyott. Csak az este forgott a fejemben. A várható sikolyok és az édes kétségbeesés, amit a nyomorult arcokon fogok látni.
Az órák után elintéztem az aznapi bűntetőmunkásaimat. Szerencsére ma csak fél órára hívtam őket. Így viszonylag gyorsan megszabadultam mindtől. Mikor megint egyedül voltam, egy pálcaintéssel intéztem el a papírmunkámat.
Mindig is utáltam a papír munkát. Varázslással sokkal ésszerűbb megoldani a gondjainkat. Én pedig kihasználom az adományt, amit a varázslat ad a kezembe. Viszonylag rende teszek mindent. Ügyelve rá, hogy semmi személyes ne maradjon utánam.
A vacsora teljes unalomban telik. Már félidőnél majdnem belealudtam a tányéromba. Egyedül McGalagony szúrós tekintete tartott ébren. Meg a kósza gondolat, hogy hogyan tudnám megkínozni a tanártársam. Nagyon kell már az a portya.
Felszabadultam mentem vissza a szobámba. Amint beléptem, egyenesen az asztalomhoz mentem. Rex rögtön a vállamra mászott. Én pedig az ablakpárkányon ülő tanoncomra pillantottam. Ugyanabban a pillanatban néztünk egymásra. Igen már ismerjük egymást, ha nem is teljesen, de jól!
Felállt, majd kinyújtózott. Fogalmam sincs mennyi ideig ülhetett ott. Az amit tudok csak annyi, hogy egyszer majdnem megszegte a parancsomat. Ez kicsit dühített, de majd a gyilkolás kitisztítja a fejemet.
Válaszára bólintottam. Fejére húzta a csuklyát, majd elindult az ajtó felé. Rengetegszer láttam már ezt a mozdulatát, de még mindig megelégedéssel tölt el. Igazi gyilkos gépezetet alkottam. S ehhez csak két év kellett. Na ki a profi, ha nem én?
Amint kinyílt az ajtó Seth megállt. Mintha dermesztőátkot mondtak volna rá. Valaki volt az ajtóban, aki felbőszítette. Ezt már a testtartásából láttam. Pillanatok múlva meg is szólalt a gyerek.
Arcomon sötét vonások lettek úrrá. Gyorsan megmakacsoltam magam. Majd teljesen nyugodt arccal a tanítványom és a kölök közé álltam. Kikaptam a gyerek kezéből a dolgozatot és behajítottam az asztalra.
- Rendben van Blackwood holnap négytől fél órát a társaságomban fog tölteni! Hányszor kell elmondanom, hogy vacsora után ne zavarjatok? Nyugodtan megmondhatod a többieknek is, hogy aki ma le óhajtja adni a dolgozatát az választhat, hogy holnap jön veled ledolgozni az udvariatlanságát, vagy levonjak öt pontot fejenként, zaklatásért. Vajon McGalagony professzornak is ilyenkor adja le a dolgozatot? Na tűnés! Ne is lássam holnapig!
Megy nekem ez a tanárosdi! Veszek egy mély levegőt bezárom az ajtóm, majd a lehető legkevésbé feltűnő útvonalon elhagyom az iskolát. A tanoncom a nyomomban van. Ahogy elérjük a terület szélét, ahol már nem érvényes a dehopponálási tilalom, -védjük az inkognitót- elmosolyodom.
Szembefordulok az én művemmel és megfogom a vállait. Egy pillanat múlva dehopponálok. Imádok hopponálni. Olyan hideg, félelmetes, gyomorforgató, csendes, hogy ennél jobb helyet nem is tudok elképzelni. Talán csak egy háború lehet jobb hely!
Mikor kitisztul a kép elengedem a tanoncom. Kiegyenesítem a hátam és fújok egyet. Körbenézek a nagy előszobán. A falon apán portréja és egy jelenet az egyik ősik kelte háborúból. A fekete bőrbútorok és a fa asztal ugyanott állnak, ahol hagytam őket.
- Otthon, édes otthon! Rex menj keress nekünk áldozatot. Lehetőleg valami közeli kollégiumból! - Ahogy ezt kimondtam a görény leszaladt a vállamról és az ajtó felé iramodott. Megfordultam, hogy szembe kerüljek a kölökkel.
- Te pedig jössz és eszel valamit. Éhgyomorra nem jó gyilkolni! Gyere utánam! - Oh, hogy milyen régen jártam én már a Noir kastélyban és még mindig pontosan tudom mi hol van. A sötétben ügyesen manőverezve mentem el a konyháig.
Belépve egy pálcaintéssel fényt csinaltam, s egy másikkal pedig az asztalon termett az étel. Gyorsan végignéztem rajta, majd megszólaltam. - Szolgáld ki magad! Én addig előveszem a köpenyem!
Ahogy kimondtam már ki is viharoztam a konyhából. Fel az emeletre és egyenesen be a szobámba. A köpeny a széken hevert, ahol hagytam. A vállamra kaptam, majd nyugodtan visszamentem a konyhába.
Megvártam, amíg a gyerek befejezte a vacsorát. Abban a pillamatban jelent meg Rex is. Felmászott az asztalra és egyenesen elém iszkolt. Nem kedvelik egymást Sethel, de ez engem nem nagyon tud zavarni. Nekem mind a ketten kellenek.
- Ha készen vagy mehetünk is! - Mondtam megvillantva egy gonosz mosolyt. Majd felálltam az asztaltól. Intettem a pálcámmal, s máris rend lett. Elidultam az ajtó felé, olyan lassan, hogy a kölök követni tudjon. - Készen állsz?


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Kedd 7 Okt. 2014 - 18:22


Aiden & Seth


R
oxfort régi emlékeket idéz fel bennem, de mindig csak egy napot idéz fel, még mindig a szemeim előtt van, ahogy az ikertestvérem Kvidics mérkőzésen hullik alá az égből, holtan. És senki sem engedett, hogy lássam a testét, talán ez volt az, ami felbőszített és eldöntöttem. Ők tehetnek róla, hogy egyedül maradtam. Mindenről ők tehetnek. Ezért is fogom őket elpusztítani. De most nem ezért vagyok itt a mesterrel egy tanteremben. Amikor a folyosón haladtunk a szoba felé, gyilkolási vágyam erősödött, még sem tettem semmit, lesz még mindenre időm bőven. Sőt, mesterem se őrülne neki. Hiszen ha bárki rám támadna innen a tanárok közül, akkor ő vagy az én oldalamra pártolna, vagy hogy fenn tartsa álcáját, ellenem fordulna. Nem tudom. De remélem nem is kell megtudnom.
A szobában történt hosszas óráim egyedül unalmasak voltak, de mikor megpillantottam a lányt az ablakból, a felé tornyosuló érzéseim egy pillanat alatt csaptak fel gyűlöletté, akármennyire is akartam, nem szegtem meg a szabályt és a parancsot. Egy nap, majd úgyis az lesz, amit én akarok. És ő az enyém lesz, végignézi a pusztulást.
Mikor mesterem visszaért a vacsoráról, indulhattunk is, de az ajtóban már egy meglepetés állt, egy kölyök személyében, aki eléggé felbőszített, így visszaléptem, Aiden pedig eligazította egy kicsit. Jobb, mintha én igazgattam volna meg. Valóban jó tanár, itt is, na mg a velem töltött időben is jól csinál mindent. Szigorú és kemény. Nem unatkozok mellette. Végre útnak indulhattunk, tekintetem minden felé vándorolt, közben az ő nyomát követtem, nem veszítettem szem elől. Kiértünk Roxfort falain és birtokán kívülre, majd arra lettem figyelmes, hogy a mesterem megragadja a vállaimat. Kár hogy én még nem tudok hopponálni. De majd a későbbiekben sort kerítek rá. Mikor rendesen láttam a dolgokat magam körül, mesterem is felegyenesedett, én pedig kifújtam a benntartott levegőm és egy mozdulattal szedtem le a fejemről a csuklyámat. Gyűlölöm, mikor a hajam kócos, hiszen nem rövid egy kicsit sem, de nem is fogom levágni. A hopponálás pedig nem kellemes dolog egyelőre, de majd megszokom.  
Az első, mit megpillantottam, amiről még tekintetem sem vándorolt el, az egy festmény volt egy férfiről, mely mocskos mód hasonlított tanítómra. Ő lehetett a családfő a Noir családnak? Vajon az én szüleim még mindig gyászolnak minket? Hisz mindkettőnket elveszítettek. Bátyámat teljesen, engem pedig csak …. merengésemből a mester szavai dönt fel és az elrohanó görény. Végül az előszobán is végig nézek, majd újból a mesterem hangja ér el. Enni?  12 órája falatoztam a félelmekből és 15 órája ettem meg valami dögség agyvelejét, de igaza van, mint mindig. Így követem, a szemeim még mindig a képeket és a falakat és az új dolgokat vizslatják. Na persze, amiket láttam a sötétben. Nem azért mert kell innen valami, hanem mert a hely ugyan olyan, mint a Whitford kúria. De ezek nem gyengítenék le, se az emlékek, sem az érzelmek. Tudom, hogy többé nem láthatom az őseimet. Max egyszer majd teljesen titokban, hogy lássam mennyire viselték meg őket az évek. Hirtelen fény lett, a szemem hamar hozzá szokott, ezen a helyen is végig szemléltem, majd csak a mester szavaira lettem figyelmes és arra, ahogy elmegy. Megbízik bennem és magamra hagy az otthonában. Tudja jól, hogy istenítem, és nem lopnám meg. Minek is tenném?
Végig néztem az ételen és a kedvencemen, a csirkecombon akadt meg a figyelmem. Szóval az lett a vacsorám. Nem akartam degeszre enni magam, mivel teli gyomorral se jó vadászni. Állva pedig hamarabb el lehet fogyasztani valamit, mint ülve. Addig is körül nézhettem a konyhában. Léptek miatt hátra pillantottam, a mester érkezett vissza a köpennyel, pont akkor rágtam le a csontról a legjobb részt, a porcot. Aztán az a korcs is megjelent az asztalon és gazdájához loholt. A mester kérdésére hideg pillantással és egy rövid válasszal nyugtáztam.
- Mehetünk. –figyeltem a mozdulatait, majd sétáltam utána, újabb kérdésére újabb válasz tört fel bennem. Nem vagyok bőbeszédű, ezt mindketten jól tudjuk.
- Mindig készen állok. – hajamba túrtam, a szokásom mikor izgalom tőr rám, tekintetem pedig gonosz fényben csillogott, hiszen újabb táplálkozásnak nézhetek elé. Amely részben még erőssé is tesz, ma pedig meg mutathatom mit is tanultam. Hiszen egy ősi Whitford tekercset hoztam el 2 éve magammal, melyben furcsa betűkre leltem, megfejtettem és minden tisztázódott. Azt hiszem egy teljes évig kínlódtam vele, és 2 hónappal ez előtti időkig?  Az erdőben hagytam a szokásos fánál, a találkozóhelynél. Meglátom, mennyire is volt hasznos az a tudás.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: 710  Music: Kaotikus világ Note: ©
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Kedd 7 Okt. 2014 - 22:53


Aiden & Seth


Kicsit kótyagosan érkeztem meg tanoncommal a kastély nappalijába! Hát igen ez még mindig nem megy rendesen. Túlsúllyal utazni kicsit idegesítő. Viszont szerencsére hamar magamhoz tudok térni. Hiszen én amúgy is odaáig vagyok a hopponálásért, így meg van szokva a kavargó gyomor érzése.
Gyorsan végignéztem a szobán. Pontosan olyan, mint ahogy itt hagytam. Az ég egy adta világon semmit sem változott. Ez pedig jó jel. Nagyon jó jel! Úgy tűnik a családom neve még mindig távol tartja Oxford kíváncsi szemeit a kastélytól.
Tekintetem egy pillanat erejéig megakadt apám portréján. Arcomon egy rosszalló fintor lett úrrá, ami ugyanabban a pillanatban el is tűnt! Pontosan akkor, mikor eszembe jutott, hogy milyen arcot vágott, mikor szemben taláta magát a gyilkos átkommal!
Miközben Seth rendbe tette magát, én fogtam magam és elküldtem Rexet, hogy keressen valaki olyan áldozatot, amit könnyű megfogni. Nem akarok túl sokáig vacakolni. Kell a gyilkolás, gyorsan. Itt meg úgysem tűnik fel, ha valaki eltűnik.
Milyehst a görény kereket oldott, tanoncomhoz fordultam és közöltem vele, hogy most vacsorázni fog. Kell neki az evés, ahogy ismerem nem mostanában evett! Márpedig éhgyomorra sosem gyilkolunk! Annak semmi értelme!
Kimért léptekkel haladtam a számomra ismerős helyen. Minden bútorról tudom hol van, hogy hova való, hogy mikor és miért került pont oda. Így még ebben a félhomályban sem volt nehéz megtalálni a konyhába vezető utat.
Egy mozdulattal fényt csináltam, majd közöltem a kölökkel, hogy egyen, én pedig fogtamagamat és felmentem az emeletre. Hátborzongató, hogy még mindig pontosan tudom merre kell fordulni. Pedig teljes a sötétség.
A szobámban magamhoz vettem a köpenyem. Majd sarkon fordultam. ~A mai estét itt kellene töltenem! Régen aludtam már rendesen. Ha időben felkelek észre sem veszik, hogy eljöttem az iskolából!~ Gondolkodtam el, miközben visszamentem a konyhába.
Mikor beléptem Seth akkor fejezte be a csirkecombot. Szinte tudtam, hogy azt fogja választani, de inkább meg se jegyeztem neki, hogy nagyon kiszámítható. Pontosan tudja mik a hibái, ahogy azt is, hogy mik az erősségei.
Pillanatokon belül megjelent Rex az asztalon. Bólintottam egyet felé, majd hagytam, hogy felmásszon a vállamra. Aztán pedig a tanoncom felé fordultam. Meg se kellett volna kérdeznem, de szeretek biztosra menni. Főleg, ha ölni készülök!
Miután pár mozdulattal rendet tettem a konyhában elindultam az ajtó felé. Azonban még mielőtt kinyitottam volna megálltam és feltettem a legpocsékabb költői kérdést, amit látott a világ. Mire pont olyan választ kaptam, mint amire számítottam.
Könnyed mozdulattal nyitottam fel az ajtót és zártam be tanítványom után. Gyors léptekkel közeledtem a kapu felé. Egyetlen intésre kitádult a kapu. Bal kezemmel kinyúltam a köpeny alól és fejembe húztam a csuklyát.
Rex szinte rohamtámadást indítva szaladt le a földre. Én pedig szorosan követtem az én picinyemet. Nem kellett benne csalódnom. A legközelebbi kollégium négy diákját szemelte ki nekünk! Tökéletes ártatlan orvostan hallgatók.
Kezem egyetlen mozdulatával megállítottam a mögöttem haladó gyereket. Szemem már szikrázott, de nem mozdultam. Rex közelebb osont az áldozatainkhoz. Én pedig gúnyos mosolyra húztam a szám.
- Kettő az enyém, kettő a tiéd! Bemelegítésnek pont megfelel! - Mondtam, s igyekeztem visszafojtani a hangomban megjelenő gyilkolás utáni vágyat. Meg se vártam a kölök válaszát, már mentem is.
- Ejnye, ejnye urak! Maguknak nem tanították meg, hogy ne kóboroljanak este a szabadban egyedül? - Még mielőtt felelni tudtak volna én már mozdultam is. Egy pillanat műve és a két kiszemelt diák már rángatózva esett össze!
- Látják veszélyes kint koricálni, mert rossz emberekkel találkozhatnak! - Lassan közelebn hajoltam a szenvedő gyerekekhez. Elnevettem magamat, majd egy gyors mormogás és némaság. Csak a szájukból csurog a vér!
Elégedetten sóhajtok. Ez de kellett már. Az érzés, hogy uralom a halált, hogy csak az én kezemben van mindennek és mindenkinek a sorsa. Rex megint a lábam előtt futkosott. Újabb áldozatokat talát. Felcsillant a szemem. Még egy ilyen csapat kell, hogy rende jöjjek.
- Mehetünk továbn kölök? - Ő is tudja, hogy a praktikai dolgokat és a gyilkolás menetét csak a portya után szoktuk megbeszélni, úgyhogy egy pillantásnál többet nem is szenteltem a hullákra. Egy mozdulattal intettem feléjük, mire minde elégett. S helyükön semmi sem maradt. Én nem hagyok nyomokat.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Szer. 8 Okt. 2014 - 17:52


Aiden & Seth


Noir kastély apró emlékeket ébresztett fel bennem, melyek feldühítettek. Ezért is várom már a vadászatot. Ahol bárkit leölhetek és észre sem veszik részben. Ettem, majd a görény is jelezte merre kell tartanunk. A Főkapu felé indítottuk meg lépteinket, egyszerre húztuk fel a fejünkre a csuklyákat. Vicces? Talán, de mégsem, ez csak egy szimpla berögződés. Nem több. Bár ez csak az én véleményem. Négy fiatal hazafelé tartó kölyköt szemeltünk ki, mesterem szavai elviharoztak fülem mellett, csak kettő?  Abban a pillanatban a kiszemelt áldozatai meg is toppantak é pedig előhúztam a pálcámat és elsuhantam mellettük, mivel a másik kettő haladt tovább, észre sem vették a történéseket. Egészen ez idáig. Az egyik mögé érkeztem be, egy elegáns mozdulattal emeltem a pálcám a fejéhez.
- Expulso. – abban a pillanatban már csak a robbanás és a vér látszik, majd az elrogyó fej nélküli test. A másik alany rettegő szemekkel nézi a vérben tocsogó alanyt, nekem ez csak jó, hiszen ebből az érzelemből táplálkozom és erősödök. Pupillám hirtelen kitágul és összeszűkül egy pillanat alatt, majd ez az illető is bevégezte.
- Sectumsempra. – áldozatom arcára hatalmas sebhely vésődik, majd a ruhája is néhol átvérzik, már csak a félelemben lévő pillantása az, mely gúnyos mosolyt csal az arcomra. Majd lassan visszafordultam mesterem felé, 2 áldozata a földön feküdt, ő pedig felnevetett. Majd az a kis dögség is izgatott lett, mint egy iránytű. Ahogy megmozdult fordultam én is előre és haladtam egyenesen, már csak a ropogó szikrákat halottam és az égett hús szagát.
 
Olyan kellemes ez az este, remélem, nem rontja el senki sem. Ahogy követtük az állatot, én észrevettem egy másik úton egy magányosan haza felé tartó nőt, meg torpantam és abba az irányba mentem, az árnyékban, a sötétben. Közel érve hozzá megragadtam a hajánál fogva, mire ő felsikoltott. Magamhoz szorítottam, ficánkolt, rúg kapált, mire én csak átkaroltam a nyakát és szét is törtem neki, majd hagytam had rogyjon a földre. Épp indulni akartam vissza mesteremhez, mikor valaki megszólított, lenéző és otromba módon.
- Ki a franc vagy patkány!? Te ölted meg ezt a lányt?! – megtorpantam, tekintetem izzott a dühtől, lassan megfordultam, ketten álltak szemben velem, pálcát is tartottak felém, rám. Az egyik fényt csinált egy pillanat alatt, egyik kezemmel lejjebb húztam a csuklyám, kicsit ezzel bezavart, de csak egy pillanatra.
- Crucio – abban a pillanatban az egyik tag a földön fetreng és ordit fájdalmában, a másik pedig elfelejtette, hogy miért is jött, fogta magát és elrohant. Hát nekem sem kellett több, fogtam magam és szaladtam utána, rálépve a földön vergődőre. Még csak az kellene, hogy felkeltse az egész Oxfordot. Bár 1 percnél tovább nem birtam, hogy menekülnek előlem. Megtorpantam és felé tartottam a pálcát, a hátát figyeltem, majd az arcát, hiszen rám nézett, majd kimondtam az egyik megtanult Whitfordos bűbájt, vagyis átkot, hiszen nagyapám kísérletezett ezekkel nagyon régen és ezekbe halt bele.
- Disepencio! – az áldozat hirtelen megtorpant és egy hatalmas robbanás történt a közelében, hatalmas hanggal, mely eltalálta őt is, ezzel darabokra tépve őt és az épületek falaiba is károk keletkeztek. A lökés hullám még engem is hátra lökött, de sikerült. A csuklyám is lekerült rólam, szóval megigazgattam a hajamat is, majd visszavettem a fejre valót és elrohantam a tett színhelyéről. Elindultam arra, amerre a mester is elrohant korábban, követve Rexet. Azt hiszem sűrűbben csinálhatnánk ilyet. Az előző áldozat belehalt a fájdalomba.


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: 540  Music: Kaotikus világ Note: ©
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Szer. 8 Okt. 2014 - 22:08


Aiden & Seth


A Noir kastély, a hideg falak, a magas termek a bőrrel borított bútorok. Mind, mind a múltamra emlékeztetnek. Arra a múltra, amiben én még rá voltam kényszerítve a jóságra. Mikor még nem lehettem önmagam.
Persze ez csak akkor volt, mikor a szüleim itthon voltak. Ha nagyapám vigyázott rám sokkal "barátságosabb" volt a hely. Legalábbis nekem annak tűnt. Egy sokkal barátságosabb helynek, ahol nem kellett megjátszanom a jó kisgyereket.
Miután a kastélyban mindent elintéztünk. Én elővettem a köpenyem és megvártam Rex jelentését. Seth pedig megvacsorázott. Jobban mondva a gyomrát megvacsoráztatta. Hiszen hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyunk farkas éhesek mind a ketten.
Már nagyon egymáshoz szoktunk a kölökkel ezért nem is lepett meg, hogy egyszerre mozgunk. Ugyanakkor lépünk és ugyanakkor vettük fel a csuklyát is. Most dejavum van, ugyanígy nézhettem ki én a nagyapámmal, mikor anno portyázni mentünk kettesben.
Hamarosan Rex vezetésével megtaláltam az első csapatot, akit ma este el kell tűntetnünk a föld színéről. Hát hazudnék, ha azt mondanám, hogy nehéz volt. Én még csak bemelegítettem. Kezdetnek egy Crucio meg egy Avada Kedavra teljesen megfelel.
Seht hulláira csak egy pillantást vetettem. Nekem ennyi pont elég volt, hogy pontosan meg tudjam őket figyelni. A részleteket, majd a portya után megbeszélem vele. Egy intéssel elégettem a hullákat és már mentem is tovább.
A kölök elmaradt mellőlem, de én ekkor már kiszemeltem a következő áldozatom, úgyhogy nem is figyeltem oda rá. Csak mentem egyenesen. Óh, ez a mai fiatalság! Mindig nevetnem kell, nem gondolkodnak sosem.
Kiszemeltjeim két fiatal huszonéves hölgy lett. Kicsit úgy néztek ki mintha eltévedtek volna. ~Na itt az ideje lovagot játszani Aiden! Gonosz lovagot!~ Nevetek fel magamban. Lassan odamegyek hozzájuk, majd megszólalok.
- Esetleg tudok segíteni a hölgyeknek? - Kérdeztem a csuklyámat hátra vetve. Már majdnem nevettem, a félelmük láttán. - Nem kell! Köszönjük megtaláljuk az utat magunk is.
- Nem mentek sehova angyalaim! - Pálcát rántottam, s egy hirtelen mozdulattal feléjük intettem. - Tenebrae Animam! - Hagyta el ajkamat az ősi Noir átok.
A két nő először csak megdermedt, majd alig egy pillanat múlva elkezdett fehéredni. Mintha valami belülről elszívta volna a lelküket. Én csak gúnyosan mosolyogtam. A családi átok még mindig hatásos. Mikor már teljesen fehérek lettek, elfeketedett a szemük és egy szempillantás alatt elporladtak egy egy hamukupacot hátrahagyva.
- Mi csoda maga? Segítség! - Elégedett nevetésemet egy olyan tizenéves kisfiú sipítozása zavarta meg. Gyilkos mosollyal az arcomon felé fordultam. - Ssss… A legrosszabb rémálmod vagyok! Na nem, nem szaladsz segítségért! Inhibere! - Szavamra forrón izzó bilincsek jelentek meg a lábain.
- Crucio! - Ahogy ezt kimondtam sikítva rogyott volna földre. Hát ebből a földrerogyás megvolt, a sikítás nem, de csak a Silencio miatt nem, amit ráküldtem. Élvezettel telve figyeltem a vergődő gyereket.
Már éppen kezdtem volna élvezni, mikor hatalmas robbanás hallatszott. Idegesen fordultam az irányába. - A Whitfordokkal mindig baj van! Avada Kedavra! Piroinito! - Vetettem oda a vergődő gyereknek félvállról.
Amilyen gyorsan csak tudtam elindultam a hang irányába Rex szorosan a nyomomban. Alig fél úton lehettem, mikor szemben találtam magam a tanítványommal. Egy pillantás kellett csak, hogy mindent megtudjak.
- Ajánlom, hogy tisztában legyél vele, hogy egy kínos beszélgetés előtt állsz! Amint haza értünk magyarázatot fogok várni! Gyere. Talán még egy csapatra van időnk! - Mondtam jeges hangon.
A görényem már szaladt is az egyik kollégium felé. Azonban még előtte megállt. Olyan tíz diák lehetett a fal mellett. Fiúk lányok vegyesen. Arcomra megint mosoly szaladt. Most nem leszek olyan kegyes, mint eddig. Gyilkolni akarok, jobban, mint valaha.
- Aki kapja marja! Annyi a tiéd, amennyit hamarabb meg tudsz ölni, mint én! - Súgtam oda tanítványomnak. Viszont már abban a pillanatban ott termettem azok mellett a diákok mellett, akik közvetlen a falnál álltak.
- Mors Nigra! - Kiátottam el magamat. Erre pedig az előttem álló négy diák nekiverődött a falnak. Hirtelen egy fekete árny jelent meg a pálcám végében, s egyenesen rávetette magát a gyerekekre.
Diadalittas arccal néztem, ahogy a fekete köd leégeti, lemarja az élő fiatalokról a bőrt és a húst. Makd mindent elpisztít a csontokon kívül. Egy biccentés és a csontok rémes hangot adva robbantak szét fekete port hagyva maguk után.
Ez a legősibb Noir gyilkos átok volt a Fekete halál. Attól függetlenül, hogy mindünknek jó érzéke van, volt a nekromanciához a Fekete halált kevesen tudták megidézni. Azt hiszem rajtam kívül az elmúlt évszázadban csak hárman tudták.
Mire végeztem a tanoncom is kivégezte a maradék gyerek sereget. S bár láttam szemében, hogy még akarna ölni, azért nem engedhetem, hogy túlzásokba essen. A végén gyilkosságfüggő lesz belőle. Én tisztafejű gyilkológépet akarok, nem gyilkolásfüggőt.
- Haza megyünk! - Semmi magyarázatot sem fűztem hozzá, csak elindultam Rexel a vállamon a kastély felé. Nem kellett több egy negyed óránál, hogy megint a Noir kastély falain belül találjuk magunkat.
- Iterum vivere! - Szavaimra gyertyák halvány fénye pislákolt fel a kastélyban. Minden hideg és ijesztő volt, én pedig sokkal nyugodtabb. Egyensen a nappaliba mentem. A gyertyafényben olyan volt, mint egy ősi királyi kastély. Egy gyilkos király kastélyának terme.
Könnyed mozdulattal levetettem magam a legközelebi fotelba, majd a dohányzó asztalra feltéve a lábam intettem egyet a pálcával a kis polc felé. Két pohár és egy üveg jelent meg az asztalon. Kezembe véve az egyik poharat hátradőltem a fotelban.
Most pontosan úgy festhetek, mint a nagyapám. Így wiskyvel a kezemben. Vajon mit gondolna rólam az öreg? Lehunyom a szemem, majd gyilkos hangnemben, rezzenéstelen arccal megszólalok.
- Ülj le és magyarázd meg mi volt az az égtelen hangzavar, amit csináltál? Utoljára akkor hallottam ilyet, mikor a nagyapám összeveszett a tiéddel! Az pedig nem most volt!


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Csüt. 9 Okt. 2014 - 18:48



A
mester előre ment egyenesen, én pedig befordultam egy másik utcába, bár az inkább sikátor volt, mely elég sötét volt. Egy nő törött nyakkal és 2 férfi volt az áldozatom. Igaz ami igaz. Az utóbbi hapsi megismerte az egyik Whitford varázslatot, bár a házak is megsérültek, engem pedig a robbanás löket taszított hátra és sodorta le a fejemről a kapucnimat. Más nem történt, így visszafordultam és rohanó léptekkel haladtam a mester után, de amint kifordultam abból az utcából, le is fékeztem hirtelen, előttem alig egy méterre toppant meg Aiden is. Szavaira kicsit meglepődtem, miért vár magyarázatot? Mert felhívtam magunkra a figyelmet? Vagy… Gondolatmenetemből kizökkent, jeges tekintettel figyeltem mesterem, ahogy újra a dög után szalad, de ez csak jó, levezethetem a feszültségem a továbbiakban is. Egy kollégiumhoz értünk, tekintetemmel végigmértem a kölyköket, majd figyelmem mesterem hangjára terelődött, majd előre vetette magát, mint egy éhes oroszlán. Jó magam puszta kézzel estem neki egy fiúnak, hogy miért?
Mivel most harag gyúlt bennem fel, de nem tudom mi keltette, de csak ez csillapíthatta, hogy nem varázslattal pusztíttok, hanem testi erővel. A fiúnak annyi ideje se volt, hogy felfogja mit történt. A falhoz csapódott, hatalmasat puffan a puha test, a vakolat felreped és lehullik pár helyen. Feltárul a látvány. Ő már halott. A mellkasa behorpadt a gerince szétroncsolódott és egy vértócsa mögötte jelzi, felhasadt a háta a becsapódástól. Ez nem elég!  Koppan a földön a halott test és ezzel egy időben nekifeszítem a falnak 2 lányt torkuknál fogva és a szorítás ereje törte el azt.  A bal kezemben lévőt eleresztem, megragadom a pálcám és a falnak nyomódott hölgy mellkasához szorítom és egy apró robbanás történik belülről testében. A magatehetetlen testről cafatokban mállik le a hús, majd végigmázolom vele a falat is, melyre fest egy véres csíkot. Elhúzom a csapat mellet és a falnak vágom még nagyobb lendülettel. Fröccsen a vér és egyéb más váladékok keveréke. Majd újra és újra. Még nagyobb erőkifejtéssel. Nem elég! Még! Többet!

Mindebből mesterem hangja állit meg, elengedem a holtest maradékát, figyelemmel kisérve útját, majd lehunyt szemmel sóhajtok. Mesterem után pillantok, ahogy otthona felé veszi az irányt, elteszem a pálcám és az égboltra emelem tekintetem, majd Aiden után haladok a továbbiakban.  
Beértünk a nappaliba, fény gyúlt, a szokás a mesternél is nagy úr, lehuppant a fotelbe és egy lendülettel vetette fel lábait az asztalra. Csak ezt figyeltem végig, levettem a köpenyem és ráterítettem azt egy másik fotel támlájára. Hajamba túrtam, majd nagy levegőt szívtam, végül megigazítottam azt, mesteremre pillantottam, hozzám intézte szavait, megint csak a magyarázat.
Egy ívet írtam le szemeimmel, mintha csak apámat hallanám 7 évvel ezelőtt. Egy olyan dolog miatt, amit az ikertestvérem követettel és mégis rajtam csattant az ostor. De pillanatnyilag nem ez a helyzet. Leültem és hátra dőltem a fotelban, belepillantottam Aiden érzéketlen tekintetébe, mely magyarázatot várt.
- A Whitfordok egy ősi átkot cipelnek magukon. Ez afféle 2 generációs örökség, ha jól mondom. A nagyapám nagyapja kísérletezett, papírokra ékelte a tudást, melyet megszerzett, de mindezt ősi ismeretlen nyelven. Szinte már nem is e világit.  Átadta a fiának, ő maga pedig abba murdelt meg. Hogy hogyan? Roppant egyszerű. Az átok egy ősi pusztítást hoz el e világra. Csak egy személy a célpont, a használó ereje az, ami megmutatja a robbanás valódi erejét. Az öreg elpusztított vele egy egész várost. Vele együtt magát is, és úgy 14000 embert is. Ez 90 évvel ezelőtt volt, nagyapám lefordította nagy nehézségek árán, hiszen 20 évbe telet neki. Az eredeti írást megszereztem, mivel a fordítás elenyészett. Nekem csak 2 hónap kellett, hogy lefordítsam és elsajátítsam. A poén csak az egészben az, hogy apám lelke egy cseppet sem volt szennyezett, így ő nem láthatta az írást…- mélyen magam elé néztem mesélésem közepette, fel sem tűnt, hogy már nem őt figyelem, hanem megrohannak az emlékek, végül eszembe jut a legfontosabb is.
- Disepencio! Azaz, a lélek elnyelő. Vagy valami hasonló, ez nem is érdekes, csak a kifejtett hatása.  – pillantottam rá és újra a hajamba túrtam, majd előre hajolva megragadtam az üveget és töltöttem magamnak, majd a mesternek is, ha nyújtja a poharat.
- Miért érdekel ez ennyire?


••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: 655  Music: Kaotikus világ Note: ©
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Csüt. 9 Okt. 2014 - 22:38


Aiden & Seth


Mikor elborít a gyilkolási vágy, minden más elveszik. Ezét lehetett az, hogy hidegen hagyott, hogy a tanoncom nem követ. Engem csak egyetlen egy dolog érdekelt, hogy megint élet és halál ura legyek, hogy megint az legyen, amit én akarok!
Hamarosan meg is kaptam. Két lánnyal találtam magam szemben, akik megtapasztalhatták az egyik ősi Noir átok erejét. Mindig is lenyűgözött mire képes ez a varázslat, de még most is elragadónak találom.
Mikor a hölgyek életének véget vetettem. A következő áldozatom egy tizenéves fiú lett. El akartam vele játszadozni egy kicsit. Bár ez koránt sem a kedvenc játszadozási formám, de a másikat nehéz hirtelenjében produkálni.
Kínzázom hatásának elégedett figyeléséből egy hatalmas robbanás hangja zökkentett ki. Mire ajakimat is elhagyta öregapám egyik gyakran emlegetett mondata. Tögtön el is indultam a hang felé, még jó, hogy tudtam mit keressek.
Egy sikátor sarkán találkoztam össze a kölökkel. A nekromanta énem gyorsan felfedezte a nagy erejű fekete mágiát, de én egyelőre annyival lezártam a témát, hogy magyarázatot fogok várni tőle. Sok mindent kell megbeszélnünk!
Jelen pillanatban viszont első a gyilkosság, mivel még mindig érzem a fojtó vágyat. Rex gyorsan kapcsolt és pillanatok múlva rávethettem magam az áldozataim újabb csapatára. A kis kollégistákra.
Aki kapja marja alapon ugrottam nekik. Sose voltam a testi erő híve. Ha már egyszer a véremben van, hogy szinte szavak nélkül tudom alkalmazni a nekromanciát, miért ne használjam ki a saját javamra.
Négy gyereket szemeltem ki magamnak. Olyan szerencsések voltak, hogy megtapasztalhatták a Noir család egyik legbrutálisabb átkát. A Fekete halált. Ez az átok nagy hatalmat jelent és nekem megvan ez a hatalmam.
Mire végeztem a négy gyerekkel addigra Seth végzett a maradékkal. Viszont elég volt csak egy pillantás, hogy tudjam veszélyesen messzire ment a vérszomja. Nem hagyhatom, hogy elszálljon a feje. Nem kockáztathatom egy ilyen tehetség elvesztését.
Pont ezért állítottam le éppen most. Ellentmondást nem tűrően közöltem, hogy most haza fogunk menni. Úgyis meg akarom vitatni annak a robbanásnak az ügyét. Nagyon kíváncsivá tett, én pedig mindig megtudom, amit akarok.
Elondultam a kastély felé. Nem néztem hátra, de tudtam, hogy Seth követni fog. Jó diák, csak túl nagy a vérszomja. Alig egy negyed óra múlva már megint a családi birtokon voltunk és egyenesen bementünk a kastélyba.
Az nappalit szemeltem ki beszélgetésünk helyéül. A gyertyák fénye halványan világított. Ahogy bementem a nappaliba levettem a köpenyem, ami engedelmesen lebegetz fel az emeletre. Várva, hogy újra használatba vegyem.
Leültem az egyik fotelba, lábam feltettem a dohányzó asztalra és kezembe vettem a wiskys poharat. Hát igen nincs is jobb lezárása egy portyának ennél! Egy kis pia segít, hogy kitisztuljon az ember elmélye, legalábbis apám valami ilyet mondott mindig.
Feltettem a kérdésem a tanoncomnak, mire hosszan és pontosan válaszolt. Minden mondatára figyeltem, ahogy a reakcióira is. Persze mindezt rezzenéstelen, fagyos arccal tettem meg. Közben persze igyekeztem gondolatait is fürkészni.
Láttam, ahogy figyelme elterelődött rólam és ahogy egyre jobban megroganták az emlékei és az érzelmei. Most magamban kárörvendően nevetek, viszont nem adok neki hangot. Nem feltétlenül kell neki tudnia mit gondolok.
Elmagyarazta milyen varázslatot használt. Erre arcomon megjelent egy gonosz félmosoly. Ez sok mindent, új színben tűntet fel. Jó, nagyon jó. Végre egy kis kihívás, egy kis izgalom abba az unalmas életbe.
- Nekromanta vagyok Seth, vonz a feketemágia! Mérföldekről megérzem az erejét. - Tekintetem folyamatosan arcát fürkészte. Hirtelen letettem lábaim a földre, kezeimet összekulcsoltam, könyökeimet térdeimen nyugtattam, s előre dőltem a fotelban.
- Szóval, ha jól értem, akkor ezt a varázslatot csak kevesen tudják megidézni? Érdekes, felettébb érdekes! A nagyapám folyton azt mondta, hogy: A Whitfordokkal mindig baj van! Most már tudom miért gondolta így. A családod azon tagjai, akik ezzel a hatalmas gonosszal foglalkoztak kifejezetten jó kapcsolatot ápoltak az én családommal! Nagy erőd van, abból kiindulva, hogy mekkora robbanást csináltál. Talán arra is van elég erőd, hogy meg tudd idézni a Fekete halált, vagy a Sötét lelket!… Miért is ne? Elvégre rajtam kívül már nincsen Noir!
Megcsillant a szemem, ahogy a gondolataim kikristályosodtak. Rögtön felpattantam a fotelból. Én vagyok az utolsó Noir, de a családi örökségnek fenn kell maradnia! Miért ne adhatnám át neki, ha megfelel?
- Hozd a piát és kövess! Valamit mutatni akarok neked! - Elfordultam és egyenesen a kertre nyíló ajtó felé vettem az irányt. Hallottam, ahogy az üvegben meglöttyen a wisky úgyhogy tudtam, hogy Seth felállt.
Egyenesen a birtok végébe mentem. Egy kis kő épület állt ott. Mintha egy kápolna lenne. Beljebb mentem, majd a szemközti falra helyeztem a kezem. Még az első Noir igézte meg a titkos ajtót. Úgy, hogy csak az nyithassa ki, aki a családba tartozik. Így annyi volt a dolgom, hogy a kezem a falon tartom és a nevemre összpintosítok.
A következő pillanatban a lábam mellett megnyílt a föld. Lépcsők hosszú sora jelent meg. Odaálltam a szélére, majd intettem egyet, mire meggyulladtak a fáklyák a falon. Elégedetten bólintottam, majd elindultam a lépcsőn.
Hosszú sétát követően elértünk a legaljára. Egy kis köralaprajzú terem volt ez a közepén egy ezüst tállal, amiben vörös folyadék volt. Gondolkodás nélkül mellé léptem. Fölé emeltem a bal kezemet, jobbomban pedig a pálcát tartottam.
A pálca végét tenyeremhez nyomtam, majd egy gyors mormogás és tenyeremből a apró vércsöppek potyogtak a tálba. Pontosan hét darab. Ekkor halvány kék füst gomolygott elő az edényből, erre én elléptem tőle.
- Te jössz! Nagyon kevesen jutnak le ide, de akik valaha megforduktak itt azoknak a vére ott van! A tálban lévő vér fogja eldönteni megnézheted-e, amit mutatni akarok! Ha minden jól megy ugyanúgy kék füstnek kell megjelennie!
Mondtam nyugodt hangon tanoncom felé fordulva. Cseppet sem vagyok benne biztos, hogy az őseim elfogadják-e? Bár, ahogy a nagyapát ismertem, ő elfogadta volna Sethet. Itt csak az a kérdés a többiek elfogadják-e?


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Pént. 10 Okt. 2014 - 19:14


Aiden & Seth


A
nappaliban szemben a mesterrel ültem és elmondtam minden fontos tudni valót azzal, ami néhány perccel ezelőtt történt a városban. Ő csak ült és figyelt, nem szólt, végig hallgatott. Majd közölte velem azt, amit én már rég tudok. Végül közelebb hajolt felém, nem töltöttem neki italt, csak magamnak, amit pedig lehúztam egy pillanat alatt. Ő pedig mondta a magáét a Whitford és a Noir család kapcsolatáról és hirtelen eszébe is jutott valami.  
- Miért akarnál átadni egy olyan tudást, ami csak egy Noir kezébe illő. Csak a katonád vagyok, se több, se kevesebb. – pillantottam rá, miközben felállt és utasítására felemeltem az üveget és haladtam komótosan utána. Nem kastély túrára és nézelődőbe jöttem, így nem is figyeltem a területet, csak a mesterem hátát figyeltem, miközben mögötte úgy 3 méterre lehettem. A távolba pillantottam, ahol egy kis épület állt, utunk is odavezetett, mesterem pedig egy apró ceremóniát hajtott végre, mellette kinyílt egy ajtó, majd a fáklyák is meggyulladtak.
Elindult, én pedig csak vártam, közben figyeltem a „kápolna” falait is, majd lepillantottam és a lépteket hallgattam, melyek mesteremhez tartoztak. Végül mentem. Nekem a mesterem mellett a helyem. Mögötte haladtam, 2 méter távolságban, tekintetem hol jobbra, hol pedig balra kalandozott, végül Aidenre. Bízok mesteremben, csak a helyben nem, ez minden. Percek múlva pedig leérhettünk az aljára, egy érdekes kör alakú teremben találtuk magunkat. Körbe néztem jeges tekintettel.
- Hol vagyunk?
Majd figyelmem a férfire szegeződött, ahogy a tálhoz lépett és vért áldozott. Füst tört elő abból, míg mesterem visszább lépett, jómagam mesterem mellé léptem és végig hallgattam őt, miközben tekintetem a tálkán volt. Fura, mert teljes nyugodtság érződött a hangjából, még a tekintetét is éreztem magamon. Nem néztem rá. De átnyújtottam felé az üveget, mit le kellett hoznom, majd a tálhoz lépkedtem magabiztosan, megálltam előtte és figyeltem azt. Csak egy kis ideig, de tényleg, csak egy perc telt el, hátra pillantottam mesteremre, nem zavarodottságból, vagy meghátrálásból. Hanem, hogy biztosan megbízik bennem ennyi idő után, hogy átadjon egy ilyen ősi veszélyes tudást. Nem vagyok a fia, csak egy kölyök a múltból, aki a csatlósa lett, egy katona, egy kard. De ha valóban ennyire megbízik bennem, nem fogom elárulni, eddig se tettem, a továbbiakban sem fogom.  Visszanéztem, előhúztam a pálcám, majd előbuggyant a vér is. 7 kell összesen, 2-4-6-7, elvettem a kezem és lenyaltam a még folydogáló vért és visszaléptem a mester mellé, de még tettem 2 lépést még hátrább és ridegen figyeltem, felkészülten várakoztam.
- És most? Mi fog történni?



••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:   Music: Kaotikus világ Note: ©
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Pént. 10 Okt. 2014 - 23:12


Aiden & Seth


Kényelmesen ülve hallgattam tanoncomat, ahogy elmagyarázta mi is történt a városban. Arcomon semmi érzelem nem látszott, s végig némán hallgattam. Szeretek mindent megtudni és csak utána jártatni a számat, de azt se olyan sokat.
Amint Seth befejezte a monológját, rám került a sor a mesélésben. Igaz mondtam olyan dolgot is, amivel tisztában volt. Sőt gondolom olyat is, ami nagyon hidegen hagyta. De nem is azért mondtam, hogy érdekelje.
Következő megszólalására felhúztam a szemöldököm és lekezelő pillantást vetettem felé miközben elkezdtem felállni. Már a pillantásommal közöltem felé azt, amit valószínűleg tud, hogy engem hidegen hagynak a családi hagyományok.
- Úgy nézek én ki, mint aki valaha is családalapításra adja a fejét? A nagyapám mindig azt mondta, hogy a családi örökségnek nem szabad elvesznie! Márpedig, ha nem lesz utódom elveszik! Valakinek tovább kell adnom a tudást!
Nem nagyon érdekelt a véleménye a dolgokról, hiszen még koránt sem biztos, hogy megfelel a feltételeknek. Igaz, ha már ő az én saját gyilkológépem meg fog felelni. Mindent el fogok ezért követni! Hatalmas fegyvert akarok alkotni ehhez pedig a családi átkok is kellenek!
Már a gondolattól fellelkesülök, hogy megalkothatom a világ legnagyobb, legelvetemültebb gyilkosát, aki nekem szolgál. Ez lenne életem legnagyobb eredménye. Milyen elbűvölő gondolat.
Miközben haladtam a családi "kápolnánk" felé. Nem is foglalkoztam a mögöttem haladó fiúval. A gondolataim teljesen lekötöttek. Az utat meg már fejből tudom. Rengetegszer tettem meg, mikor a nagyapámmal tanultam.
A kápolna teljesen egyszerű kinézetű volt. Nem hiába az ősöm tett róla, hogy a muglik ne vegyék észre mi folyik itt. Mindig is jók voltunk a megtévesztésben. Viszont a kápolna a legprofibb megtévesztés, ami létezik.
Pillanatok alatt elvégeztem a már-már ösztönné vált szertartást. Még emlékszem, hogy csillogó szemmel figyeltem, ahogy mesterem csinálta ugyanezt. Ma már nem tartom olyan érdekesnek, mint egykor. Lehet, hogy a kor teszi.
Mellettem megnyílt a föld, s megjelentek a lefelé vezető lépcsők is. A lyuk fölé hajoltam. Pár némán elmondott szó és máris meggyulladnak a fáklyák. Minden teljesen olyan, mint mikor legutóbb láttam. Oh, azok a szép idők.
Lassan elindultam lefelé. Meg se vártam, hogy Seth kövessen. Tudtam, hogy úgyis jönni fog. Túlságosan hozzám köti a hűsége, amit én egyáltalán nem bánok. Nekem csak jó ez az egész. Márpedug azt miért sajnáljam, ami hasznot hoz.
Amint leértünk tekintetem körbejárt a termen. Tökéletesen érintetlen. Olyan amilyennek lennie kell. Már csak az van hátra, ami az egész ötletemben a legkockázatosabb. Vajon sikerül-e elfogadtatni a fiút a családom halott tagjaival.
- Mondjuk úgy, hogy a családi kriptában! Ez áll a legközelebn a hely pontos funkciójához! - Vetettem neki oda félváról! S tekintetem és figyelmem máris a terem közepén álló vérrel teli edényre irányult.
Közelebb mentem hozzá. Kezemet egyenesen a tál fölé helyeztem. Majd pálcámat tenyeremre szegeztem. A vérem lassan csöpögni kezdett. Pontosan hét csepp vér, majd a kék füst. Elégedett arccal léptem hátrébb.
Tenyerem csurom vér volt, de jelenleg nem zavart. Seth mellém lépett. Tekintete folyamatosan a tálon volt. Pont, mint én mikor először itt jártam. Itt volt az ideje, hogy folytassam amit elkezdtem. Amilyen tömören csak tudtam elmagyaráztam neki mi a helyzet.
Teljesen nyugodt voltam. Pedig belül már majdnem felrobbantam az izgalomtól. Tekintetem a gyereken tartottam és úgy magyaráztam neki. Mikor befejeztem felém nyújtotta az üveget, amit hirtelen meg is fogtam, majd egyszerűen letettem a földre.
Figyeltem, ahogy odamegy a tálhoz és megállt. ALig egy perc erejéig semmit sem csinált. Csak nézett. Én pedig csak nyugodtan csípőre tett kézzel álltam. Hátra nézett. Tudom, hogy nem akar megfutamodni, csak nem tudja tényleg megbízom-e benne ennyire?
Teljesen rideg arccal biccentettem egyet felé. Ez a beleegyezés jele volt. Lehet, hogy ő a fegyverem, de egyben a tanítványom is és mindenre ki fogom tanítani, amire csak ki lehet tanítani. Márpedig ez most az ahhoz vezető útnak a kezdete.
Visszafordult a tál felé. Felemelte a kezét és megjelent a vér. Pontosan hét csepp, ahogy végzett lenyalta a tenyerét, majd először mellém lépett, aztán pedig két lépéssel hátrébb. Izmaim megfeszültek. Most ugrik a majom a vízbe, ahogy azt mondani szokás.
- Pillanatokon belül megtudjuk! - Mondtam nyugodtan, bár a testtartásom és feszült arcom szöges ellentétben állt a hangszínemmel. Meredtem bámultam a tálat.
Egy perc elteltével fekete füst gomolygott belőle elő! Egyenesen a földre szállt, majd lassan alakot öltött. De teljesen fekete volt, hirtelen újabb alak jelent meg, majd egyre több. Felvettem az üveget a földről és a lábam elé tettem.
Mikor megjelent a huszonötödik alak, egyszere mind egy egy ember formájában, persze még mindig anyagi test nélkül tárult elénk. A közvetlen előttem álló velem egy magas komor férfi tanoncomat kezdte el vizsgálni.
- Magyarázd el magad! Mit keres ez itt? - Suttogta földöntúli mély férfi hangon. A teremben minden szem rám szegeződött. Felemeltem a fejemet, már éppen kezdtem volna beszélni, mikor az egyik árnyember hirtelen megindult felé.
Viszont még mielőtt elérte volna pálcám egyenesen az arcába nyomtam és úgy álltam be közé és Seth közé. Előre tudtam, hogy nem fog nekik tetszeni, hogy ide hozom de ez engem nem érdekelt és nem is érdekel.
- Ő az enyém! Ha egy ujjal is hozzá mersz érni dédapám visszaküldelek a pokolba! Neked válaszolva Hugh. A tanoncom, azért hoztam ide, hogy megtanítsam neki, amit én tudok! Van ez ellen bármi kifogásod?
Hangom fagyos volt és ridegebb, mint ahogy a kölökkel szoktam beszélni. Tekintetem folyamatosan a szellemeken járt. Pálcám még mindig feltartva. Nem bízom a rokonaimban.
- De ez egy Whitford! Nem a mi családunkba való! Megszényenítetted a családodat Aiden! - Fakadt ki hangosan a dédapám. Mire én gonosz nevetésben törtem ki.
- Akkor mi van? Megszégyenített, most szégyelnem kellene magam? Nem fog menni. Már rég nem érzek szégyent. Másrészről pedig, ő nem egyszerűen egy Whitford! Nagyobb hatalma van, mint bármelyiknek volt!
Mondom teljesen nyugodt hangal. Most, hogy beszélgetnem kell velük valahogy megnyugodtam. Ekkor tekintetem megállapodott nagyapámon. S hirtelen eszembe jutott egy olyan ötlet, ami ellen nem tehetnek semmit.
- S mivel ekkora a hatalma magam mellé vettem. Egy ilyen hatalom nem maradhat a Whitfordok kezén. Ebből pedig az következik, hogy elfogadtam tanoncnak és befogadtam az általunk vallott világba, amiből pedig az következik, hogy most már Ő is a Noir család tagja! Vagy tévedek, Hugh?
- Vállalod érte a felelősséget, Aiden? - Erre már több szellem is felhorkant és heves szitkozódásba kezdett. Én pedig büszkeségtől csillogó tekintettel kiáltottam el magam!
- Vállalom! - A legidősebb Noir bólintott egyet, majd mind eltűntek. Szemben a falon pedig megjelent egy ajtó. Síri csend honolt. Hangosan kifújtam a levegőt. Majd felkaptam az üveget és meghúztam!- Ezt elég jól megúsztuk! Azt hittem, Hugh nehezebben fog engedni! Kérsz? Kérdés esetleg? - Nyújtottam felé az üveget, a megszokott rideg tekintettel. Bár most volt benne egy kis fáradtság is.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Szomb. 11 Okt. 2014 - 13:48


Aiden & Seth


A
Véleményét hamar kifejtette, nem néz ki úgy és nem is úgy ismerem, hogy más pályát választana, ezért tesszük, amit tennünk kell és levonulunk a kápolna mélyére. Egy szertartást mutatott be Aiden, hét vércsepp a tálkába, majd onnan füst gomolygott, én következtem, ugyanazon műveleten haladtam végig, amin a mesterem. Hét vércsepp és vissza Aiden mellé, jobban mondva 2 lépéssel mögé, de mégis mellette. Vártunk. Fekete füst gomolygott a tálból, pálcámat erősebben megszorítottam, másikkal a hajamba túrtam és figyeltem a pillanatot, ahogy alakot vált ez a jelenség.
Kicsit többen lettek, majd az egyikük megszólalt, erre most válaszolnom kellene egyáltalán? De figyelmem arra szegeződött, amelyik megindult felém, támadó pózt kezdtem felvenni lassan, majd egy olyan dolog történt, melyre nem számítottam. Mesterem beállt elém, megvédett tőlük, olyan hangon szólt vissza feléjük, még talán jegesebben, mint mikor hozzám intézi szavait. A félbe maradt pózomból visszaálltam rendesbe és hallgattam a nem evilági lények nem tetszését a dolog felől és azt is, ahogy mesterem ki áll értem, mellettem. Ez? Egy Whitford? Chh. A családom nem a semmiért kapta a nevét, ezt ők is nagyon jól tudják és jómagam is. Merengésemből Aiden nevetése zökkentett ki, rápillantottam és hallgattam őt, majd visszapillantottam a többi holt lélekre is. Sok Noir, erre a megállapításra jutottam, de mindez itt nem is számított. Csak az, hogy kibaszott dühösek a fiatal Noirra, aki épp megszentségteleníti a családja nevét, mivel engem, egy Whitfordot akar tanítani ősi átkokra.  Nekem jelen pillanatban csak, kuss a nevem, ezt tudom jól, ezért állok mesterem mögött némán és a történéseket figyelve. A Noir család tagja? Erre felkapom a fejem egy kis meglepettség tükröződik vissza arcomról, majd mint nyári zápor, olyan hirtelen is tűnik el és újra higgadt voltam. Mesterem vállalja is a felelősséget, hangot is ad neki, majd az ősök lelke ismét nyugalomra tért, eltűntek a szemünk elől. Figyelmem a túloldalon lévő ajtóra terelődött, majd a mesterem hangos nyelésére, végül a nagy kortyaira, szavaira. Elvettem az üveget és 5 kortyot ittam, majd visszanyújtottam azt, letöröltem a szám, végül a bizonyos ajtó felé sétáltam.
- Mi van az ajtó mögött? – érdekelnek az új helyzetek, jelen pillanatban pedig egy érdekes helyzet alakult, az ajtó előtt 1 méterre álltam meg, majd figyelmem a mesterre szegeződött.



••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:360   Music: Kaotikus világ Note: ©
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Szomb. 11 Okt. 2014 - 20:03


Aiden & Seth


Megint a családi kápolna. Nem is tudom mikor voltam itt utoljára. Sosem voltam jóban a felmenőimmel, így miután a nagyapámmal is végeztem nem jöttem ide. De sajnos a Noir átkokat csak egy helyen lehet megtanulni és az itt van!
Így hát kénytelen kelletlen, le kell jönnöm és ki kell kérnek a rokonaim véleményét. Na nem mintha én olyan sokat adnék rá, de a hagyományt meg kell tartani. Akármennyire is abszurdnak tartom ezeket a megszokott rituálékat. Bár a biztonságot megtartja.
Legalább annyi esze volt az első Noirnak, hogy arról gondoskodott, hogy családtagon kívül senki se tehesse be ide a lábát! Azt hiszem, ha választani kellene azt mondanám, hogy Hugh Noir a kedvenc ősöm. Ő volt a családalapító, de ő a legnormálisabb is a családban.
Szóval újra a kápolnában. Megint a megszokott rituálé. Véráldozat füst felhő. Ez a jele annak, hogy a Noirok elfogadtak, hogy tudják, hogy családtag vagyok. A második védelmi rendszer. Amin a legtöbben elbuknak, azon kevesek közül, akik le tudnak egyáltalán jutni.
Tanoncom is megismérli a rituálét, majd sietve mellém ilkettve kicsivel mögém áll. Egy perc múlva megjelenik a fekete füst. Ez az a pont, ahonnan Noiron kívül még senki sem jutott tovább. Most pedig nekem kell megvédenem a tanoncom a saját családomtól.
Hugh rögtön kérdőre vont. Bár nem éreztem, hogy rosszalná a helyzetet. Igaz olyan vagyok, mint ő tehát tudom, hogy attól még, hogy nem látja más lehet, hogy neki sem tetszik a dolog. Nem csak a többi családtagnak.
Dédapám ugyanebben a pillanatban indult meg Seth felé. Fél szemmel láttam, ahogy tanítványom támadni készül. Magamban elégedetten nyugtázom, hogy jól kitanítottam. Viszont neki most nem szabad támadnia, az hadüzenet lenne a családomnak.
Beálltam a gyerek elé, rokonom útját elvágva. Hát igen abban a pillanatban rengeteg mérges szempár szegeződött rám. Engem pedig kicsit sem zavart. Jegesen, de annyira amennyire csak a családommal tudok beszélni megszólaltam.
Meg kell védenem a kölköt tőlük. Nem hagyhatom, hogy a családom miatt pusztuljon el az én csodálatos fegyverem. Azt már nem, ha kell a családi hagyományt felrúgva fogom megtanítani neki, amit tudnia kell.
Nem kellett néznem Sethet tudtam mit csinál. Most, hogy ilyen vészesen közel van a családomhoz folyamatosan figyelem a gondolatait, meg a mozdulatait is. Persze éppen csak annyira, hogy az ne terelje el a figyelmem a családdal folytatott vitámról.
Mikor a dédapám kitört magából gonoszul felnevettem. Méghogy megszégyeníteni? Én, őket? Persze mondja ezt az a Noir, aki szinte nem is foglalkozott a nekromanciával csak tizenegy éves koráig.
Nem értem a családom túlságosan felkapják a vizet. Nem minden Whitford egyforma. Én őt választottam tanoncnak, miért nem tudják ezt felfogni. Lassabb a felfogásuk, mint a diákoknak a "Jóság szentélyében"!
Tanoncom jól felmérte a helyzet súlyosságát és hagyta, hogy én beszéljek. Tekintetem a holt családtagokon vándorolt. Majd megállapodott a nagyapámon. Eszembe jutott egy olyan dolog, amit nagyon régen viccből mondott nekem.
Azt mondta, ha nem akarnak elfogadni az ősök majd azt mondja, hogy befogadott engem, hogy vállalja értem a felelősséget. Az ellen nem tehetnek semmit. Hiszen akkor az már csak arra a Noirra tartozik, aki vállalja a felelősséget.
Én ezt használtam fel most ütő kártyaként. Azzal a levezetéssel megtoldva, hogy mivel befogadtam így már ő is a családunk tagja. Ahogy ezt kimondtam éreztem meglepett tekintetét a hátamon.
A családfő nyugodt hangon felteszi a nagy kérdést. Mire gondolkodás nélkül válaszolok. Nem azért teremtettem ebből a gyerekből egy gyilkost, hogy elvesszen. Mikor a szó elhagyta a torkom a szellemek eltűntek.
Hangosan kifújtam a levegőt, majd felkaptam az üveget és nagyot húztam belőle. Aztán megkínáltam a tanítványom. Szemben a falon megjelent egy ajtó, ami azt jelentette, hogy végre foglalkozhatunk a tanulással.
Seth is ivott, majd visszaadta az üveget. Én egyszerűen letettem azt a földre. Megtörölte a száját, majd lassan, érdeklődve odasétált az ajtóhoz. Elmosolyodtam, igen ez az én tanítványom.
- Ez egy jó kérdés! Fogalmam sincs! Az egyetlen, ami az mögött az ajtó mögött biztos, az a Noir varázskönyv! Voltam már ott párszor, de még egyszer sem volr ugyanolyan! Csak bátran! Menj be, Hugh áldását adta a tanításodra, már nem fog bántani egyetlen Noir se! Természetesen rajtam kívül! Én még mindig ugyanúgy bánthatlak!
Nem kellett sokat noszogatnom, tanoncomat. Alig egy fél perc múlva benyitott. Én pedig követtem. Legnagyobb meglepetésemre az ajtó mögött a kastély nappalija állt. A fotelban, ahol ma este én ültem most egy ősz hajú bajszos barna ember ült. Az asztalon ott pihent a varázskönyv.
- Beszélgetni akarsz velünk nagyapa? - Kérdeztem rikkancs gyerek módjára, gonosz mosollyal az arcomon. Karonragadtam a tanoncom és leültettem az egyik fotelba.
- Jól látod Aiden! De ne engedd el ennyire magad! Megijeszted a gyereket! Ha már itt tartunk bemutathatnád! - Arcom egy pillanat alatt megmerevedett. Igaza van, nem szabad gyengének mutatkoznom, itt sem.
- Nagyapa ő itt Seth Whitford! Kölök, ez az úr a nagyapám Walter Noir! Megfelel? - Kérdeztem gúnyos hangon. Arcomon a fagyos vonásokkal. Majd leültem a harmadik fotelba.
- Te ne szemtelenkedj velem fiacskám! Most pedig befogod az igéző pampulád és hagyod a gyereket beszélni. Hallani akarom a hangját! Mondd csak gyermekem, mit láthatott benned az unokám, ami arra késztette, hogy megszegje a család erkölcsi kódexét? Egyáltalán miért maradtál vele, manipulált?
Már a nyelvem hegyén volt a válasz, de a nagyapám megmondta, hogy nem felelhetek. Így pusztán fogtam magam és gondolataimat, meg figyelmemet Seth elméjének figyelésére irányítottam.
- Tudja a tanítványod, hogy folyamatosan figyeled a gondolatait? Álljunk meg egy percre! Aiden, Aiden, te nem is magyaráztad el neki mit jelent, ha családtaggá fogadod! Láttam az arcán, hogy nem tudja miről van szó mikor kimondtad! De nem hittem, hogy igazam van. Te is tudod, hogy ez nagy hiba!
- Természetesen tudja! Arról pedig én döntök, hogy mikor és mit mondok el neki! Az én tanítványom, nem a tiéd! - Fakadtam ki talpra ugorva. Majd lehunytam a szemem és visszaültem a fotelba.
- Ez esetben magatokra hagylak! A helyedben Seth Whitford megkérdezném tőle, hogy mivel jár, ha a családunk tagja leszel! Magától nem fogja elmondani! Ismerem az unokámat. Örültem a találkozásnak Seth! Még találkozunk Aiden! Remélem ő is veled lesz!
Megforgattam a szemem és rázni kezdtem a fejem, majd csak összefont karral néztem, ahogy eltűnik a nagyapám. Mikor megint ketten voltunk tekintetem a tanítványomra szegeztem. Ugyanolyan rideg volt, mint mielőtt lejöttünk megint.
- Akkor megint megkérdezem van kérdésed mielőtt belepillantasz a családi varázskönyvbe? Ha akarod elmagyarázom az egészet, ami itt történt! Egy részét úgy is meg kell tanulnod, mert hozzátartozik a családi átkainkhoz!


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Szomb. 11 Okt. 2014 - 22:56


Aiden & Seth


A
A terem közepén már csak a tál maradt, eltűntek az ősök, vele együtt elszállt minden nyugtalanságom is. Épp ezért sétáltam a túloldalon lévő ajtóhoz és kérdeztem meg mesteremet róla. Mögötte lesz a könyv, ami fontos lesz a továbbiakban. Szavai végére gúnyosan elmosolyodtam.
- Chh. Vicces vagy! – azzal megragadtam a kilincset és benyitottam, majd beljebb mentem. Kitisztult minden és rádöbbentem, hogy visszatértünk az „alagút” elejére, innen jöttünk, a nappaliból. Ez csak egy rossz vicc, ugye? Szórakoznak velünk?! Figyelmem megakadt egy ponton, egy öreg tagon, aki a fotelben ült, kényelmesen. Beletúrtam a loboncomba, majd mesteremre vetettem egy pillantást, aki beszédet kezdeményezett az öreggel. Majd megragadta a karom, az egyik üres fotelhez mentünk és leültem. Az apó pedig megszólalt, ridegen meredtem rá, mikor az ijesztéshez tért. Engem lehetetlen megijeszteni, ezen még aggódni is felesleges. Mesteremtől megéreztem egy apró jelet, valami csöpp kis félelem szivárgott belőle, de hamar úrrá lett rajta. Míg ő a Fekete mágiát tudja kiszimatolni, addig én a legapróbb félelmet, annak is a töredékét is érzékelem. Ezért is vetettem semmitmondó pillantásomat mesteremre, ekkor mutatott be egymásnak minket. Visszapillantottam a mester nagyapjára és lehunyt szemmel bólintottam felé. Az öreg pedig szolidan elhordta a fiatal Noirt majd hozzám intézte szavait, kérdéseit. Gondolkodás nélkül válaszoltam vissza, hiszen ezen nincs mit agyalni, amikor ez az igazság és nem kertelek, kimondom az öreg felé, amit tudni akar, még ha a hangom nem ártatlan, de ezt a hangsúlyt Aiden megszokta már.
- Nem. Nem manipulált. – kezdtem bele, mélyen belenéztem az öreg szemébe és hátradőltem a fotelben, ezután folytattam.
- 3 évvel ezelőtt a lelkem maradéka is meghalt a testvéremmel együtt. Ekkor találkoztam… - nehezen jön a nyelvemre ez a szó. - .. az unokájával. Az utat én választottam, nekem kellett kitaposnom az ösvényt. A mesterem útmutatást adott és elfogadtam az ezzel járót. – mint mikor a felesleges dühét rajtam vezeti le, de ez már nem is ide tartozik, mint ahogy az sem, hogy minden szava szent és aki a nevét ócsárolja, az halott. Nem lepett meg a kérdés, hogy a gondolataimban turkál, igaz, ezt nem tőlem kérdezte, de hamarabb válaszoltam rá, mint mesterem.
- Igen, tudom és nem érdekel. – mesterem folytatta, talpra is ugrott mérgében, rápillantottam, ő pedig leült. A nagyapó elköszönt, kettesben maradtunk a könyvvel, még mindig Aident figyeltem, ahogy ő is engem. A szokások…
- Mindent mondj el. A leglényegtelenebb dolgoktól a legfontosabbig. Ha kérhetlek. – a tisztelet a legfontosabb, amit mindig megadok feljebbvalómnak, már amikor nem, mert épp félúton járok a nem hallak és nem látlak elkalandozásokban. Most pedig a figyelmem a mesteren van. Be kell avatnia a Noirok rejtett veszedelmeibe. Nem számít mekkora a veszedelem, amiért befogadtak a családba, addig míg vele vagyok, nem tántoríthat el senki. Az ösvényt én választottam, nem lehetettlen tovább haladni rajta és leölni az ismeretlent, hogy elmém elrakhassa azt, most is ez fog történni.



••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: Music: Kaotikus világ Note: ©
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Vas. 12 Okt. 2014 - 0:36


Aiden & Seth


Kész felüdülés volt mikor kettesben maradtunk a szobában! Nem kedvelem az őseimet, ahogy ők sem kedvelnek engem! Viszont én nem is akarom, hogy kedveljenek. A saját utamat járom, a saját szabályaimmal.
- A "Jóság szentélye" teszi! Kezd rohadtul az agyamra menni! Nem nekem való a jóság! Ezért kellett hamar kiszabadulnom onnan! - Mondtam egy vállrándítással megjegyzésére.
Ahogy befejeztem a mondandóm a tanoncom benyitott az ajtón. Kíváncsian mentem utána az ismeretlenbe. Már meg volt szokva, hogy a legfurcsább helyek tudnak megjelenni azon az ajtón túl. Így nem számítottam semmi evilágira.
Legnagyobb meglepetésemre a kastély nappalija jelent meg. Egy pillanatig rosszallóan ráncoltam a szemöldököm. Mikor megpillantottam a nagyapámat. A szokott helyén ült, ettől pedig emlékek ezrei jelentek meg bennem.
Rögtön beszélgetni is kezdtem, majd karon ragadtam a tanoncom és leültettem az egyik fotelra, mikor megszólalt az öreg. Arcom megmerevedett. De régen hallottam már beszélni. Teljesen elfelejtettem mennyire féltem tőle.
Ennek a félelemnek egy halvány szikrája jelent meg bennem, viszont amilyen hamar csak tudtam visszanyertem a nyugalmam és úrrá lettem a félelmemen. Erősnek kell lennem, ha másért nem akkor a kölök miatt, nem szabad gyengének látnia.
A nagyapám parancsára bemutattam neki a tanoncomat. Bár sikerült kicsit sem udvarias hangszínt megütnöm vele szemben. Hát ez van, végül is, én öltem meg. Tanítványom a rokonom felé fordult és lehunyt szemmel bólintott.
~Pont úgy csinálja, ahogy én szoktam!~ Mondtam magamban egy elismerő mosoly társaságában. Nagyapám mini prédikációját szemrebbenés nélkül hallgattam meg. Hidegen hagy, hogy leszíd! Már régen nem az a tizenhét éves kisfiú vagyok, aki megölte.
Láttam Sethen, hogy gondolkodás nélkül válaszol. Nincsen mit átgondolnia. Szerinte is ugyanolyan egyszerű a dolog, mint szerintem. A nagyapámat bizonyára megrázta a tanoncom álltal használt hangnem, de én már megszoktam, hogy ilyen.
Figyelt, ahogy elmeséli találkozásunk történetét a figyelmesen hallgató Noir ősnek! Fogalmam sincs mit gondolhat erről az egészről, de csak hallgat. Én meg csak figyelem a gyereket, ahogy mindig szoktam. Mert ez már berögződött nálam!
- Egy halott lélek, egy élő testben! Minden Noir arról álmodott, hogy talál egy ilyet! Ki gondolta volna, hogy pont Aiden találja meg, az aki mindig is csak a saját hatalmának a fejlesztését hajkurászta? Megváltoztál kisunokám, a jó irányba!
Tudtam, hogy igaza van. A családomat vonza a feketemágia és a  halál. Én sosem akartam megtalálni a "Halott lelket", ahogy a család nevezte az. S mégis megtaláltam. Akaratom ellenére a karjaimba sétált.
Pont ahogy ezt végig gondoltam, abban a pillanatbam fordult hozzám nagyapám. A kérdésére tanítványom gyorsabban felelt. Büszke vagyok most rá, tudja de nem érdekli! Mesterművet alkottam! Majd én is elkezdtem mondani a magamét.
Felugrottam a fotelból és már majdnem ordítottam a nagyapámmal. Láttam, ahogy a fiú rám emeli tekintetét. ~Nem Aiden, most nem vesztheted el a fejed!~ Korholtam magam, s összeszedtem a maradék erőm, hogy visszaüljek a fotelba.
Az öreg kicsit berágott, mert rögtön felkelt és ott hagyott minket. Sethez fordultam és megadtam neki a kérdezés lehetőségét. Tekintetem nem vettem le a tanoncomról, aki ugyanolyan rideg pillantással nézett. A szokás hatalma!
- Ha nem bánod úgy mondom el, hogy magad bele tudd helyezni. Akkor kezdem azzal, amit most mondott a nagyapám. Hogy nem hitte, hogy én találom meg azt, akinek halott a lelke, de él a teste. A családom "Halott lélek"-nek hívja egyszerűen. Te vagy ez a Halott lélek Seth! Én vagyok az a Noir, aki fittyet hány a hagyományokra és erre föl megtalálom azt, akit évezredek óta keresünk! Ez fogott meg benned! Most áttérhetünk a mai napra. Egészen addig a pillanatig amíg nem éreztem meg a varázslatod erejét nem tartottalak alkalmasnak arra, hogy szembe nézz a családommal! De sokkal nagyobb az erőd, mint sejtettem! Így már nem volt okom, hogy visszatartsalak attól, ami ahhoz kell, hogy hatalmasabb legyél idővel mindenkinél. Ezt a kápolnát és az egész rendszert az a varázsló építette, akit Hughnak neveztem. Ő az alapító! A családban mindenki engedelmeskedik a szavának! Őt kellett meggyőznöm ahhoz, hogy megtanulhasd azt ami a családunk titka. A biztonsági rendszert is ő alakította ki. A kápolnában a falra kell helyezni a tenyered és a nevedre koncentrálni. Az ősök szellemei tudják, hogy a családba tartozol és megnyílik a lejárat. A második biztonsági rendszer a szertartás. Hét csepp vér! A hat elem és a család jelképe ként. Ha idegen vért észlelnek az ősök megjelennek. Ez történt ma is. Idegen voltál, így megjelentek. Ha nem lettem volna ott, már eszméletlenül feküdnél valahol Skóciában. A teremben huszonöt halott Noir volt. A huszonötből csak ketten gondolták azt, hogy helyesen cselekszem. Az egyik a családfő volt! Ez volt a szerencsénk! Viszont tudni kell Hughról, hogy mindig a család érdekeit nézi. Ezért elő kellett rukkolnom valamivel, amire nem mondhat nemet.
Eddig folyamarosan a tanítványom szemébe néztem. Most viszont lehunytam a szemem és nyeltem egyet. Összekulcsoltam a kezeimet és még mindig csukott szemmel emletem fel ismét a hangomat, hogy folytathassam a magyarázatot.
- Én nem is egy olyan dolgot mondtam, amire nem mondhatott nemet. Nem küldhetett el, mert befogadtalak! A védelmem alatt vagy! Aki bántani akar, annak nekem kell felelnie! Ez a családunk törvénye. A másik az volt, hogy családtagnak neveztelek! Még sosem volt olyan, hogy a Noir családba egy idegent emeltek be! Hallom a fejemben ahogy pusmognak! Azt várják, hogy megteszem-e? Mert, ha nem joguk lesz elpusztítani téged! Én pedig nem fogom hagyni, hogy a fegyverem, a tanítványom, a…
Bent akadt a szó! Na tessék megnémultam. Éreztem az összes Noir szemét a hátamon. Mind arra várt, hogy kimondjam és vérrel pecsételjem, ahogy az le van írva. Legszívesebben elküldtem volna őket, de hallaniuk kell. Kinyitottam a szemem és ránéztem a kölökre.
- Tudom, hogy neked mindennél fontosabb a tudás és hogy megfelelj nekem. De tudnod kell, hogy le van írva a varázskönyvben, hogy ha valakiből Noir lesz az mindent elveszt, ami előtte volt. Ez neked nem mond sokat. Viszont az többet, hogy vérszerződés kell hozzá! Azt akarom, hogy tudd ez mivel jár! Nekünk a vérünkben van a nekromancia! Te is ki fogod tanulni effelől nincs kétségem. Ha családtag vagy ugyanúgy meg fogod érezni a feketemágiát, mint én. Hallani fogod azt, amit most én. Megjegyzem be lehetne fogni, mert pokolian hangosak vagytok! De ami a legfontosabb, felelősséggel és kötelességgel jár családtagnak lenni! Van egy olyan érzésem, hogy ez sem fog visszatántorítani. De azt akarom, hogy meggondolt a dolgot. Nekem meg kell tennem az első lépést, de neked jogod van nemet mondani. Igaz akkor minden, amit itt megtaníthatnék elveszik a számodra!
A szellemek egyre nyugtalanabbak. Túl sokáig húzom az időt! Ezt pedig nem viselik könnyen, de nem az ő dolguk, hogy beleszóljanak ebbe! A könyvre pillantok, majd a mellete álló borospohárra. Kezem a könyvre rakom! A szellemek pusmogása egyre hangosabb.
- Elmondom mit kell tenned és mi fog történni, ha elfogadod. Ide a könyvre kell raknod a tenyered. Éles fájdalmat fogsz érezni. Pontosan nem tudom mekkorát, de könnyen ki fogod bírni, ha bevállalod! Aztán csak annyi dolgunk lesz, hogy mindkét tenyerünk össze kell illesztenünk. Félperc néma csend és készen is vagyunk!
Tekintetem egy pillanatra a tenyeremre vetettem. Itt a gonoszság pillanata. Egy mély levegő vétel, majd jeges tekintettel néztem fel tanítványomra. Kezem a könyvön pihent. Várt, ahogy a szobában mindenki. Rám várt!
- Szóval Seth Whitford vállalod-e azt a hatalmas terhet, ami azzal jár, hogy a Noir család tagjává válsz? Elfogadod-e új apád hívását a családba? Vállalod-e, hogy a családunk színe előtt a fiam leszel?
~Remélem most örültök!~ Mondtam fagyosan a családomnak. Tekintetem szilárdan és mozdulatlanul a Whitford gyereken volt. Egyetlen pillanatra sem remegtem meg. Én már tudom, hogy ennek így kell lenni!


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Vas. 12 Okt. 2014 - 9:36


Aiden & Seth


A
nappaliban hárman ültünk, egy idősebb és fiatalabb Noir és jómagam, egy Whitford. Az öregnek elmondtam itt létem okát. Nem kicsit lep meg ez a megállapítás, melyet tesz. Igencsak meglep. A fájdalom mindig mindenkit megtör. Mindig. Mindenkit. Akit nem, az vagy hazudik, vagy már egyébként is halott. A fájdalom azonban már töredéke annak, mint amit aznap éreztem. Nincs olyan, hogy feladás, se megállás, legfeljebb holtamban, addig pedig kipréselem a maximumot. A mesterem hangosan szőtte szavait az apóhoz, de hamar komorrá vált ismét. Ez jellemző rá és a döntéseire. Néha teljesen hirtelen felindulásból cselekszik - akárcsak én. Számtalan egyéb hasonlóság is van közöttünk. Ebből az okból is lépett le az a vénember. Mesteremen a tekintetem és fordítva is. Az elejéről kezdi el a történetet, a mit miért dolgokkal kezdi, részletesen és már nem is kicsit lep meg, hogy ennyit beszél. De meg kell tennie, be kell avatnia, amit én végig is fogok hallgatni. Halott lélek, lennék? Ez volnék én? Az alapítót való meggyőzés könnyebb volt mint gondoltam, a családjáról volt szó, ez elég ok volt még számára is.  
Aiden kicsit csendben maradt és levette a tekintetét rólam, de nem kellett sokat várnom, hiszen folytatta. Szavai kicsit megleptek, mit nem mutattam, csak a szívem hagyott ki egy ütemet a hallottakon, a család törvényén. Még sose éreztem ilyen érzést. Nem történt még olyan az évszázadok során, hogy egy Noir idegent hoz be a családba. Joguk, mellyel élni fognak, ha nem teszi meg, megölnek. Mesterem félbehagyta a mondatát, kissé fennakadt a dolgokon, de még mindig nem vettem le róla a figyelmem. Nem gondoltam volna, hogy ezek a szavak fognak bennem kattogni, de úgy tűnik, tisztességesen betalált velük. S nem csak engem, saját magát is. Végre erőt vett magán, rám nézett és folytatta. A saját démonaim elől sem szoktam elmenekülni. Mióta „halott” vagyok a családommal nincs vita, nincs elvárás, megfelelési kényszer, vagy sablon, amit olyan undorral kell magamra húznom, mint egy kétszer teleszart bokszer alsót. Tulajdonképpen túl mindenen, örömmel helyeztem kezébe a sorsomat. Könnyű volt, súlytalan és legalább nem kellett gondolkodnom. A férfi, aki megismertetett egy új élet lehetőségével. Bízom benne. Hogy feltétel nélkül-e? Igen. Én mindenesetre igyekeztem és igyekszem is nem szégyent hozni rá. A tekintet mely eddig engem vizslatott elvándorol, majd a kéz is a könyvre, még mindig a mesterem szemeit figyeltem, de ezeket az apró mozdulatokat is láttam, ismét folytatta a történések kibontakozásával. Ha elfogadom. Ott van a múlt időben a kérdés, hogy vajon akarom-e. Ő nem válaszolhatja meg a dolgot helyettem, hiszen van választásom. Állítólag az első lépést a legnehezebb megtenni... Azt mondják. Pedig a romlás annyira csábító, amit kínál, hogy édesgetnie sem kellene, talán.  Hú, hogy én mennyire gyűlölök várakozni. De a legtöbb stratégia lényege a türelem... Tessék, már most azon tűnődöm, mi lesz, ha elfogadom a felajánlást. Ismét egy jéghideg szempárral kerültem szemben, szavai villámként hasítottak tudatomba, elmémbe. Az egyedül töltött pillanatokban elfog valamiféle érzet, egy csipetnyi bűntudat, de olyankor általában felkelek és csinálok magamnak programot. Arra persze álmomban sem gondoltam volna, hogy egy szép napon Aiden Noir az apám lesz majd.
Mintha döntést hoztam volna. Ha mindennek vége haza kell térnem és visszavenni azt, mely hozzám tartozott és végezni… De hát hazatérni sok, sok idő múlva is lehet. Hosszasan tudnék erről még beszélni, hiszen az atyám és köztem lévő kapcsolat annyira bonyolult, régi és sok szempontból megmagyarázhatatlan, hogy néha én is értetlenül állok a gordiuszi csomóink mellett, és tanácstalan vagyok. Az én haragom nem lassú métely. Az én haragom robban és pusztít, majd csillapodik. Megsebez, nem megmérgez, mérgezni csak engem tud, mert bennem oly rengeteg.
De belemegyek. Bele kell mennem. Muszáj. Akarom. Kell. A könyvre pillantok, kis ideig nézem a borítót, a döntés az enyém, hiszen néma csend van, az idő pedig kattog, mintha egy homokórában ülnék és érezném, hogy megfolyt a levegőhiány. Elmémbe belehasított a kép, ami a bátyámat mutatta, mikor a földre hullt több 100 méter magasról és a test, mely összeroskadva puffant a földre. Vérben tocsogva. És senki sem tett semmit, a bátyám meghalt, vele együtt én is. Hiszen nélküle nem tudtam létezni, lehetetlen volt számomra az a tudat, hogy egyedül maradtam, hiszen nekem a bátyám volt az ösztön, hogy tudjam élek. Most pedig itt ülök hatalmas választás előtt, ha elfogadom, akkor nagyobb lehetek. Ha nem fogadom el… meghalok. Nincs kedvem meghalni még egyszer, nem engedhetem meg senkinek, hogy elválasszanak Aiden Noirttól, hiszen atyám helyett… Közelebb csusszantam a fotelből, kezem mozdult, a tekintetem a könyvön maradt, nem tétováztam, sosem szoktam, hát most miért tenném. A tenyerem a könyv borítóján pihent, a fájdalom is elért, kellemetlen, de nem érdekel, volt már részem rosszabban is. Végül a mesterre pillantottam, elvettem a kezem a könyvről, mire a másik kezem is mozdult, hogy az övével illesszem össze. Néma csend. Már nem kattog az agyam semmin sem, eldöntöttem és ezen már senki és semmi sem változtathat. Aiden elismerte a létezésem. Kell ennél több?



••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words: 800 Music: Kaotikus világ Note: ©
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Vas. 12 Okt. 2014 - 11:04


Aiden & Seth


Itt ültünk a nappaliban. A nagyapám, én és a tanítványom. Kicsit furcsa érzés, hogy a titkos családi körben most nem egyedül, hanem Shetel vagyok jelen. De mondjuk mindennek oka van, ez egy egyetemes törvény, ami az én döntéseimre mindig igaz.
Láttal a kölkön, hogy mgelepte a nagyapám megállapítása. Ez is az én hibám ez tükröződött az öreg arcán. Hiszen azon kívül, amit muszáj  volt tudnia semmit sem mondtam el a Whitford gyereknek. Ez pedig most azt eredményezi, hogy nehezebb helyzetbe hoztam magam, mint valaha.
Megint előjött a hirtelen haragom és úgy lehordtam a nagyapám, ahogy még sosem! Nem fogja itt kritizálni, hogyan használom a fegyveremet. Én készítettem, csak ÉN, ő nem fogja megmondani mihez kezdjek vele!
A kirobbanás után megint gyorsan lenyugodtam. De nem kértem bocsánatot. Ez volt az első, amit megtanultam. A harag által igazat mondunk és igazabban látjuk a dolgokat, mint az hinnénk. Egyszer talán a tanítványom is rájön erre.
Meg van rá az esélye, hiszen ugyanolyan hirtelenharagú, mint én. S nem ez az egyetlen dolog, amiben hasonlítunk mi ketten. Az öreg már akkor sem kedvelte a vilkedésem, mikor élt. Most meg egyenesen kétszeres önmagammal találta szemben magát. Nem csoda, hogy eltűnt szem elől.
Fagyos tekintetünk egymán. Majd lassan belekezdek a magyarázatba. Nincs mese, ennek most jött el az ideje. Most kell megtudnia, mi történik körülötte. El kell neki mondanom, hogy mi miért és hogyan van.
Huh azt a rézfán fütyülőjét! Mi van velem, hogy ennyit beszélek. Meg lehetne ezt rövidebben is fogalmazni. Biztos a wisky az oka. De máshogy nem bírtam volna ki. Úgyhogy megérte, annak ellenére, hogy szófosásom lett tőle.
Minden mozdulatát, minden gondolatát figyeltem az előttem ülő gyereknek. Meglepte, hogy Halott léleknek neveztem. De ha egyszer ő az, akkor nem tehetek ellene semmit. Márpedig biztosan ő az hiszen legalább ebben az össze Noir egyet ért. A hangokból ítélve.
Elmondtam neki mi volt a rizikó a mai napban és azt is, hogy sokkal gyorsabban megoldottam, mint amire számítottam. Pontosan tudom miért nem lett volna szabad Hughnak elfogadnia, s most már azt is, hogy miért fogadta el.
Elhallgattam. Nehéz folytatni. Nem akartam ennek az egésznek kitenni! De muszáj, erősnek kell lennem, ahogy az a családomhoz illik és megteni, amit meg kell tenni. Nem vártam sokat a folytatással. Igaz most lehunyt szemmel beszéltem.
Most nem akartam rá figyelni, nem akartam tudni mit vált ki belőle, amit mondok. Ez volt az egyik rész amitől rettegtem, azóta mióta felpattantam vitatkozni a nagyapámmal. Nem akatam vele szembe nézni.
Mindent elmondtam, hogy én vagyok az első, aki megszegte a hagyományokat, hogy ő az első idegen, akit a Noir családba hoztak. Szóval mindent. Ahogy a családi törvényt és az ezzel járó jogokat is.
Mikor végig gindoltam, hogy mit tehet családom megfeszültek az izmaim. Nem fogom hagyni, senkinek sem fogom hagyni, hogy elvegyék a gyereket! Ha kell a kitagadást is vállalom, de nem fogják elpusztítani az én teremtményem!
Az utolsó mondatot nem fejeztem be. Nem jött a számra a szó! Még nem! Pedig minden szellem arra vár a szobában, hogy kimondjam. Hogy fiamnak nevezzem a gyereket. De még nem lehet! Meg kell adnom neki a lehetőséget a döntésre.
Akkor is ha én mártudom, hogy nem lesz nehéz fiamnak nevezni. Pont ez riaszt meg ennyire! Hogyan gondolhatom azt, hogy nem lesz nehéz, hogyan érezhetem azt, hogy már rég meghoztam ezt a döntést? Komolyan össze vagyok zavarodva.
Fejemben meghallom Hugh tiszta szavát "Már akkor fiadnak tekintetted, mikor megtaláltad Aiden!" Nehéz volt beismerni, de igaza volt. Lecsaptam rá, mint sas a zsákmányára. Már akkor úgy vigyáztam rá, ahogy a családunk vigyáz egymásra.
~Nem az nem lehet! Nem! Nem lehet, hogy többre tartsam egy fegyvernél! És hálás lennék, ha kitakarodnátok a fejemből!~ Ordítottam el magam a fejemben. Nem hittem el még mindig nem, hogy én többre tarthatom a gyereket, mint egy eszközt a kezemben.
Felemeltem a tekintetem, s belenéztem tanítványom szemébe. Most nem kutattam a fejében! Most távol akarom tartani magamtól a gondolatait. Minél messzebb, hogy még véletlenül se halljam őket. Elég lesz az arcát látni.
Tekintetem a családi varázskönyvre kalandozott. S alig egy fél perc múlva kezem is követte azt. Seth folyamatosan figyelt és gondolkodott kattogott az agya. Hallottam, de figyelmen kívül akartam hagyni. Most tiszta fej kell.
Folytattam a mondandóm, úgy hogy minden szavamon érezze meg van rá a lehetőségw, hogy nemet mondjon. Hogy ne akarja ezt az egészet. Lehet, hogy azt mondtam megölhetik, de nem fogom hagyni. Ha nem fogadja el, gondoskodom róla, hogy sértetlenül távozzon!
Bár legbelül tudom, hogy nem fog nemet mondani. Ismerem a múltját. Tudom miért tört meg, tudom mikor halt meg. Tudom mikor teremtettem meg újra. Tudom, mi foroghat a fejében, de mégsem hallgatom meg.
Még pontosan emlékszem arra az estére, mikor megtaláltam, azt amit én olyan régen kerestem. A tökéletes agyagot, amit kedvem szerint formálhatok. Emlékszem a megelégedés édes ízére, ahogy először végig néztem rajta.
Emlékszem mennyire tetszett a bosszú és a szomorúság illékony keveréke benne. Hogy mennyire vágytam rá, hogy lángra lobbanthassam. Akkor még nem gondoltam, hogy fegyvernél valaha is több lesz, hogy tekinthetek rá máshogy is.
Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy ma itt fogok ülni a lángra lobbantott tűzzel egy szobában és az őseim előtt mindent elmondok neki, ami a családomba való bekerüléssel jár. Álmomban sem számítottam volna erre a napra.
Itt volt az idő! Már nem lehetett tovább húzni. Felemeltem a fejem és jeges tekintetem tanoncomra emeltem. Következő szavaim villámként suhantak a levegőbe, s még a Noir szellemek is elnémultak, addig amíg kimondtan mindet.
Megtettem az első lépést fiamnak neveztem. A többi már rajta áll. Vajon elfogadja-e, vagy nem? Vajon van-e hozzá elég bátorsága? Vajon bízik-e bennem ennyire? Semmi sem biztos, ezen a ponton nem. Itt minden megváltozhat.
Néma csend csak a szellemek pusmognak azt latolgatják, vajon mit dönt a Whitford gyerek. Seth hallgat. Látom, hogy gondolkodik. Szinte tudom, hogy az emlékeivel néz szembe, hogy nehéz döntést fontolgat.
Nem szólok semmit, csak hagyom, hogy tegye, amit tennie kell. Rakja rendbe magában a dolgait és döntse el neki mi a legjobb és mit vállal el. Akkor is, ha már tudom, hogy én azt remélem, hogy bevállalja. Persze nem manipulálhatom, úgyhogy hagyom.
Hosszas csend után megmozdul, tenyere a könyv fedelére kerül. Minden Noir egyszerre kiáltja el magáz hitetlenkedve, hogy elfogadta. Csak én vagyok büszke! Már érzem a fájdalmat a tenyeremben.
Nem is volt olyan rossz, mint amilyennek leírták. Kezem elemelkedik ésmind a két tenyeremmel tanoncom felé nyúlok megfogva az ő kezét. Néma csend még a szellemek is hallgatnak. Fél perc után gonosz felmosoly húzódik az arcomra.
Még mindig fogva a kezeit felállok ezzel arra késztetve, hogy ő is felálljon. Gonoszan csillogó tekintetemmel a szemeit figyelem. Majd elengedem azt a kezét, amelyiket nem érte fájdalom. S egy hirtelen mozdulattal átkarolom a vállat.
- Üdvözöllek a családban fiam! - Mondom és szavaimból is kivehető a büszkeség. Majd elengedem és visszaülök a fotelba. Figyelem a tanoncom, az újdonsült fiam és elégedett vagyok!
- Bele akarsz ézni most, vagy ki akarod előbb pihenni a dolgot? Most már szabadon járhatsz ide. A kastély, a birtok és a tudás, amit rejt téged is megillett, a tiéd is! - Mondom a mai este folyamán először teljesen megnyugodva és elengedve magam.
Most már nincs visszaút. Elismertem, hogy létezik, elismertem, hogy tanítom és fiamként tekintek rá. Sose gondoltam, hogy ezt megteszem, de most mégis megtettem. S meg kell hagyni nyugodtabb vagyok így, hogy tudom, hogy biztonságban van!


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Vas. 12 Okt. 2014 - 14:25


Aiden & Seth


C
sak megered a nyelve! Talán pszichológusnak kellett volna mennem, ha már így tudok hatni az emberekre. A mesterem rám zúdított minden fontos tudni valót, mely szükséges a továbbiakban. Be fogok kerülni a Noir családba, ha elfogadok minden feltételt. Voltaképpen inkább elgondolkodtat a felajánlása, mintsem sért. Ha nem, akkor elpusztulok és kitörlődök a világból. Nem akarok kinyiffanni, nincs ilyen hajlamom, viszont akkor érzem igazán, hogy élek, amikor a szaros kis életem hajszálon függ. Az pedig nem történhet meg, hiszen néhány dolgot még meg se csináltam, eldöntöttem, hogy meg fogom csinálni. Az emlékeim, a bátyámról, apám nézeteiről velem kapcsolatban, hogy csak az első szülött fiát helyezte előnyben mindenben. Apám azt tanította, hogy ha megdobnak kővel, akkor dobj vissza egy jobb egyenest, amit akkoriban sosem alkalmaztam, most meg csak szimplán kinyuvasztom az illetőt.  A halálunk pillanata, minden egy szuszra zajlott le, kavargott át a fejemben. A döntésem egyértelmű volt, a tetteimmel egyaránt. Senki se vágyik egy újabb halálra, nekem elég volt egyszer, az volt a fordulópontom, vagyis az volt a tetőpont a cselekményeimnek. 
 Nem viaskodtam magammal. De nem törhet meg a válasznélküliségem ténye, nem kerülhet felszínre, én előtte nem leszek se gyenge, se bizonytalan soha. A tekintetem a könyvre emeltem, majd a kezem is odatévedt, a fájdalom ezzel járt, de elfogadom, mert hozzá tartozik. Végül mindkét tenyerünk is összeér, az idő is hamarabb elmúlt, mesterem pedig szokásosan elmosolyodott, majd lassan felemelkedett, nekem pedig automatikusan megmozdultak lábaim, mert vele együtt álltam fel. Tekintete is felcsillant, kíváncsi lennék, mire gondolhat jelen pillanatban, megragadta a vállam és üdvözlet a családban. Végül visszaül a fotelbe, én pedig csak állok és őt figyelem, majd szavaira a könyvre pillantok, hosszasan figyelem. Alapvetően én nem szoktam másokkal jót tenni, úgyhogy minden erőmmel azon leszek, hogy ne szoktassam hozzá magam ahhoz az elégedettségérzethez, ami a hatalmába kerít.
- Ennyire ne kapkodjuk el. Holnap valószínűleg másnaposan fogok fetrengeni, úgyhogy maradjunk a holnaputánban. – persze hogy érdekel, mi van a könyvben, ez a tekintetemből is kivehető, lehetetlen lenne kihagyni az új ismeretet.
Értem én, hogy túlteng benne is a lelkesedés, de mindkettőnk érdekében jobb, ha várunk még egy napot. Mondhatjuk, hogy ez egy kemény nap volt, de nem, félre dobom eme gagyi gondolatomat az egyik sarokba és a könyvért nyúlok, felveszem és borítót is jól megnézem magamnak. Minden szegletét végig nézem, majd mesteremre pillantok és kinyitom az első oldalon, szokásom, hogy középen nyitok, de most kivételt tehetek, nem igaz.
- Mester. Kérdezhetek valamit? Vagyis ez, egy kérés lenne. – visszapillantok a lapokra és olvasni kezdek, majd fel tőr belőlem a kérdés is.
- A napokban tudom hogy nem érsz rá, de majd elvinnél… - elakadok, miközben a sorokat bújom, mivel egy ismeretlen szó, melynek egymagában értelme nincs, de ha a másikkal olvasom össze azzal sincs összhangban, szóval a könyvet felé fordítom és biggyesztem a helyre az ujjam.
- Ez mi? – érdeklődöm, majd tovább folytatom előző félbemaradt kérésem, csak fejezze be ő is a kifejtését a szóval.
- Visszatérve az előzőhöz, elvinnél a Whitford kúriába? Lenne egy kis elintézni valóm ott. De ha nem, az se baj, majd „el látogatok” egyedül, mint egy szellem.



••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:  Music: Kaotikus világ Note: ©
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Vas. 12 Okt. 2014 - 15:37


Aiden & Seth


Ajj-ajj a pia hatása! Nem szabad ivás után beszélni kezdeni, mert nem tudom befogni a számat. Komolyan magamat is kezdem idegesíteni. Azt hiszem rá írom az üvegre, hogy "Utána ne beszélj!"
Szegény gyerek egyszerre megkapta az összes információr, amit tudni lehet a családomról. Hogy őszinte legyek, tippem sincs mennyit fogott fel belőle. De ez nem is érdekel, ha valamit nem ért, vagy nem tuszta neki, majd megkérdezi!
Az hogy bekerül a családomba nagy felelősséggel jár! De tudom, hogy ő meg fog felelni, annak ami azt jelenti, hogy valaki Noir! Jól kitanítottam és tudom, hogy nem fog szégyent hozni rám. Akkor sem, ha nem fogadja el a felajánlást.
Nem vágyok arra, hogy családom legyen. Nem vagyok az a fajta, aki szereti az emberi kapcsolatokat. Viszont azt sem hagyhatom, hogy az ősi tudás elvesszen! Meg kell maradnia bármi áron. Mert nem foszthatjuk meg tőle a világot!
Azt tudom, hogy vérszerinti utódom nem lesz, de miért ne lehetne véreskü szerinti utódom. Hiszen most pont ezt vája el tőlem minden Noir, hogy Sehtből az utódom legyen, ha már ide mertem hozni az ne legyen hiába.
Hughnak igaza volt, akkor is ha nem mertem bevallani magamnak. Abban a pillanatban, mikor fiamnak neveztem és megkérdeztem vállalja-e, hogy a családom tagja lesz, tudtam. Akkor jöttem rá, hogy igaza volt. Már régóta tudom, hogy utódomnak tekintem, csak persze nem mondtam ki.
Most viszont itt vagyok! Tenyerem a családi varázskönyvöm, tekintetem a tanoncomon. Magam pedig azt remélem, hogy elfogadja a felajánlásomat. Bár, ha nem fogadja el, én akkor is úgy fogom kezelni, mint az utódomat.
Ha nem fogadja el a család szellemei rátámadnak, de akkor a saját átkaikkal fognak szembe nézni, mert én ott fogok állni a gyerek mellett és megvédem, ahogy megvédtem már ma előttük szavakkal is, megvédem mágiával is.
Pontosan tudom milyen a tanoncom. Ugyanolyan önfejű és büszke típus, mint én. Nem fogja hagyni, hogy akár csak egy pillanatra is lássam, ha véletlen elbizonytalanodna. Vagy tanácstalan lenne. Nem tétovázott, keze a könyvre került.
Miután elért a fájdalom elemeltem kezem a könyvről, majd mind a két kezünk összeért. Néma csend és az idő rohan. Arcomon a szokásos mosolyom jelenik meg. Majd lassan felállok, magammal húzva Sethet.
Szememben megcsillant a büszkeség lángja! A tanoncom felnőtt ahhoz, hogy szembenézzen a legnagyobb feladataival. A szellemek mögöttem némán álltak. A tanítványom mostmár képes lesz őket hallani.
Talán pont ez miatt hallgattak el. Hiába családtag, nem bíznak benne. Ellenben én bízom benne, hiszen tudom, hogy bármit megtesz csak ki kell mondanom mit akarok. Akkor is megcsinálja, ha húzza előtte a száját.
Átkaroltam a vállát és üdvözöltem a családban, majd visszaültem a fotelbe. Tekintete engem fürkészett. Én álltam a pillantást. Azt hiszem ez volt az első olyan pillanat, amikor nem ridegen viselkedtem vele.
-Mondtam akkor jössz, amikor akarsz. Ha visszamentünk a kastélyba a hely kulcsait is megkapod! - Vetettem oda már megszokott lekezelő stílusban úgy egy plusz megjegyzésként.
A magam részéről, nekem mára elegem van az izgalmakból, már csak egy nagy alvásra vágyom. Bár az, hogy belenéz a varázskönyvbe semmi veszéllyel sem fog járni. Családtag, szabadon hozzányúlhat.
Meg is teszi és felkapja a könyvet. Megszokott félmosolyommal és kezemben a wiskys üveggel figyelem, ahogy megvizsgája. Majd beleolvas. Csendben vagyok, hagyom hogy maga találja meg, amit meg akar találni.
A következő megszólalására kíváncsian nézek rá. Várom azt a bizonyos kérést. A jelen helyzetben az a legkevesebb, hogy megteszek neki valamit, amit kér. Ma sok mindenen ment keresztül megérdemli, hogy kicsit kedvezzek neki.
Félbehagyta a mondatot. Felhúztam a szemöldököm. Nem értem miért hagyta abba. Viszont egy pillanat múlva megtudom. Ugyanis felém fordítja a könyvet és rámutat az egyik szóra. Elmosolyodom, majd megszólalok.
- Az a család fedőneve! Hugh korában használták. - Mondtam elégedett hangon. - Ha lehunyod a szemed és végighúzod rajta az ujjad látod az összes embert, aki valaha Noir kéz által vesztette életét. - Szólalt meg az alapító is.
- Ezt most nekem mondtad? - Kérdeztem felkapva a fejem. - Persze, hogy nem neked! Most már ő is hallja, amit mondok! Nyugodtan kipróbálhatod, bár a mai napod után, én inkább holnaputánra hagynám!
Mondta elégedetten a csakádfő. Ezután Seth kibökte, hogy mit is szeretne tőlem kérni. Egy kicsit elgondolkodtam rajta. A családjához akar vissza menni? Miért is ne? Nyugodtan mehet én meg úgyis meg akartam már nézni a helyet.
- A ma történtek után azt hiszem kiveszek egy hét betegszabadságot, úgyhogy akkor viszlek el a Whitford kúriába, amikor szeretnéd! Most azonban éppen itt az ideje, hogy nyugovóra térjünk. Holnapra ki is kell józanodni! Na gyere kölök, a többiekkel meg ne is foglalkozz. Oh még valami a könyvnek itt kell maradni! Ezt sosem értettem, de ez a szabály!
Mondtam azzal felálltam, majd elindultam az ajtó felé. A kápolnából pedig egyenesen a kastélyba. Tanoncom pedig folyamatosan a sarkamban. Kész felüdülés volt, hogy nem hallottam a hangokat a fejemben.
Bent intettem a kölöknek, hogy kövessen fent az emeleten megálltam a lépcső tetején. Odafordultam a fiúhoz, majd rideg megszokott hangomon szóltam hozzá. Igaz volt benne egy kis remegés, de az csak a maradék wisky eltüntetése miatt van.
- Ott fogsz aludni! - Mutattam a bal oldalon a közvetlen a lépcső mellett álló fekete ajtóra. - Ez az én szobám, ha bármi baj vam kelts fel! Ellenben holnap találkozunk Seth! Rex, légy rossz görény és ne engedj be egyetlen szellemet se a kastélyba. Mára elegem van a halott rokonaimból!
Mondtam, majd vártam amíg a gyerek be nem ment a szobába, majd én is bementem. Gyorsan megírtam egy levelet az igazgatónak, el is küldtem, majd egyenesen az ágyba mentem és fél perc múlva már aludtam is. A wisky későn hat!


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Vas. 12 Okt. 2014 - 19:07


Aiden & Seth


Ü
dvözlet a családban, nehéz lesz megszoknom azt, hogy mesterem, apám lett, bár… majd kapok kulcsokat, mely a birtokhoz tartozik, hisz ide tartozom, bármikor betehetem a lábam a Noir kastélyba. Elmosolyodom, tekintetem jeges, hiszen ez az én emberem, akit ismerem, ez a lekezelő viselkedés kell nekem. A könyvet a mester felé fordítottam, egy olyan szót találtam, melynek számomra nem volt értelme, de ő kifejtette, majd egy másik ismeretlen hang is, még csak most vettem észre, látom és hallom ezeket az ősöket, de nagyobb figyelmet nem szenteltem feléjük. A mester és az őse, jobban mondva ősünk válasza után, kiböktem kérésem, láttam rajta, hogy gondolkodik, végül válaszol. Legalább nem hagy cserben.
- Igenis. – bólintottam lehunyt szemmel, visszapillantottam a könyvre és becsuktam, a borítót figyeltem, majd letettem az asztalra. Aztán elmentünk vissza a kastélyba, mesterem, apám mögött haladtam 2 méterre, sötét volt, csak néhány fény szűrődött ki a kastélyból.
 Aiden a lépcső felé indult, majd intett, ezért is mentem és elmondta a hálóhelységem, meg az övét is. A kabátom lent maradt, de senki sem fogja ellopni, így ismét fejet hajtottam apámnak, benyitottam és bementem, magam mögött becsuktam azt. Pont elég fény jutott be az ablakon és meg tudtam lesni, mi merre hol, egy kisebb királyi lakosztállyal ért fel a szoba. Kinéztem az ablakon és egy perc néma csendben figyeltem az éjszakát, majd levettem a ruháimat, a cipőmet, csak az alsónadrágom maradt fent. Már egy jó ideje nem aludtam ágyban, max csak a fák vastag ágain, vagy épp a földön ülve, így ez most jobb lesz. De nem akarok hozzászokni. Mondanám, hogy csak egy átlagos este - mit este, éjjel! - a mai is, nem tévednék vele sokat, ami engem illet. De ez annál izgalmasabb volt. Letettem a párnára a fejem és….
Korán van még ahhoz, hogy jó képet vágjak bármihez is, pedig tudok, ha megerőltetem magamat. Valami az arcomat szaglássza… ez a korcs hazavágta az egész reggelemet. Hogy a rákba vághatnék ezek után bármihez is jó képet?! Arrébb tessékelem nemes egyszerűséggel, pontosabban ki a folyosóra. Majd visszacsukom azt és visszaülök az ágy szélére, hirtelen azt sem tudom hol vagyok, mi történt az éjjel. A hajamba túrok , egyáltalán hogy jutott be Rex, mikor nem engedtem be? Mindegy. Felöltözöm. Összerendezem az ágyat. Csak a pulcsimat hagyom a szélén összehajtva.  Lépteim lassú ráérősséggel tették meg a lépcsőn az utat, na meg ki az épületbe és ki a kápolnába. No nem azért, mert féltem volna a "rettenetes ősöktől", hanem mert képtelenség rohanás közben felkelni anélkül, hogy ne ess pofán rögtön el egy lépcsőfokon. Próbáld csak ki, majd meglátod!
Hogy is csinálta Aiden? A kezem a falra helyeztem, amit átjárt a Noir varázslat, mellettem az ajtó kinyílt és lesétálhattam a lépcsőn. Hajnali 6 lehet, de kit érdekel, szomjazom azt a tudást, melyet szereztem mesterem áldásával.. Az ajtó a helyén van, igy belépek és körülnézek, meg jelennek az ősök is. Kérdőre vonnak. Vonok vállat, meg beljebb vonulok, holott ennél jóval egyszerűbb oka van a dolognak,  nem pedig ilyen "jófej főnökös" duma áll az egész mögött, amilyen álarcot jelenleg épp magamra öltöttem mindenféle hazugság nélkül. Minden esetre  nem csinálok nagy ügyet a dologból, hisz "én tényleg nem jöttem másért, csak a meló miatt". Nem mintha nem élvezném! Kérniük sem kellett volna, hogy fogjam vissza az agresszív énem. Hát minek néznek engem, amatőrnek? Hallok mindent, naná, hogy hallok, sőt, kifejezetten hegyezem a fülem. Kész vagyok rá, hogy a legapróbb baljós jelre ugorjak, de nem csak azért, hogy magam megóvjam egy később megbánásra ítélt, indulatból elkövetett tettől vagy szótól. Rideg lenéző szavak melyek az ősök felém dobnak, mikor leülök a fotelbe és a kezem a könyv felé nyúl. Végre megrándul az arcom, némi mimika jelét mutatva, azt azonban továbbra sem tudom, hogy most mégis mi a faszt mondjak. Őszintén, mit? Nem fogják fel, hogy mekkora szarba tenyereltek, hát rövidesen felvilágosítom őket. Akkor durranna el az agyam úgy igazán, de komolyan. Arcomon torz vigyor telepedett meg, tekintetem lángolt a haragtól. Rettenetesen felpaprikázták magukat, mondjuk fordított helyzetben esélyes, hogy engem is majd szétvetne az ideg. Csakhogy nem fordított eset volt, így én nyugisan üldögéltem, míg ők fortyogtak. A kezembe vettem a könyvet, pontosabban az asztal végére húztam, én pedig fölé hajolva kinyitottam és elkezdtem az elejétől tanulmányozni és nem csak átlapozni.



••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:  Music: Kaotikus világ Note: ©
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Vas. 12 Okt. 2014 - 21:57


Aiden & Seth


El sem hiszem. Komolyan befogadtam a családomba. Sose hittem, hogy lesz fiam és most tessék itt van előttem. Jobbat nem is kívánhatnék. Azt hiszem nekem van a leggonoszabb fiam, ez pedig számomra nagyon jó.
Mikor a tőlem megszokott módon a lekezelő stílusomban odavetettem neki, hogy majd a kulcsokat is megkapja. Elmosolyodott. Na igen most már én is jobban önmagamnak érzem magamat. Végre nem kell a családom miatt aggódnom!
Felém fordította a könyvet, mire elolvastam a kérdéses szót. Elmosolyodtam, most én. S gyorsan kifejetettem, hogy mi is ez! Mire megszólalt Hugh is és pontosan el mondta mire jó. Legalább ő úgy tesz, mintha nem zavarná a dolog.
Szavaimra lehunyt szemmel bólintott. A nagyapám hangja kifejezetten csak az én fejemben szólalt, meg ahogy azt figyeltem, hogy Seth leteszi a könyvet. "Te is ugyanilyen voltál Aiden! Jól döntöttel, mikor befogadtad!"
Nem válaszoltam semmit. Pontosan tudtam, hogy jól cselekedtem. Egyenesen elindultam felfelé. Már fittyet hányva a családom szellemeire. Túl fáradt vagyok ahhoz, hogy velük foglalkozzak, túlontúl fáradt.
Visszafelé úton fiam mögöttem haladt. Nem szenteltem neki nagyobb figyelmet, mint mikor lementünk, de mégis valahogy más volt a helyzet. Meg kell még szoknom ezt az apa szerepet, azt hiszem egy darabig még mindig mester leszek.
A kastélyban elindultam a lépcső felé, s intettem a gyereknek, hogy jöjjön utánam. Óvatosan szedtem a fokokat, hiszen már kezdtek el-el mosódni. Csoda, hogy nem estem hanyatt a tetején. Kimerültem ez van na.
Elmondtam merre van a szobája, meg azt is, hogy az enyém hol van. Végül pedig elküldtem Rexet, hogy őrködjön. Semmi kedvem sincs a rokonokra felkelni. Fiam biccentett felém, mire én is, majd figyeltem, ahogy becsukja az ajtót.
Én is bementem a szobámba. A pólómat alapból lehajítottam a székre, majd két intéssel lerendeztem a Roxfortos levél ügyet is. Persze lehetett volna jobb is, de jelen pillanatban tökéletesen elment egy beteg ember kérvényének.
Azt hiszem éppen a cipőm vettem le, mikor úgy megszédültem, hogy minden további munkálkodásom félbe hagyva ledőltem az ágyra és lehunytam a szemeim. De régen aludtam már itthon, itt sokkal nyugodtabban lehet aludni.
Valami végig futott rajtam és a fejem előtt megállt. Éreztem, de nem foglalkoztam vele, egészen addig, amíg meg nem harapott. Akkor hirtelen a pálcámért kaptam és felültem az ágyon. Mintha támadásra várnék, pedig nem voltam veszélyben.
- Az ördög vigyen el téged! Hagyhatnád aludni az embereket. Tudod hol a reggelid! A jó életbe forog a világ. Na gyorsan ki kell józanodnom! Sobrius! - Mondtam gyorsan, mire el is múlt a forgás. Csak volt haszna az iszákos rokonnak.
Nyújtózkodtam kicsit, majd elterülve az ágyon gondolkodni kezdtem. Komolyan kicsit összemosódtak a dolgok. De lassan ki tudtam gobozni a szálakat. Akkor is ha volt, amelyikre nem emlékeztem pontosan.
Mikor sikerült nagyjából helyre tennem magamban a múlt éjszakát, felálltam és szépen nyugodtan felöltöztem. Majd elindultam a családi kriptába. Hiszen Rextől megtudtam, hogy tanoncom oda ment.
Amint elértem a kápolnához szabad vadászatra engedtem Rexet. Magam pedig a falra helyeztem a tenyerem. A család varázsereje pillanatok múlva kitárta az ajtót. Lassan zsebretett kézzel mentem le a lépcsőn.
Ráérősen mentem el az ajtóig, majd léptem be rajta. A szellemek megnémultak rideg tekintetem és merev tartásom láttán. Seth a varázskönyvet olvasgatta. Nyugodtan beljebb sétáltam. Még mindig néma csend, viszont ahogy elértem az első fotelt megint rákezdtek.
Engem szídnak meg a tanoncom kritizálják. Lassan már mindennek elhordanak, aminek el lehet egy embert hordani. Én viszont nem tűntetem ki őket a figyelmemmel. Hiszen nem érdemlik meg azt.
Különben is nincs joguk kritizálni a fiamat. Hiszen most már az ő ősei is nem csak az enyémek mi már egy család vagyunk, ha tetszik nekik, ha nem. Bár tudom, hogy nekik kicsit sem tetszik. Viszont én vállaltam a helyzetet és nem szégyenlem a fiam.
Megálltam a tanoncom mellett levő fotel előtt. Majd hanyag mozdulattal leültem. Lábam feltettem az asztalra. Jobb kezem mutató és hüvelyk ujjával megdörzsöltem a szememet. Úgy néztem ki mintha már ezredjére csinálnám már ezt és kezdeném unni.
- Aiden… - Kezdte fagyosan Hugh, mire félbe szakítottam. - Ha bármelyikőtök még egy rossz szót szól a fiamról teszek róla, hogy a pokolban ragadjatok, amíg élek! Értve vagyok? Pontice!
Ahogy a varázsige elhagyta az ajkamat egyenként halványodtak el engem szídva az őseim. Hugh varázslatával küldtem őket vissza a pokolba. S most megint nyugalom lett úrrá rajtam. Megint szabad vagyok, kettesben a fegyveremmel.
- Találtál valami érdekeset? Hallottam Rex felkeltett! Amúgy remélem jól aludtál! - Áh igen, visszatért a régi Aiden Noir! A rideg, lekezelő énem, akinek a tegnapi este kisebbségi komplexusa lett. Most viszont megint szabad.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Hétf. 13 Okt. 2014 - 20:52


Aiden & Seth


R
emek napunk és éjjelünk volt, bekerültem a Noir családba egy igen érdekes ceremónián keresztül. Mindketten nyugovóra tértünk, kényelmes ágyban alhattam végül is, de a reggel… az a tetves görény csak úgy repült ki a szobából. Türelem rózsát terem... igen, akkor már tele lenne az asztal virágokkal, vagyis a váza sem ácsorogna üresen az asztalon. Nem tehetek róla, nem szívlelem az állatokat, max megenni, de őt nem ehetem meg, ő csak egy „szolga”. Állati rendes vagyok, mi? Kedves vagyok én, a magam módján, de azt hiszem az évek alatt elvesztettem a szó mai jelentésének tartalmát, bár annak idején sem nyertem volna versenyt, de emiatt nem fogok sem kétségbeesni, sem zsebkendőt használni.
A kriptába érve nem épp kedves üdvözlést kaptam az ősöktől. Az, hogy ki mit szól az ittlétemhez, hát torony magasan leszarom, nem kezeltem le mindenkivel. Aki elfogad, elfogad, aki nem, nem, a többi nem érdekel, távol áll tőlem a népszerűségi versenyen való részvétel, az ilyen idióta játékokban soha nem is voltam jó. Nem is akarok, nem azért jöttem. De újdonsült apám miatt jöttem elsősorban, nem másért. Ez tény, nem játszom meg magam, nem erőltetek magamra semmiféle olyan viselkedést, ami nem én vagyok.
Halál lazán vágódik le a fotelbe, csapja fel lábait az asztal tetejére, és nem igazán izgatja, ki mennyire tartja illetlennek, neki így kényelmes. Nem kerüli el a figyelmemet a helyezkedése, még ha nem is nekem szólt, de azért nem figyelem paraszt módon, éppen csak odapillantok. Az ősök is eltűnnek. Már idegesítettek.
- Még csak az első 3 oldalt lapoztam át, de az az érdekes hogy ugyanazt írja, csak épp más szavakkal, de a jelentés merőben se más. Aki a könyvet írta, merő részeg lehetett, de elég lényegesen kezelte az itt leírtakat. Most már azt is tudom, mit jelképez az a Halott lélek és annak gazdája…  Amúgy a kis patkányod meg tanult repülni. Megtaníthatnád neki egy életre, hogy alvó oroszlánt nem érdemes felkelteni. – felelem és vissza bújok a könyvbe, majd hátra dőlök a fotelbe és a szemben lévő falat bámulom.
- Tervezek. Stratégiát, taktikát, már csak néhány apró részlet hiányzik, és mehet a menet. - azzal a lendülettel kaptam fel a könyvet és olvastam tovább még egy oldalt. Amint az megvolt, becsuktam, letettem az asztalra és ráfigyeltem.
- Mikor indulunk? - türelmetlen vagyok, na és? Értek én félszavakból és ökölből is.




••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
 Words:  Music: Kaotikus világ Note: ©
Vissza az elejére Go down
Vendég
Vendég



TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   Hétf. 13 Okt. 2014 - 23:04


Aiden & Seth


Egy felettébb érdekes napon és estén vagyok túl. Ugyanis megtettem azt, amiről azt hittem sosem fogom megtenni. Beemeltem a családomba a tanítványom. Ami meg kell hagyni elég érdekes eseménysorozat volt.
Az álom gyorsan jött szememre és mélyen gondtalanul aludtam. A wisky teszi. Mindig későn kezd el rendesen hatni. Viszont a reggelem nem volt ilyen fényes, sőt igen kellemetlennek mondható.
Azt hiszem éppen itt van az ideje, hogy Rex megtanulja, hogy nem szabad felkelteni senkit sem. Lassan kezd elegem lenni ebből a szokásából. De mit tehetek ezt leszámítva hűséges és hasznos állat.
Az első utam a családi kriptába vezetett. Persze csak miután minden elrendeztem a kastélyban. Majd Rexel a vállamon elmentem a birtok végébe. Ahol is szabadon bocsájtottam az én kis görény szolgám.
Magam pedig ráérősen és teljesen nyugodtan, zsebretett kézzel lesétáltam a lépcsőn. Majd keresztül a kerek termen egyenesen az ajtó felé. Aztán pedig azon is a lehető leglassabban, rideg tekintettel léptem be.
Az őseim egyszerre némutak meg. Még sose láttak így. Ellenben Seth inkább ilyennek ismer. S én is inkább ilyennek tartom magamat. Sem mint olyannak, amilyen tegnap este voltam, mikor fiamnak fogadtam a gyereket.
Ahogy elértem az első fotelt megeredte a szellemek nyelve. De kit is érdekel az, hogy mit hordanak itt össze. Engem sem zavar és Sethet sem érdekli különösebben. Akár elfogadják, akár nem a kölök most már az én vérem és az én családom része!
Hanyag mozdulattal vetettem bele magam a fotelbe. Mit sem törődve a szellemek folyamatos csacsogásával. Majd feltettem lábam az asztalara és unott arccal hallgattam. Hát igen ez a felállás egyetlen volt Noirnak sem tetszett.
Engem viszont pont az érdekel a legkevésbé, hogy ők mit tartanak illedelmesnek. Mikor Hugh elkezdett volna leszolni. Egyszerűen a szavába vágtam és gyorsan lehadartam a magamét. Hogy mind tudják mihez tartsák magukat.
Végre csend van. Nem hallom a sok idegesítő hangot. Ez az egyetlen pozitívum ebben a pokolra küldő igében. Mondjuk egy kis marasztaló átokkal megtoldva hatásosabb, mert akkor addig nem jelennek meg, amíg én úgy nem akarom, de egyelőre ez is megteszi.
- Hát igen Hugh arról volt híres, hogy sokat tudott ugyanarról a dologról papolni. Minél előrébb érsz annál lényegretörőbb lesz. Ahogy teltek az évek a Noirok is inkább az egyszerűség felé hajlottak. Az én bejegyzéseim már pusztán nonverbális igék és mozdulatok sorai! De majd meglátod!
Mondtam olyan lekezelő hangnemben, amit csak én tudok megütni. Mintha nekem ez a varázskönyv, pusztán csak egyszerű könyv lenne. Pedig nekem is sokkal többet jelent. Én is ebből tanultam, ahogy minden Noir előttem.
- Meg is fogom! Ma betelt nálam a pohár. Igaz kezdtem megszokni, hogy mindig rá kelek fel, de még sosem harapott meg! Úgyhogy egy alapos elnáspángolás vár rá még ma. Viszont ezzel bőven ráérek foglalkozni.
Mondtam lezserül. Majd némán figyelem, ahogy a tanítványom a könyvet bújja. Most tényleg tisztán látom magam előtt azt a hatalmas gyilkost, akit alkottam. Látom a célt, hogy mivé fog válni az én útmutatásommal.
- Minden jó csata alapjai ezek. Tervezz csak kölök. - Úgy döntök, hogy inkább hagyom, hogy gondolkodjon és tanulmányozza a köyvet. Én meg addig kitiszítom a fejemet. Ami igazán rám fér.
- Közvetlen reggeli után! Valamit kell enmem, mert a végén a wisky szétmarja a gyomrom! Na gyere, essünk túl gyorsan az evésen! Szeretném már látni az igazi szüleidet!
Mondom gonosz csillogással a szememben. S ugyanazzal a lendülettel fel is állok. Ám meggondolom magam és nem az ajtó felé indulok, hanem kézbe veszem a könyvet. Felnyitom a végén, ahol a család névsora van, majd nemes egyszerűséggel odafirkantom azt amit előttem már annyian.
"Családunk varázskönyvét örökli fiam:" majd csak odatartottam a könyvet a kölöknek az írás alá mutatva. Tudom, hogy rájön, hogy neki kell aláírni. Ismer már annyira, hogy nyilvánvaló dolgokat nem mondok ki.
Ahogy ezzel megvagyunk visszateszem a könyvet az asztalra, majd fiam előtt haladva visszamegyek a kastélyba. Toronyirányt a konyhába. S gyorsan összeszedek valami ehetőt. Nem nagy dolgot, mert másnapos gyomorra nem lehet rendesen enni.
Mikor végeztünk az étkezéssel, ami nem lehetett több tíz percnél. Némán az udvar felé vettem az utamat. Egyenesen a közepére, majd megálltam. Megvártam Sethet. Ridegen a szemeibe néztem.
- Csak kívülről láttam a Whitford kúriát, így csak oda tudok hopponálni! Úgyhogy neked kell eligazodnod, hogy merre vagyunk! - Mondtam fejemre húzva a kapucnimat. Azután megfogtam fiam vállát és hopponáltam.


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Aiden & Seth - Éjszakai portya   

Vissza az elejére Go down
 
Aiden & Seth - Éjszakai portya
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Napi vicc
» Aiden & Alicia

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Marauders - A Tekergők :: Információk :: Karakterek :: Lezárt Játékok-
Ugrás: